Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2014. szeptember 3., szerda

Mifiunk

Kissmajom ma elajándékozta élete első idegennek tartogatott pusziját.
Épp a városligeti fűben koslatott fel-alá felfedező körúton, amikor is nekirontott két gyerekkutya, és össze-vissza nyalták. A gazdi mentegetőzve rohant fegyelmezni, aztán mikor mondtam, hogy semmi baj, fő az erős immunrendszer, ott maradt beszélgetni. Ő mesélt az óvodás korú unokáiról, én meséltem a mi háziállatállományunkról, ő megcsodálta a mászástól kimerült babácska kipirult pufók arcát, én megcsodáltam a sétáltatásban elfáradt ölebek pihegő pocakját... elég sok cukiság volt jelen per négyzetméter. Így guggoltunk hát egymással szemben, a gazdi meg én, ő a saját kölykeit próbálta visszafogni, hogy ne ugráljanak az enyém fejére, én az sajátomat próbáltam kordában tartani, hogy túlbuzgó simogatási szándékkal meg ne cibálja a miniatűr blökik bundáját.
És akkor Kissmajom olyant csinált, amit még soha, mert bármilyen kíváncsi és barátságos krapek, általában megmarad a mosolygásnál, csak úgy első látásra semmiképp sem szokott vadidegen emberek ölébe kéredzkedni. De ezúttal ellentmondást nem tűrő határozottsággal kinyújtotta a kis karjait a kedves néni felé és, ahogy velünk teszi, jelezte, hogy akkor őt most fel kellene venni. Mindketten eléggé meglepődtünk, a néni megkérdezte, hogy szabad-e, én mondtam, hogy persze, csak tessék. Egy másodperc múlva már ott ült az én édes-drága kincsem velem szemben, egy ismeretlen térden, ismeretlen karok által tartva, figyelte a kutyókák viháncolását, és néha vidáman kurjongatott feléjük; az ölelés szoros volt és védelmező, és néha számomra is nagyon ismerős hajszagolgatással meg gödröcskés-kéz simogatással párosult.
És a szőke, kékszemű kisfiunk egyszer csak félig hátrafordította a fejecskéjét, és egy tátott szájú, meleg, nyálas, fújkálós, autentikus baba-puszit nyomott a kedves néni arcára. A néniére, aki magenta színű pólóban és élre vasalt hófehér melegítőnadrágban virító, érős parfüm- és enyhe dohányillat keverékét árasztó, fölöttébb sötét bőrű, nagydarab cigányasszony volt.
Kissmajom hangosan nevetett, a néni meghatódva mosolygott, nekem meg könnyes lett a szemem a szeretettől.

11 megjegyzés:

  1. Hát igen. Ha nem tanítanának minket, nem tudnánk hogy kik a kerülendőek a lenézendőek a félnivalók és az irigylésre méltók.
    Vagyis de...tudnánk...

    VálaszTörlés
  2. Huhh :-D aranyos történet, vajon túlféltem a kisfiam amikor nem engedem fűben mászni? Mert ott lehetnek giliszták, bogarak, meg kövek meg kullancs meg neadjisten kutyasz.r.
    Idegenek meg nem tapizhatják max a zoknis talpát de jobb ha csak messziről bámulják.
    Azt hogy egy kutyás cigányasszonyt puszilgasson az meg kizárt vagy legalábbis elképzelni sem tudom :-D
    Irigyellek, azt hiszem én parázom túl a dolgokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Aranyos vagy, ezen jót nevetettem!
      Hát figyelj, két hónappal ezelőtt én is elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy úton-útfélen letegyem a földre, csak azért mert érdekli, hogy mi van ott. Akkor még inkább csak itthon közlekedett (tolatgatott hason), úgyhogy naponta felmostam a lakást, kizártam a macskát a hálószobából, fertőtlenítgettem a pihenőszékét, minden egyes alkalommal leöblítettem a leejtett rágókáit, és igen, annak sem örültem, ha bárki (akár család is) a kezét puszilgatja. Aztán ahogy mobilisabb lett, nagyjából egy nap leforgása alatt megnyalogatta a babakocsi kerekét, megrágta a papucsom talpát, összecsócsálta a macska hátát, a kezével feltörölte majd a szájába tömködte a leejtett kajamaradványt… Akkor rájöttem, hogy ha nem akarok egész nap a seggében lenni és mindenhonnan elrángatni, bele kell törődnöm, hogy ez a világgal való ismerkedés ilyen és kész.
      Élőlényektől a kullancson kívül amúgy sem féltettem, macska ugye van itthon (mondjuk elmenekül), és hát a gyerek olyan boldogan vigyorog, amikor egy kutya képen nyalja, hogy nincs szívem megfosztani ettől, csak azért, mert számomra undi (elkapni semmit sem tud tőle); giliszta, bogár, csiga egyelőre nem érdeklik túlzottan, de félve várom a pillanatot, amikor majd meg akarja szorongatni, esetleg kóstolni őket… A cigányasszony meg sokkal ápoltabb volt, mint némely hófehér játszótéri anyuka, de ha nem lett volna, akkor is odaengedtem volna hozzá, mert valahogy úgy érzem, hogy ő most még sokkal jobban tudja, mint én, hogy ki érdemel puszit… :)

      Törlés
    2. Jah amúgy a kutyaszarra, üvegdarabokra, szemétre én is nagyon figyelek a parkokban, ha le akar menni, akkor megbeszéljük, hogy keresünk egy jó kis helyet, és majd ott - egyelőre türelmesen kivárja, és általában találunk is tiszta zugot. Ezt a parádat megértem, de ott van például a Kopaszi gát: oda nem mehet kutya, és a takarítás is kifogástalan, max faágakat meg kavicsokat fog találni, amit megrághat. Kezdetnek ezt javasolom nektek, aztán majd belejössz… :)

      Törlés
    3. hát igen, a mászás sok mindent megváltoztat, nálunk is így volt:) De képzeljétek, volt, hogy a játszótéren!! (ahol egyébként még mindig mászva van jelen) hallottam megjegyzést, hogy jajj, a lányom a koszban mászik a földön...

      Törlés
  3. hát ez elég cuki:)

    nálatok is menekül a macska? én ettől olyan szomorú vagyok, mert a gyerekek nagyon szeretnék simogatni a macskánkat, de ő csak engem szeret:((( annyira irigylem azokat, akiknek gyurmázható macskája van, olyan boldogok lennének egy ilyen cicától a gyerekek, így viszont be kell érniük barátságos kutyák simogatásával az utcán:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, a Kissca egy nagyon gyűrhető darab, imádja, ha szinte durván dögönyözzük a pocakját, bújik, dorombol, a világ legkedvesebb, legnyugodtabb jószága (mondjuk kizárólag csak kettőnkkel, mert amúgy mindenkitől retteg)… De Kissmajom finommotorikája még nem tökéletes, egyelőre nem simogatja, hanem tépi a szőrét és farkát, csavargatja az orrát és fülét, szóval érthető, ha menekül. Még így is nagyon türelmes, ha mi visszük oda a gyereket, és nem ő maga közelít boldog rikoltozással, akkor mindig engedélyez egy-két érintést; nem szoktuk amúgy terrorizálni ezzel, csak próbáljuk néha a barátkoztatást, hogy hátha sikerül megtanítani a gyereknek, hogy mit jelent a "Finoman!"
      Én meg azt irigylem, akit csak-őt-szereti a macskája - nálunk minden saját és ismerős állatnak M. a kedvence.

      Törlés
  4. Olyan, de olyan jó volt olvasni ezt a bejegyzést... Öröm ilyenről is tudni, hogy igenis vannak jó dolgok a világban!

    VálaszTörlés

Mondd!