Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2015. augusztus 9., vasárnap

Cross that bridge when you get there...

Négy évvel ezelőtt, ilyentájt, bár nem ekkora kánikulában, de már egyre fáradtabban és reményvesztettebben kerestünk helyet a jövendőbeli álomházunkhoz. A kiválasztott környéken már minden utcát százszor bejártunk keresztül és kasul, nem tudom, miben reménykedtünk, de valami olyasmi lehetett, hogy hátha ott, ahol az előző kilencvenkilenc alkalommal nem volt semmi, reggelre kinő egy tökéletes földdarab, vagy esetleg egy addig méregdrága telek tulajdonosa úgy dönt, hogy jelképes összegért nekünk szeretné adni. Egyszóval nem volt se könnyű, se rövid az út, de végül 2011 őszén meglett az ideális zug, és akkor elkezdtünk egy blogot, amiben követni akartuk, hogy hogyan leszünk majd vidéki gazdák erdőszéli család; aztán események hiányában kifulladt, és abbahagytuk, mígnem idén megtörtént a csoda, és akár folytathatnánk is, de hát azóta változtak a prioritások, és lett az életünkben valaki, aki még a sajátházas projektnél is fontosabb, és boldogságadóbb.
Viszont az utóbbi időben több általam olvasott blogon is írtak költözésről, új lakás szépítgetéséről, és annyira de annyira bizsergető érzés olvasni a lelkes-izgatott beszámolókat. Itt pár hónapja már írtam róla bővebben, hogy idén micsoda fordulatot vettek a dolgaink, és azóta hál'Istennek, lassan, de biztosan haladunk a végleges otthonunk felé, úgyhogy dokumentálom ezt az állapotot is.

Eladtuk ugye a szeretett kis lakást, és ideglenesen M. szüleihez jöttünk, ahol már komolyabb ízelítőt kapunk abból, hogy milyen is lehet majd a jövő: itt hatalmas kert van, mezítlábazásra hívogató zöld fűvel, napágyazásra csábító árnyas fákkal, és a környék is gyönyörű, fél órákat kell az ablakban ücsörögni, mire végre elmegy a ház előtt egy-egy kutyát sétáltató ember, autós forgalomról nem is beszélve. És a mi "kis" lakunk még ennél is ezerszer jobb lesz, mert ott még szomszédok se nagyon vannak, csak a nyugodt természet, a kertünket körülölelő erdő, a közelünkben csobogó patak, a friss levegő és a madárhangok. M. minap késő este mutatta meg az építkezést egy barátjának, és ahogy befordultak az utcánkba, a kocsireflektorok fényei előtt megmerevedett egy szépséges róka... szinte fizikailag fáj a vágyakozás, ahogy ezt leírom...
Múlt héten készítették a garázsszint tetejére a födémet, mi meg kivonultunk, hogy Kissmajom megbámulhassa a pumiszató (pumixautó, azaz betonpumpa és -mixer) tevékenységét. Felmásztunk a domb feléig, a bükkfáink alá, így pont szintben voltunk a már kirajzolódó terasszal, és a nappalival, amiben épp öntötték és simítgatták egyenesre a betont. A kövér árnyékban a fővárosi kánikulánál érezhetően hűvösebb volt, az erdő lengedezett-susogott a kellemes szellőben, ha a telek végében lebontásra váró fakunyhók egy kényelmesen használható fürdőszobát rejtenének, megkockáztatom, hogy vennénk egy nagy sátrat, és kiköltöznénk oda hétvégeken.
Itthon ólomlábakon telik az idő, frusztráló, hogy nem gyorsabbak a munkálatok, pedig tényleg kifogástalanul haladnak, a csapat még vasárnaponként is dolgozik, és igazából úgy tűnik, hogy pontosan tartani fogják a szerződésben leírt határidőt a félkész (falak plusz tető) állapotra. De nekünk már egyre nehezebb, mert múltkor bemehettünk a garázsba meg a mosókonyhába, és mindkettő csudálatos, és vannak falaik meg ablakaik meg félig-tetejük, és ó, tiszta otthon feeling máris. Mindenki, aki építkezett már valaha életében, óvatosságra int, és figyelmeztet, hogy hiába ez a mostani nulláról házformájúra lépés a leglátványosabb változás, a durva részek akkor következnek, amikor már bent is folyik a rendezgetés; hogy a szigeteléshez és vakoláshoz, a nyílászárókhoz és burkoláshoz és festéshez sokkal több türelem kell majd, mert pepecselősebbek, profi szakember kell hozzájuk, és nem tud egy teljes brigád egyszerre foglalkozni velük. És az agyunkkal értjük is mindezt, de a szívünk azt zakatolja, hogy de akkor már be lehet lépni a hálószobánkba, és leülhetünk a nappali közepére, és kiléphetünk a teraszra körülnézni... hát és az gyakorlatilag egyenlő a beköltözéssel.

Eközben persze mindenféle lakberendező programokkal alakítgatjuk a belső részt. M.Anyuka nagyvonalakban már a telekvásárlás fázisában megrajzolta nekünk azt, amit és ahogy kívántunk, aztán amikor már miénk volt a helyszín, a hivatalos tervező egy kicsit faragott rajta, hogy megfeleljen a mindenféle szabályzatoknak, és megkapjuk az építési engedélyt. Most megy a finomhangolás, ilyenek, hogy férjen már be egy zuhanyzófülke is a vendégvécé mellé, legyen minél nagyobb a nappali az előszoba kárára, a nagyontágas gardrób vagy a nagyontágas fürdőszoba a fontosabb, mekkora ablak kell ahhoz, hogy az árnyékos kertrészre néző gyerekszobák elég világosak legyenek, és vajon kell-e küszöb az M. geek-birodalmába vezető ajtóra. Tologatjuk a belső szobafalakat, méricskéljük a mosdókagyló pultját, megkíséreljük belesakkozni a meglévő könyvespolcainkat a leendő ablakok közé, és próbáljuk kitalálni, hogy melyik beltéri ajtó merrefelé nyíljon.
És persze megy a lázas számolgatás, mert továbbra is nagyon szeretnénk megúszni hitel nélkül az egész bulit, és hát az nem lesz egyszerű menet, mert a pénzünk egyre csak fogy, és még mindig hiányzik egy csomó része a kirakósnak. Annál nehezebb, mert van egy olyan nagyösszegű kintlevőségünk, ami már évek óta függőben van, és most úgy tűnik, hogy pár hónapon belül talán mégis visszakapjuk, de valahogy nem is merjük elhinni, mert már annyit hitegettek... és mert az tényleg szinte minden anyagi gondunkat elsöpörné, túl szép is lenne, még a végén a vágyott téglakályhát is sikerülne megcsináltatni már idén karácsonyra. Ha viszont nem számolunk azzal a pénzzel, akkor erősen latolgatni kell a lehetőségeinket, hogy mi az, ami létszükséglet, és mi az, ami várhat egy-két évet. Számottevően drágító tényező, hogy igyekszünk mindenből a legjobb minőségűt beszerezni, ami nem megy tönkre pár év alatt, és természetesen amibe tényleg beleszeretünk, kompromisszumok nélkül, mert épp eleget éltünk már ideiglenes félmegoldásokkal, így lassan negyven évesen ideje legalább megcélozni a tökéletest.
Konyhára például tuti nem futja csak részletre, mert ugyan csak maximum háromhavonta egyszer főzünk nem vagyunk egy sokat főzőcskéző család, azért jó lenne alaposan felszerelni, mert ha meglesz a várva várt kiskertem saját bio terményekkel, akkor megtanulunk konyhatündérkedni jól. Kiegészítőkön nem is töröm a fejem, mert úgy egyáltalán bútorok tekintetében is elég puritán lesz minden kezdetekben: a nappalink hirtelen majdnem háromszorosára hízik, úgyhogy meglehetősen szegényesen fog kinézni egy gigaméretű ülőgarnitúra nélkül, amit per pillanat nyilván nem engedhetünk meg magunknak. Az imádott hálóbútorunkat szerencsére be tudjuk illeszteni az új sarkokba, így legalább egy darab fő helyiség teljesen be lesz rendezve, de Kissmajom kuckójába egyelőre csak a játékok tárolói kerülnek, és egy ágy, ha esetleg szeretne nélkülünk aludni; mondjuk ez a legkevesebb, nem is bánom, hogy most a babaság és kicsifiúság határán nem kell eldönteni, hogy mikre van szüksége, mert úgyis csak átmeneti lenne az eredmény. Viszont elég fontos lenne egy komolyabb kerítés, mert ugye erdőszél, ergo zombik és vadak, biztonsági ideális lenne, ugyanakkor pont hogy nem akarjuk elzárni magunkat a zöld környezettől, hiszen az az egyik fő oka annak, hogy az agglomerációba menekülünk. Jah, és akkor arról még nem is beszéltem, hogy adódott egy olyan egyszeri és kihagyhatatlan ajánlat, ami miatt nagyon megéri lecserélni az egyik autónkat újra, és muszáj lesz meglépni... first world problems, tudom.

Vissza kellene mennem dolgozni, az az igazság. Ez az itthonról melózás is fizet, meg persze ideális, mert rugalmasan alakítom a munkaidőmet, így fulltime anya lehetek mellette, de a napi nyolc órában megkeresett pénz akkor is sokkal több lenne, ha miatta Kissmajmot magánintézménybe adnánk. Kevesebb időre nem lenne érdemes bejárnom, mert az oda- és visszaúttal ugyanannyi idő menne el, és az minimum egy elvesztegetett óra a napomból, de inkább több. Viszont napi kilenc órára egyszerűen képtelen lennék idegenekre bízni a kisfiunkat; őszintén szólva ötre is; még akkor is, ha esetleg nem gyűlölne ott lenni, és a mindenkori jófejségéhez igazodva zokszó nélkül elfogadná a szituációt. Minden nevelési vonal, amiben hiszek, azt mondja, hogy az első három évben a gyereknek szüksége van a one-on-one időre, és azoknak a személyeknek a konstans jelenlétére, akikhez legerősebben kötődik. Biztos nagyon fontos a közösség, és elhiszem mindenkinek, aki hangoztatja, hogy a bölcsisek mennyit átvesznek a kortársaktól, de én egyáltalán nem ragaszkodom ahhoz, hogy ő olyasmikben remekeljen, amiket a kiscsoportosoktól el tud lesni. Ennyi idősen nem tartom egetverően lényegesnek az önálló késsel-villával étkezést, nem érdekel, hogy mikor kezd el egyedül vetkőzni és öltözni, nem szívesen erőltetném a szobatisztaságot, azt meg főleg nem, hogy ne legyen "irigy", és tanuljon meg osztozkodni a játékokon. Ellenben szerintem fontos a stabil érzelmi háttér, amit képes vagyok nyújtani neki, az, hogy nem kell osztoznia a figyelmemen, és akkor kap választ a kíváncsiságaira, reakciót a bizonytalanságaira, gyógypuszit a beütött lábára ("Ota! Másikat is! Kettőt etyszeje!"), amikor épp kell neki. És valószínűleg nem fogja megtanulni, hogy az utcai cipőket katonás rendben az ajtó mellett hagyjuk, és a szétszórt játékait sem fogja visszavinni a dobozaikba nap végén, de egyrészt azért vagyok itthon szabadságon vele, hogy beleférjen nekem elvégezni ezeket, másrészt tőlem szerez olyan ismereteket*, amiket a dadusoktól sosem tudna, mert tízfelé szakadva nem jutna rá elég idő.
Csomó nyitott kérdés automatikusan választ nyerne, ha sikerülne teherbe esnem. There, I've said it, nem csak vágyálmaimba illő, de hasznos és gazdaságos is lenne szülni még egyet minél előbb; megint csak arra lyukadok ki, ami a blog témája, hogy milyen jó is annak, aki egyszer felejt el gumit húzatni, és már fel is van kettyintve. Addig is az a terv, hogy nincs terv. Hogy visszakanyarodjunk a poszt témájához is: először is legyen már tél, és mehessünk haza. Aztán lássuk meg, hogy mire jutunk a ház körüli teendőkkel tavasz végére, ki tudom-e építeni a kertet olyanra, amilyent elképzeltem, és amit később már csak fenntartani kell; fészerek lebontása és az anyagaik újrahasznosítása, gyümölcsfák, bokrok és tuják ültetése, sziklakert, magaságyások és üvegház építése, ösvények, lépcsők és kiülős rész kialakítása, gyep és virágok kitalálása. Aztán valami lesz...


* Félreértés ne essék, nem akarok zsenit faragni a gyerekből, de mindig feldobok különböző témákat, és amire lecsap (értsd: feszülten figyelni kezd, ismétlést követel, kérdez és visszamond), azt szívesen veszem be a napi játékrutinunkba. És amint kiderült, egy csomó olyan dolog köti le, amit szerintem legtöbb helyen még ovizás elején sem feltétlenül kerül terítékre, mert senki sem ér rá - vagy kizárólag különóra formájában ér rá, azaz egy fix időpontban, amikor muszáj résztvenni, ha van kedv és energia, ha nincs. Többen kételkedtek, hogy ugye, csak viccelek, hogy ilyen gazdag szókinccsel beszél, hogy ennyi betűt és színt biztonsággal felismer, hogy nem csak elszámol tízig, hanem ilyen ügyesen értelmezi is az egy-több fogalmát? Nem, nem túlzok, tényleg így, ennyit, ennyire. Ugyanakkor például már nem szereti, ha angolul próbálok kommunikálni vele, illetve feleannyira sem köti le a rajzolás vagy mondókázás, mint a többi másfél évest, így ezt a vonalat egy darabig most hanyagoljuk - ami csoportos felállásban szintén kivitelezhetetlen lenne, hiszen ott szigorúan alkalmazkodni kell egy előzetesen megállapított programhoz és lehetőség szerint egymáshoz is.

27 megjegyzés:

  1. Szerintem az is nagyszerű lehetőség, hogy otthonról dolgozhatsz. Házépítés, tesóprojekt és kisgyerek mellett teljesen kimerülnél, egyik dolgodat sem tudnád normálisan csinálni. Én úgy vagyok vele, hogy pénzt pár év múlva is tudok majd keresni, de gyereket gyártani sajnos nem..Ráadásul teljesen egyetértek azzal, hogy a gyermeknek 3 éves koráig az anyja mellett van a helye. Drukkolok, hogy fizessenek az adósaitok! Jogi lépéseket nem tudtok tenni az ügy gyorsításához? Inszemre mikor mentek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez egy jó megközelítés, hogy épp elég időm lesz még pénzt keresni, de Kissmajomnak meg csak pont ebben az első pár évben tudom megadni azt az érzelmi alapot, amitől egészséges gyerek- és felnőttkora lesz. Az "anyja mellett van a helye" dolgot én egy kicsit áryaltabban látom, mert ha az anya szívesebben lenne máshol (pl. munkában), akkor mindenkinek jobb, ha nem erőszakolja meg magát, és neheztel a gyerekére, amiért áldozatra kényszerítette. De a folyamatos feltétel nélküli szeretgetést és one-on-one figyelmet nagyon fontosnak tartom, így ha az anyának mindenképpen muszáj visszamenni dolgozni, akkor az ideális otthonmaradó nevelő alternatíva véleményem szerint az apa lenne, vagy egy közeli családtag, esetleg egy nagyon jó és évekig állandó bébiszitter - de ehhez még a pénz sem elég, hatalmas adag szerencse is kell...

      Az adósság kapcsán a jogi lépések kizárva, sajnos valami embertelenül naivak voltunk anno, hivatalosan még nyoma sincs a dolognak...

      Inszem: elvileg jövő héten leszek piros, és akkor megyek cikluseleji bekukkantásra - remélem nem lesz akadálya az azonnali kezdésnek...

      Törlés
    2. Azzal egyetértek, hogy, ha az anyának nehezére esik otthon lenni, akkor jobb, ha visszamegy dolgozni. Ahogy én látom, te nem tartozol ehhez a kategóriához, mert imádsz minden egyes pillanatot, amit a Kisfiaddal töltesz ;) Nekem visszament az anyukám dolgozni pár hónapos koromban és a nagymamám nevelt 7 éven át. Ennek az lett a következménye, hogy őt szerettem anyaként...Sajnálom az adósságos dolgot és nagyon remélem, hogy visszakapjátok minél hamarabb!

      Törlés
    3. A lényeg az, hogy van valaki, akit anyaként szerethetsz - szerintem egy gyereknek is ez a legfontosabb, hogy legyen egy személy, aki mindig ott van, feltételek és kérdések nélkül. Ha épp az apa vagy nagyszülő az, mert pl. az anya keres a legtöbbet a családban, és kell a pénz, akkor ez van, a világ sajnos nem tökéletes...

      Törlés
  2. Főleg az a baj mostanság hogy nem 9 hanem inkább 14 órát kellene másra bízni a gyereket (legalábbis nekem nem volt még ennél rövidebb munkám. Illetve de volt, Kanadában de ott meg a keresetem nem volt elég semmire).
    Olvastam egyszer egy olyat hogy mikor megkérdezik a kisgyerektől hogy mi a legjobb az óvodában azt válaszolja hogy "amikor Anyu értem jön és hazavisz."
    Szóval szerintem ha valakinek van lehetősége otthonról és/vagy részmunkaidőben dolgozni az maga a csoda!
    Ennek ellenére én pl elvinném Zselykét majd olyan közösségbe ahol én nem vagyok ott pár órát rendszeresen ha lesz majd erre lehetőségem. Legalábbis ma így gondolom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én munkahelyemmel ilyen gondok szerencsére nincsenek, überkorrekt cég, nyolcra jártam, ebédszünettel együtt fél ötkor minden áldott nap kikapcsolhattam a gépet; de az utazásokkal (főleg majd Budapesten kívülről) ez akkor is minimum napi tíz órát jelentene. És igen, én pontosan emlékszem, hogy a viilágon legboldogítóbb érzése volt, amikor Anyu váratlanul értem jött ebéd után, és nem kellett az oviban aludnom - sosem szólt előre, nem akart hitegetni, ha esetleg valami közbejönne, de jajjj, nekem is az a legszebb ovis emlékem.

      Amúgy engem először hat évesen járattak közösségbe, akkoriban csak az ovis nagycsoport volt kötelező, és addig (váltott műszakban) megoldották a szüleim, hogy valamelyikőjük mindig otthon legyen velem. Na ezt nem szabad csinálni, mert hiába volt csomó barátom a szabad életemben, inzétményben soha nem éreztem jól magam ezután: jól tanultam végig, de utáltam a szigorú kereteket, az embereket, akikkel a körülények sodortak össze, és nem a választásaim... másodéves egyetemistaként ért véget csak az ez a kínszenvedés. Ezért azt mindenképpen szeretném elkerülni, hogy Kissmajom is hasonlóan antiszociális legyen, és erre az valóban jó, ha heti pár órát van a korosztályával, szülő nélkül - viszont azt én úgy képzelem el, hogy alkalomszerű magánbölcsi vagy csana, ahova kizárólag csak akkor megy, ha épp kedve van, ninc fix nap, amikor muszáj ottlennie, se fix óra, amíg muszáj maradnia (és nyilván olyan sem lenne, hogy jön a tesó, neki meg menni kell, mert nekem úgy könnyebb). Mindez meg csak itthoni munka mellett megoldható, mert melóból nem tudok elrohanni, hogy bocs, de telefonált a dadus, hogy a gyerekemnek inkább velem lenne kedve játszani.

      Törlés
  3. Szerintem ez nem ennyire egyszerű, ahogy te írtad. Ha ez igaz lenne, akkor egy nagycsaládban borzasztóan rossz lenne felnőni.. Nem jut rá kizárólagos figyelem 3 éves koráig, igazából a legkisebbre soha. És meg kell tanulnia egy csomó mindent önállóan intézni, mert lehetetlen lenne mindenkit mindenben kiszolgálni. Valamint célszerú az is, ha szobatiszta, és nem kell egyszerre mondjuk 3 gyereket pelenkázni. (Még csak erőltetni se nagyon kell, nekem mindegyik gyerekem 2 éves kora utáni nyáron szobatiszta lett nagyon hamar, volt májusi is, ő gyak. pont 2 évesen szobatiszta lett.) Meg kell tanulnia várni, osztozkodni, egyedül enni, inni, amit csak tud fel és lehúzni. A gyerekeknek kifejezetten jót szokott tenni némi egészséges "elhanyagoltság", az óriási nyomás, amit a kizárólagos figyelem hozhat magával lekerül róluk. Az önállóság meg egy csomó megerősítő sikerélményt ad.

    A gyereknek nyilván rossz napi sok-sok órát bölcsiben lenni, de ugyan így rossz amúgy oviban is és iskolában is. Nekem már van kamasz gyerekem, ő pont annyira igényel engem, mint amikor kicsi volt. Ugyanakkor dolgozni is kell. Mert a családnak szüksége van a pénzre, másrészt az is illúzió, hogy majd ráérek később pénzt keresni. Ráérnék, ha lesz majd, aki foglalkoztat. Egy gyerek esetén talán még belefér a 3 év, de több gyerek után?
    Aztán nem tudom mások hogy vannak ezzel, talán azért, mert egy 4 gyerekes ismerősünknél váratlanul meghalt az apuka, és az anyuka sok évet otthon volt a gyerekekkel, nem dolgozott semmit, nagyon-nagyon nehéz helyzetbe került. Bármi történhet.

    Én amúgy nem olvastam olyat, hogy 2 éves kor feletti gyereknek annyira rosszat tenne a bölcsi, 1,5-2 éves kor után már nem okoz semmilyen különösebb hosszú távú törést a gyerekekben. Felicitász blogjában volt egy hosszabb írás erről (meddig van otthon a helye az anyának), nagyon érdekes tanulmányokat hozott fel, bár nyilván nem lehet a magyar helyzetre teljesen alkalmazni, mert itt nagyon mások a bölcsik. Mármint az államiak.

    Érdemes esetleg átgondolni olyan megoldásokat is, ha lehet, hogy 2-3 nap bent irodában, akkor bölcsizne, a többi nap meg nem, vagy csak délelőtt, a többit alvása alatt megoldani ha rugalmas a munkahelyed, akkor sok variáció lehetséges. (Bár nekem már elegem van abból, hogy éjszaka dolgozzak, meg soha nincsen szabad idő, ami az enyém, én most kifejezetten várom azt a csodát, amikor munkaidőben, gyerekek nélkül dolgozhatok. Elég volt, elfáradtam az alvás idő alatti munkavégzésben. De csak 6 órában megyek vissza és távmunkában, nem kell sehová sem utaznom.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ne sarkítsunk, azt te sem gondolod komolyan, hogy a nagycsalád olyan, mint egy bölcsi, még akkor sem, ha az utóbbi valami utópisztikus csoda, ahol mondjuk öt gyerek van egy dadusra, aki sajátjaként imádja őket... :) Eleve otthon az anyjával van a gyerek, aki születése óta napi szinten gondozta, akinek ismeri az illatát, a hangját, az érintését - és aki, a dadussal ellentétben, feltétel nélküli szeretettel meg is érinti őt, szó szerint és átvitt értelemben, akkor is ha neki szar napja van, és akkor is, ha a gyerek épp egy hisztis kis szarzsák.
      A kizárólagos figyelem alatt szerintem csak a mártírkodó ősanyák értik azt, hogy semmi más nem fér a napba, csak az, hogy az egyszem gyerek minden igényét azonnal fejvesztve kielégítsék. Nyilván a miénk, a körülrajongott egyke, is tud várni és egyedül elfoglalni magát, ha épp valami sürgős elintéznivalóm van, és megkérem rá, pedig még igen kicsi ahhoz, hogy igazán megértse, hogy miért is fontos békén hagynia egy ideig. De tapasztalatból tudja, hogy miután végeztem, ő következik, és akkor majd zavartalanul rá tudok koncentrálni - szerintem egy kiegyensúlyozott nagycsaládban is emiatt "viselik el" a gyerekek, hogy bizony a tesókkal is foglalkozni kell, mert tudják, hogy ők is sorra kerülnek, és akkor ugyanolyan tiszteletet kapnak, amilyent a tesó kapott, és amilyent ők maguk nyújtottak a tesónak, és a vele foglalkozó anyának.
      Az önállóságot ésszerű keretek között lelkesen támogatom, de siettetni nem fogok olyasmit, ami őt nem érdekli, csakis a saját kényelmemért. Biztos könnyebb és olcsóbb lenne a szobatisztaság, de nem vagyok hajlandó napi többször fél óráig a bilin aszalni, miközben nyilván szívesebben csinálna mást (mert őszintén, melyik húszhónapos nem a játékot választaná a számára értelmetlen ücsörgés helyett?), azért, hogy végre belesikerüljön valami, és a dicséretem ráidomítsa a helyes viselkedésre. Egyedül iszik pohárból, soha ki sem löttyinti - akkor tanulta meg, amikor már jelezte, hogy érdekli a dolog, és élvezte a kísérletezgetést; ugyanígy tervezem az étkezést és az öltözést is, ha nincs kedve hozzá, csak túl akar lenni rajta, hogy rohanhasson tovább, akkor nekem belefér a kiszolgálása. Osztoszkodni nem akarom megtanítani, mert hiszek abban, hogy ebben a korban az "irigység" az egészséges; de amúgy ez Kissmajomra pont nem releváns, mert ő könnyedén odaadja bármijét bárkinek, if anything, inkább egy alapos poszesszivitás-lecke férne rá.

      Egyetértek, hogy pszichopata nem lesz a bölcsizéstől, de nekem az, hogyha egy gyerek sír búcsúzáskor (márpedig legtöbbjük sír ilyen korban), azt jelenti, hogy még nem áll készen az elválásra, és nem érzi magát jól abban a helyzetben, amibe kényszerül. Igen, "megnyugszik" később, de az altatáskor sírni hagyott gyerek is elhallgat végül, és mindannyian tudjuk, hogy az mit jelent... Nyilván örökké nem bújhat mögém a combomat szorongatva, de minél nagyobb, annál jobban megérti majd az összefüggéseket, könnyebben meg lehet vele beszélni azt, hogy miért kell maradnia, és nem utolsó sorban azt, hogy miért nem szeret maradni. Amúgy Kissmajom ilyen szempontból már most kiemelkedően önálló, ha a háttérben tud minket, bármilyen új helyen és idegen emberek között nagyon bátran és magabiztosan indul felfedezni egyedül - abban bízom, hogy az erős kötődés és a biztonság, amit a jelenlétünkkel nyújtunk neki, később is nagyobb segítségére lesz, mint az, hogy ha most mély vízbe dobva egyből magára hagynánk valahol.

      Törlés
    2. A 2-3 nap irodában azért nem jó megoldás, mert az esetemben nem járna annyi plusz pénzzel, hogy "kijöjjön belőle" az utazással töltött idő és ráköltött pénz + a bölcsi ára (általában magasabb, ha nem egész hónapra fizeted be), és meg is maradjon egy akkora összeg, amiért érdemes lenne bevállalni az egész cécót és főleg a Kissmajomtól távol levést. És sajnos a full-time távmunka sem megoldható, mert egy húszemberes csapatot vezettem/felügyeltem/koordináltam, és ahhoz kell a folyamatos jelenlétem; most csak az eredeti munkaköröm nagyjából negyedét végzem, ami viszonylag független minden mástól, és működik úgy, hogy csak a benti folyamatok releváns részére van korlátlan rálátásom. Szóval alvásidős dolgozás ide meg oda, irigyellek, hogy te utazás nélkül le tudod zongorázni... :)

      Törlés
    3. Olvasd el Felicitász blogján a cikket, szerintem érdemes megfontolni. Ő 1 éves kor alatti gyerekekről ír, és még ott sem mutattak ki semmilyen hosszú távú károsodást, nem hogy 2 év feletti gyerekeknél.
      Nekem eddig 1 bölcsisem volt, ő 27 hónaposan lett bölcsis, a mostani kicsi 29 hónaposan lesz bölcsis. Még nem kezdtük el a beszoktatást, majd ősszel. Aki volt már bölcsis a beszoktatási időszakot leszámítva egyszer sem sírt. Igazából nagyon ritka volt az, hogy valaki sírt. Átmenetileg voltak visszaesések (pl. éjszaka újból bepisilt, de nappal nem), de 2-3 hónap után minden a régi volt.

      A bilin nem kell aszalni a gyereket, egyik gyerekem sem üldögélt órákat a bilin. Sőt, egyáltalán nem üldögélt. Megbeszéltük, hogy nagyfiúk, nagylányok, kapnak szép bugyit, amit maguk választhattak ki, és utána levettük a pelenkát. A fiúk az első napon az összes pisit csak úgy eleresztették, a lányom már az első nap délutánján ráérzett és bilibe pisilt. A fiúk második, harmadik napon éreztek rá, és 1 hét alatt teljesen szobatiszták lettek, nem kellett őket aszalni, mert maguktól szóltak és pisiltek. A legkisebb nem is ült hetekig rá a bilire, mert nem szeretett ráülni, állva pisilt és kakilt.:-) Szóval nem kell itt dresszírozásra gondolni, a 2 évesek legtöbbje maximálisan érett a feladatra. Nem hinném, hogy az enyémek valami különleges esetek lennének.:-) A tiéd még kisebb, majd következő nyáron. Amúgy a bölcsiben simán lehet pelenkás, ott nme kell szobatisztának lennie, sőt, az én tapasztalatom az volt, hogy aki pelusosan ment bölcsibe az nehezebben is lett szobatiszta, mert a gondozónőknek nem volt erre ideje és ereje, hogy levezényeljenek egy ilyen kezdeti, sok balesetes időszakot.
      Egy kicsit drámaian látod az egész helyzetet, önállóan enni sem kell a bölcsiben, simán megetetik, akit kell, az enyém 1 hónapig nem volt hajlandó kanalat a kezébe venni (pedig 15 hós kora óta egyedül evett itthon), akkor etették. Ha olyan napja volt, akkor egész nap a gondozó néni ölében ült. Ahogy én láttam a nénik nagyon elkötelezettek voltak és imádták a gyerekeket. (Ennyi pénzért más nem is marad...) A magán bölcsikben meg eleve nem lehet nagyon sok gyerek egy felnőttre, ha jól rémlik a max. az 5 gyerek. A magán helyeken teljesen figyelembe tudják venni az egyéni napirendi igényeket is, mindent (jártunk játszani ilyen magán helyre, ahol velem együtt volt, tehát volt alkalmam elég jól megfigyelni mi történik). Ott sem sírt amúgy senki. Pedig ott egészen kicsi, még járni se tudók is voltak.

      Szerintem erőteljes különbséget kell tenni az egészen kicsi csecsemők bölcsiztetése és a 2+ évesek bölcsiztetése között. Nem szeretem, ha az anyákban lelkiismeretfurdalást gerjesztenek, bármelyik irányba is. Mi, ahogy még sok magyar család sem engedheti meg magának a 25 e Ft-os GYES-t, ezt a pár hónapot áthidaltuk, nagyon kemény volt, de ennyi. Ráadásul most simán vissza tudok menni, ami valljuk be óriási dolog, hogy 4 élő gyerekkel tudok dolgozni. És kétségem sincsen afelől, hogy a fiamnak ettől semmi baja nem lesz.

      Ez valamennyire Off, de amúgy érdekes, hogy nekem egyik gyerekem sem szeret egyedül lenni, néha adódik olyan, hogy valamelyik egyedül marad vele, pl. pár hete a 3 nagyobb elment nagyszülőzni 5 napra, és a kicsi végig szenvedte az időszakot, folyamatosan őket kereste, és nem találta fel magát sehogyan sem. A múltkor meg a legnagyobb maradt egyedül 1 napra velem, aki amúgy egész nap olvasni szokott, ami nem valami társas tevékenység, mégis itt nyafogott nekem, hogy ő most mit csináljon. Mondom, hogy hát olvassál, ahogy szoktál. Azt mondta, hogy még olvasni se jó egyedül.:-))))

      Ja és volt olyan gyerekem, aki mindig leszidott, hogy miért jöttem ilyen korán érte az oviba, ő még játszani akart volna. Persze olyan is volt, aki nem volt annyira oda érte, mázlira, akkor pont volt kisebb testvér, így csak napi 4 órát töltött oviban.

      Törlés
    4. Az itteni magán bölcsikben arányosan kevesebbet kell fizetni, ha kevesebbet viszed. (Bár nekünk nem fér bele a magánbölcsi.)
      És fenntartják a helyedet ilyen sokáig?

      Törlés
    5. Hát Kissmajomnak majdnem egy éve van addig, amíg a te gyerekeid bölcsikezdő korát eléri - ha akkorig nem sikerül a tesó, és igényli majd a társaságot (egyelőre játszón is csak egymás mellett tevékenykednek az ugyanekkorákkal, legfeljebb bámulják egymást, de valódi interakció nincs), akkor nyilván én sem ragaszkodom foggal-körömmel, hogy folyton otthon legyen, de ezt írtam is: szogirúan annyit, amennyire neki giénye és kedve lesz.
      Az önállós dolgot félreértetted, egy percig sem drámázom azon, hogy kell-e önállóan kakálni-öltözni-enni bölcsiben, tudom, hogy nem kell. Amit írtam, annak a mantrának szólt, hogy de micsoda jó a közösségbe járás, mert mennyi hasznos dolgot eltanulnak egymástól. Erre mondtam én, hogy engem cseppet sem zavar, ha nem tudja azokat a dolgokat, amiket a korosztálya önállóbb tagjaitól eltanulhatna.
      A lelkiismeretfurdalás csak azt tudom mondani, hogy aki biztos a döntéseiben, az kitart melletük, mindegy mit mondok én, vagy bárki. Én nem nézem le a hamar dolgozó anyákat, fura is lenne, lévén hogy magam is úgy terveztem terhesen, hogy fél év múlva visszamegyek... aztán ebből egy lett, és másfél, és most már mittudomén. Ami szakirodalmat azóta olvastam, abból nekem az jött le, hogy számunkra ez a legjobb döntés; más más szakirodalmat olvas, és másképp dönt, mindenkinek szíve joga.
      A bölcsis fizetés valóban kevesebb, ha nem viszed mindig, de nem arányosan... legalábbis ahol én nézegettem; órára lebontva ha mondjuk teljes hónapra egy ezresre jön ki az óradíj, akkor fele annyi időre nem ötszáz, hanem inkább hétötven, és az eléggé nem mindegy azért.

      Törlés
    6. Itt nincs nagy különbség, ami viszont az egész napos bölcsinél különbség az az, hogy az altatásért külön pénzt kérnek, 1100 Ft, ami szerintem durva. Főleg, hogy az én gyerekemet mondjuk nem kell altatni, berakják az ágyba és alszik. Ezért pénzt kérni?? Egy hónapra kajával 90 e Ft felett lenne valamivel, amit én nagyon-nagyon soknak tartok, és nem engedhetjük meg magunknak. Ahogy a bébiszittert sem. Ha az lenne, akkor fölösleges lenne dolgoznom, mert minden pénzt neki keresnék. Amikor 3 után mentem vissza dolgozni, akkor volt szitter, betegségek esetére, mivel projekt alapú a munkám, határidőre mindenképpen le kell adni, ha beteg a gyerek, ha nem. Na most akkor mindhárom elég kicsi volt még (2 ovis 1 bölcsis), és elég sokat voltak betegek, külön-külön talán nem is sokat, de egyben már nagyon sokat. Januárban konkrétan 4 nap volt mindhárom egyszerre egészséges a 31 napból. A nagyon durva napokon teljesen velük voltam, éjszaka dolgoztam, a két ovisom már nem aludt délután, tehát az kilőve. Amikor kezdtek javulni, akkor jött a szitter, és napi 3-4 órát itt volt, éjszaka meg jhétvégén meg pótoltam. Most már a nagyok nem betegek szinte semmit (2 egy napot sem hiányzott, 1 meg 2 napot), megkíséreljük szitter nélkül. A 6 óra miatt eleve kevesebb lesz a bérem. 3 mellől még 8 órában dolgoztam, sok volt.

      Hasznos dolgot amúgy inkább a nagyobbaktól tanulnak, én ezért szerettem pl. a vegyes csoportot az oviban, és azért jó a nagytestvér is a háznál.:-) Az én kicsim most 28 hónapos és más gyerekekkel nem játszik, de a saját nagytestvéreivel nagyon sokat, és nagyon jókat, és messze korát meghaladó módon. Ez a harmaldiknál is okozott némi gondot amikor bölcsibe került, mert hasonló együttműködést várt el a bölcsis kis társaitól is, mint amit itthon tapasztalt a testvéreitől.
      Meglátjuk mi lesz, én eltökélt vagyok, most visszavesznek, ami óriási dolog, ahogy írtam, és ez a család hosszú távú érdeke, hogy legyen munkám. Méghozzá úgy legyen munkám, hogy az én ép elmém is megmaradjon, mondom, kimerültem már az éjszakai munkavégzéstől. Nincs segítégéünk, tehát csak a fektetés utáni pár óra a szabadidőm, 11 éve nem töltöttünk 1 napot sem úgy, hogy nem volt itthon egy gyerek sem. Erre az esti 2- órára szükségem van. (Így is tuti lesz belőle éjszakázás valamennyi, betegség, vagy programok esetén.)

      Sikerüljön a kistesó, az lenne a legjobb mindenkinek.:-)

      Törlés
    7. Majd, amikor sor kerül rá, én is vegyes csoportot szeretnék, sőt mindenképpen integráltat is.
      Az altatás-pénz meg valami nagyon hülye viccnek hangzik... :/

      Törlés
    8. Kicsinap: az én esetemben azért nem illuzió a később is ráérek pénzt keresni kijelentés, mert 8 év alatt kétszer lettem terhes és ebből is csak egyszer szültem..Nemsokára 37 leszek, szóval nem érek rá várni a teherbeeséssel. El szoktam néha járni dolgozni, de vissza nem megyek teljes munkaidőben, mert nekem lenne kellemetlen állandóan elkérezkedni a lombikok miatt. Bölcsibe 27-28 hónaposan én is be merném már adni, habár az altatástól tartanék, mert hallom ahogy a mellettünk lévő bölcsiben sírni hagyják őket ( látom, mert kint alszanak), de olyat is hallottam már, hogy egy távoli szobából keserves gyereksírás szűrődik ki. Gondolom nem akarták, h felébressze a többieket, inkább bedugták egy sötét szobába...Kiráz a hideg ettől. Az enyém már most nem nagyon hajlandó délután aludni, vajon mit művelnének ott vele? És vajon mit tesznek a dacos kisgyerekekkel, amikor hisztiznek? Biztos nem mennek oda megnyugtatni őket, úgy ahogy én szoktam itthon... Tudom, hogy az oviban is gond lesz emiatt, de bízom benn, h addig már nagyobb lesz és megérti majd, hogy kötelező aludni. Jó, hogy a te gyerekeidet leteszed és alszanak, sajnos én ezt a részét elrontottam, habár sem én, sem a férjem nem tudtunk 2 éves korunk után aludni délután,ilyen típusok vagyunk. Szerencsére én csak délig voltam oviban...

      Törlés
    9. Az én gyerekeim sem aludtak már 3 éves koruk után, sőt, aki bölcsis volt, ő leszokott róla a bölcsiben. Egy darabig még itthon aludt, aztán már itthon sem. Az a nagy helyzet, hogy a bölcsiben csöndben végig feküdte az alvásidőt, ébren. Soha nem volt ebből gond. Az oviban detto nem aludt, ott is feküdt addig ébren. Aztán utána született testvére, akkor haza hoztam ebéd után.
      Hát nem tudom én annyira jót tapasztaltam ebben a bölcsiben, hogy ott ültek a nénik velük, simogatták őket, meg minden, hidd el, mindent megtettek, hogy minden kisgyerek elaludjon. Esti meg magánbölsiben gondolkodik, ott pl. simán kivitték játszani azt, aki nem aludt el egy idő után.
      Nyilván nem ugyan olyan, mintha mi lennénk velük, de higgyétek el, alapvetően a bölcsikben maximálisan gyerekszerető, aranyos "nénik" vannak a gyerekekkel. És még a kaja is egészen jó (ezt az ovikról már nem mondhatnám...). Nekem az ovival ezerszer több problémám volt. Sokkal jobbnak látom, hogy itt kezdjen 29 hónaposan, mint az oviban 36 hónaposan, ahol már nem 10 gyerek lesz (bár szeptemberben még annyian sem szoktak lenni, az előző gyereknél 7-en voltak), hanem 25, és sokkal kevésbé tutujgatósak. Ezért nem is fogom átvinni az oviba amikor betölti a hármat (ha csak valami borzasztó nem történik), csak majd következő tanévtől.

      Nem is azt mondtam, hogy várni kell a teherbe eséssel, hanem, hogy illúzió a ráérek pénzt keresni.:-) A kettőnek semmi köze egymáshoz. Attól még lehet dolgozni, hoyg az ember közben próbál teherbe esni. Én a fiam halála után is visszamentem dolgozni és közben szépen próbálkoztunk, majd terhes lettem és a 32., hétig folytattam a munkát. Előtte meg ugye szintén visszamentem és terhes lettem 7 hónappal később.

      Amúgy meg ha kívülről hallanál minket, mármint az én családomat, akkor is lehet, hogy szörnyűlködnél, ha aztán volt itt visítás, sírás, puffogás, kanapé kézzel, lábbal ütögetése, játék hajigálás, mindent. És nem mindet a legkisebb követte el.:-)))

      Törlés
    10. Oh, ne aggódj, nálunk is van sírás, visítás és hiszti pedig Balázs egyedül van ;) Ez elkerülhetetlen, gyerekből van, a sírás feszültséget old. Én akkor vagyok kiakadva, ha a szülő direkt nem próbálja megnyugtatni a gyerekét. Én sem biztos, hogy mindig sikerrel járok, de legalább Balázs tudja, h mindenben számíthat rám.
      A mi bölcsink sajnos nem túl gyerekbarát, legalábbis az altatás miatt nekem nem szimpi...
      Én úgy érzem, képtelen lennék a gyerekkel megfelelően foglalkozni, dolgozni és még mellette folyamatosan elkérezkedni a munkahelyemről a lombikok miatt. Nagyon sok utánajárás, orvoslátogatás, több órás várakozás, vérvétel és kivizsgálás van, ez nekem pont olyan mint egy másodállás Balázs mellett. Persze más lenne a helyzet, ha tudnám, hogy szex után két héttel pozitívat tesztelek...Jól érzem magam itthon, de én még csak 2 és fél éve vagyok háztartásbéli és megszakad a szívem, ha el kell mennem valahová Balázs nélkül. Természetesen azzal is tisztában vagyok,hogy 4 gyerek mellett én is örülnék egy kis kikapcsolódásnak. A férjem mindig azt mondja, bemegy a munkahelyére pihenni. Gondolom ezzel, érthető mdon, te is így vagy ennyi év után :)

      Törlés
    11. :-)
      Nem, én sem vágyom vissza, igazából tökéletesen megfelelne az eddig felállás, majd éves korától 4 órában ovi. Abban a 4 órában amit ott tölt meg megcsinálhatnám az itthoni házimunkát, amiből rengeteg van. De itt jön egy nagy DE.:-)
      Most olyan helyzet van, hogy visszavesznek. Nem valami magas bérrel, de nagyon kedvező feltételekkel. Ezt ki kell használni. Bármi lehet a férjemmel, nem csak halál, betegség, baleset, munkanélküliség. És bármi lehet a házasságunkkal is (jó, 14 éve vagyunk együtt, de semmi sem garancia semmire). Nyilván nem ez a vágyam, de reálisnak kell lenni. Aztán egyszer csak amúgy is vége a kisgyerekes korszaknak, GYET-en is "csak" a legkisebb 8 éves koráig lehet itthon lenni, és utána mihez kezdenék? Ki venne fel? Ki alkalmazna? Mi jó, ha 70 évesen elmehetünk majd nyugdíjba. Egyszerűen nem csak 1-2 évre igyekszem előre gondolni, hanem hosszabb távra.
      Kikapcsolódásról szó sem lesz, max. lehet, hogy néha tudok felugrálás nélkül is enni, meg el tudok menni egyedül a WC-re.:-) Egy nagy rohanás lesz. A kikapcsolódásra tényleg nagyon vágynék, főleg mert a féjemmel való kapcsolatban nagyon jót tenne a közös, kettesben eltöltött "élmény", meg az egyéni élmény is (persze mondja, hogy menjek el, de nekem egy fárasztó nap után este 8-kor már nincs kedvem sehová sem menni). Ez nincsen, ez van, majd annak is eljön az ideje.

      Törlés
  4. Én ugyan dolgozom, full-time 10 hós kora óta, és nekünk baromi szerencsénk van, hogy a férjem otthonról dolgozik (fizikailag ott van) és a bébiszitter egy kedves barátunk, aki kb születése óta ismerős neki és szereti, de én sem adnám még bölcsibe. alig 16 hósan még látom rajta, hogy jobb neki otthon, és még tök jól elvan a játszótéren, elég neki ennyi. Minden gyerek más és más, minden család máshogyan működik. Én pl nem tudnék otthonról dolgozni (nem lenne rá időm), de a gyerek már tök jól megszokta, hogy délelőtt apa van, délután én, reggelente még integet is :). Persze nagyon korán bejövök, de délután 2-3 között már otthon is vagyok, 15-20 perc alatt hazaérek és rugalmas a cég, ha pl telefon van, hogy menjek, akkor megyek. :) Amikor viszont otthon vagyok, akkor csakis vele foglalkozom, együtt megyünk mindenhová.
    Drukkolok, hogy összejöjjön a kistesó és a gondok magától megoldódjanak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 16 hósnak nincs erre szüksége az tény.:-) Mondom, az enyém már 29 hónapos lesz, mire elkezdjük a bölcsit. Azért az óriási különbség. Eleve rendesen beszél, ez nekem pl. alapfeltétel a bölcsihez.
      A távmunka miatt ha jól alszik, akkor meg tudom csinálni azt is, hoyg ebéd után haza hozom, aztán alszik majd itthon, én meg majd dolgozom. A sulisok se lesznek napközisek, ők is haza jönnek ebéd után. Ez nyilván nekem keményebb, de ezt mindig vállaltam.
      5 gyerekkel több, mint 9 évet voltam itthon (nem egyben, hanem 3 részletben), nem engedhetem meg magamnak a további itthonlétet.

      Törlés
    2. mi egy gyerekkel megoldjuk, mert könnyű. Kettővel már nem :) A beszéd nálunk is alapfeltétel a bölcsihez. :) 9 év az tényleg hosszú

      Törlés
    3. A bébiszitter az teljesen más, az nem egy tízfelé hurcolt fáradt dadus, hanem szintén one-on-one figyelem, napi sok órában... általában a gyerekek ilyenkor ugyanúgy kötődnek hozzá is, mint a közeli családtagokhoz, ugyanúgy teljesen biztonságban érzik magukat vele, stb. Arról nem is beszélve, hogy az apa is jelen van - ez nálunk is nagyjából ilyesmi, M. sokat dolgozik itthonról, és teljesen meglátszik a kapcsolatukon, erről is tervezek egy részletesebb posztot egy ideje.

      Törlés
    4. Az valóban nagyon sokat számít, hogy az apjával van. Én nem csak a gyereknek fontos. Apának is! Én ezt látom.

      Törlés
  5. És még mielőtt.:-)
    Szóval ugyan így "ellenkezni " szoktam, aki azt mondja, hogy azért küldi bölcsibe az 1-2 évest, mert kell a gyereknek a társaság, meg a szocializáció, meg ő már kevés neki, meg a kistesó miatt, meg azért, mert úgyis házimunkával foglalkozik az idő felében nem a gyerekkel olvas, játszik stb. A bölcsi nem kell a gyereknek, anélkül is nagyon szépen tud fejlődni. Ugyanakkor a bölcsi nem is ördögtől való rossz dolog, nem okoz semmiféle károsodást sem a kognitív fejlődésében, sem a kötődésében a 2+ éves gyereknek.

    És azért az is elgondolkodtató, legalábbis én szoktam rajta gondolkodni, hogy Magyarországon nagyon sok gyerekkel maradnak otthon 3 éves koráig (legalábbis az OECD országok között itt a legalacsonyabb a 6 éven aluli gyerekkel rendelkező nők foglalkoztatottsága), és valahogy nem látom, hogy annyival "normálisabbak", mentálisan egészségesebbek lennének ezek a gyerekek, mint a nyugat-európai társaik, akik másik végletként 3-4 hónaposan már bölcsisek (nem mintha azt jónak tartanám...).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első bekezdéssel teljesen egyetértek.
      A másodikhoz hozzáfűzném, hogy a nagyon sok gyerekkel amíglehetig otthon maradó nagyon sok anyánk szerintem legalább fele kényszerből teszi ezt. Mert magánbölcsire nem futná, államiban meg nincs hely, mert úgyis kirúgnák a munkahelyről, ha a közösségbe küldött gyereke betegeskedései miatt hiányozgatna, mert úgyis csak minimálbért keresne, és abból ha bérletre meg kimenős ruhákra költ, akkor nem sokkal van előrébb, mint a gyessel, stb. És akkor neheztel a gyerekre, hogy hozzá van láncolva, meg nincs türelme normálisan foglalkozni vele, meg idegbeteg a bezártságtól. Ilyen körülmények között a gyereknek valóban jobb vagy legalább ugyanolyan jó helye lenne egy idegen, de agyilag és lelkileg is konstruktív környezetben - szerintem ez az oka annak, hogy a hosszas anyázás nem feltétlenül egyenlő a kiegyensúlyozottabbsággal, és hogy pszichológiailag kb. párhuzamban vannak a magyar gyerekek a korán intézményesítő országok gyerekeivel.

      Törlés
    2. Én is pontosan ezt gondolom. Szóval egyetértek. Neked azért más a helyzeted, mert a férjed otthon van. Még ha dolgozik is, akkor is. Az enyém reggel 7.20-kor elmegy és este 6-nál előbb soha nem ér haza. Én már jól bírom, mert ebbe is teljesen bele lehet szokni, bírtam a távmunkát korábban is, mert ugye nekem nem hozott sok változást kimozdulás szempontjából a munka sem.:-)))
      Én nagyon szerettem és szeretek itthon lenni, és bánom is, hogy vége, mert a nagyobb gyerekeimnek is óriási nagy előny volt az, hogy anya mindig elérhető volt. (Most is az lesz jobbára, ezért sem lesznek napközisek.) De szükségünk van arra a biztonságra, amit nyújthat az, hogy van fizetett munkám is. És az is egyfajta útmutatás és példa a gyerekeknek, főleg a lányomnak.

      Törlés
  6. Mintha csak olvasták volna az itteni beszélgetést:
    http://uvegplafon.blog.hu/2015/08/12/kotodo_bolcsode

    VálaszTörlés

Mondd!