Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2011. december 22., csütörtök

Aggód

Ma piros lettem. Vasárnap teszteltem egyet, mert ugye volt minden furaságom - tudtam, hogy semmi nem lesz, de foglalkoztatott, és gondoltam, legyek túl rajta. Utána elég hamar rá is jöttem, hogy teljesen fölösleges volt, mert a tipikus tünetek jövögettek.
A lényeg az, hogy lassan mindkét dátum eltelt, ami két hétre volt az általam sejtett ovulációtól, és még mindig semmi... még egy lehetőség volt, a december 8-10. periódus, de a mai pirosság azzal sem stimmel.
Most aggódok, mert a ciklus.hu például egyáltalán nem jelölte be semmikorra sem a peteérésemet, még így sem, hogy utólag elvileg ma, mínusz 14 nap; és eddig arra gondoltam, hogy biztos ezért, mert nem ciklus első napjától vezettem a hőgörbét, és ez összezavarja. De most felvittem az adataimat a fertilityfriend.com oldalon is, amely szerint egy héttel ezelőtt ovuláltam, vagyis nekem a normálnak fele a luteális fázisom - és ez elég gáz, mert az eddigi olvasmányaim szerint már a tíz napos sem jelent jót...
Mindig tudtam, hogy a hormonjaimmal valami nincs rendben, csak eddig azt hiszem valami blissfully ignorant módon azzal nyugtatgattam magamat, hogy ha ritkábban ovulálok, akkor legalább sokkal több petém marad későbbre, mikor élesben próbálkozom majd. Ami nyilván butaság, de a lényeg, hogy azt gondoltam, ha/amikor piros vagyok, akkor nyilván termékeny is, és az később jó időzítéssel még belefér majd, hogy nekem nem évi tizenkét esélyem van teherbeesésre, hanem esetleg csak fele. Hát most megijedtem...

Úgyhogy nem tudom mi legyen, nem akarok belegondolni, pf. Pedig nyilván meg kell beszélni, hogy hogyan csináljuk... én arra hajolnék, hogy halasszuk egy kicsit a dokit, és most tiszta lappal induljak neki ennek az új ciklusnak. Mindent mérek, minél pontosabban nézem a hőt, minden nap miniszkópozok reggel és este, és figyelem a többi jelet is, és közben próbálkozunk persze, mert abból baj nem lehet.
Csak az az idegesítő, hogy egyrészt akkor még mindig csak egy igazán dokumentált teljes ciklusom lesz (ami gondolom egy szakembernek nem sokat segít), meg hogy nálam ugye ez eleve időhúzás, mert sosem csak egy hónap (viszont akár három is lehet belőle). Nem tudom, nem tudom, nem tudom.

2011. december 15., csütörtök

Nem értek én már semmit

Most várok a pirosbetegségre. Nem mondom, hogy néha nem villan be, hogy másra is várhatnék, de elhessegetem a gondolatot mindig, mert nem tudom milyen érzés lenne konkrétan terhességre várni, és kísérletezni meg nem akarok a ráérezgetéssel, mert ha én valamin belelkesülök, akkor nagyon el tud szomorítani a csalódás.
Az első tippem, miszerint november 28-án ovuláltam, ezennel kilőve, mert akkor már piros lennék. (Igen, szeretem azt feltételezni, hogy legalább ez a luteális 14 nap vonatkozik rám is, mint majdnem minden nőre - ha már a ciklusom ennyire rendszertelen, legalább ennyi legyen szokványos bennem.) Volt is tegnapelőtt egy annyira határozott menstruációs tünetkombóm (fáradtság, fájdogáló derék, görcsölő alhas), hogy konkrétan elfutottam intézkedni, hogy át ne üssön a ruhámon; de semmi, és azóta sem. Úgyhogy az első tippem valószínűleg téves volt, és a nagyon szépséges páfrányok még a náthás gyulladásom maradványai voltak.
A második tippet december 3-ára teszem, ami azt jelentem, hogy holnap, vagy legkésőbb szombaton mindenképpen pirosodnom kell. Ez is a miniszkóp alapján van (mert a hőmet csak azután kezdtem normálisan mérni), és ekkor már nem sok maradványa volt a náthámnak, szóval elvileg valós páfrányok voltak.
Arra nem/sem akarok gondolni, hogy mi van, ha nem jön meg. Őszintén úgy gondolom, hogy terhes nem lehetek, mert azt csak érezném valamilyen módon, úgyhogy ha hétvégén sem pirosulok, akkor valami a vártnál is ramatyabbul működik velem, és... pf nah.

2011. december 11., vasárnap

Update

Nah, abbahagytam az obszesszív mindennapos írást, mert nem akarok (ebben is) mániákus lenni, és azért is persze, mert még semmi írásravaló újdonság nem történt, azon kívül, hogy tegnaptól elkezdtem szájban mérni az ébredési hőmet, mert hónaljban annyira összevissza volt, hogy még dilettánsként is egyértelmű volt, hogy valami nem stimmel vele. Nem mintha egyszerű lenne, nem is értem, miért említi mindenki semmilyen magyarázat nélkül, mintegy mellékesen, mert meg kell mondanom, elég komplikált dolog normálisan beszuszakolni meg benttartani is egy törékeny eszközt, természetellenes szögben, az ember erősen rögzített nyelve alá.

Az már biztos, hogy fogantatásról egyelőre nem beszélhetünk, ha csak nem én vagyok a világ legtünetmentesebb terhes nője. Most még arra vagyok nagyon kíváncsi, hogy valóban volt-e peteérésem, akkor, mikor tippeltem rá, vagy a náthámmal párosult gyulladások miatt produkáltam gyönyörűséges páfrányokat. Elvileg a luteális fázis szinte minden nőnél 14 nap körül van, úgyhogy utólag mindenképpen egész pontosan meg lehet tudni, hogy mi is volt és mikor. Én az ovulációmat vagy november 28. vagy december 3. körülre teszem, innen fogom számolgatni a pirosságot, és majd kiderül; persze könnyen lehet, hogy a páfrányok hamisak voltak, a hőm meg biztos zagyva, úgyhogy semmi sem fog történni. Meglátjuk.

2011. december 6., kedd

Kérekszépen

Boldog születésnapomat, akkor kérek szépen egy pozitív terhességi tesztet, legkésőbb M. születésnapjára.
Kösző.

2011. december 5., hétfő

Lábjegyzet

Jaj, borzalmas ez a palástfű tea! Az elején mikor megkóstoltam, ha nem is jó ízűnek, de legalább semlegesfélének éreztem, na mondom nem vészes ez, most már csak a cickafarkkal kell megküzdeni majd a hónap másik felében; de most már a szagától is undorodom.
Azért iszom becsületesen, hogy ha véletlenül valaki be akarna esetleg ágyazódni a méhembe, csak tessék, bátran...

2011. december 4., vasárnap

Egészséges táplákozás (not)

Azt el is felejtettem mondani, hogy fogyókúrázom megint - mikor elkezdtem, akkor még nem volt gyerek-terv, csak esztétikai okok, de állítólag a túlsúly is nehezíti a teherbeesést, úgyhogy ez még egy, és valljuk be sokkal jobb, ok. Ilyen nehezen viszont életemben soha nem ment a súlyvesztés, pedig elmondhatjuk, hogy próbálkoztam már néhányszor... konkrétan két hete egy deka sem ment le, úgy hogy közben voltak beteg napok, mikor kizárólag leveseket ittam; úgyhogy nagyon remélem, hogy valami mozdul már végre minél hamarabb (ennek mondjuk nem kedvez az M. szüleinél ma megtartott ünneplős vasárnapi ebéd).
Az egészséges részére is koncentrálni kellene a kajálásnak persze, ami még a legvadabb koplalásnál is nehezebb, lévén hogy imádok mindenféle porból készült műkaját, kizárólag édesítős italokat iszok, és egyszerűen nem vagyok képes lemondani a csokiról. Kezdetnek most azért megpróbálok minél több zöldséget meg gyümölcsöt enni, ha teljesen meggógyultam, sportolni is, és ha már lesz bennem valaki, akkor a többi kísértésről is lemondok hősiesen, ég veled lesz, csokika, ójaj.

M. miatt szintén nem vagyunk olyan jó esélyesek, elég keményen cigizik ugye, ami a szokásos káros hatásain kívül, amiknek ő nagyon, én félig részese vagyok, sajnos olyant is csinál, hogy erősen rontja a spermaminőséget. Kajálásilag meg ő is erősen junk-food rajongó, volt is egy vicces jelenet tegnap, mert nagy lendülettel rendelt magának egy salátát, majd miután félig megette, kijelentette, hogy megfájdult tőle a feje; mondjuk gyümölcsöt sokkal többet eszik, mint én, szóval morzsákban mindketten igyekvőek vagyunk.

Jó volna jobban csinálni, az a helyzet. Érlelem még magamban picit, és januártól, mikor vége a főpróbának, és igazából megkezdődik ez a projekt, megpróbálom tervezettebben.

2011. december 3., szombat

Confused

Hát elég furcsa dolgokat produkálok, maradjunk ennyiben. A páfrányok még most is vissza-visszatérnek, többnyire gyengébben, de néha egész erőteljesen, és a hőmérsékletem is elég extrém módon ugrál. De a jó hír az, hogy a náthából sikerül kilábalni, úgy tűnik, és remélem ezúttal tartani is tudom, mert már elegem van, hogy ebben az évben többször voltam beteg (jó nem nagyon, de akkor is, nekem elvileg hiperszuper immunrendszerem van), mint egész eddigi életemben összesen. Úgyhogy, ha minden jól megy, a következő ciklustól a miniszkópot remélhetőleg nem zavarom össze semmiféle gyulladással, és a hőt is szájban szándékozom mérni, mert az állítólag jobb - persze ahhoz jó volna tudni, hogy egész pontosan hova is kell dugnom a cuccot (azt olvastam, nyelv alatt sem mindegy milyen pontban áll a hegye).
Most semmire nem számítok, mert a hőgörbém alapján lehetetlen eldönteni, hogy mikor is volt peteérésem, a miniszkóp meg hüvelyváladék (TMI, tudom) alapján meg akár két alkalommal is lehetett volna, szóval jövő hónapban majd remélhetőleg sokkal ügyesebb leszek, most meg legyek piros minél előbb, hogy lehessen új méréseket kezdeni.

2011. december 2., péntek

Agresszív nyuszika

Utánanéztem hivatalosan is ennek az Országos Gyermekegészségügyi Intézet dolognak - ha nem akarunk azonnal meddőségi központban kezdeni, akkor gyakorlatilag egyetlen opciónk az ottani Családtervező Központ. Márpedig lehet hogy nem akarunk, mert bármennyire sietnénk előre, csak meg kellene nézetni előbb magunkat, és tudom, hogy ott is megteszik, de talán túlságosan is alaposan: női részen például van csomó eléggé invazív vizsgálat és durva hormonkezelés, amit nem tudom mennyire rögtön alkalmaznak, de kicsit ijesztőnek tűnnek mindenképp. Nekünk így első körben igazából elég lenne egy hormon- és vérkép, meg egy spermateszt, plusz nekem egy alap nőgyógyászati kivizsgálás, mert pár hónapnyi próbálkozás "tervezett spontán" módszerrel mindenképp belefér.

Szóval a másik alternatíva elég érdekes, mert egy anamnézissel kezdődik, amit állítólag egy védőnő vesz fel; többórás első találkozás van vele, ahol kikérdez mindenféléről, a teljes családfa genetikai adottságaitól, a saját szexuális szokásokig. Ez a védőnőség meg... biztos valamilyen szempontból nagyon hasznos intézmény, de alapvetően én elég rosszindulatú szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatosan. Igaz, nem sok anyát ismerek, de eddig még egytől sem hallottam jót róluk, többé-kevésbé mindenki panaszkodott, hogy vagy tapasztalatlan alig-végzett csitrit kapott, aki azt a tananyagot szajkózta amit ők már régóta elolvasgattak a neten, vagy begyepesedett okostojás öregasszonyt, aki ezer éves nevelési elméletekkel traktálta az egész családot. Egyik sem tűnik ígéretesnek, az elsőről határozottan egy házasságtanácsadásra kirendelt szűz pap jut eszembe, aki jól megmondja, hogyan éljen az ember egészséges párkapcsolatban, a másodikról meg minden sokgyerekes falusi nénike, aki anno ki akarta oktatni Anyut, a szerencsétlen tudatlannak elkönyvelt kezdőt.
Vagyis mi tagadás, jó előre ellenszenves nekem az egész bagázs, ki is osztom őket a francba a fűnyírójukkal együtt. Viccelek itt, de remélem tényleg fölöslegesen előítéleteskedem, mert ha valaki megjegyzést talál tenni olyasmire, mint a későnérésünk, életmódunk, (ab)normalitásunk, stb. (amire a legkíváncsibb ismerősök sem mernek, mert... ismernek), nem állok jót magamért. Nnna.

2011. december 1., csütörtök

Edzés

Hát valahogy így néz majd ki ez; vagyis elég aranyosan...


Az édes kölcsönbaba szintén Kiss-gyerek, a nagyon hasonlító, de színben eltérő tesó sarja.

2011. november 30., szerda

Helyzet

Hát jól sejtettem, felemelkedett a hőm 36.9-re, és bár ez még láznak nem nevezhető, most így mit tudjam én, hogy mi van, főleg ha több ideig eltart ez az állapot. Orrdugulás mára javult valamennyit, de még mindig elég erős; bejöttem azért dolgozni, és most ebédszünetileg épp teherbeeséses tanulmányokat olvasok, mert jó lenne magabiztosan érteni hogy mi mikor miért történik a testemmel.
Ma reggelre ugyanis egyrészt teljesen elmúltak a páfrányok, ami annyit jelent, hogy nem valamiféle betegséges gyulladás volt az okuk, hanem valóban igazi jófajta peteérés, meg hogy minden valószínűség szerint jól számolgattunk ki mindent, hiszen eleve arra tippeltünk, hogy ma-holnap eltűnnek. Másrészt szintén a talált cikkek szerint, ha az ember lánya terhes, akkor megmaradnak a páfrányai továbbra is, mivel attól is folyamatosan erősebben termelődik a kristályosítós hormon - de persze van ellenvélemény is, mármint hogy ez nem szükségszerű, szóval... igaza lehet M.-nek, hogy hagyjam már abba ezt az ultratájékozódós hadjáratot, mert csak erősíti az amúgy is jólfejlett hipochondriámat.

Úgyhogy mára be is fejezem, csak azt szeretném helyzetjelenteni, hogy fura módon bökdös a hasam. Nem fájdalmas, inkább csak nagyon-nagyon enyhe menstruációs görcsre emlékeztető, de nekem ilyen félidőben sosem szokott, úgyhogy leírom. Nyilván semmit sem jelent, mert szintén olvastam, hogy a beágyazódás (aminek ez esetleg tünete lehetne) a 7-10. napon történik, és nekem ez a mai még sehogysem az. Különben is, elképzelhetetlenül nagy csoda lenne, ha most bárki is lenne bennem, és nem is akarok rágondolni, mert nem szeretnék csalódni. De ez most egy dokumentálós fázis, úgyhogy dokumentálok, tessék.

2011. november 29., kedd

Bacitámadás

Lehet hogy okosabb lett volna a házidokira hallgatni, és addig otthon maradni betegszabin, amíg teljesen kigyógyulok a náthámból (vagy mi volt az), mert pár napja járt le az egy heti antibiotikum adag, és én máris megint olyan orrdugult vagyok, hogy alig kapok levegőt. Az a tippem, hogy a kolleginák adták vissza a saját mutált bacimat, mert viszonylag jól vagyok, sehol sem fáj; remélem hamar elmúlik, csak az idegesít, hogy a kis hőgörbém, amit alig kezdtem el vezetni, most emiatt jelzi a miniemelkedést, nem amiatt, amiért ki lett találva. Pfff.

2011. november 28., hétfő

Palástfű, cickafark, páfrány

Bizony mondom néktek, a cickafark tea nem finom. Amúgy is utálok minden folyadékjellegűt (bárcsak a csokikával való viszonyom lenne ilyen), de most próbálok tudatosan és fegyelmezetten minél többet bevinni, és ennek része a napi két gyógytea, ami állítólag jót tesz.
Nem mondhatni, hogy rajongója vagyok a természetgyógyászatnak, de igazából leginkább azért, mert kicsit összefolyik azzal az elég taszító ezoterikus térjünk-vissza-gyökereinkhez vonallal, ami alapján néhány sarlatán megpróbál átverni egy csomó szerencsétlen, reményvesztett embert, hogy bogyókkal és ágyáthelyezéssel oldják meg azt, amire az orvostudomány is alig képes. De azt sem gondolom, hogy teljesen butaság, végülis kúrálgatták magukat ezzel-azzal évezredekkel ezelőtt is, és hát csak kitapasztaltak valamit, ami hasznos lehet, úgyhogy hajlandó vagyok elfogadni, hogy kiegészítő kezelésként alkalmazható.
Úgyhogy palástfű napi kétszer a ciklus második felében (miniszkóp szerint ez van most), mert segíti a petesejt beágyazódását, és cickafark az elsőben, mert támogatja a progeszteron termelődést és peteérést. Ma véletlenül cickafarkot ittam, de majd holnaptól áttérek.

Amúgy tegnap este megint gyönyörű páfrányokat produkáltam, komolyan, hihetetlen hogy milyen szépek. Persze jó volna valahol egy átfogó, átlátható leírást találni arról, hogy mi is ez és hogyan működik, mert egyelőre mindenhol csak a forgalmazó cégek rövidke termékleírását sikerült megtalálni, na meg egy csomó okoskodó nőci észosztását mindenféle fórumon. (Te jó Isten, hogy ide jutottam, a végén még ősanyák kommentjeit fogom olvasni a Poronty cikkeknél - na akkor viszont lőjön agyon valaki, könyörgök!) Délelőtt ugyanis szinte teljesen amorf alakzatokat nyáladzok, délutánra fele már kristályosodgat, estére meg valóságos őserdő az egész, tök szép. Csak ugye jó volna tudni, hogy miért vannak ezek a különbségek, mert oké, hogy cikluson belül módosul a termelt hormonok mennyisége, pont ezért működhet a kütyü, na de hogy napszakonként is ingadozik, az elég furcsának tűnik.
A lényeg az, hogy minden valószínűség szerint én itten most az elmúlt néhány nap valamelyikén ovuláltam, és attól kezdve szükség volna egy jó hosszú sorozatnyi jó erős csodára ahhoz, hogy ebből gyerekkezdemény legyen, szóval nem is számítunk semmire egyelőre, csak egyszerűen vicces, hogy egyáltalán egy kis pillantásnyira beleláthatunk a folyamatba.

2011. november 27., vasárnap

A szabadság vándorai

M. tegnapelőtt mondott egy olyant, hogy most már megnyugodott, és pontosan értem/érzem, mit ért ez alatt. Mert valahogy én is.
Megjött közben a miniszkóp, akkora az egész, mint egy rúzs, körülbelül úgy is néz ki, és hihetetlen, de igaz, amiket írnak róla. Tegnapelőtt délután próbáltam ki először, első ránézésre semmi különös nem volt, csak az ábrán mutatott amorf alakzatok, pedig figyeltem rá, hogy elegendő nyál legyen, és egészen megszáradjon. Aztán hazajött M. este, és mikor neki megmutattam ugyanazt a mintát, a lencse szélén észrevettük, hogy teljesen másképp néz ki: tele volt szabályos párfány alakú kristályokkal. Ami ugye elvileg peteérést jelez. Teljesen persze nem pontos, mert vannak dolgok, amik befolyásolhatják (pl. gyulladás a szervezetben), de azért a tőlünk telhetőt megtettük, és ilyen vicogós-vidám a hangulatunk folyton, ha eszünkbe jut, hogy aszta, mi most gyereket szándékozunk csinálni.

Mikor pár évvel ezelőtt épp elemezgettük a kapcsolatunkat egy válságosabb időszakban, rájöttünk, hogy egyik fő bajunk a különböző jövőkép: M. örökös lelki vívódásai miatt sehogy sem tudta elképzelni, hogy ő valaha is apa legyen, én meg a jelenemben szintén nagyon távol álltam az efféle gondolatoktól, de annyit biztosan tudtam, hogy én meg gyerek nélkül nem akarok megöregedni. És akkor fontolgattuk, hogy igazából szakítanunk kell, mert ez így nem fog működni. Én nem vagyok az a fajta nő, aki majd unszolni fogja, hogy de márpedig legyen gyerek, mert az ilyesmi egyrészt teljesen ellentmondana annak, aki vagyok, másrészt én magam sem vágytam még rá, és sejtettem, hogy annyira erős ősanyás akarással soha nem is fogok, hogy derékbeadásra kényszerítsem az ellenkező páromat vele - ő meg arra tippelt, hogy neki talán épp erre lenne szüksége, hogy valaki rávezesse, és meggyőzze, és kívánja helyette is.
Aztán sok zűrzavar és egy pszichológus után úgy esett, hogy egy idő után mégis együtt, ezer dolog tisztázásával, és gyerek-ügyben annyi eldöntésével, hogy igen, kell, de valamilyen hallgatólagos megegyezéssel arra nézvést, hogy egyikünk sem boncolgatja ezt a dolgot tovább, hiszen úgyis annyira nagyon-nagyon távol van az esedékessége, hogy nem is érdemes komolyabban belemenni.

Szerintem nagyon sokáig az volt a bajunk, hogy ami ismerőseinket illeti, egyszerűen nincs két egyenlő ember egyenértékűségére alapozott, felhőtlenül boldog, "kerek" párkapcsolat, közel és távol, sehol, szüleinkén kívül nem is tudunk ilyenről. Persze általánosságban véve elégedett, normális népek ezek, átlagos családok, senki sem veri az asszonyt vagy terrorizálja a kölyköket, vannak jó pillanatok és őszinte örömök, jó esetben szeretet is. De például ami nekünk létfontosságú, a függetlenség (neadjisten szabadság) az mindegyikből hiányzik, mint ahogy hiányzik a felelőtlen játék, a szinte tökéletesen egybeeső érdeklődési kör, a napi-sokszor nevetés, a végtelen őszinteség, a nagyon sok beszélgetés mindenről hatalmastól apróig, és a másik, mint önálló ember feltétel nélküli tisztelete is. Valahogy, valamilyen buta hagyománykövetésből vagy torzult boldogságképből kiindulva, úgy kezelik a családot, mintha annak megbonthatatlan egységét az garantálná, ha mindig mindenki kompromisszumot köt, alkalmazkodik, és felad dolgokat (szükség esetén önmagát is), azért, hogy összességében valami nagyobb terv teljesülhessen. Van aki a világ végére költözött, ahol magányos és kiteljesületlen, de hát ez volt a biztos otthon ára, van aki azért kötötte össze az életét a másikkal, akivel összesen két közös dolgot tud megosztani, mert az ő korában már illik, van aki egyszerűen csalódott egy csomó mindenben, és magához akarta láncolni azt, aki egyszerű és komplikációmentes, és gyerekek születtek meg azért, mert egyik fél nagyon várta őket, a másik meg a nyugalomhoz való ragaszkodásból beletörődött. Őszintén szólva, ilyen környezettanulmányra alapozva nem is tudom, ki akarna valaha is házasságot és gyereket.

Aztán lassan megfogalmazódott, amit mindig is sejtettünk - hogy mi másak vagyunk. Nem úgy, ahogy mindenki hinni és hirdetni szeretné magáról, és egyáltalán nem példaértékűen, hanem olyan igazán egyedi módon, amit a világ furának nevez. És hogy ez a furaság ugyan valamennyire elszigetel a világtól, mert okoznánk egy-két tágra meredt szemet, ha bizonyos dolgaink publikussá válnának, de ugyanakkor nekünk tökéletesen megfelel, mert ezek teljesen mi vagyunk, a legmélyebbünkből fakad. És a másság/furaság nem múlik, sőt növekszik, vagy legalábbis ahogy múlnak az évek, egyre inkább eltérít a korosztályunk normáitól, de mi nem is akarjuk hogy múljon, sőt őszintén szólva, nem adnánk semmiért. Fura gyerekeink lesznek így aztán, az biztos. De majd megoldjuk, mert ez egy másik jellemzője a csapatunknak a furaságon kívül, hogy csináltunk már pár dolgot, amit mindenki elképzelhetetlennek gondolt. Impossible is nothing.

2011. november 26., szombat

Baggage

Amit így gyorsan eldöntöttünk, az annyi, hogy most egy kis ideig még figyelgetjük magunkat, és jövő év elején elmegyünk egy átfogóbb vizsgálatra valami okos dokigyülekezethez. Mert persze nem csak lelkiekben vagyunk furák, hanem testileg/egészségileg sem ígérkezik ez egészen szokványos akciónak ez. Egyrészt bármennyire kitolódott a világban a gyerekvállalás ideje az utóbbi évtizedben, attól még 35 évesen az ember ugyanolyan öreg már ehhez fizikailag, mint húsz évvel ezelőtt; M. nem annyira vészes, de én már kicsit igen, romlik az esély ilyenkor már alapértelmezetten is állítólag. Aztán meg vannak a konkrét dolgaink...

Ami mellettem szól, az az, hogy Anyu 37 évesen szült engem, és még utánam is minden különösebb gond nélkül teherbe esett egyszer; ennek valamiért, amit most már sosem tudunk meg biztosan, vetélés lett a vége, de Apu szerint fizikai megerőltetés volt a legvalószínűbb oka, így ez alapján genetikailag rendbennek tűnök. Ami ellenem, az az örök életemben rendszertelen menzesz, ami gyakorlatilag csak fogamzásgátlós periódusokban volt bármennyire is kiszámítható, és aminek például endokrinológiai vagy bármilyen más okát soha nem találtuk vérvételekkor (mondjuk az is igaz, hogy nem túl gyakran próbálkoztunk, és nem is igazán jártunk utána a dolgoknak tüzetesebben). Szóval igazából fogalmam sincs, hogy egyáltalán termelek-e használható petét, és az rendeltetésszerűen mozgolódik-e bennem, és ha igen, lesz-e megtermékenyülés után az életbentartásához szükséges hormonom; ezekből elvileg az első ki fog derülni, ha szorgalmasan elemezgetjük a nyálamat.
És akkor van M., aki szintén egy többismeretlenes eset. Elvileg, bár ez szerintem nem feltétlenül szabály, de a gerincsérülteknek, talán a lassítottabb vérkeringés miatt, eleve kisebb a nemzőképessége. Ezt talán súlyosbíthatták az utóbbi években be-beköszöntő mellékheregyulladásai, és egész biztosan súlyosbította a nagyon régi és egész erős dohányosság. Az urológus, akinél legutóbb volt, azt mondta, hogy tesztre semmi szükség, amíg nincs konkrét jele a bajnak, és még akkor sem teljesen relevánsak a számok, mert kevés de jó minőségű életképes spermával is lehet gyereket gyártani. Viszont ez most kicsit túl empirikus hozzáállás nekünk, mert míg egy huszonéves párnak simán van több éve kísérletezgetni, nekünk azért elég fontos lenne, hogy ne csak próbálkozzunk és reméljünk, hanem biztosan tudjuk, hogy van reális esély a mielőbbi eredményre.

Úgyhogy januárig adunk időt magunknak, és akkorra is az a terv, hogy majd egy kicsit ferdítünk a sztorin, és azt mondjuk, hogy nem célzottan és kiszámítottan ugyan, de már több mint két éve nem védekezünk gyerekakarás miatt. Így remélhetőleg elkerülhető az, hogy ráérősen álljanak hozzánk, és minél előbb elküldenek minden vizsgálatot elvégezni. Persze az is lehet, hogy addigra már nem lesz erre szükség, mert szülinapomra kérek szépen egy csodát. (Mondom én, hogy most már inkább tegnapra szeretnénk.)

2011. november 25., péntek

Babies on my brain

Persze ez is olyan, mint a házprojekt, úgyhogy, gondolom, ez a blog is nagyjából úgy fog kinézni, mint a házas. Hogy az elején lelkesen frissítgetem naponta, mert minden új és izgalmas, aztán már csak csendben türelmetlenkedek, hogy mikor már, és igazából tegnaptól kellene minimum egy gyerek (mint ahogy egy ház is, ha lehet szintén tegnaptól).

Egyelőre még csak nagyon tervezési fázisban vagyunk (ami egyébként, tekintve hogy kerek egy napja született a döntés, szerintem igencsak dicséretes), de megint, akárcsak a teleknél a kerti szerszámok megvásárlásával, máris vannak cselekvések és eszközök kéremszépen.
Elhoztam Aputól a higanyos lázmérőt, mert a digitális szerint alig értem el a 36 fokot ébredési hőmérsékletben; ki is derült, hogy legalább felet tévedett, úgyhogy stílusosan azzal fogok operálni, amit anno az én születésemkor vettek meg a szüleim. Vettem M.-nek cinket, és magamnak cickafark meg palástfű teát, illetve folsavat meg Elevitet (amitől nagyon kuncogós hangulatom támad ahányszor rápillantok, mert egy terhes nő díszeleg rajta, és ez igencsak szürreális). És rendeltem egy ovulációs mikroszkópot, ami elvileg nyálból percek alatt megmondja, hogy mikor érik a pete - és amit természetesen alig várunk, mert sejtésünk szerint egy csomó érdekes mindent meg lehet vele vizsgálni, úgy mint vércsepp, hajszál, hagymahéj, bogárhulla. Itt tartunk most. Jah igen, természetesen szexelni is szándékozunk az ügy érdekében, lehetőleg kissé programszerűbben mint eddig, de ezt nem részletezném, ilyet már úgyis csináltunk.

Szóval we are a go!

2011. november 24., csütörtök

OMFG

Ha nemfura párkapcsolat nemfura félpárja lennék, most azt a címet adtam volna ennek az első bejegyzésnek, hogy "A nagy kaland", vagy valami hasonló érzelgős hangzatosságot. De mi furák vagyunk hál'Istennek, úgyhogy csak ilyenek jutnak eszembe, hogy tejóég, mi a fenét csinálunk, hát normálisak vagyunk mi...?!
Az van, hogy tegnap, szokásos napi munkahelyi csetelés közben, valahogy sikerült arra kilyukadni, hogy csináljunk gyereket. Aki ezt olvassa, és nem ismer minket, azt gondolhatja, hogy ez akkor ilyen hirtelen felindulásból elhatározott dolog, és mint olyan kicsit talán felelőtlen is. Aki ezt olvassa, és ismer... nagyjából szintén. Mert, amint említettem, furák vagyunk.

Lassan hét éve vagyunk együtt, valahol középtájt néhány hónap (meg)szakítás kivételével - amikoris kizárólag szeretők voltunk - végig együtt is éltünk, gyakorlatilag megismerkedésünk második hónapja óta. És kettőnkön kívül senkinek semmi fogalma nincs, és soha nem is volt, rólunk és a kapcsolatunkról, hogy miből áll és mi mozgatja és mikor milyen irányba tartott; sőt akár az is kijelenthető, hogy ha volna, biztos lenne egy-két részlet, ami igencsak meglepne (vagy inkább sokkolna) mindenkit.
Mindegy is, maradjunk annyiban, hogy nem, nem egyik pillanatról a másikra jellegű a döntés, nagyjából két éve gyújtottunk tüzet alatta, azóta parázslott csendben, és most úgy tűnik, belobbant. És igen, félelmetességben is tűzszerű, de érdekességben és lehetőségekben is, és ettől aztán amelyik pillanatban kimondtuk, valahogy ösztönösen biztosak voltunk benne, hogy jó ötlet ez.

Szóval Furáék gyereket szeretnének. És az fasza lesz.