Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2012. november 14., szerda

Survivor guilt

Mondhatnék csak annyit, hogy what she said, de nem fogom, mert annál sokkal több minden belémszorult, és muszáj leírnom, hogy túl legyek rajta.
This one's for you, kedves sorstársak, akik olvastok, és akik nem, blogkövetők, fórumozók, FaceBook csoporttagok, privátban csetelők, levelezők billentyűzete mögött és telefonok vonalának végén ülők, meg ismeretlenek, akikről sosem hallottam, és akik sosem fognak tudni rólam és erről a bejegyzésről.

A harmadik gondolatom a pozitív teszt megpillantása után, ti voltatok (az első kettő az, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere, és hogy milyen boldog lesz M. meg Apu), hogy "Szegény lányok!" - nem szánakozva, és győztes túlélőként visszapillantva a szenvedő sebesültekre, hanem szomorúan, őszinte együttérzéssel, kicsit szégyenkezve, kicsit fájva, azt kívánva, hogy bárcsak eltűnhetnék nyomtalanul, és soha senki ne kérdezhetné meg, hogy hogyan folytatódott a mesém. Mert hogy álljak most elő azzal, hogy már nem tartozom közétek, átálltam a túloldalra, azok közé, akik...
Emlékszem, hogy éreztem magam én, amikor már hónapok óta fórumoztam, részletekben menően ismertem mindenkinek a küszködősebbnél küszködősebb történetét, amik között az enyém igencsak elhalványult nehézségben és időtartamban is. És néha beérkezett egy-egy teljesen új hozzászóló, megkérdezte, hogy mit gondolunk a görbéjéről, aztán két nap múlva jött bejelenteni, hogy jé, képzeljük, pozitívat tesztelt. Gyűlöltem őket - tudtam, hogy irracionális, sőt, egyenesen seggfejség, hiszen legtöbbjük, attól még hogy addig máshol panaszkodta ki magát, szintén régi harcos volt már; de én annak ellenére úgy éreztem, hogy ez akkora szemétség, igazságtalanság, nem vagyok hajlandó gratulálni, és kicsit sem örülök nekik, kész. Miért nem én?!
Aztán kialakult egy kis csoport, aminek már tiszta szívből, nagyon-nagyon drukkoltam, és kívántam a sikert - sajnos nem volt egy túl szerencsés társaság, ha jól számolom, nagyjából tavasz óta én vagyok az első, akinek összejött. De itt és most bevallom, hogy még rájuk is képes voltam irigy lenni egy kicsit, bármilyen őszinte volt a boldogságom, amikor valaki pozitívat tesztelt, rögtön eszembe jutott az is, hogy már megint lemaradtam. Én miért nem?

Egyrészt azért gyónok, mert bűntudatom van azokkal szemben, akik évekkel előttem elkezdtek próbálkozni, és még mindig várnak a csodára, miközben úgy tűnik, az enyém megérkezett.
Másrészt azért, mert végtelenül hálás vagyok azoknak, akik nálam erősebb jellemmel rendelkeznek... tudjátok kik vagytok, és én is tudom, köszönöm a kellemes meglepetést, hogy bebizonyítottátok, hogy létezik még a világon olyan, hogy önzetlenség, még akkor is, ha én magam ahhoz kevés voltam/vagyok.
És harmadrészt, mert el szeretném mondani, hogy teljesen rendben van, ha mélyen legbelül nem ujjongtok miattam, sőt az is, ha utáltok egy kicsit; megértem, hisz helyetekben én sem éreznék másképp, és nem csak hogy nem haragszom, hanem azt kérem, hogy ti ne haragudjatok rám.
Igen, felhőtlen a boldogságom, de lélekben már örökre meddő nő maradok, azt hiszem.

14 megjegyzés:

  1. Tök érdekes, én megértem, h így is lehet érezni, amit leírtál, de én azok közé tartozom, akik felhőtlenül tudnak örülni mások pozitív tesztjének. Nem mondom, hogy önzelten vagyok, egyszerűen csak úgy érzem, ez a világ menete, és egy pozitív teszt (legyen az bárkié, 5 évi vagy 1 hónapos próbálkozás után) azt bizonyítja, hogy ez a normális. Tehát lehetséges. Szóval, van remény!

    Viszont, és ez önzés a részemről, a 44 éves kolléganőmmel nem szeretek beszélni erről, mert tudom, h 3 lombikkal a háta mögött neki már soha nem lehet gyereke, és ez annyira de annyira szomorú, h én erről nem is akarok tudni...

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon érdekes, mert ebben én sem vagyok irigy. Az elmúlt években több barátnőm, rokonom, sorstársam esett teherbe, én mégsem búslakodtam emiatt, sőt....engem valahogy feltöltenek ezek a hírek. De tudom, fehér holló vagyok. Komolyan már néha nekem kellemetlen ez a dolog, mert állítom azt hiszik ilyenkor, hogy jaj szegény, biztosan csak megjátssza az örömöt...pedig nem, egyáltalán nem:)
    De ez valahogy szerencse is...szörnyű lehet minden új terhességre féltékenynek, szomorúnak lenni.

    VálaszTörlés
  3. Tamko, hát mi tagadás, elég sajátosan értelmezed az önzőséget... szerintem, legalábbis magamból kiindulva, inkább neki teszel jót azzal, hogy nem beszélsz erről vele, ha csak ő maga nem erőlteti a témát... Ilyenkor egy biztatásnak szánt kedvesség is nagyon szíven tud ütni egy másik embert, mert amíg nem voltál a helyében, sosem tudhatod, hogy neki milyen érzés szembesülni ezzel a helyzettel.
    Nekünk pl. nagyon egyértelmű volt mindig is az örökbefogadás, és ha nekem egy ilyen embert vigasztalnom kellene, biztos azt mondanám, teljesen őszinte jó szándkkal, hogy de még lehet gyereked, legfeljebb nem te szülöd meg - de simán lehet, hogy számára az olyan szintű bunkóság, mint egy gyerekét temető anyának azt mondani, hogy majd lesz másik... Más-más dolgot érzünk természetesnek, szóval hogy a francba lennél önző pont ezért?!

    VálaszTörlés
  4. Rita, lehet, hogy én vagyok fehér holló... és igazad van, szörnyű is, főleg mert nagyon kettős érzés. Ilyenkor mindig tudtam, hogy nem az életére irigykedem, soha senkivel nem cseréltem volna a világon (pedig volt egy-két olyan pillanat az életemben, akit nem kívánok az ellenségemnek se), ha egy olyan üzletre gondoltam, hogy oké, lehetsz terhes, de élj az ő férjével, járj be az ő munkahelyére, stb., inkább a világba menekültem volna. Akkor lelkiismeretfurdalásom volt az irigység miatt, most az van a siker miatt... nem vagyok egyszerű eset...

    VálaszTörlés
  5. Jah, és akkor nektek is köszönöm... :)

    VálaszTörlés
  6. Szívemből szóltál,talán ezért is éreztelek magamhoz annyira közelinek mert hasonló az érzelmi világunk, hasonlóan élünk meg dolgokat, pozi teszteket :-P És a Te pozi tesztednél csak egy icipicit sajdult meg a szívem, aztán elöntött a nagynagy öröm, hogy sikerült Nektek és a remény hogy hamarosan követlek. Szóval fejlődőképes vagyok!(nyugodtan elbízhatod magad, csak azért mert Rólad volt szó) :-) SZandrus

    VálaszTörlés
  7. Szívemből szóltál! Én is ugyanezt gondolom, de nagyon örülök, hogy nektek sikerült! Azt hiszem sajnos mi kifogunk maradni ebből a csodából, de kezdek beletörődni! Ez van, ezt dobta a gép! Talán majd egyszer lesz egy öribabánk, de ha nem, hát kisnyúl... :)))
    Még egyszer gratulálok és boldog, nyugodt babavárást kívánok neked!!!

    VálaszTörlés
  8. hatalmas like ennek a bejegyzésnek!

    VálaszTörlés
  9. Nah akkor mégis teljesen szabályos, egyszerű, banális fekete holló vagyok... Jó érzés látni, hogy van, aki ennél nemesebb, de azt is, hogy nem én vagyok egyedül ilyen gyarló ember... :)

    VálaszTörlés
  10. én maximum vidéki nemes vagyok:-)Voltam ma emlőuh-n, minden rendben! Hétfőn HSG és remélem utána jöhet a stimu a lombikhoz! Hogy vagy?
    Szandrus

    VálaszTörlés
  11. Jé, egészséges cicik, azok kellenek majd lombik után kilenc hónappal... :)

    VálaszTörlés
  12. the2weekwait.blogspot.com/2011/08/pregnant-infertile.html :-)

    VálaszTörlés
  13. Eszti, minden tetszett, minus the rinyálok-mert-hányok part. Azt nem értem, és nem tudom megértően kezelni sem. Lehet, hogy nekem még mindig nagyon közel van a vágyakozás élménye, és friss a csoda, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem azonnal az jutott eszembe, hogy akinek ez ekkora probléma ez... annál van, aki jobban megérdemelné... :/ Nekem még mindig örömtáncot jár a lelkem, ha émelygés közeleg, vagy egy érintéstől leszakad a mellbimbóm...

    VálaszTörlés
  14. Hehe... Gondoltam lasdd, mas is erez buntudat felet. Amugy jol ir a csaj, erdemes olvasgatni, ha van ra idod.

    VálaszTörlés

Mondd!