Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2016. január 25., hétfő

Limbo (Kinda off topic)

Nah, akkor írok róla, addig is álmodozhatok. Mert úgy egy hete, mióta elkezdett körvonalazódni az építkezésünk utolsó ezer száz métere, konstans gyomoridegem van... olyan jóféle, várakozós, éjszaka ébrentartós, naptáron heteket kihúzogatós, valódi bútorokat vásárolós és virtuális bútorokat tologatós, jaj.

Írtam már a hosszadalmas álomház felé vezető utunkról itt és itt is, mindkettő vidám és derűlátó kis beszámoló volt, és ahogy az lenni szokott, közvetlenül a második után azonnal el is kezdődött a feketeleves. Az addig két-három heteket csúszó (ezekre mindenki legyintett, hogy ez teljesen normális, az építőipar már csak ilyen) kivitelezőnk ugyanis egyszer csak nagyjából eltűnt, miután kifizettük neki a szerkezetkészségre szerződött díj 90%-át, és a munkából hátra volt még nagyjából fele... igen, igazi naiv lúzerek voltunk; nem vette fel a telefont, amikor végre-valahára igen, akkor össze-vissza hadovált, váltakozva elnézést kért és ígérgetett, miközben máshonnan visszahallottuk, hogy további helyeken is dolgozik, mert csak így tudja görgetni a hitelei meg adósságai fedezését... Oda jutottunk, hogy a szeptember közepére vállalt határidős munkák még október végén sem voltak sehol a láthatáron (sőt, egy részük még mai napig sincs kész, de legalább perrel fenyegetőzések árán elaraszoltunk egy olyan állomásig, ahol már dolgozhatnak a következő fázisok normálisabb szakemberei)... Klucsik György egyéni vállalkozó kőműves és brigádja a szóbanforgó csaló, in case anyone's wondering, kerüljétek és kerültessétek el jó messzire.
Mindegy, bygones, most már a finisnél tartunk. Tapasztalt építkezők persze újfent körberöhögnének emiatt a kijelentés miatt, de a mi optimizmusunk töretlen, értsd: a sok késlekedésnek köszönhetően már azt is diadalként könyveljük el, ha bármit viszonylag előre ki lehet számítani. És ki lehet, egész pontosan annyit, hogy jövő héten felrakják a garázskaput meg beszerelik a kazánt és puffertartályt, aztán azt követőn elkezdődhet az aljzatbeton háromhetes felfűtési ciklusa, és vele párhuzamosan a festés, majd március elején remélhetőleg valamikor jöhetnek a burkolók - ami annyit jelent, hogy ha semmi váratlan sem jön közbe, nagyjából a hónap végére kész tud lenni minden. És akkor beköltözünk, ha fene fenét eszik, akkor is.

Két hónap van még tehát az ideiglenességből, ami egészen pontosan két hónappal több, mint a tűréshatárom, de így, hogy látom a végét (vagy legalábbis erősen azt hiszem, és nem vagyok hajlandó más eshetőséget tudomásul venni), már fél lábon is kibírom. Rokonokkal együtt lakni kemény dolog; vagyis hát leginkább bárkivel együtt lakni, aki nem a szűk családunk (a.k.a.: férj és gyerekek) kemény dolog. Minden tiszteletem a huzamos ideig többgenerációs háztartásban tartózkodóké, meg az it-takes-a-village hívőké, már ha az utóbbiak nem csak hiszik, hanem gyakorolják is a kommünában élést. Nekem az átlag in-laws viszonyhoz képest mondhatni egyszerű dolgom van, de ennyi idő alatt azért óhatatlanul egyértelműsödik, hogy azzal, akit nem magad választasz társnak érzelmileg és tudatosan, alapvetően inkompatibilis maradsz, bármit és bármennyit teszel a zökkenőmentesség érdekében. Ha nincs különösebb gond az ideológiai ütközésekkel (persze, as it turns out, van), akkor lesz a nevel(tet)ésbeli különbözőségekkel, vagy a konfliktuskezelés módjával, vagy a temperamentummal, vagy ha épp minden smooth, akkor azzal, hogy basszus én, aki világ életemben kulináris antitálentum voltam, és simán eltöltöttem felnőtt életem jelentős részét anélkül, hogy saját konyhám lett volna, illetve használtam volna azt, amikor volt... szóval én, vágyaim netovábbjaként gondolok arra, hogy hamarosan micsoda finom többfogásos vasárnapi ebédeket fogok készíteni minden áldott héten, és micsoda pazar gurmé befőtteket fogok eltenni télire számolatlanul lesz egy csakis általam használt különbejáratú tűzhelyem!
Bármennyire próbálom kontrollálni magamat, és bármennyire gyűlölöm, hogy fél lábbal a jövőben élek, ahelyett, hogy a tényleg csodálatos jelenben lubickolnék, megint ott tartok, ahol babavárós küszködéseink közepette: a folyamatos kalkulálásnál, és on-hold állapotnál. És borzalmasan furdal a lelkiismeret, mert közben meg minden napnak minden percét különlegessé teszi ez drága a kisfiú, akit imádok, az én agyam mégis csak kalandozik előre, és ahelyett, hogy kizárólag rá figyelne, mindennek tetejébe a tökéletes körülményeket is követeli, hiába fogom fel, hogy azok a világon semmit sem jelentenének anélkül, amim már most is itt van. Jó zagyva, tudom, de ez a helyzet is fura, na.

Ilyenek vannak benne basszus, hogy én, akit a vásárlás sosem érdekelt különösebben, itt kézen-közön vérbeli shopaholic lettem. Amikor nem vizonálom lázasan, hogy hogyan fog kinézni a házunk berendezése, akkor said berendezéseket vadászom használtbútoros oldalakon*, DIY portálokon böngészem, hogy melyik darabot hogyan lehet majd felújítani és/vagy átalakítani, és századszorra is képes vagyok rácsodálkozni, hogy az AliExpress-en minden az eredeti üzleti ár tizedéért kapható. Mindennapos hű kísérőm a Pinterest, színkombinációkat válogatok, sziklakerteket hasonlítgatok össze, magaságyások építési módozatait tanulmányozom, aranyhalas tavak ideális méretén elmélkedem, és árnyékot kedvelő gyeptípusokat kutatok fel. Szívdobogva legeltetem a szemeimet Ikeás katalógusfotókon, és mosolyogva nyugtázom, hogy jól döntöttem, még mindig az a konyha tetszik a legjobban, ami immáron lapraszerelve ücsörög M. munkahelyének egyik raktárhelyiségében. És izgatottan várom, hogy holnap teljes valójában megpillanthassam a hétvégén leszállított, a szalonban csak textil-darabonként látott kanapénkat, amit szintén ott tárolunk, mert olyan gigantikus méretű, hogy az U alakjának egyik szára szinte egészen betöltené a nem-félszoba mostani hálónkat. És M. szüleinek hatalmas pingpongterme, amit ideköltözéskor körülbelül feléig pakoltunk tele a meglévő cuccainkkal, lassan minden négyzetcentimétert kihasználva,  faltól-falig megtelik a jövendőbeli életünk használati tárgyaival. Ennyi pénzt szerintem eddigi életem során összesem nem költöttem el... bőségesen bepótoltam minden egyes ünnepet, amikor őszintén tanácstalankodva hárítottam, hogy dehát nem kérek semmilyen ajándékot, mindenem megvan, amire szükségem lehet.
Fejben és tervezőprogramban már minden a helyén virít; néha pár dologgal helyet cseréltetek, csak úgy, hogy azzal is múljon az idő, és arról ábrándozom, hogy milyen lesz majd, amikor M., aki gyakorlatilag tökéletesen rámbízta a belső dizájn kitalálását, rájön, hogy mi a jóégért kellett feltétlenül a hetedik állólámpa is, megpillantja a befejezett művet. Elképzelem, hogy milyen lesz legelső éjszakán ott aludni, valószínűleg egy rögtönzött felfújhatós ágyon zsúfolódva, mert amint lekerül a padlóra az utolsó darab járólap is, én nem vagyok hajlandó máshol. Elképzelem, hogy milyen lesz, amikor Apu ott alszik a vendégszobában, és napközben babázik, miközben én buzgón csiszolok és festek és lakkozok. Elképzelem, hogy milyen lesz megpillantani a nagyjából tereprendezett kertet, és kiagyalni, hogy a gondosan előszelektált lehetőségek közül hova milyen megoldást válasszunk, és hogyan valósítsuk meg. Elképzelem, hogy végre a saját autófeljáróról takaríthatom a havat, és utána átfagyva bekucorodhatok a nappali sarkába, a pattogó tűz elé... oké, get real, ez már a következő tél zenéje, but a girl can dream...


* Mert nyilván olyasmit találtam ki, amit nem csak hogy nem gyártanak már, de apparently annyira kedvelt sorozat, hogy eladni sem szokta senki az égegyadtavilágon. Anno azt hittem, hogy a bükk színű Billy könyvespolcok beszerzése kihívás - mióta Leksvik bármire fenem a fogamat, tudom, hogy az az amatőrök játéka csupán.

36 megjegyzés:

  1. Van Leksvik a svedbutor.hu-n és a face-s ikea csoportban is sokszor látom. Jó dolog ez a fészekrakás, mégha gyomoridege is van az embernek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is ezeken a helyeken vadászok főként, meg néha Vaterán, Jófogáson is próbálkozom, már egész jól állok a kolekcióval... és a fészekrakási ösztön visszafogásával is... (Not.) :D

      Törlés
  2. Van egy bükk billy könyvespolcunk bontatlanul és egy Leksvik szekrény tök üresen kihasználatlanul. Érdekel? Mert a férjem lebeszélt az eladásukról, de ha vevővel is előállok....mondjuk Szegeden vannak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, a bükk Billynek mennyire örültem volna pár éve, mikor még azt kerestem égen-földön... most pont azokat fogjuk lecserélni, szóval lassan eladósorba kerülnek a miénkek is.
      Leksvikből pont szekrény nem kell, mert walk-in gardróbra váltunk ruhatárolásilag. De a fent említett Ikeás FaceBook csoportban pillanatok alatt elkapkodják, ha felrakod, ideje sem lesz a férjednek tiltakozni... :)

      Törlés
    2. walk-in gardrób, úristen, az a legjobb dolog a mosogatógép mellett:)) (Amerikában ezek az alapvető szükségletek, tudnak valamit)

      Törlés
    3. Mosogatógépről bármikor örökre lemondtam volna (imádok kézzel mosogatni, csak a vízpazarlás tart vissza), ha egyszer az életben lehet walk-in gardróbom... :)

      Törlés
    4. Kézzel mosogatàst imàdni? Fene az ízlésedet;)

      Törlés
    5. Mentegetőzésül: minden más házimunkát gyűlölök, vasalni konkrétan ehy zsebkendőt sem tudok... :)

      Törlés
    6. A múltkor vasaltam egy kicsit és esküszöm szórakoztatott. Amúgy sosem szoktam és eddig meggyőződésem volt, hogy a vasalàs a vilàg legszörnyűbb tevékenysége.

      Törlés
    7. Natessék, és még velem van baj... :D

      Törlés
  3. Rokonokkal lakás... Lakótelepi kétszobás panelben anyósékkal. Csak szülésig, jó lesz ez. Mondtuk öt évvel ezelőtt. Még mindig itt vagyunk.
    Egyszer régen volt saját konyhám, gyönyörű új konyhabútorral. Sokat gondolok rá.

    I.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, ez kemény lehet, nem is értem, hogy bírjátok...
      Nekünk négyzetméterileg nagyobb helyünk van, mint a régi lakásunk, mert ez egy hatalmas családi ház majdnem teljes felső emelete: M. legényszobája (önmagában 30+ négyzetméter), egy nagy háló, két saját fürdőszoba, meg két saját gardrób (ha már fennebb szóbakerült). Igazából csak a konyha közös, azt meg soha életünkben nem nagyon használtuk, szóval elméletileg semmi okunk panaszra. De maga a tény, hogy nem d̶u̶g̶h̶a̶t̶u̶n̶k̶ ̶a̶ ̶k̶o̶n̶y̶h̶a̶p̶u̶l̶t̶o̶n̶ bóklászhatunk kedvünkre egy szál pólóban reggeli kávét főzni, nem hívhatunk előzetes bejelentés nélkül baráti társaságot a nappaliba (senki se tiltja, de nem akarunk zavarni), nem engedhetjük Kissmajmot bármikor bárhova benyitni, nem főzöcskézhetünk amikor nagy ritkán ránkjön (ezt is szabad, de bénák vagyunk, nem akarunk közönséget)... és ezek nyilván csak a technikai részletek.
      Ti nem terveztek külön költözni? Mármint úgy igazán, kivitelezhetően...

      Törlés
    2. Én sem értem hogy bírjuk. Nem számítottunk arra hogy évekig kell támogatni a beteg szüleimet, nem csak jelképes összegekkel havonta. Már csak anyukám van. Most özvegyi nyugdíjat kap, kicsit fellélegezhetünk, aztán év végén már ő is nyugdíjas lehet, eléri a korhatárt. Persze addig is ügyködünk valamin, de még nem merem azt gondolni hogy bejön.
      Nem dughatunk a konyhapulton. :) Hát ez az ami még hiányzik. Hogy akkor és ott, ahol és amikor akar az ember. Ez mindenre igaz mondjuk, nem csak a szexre. Bármikor moshatsz, bármikor főzhetsz bármit... Mi szeretünk közösen eszetlenkedni a konyhában, és akkor sem vágunk eret magunkon, ha egy napig főtt kaja nélkül kell túlélnünk valahogy. Mondjuk ahhoz, hogy főzzön az ember, nem árt ha az előre megvásárolt alapanyagokat nem főzi el valaki szó nélkül, azt gondolva hogy mivel a vásárlás után nem került a cucc azonnal a serpenyőbe, akkor az meg fog romlani, jajj, hamar fel kell használni...
      Mindegy, remélhetőleg legkésőbb jövő év elején külön leszünk.

      Jut eszembe, tegnap kiszedték a kölök fejéből a varratokat. Lesokkolta az asszisztens néniket amikor előadást tartott a vérlemezkékről, baktériumokról, fehérvérsejtekről. Kérdezték is rögtön hogy milyen mesét néz. A kedvence most az Egyszer volt egy élet. Megörültek hogy így áll hozzá, és szépen szakszerűen elmagyarázták neki hogy miért kell befújni a fejét fertőtlenítővel varratszedés előtt, és mi az oka annak, hogy még két napig nem érheti víz a sebet.

      I.

      Törlés
    3. Á, de aranyos már! Mikor ilyeneket hallok, mindig a Jerry Maguire kiskölke jut eszembe, hogy bármilyen tudományos fun fact került elő beszélgetés közben, mindig rá tudott tromfolni egy vadabbal - imádtam a kis okos fejét... :)

      Törlés
    4. Sokszor tévesen jegyez meg dolgokat, aztán nem lehet meggyőzni róla hogy rosszul tudja. Most állandóan azzal nyúz, adjak neki édességet, mert különben súlyos cukorhiány lép fel a szervezetében... Bár ez inkább ravaszkodás, nem tévedés nála. :)
      Egy időben azt mondta, miután meghallgatta az apja szívét igazi sztetoszkóppal: apa, dobog a szíved. Ez azt jelenti, hogy beteg vagy. :)
      Csütörtökön délre megyünk a Pedagógiai Szakszolgálathoz, már előre parázok. Félek hogy megérzi rajtam. Nem tudom hogy mi fog ott történni, így aztán nem tudom felkészíteni rá. Nem azért akarom felkészíteni, hogy mittudomén produkálja magát, hanem neki fontos előre tudni ha megyünk valahová, ahová nem szoktunk egyébként. Sok anyuka szerint ez is furaság, aspergerre utal, pedig szerintem érthető. Én sem örülnék, ha holnap reggel anyós elrángatna valami tök idegen helyre, minden előzetes magyarázat nélkül. Pedig nem 4 éves vagyok, hanem 37.
      Most feltúrom a netet, hátha megvilágosodok, hogy pontosan mi is lesz ez, mire számítsak.

      I.

      Törlés
    5. Ha részleteket nem is találsz, szerintem anyit mindenképpen mondj neki, hogy beszélgetni fognak vele, és biztosan lesznek érdekes feladatok, és have-oljon funt, nincs tétje a dolognak, csak hogy ne aggódjon, ha érzi a félelmedet.
      Szerintem egy normális (akár szülő-gyerek, akár két felnőttes) kapcsolatban alap, hogy elmondja az ember, mi fog történni a másikkal egy számára ismeretlen helyzetben, nem is értem, hogy ez hogy lehet valakinek fura...

      Légyszi gyere majd mesélni, hogy mi volt!

      Törlés
    6. Hát ez is megvolt. Bementünk, kicsit vártunk, aztán jött a pszichológus néni. A fiam rögtön kivallatta: te akarsz megismerkedni velem? :) Jó nagy szobába mentünk be, gondolom ez az irodája. Íróasztal, külön kényelmes fotelek egy asztal körül, aztán meg sok játék, puha szőnyeg. A gyerek rögtön leragadt játszani, mi pedig beszélgettünk róla. Nem éreztem rosszul magam, végighallgatott, és sokat jegyzetelt. Még mennünk kell jövő héten pénteken is, most azt mondja, talán van valami az óvónők meglátásában, talán tényleg van itt Asperger, de nagyon enyhén. Például jel az is, hogy csak a neki szimpatikus gyerekkel, felnőttel áll csak szóba. Közli is az illetővel ha kell, hogy nem szereti őt. Mint anyukám esete. Őt sem szereti (ritkán, évente egyszer találkoznak, anyukám fél arca lebénult, furán beszél ettől és gondolom a látványa nem tetszik annyira neki), és közölte is velem ezt, viszont meg tudtuk beszélni hogy ezt ne mondja el anyukámnak. Nagyon elszomorítaná vele. Teljesen megértette, és megegyeztünk hogy ezt ő majd eltitkolja jól, és ne aggódjak, ha véletlen mégis elmondja valakinek, majd megkéri hogy tartsa titokban. Ez a brutális őszinteség viszont elég általános a gyerekeknél, szóval gondolom azért nem biztos még a néni a dologban.
      Egyetértett a barátnőm véleményével, miszerint sokat számít a fiamnál a csoport, a nem megfelelő közegben tényleg visszaesik (a bölcsiben fejlődött, itt meg visszafejlődik). Elárulta végül hogy ő már látta a gyerekemet, mert bejár az oviba, és megmutatták neki. Pont az öltözőben voltak a gyerekek, készültek az udvarra. Megfigyelte, mennyire rosszul viselte a kölök azt a tömeget és zajszintet (25 gyerek) az apró helyiségben, feszültté vált tőle, szaladgálni és ugrálni kezdett. Gondolom így jön ki rajta a feszültség ilyen helyzetben. Csak akkor lehetett rávenni az öltözésre, amikor a csoport nagy része kiment már az öltözőből az udvarra. Ez nekem is feltűnt, mikor hozom haza, kiözönlenek a többiek is ha már végeztek, és kitör az őrület, őskáosz, rettenet. Olyankor tényleg padra mászik, átugrál onnan a székre, pörög, vagy lelécel benti ruhában (mint tegnap, a lépcsőn kaptam el, nekiállt hazamenni úgy) mondtam a néninek hogy egyébként én is utálom a zajt és a tömeget, én is nagyon feszültté válok tőle, sőt agresszívvá. Mindegy, még további beszélgetések szükségesek. Ha tényleg van itt valami, akkor majd más is megnézi a törpét, aztán meglátjuk. Nem kell aggódni, azt mondta. A fiam élvezte, most is mondogatja itt miközben írni próbálok, hogy nagyon jó volt a néninél, volt ott sok játék, meg egy tankszerű jármű... Várja a jövő hetet, amikor újra megyünk majd. Amit meg majdnem elfelejtettem: azt is mondta a pszichológus, hogy tehetséggondozás kéne a kölöknek, matekügyben.
      Bocs ha kissé csapongós, tele a fejem még ezzel az egésszel, emésztgetem, közben pörög itt ez a kis buggyant, és beszélbeszélbeszél.

      I.

      Törlés
    7. Jaj, örülök, hogy nem volt negatív élmény neked, neki gondoltam, hogy nem lesz... :)

      Ez a brutál őszinteség, meg a mindenféle megjátszás hiánya (nem megy oda csak ahhoz, aki szimpi, kimondja a megfigyeléseit, stb.) nem tudom, hogy egy ovis korú gyereknél miért lenne Asperger jele, ekkorán még az én tapasztalataim szerint is mindenki így viselkedik. Az Asperger jele inkább az empátia hiánya, ami rá pont nem jellemző, ha kérésre megérti, hogy ilyesmit nem mondunk el az illetékesnek, mert megbántjuk vele.

      Erre a hallási túlérzékenységre (vagy túlhallásnak is hívják még) sokat segít a TSMT torna, konkrét esetet tudok (M. unokaöccse), ahol csodákat tett elég komoly problémákban, az általad említettet beleértve.

      Törlés
    8. Én is úgy megkönnyebbültem. Viszont azóta sok dolog eszembe jutott, ami ott és akkor nem. Pl. kérdezte a nő, hogy van-e a gyereknek ismétlődő rituáléja, amihez ragaszkodik. Én meg mondtam hogy nincs. De aztán elalvás előtt beugrott, hogy régen tényleg voltak ilyesmik. Ha valamit először csináltunk valahogy, onnantól azt mindig ugyanúgy kellett csinálni. Például amikor kapott egy nagy markolót, és meg akartam mutatni neki, hogyan is lehet azzal felkanalazni a kisebb labdáit, és bepakolgatni a nagy dömperébe. Már toltam a markolót a dömperhez, de a gyerek útban állt éppen. Mondtam neki: útban vagy, Bogyesz. Na, onnantól azt mindig úgy kellett játszani, hogy a megfelelő pillanatban odaállt a markoló útjába. Úgy is hívta, hogy útbanBogyesz játék. Még sok ilyen volt. Megtanultuk, hogy ha valamit életében először csinálunk vele, azt jól gondoljuk át előre, minden lépést, mert onnantól fogva hogy csináljuk, már nem lehet változtatni. Aztán ez elmúlt teljesen, el is felejtettem. Aztán meg van még az is nála hogy sokszor ismétli ugyanazt a mondatot vagy szót, amíg rá nem szólok hogy oké, értem én. Néha még akkor is folytatja tovább. Vagy feltesz egy kérdést vagy tízszer, akkor is ha már elsőre válaszoltam, és hallotta is. Nehezen tűri ha telefonálok, már van egy halandzsa szövege, amit ilyenkor ad elő jó hangosan, és jön utánam, ha kimegyek a szobából inkább. Régen azt sem tűrte ha az utcán megálltam valakivel beszélni. Kapaszkodott két kézzel a lábamba és húzott, kiabált: légyszíveskérlekanyanebeszélgess! És persze igyekezett folyamatosan beszélni hangosan, hogy ellehetetlenítse a társalgást. Én mindig azt gondoltam, azért csinálja ezeket mert megszokta hogy ő a középpont, mindig vele foglalkozok, és nehezen viseli ha épp nem rá figyelek. Ma már jobb a helyzet, egy darabig csendben tűr, aztán szépen kéri hogy fejezzem már be a beszélgetést és menjünk tovább. Már baba korában sem bírta ha megállt a babakocsi, még álmából is felkelt és ordított. Nem lehetett becsapni holmi előre-hátra tologatással. Viszont tényleg nem mondhatom rá hogy híján van az empátiának. Ha bármimet beütöm, már rohan és puszil, simogat. Fákkal dumál (én vagyok a fák magyar hangja), simogatja őket. A bölcsiben pesztrálta a kicsiket, vigasztalta őket ha sírtak. Öleléssel, kedveskedéssel. Jaj, a csíkra lépést még fel kell írnom a listámra. Van hogy kitalálja, a szürke térkövek a járdán csapdák. Nem lép rájuk, akármi van. Ez még nem gond, de amikor ezt egy Plázában adja elő a járólapok közötti fekete csíkokkal, az kissé macerás. Ha már belehergelődik, nem lehet leállítani, semmi nem hat rá. Viszont ha időben lebeszélem erről (mert mondjuk sietünk a buszra, vonatra, időre megyünk valahová), akkor simán abbahagyja. Nem tudom, hogy ezek jelentenek-e bármit, vagy hogy mennyire általánosak más gyerekeknél, de most felírogatok mindent ami beugrik. Majd a következő alkalommal felmondom a listát. Semmit nem akarok elhallgatni, még véletlen sem. Ha már vizsgálódnak, akkor legyen meg minden ami ehhez kell. Mindegy hogy mi lesz a végeredmény, azon a tényen semmi nem változtat hogy a csoportban sok az agresszív gyerek, aki előszeretettel üti a többieket.

      I.

      Törlés
    9. Ennek a túlhallásnak meg majd most utánaolvasok, köszönöm az infót. :)

      I.

      Törlés
    10. Szerintem ilyen kis mániái minden gyereknek vannak, a betegestől pontosan abban térnek el, hogy egy idő után elhagyják, leszokják, kinövik őket - akivel valóban "baj" van, az erre nem képes.
      A sokszorugyanaztelmondja dolgot azt Kissmajom is csinálja, ha olyan napja van (vagy é vagyok a szokásosnál elfoglaltabb), pedig ha van a világon az autizmus spektrumtól extrém módon távol eső gyerek, akkor az ő... egyértelműen figyelemfelkeltés és -megtartás. Amúgy ennek a beteges fajtáját echoláliának hívják, és az az ismertetőjele, hogy semmilyen konkrét célja nincs, csak úgy random csinálják, nem azt akarják elérni vele, hogy rájuk koncentrálj.
      Csak azt akarom ezzel mondani, hogy szerintem azért a ló másik oldalára se ess át, és ne inszisztálj az olyan dolgokkal, amiken már régen nyomtalanul túl vagytok, mert ha semmi komoly gond nincs a kisfiaddal, csak annyi, hogy fura, nem kellene kierőltetni egy esetleges téves diagnózist. Mert ha egy ilyen szakvélemény belekerül a kis előéletébe, nagyon megbélyegez majd mindent a jövőben, az iskolaválasztástól (vagy inkább a választott iskola reakciójától rátok) kezdve addig, hogy majd későbbi pedagógusok hogy kezelik, ha bármiben elüt a többitől, nehézségei lesznek, stb.

      Törlés
    11. Persze bízhatnék jobban a pszichológusotokban és a majdani tanerőkben is, de sajnos tapasztalat (lásd: M. unokaöccse) mondatja velem, hogy az előbbiek nem minden esetben vannak toppon, és annak komoly következményei lehetnek az utóbbiak viselkedése tekintetében, mert azok meg sajnos legtöbb esetben nincsenek a toppon.

      Törlés
    12. Csak kicsit félek attól, hogy annyira elutasítom ezt az egész Asperger dolgot, hogy nem tudatosan ugyan, de elhallgatok olyasmit ami arra is utalhat. Nem akarom azt sem, hogy tényleg van valami, de nem derül ki mert annyira ellenállok, aztán miattam nem kapja meg esetleg azt a plusz fejlesztést vagy akármit, amire szüksége lenne. Úgyhogy most igyekszem tudatosan nem kihagyni semmit, ha kérdeznek. Nem tudom mennyire jó ez a pszichológus, attól is félek hogy alap nélkül lesz ráaggatva a diagnózis, és attól is hogy miattam nem derül ki valami fontos. Bár biztos lehetne az ember abban, hogy értik a munkájukat...
      Egyébként szerintem az én fiam azért ismétel néha (nem csak kérdést, kijelentő mondatokat is), mert egyszerűen elgondolkodik közben. Ez elég jellemző rá, ha elmerül magában, akkor semmire nem reagál, meg kell érinteni, elérni hogy rám nézzen, úgy már kapcsol. Ezt a bölcsiben is észrevették, de úgy gondolom nem jelent rosszat. Csak folyton jár az agya.

      I.

      Törlés
    13. Amúgy az is borzasztó rossz, hogy amióta ez az egész elindult, pár anyuka már szakérti is a gyereket, hogy tuti igaz amit az óvónénik gondolnak. Mert ők látták amikor így vagy úgy viselkedett az oviban, én persze olyankor épp nem voltam ott sosem. Belefárad az ember az állandó ellenkezésbe, és elgondolkodik hogy talán ő látja rosszul, és talán árt a gyerekének azzal, ha nem akarja elfogadni ezt az egészet. Ha igazuk van, az sem lenne tragédia, ezt mondom mindig, mégis annyira elutasítom magamban... Azt akarom hogy valami hozzáértő megmondja a tutit. De tévedés nélkül, biztosra. Csak ahhoz az kéne, hogy megbízzak az illető szakértelmében.

      I.

      Törlés
    14. Nekik érdemes utánaolvasni: www.vadaskertalapitvany.hu - állítólag ha valahol értenek a fura és beteg gyerekek közötti különbségekhez, akkor itt van.

      Törlés
    15. Remélem nem gond, megírom mi lett a végeredmény. :) Ma voltunk másodszor a Nevelési Tanácsadóban. Most ketten foglalkoztak a gyerekkel, én kint maradtam. Legalábbis így indult, de közben a gyerek gondolt egyet és kijött értem. Szerencsémre pont akkor nem hallgatóztam, fülemet az ajtóra tapasztva, mert a folyosón épp jött valaki. :D Nos, a lényeg: dehogy aspergeres vagy autista ez a gyerek. Ezt mondták, szó szerint, legyintgetve és nevetve. A papírt erről még nem adták oda, mert a fiam kiszúrt egy játékot a foglalkozás végén, és szerette volna ha játszunk vele, a néni meg nem tudott neki ellenállni, megígérte hogy még egyszer jöhetünk és majd akkor játszhat azzal is. Gondolom, ha most odaadta volna a papírt, akkor nem mehetnénk többet. :) Tehát két hét múlva ugyanekkor még elmegyünk egyet játszani, aztán ennyi. :) Nagyon örülök. :)

      I.

      Törlés
    16. Na, már vártam... hogy igazam legyen... :)
      Örülök, hogy megnyugtatóan végződött a történet, bár nem kételkedtem benne, és annak is, hogy ilyen jófej szakemberek dolgoznak ott. Jó játszást a nagyfiúnak akkor! És még gyere mesélni róla, nagyon bírom, ilyesmi gyerekekkel ereszteném össze legszívesebben Kissmajmot a kis életében... :)

      Törlés
    17. Valamit félrenyomtam azt hiszem, nem jelent meg amit írtam. Nekifutok mégegyszer. :)
      Tehát. Igazad is lett. :) Majd egyszer összeszedem magam és kigyűjtöm a facebookról az oda hirtelen feljegyzett dumáit a gyereknek. Ez de szép mondat lett. :) Párat már kimásoltam a gépemre ezekből, de amióta egyszer nyakon öntöttem az akkori laptopomat 2,5 deci anyatejjel, már megtanultam hogy az a biztos, ha több helyen is van másolat a fontos emlékekből. Még az is lehet hogy valami blogfélébe fogom írni őket, csak nehéz nekiállni összeszedni mindet az elejétől.
      Facebookon láthatóak az ő (számomra) vicces, vagy meglepő szövegei, ezeket nyilvánosra lövöm be mindig, mert nemtudommiért. A kötődős csoport taglistájában a keresztnevem alapján megtalálsz ha gondolod, én vagyok az utolsó Ibolya - legalábbis mostanáig - akit felvettek a csoportba.

      I.

      Törlés
    18. :) Elkezdtem, mármint a blogba gyűjtést. :) Csináltam mindenféle fiókot, úgyhogy majd ezen a néven - Rain - írok hozzászólást ezentúl. :)

      I.

      Törlés
    19. Már ezer éve írni akarom, hogy megnéztelek a FB-on, meg a csodafiad publikus csodaszövegeit, és kérek szépen hozzáfárást a kigyűjtős blogba, jó? :)

      Törlés
    20. Ő lenen az:
      http://bogyodumal.blogspot.hu/

      :) Bár nem tudom mennyire kell tartanom attól, hogy az ismerőseim ráakadnak. Így kissé óvatos vagyok. :)

      Törlés
    21. Az a lenen lenne akart lenni. Ez is milyen érdekes mondat. :)
      Az óvatosságot úgy értettem fentebb, hogy nem merek még igazán olyan bejegyzéseket írni, amiket fejben szoktam elalvás előtt. Hátha valakit megbántok a környezetemben, ha ráakad a blogra és olvassa. Paranoiás-e vagyok? :)

      Törlés
  4. Ezen a konyha pulton, most felnevettem, tudtok élni! Én maradok az ágyikónál :-) öregszem, na.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi sem vagyunk tinédzserek ám, de itt az elvről van szó: hogy ott és akkor akarom csinálni, ahol és amikor rámjön... pont azért, mert nem vagyok tinédzser... :)

      Törlés
  5. Hogy a lenyegre reagaljak, ebben a gyerekes letben ad valami extrat az ember szexualis eletehez, hogy megint vadaszni kell az alkalmat. Nem akkor szeretjuk egymast, amikor kedvunk van hozza, hanem, amikor van ra lehetoseg. Pont mint 20 evesen:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azért nem rajongok ezért, főleg az a része zavar, amikor elindulna valami épp, de félúton meg kell szakadni, mert közbelép a főnökség az ártatlan fejével - na ahhoz tényleg húszéves libidó és kiéhezettség kellene, hogy azok után bármit folytatni lehessen... :)

      Törlés

Mondd!