Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2016. március 26., szombat

Ezérttartittezazország.

Adhattam volna nézettségvadász címnek azt, hogy "Örökbefogadásunk története", de nincs kedvem mókázni, mert dühös vagyok és csalódott. Off téma ez is tulajdonképpen, de mert csak ez a blogom van, és mert muszáj valahol világbakiabálósan kinyünnyögnöm magamnól, hát nesztek...

Szeretnénk egy kutyát. Már körülbelül ezer éve, de eddig mindig olyan ötven négyzetméteres lakhelyeink voltak, udvar nélkül, szóval mostanáig csak álom volt ez is. Gyerekkoromban nekem nem lehetett papagájnál és hörcsögnél nagyobb háziállatkám (nagyjából ez volt az egyetlen kívánságom, amit Apuék nem teljesítettek), Anyu halála után befogadtunk egy vigaszkutyust, de már gyakorlatilag szinte hetek alatt hatalmasra nőtt, nem érezte jól magát a tömbházban, így legjobb barátnőmék szüleihez vittük őt vidékre, nagy területre - és ettől kezdve mindegy is, mennyire volt boldog ott, nekem mindig az lesz az érzésem, hogy cserben hagytam őt, túl könnyen lemondtam róla, és örökké élni fog bennem a kép, ahogy mindig sokáig ugrált-csóvált-sírt örömében, amikor meglátogattam. M. családja hosszú ideig pont ennek ellentéte volt, nem volt ritka náluk az egyszerre több nagytestű kutya sem, cicacsapatokról nem is beszélve - M.Apuka nagy kedvence még élt, bár pont nagyon beteg volt már, mikor megismerkedtünk, el is kellett altatni nem sokkal azután; azóta M.Anyuka nem szeretne többet, pont tegnap beszéltünk róla, hogy ez így mennyire nem fair, amikor egy állat és gazdi lelke összekapcsolódik, létre kellene jönnie valami köteléknek*, ami biztosítja, hogy pont egyszerre távozzanak erről a világról...
Nem volt kérdéses tehát, hogy amint költözünk, lesz egy új családtag, de valószínűleg pár hónappal későbbre toltuk volna a dolgot, hogy nyugodtan be tudjunk rendezkedni, mindenki megszokja az új helyet, és nem utolsó sorban legyen egy szökés-proof kerítésünk. M. szerint amúgy is amint odaköltözünk, tuti megtalál majd minket a világ összes kóbor élőlénye, és magunkat ismerve nyilván meg is tartjuk majd mindet. Csakhogy néhány héttel ezelőtt Kissmajom sétánk közben találkozott egy Bodza nevű kutyussal... Namost a gyerekről tudni kell, hogy boldog sziával üdvözöl kivétel nélkül minden egyes szembejövő ebet, sokszor alig bírom meggyőzni, hogy várja már meg a gazdikkal való egyeztetést, mielőtt simogatni indulna; ha kerítés mögül ráugatnak, megijed és ölbe kéretőzik, de olyankor is rögtön magyarázza, hogy csak azért történt így, mert megrémítettük a kutyót, és védi a kis területét, illetve szeretne ő is kijönni sétálni, ezért mérges. Bodzával egy órán keresztül labdáztak a közeli parkban, mindketten imádták, nehéz volt elvonszolni őket egymástól, és Kissmajom azóta is emlegeti, hogy keressük meg, hol lakik vajon, mikor jön újra...? Szóval megbeszéltük, hogy egy kicsit gyorsítunk a projekten, és majd inkább mindannyian együtt illeszkedünk be az új otthonunkba - én meg lelkesen megírtam a bemutatkozó szösszenetet családunkról, hogy indulhat a dolog.

Egy hete aktívan (értsd: napi több órán át) keresgélek, általános és konkrét hirdetésekre irányuló leveleket küldtem el (több, mint ötvenet) rengeteg különböző egyesületnek, menhelynek, alapítványnak, állatvédőnek, szervezetnek, fajtamentőnek, gazditalálással foglalkozó FaceBook csoportnak. Ebből kevesebb, mint tíz helyről érkezett válasz, és három darab volt használható... az sem túl ígéretes, de legalább őszintén segítőkész.
Belátom, nem vagyunk a legegyszerűbb eset. Nem is az a gond, hogy van egy kétéves gyerekünk, akiről csak mi tudjuk, hogy mennyire nyugis és érett viselkedésű - azaz akár érthető is lenne, ha sokan elküldenének azzal, hogy hát ekkora mellé csak babakutyát javasolnak, mert egy felnőtt nem tolerálja majd, ha nyúzni kezdi (persze senki sem küldött el ezzel, még arra sem vették a fáradságot). A gond az, hogy van egy rémült-ideggyenge Kisscánk, és nekünk mindennél fontosabb, hogy továbbra is mi lehessünk a biztonságos zug az életében, és öregkorára ne kelljen rettegésben élnie, ezért az alapkövetelményünk, hogy cicakompatibilis legyen a jelentkező.
De ezen kívül nem mondhatni, hogy túl válogatósak lennénk, megmutatom, hogy milyen "igénylistát" nyújtottunk be a megkörnyékezett társaságokhoz:
- legyen 1-2,5 éves közötti (hogy a személyisége már ki legyen alakulva, de még sokáig velünk lehessen), egészséges (nem már a legelejétől kezelésekre hordandó), nyugodt, kiegyensúlyozott, barátságos, fölöslegesen ne ugasson mindenért, egy pár órás bezártság ne késztesse rombolásra (munkaidőnk alatt télen szívesebben hagynám majd a házban), ne legyen túl nagy a mozgásigénye (Kissmajom sokat rohangál, de leginkább kis körzetben), és hagyják abszolút hidegen a macskák;
- nem számít: neme (ivartalaníttatjuk úgyis), származása (fajtatiszta vagy keverék), jellemzői (testméret, szőrhossz, szín, stb.), fizikai hiányosságai (sánta, háromlábú, félszemű, stb.).

Ilyen reagálási ráta mellett, gondolom el kellene ájulnom mindenkitől, aki legalább egy standard választ copypaste-elt nekem; ezek egyébként úgy hangzanak, hogy sok kutyájuk van, nem ismerik mindegyiket olyan jól, be kellene mennem körülnézni és választani. Hátbaszdmeg, azért írtam pontosan, mert ezt el szeretném kerülni - semmi értelme nem lenne azon kívül, hogy kibőgném a szememet, amiért nem tudok elhozni mindenkit, hiszen én ugye még kevésbé ismerem őket, és kurvára nem szeretnék hirtelen szimpátia alapján rábökni egyre, akit aztán egy hét múlva kénytelen leszek visszaszolgáltatni, mert vérmérsékletéhez híven megkopasztotta a macskánkat. Megjegyezném, hogy pont ezt kivédendő, nem is írtam semmilyen állami illetve önkormányzati működtetésű gyepmesteri telepeknek, mert sajnos tudom, hogy ott annyira túlzsúfoltak, hogy csak egy iktatószámot kapnak szegény állatok, senkinek sincs ideje azzal foglalkozni, hogy milyen a természetük.
Nagyon kiábrándító. Így most már érthető, hogy miért vannak olyan szerencsétlen állatkák, akik éveket töltenek el menhelyeken, egyre kezelhetetlenebbé válva a bezártság miatt, mígnem végül ott kell megöregedniük. Ha nem lennénk ilyen szigorú korlátok között a Kissca miatt, ezek után tuti rávenném magam, és bemennék a gyerekkel az Illatos útra egy ismerkedős napon, aztán kizárólag életkori kikötéssel számolva elhoznánk azt a kutyust, akiről ott a helyszínen kiderítettük, hogy nem domináns, és jól kijön Kissmajommal. De ez sajnos nem opció, úgyhogy kutakodom tovább. Most épp külföldre közvetítéssel ténykedő FB-csoportokkal próbálom felvenni a kapcsolatot, az ő adminjaik talán készségesebben szerzik be és osztják meg az infókat, mert csak nem repülőztetnek el senkit Németországig úgy, hogy a jövedőbeli gazdit durva meglepetések érhessék.

Természetesen böködtem egy csomót mindenféle honlapokon is, de basszus elképesztő, hogy mennyire használhatatlan egy-két kivétellel az összes. Az még hagyján hogy semmilyen szűkítéses kereső nincs rajtuk, de még oldalról oldalra bukdácsolva sem derül ki semmi érdemleges. Hát hogy a jóégben akarnak örökbeadni egy kutyát úgy, hogy nem tesztelik (vagy nem írják ki), hogy hogyan viselkedik más kutyákkal, gyerekekkel, cicákkal, akár baromfival, nem jelzik, hogy aktív embereknek ajánlják-e vagy nyugdíjasoknak?! Velem van a baj, és komolyan az a normális, hogy az ember el tudja dönteni egy élőlény (és a jövendőbeli családja) sorsát az elkövetkező évtizedre az alapján, hogy szép teknőcmintás a szőre és milyen kis cuki elálló fülecskéi vannak a fotókon?
Sosem gondoltam volna, hogy ebben az úton-útfélen SOS befogadóért könyörgő, és könnyes leíró szövegekkel megosztásokat kérő virtuális világban konkrétan ugyanolyan nehéz megfelelő szőrös társra találni, mint valami embereknek szóló randioldalon. Persze az megy, hogy minden egyes kattintásnál azonnal a pofámba ugrasszanak egy kurvanagy bannert, miszerint adjam nekik az adóm 1%-át, mert ők mennyire törekszenek az állatok boldoggátételéért...
Namindegy, dühösen és csalódottan (Mondtam már, hogy az vagyok?) kitartok, és amint sikerrel járok (más lehetőség nincs), itt is bejelentem majd az eredményt.


* Már két napja irogatom a posztot amúgy, csupán véletlen, hogy pont most fogom publikálni, de ma eloldottam egy ilyen köteléket. M. tesójának szintén mentett tizenpár éves kutyusa már hosszú hetek óta egyre szenvedett (öreg, gyenge, izületes, fekélyes, talán daganatos is), de a dokik méregdrága szteroidokkal tömték, és elhitették velük, hogy "még élni akar", ők meg fizettek, mert az ember gyenge és önző, és ilyenkor fizet... Most külföldre utaztak a gazdik, a kutyus meg elhatározta, hogy elég volt, két napja nem evett, nem ivott, alig kelt fel, úgyhogy tegnap M.Apuka említette, hogy ma elaltatják. Azonnal éreztem, hogy nem tudok nem ott lenni mellette, egy ilyen hűséges, édescsoda nem halhat meg egyedül, úgyhogy ma kimentem hozzá, az udvaron megágyaztam magunknak, lefeküdtem melléje, öleltem, simogattam, puszilgattam a nagy okos fejét, és mondtam neki, hogy menjen csak nyugodtan, minden rendben lesz. Éreztem, ahogy a hatalmas drága lelke kiszusszan a meggyötört testéből, és megnyugszik. Szép volt. Innen is tudom, hogy megtalálom majd, akit meg kell...

21 megjegyzés:

  1. Szerintem erre (rajtad és pár emberen kívül) még mindig nincs igény. Tényleg rengetegen választanak fajta, szín, teknőcmintázat, házőrzőnek jó lesz, biodíszletnek jó lesz (ezek feleséget is így választanak!), ha gyerek mellé, akkor inkább kölyökkutyát, stb. alapján. Még mindig nincs pl tömegnyomor a kutyaiskolákban, hogy csak egy példát hozzak fel. Mi 3x választottunk eddig menhelyről (illetve egyszer fajtamentőktől, még az utóbbit javasolnám, ott tényleg derengett némi tudatosság, de azért ők is inkább szabadulni akartak az ebtől, bár érthető, teltház volt, és jött volna a helyére gyorsban egy másik mentendő.), és hát igen, oda kell menni, bele kell szeretni. Egy fokkal könnyebb, ha vannak fotók a neten, akkor azért elő lehet szűrni kicsit. Egy menhely, egy hét pihi, ki kell heverni, de aztán go ahead...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A feleségen jót kuncogtam... :)
      Fajtamentőknek is írtam, olyan típusoknál, amikről tudom, hogy nyugis csalládi fajták, de válasz egyelőre onnan sincs, és náluk nem is fogok inszisztálni, mert szerintem a fajtatiszta kutyák könnyebben gazdisodnak, inkább olyant akarnánk, akit senki sem kérne, mert kis csúnya keverék.
      Menhelyen hogyan választottatok, gondozók ajánlottak valakit, aztán többször visszamentetek barátkozni, vagy hogy...?

      Törlés
    2. Az első kutyát, Rexet a férjem (, amikor még nem volt a férjem :)) fogadta örökbe - egy jó ijesztő kutyát választott a menhelyen, a vidéken üresen álló házhoz kellett, a szomszéd járt át etetni. Ő egy fekete labrador-harcikutya keverék volt, 4 év körüli, labrador tekintet, de izmos, erős, támadó - DE CSAK - mint kiderült - AZ IDEGENEKKEL. Én nagyon féltem tőle, de rájöttem, ez a kutya a családdal, barátokkal labrador, játékos, szeretetéhes, az idegenekkel harci kutya. (Két neve is volt, Buksi és Rex, ki lehet találni, mikor melyik :D)
      A második egy beagle volt, beleszerettem a fajtába, és KELLETT nekem egy olyan - hát, feladta a leckét rendesen, őt nem is ajánlom, hatalmas a mozgásigénye, és örök-kölyök, még 9 évesen is szétrágott mindent. Ő a beagle-club.hu -n keresztül került hozzánk, lakásban élt, kölyökkoron épp csak túl, és nagyon nem odavaló volt. 5x vitték le naponta, de az neki smafu. Már menhelyre akarták vinni, mert csak szenvedett ott, de sikerült megúsznia. (Jártak vele kutyaiskolába.)
      A harmadik, Athos pedig a gombai (Monor mellett) német juhász fajtamentőktől került hozzánk, egy kolléganőm ajánlotta őket, fotó és leírás alapján mentünk el személyesen megnézni. Ő is 4 évesen került hozzánk.

      Törlés
    3. És most is van kutyus, vagy már elég volt? :)

      P.S.: Neked van blogod? És ha igen, be lehet kopogni...? :)

      Törlés
    4. Athos velünk van, most 6 éves, a beagle-t nemrég vesztettük el. Van egy zárt blogom, de azt magamnak írom, leginkább jegyzetfüzet. A kertblogom viszont: krisztinca.blog.hu - talán találsz érdekességeket az új birodalomhoz :)) (már nem update-elem, illetve tervezem, hogy lesznek majd új posztok, ha haladunk a terveinkkel...)

      Törlés
    5. Jajjj, az a baba, jajjj, azok a kuytusok! :) Köszi!

      Törlés
  2. Ajánlom az Ebreményt,ők figyelnek nagyon az összhangra.Cicakompatibilitást is tesztelnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az ötletet, ítam nekik is, és ők valóban normálisan válaszoltak, hogy nézzem meg a weboldalt, és ha bárki szimpatikus, letesztelik cicával. De a felrakott kutyusok közül sajnos egyik sem nagyon jöhetett szóba, mert mindegyik vagy túl idős, vagy túl nagy a mozgásigénye, vagy még félős, szocializálandó, stb.

      Törlés
  3. Jogos az igeny. En cicas menhelyekre vagyok feliratkozva Facen(Luxi, frania es nemet) es mindig odairjak a vermersekletet oszinten, es hogy hova ajanljak, ki vagy be, valamint kivel jon ki jol. Ez igy korrekt. Ha nem jon be a allat az orokbefgadonak, vagy mondjuk O sem erzi jol magat mert megorul a lakasban akkor ugyis visszaviszik, szoval nem ertem miert eri meg mindent elhallgatni. Mondjuk megertem, hogy nem akarsz bemenni menhelyre de lehet, hogy elkerulhetetlen lesz :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem értem... ez olyan, mint amikor ingatlanosok mindenféle előnyös optikával fotózgatnak tök gáz lakásokat - mit gondolnak, hogy beesel, és egy rakás szar, de ha már ottvagy megveszed?!
      Egy kutyát sem fogsz megtartani, ha információk hiányában viszed el, majd boldogtalan nálad, és tönkremennek a napjaitok... csak plsz trauma mindkét félnek, ha ilyenkor mégis a visszaküldés az egyetlen kiút... :(

      Törlés
  4. Sírtam egy jót az apróbetűs részen. És meg fogod találni. Biztosan tudom.

    VálaszTörlés
  5. Szia igaz, hogy nem Budapesten, de tudok egy alapítványt ha messzebbről is jó? Mindig jelzik, hogy jön ki másik kutyával, gyerekkel, stb és nyomon is követik az örökbeadás után a sorsukat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát már pécsieknek meg szegedieknek is írtam (szintén nem sok sikerrel), szóval igen, messzebről is... :)

      Törlés
  6. :) Siófoki Állatvédő Alapítvány Vörös Zsuzsa. Honlapjuk is van, bár nem naponta frissítik de elég jó. Ha kell segíteni írj nyugodtan az emailemre. Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, de képzeld, időközben válaszoltak még négy helyről, és lett két jelölt kutyink... :)
      Ha valamiért nem jönnének össze, írok a siófokiaknak.

      Törlés
  7. Tényleg fura, hogy semmi infót nem adnak, a szegedi menhelyek honlapján képpel, jellemzéssel szerepelnek az örökbe fogadható kutyik-cicák. Talán azért nem mernek egyértelmű választ adni, mert ők sem tudják-tudhatják, hogy ha kikerül a kuty a menhelyről, hogyan fog viselkedni, mert hát az a leendő gazdival is erősen összefügg, hiszen "sérült" kutyusról van szó, aki ki tudja, milyen bántásokat szenvedett el, és akinek újra meg kell tanulnia bízni az örökbefogadójában, az emberekben...
    De most olvasom, van már két jelöltetek, hajrá! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is akartam, hogy jósoljanak, az is szimpi volt, aki azt írta, hogy tudnak cicatesztelni, de az csak annyit fog megmutatni, hogy szabad területen találkozva megkergeti-e - sőt, külön értékeltem, hogy ennyire őszinte. Engem az adat-nincs és kérdéseidet-ignorálom kettőse zavart - de ma érkezett még pár helyről válasz (leszari is, de normális is), úgyhogy biztos sokan szabin voltak húsvét előtt, vagy ilyesmi... :)

      Törlés
  8. Szia :)

    Régóta olvasom a blogodat, és nagyon élvezem.
    Tündéri a kisfiad :) Én már nagyikorú vagyok, van is egy 3,5 hónapos kisbabánk a családban.

    A kutyával kapcsolatban: szerintem próbáld meg felvenni a kapcsolatot a Csutkarozival (Andrea Szatmári).
    Facebook oldala van több is, valamelyiken csak megtalálod vele a kapcsolatot, illetve megnézheted, milyen örökbe adhatók vannak most éppen nála.

    Nála többnyire kistestű kutyák landolnak, és sok a fiatal is közöttük. A kistestűt azért javaslom, mert mégis kisgyerek mellé vinnéd. Később is ráérsz nagytestűt befogadni, ha sikeresen pont szembejön egy megfelelő valamelyik facebook oldalon.

    Ő lelkileg is ápolja a mentett kutyákat, addig ki sem adja a keze közül, amíg legalább nagyjából nem stabilak.

    És ami a lényeg: macskákat is ment, az egész vegyes falka együtt él, túlnyomó részt a lakásban, de most már van hatalmas kifutója is.

    Szóval tőle teljesen macskakompatibilis kutyát kaphatsz.

    Üdvözlettel:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, már nézem is az oldalát. Egyik jelöltünk ugyanis időközben kisesett, ő világ életében szabadon kószálhatott, mert rossz volt a gazdi kerítése, plusz visszahívásra nem reagál - és hiába lenne benti kutyus, mostantól nagyon sok időt fogunk a kertben tölteni, pont a kritikus időszakban, mikor még nem kötődik... ha elszaladgat, és nem jön vissza kérésre, nem lenne biztosnágos számára a velünklét.

      És igen, semmiképpen sem akarunk nagytestűt, játékból persze egy tacskó is feldöntheti Kissmajmot, de nem mindegy, mennyire ijeszti meg ez...

      Törlés

Mondd!