Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2014. július 25., péntek

P.S.: Évforduló

Azt már említettem, hogy M. a világ legeslegeslegjobb ajándékozója. Először is, amit tőle kapok, az mindig hatalmas meglepetés, még egyetlen egyszer sem sikerült nem hogy rájönnöm, de még csak sejtenem se előre, hogy mit talált ki egy-egy jeles alkalomra. Aztán meg mindig olyasmit ad, amire titokban, legtöbbször még magamnak sem bevallva, vágyom, vagy amire vágynék, ha tudnám, hogy létezik. És ami a kedvencem: nem mindig tárgyakról van szó.
Nyilván, semmi baj sincs a tárgyakkal, sőt, én nagyjából betege is vagyok ennek: annyira megkedvelem őket, hogy nagyon nehezemre esik elengedni bármit is. Konkrét szeretetet tápláltam például a Kuka becenevű kütyünk iránt, ami egy médialejátszó/hálozati tárhely volt, és amit évekig nem engedtem lecserélni, hiába volt már nagyon elavult és működésében erősen korlátozott; végül muszáj volt megtartani, és venni egy újat is mellé. De ugyanez a helyzet a telefonjaimmal is, tíz év alatt most tartok a negyedik mobilnál, és eddig mindegyik végelgyengülésben pusztult el, hogy a könyvekről ne is beszéljek - ugyanitt két méter magas IKEA Billy tölgy polcot keresünk megvételre (sajnos ezt a színt már nem gyártják).
Tárgyaknál maradva… Első közös karácsonyunkon M.-től kaptam életem első laptopját, úgy, hogy előtte még saját asztali gépem sem volt soha, mert nem volt pénzem net-előfizetésre (ezek után nyilván számítógépről szó sem lehetett); imádtam, most is megvan, néha elő is veszem (csomó dolgom csak arra van lementve), semmi pénzért nem adnám senkinek, majd ha Kissmajom felnő, ő megkaphatja, akkorra már értékes muzeális darabnak fog számítani. Aztán tavalyelőtt meglepett egy itthon épp frissen piacra dobott iPhone5 csodával, amire áhítozni sem mertem volna, mert még a legvadabb Apple-bolondoknak is csak eggyel régebbi verziójuk volt akkoriban; imádom, azóta is elválaszthatatlanok vagyunk, el sem tudom képzelni a mindennapokat nélküle. És volt iPod, videokamera, Kinect… de nem csak nagy dolgok, számtalanszor kaptam már könyvet, filmet, zenealbumot is tőle, többnyire olyasmik, amiket azonnal becsomagolnék, ha lakatlan szigetre száműznének. Ja és virágot, mindenfélét, minden mennyiségben, legalább annyiszor csakúgy, ahányszor igazi ünnepekre.

És akkor vannak a nem-tárgyak, "csak" örök emlékek... Ezekből a legemlékezetesebb az két évvel ezelőtt volt, ráadásul for no particular reason, semmit sem ünnepeltünk épp. Egy késő estén bepakolt az autóba, és vitt, vitt, anélkül, hogy megmondta volna, hova; az éjszaka közepén aztán megérkeztünk a Zselici Csillagparkba, mert jöttek a Perszeidák, és meg akarta mutatni őket… Tavaly visszamentünk már hárman, és idén ugyan kihagyjuk, mert állítólag ezúttal sokkal kevésbé lesz látványos, és még Kissmajom is picike ahhoz, hogy élvezze, de a jövőben ebből családi hagyományt akarunk teremteni, mezőn alvással and all.
És van a surprise-movie. Ez már évek óta olyan havi rendszerességgel visszatérő dolog nálunk, hogy elvisz moziba, de nem mondja meg, hogy mire - általában nem szoktam képben lenni a hazai premierekkel, és megérkezéskor direkt nem nézegetem a kiállított plakátokat se, mert olyan izgalmas úgy beülni a terembe, hogy fogalmam sincs, mi fog történni a következő két órában. Néha én is próbálkoztam viszonzással, de legtöbbször esélytelenül, annyira hebrencs vagyok ugyanis, hogy egyszer pár perccel kezdés előtt a vécére indulva, az előtérben akkurátusan a kezébe nyomtam a jegyeket a jól látható címmel felfelé, miután addig nagy nehezen sikerült megtartanom a titkot…
És úgy egyáltalán én vele ellentétben legendásan rossz ajándékozó vagyok, hiába jut eszembe időben az összes jelentéktelen közös emlékünknek az évfordulója, legtöbbször teljesen reménytelen a helyzet, fogalmam sincs, hogy mivel lephetném meg. Sokszor el is keseredek ezen a bénaságomon, legutóbb pont a mostani egy évünk kapcsán, mert olyan jó lenne legalább töredékét visszaadni annak a boldogságnak, amit ő okoz nekem... Mondtam is neki, szégyenkezve, szomorkodva, hogy sablonos/unalmas/csakmertillik valamit nem akartam, különleges öltetem meg nem volt… vállat vont, és azt válaszolta, hogy nincs jobb jutalom, mint az örömöm*, és különben is mindkettőnknek van hiányossága-tartozása a másikkal szemben, az enyém ez, az övé az, hogy mindig elfelejt fényképezni, így fotóink nagyon nagy részén mindig csak ő van megörökítve - csak ennyi bajunk legyen egymással az elkövetkezendő hetven évben is, és máris jók vagyunk.

Szóval az első házassági évforduló… Kezdetnek surprise-movie volt beígérve, ami nekem önmagában óriási dolog, hiszen több, mint nyolc hónapja nem voltam a babázástól távoli esti programokon, most meg egy héten belül ez is, meg Hugh Laurie koncert is, hát ez a szabadság maga. A helyszín a Lurdy-ház mozija, ahol becsületesen távol tartom magamat mindenféle terembeosztásos kiírástól és filmcímeket hirdető posztertől. A teremben csak mi ketten, de ez nem furcsa, mert gyakran járunk már régen futó filmekre, amikre senki más nem kíváncsi, hiszen ingyenesen letölthetőek. A szokásos bevezető reklámblokk a közeledő bemutatókkal, aztán sötét, és indul a felvétel, én meg türelmetlenül figyelem, hogy vajon mi kezdődik. És egyszer csak meglátom… magunkat…
Már akkor megállathatatlanul folytak a könnyeim, amikor előszóként a vásznon megjelent az első közös fotónk, amin összebújva ülünk a Frank Zappa Café asztalánál... mire kiíródott a "Vallomás", már csak buzgó szemtörölgetés árán láttam a háttérként szolgáló Lőrinc pap téri templomot… és még csak utána következett a lényeg, az együtt bejárt út, mindennel, amit felölelt az elmúlt tíz év, a könnyed viccestől a fájdalmas tragikusig. Benne volt az útszéli motelünk**, a félelmetes tengerreszállásunk***, a két hobbit síelni tanul epizód****, a cicáink pici korukban, M. első metrózása a balesete óta (20+ év után), az én először vezetett autóm (25+ évesen), kuckós otthonlevések és kalandos utazások hosszú sora. Benne volt életem első legboldogabb napja, és az összes esemény, ami abból következett - néhány képsor csupán, és mégis kristálytisztán minden, a mennyektől a pokolig, majd megint a mennyekig. És zárásként benne volt az új mese kezdete: kisbabánk első gőgicsélése pár hónappal ezelőttről.
Mondanom sem kell, hogy ennyire szárnyalva és szédelegve még sosem jöttem ki moziból. És azt hittem, hogy múlni fog az érzés, de nem múlik - teljesen random pillanatokban jut eszembe a levetített életünk, és csodálkozom rá, hogy hát ennyire szeret engem ez a fiú... Én vagyok a világ legszerencsésebb nője, vajon hogy történhetett ez…?


* Állítólag nekem egy öröm örömöt szerezni, mert én annyira de annyira őszintén és bőrömből kiugrósan boldog vagyok a legapróbb ajándéktól is, hogy az mindent megér. Amúgy ez tényleg igaz, a megszokott surprise-movie elején is rendszeresen hangosan ujjongok és tapsolok, ha valami rég várt történet indul… mondjuk ez valójában inkább ciki a velem egy társaságban levőknek, de M. már edzett darab. 
** Apropó meglepetés… pár hetes szerelmesek lehettünk, mert még nem költöztünk össze, a kis szobám egyszemélyes ágyán aludtunk szorosan összeölelkezve, és alig vártuk, hogy péntekenként hazautazzanak a lakótársaim, hogy kettesben maradhassunk a lakásban; egész héten ez tartotta bennem a lelket, amikor egyszer bejelentették, hogy valami kihagyhatatlan buli okán kivételesen Pesten maradnak. Mikor kiderült, teljesen összetörtem, hol dührohamot kaptam, hol zokogógörcsöt, hogy micsoda sorsüldözött pár vagyunk, és milyen nehéz nekünk, és hogy történhet velünk ilyen szerencsétlenség… M. helyében körülbelül akkor rúgtam volna ki magamat a francba, de ehelyett ő felhívott az autóból, hogy van három percem összepakolni egy bugyit meg egy fogkefét, majd dudált a ház előtt, levitt Velencére,  kivette az egyetlen hétvégére szabadon maradt szobát a környéken, és megalkotta a veszélyes precendenst, miszerint váratlan bonyodalom esetén én hisztizek, ő meg megoldja a problémát.
*** Újabb énhisztizek-őmegoldja incidens, amikor is én pánikrohamot kaptam az Adria tajtékzó hullámai által dobált csónakon, ő meg higgadtan kievezett egy csodaszép lagúnába.
**** Amelyben én nekicsúsztam egy hüttének, és csúnyán felszakítottam a számat - ő a Schischule ünnepelt reklámarca lett, és az oktatókkal együtt fellépett az iskola bemutató estjén, mert két nap alatt tanult meg monosín száduldozni.

13 megjegyzés:

  1. Hűha! Nem semmi ez az ajándék! (és ez a pasi!)

    VálaszTörlés
  2. Óóóó :) (ennél tobbet nem tudok mondani szóhoz sem jutok ) most megyek jól kibogom magam <3

    VálaszTörlés
  3. awwwww, ez csodaszép ajándék :)

    VálaszTörlés
  4. Azta', igazán egyedi és megható ajándék a Férjedtől! :)

    VálaszTörlés
  5. Mintha csak magunkat látnám ajándékozás terén, a férjem csúcs szuper ajándékokat vesz én meg mindig bénàzok, pedig annyira szeretnék valami szupit venni. De màr megszokta, így ma ez màr inkább vicces, jókat derülünk amikor bontja ki az ajándékát :) a legdurvább talán egy olyan kulcs tartó volt, ami egy tehén es egy zsiráf kombinációja, es nem volt hajlandó hordani, amit én nem is értettem.. :) ,entségemre legyen mondva, hogy akkor 22 éves voltam. (Bàr erre nincsen mentség, utólag belátom ;)
    Szóval csúcs szuper férjed van :)

    VálaszTörlés
  6. Szóhoz se jutok ! :) /és csendben irigykedek / :)

    VálaszTörlés
  7. Namost én nem is sírtam (pedig sírni járok ide) csak végig mosolyogtam. További sok boldogságos pillanatokat Nektek!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon irigy vagyok. Valaki lepjen már meg valamivel. Persze jó dologgal :-D

    VálaszTörlés
  9. Megható és kedves ajándék.
    Sok áldást kívánok a házasságotokra!

    VálaszTörlés
  10. Nekem azon túl, hogy öröm volt minden sorod elolvasni az is eszembe jutott, hogy M. megírhatná nekem, hogy hogyan hozta ezt össze! :)))) Az én M-em régen mozigépész volt, szóval nagy durranás lenne neki egy hasonló ajándék! ;) (jó, hát én sem vagyok az a nagyon szuper ajándékozós....)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello, a jatssznagyban.hu oldalon van egy telefonszám, felhívod, és a jófej csajjal, aki felveszi, megbeszéled. A Lurdy Ház mozijában bérelnek egy termet különben, és aránylag döccenőmentesen lehet is intézni velük mindent. Ja, és ők nem a mozi, szóval ha odamész a büféhez, hogy ilyesmit akarsz, nem fognak tudni segíteni.

      Törlés

Mondd!