Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2013. január 24., csütörtök

Reboot

Tegnap voltam dokinál, megnézett, megnyomkodott, minden rendbennek tűnik; két hét múlva meglesz a rákszűrés eredménye is, mert már lassan aktuális volt. Azt mondta, minimum egy, de inkább két pirosat mindenképp várjunk a próbálkozásig, hogy teljesen regenerálódjon a méhnyálkahártya, és akkor, ha szeretném, az újabb inszem előtt még csinálhatunk együtt egy stimulált ciklust időzített együttléttel. Szerintem az lesz, hogy úgy egy hónap múlva felhívok a BMC-nél bárkit is, elmondom, hogy mi történt, és megkérdezem, hogy mikor kezdhetünk újra - gondolom ők későbbre halasztanák még, úgyhogy épp belefér majd előtte egy spontánabb menet (több, az én maratoni ciklusaimmal, valószínűleg nem). Minden esetre holnap reggeltől elkezdek újra mérni.
A másik dolog, hogy minél előbb el akarjuk indítani az örökbefogadáshoz szükséges ügyintézéseket. Nincs értelme várni, mindenképpen szeretnénk még gyereket, tehát ha csoda folytán sikerül is teherbe esnem hamarosan, plusz kapunk egy örökbebabát egy éven belül, maximum annyi történik, hogy növekedhetnek ikerben jól. Ha erre gondolok, mindig eszembe jutnak a korházazáskor látott szomszéd kisbabák, és érzem, ahogy szinte szó szerint megremeg a szívem a gondolattól, hogy esetleg valaki adna nekünk egy olyant, és hazavihetnénk, és szeretgethetnénk amíg csak élünk.
És végül: esküvőről beszélgetünk. Sosem tudtam volna elképzelni, hogy ilyent le fogok írni valaha is, de nézegettem menyasszonyi ruhákat, és kitaláltam magamnak egyet, amit meg akarok varratni - azért teljesen nem vetkőztem ki magamból, nem fogok végigvonulni a bazilika lépcsőin fátylas-uszályos hófehér hercegnő outfit-ben, visszafogott ötvenes évekbeli Hepburn-féle stílust szeretnék 2in1 kivitelben, hogy később leegyszerűsítve alkalmi ruhaként is működni tudjon. M. a gyűrűfelelős, mert igen, karikagyűrűk is lesznek, bennük feliratként az, akinek köszönhetjük ezt a hatalmas változást és még négymillió dolgot (ugyanaz a testünkre is rákerül hamarosan, csak elkészüljön vele a tünde-szakértőnk). A hely már megvan vagy hét éve, bár akkoriban inkább fenyegetésként hangzott el az, hogy ha egyszer megbolondulnánk és össze akarnánk házasodni, akkor csakis ott; dátumunk még nincs, március 14-én ismerkedtünk meg anno, de az már nagyon közel van, alternatívaként nyilván szóba jött július 17., de az meg elég messze, úgyhogy talán valami középút kellene, gondolkozunk még.

Igen, valószínűleg ez valamiféle fojtás fázis, amivel kényszeresen véget akartam vetni az elviselhetetlen egyik napról a másikra való létezésnek. Kellett valami kiösvény, mert teljesen kikészítenek ezek a rideg, szürke napok, a korán sötétedés, a se-nem-tél-se-nem-tavasz időjárás, legszívesebben lefeküdnék és mormotulnék úgy másfél hónapig; azzal meg az a baj, hogy este egyáltalán nem vagyok álmos, éjfél után alig bírok elaludni, és ha megtörténik végre, akkor szinte minden éjjel furákat álmodok. Minap például azt, hogy terhes vagyok, beteg a kislányunk, de valamit elnéztek a méréseknél, és tulajdonképpen sokkal nagyobb, mint a vélt kora, és most már fáj is neki ott bent, de az abortusz is fájni fog... rohantam valami ismeretlen korház irodájába segítségért, ahol egy gonosz orvosnő teljes közömbösséggel jelentette ki, hogy ez van, várhatok még, amíg magától meghal, de vegyem tudomásul, hogy ez csak egyre rosszabb lesz...
Szóval menekülök valamerre, életem első igazi koktélruhája és többedik tetoválása felé akár, mert nem akarok beleaszalódni a szenvedésbe, nem akarom, hogy szomorúságról szóljon az életünk, nem akarom nem várni a májust, és nem megélni a mindennapi percekreboldogságokat, hogy Apu megint mondott valami székelybácsisan vicceset, hogy rajtam alszik vagy az államhoz dörgölőzik a cica, hogy M. századszorra is be tud csapni a suprise-movie randinkon, hogy egy kisebb túrórudiban meglepően kevés szénhidrát van, hogy behallatszik a hálóba a fiúk izgalmas-félelmetes szerepjátéka, hogy letettük a szőnyeget a nappaliban és egyszerre barátságos zug lett tőle az addig tágas szoba.
Nekem ez az édes-drága kislánybogár ezeket az örömöket tanította meg, a pici életével, és aztán az elmúlásával is. Hogy nem a tengerparti nyaralásunk hetét várom, hanem az egész nyarat, minden meleg napját, minden frissítő záporát, minden délutáni árnyékba menekülését, és minden esti hűvösbe kiruccanását... Azért persze még várásról szól minden, nem ittvanásról; de úgy érzem, ez is egy jó lépés a helyes irányba. Újraindultam.

13 megjegyzés:

  1. Az örökbefogadás nálunk is komolyan felmerült, és léptünk is ez ügyben. De meglehetősen elkeserítő válaszokat kaptunk. Ilyen esetekben a pszichológus nem szokott alkalmasnak nyilvánítani, amíg szerinte végig nem jártuk a gyász egyes lépéseit, és le nem zárult a gyászmunka. Szóval mi aztán konkrétan nem kezdtük el a folyamatot, mert túlságosan féltem a visszautasítástól, ami után ráadásul 1 évet kell várni, míg újra lehet próbálni.

    VálaszTörlés
  2. én végtelenül boldog vagyok az újraindulástól, a várástól, a varrástól, az esküvő tervezéstől. Nem tudom elmondani mennyire.
    Egy jótanács. Nekünk egy ismerősünk többszöri vetélés után beindította az örökbefogadást, olyan szinten hogy viszonylag hamar lett is volna örökbebaba. Hogy a tervezéstől a nemgörcsöléstől vagy akármitől észre sem vette illetve nem tulajdonított jelentőséget jeleknek, és kiderült hogy x hetes terhes. és, nem kapták meg az örökbebabát, azzal a felkiáltással hogy nem tudnának úgy figyelni rá, stb, mert a saját baba is kicsi lenne, meg akkor érkezne amikor a másik még épp hozzájuk szocializálódik. Szóval ha időközben terhes lennél , semmiképp ne kösd a TEGYESZ orrára!!! Puszi
    Szandrus

    VálaszTörlés
  3. örülök, hogy elkezdtél előre nézni! Nem mondok semmi búsan okosat, nem akarom ismételni magam...
    Hajrá előre, mert vissza úgysem lehet.
    Ha van kép a leendő ruháról, vagy valami, ami hasonlít, nagyon kíváncsi vagyok! :)

    VálaszTörlés
  4. Koszonjuk Kicsinap az ujabb ( de altalad mar megszokott ) "biztato szavakat" :D

    ADEL.

    VálaszTörlés
  5. Kicsinap, nem tudom, ez hogy működne esetünkben, de elvileg nálunk csak akkor tud meg bárki bármit is a történtekről, ha mi beszélünk róla, hiszen a mi gyerekünknek semmilyen hivatalos papíron nincs nyoma. Ezen még gondolkozunk, mert mi már évek óta (a saját gyerek gondolatának felmerülését is megelőzően) egész komolyan megbeszéltük, hogy egyszer majd szívesen fogadunk örökbe, szóval ez nem egy hormonális döntés vagy hirtelen jött gyászreakció. Úgyhogy őszintén szólva nem feltétlenül érzem, hogy bárkire is tartozna annak eldöntése, hogy mi mennyire dolgoztuk fel a kislányunk elvesztését, és emiatt mennyire állunk készen egy kisbaba befogadására. Nyilván nem célunk hazudni, de ha ezen múlna, akkor nem haboznék rajta, hogy elhallgassam-e azt, amit ő úgysem érthet, bármilyen jó szakember.

    VálaszTörlés
  6. Szandrus, kiváló, még egy potenciális titkolnivaló! :)
    De komolyra fordítva a szót, azt beszéltük ma, hogy talán ezzel az akcióval várni kellene a házasság utánig, mert ha most beadjuk a papírokat, mint nőtlenhajadonék (mi hivatalosan semmik sem vagyunk, élettársak sem, sőt lakcímünk sem egyezik), akkor ki tudja mit tol az orrunk elé a bürokrácia, ha három hónap múlva megváltozik a családi állapotunk...

    VálaszTörlés
  7. Audrey, ennél többet nem is mondhattál volna, köszönöm! :)

    Adél, jó az, ha az embert néha lerángatják két lábbal a földre - na nem jön Kicsinap és Szandra, magamtól tényleg nem jutottak volna eszembe ezek az egyébként teljesen logikusnak mondható akadályok. Átbeszéljük, és majd mesélem, mire jutunk...

    VálaszTörlés
  8. én nem akarok kétlábbal földre lerángatós lenni, akkor inkább nem írok. A házasság utáni indítás jó ötletnek tűnik, így legalább simán beinthettek a bürokráciának (is)! A ruhára én is kíváncsi vagyok, kicsit szőke nősen lázba hoz egy esküvő szervezése, helyszín, ruha, frizura, csokor stb...nem tehetek róla, na :-P
    Szandrus

    VálaszTörlés
  9. KEdves Adél!
    Ennek semmi köze a "biztatáshoz", csak a realitáshoz. Ugyanis nekem sem jutott eszembe, és meglehetősen sokkoló volt, amikor a TEGYESZ-ben viszont a képembe vágták. Talán jobb, ha egy érintett felhívja erre a figyelmet, és készen éri őt ez a lehetőség.

    VálaszTörlés
  10. Én is sokat gondolkoztam ezen, hogy kinek mi köze ehhez, meg, hogy mi átgondoltuk az egészet, és nem pótlékot akarok, valamint a magam gyászfeldolgozása pont, hogy segítene abban, hogy egy örökbefogadott gyerek gyászát is segítsem. De vajon akarom-e a pszichológust "átverni", tudom-e? Bírom-e? Mi végül abban maradtunk, hogy várunk, februárban halt meg a fiam, és novemberig szándékoztunk várni.

    A többire meg. Nem hinném, hogy "biztatásra" van szüksége annak, aki elveszíti a gyerekét. Legalábbis nekem nem arra volt szükségem. Mivel biztassak bárkit is? Engem sem biztattak azok, akik ezen átmentek, és már tudom miért. Mert nem az a realitás. Igen, az idő segít, de nem old meg mindent. Nyilván kicsit más az, amin átmentünk. Nekem is volt vetélésem, igaz még az első trimeszterben, és azt a veszteséget azért begyógyította a következő gyerek érkezése, azt már érzem, hogy a kicsi fiamét nem fogja, bár enyhíti, és a "jövő", mint fogalom újra értelmet nyerhet számomra.
    Nekem jól esett, ha mások leírták milyen mélységeket jártak be, mert volt egy pillanat, amikor kezdtem elhinni másoknak, hogy nem vagyok normális, és akkor jöttek a sorstársak, akik elmondták, hogy ők sokkal mélyebbre jutottak, mint én, és, hogy nincs jó gyász, meg rossz gyász, csak gyász van.

    VálaszTörlés
  11. Mi már megkaptuk a határozatot, így örökbefogadó szülők lehetünk. Az én tapasztalatom: házassági papírral ezerszer egyszerűbb a folyamat. Van egy beszélgetés a pszochológussal, megkérdezi,hogy miért szeretnétek örökbefogadó szülők lenni. Ott nyilván azt mondod, hogy nincs még gyereked. Mivel hivatalosan senki sem tud a kislányodról, nem is kell belemenni a részletekbe. (Kicsinap esete más annyiban, hogy ott már élő babát vesztett el.) Ha időközben terhes leszel, újra kell az egész procedúrát csinálni, illetve érdemes azt megvárni, amíg a saját babád megszületik. Letagadni a terhességet csak az elején tudod, így elég rizikós, hogy pont akkor fogadnál örökbe, amikor a saját babáddal még csak 12 hetes terhes vagy. Meg érzelmileg is más úgy örökbe fogadni, hogy várandós vagy, de ez csak az én véleményem. Ha a hivatalos utat választod kb három évet kell várni. Van, aki nagyon hamar örökbe tud fogadni, nyilván megvan rá a módszer.
    Nekem is volt missed ab.-om és nagyon sokat segített lelkileg, hogy tudtam így-vagy úgy, de egyszer anya leszek. (A missed. ab. után kaptuk meg az örökbefogadásról a határozatot.)
    gabi

    VálaszTörlés
  12. Mi most fejeztuk be a procedurat. Juliusban jelentkeztunk, augusztusban volt az elso TEGYESZ konzultacionk es meg nem kaptuk meg a hivatalos hatarozatot... Nekunk azt mondtak, minimum 3 evet kell varni.

    De en ugy gondolom, hogy nektek 3 ev mulva nemhogy egy, hanem ket gyereketek is lesz! :) Sajat, es nem orokbe.

    VálaszTörlés
  13. Gabi, nagyon köszi, hogy leírtad, el is döntöttük, hogy várunk akkor, semmiképpen nem szeretnénk túlkomplikálni a dolgot. Terhességet letagadni én sem hiszem, hogy érdemes/mernék, biztos egy darabig még amúgy is követik az örökbebaba életét az új családdal, nem hiszem hogy jól mutatna az értékelésnél (vagy mit csinálnak ilyenkor), ha kiderül, hogy ketten van, mert ugyan nem szóltam, de még szültem is egyet közben...

    Kretty, majd mikor sor kerül rá, jövök részletekről faggatózni. Három év múlva két saját - dejó is lenne Istenem! Mondjuk akkor nagyon igyekeznem kell majd... utánad... :)

    VálaszTörlés

Mondd!