Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2012. február 24., péntek

Imádom ezt az embert!

Nem, nem M. lesz a főszereplő - persze igazi csillagmódra őt imádom, de most a dokiról mesélnék.
Volt ma is UH, hétre mentem a kórházba, felhívtam, hogy ott vagyok, kijött, kedves volt és udvarias, teljesen odavagyok tőle. Emlékezett az ügyeimre, és nagyon elégedett volt: a tüszőcském nem látszott, mert nem volt üres a húgyhólyagom (pedig mondta előre, hogy legyen - liba vagyok), de nem is azzal volt baj ugye, hanem az endometriummal - hát az gyönyörűségesen meghízott, 10 mm, és megmutatta a képernyőn, hogy milyen szépek rajta a kis redők, ahova be tud ágyazódni a baba. Azt mondta, ebből kiindulva alapvetően még bármi lehet ebből a ciklusból.
Kérdeztem tőle, hogy nem gond-e, hogy ilyen lassan érő vagyok, azt mondta nem. És azt is kérdeztem, hogy érdemes-e LH tesztet csinálnom; azt mondta, nem kell, mert nagyon drága, inkább csak próbálkozzunk, de ha feltétlenül akarom, majd ad ő ingyen néhányat - mondtam, hogy rendeltem már akciós gigacsomagban, de hát nem egy bűbáj a faszi?!
Most az van, hogy jövő hét kedden menjek el vérvételre (ez az, ami az átlag nőnél a CD21 lenne, de én ugye lustibb vagyok), és nézessek egy progeszteron szintet. Nagyon jó fej volt ezzel is, mert mondta, hogy küldhet a kórházba, de ott nagyon lassú a feldolgozás, úgyhogy mond egy labort, ahol kétezerért megcsinálják, és két nap múlva el is küldik - azzal az eredménnyel majd menjek a magánrendelésre*, és kitaláljuk, hogy hogyan tovább. Azt mondta, ha egy nőnek a progeszteron szintje jó, akkor endokrinológiailag rendben van az alap, és visszamenőleg nem számít semmi, csak a következő ciklus sikerességére kell koncentrálni. Megmagyarázta, hogy úgy kell ezt elképzelni, ahogy mi itt most találkoztunk - ha mindketten ott vagyunk a megfelelő/megbeszélt időben, akkor ennyi, létrejön a dolog, mindegy, hogy ki milyen úton jutott oda; akkor kell múltbeli okokat keresni, ha valamiért elkerültük egymást, mert akkor nem mindegy, hogy én aludtam el, vagy ő betegedett le, fontosak a miértek, hogy meg tudjuk oldani őket a jövőre nézve.


* A magánrendelésről annyit, hogy miután előző nap a nőnél horror árat fizettem egy félórás beszélgetésért (ami hiábavaló is volt, de az már mindegy), itt az áron egészen meglepődtem, ugyanis cikluskövetés esetén csak egyszer kell fizetni (Budapesten átlagos árnak számító összeget), és azon belül annyiszor néz meg, ahányszor kell. Komolyan, néha az az érzésem, hogy túl szép, hogy igaz legyen! De persze az is igaz, hogy csodát kértem... :)

2012. február 22., szerda

A New Hope

Hú, tegnap borzalmas napom volt! Először is hétfőn este minden irányból megközelítgettem ezt a szuri-témát, utánaolvastam, és kiderült, hogy ez a Gonal-f egy nagyon durva dolog ám: magyar oldalakon kizárólag olyan infót találtam, hogy ezt adják az inszemre, meg főleg a lombikra készülő nőknek, hogy több petéjük is megérjen, és ne csak egyet lehessen leszívni. A különbség amúgy az, hogy míg a Clostilbegyt a szervezetet serkenti hormontermelésre, addig a szuri magát a hormont jutattja be, mesterségesen adagolva azt. Angolul találtam végül olyant is, hogy simán a hozzám hasonló esetekben adják (úgy látszik ez külföldön elfogadottabb protokoll), de sok helyen említik, hogy akkor meg épp azért kell védekezni egy-egy hónapban, mert lesz tüsző, de túl sok, és félő, hogy többes iker lesz a dologból. És hát ez, azzal együtt, hogy mindezt teljesen vakon csinálnánk, mindenféle hormonellenőrzés nélkül, meggyőzött, hogy én ezt nem akarom, legalábbis ennyire informálatlanul és hamar semmiképpen sem.
Első körben azt találtam ki, hogy elmegyek egy másik dokihoz, most még épp beleférek a 21. napi vérvételbe, majd a következő ciklus 3. napján is nézetünk egy hormonszintet, aztán legfeljebb én magam kiokoskodom, hogy milyenek az eredmények, és ha jóknak tűnnek, akkor egy hónap kihagyással (majd azt mondom, hogy beteg voltam, vagy bármit) beadom a szurit, és a következő ciklusban mehet ez a megoldás. (Ez is milyen abberált már egyébként, hogy annyira nem magyaráz el semmit egy orvos, hogy az ember fejében egyáltalán meg kell fordulni ehhez hasonló öndiagnosztizálós magánakcióknak, csak azért, hogy tiszta képhez juthasson a saját testéről...) Dokinak azt válaszottam, akihez egyszer öt éve beestem sima körzeti szakrendelésre, és ő fogamzásgátló abbahagyása utáni rutinellenőrzésként azonnal megnézette az összes hormonomat. Nagy dologra nem számítottam, nem egy bámulatos szakember a nő, de nekem igazából csak az kellett, hogy meghallgasson, elmagyarázza a kérdéses részeket, esetleg elmondjon egy második véleményt - drága mulatság volt persze, csak így bele a semmibe, de úgy éreztem, megéri, ha akár egyet is eloszlat az ezer kétségemből.
Tök türelmes és kedves volt, ahogy emlékeztem, végigkérdeztem mindent, válaszolgatott, de igazából ez ennyi volt sajnos - ugyanis, mint kiderült, ő szívesen megtenné kérésemre, de nem tud hormonképet kérni, mert azt csak ott lehet, ahova lakcímileg tartozom. Azt amúgy ő is megerősítette, hogy ebben a ciklusban kevés az esély bármire is, meg hogy a Gonal-f az egy viszonylag agresszív kezelés, bár ha petét kell éreszteni és más megoldás nincs, akkor azt mondta nagyjából mindegy, hogy az ember mesterséges megtermékenyítésre készül vagy nem, lépni kell. De ő maga hozzáállásilag a másik végletet képviselte - azt mondta, 35 év fölött már mindegy, hogy most vagy fél év múlva esek teherbe (statisztikailag az esélyekben olyan egy évvel ezelőtt volt egy nagy esés, és olyan három év múlva lesz egy újabb), úgyhogy ő most várna egy fél évet, mert látott ő már nem egy metformin hatására csodálatos módon rendeződött ciklust, és spontán összejött babát. És hogy szerinte akkor lenne érdemes majd hormonokat nézetni (mert a gyógyszer azokat is helyreteheti), és tovább gondolkodni.
Hát mondanom sem kell, hogy ez a lehetőség legalább annyira nem tetszett, mint a fejjel-a-falnak verzió, úgyhogy meglehetősen reményvesztettem hazakullogtam, és szegény M. hallgathatta a szokásos végtelenbeaggódos monológjaimat.

Azért nem ültem tétlenül... éjfélig keresgéltem mindenfelé, hogy mi legyen - az egyértelmű volt, hogy akkor egy lakhelyem szerinti nőgyógy kell, de egyrészt ott ezer van, másrészt vagy nagyon nagy nevek, akikről erősen megoszlanak a vélemények, vagy annyira felejthetőek, hogy senki sem említi őket sehol. Nekem az elmúlt két napban mindkettőből volt részem ugye, se a híres profi, se az ismeretlen tucat nem győzött meg - találtam egy arany középutat nagy nehezen, akinek nem ütköztem úton-útfélen a nevébe, de akiről egyetlen idegesítő hisztérika által írt kritikán kívül mindenhol csak jó értékeléseket olvastam... az adott volt, hogy csak jó szaktudásúhoz megyek, de nem utolsó sorban azt is mondták, hogy jófej, kedves, emberbarát. Ráadásul endokrinológus és belgyógyász is egyetemben, szóval úgy éreztem, helyben vagyok.
Ma reggel próbából felhívtam a kórházat, mert előjegyzés nélkül nem lehet beesni persze, de kizárt volt, hogy időpontot adjanak hozzá, úgy látszik a főorvosoknak erre nincs idejük. Szerencsére megtaláltam valahol a mobilszámot, vettem egy nagy levegőt, és felhívtam. Úgy kezdődött, hogy az ember felvette, és fél percig beszélt valami műszerekről meg dózisokról, szerencsére időben észbekaptam, hogy ez nem nekem szól, úgyhogy kivártam a sorom, sztán bemutatkoztam, amit nem értett a nagy háttérzaj miatt - "Várjon, kimegyek a műtőből!", mondta. Upsz... Sűrű elnézéskérés közepette elmondtam, hogy mi járatban vagyok, nagyon aranyos volt, azt mondta semmi gond, regisztrálta, hogy mi még nem találkoztunk, és hogy azért akarom őt, mert szerintem hormonproblémáim is vannak, kérdeztem, hogy magánrendelésre fogad-e, azt mondta, ötre menjek. Megkérdezte, hogy ki ajánlotta, mondtam, hogy magam bányásztam elő, mert sok jót olvastam róla, mire nevetett, hogy nem kell mindent elhinni, elfogultak az emberek.
Odamentem, négyen vártak előttem, két nagyhasú, nagyjából húsz percig volt bent egy-egy ember; a váróban jó meleg, vécé, olvasnivaló, miniüveges ásványvíz és egy kisebb kádnyi cukorka, ez máris tetszett. Emlékezett rám reggelről, megint mondtam, hogy bocs, de ez volt az egyetlen elérhetősége, mondta, hogy rendben van, nem ő műtött, csak bámészkodott bent, és adott egy névjegykártyát ugyanazzal a telefonszámmal, hogy igenis hívható. Előadtam az ügyeimet, sokkal rövidebben mint tegnap, azt például nem akartam részletezni, hogy visszatérő mellékheregyulladás, mert a spermaeredményt megnézte, elégedett volt vele, nem akartam, hogy esetleg más irányba terelődjön a dolog, mert általában a dokik sem nagyon értik, hogy M. hogy működik igazából (szerintem amúgy öngyógyító nanobotok laknak benne, de ezt csak nem oszhattam meg vele), és az gerincsérülés puszta említésétől legalább annyira félrevezetődnek, mint egy átlagember.
Nem sokat teketóriázott, volt egy gyors UH, amire nem is számítottam, mert alig volt meg az előző ugye - 16 mm a tüszőm (tehát egy kicsit csipkedte magát, mert most is a kellőnél lassabban ugyan, de akkorát nőtt két nap alatt, mint azelőtt négy alatt), és szerinte nagyon szép, úgyhogy nézzük meg pénteken reggel is: hétre vár a kórházban. Csevegtünk egy csomót a névtelenül rágalmazó páciensek perelhetőségéről és a görögök becsületességhez való viszonyáról, annak a nőnek kapcsán, aki az egyetlen ellene szóló hozzászólást írta, és aki a stílusa alapján egy idióta (nem hiába kerestem meg az embert a pofázása ellenére - vagy épp azárt). A Gonal-f dolgot nem kommentálta, annyit mondott, hogy a Clostilbegyt második körben kombinálható egy bizonyos Merional nevű gyógyszerrel (szintén gonadotropin, csak sokkal enyhébb változat), és azzal is érdemes próbálkozni. De hogy most itt igazából a cikus közepébe csöppentünk, úgyhogy sok mindent már nem tehetünk, figyeljük, hogy mi alakul, és az alapján cselekszünk. Azt mondta, nincs itt hatalmas baj, és amikor említettem, hogy de már öreg vagyok, csak annyival mosolygott meg, hogy nem, ő öreg, és különben is, aktívan fogunk próbálkozni.

Most ennyi jut eszembe, majd pótolom, ha még beugrik valami. Most megint optimista vagyok... tegnap este, miközben eléggé sírásközeli állapotban vezettem haza, mondtam a BalToronyLakónak, hogy tegyen már még egy csodát - tudom, hogy elég sok volt az utóbbi években, de ez annyira de annyira kell a teljességhez, hogy légyszi ezt is. Akkor nem tudtam, mit kérnék tulajdonképpen, biztos van olyan, hogy teljesen lehetetlen helyzetben lesz valakinek babája, de olyasmit nem nagyon mertem volna megfogalmazni, hogy akkor ebben a szerencsétlenkedős ciklusban márpedig én teherbe szeretnék esni... hát ezt kaptam ma, ezt a tündéri orvost, elégedett vagyok, köszönömszépen.

2012. február 20., hétfő

Szomorú vagyok

Hát megvolt a nőgyógyász, rosszabb, mint amire számítottam... Úgy tűnik a stimulálás semmit nem ért, gyakorlatilag talán egy kicsit előbbre hozta volna a dolgokat, ha működik (mert ugye nekem eleve csak a CD30 körül kezd mocorogni bármim is), de alapvetően eredménytelen volt: annyit sem produkáltam gyógyszerrel egyetemben, mint egy normálisan működő nő magától.
A nyálkahártyám továbbra is túl vékony, 5,7 mm, a tüsző meg alig változott: 14 mm, vagyis négy nap alatt sikerült annyit nőnie, amennyit amúgy egy alatt kellene neki. A vékonyság ugye lehet a Clostilbegyt mellékhatása, de úgy tűnik, ez az egyetlen eredménye - az, amit ki kellett volna váltania, a tüszőfejlődés, elmaradt.
Tehát ez a ciklus igazából levesbe mentnek nevezhető; azt mondta, körülbelül olyan hét közepe-vége felé lesz tüszőrepedés, tehát valószínűleg lesz, de azt nem említette meg (én meg elfelejtettem rákérdezni nagy szomorúságomban), hogy egy ilyen későn érő petesejt egyáltalán meg tud-e termékenyülni, és ha megtörténik, mennyi a valószínűsége, hogy be tud ágyazódni a szinte nemlétező méhfalba... Nem teljesen és tökéletesen esélytelen a dolog (mert azt mondta, hogy találkozzunk a következő CD11-en, "persze ha nem jön meg, akkor ne"), de reményeket ne fűzzünk hozzá. És kiírt egy, a gyógyszernél erősebb injekciót, ami szintén peteérést serkent, vékonyító mellékhatás nélkül - szerinte ez hatásosabb is, csak első körben azért nem szokták ajánlani, mert nagyon drága.

Nőgyógy továbbra is kettős érzéseket vált ki bennem: idegesít, hogy nagyon szűkszavú, ha kérdezek, lakonikusan válaszol, semit sem magyaráz el bőven, értem én, hogy legtöbb nőt nem foglalkoztatják a technikai részletek, de ha érdeklődést lát, akkor szerintem igenis el kellene mondania hogy mi miért van hogyan; ugyanakkor tetszik, hogy nagyon eredményorientált, érti, hogy minél előbb teherbe szeretnék esni, és nem az a célom, hogy én legyen a világ első nője, akinél tökéletesen dokumentálják, hogy miért nem működik rendeltetésszerűen.
Kérdeztem, hogy mégis miért lehet ez, hogy stimulálás ellenére ilyen bamba a petém, nem lehet-e esetleg, hogy a hormonjaim tehetnek erről (amiket bekért, de eredményeik még nincsenek); hát azt mondja, a pajzsmirigyem (a házidokis papírt látta) rendben van, még esetleg a prolaktin ronthat a dolgon, de alapvetően az inzulinrezisztencia okozza ezt. Ez egy kicsit elbizonytalanított, mer a TSH ugye (legalábbis utánaolvasás alapján) hiába van a tartomány közepén, mindenhol azt írják, hogy egy körül lenne inkább jó teherbeeséshez - gondolom ez fokozottan igaz olyan nőkre mint én, akiknek több problémájuk is van, nem csak ez. Továbbá a másik valószínűleg lerázás, mert elég butaságnak tűnik, hogy az FSH zavara nem lehet, hiszen épp az a hormon, ami egyáltalán megéreszti a petét - már hogy ne számítana a szintje, főleg így, hogy még rásegítéssel is túl kevésnek bizonyult. És megint: mi a franc van az ösztogénnel...? Ezt már nem firtattam, most megnézem ezt az új gyógyszert, aztán ha az sem segít, akkor leginkább új orvost keresek, de még az is lehet, hogy egyenesen meddőségi klinikát.

Most így gyorsan utánanézegettem amúgy, van olyan, hogy valaki immunis a klomifén hatóanyagra (általában PCOS és inzulinrezisztencia jellemzője ez), és ott segíthet a gonadotropin adagolás (Gonal-f maga a szuri neve). És természetesen ez is igen erősen ikresítő dolog, hogy mégis egy kuncogással zárjam ezt a fos bejegyzést.

2012. február 19., vasárnap

Szeretnék egy kisbabát...

Persze, ezért kezdtünk el gyúrni rá, meg ezért kezdtem ezt a blogot is, de most van az első alkalom, hogy ott legeslegbelül és nagyon-nagyon érzem a vágyat. Eddig sem volt őszintétlen az akarás, de azt be kell vallanom, hogy inkább tervszerű, logikus, ésszel-vágy volt, ha lehet így mondani. Aztán most terhes lett egyik lány a fórumon - kis szerencsés, első havi próbálkozáskor... ami mondjuk annyira nem meglepő, neki semmilyen egészségügyi furasága nem volt, és huszas évei elején jár, szóval egy kicsit ideálisabb körülmények hozzám képest, de általa valahogy megvilágosult, hogy mi is erre készülünk, ezért "dolgozunk"... És akkor tudatosult bennem, a lelkem mélyén, hogy én ezt várom; erősen. M. többé-kevésbé viccesen rám is szólt, hogy nahát, hogy gondoltam én ezt, hogy csak most, mikor ő meg már két hónappal ezelőtt is lelkesen vitte a befőttesüveget... :)  Olyan jó érzés, hogy ő is legalább annyira akarja ezt, mint én... sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd mi ketten leszünk ilyenek...

Meg persze félek, hogy mi lesz, ha nem jön össze... túlaggódom, persze, de hát ilyen vagyok, nem tudok nem gondolni erre a lehetőségre is - és nagyon rossz ez a kettősség, mert egyrészt tudom, hogy mostanáig nem voltunk felkészülve erre, és nem szabadott volna hamarabb belefogni, ugyanakkor tényleg elég idős vagyok már, és hát nem annyi időnk van próbálkozni, mint annak, aki tíz évvel korábban indított. És a fórumon legtöbben már évek óta próbálkoznak, meg a környezetünkben is most, hogy figyelünk az ilyen sztorikra, kiderült, hogy tele van olyanokkal, akiknek csak nagyon nehezen sikerült, vagy még nem is.
És akkor itt vagyunk mi, nekünk igazából csak ez a második ciklusunk élesben, és a nőgyógy is elég agresszívan áll az egészhez, úgyhogy minden esélyünk megvan a sikerre... de nem tudom elengedni magam. Pedig már arról is beszéltünk, hogy mi lesz, ha nem jön össze - semmi sem, örökbefogadunk és kész, M. szerint ha másképp nehézkes, akkor külföldről, de hát erre nem is kell még gondolni persze (ha csak nem minél előbbi tesó ügyében), szupercsapat vagyunk, bármit megoldunk. Csak én annyira de annyira szeretném, ha gyorsan menne, ha már itt lenne az idő, ha ez is olyan egyszerűen összejönne, mint eddig minden az életemben... vagyis nem is, a szerelemre viszonylag későig várnom kellett, szóval ezt tényleg megérdemlem nah. Szeretném megajándékozni ezzel az örömmel M.-et, az egyre tökéletesebb kapcsolatunkat, Aput és az M. szüleit, meg magamat is, nagyon. Beszélgetni szoktam néha erről a BalToronyLakóval, aki eddig még kivétel nélkül minden hasonló nagy dologra irányuló kívánságomat szinte azonnal teljesítette: a munkahelyet, a lakást, a telket... olyan jó lenne, ha ezt is. Olyan, de olyan nagyon-nagyon jó...

2012. február 17., péntek

Várunk

Megvolt tegnap a CD11-es ultrahang, kicsit szomorú vagyok. Egyrészt a méhnyálkahártyám túl vékony, csak 4,5 mm, másrészt csak egy darab domináns tüszőm van, ami viszont méretileg jónak tűnik, 12 mm. A vékonyság a gyógyszer hatása is lehet, a nőgyógy szerint várjuk meg, hogy mi lesz belőle, mert még hízhat - hétfőn megyek a magánrendelésére, az CD15 lesz, akkor már látszani fog, hogy jó lesz-e bármire is ez a ciklus.

A nőgyógy meg... hát nem tetszik már annyira, szerintem nem együtt fogunk megöregedni - ezt amúgy olvastam róla fórumokon is, hogy tök visszafogott, magától semmit sem magyaráz el, csak ha rákérdez az ember. És hát honnan a francból tudnám, hogy egyáltalán mit kell kérdeznem...? Biztos csomó nő, aki régebben próbálkozik már, sokkal informáltabb, és nekik ezek a számok mindent elmondanak, de én most például utólag okosodtam meg, és azt még mindig nem sikerült kiderítenem, hogy normális-e, hogy egy stimulált ciklusban csak egy darab tüsző termelődött (gyanítom, hogy nem). Na mindegy, most utánaolvasgattam, és következőkor már csomó mindenre rá akarok kérdezni.

Visszatérve a konkrétumra: a tüsző az állítólag napi 1-2 milimétert nő általában, tehát azzal sok vész nincs, jövő hétre még meg is nőhet - 17 mm fölött már jó, de a legjobb, ha 20 fölött reped. Beavatkozás nélküli ciklusban az is rendben van, hogy csak egy nő meg, mert az a többit elnyomja, bár persze azt sem tudom, hogy akkor a kisebbeknek nem kellene-e szintén látszaniuk, vagy ha nem látszanak/léteznek egyáltalán, az mit jelent. Annyi legalább normálisnak tűnik, hogy ha a múlt ciklusban a bal petefészkem akciózott, akkor most a jobb oldal termelt.
A méhnyálkahártyámnak viszont szinte duplázódnia kellene, hogy jó legyen, a 7 mm a minimum, ami szükséges a jó beágyazódáshoz, de még jobb a 10 körüli. Ezzel is lehet kezdeni dolgokat, egyrészt a Clostilbegyt helyett létezik más hatóanyagú peteérést segítő gyógyszer is, aminek nincs ilyen vékonyító mellékhatása, másrészt lokális ösztrogén adagolással is segíthető a vastagodás; annak viszont örülök, hogy most egyelőre csak figyeljük, hogy magamtól mit produkálok. Érdekes ez egyébként, mert ugye az ösztrogén egyik funkciója ez a vastagítás, és a miniszkóp alapján (amit egyébként ez a nőgyógy nem tart jónak) én magamnál túltermelésre gyanakodtam, hiszen valamennyi páfrányt minden nap látok, de ezek szerint annak más oka is lehet; vagy tényleg az van, hogy most a gyógyszer miatt ekkora csak. Az minden esetre szintén nem tetszik, hogy például a ciklus eleji hormonképnél az ösztrogént be sem kérte - az eredmények ugyan még nincsenek meg, de akkor is, szerintem az elég lényeges infó lett volna.

Megnézte az inzulineredményeket is, szerinte is majdnem jók, de a azt mondta, a Meforalt nyugodtan elkezdhetem szedni, mert ez nem nagy dózisú, és segíthet. Meg azt is mondta, hogy ha három hónapon belül nem esek teherbe, akkor a negyedik ciklusban végzünk egy petevezeték átjárhatóságit. Persze itt is csak következtetgetek, de ebből én azt szűrtem le, hogy akkor viszont jelenleg minden vagy rendbennek tűnik, vagy olyasmi, amit meg tudunk támogatni, hogy normálisan működjön, mivel a HSG általában csak akkor kerül előtérbe, mikor minden nem invazív vizsgálatot kilőttek. És itt visszakanyrodok ahhoz, hogy mért a francért nem nézetett nekem ösztrogént...? Pfff.

2012. február 9., csütörtök

Újabb csapolás

Közben azt elfelejtettem mondani, hogy hétfőn piros lettem, úgyhogy holnapra máris bejelentkeztem laborra szuratni, és jövő csütörtökre ultrahangra ellenőrizni. Illetve komolyabban utánanéztem ennek a bizonyos  Clostilbegyt tablettának, amit tegnap kezdtem el szedni.
Ez kéremszépen (vagyis hát a hatóanyaga) állítólag a világon jelenleg legeredményesebbnek számító termékenység-segítő készítmény ("fertility drug" - nem tudom hogy mondják magyarul), és amennyiben az ok a rendszertelen menzesz és/vagy a peteérés hiánya, akkor a nők több mint felének hónapokon belül segíteni szokott a teherbeesésben. Gyakorlatilag azt csinálja, hogy az aggyal elhiteti, hogy túl kevés ösztrogén van jelen a testben, így elkezdünk FSH és LH hormonokat termelni, hogy ezt megoldjuk.

Itt egy kicsit elkezdtem aggódni, mert ösztrogén- meg progeszteronszintet egyáltalán nem kért be a doki, így nem tudjuk, honnan indultunk, és még ha a ciklus második felében kér is, az már a gyógyszer miatt úgyis hamis eredmény lesz. De aztán úgy döntöttem, nem agyalom ezt is túl, ha teljes hormonháztartásom rendbetételével kezdtünk volna, akkor jobban zavarna, hogy még egy évig eltökölgetünk esetleg a beállításommal, és még akkor is van olyan lehetőség, hogy egy elméletben termékeny évekig nem tud szülni, pedig teljesen egészéges és normális mindenük. Szóval ha már azt elcsesztem, hogy időben (mondjuk olyan legalább öt évvel ezelőtt) kitartóan utánajárjak mindennek és kikúráltassam magam, akkor most ez a helyzet, és ebből kell kihozni a legjobbat - és a legjobb az lenne, ha minél előbb gyerekünk legyen, nekem nem derogál az, hogy gyógyszeres (vagy igazából bármilyen) segítséggel.
Amúgy a Clostilbegyt után, a hormonstmuláció miatt több pete szokott megérni egyszerre, és olyan tíz százalékkal nagyobb az ikerterhesség esélye. No comment. :)

2012. február 8., szerda

Vive la résistance!

Kezdjük a két lényeggel: terhes még nem vagyok, de egy lehetséges ok már van. Enyhe ugyan, de kiderült, hogy valóban inzulinrezisztenciám van.
Mutatom is a terheléses számokat (mmol/L):
          Inzulin:      Vércukor:
0':       9,62            6,00
30':     -                 9,40
60':     43,34          6,40
120':   37,06          6,30
Az éhgyomri cukorral ugye, bár közelítek a felső határ felé, de beleférek még az egészséges tartományba (4,20-6,40), viszont az inzulin-helyzet nem ennyire egyszerű, annak ellenére, hogy a referenciaértékek (2,60-24,90) alapján úgy tűnhet, bőven rendben vagyok.

Már a neten is egy csomó különböző, sőt egymásnak ellentmondó dolgot lehet olvasni az eredmények kapcsán, és az orvosok is eléggé nem értenek egyet egymással. Van például, aki szerint a diagnózishoz simán elég a vércukor ellenőrzése - én viszont rögtön példa vagyok rá, hogy nem, nekem abban a félórás számom sok csak, a következő kettő majdnem teljesen jó, hiszen a cél az, hogy a szervezet majdnem perceken belül alkalmazkodjon a helyzethez, és visszaállítsa a cukrot a kezdő szintre. Ugyanez viszont nem egészen így van az inzulin esetében: ott nem annyira gond a reakcióm, hiszen egészen ötszöröződésig még normálisnak mondható a növekedés, viszont eleve rossz helyről indulok, mert az éhgyomri alapnak fele ennyinek kellene lennie. Legalábbis ezt sikerült kiértenem a magyarázatokból, amiket eddig a házidokitól meg a fórumokról szereztem, a nőgyógyász majd jövő héten nyilatkozik - ahogy a TSH eredményemről is, ami tökéletesnek tűnik a maga 2,35 szintjével (0,35-4,94), de csomó meddőséggel foglalkozó oldalon olvastam, hogy sikeres teherbeeséshez fele ennyinek kellene lennie, és így most valószínűleg alulműködik a pajzsmirigyem.

Házidoki egyébként azt mondta, hogy ekkora IR  esetén még meg lehetne próbálni visszaállítani a dolgokat csak diétával, és valószínűleg ha a súlyom helyreállna, akkor a hormonháztartás is rendbejönne, de ez esetemben igen sok bizonyítékból ítélve nem igaz. Egyrészt voltam ugye ennél sokkal vékonyabb, és a ciklusom rendszeresnek akkor sem volt nevezhető; másrészt elég sok keservvel vettem észre az utóbbi nagyjából két évben, hogy ugyanolyan étkezéssel, amivel régen heti egy kiló simán lement, most a havi eggyel be kell érnem; végül, de nem utolsó sorban ugye most a gyerekezés miatt fontos lenne, hogy ne fél évig kísérletezzek a kajálással mielőtt bármi érdemleges történne.
Szóval felírt egy Meforal nevű tablettát, ami elvileg segít első lökést adni a testemnek, és egyelőre annyiban maradtunk, hogy addig nem szedem, amíg nem beszélek a nőgyógyásszal, hogy még véletlenül se ütközzön a másik gyógyszerrel, és egyáltalán a gyerekvállalással.
A diétát amúgy már két napja elkezdtem, nem olyan könnyű ám, de érzem, hogy meg fogom szokni. A napi kalóriámat 1200, a szénhidrát adagomat 150 gram alatt tervezem tartani, de nem is ezekkel van a baj, végülis anorexiás korszakaimban simán eléldegéltem fele ennyi kalórián, és mikor Atkins-diétáztam, akkor tizedennyi szénhidráttal. Ami nagyon kemény, az a a sokszori étkezés és a minél több ivás, mindkettővel eléggé szenvedek egyelőre, sosem vagyok annyira éhes, hogy jól essen az épp soron következő adag, szomjas meg... hát én sosem vagyok szomjas, pont. De az első napos fejfájás után most érzem, hogy ez menni fog - nem tudom, hogy a szervezetemnek megfelelő fogyókúra teszi-e, vagy a végső cél, de őszintén szólva nem is érdekel.

Összefoglalva az van, hogy bármennyire ciki bevallani, én most örülök, hogy krónikus betegségem van. Jó lett volna, ha időben kiderül, és nem az az ára, hogy egész életemben kilókkal küszködve tönkrevágom az anyagcserémet, illetve összesen három szál haj marad a fejemen, de ezen nem érdemes agyalni. Nem tudok kit okolni, biztos lehettem volna sokkal élelmesebb és kinyomozhattam volna magamtól, de tény az, hogy az orvosok közlött is van olyan, aki ezt ma is divatbetegségként kezeli és csak leinti, szóval sok esélyem nem lett volna öngyógyítani úgy sem. És különben is, most elkaptuk a frakkját, minden erőmből dolgozni szeretnék a javításon, igénybe szeretném venni az orvosságog segítségét, és terhes szeretnék lenni, minél előbb; hát ennyi végülis. :)

2012. február 1., szerda

Dolgaink

Közben tegnap megkaptuk M. spermateszjének az eredményeit is - hát, azt tudtuk már telefonból, hogy minden rendben, de most eléggé úgy tűnik, hogy ebben is valami szuperemberes eredményeket sikerült produkálnia... úgy látszik az ő esetében valóban igaz az "Impossible is nothing."... A mintát ugye három hónappal egy egyik, és nagyjából egy héttel egy második mellékheregyulladás után vittük, konkrétan az antibiotikumos kezelés lejárta utáni napokban; úgy gondoltuk, ha már ennyire visszatérős neki ez a betegeskedés, legalább nézessük meg egy rossz pillanatban a dolgokat, hiszen akkor ahhoz képest egészséges periódusokban csak jobb lehet.
A dolgok ehhez képest így néznek ki (zárójelben a már normálnak számító értékek):
Térfogat: 4 ml (minimum 2)
Vegyhatás: 7,6 (7,0 - 8,0)
Szín, átlátszóság, viszkozitás, elfolyósodás: normál
Koncentráció: 50 millió /ml (minimum 20)
Összes hímivarsejtszám: 200 millió/ejakulátum (minimum 40)
Motilitás - mozgó: 70% (minimum 40)
Motilitás - élénk: 50% (minimum 32)
Fehérvérsejt: / látótér (maximum 1 millió /ml)
Morfológia eredmény nincs, de lehet, hogy azt csak akkor mérnek, ha határesetek a számok - hát ezek nem azok, a zárójelben a referenciaértékek egyébként pár évesek, a WHO a tavaly már ezek alá vitte őket.

És akkor vagyok én, aki az eddigiek alapján jól nézek ki (PCO például kizárható, mert cisztám szerencsére nincs), de egyrészt az nem sok minden még, másrészt a kiszámítható peteérés, ami fontos lenne, az a ciklus rendszertelenségéből kiindulva, nem valami fényes.
Nekem ezeket írták a hüvelyi ultrahang utáni zárójelentésre:
Mindkét oldalon nomál petefészek
Endometrium: 7,6 mm (ez megvastagodott méhnyálkahártyát jelent, luteális szakaszban normál értéknek számít)
Méhszájon ép hám (vagyis semmi kóros elváltozás nincs)
Bal oldalon corpus luteum valószínű (tehát úgy tűnik a bal petefészekben érett pete ebben a ciklusban)
És azt mondta, a program helyesen húzta be a peteérést ebben a hónapban:
Majd jövök, ha többminden is lesz.

Updated: Ez már a teljes ciklus hőgörbéje, utólag betettem.