Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2016. június 23., csütörtök

Life changing events...

Nem, nem vagyok terhes. Történtek viszont hatalmas dolgok, és már annyi mindenkinek ígértem privátban, hogy részleteket is kapnak hamarosan, hogy mesélem is őket rögvest.

Az úgy volt, hogy ültünk egy szép napon a csendes-tágas-világos erdőszéli házikónk madárcsicsergős teraszán, és miközben a csodálatos kisfiunk viháncolt a jófej kutyánkkal, épp arról beszélgettünk, hogy ez már ennél jobb egyszerűen nem lehetne. Erre másnap M. kapott egy állásajánlatot attól a cégtől, ahová kerek két éve pályázott egyet, és akkor igencsak elrontotta a fél nyarunkat az, hogy nem vették fel. Közben persze silver linings... as it turned out, a lehető legjobb dolog volt ez az elutasítás, mivel ha akkor nem marad a jelenlegi munkahelyén, csak hitelből tudjuk felépíteni a házat, ugyanis gépekben, munkaerőben és anyagban is milliókban mérhető segítséget kaptunk tőlük.
Visszatérve két évvel ezelőttre: a szakmai interjún imádták, lelkesen körülrajongták, és konkrétan majdhogynem kimondták, hogy mikor kezdhet, aztán a visszahívásuk napokig késett, míg végül szabadkozva bökték ki, hogy a vezetőség váratlanul létszámstoppot rendelt el, és sajnos vissza kell vonniuk mindent, de megtartják a jelentkezési adatait, és blablabla. Nagyon szar érzés volt, mert egyszerűen nem értettük az egészet, a sok dicséret, és abból következő tervezgetéseink után elég nagy pofáraesés volt a hirtelen fordulat, főleg hogy egy nagyon jó hírű multiról van szó, azt hittük, hogy külföldi cégeknél ez nem így működik; meg tetszett volna neki a feladat is, végre kihívás és újdonság a sok éves stagnálás után, egy várhatóan nagyon sokáig stabil cégnél, ahol sok a fejlődési és fennebb lépési lehetőség... annyira vágyott rá, hogy igazándiból elfogadott volna kicsit kevesebb pénzt is, mint amennyit épp keresett.

Fast forward to three weeks ago: felhívja ugyanaz a HR-es csaj, aki akkor a rossz hírt közölte és azt mondja, hogy lenne valami, érdekli-e még, volna-e kedve bemenni egy beszélgetésre a csapatvezetővel, aki embert keresgél - őszintén szólva a nem sok volt, és miután reflexből igent mondott, még tanakodtunk is, hogy mennyivel előtte van az, hogy még nem ciki lemondani, mert épp közeledőben volt egy határidős dolga a mostani munkahelyen. Aztán enyhén másnaposan, nagyon kialvatlanul, és teljesen beleszarva az egészbe, elment mégis, hogy ha nem más, legalább rákérdez a múltkori okokra, és lesz valami lezárás-íze a régi szerencsétlenkedésnek. Jelen volt a legutóbbi interjút vezető fickó, meg még két menedzser, szakmai ügyben egyetlen egy kérdés sem hangzott el (előttük voltak az akkori papírjai, meg emlékeztek is rá), és gyakorlatilag abból állt a két órás találkozó, hogy megpróbálták meggyőzni, hogy mennyire jó lesz neki ott. Mondhatni, hogy sikerült is nekik, mert úgy jött haza, hogy csillogó szemmel mesélt, de tanulva a múltból azt beszéltük meg, hogy inkább ne éljük bele magunkat semmibe, mert ha ezúttal nem is lépnek vissza, legalábbis anyagilag tuti nem tudnak jobbat ígérni a mostaninál, hiszen az elmúlt időben továbbképződött és jelentősen kibővült a munkaköre a jelenlegi cégnél, és ezáltal a fizetése is megmásfeleződött. A következő hét elején felhívták, és lazán bemondtak kezdésnek egy olyan éves bért, mindenféle extra juttatásokkal (SzÉP kártyától kajatámogatáson át magánkórházi ellátásig) kiegészítve, amire egyszerűen nem lehetett nemet mondani - úgyhogy nem mondott.

És itt jön a képbe a még nagyobb durranás, ugyanis meghánytuk-vetettük, hogy amellett, hogy a mostani főnökét nem kellene szarban hagyni mínusz egy fontos emberrel, pénzügyileg sem lenne okos dolog kilépnie. Csináljuk inkább azt, hogy az őt nélkülözni nem tudó munkakört továbbra is elvállalja távban, a többi ügyeit (sok, de megfelelő rutinnal simán csinálható félműszaknyi időben) meg átveszem én, az a rész eleve nem rocket-science, ráadásul lesz fél évem betanulni. Decemberig kitalálhatom, hogy tetszik-e az egész, és ha igen, akkor sajnos a nagy visszavárás ellenére fel fogok mondani a munkahelyemen - én már tudom, hogy bármennyire szerettem anno, nekem most már nem fog hiányozni, ami a céget illeti meg... hát az új felállás szerint keresni nagyjából ugyanannyit fogok, de maximálisan én fogom beosztani az időmet, és a csendes-tágas-világos erdőszéli házikónk madárcsicsergős teraszáról dolgozhatok, a sziesztázó kutyánk mellől, szóval... they can't really beat that. Arról nem is beszélve, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy Kissmajomnak csak akkor és annyi időre kell majd oviba járnia, amikor és amennyihez kedve lesz, ami ugye nem lényegtelen szempont.
Két éve majdnem megjósoltam, ha nem is megvalósulást, mert azt nem mertem volna remélni sosem, de a vágyamat, hogy megtörténjen, igen. Most meg azt kellene hozzátenni így a végére, hogy már csak a kisstestvér hiányzik, de nem tudom, hogy igazán tutibiztosan hiányzik-e, és amíg el nem döntöm, inkább kerüljük a témát - és hajrá, másfajta új kezdetek... :)

11 megjegyzés:

  1. Szia, én egy zugolvasó vagyok.
    Csodásan hangzik amit leírtál.
    Ahogy olvastam, azt gondoltam külföldre fogtok/kell költözni, de épp most, mikor felépült a házatok??
    És főleg, nagyon szépen kitotóztátok, hogy ne maradjon slamasztikában a
    mostani munkahelye sem, Neked is nagyon klassz lenne, kisfiatoknak is!
    Drukk millióval!!
    ...és hogy 2 év után ismét a férjedre gondoltak, csúúúúcs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A külfölddel jelenleg úgy állunk, mint a tesóval, hogy jó is lenne, meg nem is. Ha ezt a házat valami kansasi vihar áttelepítené egy alpesi faluszélre, vagy toszkán dombra, vagy francia tengerpartra (vagy M. szerint jó kis Kanadába), nem rokkannánk bele, de évek óta erről álmodoztunk, és most itt van, és tökéletes, szóval én erősen a nem felé hajlok. Én éltem már nem-magyar országban, hiányozna a nyelv is, tudom, meg Budapestet is imádjuk... nem egyszerű...

      Törlés
  2. Én is azt hittem hogy terhes vagy, utána meg hogy külföldre mentek. :-)
    Mindenesetre gratulálok, tök jó fordulat számomra még mindig csoda hogy vannak otthonról végezhető munkák (persze tudom hogy vannak csak ezt pályaválasztás előtt kellett volna meggondolni).
    Egyébként multinál nagyon is jellemzőek az ilyen hirtelen váltások, létszámstoppok, teljes területek leépítése egyik napról a másikra...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem mertem sosem remélni, hogy valaha itthonról dolgozhatok, a mostani főnököm nagyon ellene van mindenféle home-office megoldásnak (amit mostanra megengedett, az is kényszerből volt, mert jött a Kissmajom, és ezt a munkakört nagyon nehéz jól csinálni), viszont multiknál én úgy tudom, nem olyan ritkaság, több embert is ismerek, több területen, akinek a heti 1-2-3 napra simán rábólintottak.

      Törlés
    2. Munkakörtől függ. Azért írtam hogy pályaválasztás előtt kellett volna meggondolni. De még lehet hogy lesz olyan munkaköröm ahol ez megoldható, ezen ügyködöm.
      Amúgy a főnököket is megértem hogy nem szeretik (volt főnökként) ezért gondolom mindig azt hogy kényszeríteni kellene a munkáltatókat hogy x fő vagy % a gyerekes anyukák, stb. dolgozhassanak rugalmas körülmények között.
      Na mindegy, tök jó lesz neked, örülök ennek.

      Törlés
    3. Támogatom. Csak az a baj hogy ezt is olyan magyarosn oldanák meg otthon. Dolgozhat x. részmunkaidőben de akkor a vele dolgozó y. majd még többet melózhat ugyanannyi berert. Ja, meg részmunkaidős berbol nem lehet megélni. 😡

      Törlés
    4. Én is támogatnám, de Zsuzsa nagyon szépen összefoglalta, hogy mért nem életképes ötlet sajnos. És nem leszek valami népszerű ezzel, de volt főnökként én azt értem meg, hogy kisgyerekes (esetleg több kis gyerekes) nőket nem feltétlenül szeretnek foglalkoztatni a sok ápolás miatti hiányzás, fáradtságból adódó csökkent produktivitás, stb. miatt. De azt nem értem meg, hogy a home-office miért lenne gáz olyan munkakörökben, ahol jól körülhatárolhatók a feladatok, nagyjából mérhetők az eredmények, és nincs extra akadálya a rugalmasságnak (pl. amerikai multinál nyilván nem szerencsés ha délelőtt nem tudsz készenlétben lenni) - nem a főnök dolga, hogy ki hogyan és mikor oldja meg a kötelességeit és mikor a gyerek szükségleteit, ha minden időre el van végezve.

      Törlés
  3. Nekem ez nem menne. Kell,,hogy konkretan bemenjek dolgozni. Otthon minden mást csinálnék plane ha a gyerekem is ott van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem olyan értelemben nem "kell", hogy nem hiányzik egy kicsit se, se a hely, se az emberek - a munkát magát szívesen csinálnám tovább, de azt ugye nem lehet, mert a főnököm máshogy gondolja. Az tény, hogy nem könnyű itthon időt szaktíani rá, erről épp most írok piszkozatban, de ha ez az ára, hogy ne kelljen bejárnom, nekem még úgy is tetszik a dolog, ha a Kissmajom lefekvése utáni szabadidőmet áldozom dolgozásra.

      Törlés
    2. Hat ha melo van, akkor dolgozni kell otthonrol is :D En aztan nem halasztgatom, foleg, hogy szeretem csinalni :)

      Törlés
  4. Jaj, de szuper, nagyon jó hírek!
    Ezzel az otthon dolgozással kapcsolatban nekem is inkább elutasító tapasztalataim voltak, pedig ha nagyon sok munkám volt én mindig otthon maradtam dolgozni, mert kb. 3x annyit haladtam otthon, mint bent, ahol mindig volt egy telefon, mindig bejött/kiment valaki stb ami félbeszakított. Jó, nekem nagy koncentrációt és odafigyelést igénylő munkám van. De ugyanilyen visszautasításokat kapok akkor is, ha 6 v 4 órában szeretnék dolgozni. És ami a legmeglepőbb, már sokadik helyen hozzák azt fel, hogy a kollégák között feszültséget szül, ha valaki nincs bent egész nap. Haló, email, telefon? Egyébként a férfiakat sokkal megértőbbnek látom, mint a nőket ezügyben. Sőt, a nők részéről mintha éreznék egy "én is (szívtam) megoldottam, (szívjál) old meg te is" attitüdöt.
    Az utolsó munkahelyemen open office volt ami valójában olyan, mint egy kínai varroda ezer zajforrással. Az első évben mindig odaültem, ahol éppen hely volt, az egyik ilyen átmeneti asztalom egy kisgyerekes anyuka csapat közepén volt. Imádtam velük dolgozni, mert mindenki nyomta ezerrel a munkát és nem volt dumálás meg parttalan intrika, mert mindekinek el kellett mennie időben a gyerek miatt.

    VálaszTörlés

Mondd!