Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2015. április 24., péntek

Aranyosságok

Kissmajom ma előadta élete első szabályos flörtjét. Rendeltünk energetikai tanusítványt a lakáseladáshoz, a méréseket végezni egy huszonéves, rendkívül csinos csaj érkezett ma délután - Kissmajom akkortájt ébredt, ami annyit jelent, hogy a szokásosnál is ennivalóbb (pirospozsgás orcája van, amit csak komoly erőfeszítések árán lehet nem összepuszilni), és jött velem válaszolni az ajtócsengőre. A csajszi már első látásra el volt ragadtatva, hogy jaj, milyen gyönyörű ez a gyerek, de később Kissmajom teljesen levette a lábáról: szégyenlősen nézegette a hátam mögé bújva, félszegen mosolygott rá, motyogva válaszolgatott neki, aztán egy idő után bátortalanul megérintette a combját, ahogy ült a kanapén, majd visszatepert az ölembe… elképesztő volt, tisztára, mint egy love-struck tinédzser, ilyennek még sosem láttam. Szerencsére a csaj is odavolt érte, mert különben letéptem volna a fejét, azt hiszem, meggyűlik majd velem a baja minden jövendőbeli szerelmének, aki nem viszonozza azonos mértékben a rajongását.

Másik újdonsága, hogy pár napja egyre nagyobb biztonsággal meg tudja tippelni a különbséget a "néne" (néni) és "bábá" (bácsi) között; egyre ritkábban, de egyáltalán nem kétes kinézetű egyéneknél téved, remélem ezt hamarosan korrigálja a kis fejében, mert igencsak kínos, amikor ellentmondást nem tűrő magabiztossággal néniz le egy kigyúrt kopasz fickót.
Van egy régebbi vicces sztori is, ami lazán kapcsolódik ehhez: egyszer hármasban sétáltunk egy néptelen utcán, ahol egyszer csak elrobogott mellettünk egy ütemesen lélegző kocogó csaj. Ahogy elhaladt, Kissmajom rögtön beállt mögéje, a hang ritmusára taposni kezdett a kis lábaival, és hozzásusogta a lehető legélethűbb vonathangját: "huh-huh-huh". Elég nehezen tartottuk vissza a kuncogásunkat, és nagyon reméltük, hogy a fülhallgatós zenéje elnyomja a gyerek akcióját, mikor is Kissmajom, aki mindig kitörő örömmel fogad minden kör és gömb alakú képződményt, rámutatott a csaj távolodó seggére, és jó hangosan felkiáltott: "Babba!" Ekkor már visszatarthatatlanul kitört belőlünk a röhögés - annyi a mentségünk, hogy tényleg nem rosszindulatból, valóban szép kerek volt, igazából büszkék voltunk Kissmajomra, hogy ilyen szépen megfogta a lényeget, bízunk benne, hogy a csaj is bókként értékelte.

Még valami, ami vicces, de azért annyira mégsem csak az: néztünk pár hete egy cikket (sajnos nem találom, pedig tényleg értelmes olvasmány), hogy miket kell tenni már egész pici kortól, hogy a gyerekünket később meg tudjuk védeni a pedofiloktól. Ilyenek, hogy tanítsuk meg időben, hogy a saját testének ő az ura, és ezt senki sem kérdőjelezheti meg, például tartsuk tiszteletben az érzéseit, és sose erőltessük, hogy bárkinek is puszit adjon, ha ő nem szeretne - inkább sértődjön meg a barátságos rokon, minthogy a gyerekre bármit is rákényszerítsünk, ami nem egyezik a saját akaratával, stb. Ennek a kis leckének a része volt az is, hogy biztosítsuk róla, hogy nekünk bármit elmondhat, egyrészt hinni fogunk neki, másrészt semmi oka szégyenkeznie olyasmik miatt, amiket a társadalom tabuként kezel (pl. nemi szervek megnevezése vagy a saját példány megérintése).
M. ennek megfelelően minden este elmondta neki, hogy az ott az ő fütyije, és ahhoz soha senkinek sem szabad hozzányúlnia, csak akinek ő megengedi vagy akinek dolga van vele: anya, apa, tata, papa, mama, a doktornéni és a védőnéni; én tehát ott tartottam, hogy oké, a gyerek tudja, hogy hol van a fütyije, és kérésre megmutatja azt. Ehhez képest valamelyik este épp vetettem az ágyat, miközben M. fürdetett, és ezt hallom a nyitott ajtón át: "Kissmajom, hogy kell csinálni, hogyha illetéktelenek a fütyidhez próbálnak nyúlni?" Kis szünet következett, ami alatt pont közelebb tudtam lépni, és azt láttam, hogy Kissmajom határozottan megvetette a lábát, felsőtestével a nyomatékosság kedvéért előrehajolt, majd torka szakadtából azt kiabálta, hogy: "Ááááá!" - valahogy így. Nyilván körülbelül ezerszer elmutogattattuk vele azóta, mert megunhatatlan, most próbálunk egy kicsit visszavenni, nem kellene a szórakozásunkra elpazarolni ezt, mert alapvetően tök hasznos dolog.

Az egyik legaranyosabb aranyossága valószínűleg az, ahogy készségesen teljesíti szinte minden segítségkérő kívánságunkat. Ha megkérjük, szívesen a tenyerünkbe köpi a szájában rejtegetett akármidarabot, átadja az épp használatban lévő játékait, vagy odahoz nekünk bármit az ásványvizes palacktól a papucsokon át az épp csengő telefonunkig.
És ezt a drága pici jó szívét néha orvul ki szoktam használni, ha mondjuk épp sietősen indulnánk valahova, és öltöztetni kellene, de neki fontosabb dolga akad, és nem hajlandó hívásra odajönni. Olyankor fogom a pénztárcát vagy kulcscsomót, és szólok neki, hogy kérem szépen, vigye oda M.-nek - ő jóhiszeműen és gyanútlanul szalad vele, az apja meg elkapja, és ráadja a cipőjét… szörnyű szülők vagyunk!

Még három rövidke, és megyek aludni.
A "Mondd, hogy pá-pá!" felszólításra év elején még kedvesen integetett, aztán egy ideig semmit sem csinált, mintha teljesen elfelejtette volna, hogy mi a teendő; néhány napja vettem észre, hogy most már, ha búcsúzkodáskor ezt mondom neki, akkor konkrétan azt teszi, amit kérek: mondja, hogy: "Pá-pá!"
Apu megtanította fenyegetőzni, úgyhogy azóta, ha például egy játéka nem úgy viselkedik, ahogy elvárja (pl. a székre helyezett labda legurul), akkor szemrehányóan elé áll, megrázza a kis mutatóujját, és megróvóan azt mondja, hogy: "Na, na!"
Ma hívott M. hogy megint van egy közös produkciójuk, és megkérte Kissmajmot, hogy mondjon okét; ő épp nagyon foglalt volt némi pakolászással, úgyhogy kétszer is szólni kellett, hogy légyszi mondja már; egyszer csak elegem-van-belőletek fejjel felénk fordult, és nagylelkűen elhadarta: "Ékó, ékó…"

2 megjegyzés:

  1. Nagyon cuki!!! Jokat nevetgeltem, foleg ez éko-n :)))

    VálaszTörlés
  2. :)) Nem is tudom, hogy melyik a legcukibb, mind ugyanannyira:) A flörtölős történetnél mondjuk én magam is szerelembe estem <3

    VálaszTörlés

Mondd!