Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2015. május 3., vasárnap

Harmadik anyanap

Az én anyák napi ajándékom: ők ketten. A kisfiú, akinek az anyukája lehetek, itt, ezen a világon, és a férfi, aki anyává tett.

A legeslegjobb dolog a napjaimban az, ahogy szeretik egymást. Ahogy azonnal fordul a kis szőke fej, és kerekednek el a kis kék szemek, amint meghallja a kulcsot a zárban, ahogy a résnyire nyitott ajtóban megjelenik a nagy szőke fej és a nagy kék szemek - és ahogy találkozik a tekintetük: egész arcot beragyogó hatalmas mosoly, az eredeti és a miniatűr másolata. És ugyanabban a pillanatban Kissmajom már repül is az előszoba felé, nevetve ismételgetve, hogy: "Apa-apa!", M. meg dobja le a táskáját, és már ül is le a küszöbre, hogy alaposan összeölelgesse. Rajonganak egymásért. M. úgy néz rá, hogy ha régen tudtam volna, hogy így is képes nézni, soha az életben nem hittem volna el neki, hogy szeret engem, pedig volt már a tekintetében olyan szerelem is, amitől elolvadt a lelkem. Kissmajom mindenhova lelkesen caplat utána, ha eltűnik egy percre, rögtön izgatottan mutogatja az ajtót, hogy ott van, mért van ott, ne ott legyen, itt legyen.

A jó reggeleink úgy indulnak, hogy M. emberi időpontban kezdi a munkát, és együtt kelünk mindannyian. Ilyenkor Kissmajom vigyorogva kinyitja a szemét (ezt is M.-től örökölte), és már mászik is az apja fejére fejéhez, belenyáladzani a nyakába, beletúrni a hajába, belecsivitelni a fülébe. Amikor csak ketten ébredünk, első szavával akkor is őt szólítja, és apró darabokra szaggatja a szívemet, ahogy keresi: körülnéz, aztán rám, aztán megint M. üres helyére, majd felemeli a párnáját és benéz alája… borzalmas.
Napközben ezerszer bekapcsolja a telefonomat, mert a képernyővédőn kettejük fotója van; megnézi, és megmutatja, hogy az ott az ő apukája - aztán térül-fordul, kicsit játszik, és újra elkéri, újra megnézi és megmutatja. Hétvégeken azok a kedvenc reggeleik, amikor csak kettesben kivonulnak a nappaliba, és mindenféléket játszanak, amíg én pihenek; hallom a dumálást, az éneklést, a kiáltozást, a nevetgélést, és  még félálmomban is egyértelmű, hogy az univerzum két legboldogabb embere tanyázik a szomszéd szobában.
Szívmelengető, ahogy gondolkodás nélkül megbízik benne: a rettegett robotporszívó, amire csak tisztelettel mutogat messziről, és még kikapcsolt állapotban sem megy közvetlenül melléje, rögtön ártalmatlan semmiséggé változik, ha M. hívja fel tanulmányozásra. Oldalazva odalépeget, hirtelen letottyan a földre telepedett M. ölébe, és mondja-magyarázza az összes koszos kis gondját, mert micsoda jó dolog, ha az embert meghallgatja az apukája.
A fürdetés nagyjából egy az egyben egy nyálas reklámfilm… pancsolnak, kuncognak, gumijátékokkal dobálóznak, megvan a hónapok során tökéletesre suvickolt rutinjuk az első perctől az utolsóig, és ha véletlenül nekem kell átvenni, mert M.-nek muszáj elmennie (összesen kevesebb, mint tíz ilyen alkalom volt Kissmajom élete során), akkor szól, hogy ez így nincs rendben, ez apa-apa program, szinte látszik, hogy össze van zavarodva a változástól, nem tud mit kezdeni magával, és mi tagadás, unatkozik.
Az altatást nagyjából fele-fele leosztásban csináljuk, mikor ki ér épp rá, de abban is egyértelműen az apját preferálja, míg velem szinte azonnal kidől, vele előbb jól megtárgyalja a világ dolgait, és csak akkor szánja rá magát a pihenésre, mikor már tényleg nem bírja nyitvatartani a szemét.

És akkor van az éjszaka… Mivel általában nagyon korán kel, lefekvéskor M. szokta előbb követni Kissmajmot. Eddig úgy működött, hogy az éjszakai kajáláskor áttettük magunk közé, de mióta azt elhagyta, megvárunk egy rossz álom, vagy kényelmetlen alvópóz miatti nyöszörgést, és akkor költöztetjük; mondanom sem kell, hogy mindketten nagyon szomorúak vagyunk, ha semmilyen zűrzavar nem jön közbe, és mindenki a helyén marad hajnalig. És van az, amikor hiába van kint nálam a babamonitor, semmilyen felszomorodást nem hallok, csak annyit, hogy M. bemegy, levetkőzik, egy kicsit tesz-vesz, és lefekszik - és minden alkalommal meglepődöm a sikeresnél sikeresebb stealth akciókon, amikor csatlakozva az alvó társasághoz, kiderül, hogy az ágyunkban valahogy jókora tömeg gyűlt össze. M. az oldalán fekszik felhúzott lábakkal, a nagykiflijében Kissmajom szuszmákol átlósan kinyúlva, a talpaihoz simult Kisscával, nekem meg maradt egy harminc centis sáv az ágy szélén, amit kedvem szerint beoszthatok…
Így néz ki a boldogság nálam; nálunk. Anyák napján, és mindig.

4 megjegyzés:

  1. Ez olyan szép volt, és sok mindenben annyira magunkra ismertem! :) Nekünk az a kedvenc alvós pózunk, hogy M. és én összedugjuk a lábfejünket, a közöttünk lévő öbölben pedig Pupák helyezkedik kedve szerint és hallgathatjuk a szuszogását. :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt nagyon jó volt olvasni 😊

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. :) <3 :)
    Ismerős ez az apa fia szerelem :)

    VálaszTörlés

Mondd!