Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2013. október 9., szerda

It's a miracle!

Van egy nagyon kínos vallomásom, kéretik csak diszkréten kiröhögni, ha muszáj. (Muszáj lesz.) Ez is cukor-vonatkozású, ugyanis hál'Istennek manapság ez a legnagyobb gondom - hogy mekkora, az mindjárt kiderül alább.

Hétfőn reggel a diabetológián kezdtem, ahol annyi érdemlegeset sikerült csak intézni, hogy ezúttal hivatalosan is átkerültem a jófej fiatal doki betegei közé; aki ugyan épp nem volt ott, de amint kiderült bizonyos napokon asszisztensileg osztozik a doktornővel az inzulin-szakértő nővéren, úgyhogy végül mégis bekerültem az utóbbi "rendelésére". Feljegyzett engem meg a vérnyomásomat (64,3 kiló valamint 110/80-88), végigfutotta a méricskélt cukorértékeimet, mondta, hogy egy pár tizedet valóban ugrálhat a idegeskedéstől, úgyhogy ne idegeskedjek (Okey-dokey then!), adott beutalót a szemészetre, ahol szemfenék vizsgálatot fognak végezni ellenőrzésképpen, és mondta, hogy várnak vissza két hét múlva délután, amikor már nem csak egyedül lesz; gyűjtögetnem kell tizenkét órán át a pisimet egy üvegbe, majd összerázni és a keverékből vinni nekik egy kémcsővel, it should be fun.
Ezek után a tegnap eseménytelennek ígérkezett, legalábbis amíg végre nem hajtottam a szokásos napi szúrópróbaszerű mérésemet, ezúttal egy órával a tízóraira elfogyasztott húsz dekás alma után. Nézem a kijelzőt, 7,2 - közel s távol semmilyen stresszforrás, se olyasmi, amitől normál esetben valóban felmehetne (kenyértől volt ilyen legutóbb, vagyis hát akkor még azt hittem). Düh, szomorúság, pánik, lemondás: picsábais, de hát ez van, eddig lehetett húzni, nincs miért tovább reménykedni, holnap megyek inzulint íratni, javíthatatlanul romlik, mert ha már egy szaros közepes méretű engedélyezett gyümölcstől is ennyi, akkor én kérem szépen valóban igazi diabéteszes vagyok, nincs mit szépíteni. És miközben ezen pörög az agyam, bánatosan nyalom le az ujjamról a kibuggyanó vércseppet... ami édes, és kifejezetten alma ízű... Igen, a rámfolyt almaleves keveréket méregettem - külön a véremben csak 5,3 volt a cukor...
Persze miután hazamentem az volt az első, hogy elővettem a kajanaplómat: minden alkalommal, amikor a határvonalas 7,0-nél magasabbat mértem (nem sokszor, talán négyszer az elmúlt egy hónapban, mióta figyelem), vagy jó lédús őszibarackot ettem előtte, vagy túrórudit, amit én mindig akkurátusan szétszedek, előbb a csokirétegét eszem le róla, aztán a túrós részhez fogok hozzá, vagyis jó alapos az összefogdosása. Szóval lehet, sőt biztos, hogy az UH előtti aggódás is befolyásolta az eredményeimet, de igazából a kaja utáni kézmosás lenne itt a lényeg, és máris megvan a csudálatos gyógyulás.

Attól még persze inzulin rezisztensen indultam, és a terhelésem nem volt fényes, tehát változatlanul veszélyeztetett vagyok, nyilván eszem ágában sincs hanyagolni vagy akár csak enyhíteni is a diétát. De azt hiszem egy kicsit megnyugodtam.
Mikor M.-nek megírtam a kis kalandom rövid összefoglalását sms-ben, visszakérdezett, hogy ezt egy fórumról idéztem-e - mondtam, hogy sajnos nem, ezt vetted feleségül; azóta kommentár nélkül somolyog, ahányszor szúrni lát...

9 megjegyzés:

  1. Vazzzeeee1 Bemerte a fruktozt a gep? Mekkora gagyi mar!!!!! :DDDDDDD (Es most baromi diszkret voltam :D)

    VálaszTörlés
  2. Hú, ez meseszerű deus ex machina megoldása a dolognak! :) hurrá. Előfordul, se orvos, se nővér nem vagy, ki gondolta volna, h ennyit dob egy ujjlenyomatrecényi gyümölcslé.. so what. Örülünk, h volt gond, nincs gond :) :)

    VálaszTörlés
  3. :)))) Est, ezen jót mosolyogtam, DE friss cukorszintmérő lévén ez tanulságos sztori volt nekem! Ki gondolta volna? :)

    VálaszTörlés
  4. Jaj, de jót nevettem! És koszos kézre majdnem inzulint kaptál...!

    VálaszTörlés
  5. Óóó, Te Nő én akkorát nevettem ezen :D
    Látod meg van a megoldás, egy kézmosás és egyből lemegy a cukrod:)
    H.

    VálaszTörlés
  6. Hú Est, ez kész ez a sztori :-):-) De nagyon tanulságos !!!!! :-)))))

    VálaszTörlés
  7. Ááááááh, ezt nem hiszem el! :) Édes sztori!

    VálaszTörlés

Mondd!