Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2013. április 28., vasárnap

"Erős karokkal fogjatok le szépen..."

Nah akkor dokumentálom itten a megőrülésemet lépésről lépésre, hátha hasznára válik majd az utókornak, vagy valami szerencsétlennek, akinél szintén készülnek elmenni otthonról, mert bakker bármire rákeresek a neten, mindig találok olyant, akivel már megtörtént, de senki sem képes apdételni a hülye sztoriját, úgyhogy most ott tartunk, hogy igen, rengeteg nő van, akinek szintén teljesen megszűntek a tünetei az ötödik héten, de persze sehonnan sem derül ki, hogy abból hánynak lett egészséges a terhessége, és hánynál született belőle gyerek. Szóval nem akartam írni, mert már magamból is elegem van, rinyarinya, miközben őszinte rosszalással csóválom a fejemet, ha más hálátlan dög, de az van, hogy most meg bizony örülnék, ha tavaly egy kicsit tüzetesebben részleteztem volna a bolondériámat, mert lenne némi támpontom legalább... emlékszem, hogy féltem ugyanis, na de hogy ennyire...
Tegnap reggel úgy ébredtem, hogy eltűnt a mellérzékenységem; nem ám változott vagy enyhült vagy csökkent, nem, egyszerűen teljesen eltűnt, vanished, semmi, zéró, zip, nada: azóta is nyugodtan tudom tapogatni, nyomkorászni (meg is teszem minimum olyan tízpercenként), kicsit sem fájdalmas a mellem, nem nehéz, nagy és feszes, hanem összement és puha és könnyű, pontosan amilyen piros előtt/alatt szokik lenni. Azt már tudom, hogy ilyesmi a tavaly egészen biztosan nem történt, mert arról vannak jegyzeteim, és akkor a pozitív teszt előtti naptól kezdve egész amíg abba nem hagytam a görbézést, folyamatosan volt valamennyi fájdalom, hol enyhébb, hol erősebb. Émelyegni sem émelygek, csak percekre, azt is akkor, ha nagyon megéhezek, vagy ha nagyon jóllakok, de ezt sikeresen kimagyarázom azzal, hogy mivel ezt a HCG okozza, a testem biztos emlékszik még a nem nagyon régi megnövekedett szintemre, és most meg sem kottyan neki ez az enyhén felfelé araszoló löketke. De a mell-dolog az a progeszteron és az ösztrogén összjátéka, előbbiből szedek pótlást, utóbbiból mindig is túltermeltem - akkor most mi van?!
Íme, a teljesség igénye nélkül, felsorolom, hogy miktől félek: biokémiai terhesség, molaterhesség, méhen kívüli terhesség, nem-lesz-szívhang-terhesség, korai vetélés, tovább is van, mondjam még...? Ami főleg azért furcsa, mert ősszel is aggódtam, ha enyhült vagy kimaradt egy-egy tünet, de az ilyen extrém lehetőségek közül eszembe sem jutott egyik sem, végtelenül boldog voltam a két csíktól, és teljesen természetesnek könyveltem el, hogy ergo ott van bennem egy baba, növekszik, és fejlődik, és meg fog születni. 

Az újratesztelésről lebeszéltem magam, mert egy nem kvantifikálható megerősítés nyilván nem jelentett volna semmit, úgyhogy miután végigszomorkodtam a tegnap estét és a ma reggelt, kitaláltam, hogy holnap elmegyek vérvételre, lássuk mennyi az annyi. M.-et megint imádni kell, csak nagyon sokszor nagyon megölel, de semmiről nem próbál lebeszélni, az agymenéseimről sem, és igaza van, megint helyesen érzi, hogy mi kell nekem, illetve inkább mi nem kell nekem: nem kell lekezelő megnyugtatás, még kedves megnyugtatás sem, mert amíg valamilyen tudományos alapja nincs, addig úgyis fölösleges, csak még szarabbul érzem magam tőle. Aztán mostanra végül mégis arra hajlok, hogy nem kell mérés, meglesz másfél hét múlva az UH, és kész, minden más úgyis csak ideig-óráig lenne elég, hiszen mindig jön egy következő rettegésakadály, amin át kell kászálódni. Beszélgettünk erről sokat, és végül együtt jutottunk egy olyan válaszra, ami a félelmeimet ugyan nem oldja, de reményt ad, és most az is nagy kincs...
Néhány évvel ezelőtt a munkahelyem udvarán találtam egy újszülött cicát. Sok kóbor jár oda, a közeli házakban laknak, pincékben, padlásokon, és jönnek enni, szaporodnak, befoghatatlanul vadak. Egy szülés közben megzavart vagy új fészekbe költöző terheske pottyanthatta el a parkoló porában, egész délelőtt hallottuk a kétségbeesett sipákolását, a kollegák betették egy bokor alá a tűző napról, de valószínűleg többet ártottak vele, mert ha vissza is jött érte az anyukája, a szag miatt nem vitte már el. Dél körül nem bírtam tovább a sírást, és lementem hozzá; az ötödik emeleti teraszról is látható fekete foltocska volt, így nem számítottam arra, amit találni fogok: annyira apró volt, hogy elképzelni sem tudtam, hogy létezik olyan. Felvettem a tenyerembe, forró volt és pici, a köldökcsonkja még nedves, az orra száraz, lázasan forgolódott táplálékforrást keresve. Azonnal hazatelefonáltam, M. elrohant boltba, vett cicatápszert és miniatűr cumit, fél órán belül értünk jött, és ő is majdnem elájult, amikor meglátta, mekkora a lelenc. Hazavittük, melegvizes palackra fektettük, négyóránként szoptattuk, vizes vattával simogattuk a hasát, hogy beinduljon az emésztése, amikor két napig csak pisilt, agyonaggódtunk magunkat, és alapos utánaolvasás után beöntést adtunk neki. Első napokban M. szabadságra ment, hogy otthon lehessen vele, később Apu jött át cicaszittelni minden nap, hogy ne maradjon egyedül és meg legyen oldva az etetés; mivel foci világbajnokság volt épp, és mivel az épp nyiladozó szemei egészen kiugrottak a fejecskéjéből (és mivel nem voltunk annyira pengék cicaanatómiából), kislány létére MesutÖzil lett a neve. A nagy macskáink nyáron egész nap kint bandáznak, ezen kívül DápDáp gyűlölte és morgott rá, Kissca félt tőle és morgott rá, úgyhogy mi voltunk az egyetlen kontaktusa az élővilággal, ennek ellenére MesutÖzil teljesen magától rájött, hogy hogy kell szilárd kaját enni, hogy kell igazi macskamódra nyújtózkodni, hogy kell félelmetesen oldalazni veszélyhelyzetben, hogy kell mosakodni, vadászni, fújni, dorombolni. Az állatorvos teljesen el volt képedve, azt mondta tapasztalatai szerint gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy egynapos cica igazi négylábú pótanya nélkül megmaradjon, bármilyen szakszerű az ellátása - egy csoda volt, egy túlélő.
És ma arról beszéltünk, hogy ez a baba ugyanígy teljesen magától lett... semmilyen gyógyszeres támogatást nem kapott, semmilyen orvosi segítség nem mutatott neki utat, több mint két évnyi esélymegadás és egy évnyi célzott próbálkozás után, ami alatt minden sikertelen volt a konkrét beavatkozásig, ő képes volt egészen spontánul létrejönni, összerakni magát két sejtből, ágyat vetni a méhemben, megkapaszkodni az életben - ő egy csoda, és hinnünk kell benne, hogy túlélő lesz.

Elképesztően nehéz minden percben tudatosan irtani az alattomos kételyt, és nehéz helyretenni magamban a sok negatív érzést, mert amikor új terhességre vágytam, valójában bele sem gondoltam, hogy erre egyáltalán készülnöm kellene lelkileg; mondjuk nem is nagyon volt idő az elemzésre, hiszen olyan hirtelen és váratlanul jött, miközben az én fejemben csak távolabbi tervként élt. A BMC időpontja és az ahhoz viszonyított ciklusállásom alapján legalább kettő, de inkább három hónapra számítottam kezdésig, és bevallom, nem tartottam túl valószínűnek, hogy megint bejöhetne az első inszem, tehát legoptimistább verzió szerint is csak abban reménykedtem, hogy őszre talán sikerülhet. Mégsem gondolom azt, hogy túl hamar van ez a hamar, mert most már tudom, hogy ha az ember egyszer beleharapott abba a bizonyos almába, akkor soha többé nem lehet visszatérni a blissful ignorance állapotába - akárhány jól végződő terhességem lesz a jövőben, az épp soron levőt akkor is mindig végig fogom szorongani, mindaddig, amíg a karomba nem vehetem a gyerekünket. Ugyanakkor lelkiismeretfurdalásom van, amiért nem ugyanolyan magától értetődő az örömöm, mint múltkor, amiért nem merek ugyanolyan ösztönösen kötődni ehhez a babához, amiért egyáltalán felmerül bennem, hogy még ne éljen magam bele túlságosan a boldogságba. 
Nem felejtettem ám el, hogy mekkora dolog egy pozitív teszt, nem bagatellizálom ezt az első lépést az összes következőhöz képest - hogyan is tehetném, mikor pontosan emlékszem, hogy milyen érzés hónapról hónapra várni, és bízni, és csalódni...? Bár egyelőre még a munkanevét sem sikerült kiválasztani, máris újra és újra megbeszélem ezzel a drága babszemmel, hogy csak így tovább, kitartás, csodaszép életünk lesz együtt, és a borzalmas januári kórházi élmény enyhet adó perceire emlékezve, M. már azt is elmesélte neki, hogyan fogunk majd hármasban sétálni a folyosón, miközben ő rózsaszínű fejecskével alszik a bevásárlókosárban... Nagyon szeretlek édesem - legyél nekünk!

Itt már olyan kéthetes, és hatalmas, próbálok majd korábbi fotót keresni.

25 megjegyzés:

  1. Est, tünetügyileg megnyugtatót mondani nem vagyok elég kompetens.
    A babó úton van felétek, ha jönni akar, akkor megszületik. Egyetlen dolgot tehetsz csak s ez az, ami felülírhatja az összes félelmedet: soha, egyetlen pillanatra sem engeded el. Akár fáj a cicid, akár nem. :)

    (Asszem ezzel nem mondtam sok újat, hisz épp idáig jutottál el a bejegyzés végére Te is. Szóval menni fog ez, babám!)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, drága, hogy leírtad ezt, jó példa lesz majd ez nekem, amikor én nyomkorászom a melleim fájdalmat remélve:D És akkor szupi lesz tudni, hogy dehiszen neked is ez volt, azt mégis ott a baba;) Beusnak nagyon igaza van, de ti ezt tényleg fantasztikusan csináljátok, nem lehet gond!!!!

    A cica sztori hihetetlen:))))

    VálaszTörlés
  3. Én sem beszéllek le semmiről (tényleg nem emlékszem már, hogy a szüléssel végződő két esetben hogy is volt), de tudd, hogy mi itt mindannyian nagyon szorítunk értetek.
    Ölel: ETAMA

    VálaszTörlés
  4. Hát persze, hogy ti is mindig pontosan tudjátok, mit kell mondani, hogy jobb legyen... ❤

    VálaszTörlés
  5. drukkdrukkdrukk! Amúgy emlékeim szerint, nekem is voltak "jobb", tünetmentes napjaim az elején...

    VálaszTörlés
  6. Est, relaaaaax, most azert ilyen, mert FIUUUU, hiszen az apukaja megmondta! :D

    VálaszTörlés
  7. Nagyon megértelek...Nekem volt egy segítőm, aki gyásztanácsadó, de egyben bába is, amikor nagyon elzralkodott rajtam a félelem vele beszélgettem.
    De ha itt leírod már az is segít!

    VálaszTörlés
  8. Szia Est!
    Az egész bejegyzést nem olvastam végig, mert rohannom kell, de este megteszem. Kb. a feléig jutottam. De az eleje olyan, mintha én írtam volna szó szerint, így jártam én is, minden tünetem elmúlt az 5. héten, én már el is sirattam, hogy ennyi volt, semmi nem tudott megnyugtatni, akármit olvastam és akárki akármit mondott. Nulla, zéró tünetem lett. Most a 30. hetet tapossuk :), szóval nem jelentett semmit és eddig minden teljesen problémamentes. Persze utána lett még hányás meg minden, sőt még a 20. héten is küzdöttem a rossz gyomorérzéssel, ami szintén nem olyan szokványos, ettől szintén frászt kaptam... persze nem szeretnélek semmivel összezavarni, de én is annyira kerestem abban a bizonyos hetekben a kapaszkodókat és olyan jó lett volna, ha egy valaki azt mondja ő is így járt. Hajrá, hajrá, szorítok!!!! Most már tudom, hogy mindenkinél minden tünet már, produkáltam én mást is, ami nem volt teljesen szokványos, de szerencsére nem jelentett bajt!

    VálaszTörlés
  9. Esti, tudod, azt szokták mondani, hogy minden terhesség más (én ebben nem tudok nyilatkozni :)) de elhiszem). Szóval, fel a fejjel! Nem mehetsz el esetleg előbb a dokihoz, h megnyugodj?

    VálaszTörlés
  10. Kretty, jó érv, én is ezzel bíztatgattam magamat tehetetlenségemben, de azóta jött ez az új komment is...
    Te édes kedves Névtelen, bárki is vagy, köszönöm-köszönöm, nem is tudod, hogy mennyit jelentettél... :) Gratula a 30. héthez, már csak nagyon kicsit kell várnod és máris lehet gyűrni a drágaságot... :)

    Tamko, végülis mehetnék hamarabb, de ezen a héten még csak petezsák látszana, szóval úgyis aggódnék a szívhang miatt, úgyhogy kitartok jövő hét szerdáig.

    VálaszTörlés
  11. Jajj, Estim. Ez biztosan nagyon nehez lehet. Azt mar regota latom, hogy a beultetes utani ket het semmi a tovabbi uh-k kozotti idokhoz kepest. En sok olvasnivaloba botlottam bele, es nagyon sokat lattam amerikai blogokon, hogy aggodnak a lnayok, hogy nincs tunet, elmult, vagy hullamzo... NEm tudok okosat mondani, en nem tudok olyat irni, hogy bizzal benne stb, mert persze bizol, de termeszetes, hogy elfog parszor vagy sokszor akarmi a felelem. Dolgozz, olvass, tv-zzz. Ismered a Big Love cimu sorozatot, mondjuk inkabb nocis sorozat, de szerintem tok jo, poligam csaladrol szol. Van 5 evadja, azzal el leszel egy darabig :D Nagyon varom, hogy talizzunk es feltoltsunk pozitivsaggal, hatha segit. Egy baratnom azt mondta, hogy egy ido utan rajott, hogy a sok aggodassal nem segit magan sot. De persze nagyon nehez ennek fenyeben letezni. De tenyleg nem vagy igy befolyassal semmire...

    VálaszTörlés
  12. SZia!
    Igazán nincs mit :), szorítás megy! Most végig is olvastam. Én is kaptam progi pótlást, ezért is volt még kétségbeejtőbb, hogy eltűnt nyomtalanul a mellfeszülés és leeresztett mint egy lufi, de nem jelentett semmit, szerencsére. Én nem mentem keresztül azon, amin Te, de így is végig aggódtam, szorongtam. Most kezdek egy kicsit nyugodtabb lenni, hogy már nem olyan kicsi talán. Azt hiszem ebben az állapotban/várakozásban benne van az örökös kétely és ezen mindenki végig megy egy bizonyos szinten, nyilván az előzményeket ismerve ez változó mértékű. Én utána a 8-9. hét táján kezdtem hányni, de nem ám mindig, csak úgy változó mértékben és arányban, de még a 20. hét környékén is sikerült egyszer egy ártalmatlannak tűnő köhögés után. Azért ez sem volt olyan megnyugtató, de azóta minden rendben. Sőt januárban sikerült egy alsó/felső légúti vírusos valamit összeszedni, jó magas lázzal. Na akkor aztán tényleg volt ijedség, de azon is túl lettünk, mondjuk csak 1 napig volt magas lázam, utána csak hőemelkedés, de 3 hétig nyögtem a köhögéssel. Sok mindent kibírnak a lurkók, de azért egy kis aggódás nem árt, csak jobban odafigyelsz magadra. Van aki ilyen, van aki olyan, nem kell ebből ügyet csinálni, tedd úgy a dolgokat, ahogy Te jónak érzed! Továbbra is minden jót kívánok, szorítok!

    VálaszTörlés
  13. Szia Est! Még reggel olvastalak, olyan mélységben írod ki magadból ezeket az érzéseket, hogy úgy érzem, mintha Te kitaposnád előttünk az ösvényt, és mintegy vezérminta segítesz a majdani félelmeinkben... Bátorításképpen annyit tudok hozzátenni, hogy bízz a kis túlélőben, hogy egy felsőbb energia, erő, ő tudni fogja a dolgokat :) ahogy a cica is :)

    VálaszTörlés
  14. Én a fiú teóriára szavazok! A komplementer hormonok miatt állítólag akkor kevesebb a tünet! Veled vagyok lélekben..

    VálaszTörlés
  15. Eszter, Big Love letöltve , köszi az ötletet, mért nem mondtad hamarabb...? A pozitívságok így is átjönnek ám, hú, ha tudnátok, mennyire, majd megpróbálom megfogalmazni azt is egy posztban, fejben már íródik... Névtelentől konkrétan sziklák zuhannak lefele a szívemről, tőletek meg feltöltődök jó energiákkal, konkrétan érzem, pedig én nem is szoktam hinni az ilyesmikben...

    Heni, hát remélem is, hogy kitaposok valamit, legyen már értelme is ennek a sok bizonytalankodásomnak... mondtam már ma a lányoknak: úgy szeretném, ha mindenki csatlakozna végre a pozi-a-teszt-de-nem-fáj-a-cicim ámokfutásomhoz! :)

    Audrey, ez komoly?! Ezzel az még nem találkoztam eddig, de tök logikus... lehet, hogy nekem is inkább értelmes dolgokat kellene olvasnom tünetelemzős fórumok helyett... :)

    VálaszTörlés
  16. Szia!
    Ne izgulj, akkor én is leírom: - ok, lombikom volt és ment a progipótlás ezerrel(kúp,és tabletta együtt)- szóval nekem sem volt semmilyen tünetem, sőőt: nem is hánytam sosem. És ezek után van egy egészséges 2 éves kislányom. Ilyen is van!
    Kitartás, fel a fejjel!!!
    banana (zugolvasód vagyok...)

    VálaszTörlés
  17. Veled vagyunk, ahogyan előttem már leírták Csajok!
    Ölellek

    VálaszTörlés
  18. Zugbanana, neked is nagyon köszönöm, most annyira jól jönnek ezek az ilyenisvan mesék, két nap alatt teljesen rendbehoztátok a lelkemet velük. Micsoda jó dolog, ha az embernek vannak névtelenjei meg zugolvasói... :)

    És Csajok... hát nélkületek már régesrégen megőrültem volna, ugye ez egyértelmű...?

    VálaszTörlés
  19. Nekem a 10. héten múlt el a melltünet, pont ugyanúgy, ahogy leírtad. Én elrohantam uh-ra, a doki meg kicsit furcsán nézett, de megnyugtatott. :) És tényleg minden rendben volt. Amúgy az elején (nekem is volt előtte missed ab.) minden létező opciót kielemeztem én is: nincs petezsák, üres petezsák, mola, felszívódik, stb. Kb. a 14. héttől hittem el, hogy terhes vagyok. Drukkolok!
    gabi

    VálaszTörlés
  20. Nekem meg úgy a 7-8. hétig nem is voltak tüneteim (a ciklus elmaradása körüli időszakban meg pont úgy fájt a hasam, mintha meg akarna jönni...) szóval frászban voltam, mivel abszolút nem éreztem magam terhesnek. Alig vártam, hogy én is émelyeghessek meg rókázhassak, meg állandóan fáradt legyek... aztán eljött ez az időszak is :) (és fiú lett!:)

    Bízz a kis csodababátokban, növöget szépen, minden rendben lesz! :) Ha elbizonytalanodnál, gondolj például arra, milyen gyönyörű erős két csíkod volt már rögtön a legelején is, amikor sokan még csak fény felé fordítva nézegetik a tesztjeiket, hogy most akkor tényleg ott van-e vajon :)
    Zárd be a netet, dőlj le egy jó könyvvel a kezdben, vagy nézz valami vidám sorozatot! :) Minden rendben lesz, meglátod! Jövő héten már azt fogod újságolni, hogy dobog a kis szíve :)
    Puszillak!!

    p.s. a cicás történet fantasztikus - mondtam már, hogy szeretnélek megölelni?! :)

    VálaszTörlés
  21. Esti, nagyon megy a drukk -:)-:) Annyira tisztellek, hogy ilyen szépen meg tudod fogalmazni az érzéseidet, sokszor a sírás környékez. Minden rendben lesz, mert nem is lehet másként. Ölellek

    VálaszTörlés
  22. Gabi, ígérem neked, hogy a 14. héten én is megnyugszom... vagy legalább erősen megpróbálok... :)

    Ezüstmac, egy olyasmi gyönyörűséges szöszi kisfiút én is rendeltem már, mint a tied, szóval nagyon nem bánom, ha most jön be... És gyere majd ölelni, ne csak hitegess... :)

    Heni, neked meg ezer ikerdrukk!!! :)

    VálaszTörlés
  23. Est, én gy új zugolvasód vagyok.-)) Két terhességen vagyok túl, két szép nagy fiam van, és mindkét terhességet úgy hordtam ki, hogy semmilyen, szó szerint semmilyen tünetem nem volt. Nem fájt a cicim, nem volt hányingerem, nem émelyegtem, egyszerűen csak terhes voltam:-)))
    Anyósom népi megfigyelése volt, hogy akinek nincsenek tünetei, annak fia lesz, akinek vannak, ott pedig leányzó várható:-) Imádtam a jóslatait:-))

    VálaszTörlés
  24. Vezsu, neked is nagyon köszönöm - ma valamennyire megnyugodtam, hogy talán-talán valóban megy ez tünetmentesen is. Anyósod jóslata meg stimmel a lányokéval... én szívesen elfogadom... :)

    VálaszTörlés

Mondd!