Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2012. december 5., szerda

Kissmalacz triplázva - and then some

Végre-végre saját dokim barátságos rendelője, és barátságos feje. Nagyon aranyos volt megint, tökre örült a hírnek, később meg a képernyőn a minilénynek, aki annyira már nem is mini-, több mint háromszorosára nőtt kerek két héten belül: 13 mm. Jó-jó, azért nem egy Góliát, és mondjuk amit én a nagy golyó fejének hittem, arról azonnal kiderült, hogy tulajdonképpen csak a szikhólyag, így a tulajdonképpeni gyerek mérete rögtön megcsappant egyharmadnyival, de akkor is nagyon iparkodik, láttam a pici szívét is verni ügyesen, egészen büszke vagyok rá.
Doki elmeséltette velem gyorsan, hogy mi hogy történt, mondtam neki, hogy igazából pontosan ugyanazt csinálták amit ő, csak még pluszba célhoz közeli helyre pakolták a spermát, mire azt tippelte, amit én is sejtettem, hogy simán lehet, hogy ott volt a baj, hogy eddig én kinyírtam őket (ami amúgy szerintem meglehetősen bunkó dolog). Adott küldőpapírkát a védőnőhöz, és kitaláltatta a nővérrel, hogy mikor menjek be a kórházba vérvételre (jövő hét pénteken fogok), majd mondta, hogy 19-én menjek vissza hozzá, és megbeszljük a továbbiakat.
Megkérdeztem tőle, hogy beadassam-e az influenza elleni oltást, mert én nyilván arra hajlottam, hogy igen, de szerinte  lehet hogy egyelőre nem kellene; azt mondta, alapvetően ő is javasolná, de nálunk nem halott vírusokkal csinálják a dolgot, hanem csak legyengítettekkel, és ha esetleg tényleg olyan harcias immunrendszerem van, hogy megöltem a spermákat, akkor lehet hogy egy ilyen oltás kivált valamilyen erősebb reakciót a baba ellen.
Említettem neki a CVS-t is, hogy szerinte buta ötlet-e; teljesen megnyugtatott, hogy nem, az én koromban teljesen jogos a dolog, menjek bátran, minden rendben lesz - és el ne higgyem senkinek, hogy az anyai vérből végzett vizsgálat (a.k.a. Prenatest) is ugyanolyan jó.
Hát ennyi. Boldog vagyok.

6 megjegyzés:

  1. Na, szuper hírek!! (főleg, h a címet olvasva azt hittem, h háromfelé osztódott és hármasikreitek lesznek!)

    Nem emlékszem, h anno ehhez a dokihoz jártatok, és utána nyergeltetek át a meddőségi centrumba?

    És belegondoltál már, hogy Kate Middletonnal együtt vagy terhes? :))

    VálaszTörlés
  2. Hát tudd meg, ha nem lenne veszélyes, nekem egyáltalán nem lennének ellenemre a hármas ikrek; de egy darab gyerrekl is teljesen elégedett vagyok per pillanat. :)

    Igen, ez az idén februártól-augusztusig dokim, akit imádok, nagyon vártam már, hogy visszamehessek hozzá; a korom miatt ő javasolta a meddőségi intézetet, mert azt mondta, alapvetően nincs baj velünk, ő ennél többet nem tud segíteni, és váratni nem akar.

    Igen te, most mondd meg - bár én mondjuk sokkal jobban örülök annak, hogy Isoldéval meg a névtelen kommentelőkkel együtt vagyok terhes, mert ők legalább bevallják nekem a bolond paráikat, ellentétben a hercegnővel, aki csak visszafogottan hánydogál. :)

    VálaszTörlés
  3. Persze, de azért mekkora veszély lehet, eleve az egypetéjű ikerterhesség rizikós, hát még, amikor hárman vannak! (Egyébként olvastam ilyet és volt is fotó: három tök egyforma kisfiú - állítólag nagyon ritka)

    És a "korod miatt" pedig a boldog szülinapodat kívánom! :)

    VálaszTörlés
  4. Azt hiszem létre kell hoznom egy google fiókot, hogy ne névtelen alatt fussak :)))))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon boldog szülinapot! :) gondolom a föld felett járz 10 centivel, és ez így van jól :) irgykedek, irigykedek :)

    VálaszTörlés
  6. Jaj, Tamko, képzeld, egyik lombikos fórumon egy csajnak visszaültettek három embriót, és most a hetedik heti UH szerint négy baba van bent - egyik osztódott... őrület! Három éve próbálkoztak, első lombiknak ez lett a vége: minden évre egy, meg még jövőre is előre... :)

    Igen, valami névféleség jól jönne... :)

    Audrey, igen, ott járok... gyere csak te is... :)

    VálaszTörlés

Mondd!