Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2013. június 19., szerda

Going slightly mad...

Ma meglepően könnyű nap volt, jól együttlevős, sokat nevetős. Elugrottunk ugyanis Visegrádra az anyakönyvvezetőhöz adatokat felvetetni, mert már így is kifutottunk az egy hónappal előre bejelentős határidőből, csak a nő nagyon jófej volt, és mégis elintézi nekünk a július 17-i időpontot. A procedúra hivatalos része nagyjából ugyanolyan "komolyra" kerekedett, mint anno a közjegyzős, nem is értem, hogy hitte el végül, hogy de mi tényleg össze szeretnénk házasodni. Nagyjából a legfelkészületlenebb pár lehettünk, akit életében kiszolgált; azt az irodában kiteregetett esküvős magazinon való vihogásunkról (Békegalamb eregetés, selyemmasnis székek, bérelhető vőfély, gihihi!) azonnal sejthette, hogy a klasszikus szervezés nem az erősségünk, de mikor rákérdezett, hogy milyen szertartást akarunk, mi meg csak meredtünk egymásra kuncogva (Szertartás, gihihi!), egy kicsit szerintem gyagyának is nézett. De végül bravúrosan összeszedtük magunkat, az ujjaink segítségével sikerült megszámolni, hogy hány vendégünk lesz tanúkkal együtt (hat darab, nem, szülők nem, egész biztosan nem), körülbelül két másodpercnyi összenézéssel meg tudtunk egyezni, hogy mi semmilyen nyálas esküszöveget nem akarunk felmondani/-olvasni egymásnak, ugyanezzel a módszerrel eldöntöttük, hogy gyertyát fogunk gyújtogatni (az alternatíva homokvegyítés lett volna, nagyon hipszter, mi meg ugye magunk vagyunk Hagyományosék), és M., amint meglátta leírva, gyorsan kiröhögte az új nevemet - looking on the bright side: legalább ezek után nem fog annyira meglepődni, hogy Star Wars soundtrack lesz majd a ceremónia háttérzenéje.
Aztán kijöttünk a negyvenkét fokból a harminckettőbe (jó, autóban még tízzel kevesebb), és mivel még csak dél múlt, kitaláltuk, hogy ránduljunk át komppal Nagymarosra, és ebédeljünk azon a helyen, ahol nyolc évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy ha valaha, akkor csakis a túloldalon vesszük el egymást. A panzió sajnos azóta megszűnt, de ha már ott voltunk, felmentünk Zebegényig, és egy tündéri idős házaspár kis éttermében ettünk isteni szarvasszűzérmét isteni erdei gombával. Végül pár budai kitérő és M. szülei után hat körül értünk haza, úgyhogy szinte egy teljes napot nyertünk csupán mérsékelt gyomorideggel.

Holnap meg holnapután nehéz lesz, mert M.-nek dolgoznia kell, annyi romantikus sorozat meg nincs a világon, amennyitől sikerülne elfelejtenem, hogy mi most itten tulajdonképpen ítéletre várunk. Legszívesebben bemennék dolgozni, de egyrészt úgysem tudnék koncentrálni, másrészt biztos összevesznék minden kicsit is zűrös partnerrel, akivel kapcsolatba kerülök (normál munkanapon is köztudottan céges bad cop vagyok, de most semennyire sem tudnám kontrollálni magamat), harmadrészt meg nem kollegák tekintetének kereszttüzében szeretnék térdre rogyni, amikor megcsörren a telefonomon egy ismeretlen szám.
Hajnalban a legrosszabb, amikor a meleg miatt megébredek - azon az álom és valóság közötti vékony vonalon egyensúlyozva mindig az jut eszembe először, hogy Istenem, még pár napunk van csak együtt, és nekem soha nem lesz egy gyerekem, akit magamhoz is ölelhetek, én leszek az a nő, aki félévenként bevonul a kórházba abortuszra amíg mazsolává nem szárad a méhe, mint valami modern korba átültetett görög dráma elátkozott hősének. Aztán azt gondolom, hogy de hát hány nőt ismerek, aki egy ilyen ultrahangtól teljesen megnyugodott, és semmilyen további vizsgálatra nincs szüksége ahhoz, hogy az elkövetkező hónapokban boldogan várja a babáját, és igaza lesz; aztán meg az jut eszembe, hogy a múltkor majdem én is megnyugodtam, és az, hogy ugyanakkor hánynak születik beteg babája... nyilván töredéknyinek csak, de mikor te magad vagy az a bizonyos töredék, akkor az elég sovány vigasz. Azt sosem merem kimondani, még magamnak sem, hogy minden rendben lesz - M. sem meri, csak belémnéz és nagyon megszorítja a kezemet, és én annyira de annyira imádom ezért az őszinteségért.
Lelkiismeretfurdalásom van, hogy a Kissmajomhoz akaratlanul sem kötődök még eléggé... jó volna azt hinni, hogy azért, mert lesz majd erre rengeteg időnk, valódi, összebújós, de nyilván érzem, hogy tudatalatti vagy igenis tudatos akadály ez, átlátszó, olcsó önvédő mechanizmus. Csak azt remélem, mindennél jobban, hogy ő is pontosan érzi, tudja, hogy attól, hogy egy gyáva féreg vagyok, még pontosan ugyanannyira fontos nekem, ugyanannyira vágyom és várom, ugyanolyan tisztán és vég nélkül szeretem, mint a testvérét...
Most meg csak folynak a könnyeim, és nem tudom megállítani őket... mindegy. This too shall pass.

11 megjegyzés:

  1. Hülyevagyésígyszeretlek!
    Normálisan működöl Est, csak más nem gondolja át ezeket a félemeket ilyen alapossággal, csak azt mondogatja magában, hű, de féélek, hű, de félek, hú, de rettegek. Holnaputánra könnyebbedést sejtek...
    :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, édes kis Est...veled vagyunk nagyon:) És veled örvendezünk majd a jó hírben is...mert így kell lennie!!!

    VálaszTörlés
  3. Ne ess kétségbe.. ma jô nap volt, a holnap is eltelik majd, és pénteken minden kiderül. Reméljük a legjobbakat. Ölellek! Ezt a pár órácskát még bírd ki!

    VálaszTörlés
  4. Drága szivem :) kettot kell már csak aludni,mire ezt olvasod már csak egyet ;) Roll on Friday ;) Keep my fingers crossed for you :)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem gyorsan péntek lesz és bár most én is sírok, de csak jó hírek jöhetnek!

    VálaszTörlés
  6. Szia Est, nem is tudom hogy keveredtem ide, de itt ragadtam. Eddigi zugolvasókat nem kergetted el, hát előmerészkedem :)
    11 hónapos egészséges tündér babám van, akinél a nyomorult kombinált teszt(amit mi a francnak csináltattam meg pedig eredetileg nem is akartam a becslős jellege miatt, azóta is bánom)1:14 Down kórt jelzett. Padlót fogtam bőgtem rettegtem. (Az esetleges baj esetére évekkel előre megvolt a döntés, pont ugyanúgy gondolkodva mint ti, ugyanazt tettük volna) Azonnal mentem CVS-re a Bajcsyba, aminek az eredményét 3-4 hét múlvára ígérték, vártam - gyenge pontom, várni nem tudok - majd telefonáltak egy hét múlva, h aznap elrontották mindenki mintáját, megint vártam az új hasbaszúrás időpontjára, megint hasba szúrtak (így ugye dupla vetélési kockázat, de attól nem féltem), és megint vártam. A várás közben, ami így az 1:14-es eredménytől kezdve egy hónap volt, minden stáiumába eljutottam az elmebajnak. Nem mertem elhinni, hogy nem lesz baj, féltem, h pont ezzel az önteltséggel kihívom magam ellen a sorsot. Közben azért a szívem mélyén reméltem, de nem mertem a számra venni. Végiggondoltam amit te is leírsz, h hiszen ez a kocka már el van vetve, ez a gyerek már valamilyen, ezen a CVS nem változtat, i.e. most nem kell jobban félni mint úgy amúgy. Napjában ezermilliószor kiszámoltam, h ha 1:14 és tévedhet is a szűrés, hiszen statisztika, akkor mekkora esély van végülis...Utáltam amikor azt mondták, h "bevonzom a rosszat" ha félek tőle. Asszem ezt utáltam a legjobban. Pont azt gondoltam, h ha jól számítok rá, akkor nem fordulhat elő. Totál katatón lettem, semmi másra nem bírtam érdemben koncentrálni, bár dolgoztam közben. Új perspektívát nyert minden, csipcsup hülyeség volt minden munkahelyi akármi. És mikor végül telefonáltak, h egészséges kisfiú, akkor sírva zokogva bömböltem bele a genetikusnak, hogy "Most már tényleg szerethetem???" (na nem mintha addig nem..)
    Ez jutott eszembe, ne haragudj, hogy hosszú voltam, jól esett kiírni. :)Nagyon gondolok rád, ismeretlenül is,
    Ági

    VálaszTörlés
  7. Imádom a zugolvasóimat! (Is - de ti többiek már úgyis tudjátok...) Krízishelyzetben mindig előbukkan egy-egy ilyen angyalféle, aki egy adott pillanatban hasonló szituációban volt már sorstárs, és pontosan tudja, hogy mit kell mondani. Jelen esetben ahhoz, hogy a reggelt is sírással indítsam, boldogkönnyekkel, hogy van valahol a világon egy ismeretlen nőnek egy egészséges tizenegy hónapos kisfia...
    Ági, annyira köszönöm, hogy leírtad a történetedet, benne van minden, ami az én beszámolóimból kimaradt... most úgy de úgy megölelnélek... :)

    VálaszTörlés
  8. Jaj Est, annyit gondolok Rátok, naponta százszor is eszembe jutsz. Nagyon hősiesen viselkedsz, tudom, hogy nincs más választásod, de akkor is. Már tényleg csak 1 nap van hátra, ha érzed, hogy rádtör a kétségbeesés, inkább azonnal beszélj M-el, vagy valakivel, ne légy magadban a fejedben magaddal. Tudom, hogy Te leszel az egyik legnagyobb erőforrás mindannyiónknak, amikor majd ilyen döntés elé kerülünk. Mi csak annyit tudunk tenni, hogy támogatunk, szeretünk és mindenünket keresztbe tesszük érted és Kissmajomért, az egész családodért.
    Kitartás, öllellek :-) Minden rendben lesz, mert rendben kell lennie!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  9. Ölelés Neked.
    ETAMA

    VálaszTörlés
  10. még semmi hír? elzsibbadok itt a drukkolásban.. :)

    VálaszTörlés

Mondd!