Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2014. augusztus 10., vasárnap

Újabb megkésett státusz

Szóval számok híján a pontosan héthónapos beszámoló is elmaradt, mert ezúttal is csúsztatva kellett a doktornőhöz mennünk, mivel hét és fél hónaposan volt aktuális a meningococcus elleni oltás emlékeztetője. Apropó oltás, Kissmajom eddig is csak épp felkiáltott, amikor szúrták, de ezúttal még azt sem tette; előtte részletesen elmondtam neki, hogy mi fog történni, és meg is mutattam (megcsíptem a kis combját, hogy így fog fájni), bent is átöleltem, és a fertőtlenítős fröcskölésnél figyelmeztettem, hogy na most jön a bökés. Drága bátor kiskatonám csak nagyon a szemembe nézett, és megfeszítette a kis lábait, és hiába mondtam neki, hogy nyugodtan sírjon, nem szégyen az, meg sem nyikkant, csak a szája széle görbült le csendben, egyetlen másodpercre - csodájára járt mindenki a rendelőben és a váróteremben. Meg is méregették, 8700 gramm és 74 centi, vagyis a kilói a korához képest átlagosnál kicsit kevesebbek, a magassága viszont a 96 percentile-ba teszi, tehát szinte biztos, hogy nem Aput, a hobbit-tatáját örökli ebben, hanem inkább M.Apukát, az óriás-papát.

Nagyon sok és látványos változás történt az utóbbi olyan két hétben, felét biztos már el is felejtettem, ilyenkor mindig megbánom, hogy nem jegyzetelek folyamatosan… Az egyik nagy történés az, hogy harmadik napja egyáltalán nincs már szoptatás, egyre kevesebb lett a tej, aztán már csak komfort-cicizésre elegendő kortyok maradtak, most meg már az sem nagyon van, így nem is nagyon teszem mellre, csak ha égetően fontos, hogy azonnal megnyugodjon, mert a kincsem olyan lelkesen fogadja el, hogy borzalmas látni, hogy erőlködik, de semmi eredménye. Hét hónapig sikerült kihúzni végül, sosem kizárólagosan anyatejjel, de még a legvégén is olyan mennyiséggel, hogy legalább éjszakára elég volt - nyilván szomorú vagyok, de már nem teljes kudarcként élem meg az egészet, örülök, hogy a legkiritkusabb időszakban működött a dolog, és a következő alkalomkor majd megpróbálok ügyesebb lenni.
Valószínűleg a szoptatás nélküliség hozadéka az, hogy sokkal kiszámíthatóbb lett Kissmajom étkezése (hiszen most már mindig konstans mennyiségeket tud kapni), és ezáltal a napirendje is még fixebben beállt:
- este hat és hét között fürdés, majd vacsora (180-250 milli táp - attól függően, hogy hánykor és mit evett utoljára);
- éjfél és egy között álomevés* (180 milli táp);
- fél hat és fél hét között ébredés, reggeli (130 milli táp), tisztába tevés, közénk költöztetés;
- fél kilencig együtt alvás, fél tízig együtt bandázás, utána egyedül játszás a kiságyban (addig én megágyazok, felmosok, előszedem a játékait, és előkészítem a reggelit);
- tíz és fél tizenegy között szilárd ételes tízórai (100-150 gramm), utána fél órás rezegtetés a pihenőszékben (ennek eredményeként kakilás), majd játék;
- délben egy-másfél óra alvás: ez most már szinte mindig úgy működik, hogy végig mellette fekszem és ölelem, ő meg belém fúrja a fejét, mivel enélkül pontosan fél óra elteltével felébred - viszont mióta áttért a csak kétszeri nappali alvásra, legalább egyiknek minden áron muszáj ennél hosszabbnak lennie, mert különben estére már nagyon nyűgi lesz, úgyhogy hősiesen feláldozom magam :) és én is sziesztázok;
- kettő körül ebéd (180 milli táp - ha hosszabb távon is megmaradnak a mostani esti és éjszakai mennyiségek, tehát már azokból összeáll az egy éves korig naponta szükséges fél liternyi tápszer, akkor hamarosan ezt is kiváltom szilárd étellel);
- délután, ha nagyon meleg van otthoni, ha nem, akkor piknikelős játszás, illetve babakocsis séta - itt is változás, hogy ha autózás is van a programban, akkor már csak úgy alszik, ha amúgy is alvásidő lenne, egyébként bámészkodik az autósüléséből, játszik, szerel, beszélget;
- fél öt körül újabb alvás (ez szigorúan fél óra, nem is akarnánk többet, hogy ne zavarjon bele az esti rutinba);
- ötkor uzsonna (ha otthon vagyunk, olyan 100 gramm gyümölcs, ha épp úton, és nem megoldható, akkor 130 milli táp);
- fürdésig játék vagy séta.

A stabilizálódott napi programon kívül is csinál egy csomó új dolgot a legutóbbi összefoglaló óta, a teljesség igénye nélkül, csak így off the top of my head ilyenek jutnak eszembe, hogy:
- rázza a fejét és szélesen vigyorog hozzá: fekve és négykézláb is szokta, ilyen Stevie Wonder stílusban, az elején aggódtam is, hogy ez valami egészségtelen önstimuláció, de aztán utánaolvastam, és szinte napra pontosan hét hónapos korban egy csomó baba elkezdi ezt, egyrészt, mert kísérleteznek az újszerű látás-élménnyel, másrészt, mert egy picit elszédülnek tőle, ami szintén izgalmas dolog;
- tárgyakat hordoz a szájában (és ezt néha fejrázással kombinálja): ez meg puppy-style, egy helyben tartózkodva, kúszva és mászva is műveli, van amikor tényleg odébb akar vinni valamit, máskor csak a rágcsálást nem szeretné abbahagyni ácsorgás vagy közlekedés közben sem;
- igen, közlekedik: a klasszikus kúszás (alkaron támaszkodva, térddel tolva magát) kimaradt, helyette a nyújtott karjával tolta magát körbe-körbe illetve hátrafelé, a következő lépés az volt, hogy négykézláb rugózott, majd előrehasalt (ezt okosan abbahagyta, amikor egyszer a parkettán próbálkozott, és orron landolt**), és pár napja már szabályosan mászik*** is (nagyon aranyos, mert néha az épp soron következő kezét túl magasra emeli, elveszíti az egyensúlyát, és felborul);
- énekelget: ez az egy ideje már felfedezett beszélgetés dallamosítása, egyedül, játék közben elmélázva, pihenés közben belefeledkezve megy a kornyikáló ná-ná-ná és további zabálnivaló hangismétlések;
- utánoz: cuppogást, csettintegést, nemnemnemezést - és büszkén göcög utána;
- minden érdekli: míg régebben többnyire a feltűnő (színes, hangos, világító, mozgó) dolgokkal akart közelebbi ismeretségbe kerülni, mostanra szinte nincs olyasmi a világon, amiről ne kérne további információt - mindenféle hang forrását kitartóan keresi (a legédesebb, amikor a nem látható repülő után kutat az égen), percekig moccanás nélkül tanulmányoz állatokat és embereket (a madarak és gyerekek a kedvencek), minden egyes tárgy felé kinyújtja a kis karjait hogy mutimeg (ha le van téve, máris indul feléjük), alaposan megfigyel, tenyérrel megtapogat, körömmel megkapirgál, majd megízlel mindent, amihez odavisszük vagy amit el tud érni;
- felismeri, ha szólítjuk: mintegy válaszul a recent aggódásomra, hála Apunak, aki megállás nélkül beszél hozzá, mikor együtt vannak, egyik napról a másikra megtanulta az igazi nevét;
- megért szavakat: az első, amire rájött, az már elég régi, a "figyelj" (ha ezt hallja, akkor várakozóan néz, mert tudja, hogy valami érdekes akció következik), a második a "cica" (ha mondjuk neki, akkor már forgolódik is hogy hol van, továbbá lelkesen üldözi is, de a legutóbbi orrcsavargatás óta már hiába, Kissca szigorúan csak alvásidőben merészkedik a közelébe), a harmadik az "autó" (azt is keresi, ha említjük), a negyedik az "Apa" épp kialakulóban van, többet egyelőre nem vettem észre;
- figyel az énekre és mesére: az továbbra is első számú jellemzője, hogy ha hanyatt fektetjük, akkor rögtön rugdosni kezd, plusz ha van mire, azonnal felpakolja a lábait a magasba (és ott rugdos), de még ezt a tevékenységet is készségesen abbahagyja (ahogy az elalvás előtti szokásos nyöszörgést is), ha az ember énekel (én) vagy mesét mond (M.) neki - ilyenkor feszülten koncentrál, és időnként hatalmasakat mosolyog (amitől mi menten elolvadunk);
- követi az iránymutatást: ha mondjuk, hogy nézd, és nyújtott karral jelzünk valamit neki, akkor arra fordítja a fejét és a tekintetét, és többnyire kiválasztja azt, amire gondoltunk, ha rábökünk egy játékán egy gombra, ami valamit csinál, rögtön rájön, hogy mit tanítunk, és utánoz (ha nem sikerül működésbe hozni, mert mondjuk túl erőtlenül nyomogatja, akkor csodálkozó szemekkel számonkér, hogy mostmivan);
- reagál és válaszol: azonnal felkiált, ha látóterébe kerül a cica, türelmetlenül ránkszól, ha szeretné, hogy századik alkalommal is megszólaltassuk a játszószőnyegén a zenét (nem olyan, mint a többi játéka, amit ő is tud kezelni, mert egyértelmű gombnyomással működtethető, hanem az anyagba van rejtve a kapcsolója, és viszonylag erősen rá kell tenyerelni, hogy beinduljon), és amikor kedve van hozzá, akkor bármeddig lehet vele játszani kérdezz-feleleket (mondunk valamit, ő meg a saját nyelvén elismétli);
- huncutkodik: ha olyasmit csinál, amit "nem szabad"**** (például kibontott kakis pelenkával a segge alatt vadul tekereg, hogy hasra forduljon), és rászólunk, hogy maradjon nyugton egy pillanatig, akkor benyom egy ilyen saját fejlesztésű féloldalas mosolyt, amiért Bruce Willis is megirigyelné;
- elképesztő a finommozgása: egész pici és vékony dolgokat megfog az ujjaival - persze ezt egyelőre csak konstatáltuk, nem tesztelgetjük és fejlesztgetjük tovább, mert mindent bekap, amit meg tud kaparintani, és ez jelenleg nem túl biztonságos (ezidáig füvet, papírfecnit és gombot kellett kihalásznom a szájából).
Ami még történt nagymozgás fronton az az, hogy ha van mibe kapaszkodni/mire támaszkodni, akkor feltérdel, így tegnap kénytelenek voltunk letenni a kiságy alját az alsó szintre, mert félő volt, hogy kibukik belőle. Szintén az utóbbi pár nap újítása, hogy éjszaka oldalra fordul, és úgy alszik tovább - itt mi is belebotlottunk Audrey problémájába, amire hirtelen azt a megoldást találtam, hogy úszópelust húzok a sima pelenkájára, így nem lesz nedves a ruhája és az ágyneműje; de igazából abban reménykedem*****, hogy ez csak egy ideiglenes hóbort, és ahogy jött, úgy megy majd. Jah és egy ideje már bal oldalon át is simán hasrafordul, így gyógytornászhoz egyelőre mégsem megyünk.

Ami változatlan, illetve tulajdonképpen tovább "durvult":
- ha velünk van, semmitől se fél: erős hangoktól (vonatduda, fúró, bőgetett motor, látótéren kívül leeső tárgy csattanása, stb.) megijed, és Moro reflexhez hasonlóan széttárva a kis karjait összerezzen, leejtés imitálásától vagy hirtelen nagyon magasba emeléstől vagy dobálástól megdermed, de ezeket mi nyilván kerüljük, ha rajtunk múlik - ezen kívül ha a közelünkben/ölünkben van, mindent élvez (berregés, fütyülés, zuhanás, reptetés, zuhanyrózsával való arclemosás, óriáskutyákkal való ismerkedés, you name it);
- ha velünk van, egész nap dumál és mosolyog: idegenekkel főleg új helyen nagyon óvatos, néha hosszú percekig komoly arccal szkenneli őket, amíg végül a szimpatikusabbak mosolyát viszonozza, ismerősökre is csak akkor mosolyog vissza kapásból, ha megszokott közegben látja őket vagy ha az ölünkben van, különben egy kicsit kivár és kémlel, biztos, ami biztos - aztán, ha mindent rendbennek ítél, a mosolygással egyidőben általában a nyelve is megered; ha minket (ez jelenleg M. és én kivételével Aput jelenti) megpillant, egyből a füléig szalad a szája, és kezdetben kurjongat örömében, aztán már "csak" mosolyog egész álló nap, és megállás nélkül mond-mond-magyaráz.
Ha velünk van, mindig jókedvű, vidám, boldog - és ezt nem titkolja, a legőszintébb ragyogással-rajongással adja tudtunkra napi ezerszer; és mi napi ezeregyszer mondjuk el egymásnak, hogy MOST kellene meghalni, mert ennél már sosem lesz jobb az élet. Aztán a következő napot valahogy mégis sikerül még szebbé tennie… nem tudjuk hova, meddig fokozható ez még, így is az elviselhetetenség határát súrolja. Ez a kisfiú a Minden.


* Néha pár napra váratlanul elromlik az alvás, valószínűleg a frontok miatt, mert általában időjárás változáskor történik meg, de nem vészes ilyenkor sem: van olyan típusú romlás, hogy lefekvés és éjféli álomevés között egy-kétszer megébred (ilyenkor legtöbbször elég bemenni hozzá, és simogatni, vagy néha ki kell venni, de akkor is pár percnyi összebújás után visszaalszik), van olyan, hogy az éjféli álomevés helyett félig megébred (ilyenkor többször hasrafordulgat, emiatt nyögdécsel meg szomorkodik, és a megoldás az, hogy teljesen fel kell ébreszteni, és úgy visszatenni, mert akkor eszébe jut, hogy ő tulajdonképpen álmos, és egy ásítós mosoly után otthagyható, elalszik magától), és van olyan, hogy a hajnali ébredés után nincs kedve visszafeküdni (ilyenkor mászkál, kurjongat és galagyol, megszereli a kiságy rácsait - ez a legrosszabb, mert ezzel borul az egész reggeli program, és mikor épp a tízórai lenne aktuális, akkorra már hullafáradt).
** Eddig két közlekedési balesete volt, a vetődéses orrbeütés, és egy olyan, hogy a puha plüss játszószőnyegről megszokásból legurult (a hátra fordulás még nem valami jól kontrollált mozdulat, továbbra is inkább a feje súlyára és a gravitációra hagyatkozik), és a parkettán koppant egy kicsit a tarkója - mindkétszer ijedtség okán és nem fájdalomból sírt, és ölbekapáskor szinte azonnal abba is hagyta, de olyan keservesen és hangosan zendített rá, hogy a szívem rögvest apró darabokra szakadt.
*** Sajnos ez egyelőre csak az ágyon megy neki, mert ha legalább kicsit nem göröngyös a terep (vagyis szőnyeg, habtapi,  pléd és/vagy parketta van alatta), akkor kicsúszik a lába, és csak helyben lépeget vagy visszafele csúszik szegényem - erre egyelőre nem tudok mit kitalálni, próbáltam már meztelen térddel, harisnyával és kisnadrággal, csupasz talppal és tapadós zoknival is, de egyik sem segített, gondolom egyszerűen meg kell várni, hogy megerősödjön a combizma, és bírjon ellentartani.
**** Egyelőre próbálunk csak a legminimálisabb mértékben megtiltani dolgokat, mert nem szeretnénk a nemszabadnemszabad szajkózásával folyamatosan korlátozni, amíg esély sincs rá, hogy megértse az ok-okozati összefüggéseket - mi vagyunk a felnőttek, úgy gondoljuk, hogy a mi feladatunk olyan környezetet biztosítani neki, amiben lehetősége van veszélyektől védve felfedezni.
***** Főleg mert olyan borzasztóan nagyfiús abban a pozícióban, hogy majdnem sírva fakadok, ahányszor meglátom.

1 megjegyzés:

Mondd!