Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2018. április 29., vasárnap

Nagyon durva...

...hogy ekkora már! És hogy múlt hét óta ez a kis futóbringa már csak egy vicces nosztalgia-ride, mert nagyjából húsz perc alatt megtanult nagyfiús biciklin pótkerekek nélkül száguldani. Mindezt miután a márciusi síelésen egy hétnyi gyakorlás után M. elképesztő sebességgel levitte egy olyan piros pályán, ahol én nem mertem elindulni - és még le sem értek az utolsó szakaszon, mikor már fülig érő szájjal vigyorogva kiabálta, hogy zárás előtt légyszi mehessenek még egy kört. Most épp görkorcsolyát vadászok neki, a boltban ráállítottam ugyanis, és két lépés után már stabilan kontrollálta a lábait... amin nem kellene persze csodálkoznom, mert a jégen már január óta tök magabiztosan siklik.
És mindeközben nyolc éven felülieknek íródott Rumini regényt olvasunk neki, és meséli vissza hibátlanul, olyan szavakat és kifejezéseket használva aktívan, hogy csak pislogunk. És szinte bármilyen szót összeolvasva is megfejt már, illetve ha olyan kedve van, le is ír... jó, ezt egyelőre csak hűtőmágnesekből tudja tökéletesen, mert kézzel pár betűt megfordít, és többnyire jobbról balra halad.  Bármeddig elszámol, húszig könnyedén összead meg kivon, és magától rájött, hogy hogyan működik a szorzás.
A Minecraft játékában sajátkezűleg felépített  a semmiből egy kis miniverzumot, aminek a közepe M. dolgozószobája (mert az az ő közös birodalmuk), és amiben úgy tájékozódik, hogy az egykori híres-neves-nevezetes Quake bajnok apja nem bírja követni - és az eredeti nyelven nézett napi fél óra rajzfilmjeire alapozva random egyszerűbb mondatokat rak össze angolul, meg csomó mindent lefordít magyarra úgy, hogy a fele szót megérti, a többit kilogikázza. A 4-7 éveseknek szóló fejlesztő matek és írás-olvasás feladatlap-gyűjteményből nem tudok olyant választani, amit ne oldana meg tökéletesen, egészen ijesztő.
Hol van az én kis pici gömbfejű babafiam, hol?!

2018. január 12., péntek

Évzárás-évkezdés...

A teljesség igénye nélkül az elmúlt egy hónap nagyobb eseményei...

- Megvolt az első igazi nagyfiús szülinapi zsúrja (is, mert összesen négy darab felköszöntős "bulija" lett: ez, egy haverokat igazi munkagépeket kipróbálni meghívós, egy családi és egy óvodai), játszóházban, az általa kiválasztott ovis pajtásokkal, reggel kilences nyitástól este nyolcas zárásig pörögve. A nagy ünneplések és ünnepek közepette az is kiderült, hogy totálisan hidegen hagyja a decemberi összesítő ajándéközön: amiket ő maga kért, azokkal örömmel játszott, amiket mástól vagy tőlünk kapott, azok között is lettek kedvencei, de egy csomó napokig tornyosult érintetlenül, mire végre kipróbálta őket... lil' weirdo...
- Megvolt az első igazi nagyfiús szilveszter éjszakája, amikoris szabadtéri Beatles emlékkoncertet néztünk végig az első sorból kornyikálva, sült krumplit zabálva és gyerekpezsgőt (jó, én nem csak) kortyolva; később egy vastag ködben araszolós kaland után hazaérve, kegyesen eljött velünk aludni, mikor mondtuk három óra körül, hogy tőlünk még fennmaradhat nyugodtan, de mi már nem bírjuk tovább. Előtte Halloween éjszakáján megengedtük, hogy bármeddig ébren legyen, éjjel kettőkor a hullafáradt M. reménykedve betett neki egy egészestés anime filmet, hogy hátha kidől, de bakker lazán végignézte, és fél négykor aludt el végül, úgy, hogy az igazából fél öt volt az óraátállítás miatt.
- Teljesen belezúgott a klasszikus Star Wars trilógiába, az apjával elejétől-végig és részletekben is megnézték összesen vagy tízszer a téli vakáció alatt és után, minimális kronológiai bukfencekkel gyönyörűen és részletesen el tudja mesélni mind a három rész intrikáit, és a karácsonyi előtti nagybevásárlást úgy abszolváltunk, hogy Darth Vader ruhában Birodalmi indulót dúdolva vonult végig a hipermarketeken, a stresszesen rohangáló emberek nagy derültségére. Ezen kívül (vagy ahogy ő mondja: "egyben") ő Spidey és Batman is, az elsőhöz szintén van már jelmeze, a másodikhoz szeretne, és keressük épp a megfelelőt.
- Pár napja Minecraftot is tolnak, ráadásul a zombis verziót, M. vett neki egy icike-picike egeret, hogy végre ne csak utasítgasson, hanem actually játsszon is. A nem létező türelmét tőlem örökölte, másodpercek alatt odakúrja az irányítást az apjának, ha valami nem megy elsőre, vagy megunja, ha több időt vesz igénybe, valószínűleg még pár évig nem lesz híres gamer.
- Imád korcsolyázni, pedig csak azért vettünk neki, mert minden haverjának van, nem is reméltük, hogy két percnél tovább a lábára engedi - ehhez képest csuromvizesre izzadtam magam már első tesztelős alkalommal, mert folyton lelkesen csúszni akart és visszamenni és újrakezdeni; egyelőre szigorúan kapaszkodik belém őóvatossága, de szerintem hetek kérdése és suhanni fog, amennyire jó az egyensúlyérzéke. Ezek után alig várjuk a márciusi síelést, szerintünk az is nagyon könnyen fog menni neki, főleg úgy, hogy a kedvenc ovistársaival (és hihetetlenül jófej szüleikkel), így közösen motiválják majd egymást.
- Elkezdett élvezhetően gitározni - nyilván a húrokat nem bírja lefogni, de egyetlen meghallgatás után simán leutánoz bármilyen "strumming" stílusú pengetést, tökéletesen tartja az ütemet, sosem téveszti el a ritmust, és kristálytisztán énekel ki hozzá minden hangot, az egyik óvónője szerint (aki mellesleg évtizedek óta rendszeresen fellépő énekesnő) valószínűleg abszolút hallása van. Karácsonyra kapott igazi profi furulyát, csörgőt és szájharmonikát is, zongorázni is szívesen ül le az apja szintetizátorához, és a doboláshoz is visszatér néha, de a kitartó szerelem amihez mindig (értsd: napi minimum egy, hétvégén inkább 2-3 órára) hűséges, az a gitár.
- Megvolt az első mozija: a szinkronos Ferdinánd unalmasnak bizonyult neki, úgy felénél (miután elfogyott a szintén első popcornja) mocorogni kezdett, és illedelmesen suttogta, hogy ha nem bánjuk, ő szívesebben nézne otthon Jedi visszatér jeleneteket, úgyhogy kijöttünk, pedig nem volt rossz; eddig csak két hagyományos rajzfilm kötötte le, a Finding Nemo és a How to Train Your Dragon, amiket akárhányszor megnéz angolul is, amúgy sokkal jobban tetszenek neki az animék, például nagy kedvenc a Totoro. Divatos mániákra és rajzfilmsorozatokra egyszerűen képtelenek vagyunk rászoktatni, pedig próbáltuk, mert nem ártana, ha néha be tudna szállni az ovisok verdás meg mancsőrjáratos meg tűzoltósames megmittudommilyen játékaiba... hál'Istennek túl jól sikerült a tévétlenség, úgy tűnik.
- Megtanulta helyesen fogni a ceruzát, és azóta jól olvashatóan lemásol bármilyen nyomtatott nagybetűs írást, és az egyszerűbb betűkből fejből is le tud írni szavakat, igaz minimum kétcentis méretben és legtöbbször jobbról balra irányba. Amint kiderült, rajzolni is tud, csak nem szeret (eddig azt hittük, semennyire sem megy neki, mert nem csinálja szívesen, és amikor "muszáj", akkor színes krikszkrakszokkal szórakozik), megy az emberalak is, és szinte bármit felismerhetpen visszaad, amit kérünk, Totoro például ijesztően élethű.
- Angol szavakban már ki tudja ejteni az r hangot - erre dalszövegekből jött rá, és mutatta büszkén, hogy íme, ez a magyartól különböző kiejtés megy bizony; ilyenkor a saját nevét csodaszép angolsággal mondja ki.
- Megtanult egyedül enni (levest is, mellécsepp-mentesen, annak ellenére, hogy folyamatosan én etettem), egyedül öltözni (kezeslábast is, zoknit is, de szerencsére ezeket még mindig szívesen engedi át nekem), egyedül segget törölni (ez ovis önállóskodós dolog, itthon megcsináljuk mi, mert szegénykének kábé cirkuszi mutatványba kerül megfelelően lehajloni hozzá). Az éjszakai pelusa tízből kilencszer makulátlan (a becsurranó mennyiség is kevés és általában akkor van, ha túlzottan sokat iszik közvetlenül lefekvés előtt), csak azért adjuk rá még mindig, mert ő teljesen kómásan alussza végig a 10-12 óráját, és ebből a nagyon mély álomból nincs szívünk felráncigálni biztonsági pisilésre vagy ágyneműcserére még minden tizedik éjjelen sem.
- Az oviban szintén tízből kilencszer nem alszik délután, és úgy is jól elvan este kilenc utánig, úgyhogy csak akkor szoktunk inszisztálni (és az óvónők segédkezni altató hátsimivel vagy talpmasszázzsal), hogy pihenje ki magát, ha délutánra vagy estére olyan programunk van, amit érdemes full gőzzel kiélvezni.
- Egyre asszertívabb - még van mit fejlődnie, de annyit biztatjuk és tanítjuk rá, hogy lassan kezd beérni a révezetés: múltkor nagyon büszke voltam rá, mert egy nála kétszer nagyobb lány akarta erőszakkal elvenni a játékát, és mire mentem volna közbelépni (mert ilyenkor nem szokott védekezni, csak jön és elpanaszolja, én meg nem hagyom segítség nélkül, hogy támogatva érezze magát), tiszta erejéből ráordított, hogy hagyja békén, nem adja oda, és nem is engedte el.
- Egyre könnyebb vele: sosem volt egy sírós-hisztis gyerek, de most még nagyfiúsabb, szinte kizárólag csak akkor pityereg vagy mérgelődik, ha már nagyon-nagyon fáradt, és akkor is tökéletesen megfogalmazza, hogy mi a baja, és hogyan tudunk segíteni. Egyre okosabb és viccesebb, konkrétan értelmesebb és szellemesebb beszélgetőpartner, mint néhány felnőtt ismerősünk, bármiről lehet vele dumálni, mindenről vannak elméletei, véleményei, preferenciái, és nagyon szórakoztatóan tudja előadni őket.
- Még az eddiginél is sokkal bújósabb, egészen egyértelmű, hogy ugyanúgy az érintés a szeretetnyelve, mint nekem, és imádjuk, hogy mindig ölel, szorít, simogat, dédelget, és számtalanszor elmondja, hogy mennyire szeret.

Most ezek ugrottak be hirtelen, ha valami még eszembe jut, hozzárakom, hogy megmaradjon neki, mert már most mániája a babakori videóit visszanézni meg régesrégi történésekről meséltetni minket.
De egészen röviden összefoglalva: a gyerekünk minden (különösképpen geek) szülő álma, és nincsenek rá szavak, hogy mennyire, de mennyire...

2018. január 9., kedd

Öt éve...

Laure-Anne Bosselaar: Stillbirth

On a platform, I heard someone call out your name:
No, Laetitia, no.
It wasn’t my train—the doors were closing,
but I rushed in, searching for your face.

But no Laetitia. No.
No one in that car could have been you,
but I rushed in, searching for your face:
no longer an infant. A woman now, blond, thirty-two.

No one in that car could have been you.
Laetitia-Marie was the name I had chosen.
No longer an infant. A woman now, blond, thirty-two:
I sometimes go months without remembering you.

Laetitia-Marie was the name I had chosen:
I was told not to look. Not to get attached—
I sometimes go months without remembering you.
Some griefs bless us that way, not asking much space.

I was told not to look. Not to get attached.
It wasn’t my train—the doors were closing.
Some griefs bless us that way, not asking much space.
On a platform, I heard someone calling your name.