Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2013. január 10., csütörtök

Itthon

Tegnap este saját felelősségre hazajöttem; ma reggelig kellett volna bentmaradni, de nem fájt semmim, és nem voltam még csak gyenge sem, így a dokim is azt mondta, hogy ha szeretnék, menjek nyugodtan, jót tesz majd. A testemen ma már semmi nyoma az egésznek, délutánra három cseppnyi barnás vér a betéten csupán... a melleim nagyok, nehezek, és fájdogálnak tovább, mintha nem vettek volna tudomást róla, hogy bármi történt. A lelkemben soha semmi sem lesz többé ugyanolyan.
Ma jöttünk az utcán, és mintha más lenne a világ, minden benne... a tél, a színek, az épületek, az emberek, a körúti kebabosnál ebédelőktől, a buszmegállóban álló tiniken át, a kutyát sétáltató szomszéd nénikéig. És érdekes és meglepő, hogy nem rossz-más, nem szomorú-más, nem is kopott-más már - épp ellenkezőleg, tele van élettel, és szeretettel, és potenciális csodákkal. Bárhová nézünk, bármit teszünk, az első gondolatunk mindig az, hogy de hát nekünk van egy kislányunk! Aki minden esély ellenére eljött hozzánk, és itt volt velünk, és csinált millió apró varázslatot, és... bármi történik, itt is marad velünk most már mindigre.
Biztos úgy tűnik, mint egy szenvedéstől őrült majdnem-anya abszurd lázálma, aki jól megkognitív-disszonancia-redukálja a szörnyű valóságot, de mindketten érezzük minden pillanatban, és nem, nem két szenvedéstől őrült majdnem-szülő abszurd lázálma ez, akik jól megkognitív-disszonancia-redukálják a szörnyű valóságot. Ajándék a kislányunktól, az utolsó, a legnagyobb, olyan, amire nem is számítottunk. Minden rendben lesz. Nem úgy, ahogy elképzeltük, ahogy megálmodtuk, ahogy vártuk és vágytuk, de végül minden a helyére kerül, és azt neki köszönhetjük.

Most alvóhelyet készítek a kislányunknak épp, az egyetlen fajta bölcsőt, amit adhatok neki. Nem koporsó, szeretdoboz - egy kisebb példánya nálunk is marad majd, azzal a néhány kézzelfogható emlékkel, amik fizikailag itt maradtak utána. A nagyobbik meg egy szép, vidám, neki gyűjtött tárgyakkal kibélelt földi lak lesz, amiben hatalmas fák mellett és gyönyörű virágok alatt pihenhet egy titkos kertben, közel hozzánk.

Majd idővel mesélek több konkrétumot is, fontos tudnivalókat és hasznos részleteket, és azt, hogy az egy nagy és szinte hihetetlen csodán kívül, mi volt az a sok apróság, ami lépésről lépésre erőt adott túlélni. Nem lesz könnyű visszamenni az elmúlt napokba, de szeretnék, mert hátha valakinek segít, ha egyszer hasonló helyzetben idetéved, ahogy nekem, nekünk is rengeteget segített például ez a vallomás.

Végül, de nem utolsó sorban: lányok, köszönöm!
Nem tudom szavakba önteni, és teljes szívemből kívánom, hogy ti se tudjátok meg soha, hogy mennyit adtatok nekem. Igen, éreztem, hogy velem vagytok, éreztem minden rámgondolást, pár másodpercnyi kapaszkodót adott minden egyes üzenet, bármilyen formában is jött - és pár másodperc végtelen hosszú idő annak, aki fuldoklik épp.
Legyen ez egy babaesős év, életem legboldogabb napjának novemberi évfordulójára szüljetek nekem ajándékba sok-sok egészséges kisbabát!

8 megjegyzés:

  1. Micsoda szülők vagytok!!! Minden elismerésem a Tietek!!!
    Köszönöm, hogy írsz!!!

    VálaszTörlés
  2. Esti, nagyon jó volt ezt olvasni.

    VálaszTörlés
  3. Sok erot nektek!!

    VálaszTörlés
  4. Mikor én elvesztettem "kicsi a"-t, akkor én nem tudtam így, nem tudtam sehogy, csak elnyomtam, lenyomtam... Sokat tanultam az elmúlt napokban Tőled az életről, a gyászról, magamról. Köszönöm Kissmalacznak és Neked.
    ETAMA

    VálaszTörlés
  5. Rita, Etama... tényleg sokat jelent... Csak neki kell bármit is köszönni, én csak itt vagyok, és próbálok.

    VálaszTörlés
  6. Est!

    Felnézek rátok hogy így fogjátok fel a helyzetet!Sok ember tanulhat tőletek!
    Beus

    VálaszTörlés
  7. Jó kicsit "derűsebbnek" látni.
    Ja, és te se felejts el a novemberi évfordulóra szülni egy babát (vagy legalábbis már majdnem szülni:) )

    VálaszTörlés
  8. csodállak - komolyan. És sírok Veled.

    VálaszTörlés

Mondd!