Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2013. június 9., vasárnap

Többnyire költői kérdések

Még egy hét a CVS-ig, majdnem kettő az eredményig... time just can't fly by fast enough...

Addig is múlt héten, legalábbis ideiglenesen, kihúztam egy pontot a paralistámról:
Toxoplasma gondii IgM: 0,2 IU/ml - negatív
Toxoplasma gondii IgG: 0,0 IU/ml - negatív
Vagyis úgy macskáztam végig az elmúlt nyolc évet, két kijáró és mindenféle állatra aktívan vadászó sajáttal, féltucat ideiglenesen nevelt találtkával, és minden egyes cica összeszeretgetésével, akivel valaha is összefutottam, hogy nem voltam képes fertőződni. Ami tényleg teljességgel érthetetlen, mert terhesség előttig DápDáp és Kissca rendszeresen kapott puszit a homlokára, napi szinten együtt aludtunk velük (idegen macskákkal is amúgy, pl. akiket hazahoztam, vagy akikkel vendégségben egy légtérbe kerültem), és hát lássuk be, nem vagyok az az állatsimogatás után fertőtlenítővel azonnal kezetmosó típus.
Aggódtam ám erősen, bevallom, még akkor is, ha ősz óta fokozottam vigyázok ezügyben, M.-nek sem mondtam el, mennyire. Legutóbb ugye az inszem előtt a BMC nézette meg, hogy negatívan állunk ezzel, de utána semmiféle follow-up nem volt, mert a saját dokim szerint nem érdemes ezen pörögni, nagyon el van túlozva a dolog, minimális az esély, hogy elkapja az ember, ha normális higiéniás körülmények között él és étkezik. És értem én, hogy külföldön is valóban mindenhol kevesebb jelentőséget tulajdonítanak ennek (Angliában pl. lombikozás elkezdése előtt sem tesztelnek rá), de azért én ennél biztosabbra szeretek menni, főleg olyan körülmények között, hogy első trimeszteri friss fertőződés esetén azonnali terhességmegszakítás javasolt, annyira durva következményei lehetnek a baba egészségére nézve az anyában amúgy teljesen tünetmentes betegségnek. Úgyhogy őszintén szólva nekem ez az eredményvárás is legalábbis annyira félelmetes volt, mint majd a CVS lesz, majdnem kiugrott a szívem a helyéről, amikor megláttam a labor levelét. Nem tudom, amúgy a későbbi ismétlésekre a védőnő vagy a háziorvos tud-e adni beutalót, de ha nem, akkor majd elmegyek magánba másfél havonta, hatezer forintot nekem megér ez a nyugalom.
Apropó védőnő, szerdán megyek majd hozzá; nagyjából tudom, hogy mik fognak történni ilyenkor, de azért kíváncsi vagyok, főleg arra, hogy milyen maga a nő... telefonban ilyen kedves, visszafogott, fiatalos hangja van.

És akkor az a bizonyos forró kása, amit nem csak itt kerülgetek ám, hanem az agyamban is: ma vagyok 11w0d, holnaphoz egy hét chorion-biopsziára megyünk. Az előzményekhez képest meglepően nyugodt vagyok. Nyilván ebben erősen benne van az is, hogy most már lépésről lépésre pontosan tudom, hogy mik fognak történni, hogy egyáltalán nem fájdalmas vagy ijesztő az egész, hogy a testem jól viseli a piszkálást. Ez a terhesség amúgy egy kicsit eseménydúsabb olyan szempontból, hogy míg a múltkor a beágyazódás környéke után nem sok mindent éreztem belülről, most olyan egy-kéthetente meg-megjelenik egy kis alhasi szurkálódás - nem teljesen magától, hanem leginkább ilyen rándulós fajta, ha valami olyant mozdulok; de nem tűnik olyan méhösszehúzódósnak, szóval remélem ezúttal sem lesz ezzel különösebb esemény. Azt a hetet bejelentettem már betegszabira, jó sokat fogok pihenni, és bízok benne, hogy a fizikai reakciót illetően nem lesz gond.
A lelki az másik mese. Az valószínűleg egyértelmű, hogy nem volt kérdéses, hogy elvégeztetjük-e a beavatkozást ezúttal is, ezt most nem is részletezném különösebben, tavaly már minden elemezgetést felsoroltam, ami idevezetett minket. Egy esetleges "ellenérvet" azért megemlítenék, ami a múltkor fel sem merült bennünk, és tulajdonképpen most se, de az utóbbi időben mások terhessége kapcsán előjött a szűrések véleményezésében - oka van az idézőjelnek, személy szerint én oltári nagy butaságnak tartom, de annyiszor volt már ez a válasz a miénkhez hasonló választásokra, hogy pár sort megér. Nevezetesen úgy hangzik, hogy minek a vizsgálat, úgysem lehet ám mindent kiszűrni, jöhet még ezer féle baj, amire nem is gondol az ember, úgyhogy néhánynak a kizárása csak a védelem illuziója, nincs is tényleges jelentősége. Ez szerény véleményem szerint nemes egyszerűséggel ökörség, mert ilyen erővel minek járni nőgyógyászati rákszűrésre vagy mellultrahangra vagy prosztatakontrollra vagy tüdőröntgenre, mikor az ember annak ellenére, hogy ott látszólag minden rendben találtatik, simán megdögölhet mondjuk vastagbélrákban is, amit általában úgyis csak végső stádiumban ismernek fel. Persze, hogy sok szar leselkedik mindenkire, a babára is majd sajnos, de teljesen abszurd emiatt nem törődni azzal se, ami előre látható, mert akkor végülis minek oltatunk, csomó olyan betegség van, ami ellen nincs is oltás, hadd kapjon egyenlő lehetőséget mind...
Olyan okosságot is mondtak ennek kapcsán, hogy nem szabad ennyire elzárkózni a tökéletlenségtől, mert mi van, ha születés után derül ki valami, vagy a későbbi élete során történik olyan a gyerekkel, amitől majd valami nem stimmel vele, visszaadom-e akkor vajon, hogy bocsánat, de én nem egy selejtes darabot kértem...? Természetesen igen, gondolkodás nélkül otthagynám a kórházban, és azonnal beszereznék egy újat, remélve, hogy az jobban szuperál... WTF?! Azt nem fogják fel valahogy ezek a nők (pedig elvileg anyábbak mint én, hiszen nem csak terhességhez volt szerencséjük, hanem az eredményéhez is), hogy kurvára nem mindegy megválni egy magzattól, akinek még soha nem volt rossz az élet, mert egyelőre azt sem érzi, ha épp haldoklik, vagy megszülni, és végül arra kényszeredni, hogy később válj meg tőle, mikor már saját kezűleg kitetted egy csomó fájdalomnak. (A szeretet mértékében valóban mindegy, én hiszem azt, hogy az összes következő gyerekemet is pontosan annyira fogom szeretni, mint a Kissmalaczot; sokkal több közös emlékünk lesz, így sokkal több apró dologról fog szólni az a szeretet, tehát mennyiségileg lehet hogy több lesz, de minőségében nem tudok elképzelni annál intenzívebb érzést, ma is pontosan ugyanazt érzem a bennem élő kis lény iránt.) És nem mindegy, hogy elengeded és majd te megszenveded a világ összes poklát, de neki legalább nem kell, vagy végignézed az ő szenvedését, amit valamilyen szinten te magad okoztál, hiszen lehetőséged lett volna a tudás által a könnyebb utat választani neki - én egyszerűen nem látom a kapcsolatot ezek között és aközött, hogy mi lesz később, ha esetleg megbetegszik valamiben, amibe már valóban nincs beleszólásod, amitől valóban nem óvhatod meg, bármennyire szeretnéd, és bármilyen poklokat lennél hajlandó bejárni érte. Tudom, hogy én extrém vonalat képviselek, mert hiszek az öngyilkosságban, hiszek az euthanáziában, hiszek abban, hogy az embernek joga van kiválasztani azt a pillanatot, amikor neki már elég, és méltósággal elmúlni. És igen, egyetértek azzal, hogy ezek valamilyen szinten önző gesztusok, ahogy azt is aláírom, hogy szintén önző dolog egy magzat helyet eldönteni, hogy valóban feladná-e ő is vagy vállalni akarná-e a harcot... de se nem kisebb se nem nagyobb önzés, mint érzelmi zsarolással maradást vagy fölösleges kezeléseket erőltetni egy halált vágyó vagy halálra ítélt emberre, se nem kisebb se nem nagyobb önzés, mint életet adni egy beteg gyereknek, és ezzel az ő nevében vállalni a kínokat.
Ugyanezek a nők nagyrésze ugyanakkor mindenféle statisztikán alapuló kockázatbecslős vizsgálatot elvégeztet kromoszómarendellenességekre, aztán az eredmények alapján eldönti, hogy legyen-e invazív beavatkozás vagy sem (tehát attól sem zárkóznak el, úgyhogy valószínűleg nem attól a minimális vetélési kockázattól való rémület vezérli őket) - na ezt értem legkevésbé. Mert aki egyáltalán szűret, az nyilván azért teszi, mert érdekli és valószínűleg befolyásolná az eredmény... viszont a genetikai ultrahangok, az AFP számok, a kombinált és integrált teszt nem konkrét eredmények, tippek csupán. Ha nekik ez megfelel, akkor nekem tényleg mindegy, de ez akkora átverés, komolyan, hogy nem értem, hogy képes ezeknek hinni bárki is, hiszen gyakorlatilag hamis nyugalmat vásárol... visszatérve az előbbi hasonlatomra, ez olyan, mintha elmennénk rákszűrésekre, és az orvos mindenféle vizsgálat nélkül kijelentené, hogy mivel még fiatalok vagyunk, nem volt a családban daganatos előzmény, sosem voltunk sugárterhelve, nem napoztuk szénné magunkat, nem szexeltünk fűvel-fával, nem dohányoztunk és egészségesen étkezünk, fölösleges tüzetesebben keresgélni, biztos nincs semmi bajunk - tényleg van olyan, aki ezzel beérné...? És ha ő maga nem, akkor a gyerekének miért tart elegendőnek ennyit, hiszen valaki gyereke mindig volt az az 1:3000-hez, de még az 1:30000-hez is, aki mindenfajta tökéletes előrejelzések ellenére sem volt egészséges végül (például a mienk). Ennél számomra még az a csoport is logikusabban viselkedik, amellyel ugyan semmilyen szinten nem tudok azonosulni, de belátom, hogy ugyanolyan erős meggyőződéssel akar a saját magzata fölött rendelkezni, mint én az enyém fölött - ők azok, akik azt mondják, hogy nem kell semmilyen prognózis, majd elfogadják azt, ami jön, és az lesz, amit az élet/sors/természet/Isten akart; fair enough.
Jól elkalandoztam... igazából ez mind csak filozofálgatás, mert mindig őszintén érdekelnek mások miértjei, bármennyire szilárdak a sajátok. A lelki bizonytalankodásom most a CVS kapcsán csupán annyiból áll, hogy milyen érzés lesz vajon visszamennyi arra a helyre, és szembesülni azzal, aki életünk legrosszabb perceit okozta olyan teljesen felelőtlen kijelentésekkel, amik a mai napig is nagyon rejtélyesek* számomra. Az nem kérdés, hogy ugyanoda megyünk, mert szakmailag vérprofik voltak, de remélem, nem fog emlékezni rám (bár a hasamon olyan egyedi tetoválás van, hogy nagyon esélyes), és nem fog rákérdezni, hogy miért nem hallgattunk rá és vártunk, mert nem biztos, hogy úrihölgy tudok majd maradni. Ezen túl meg megint: félek ugyan, de nem aggódok, a kocka el van vetve, it is as it is.

És még valami, ha már így beindultam, csak hogy kis színes legyen a vége. Ez a terhességi hányás akkora egy vicces dolog, komolyan. Mondtam már a múltkor is, hogy egyrészt egyáltalán nem kellemetlen vagy megerőltető, mint az, ami mondjuk másnaposan van. A mai reggelim, egy marék hasábburgonya és hozzá (Surprise!) öt-hat kovászos uborka is perceken belül visszaköszönt például, nyilván még semmilyen undorító mellékíz nem társult hozzá; aztán mikor már semmi sem volt, ami kijöhetne, követte pár kedélyes öklendezés, ami szintén nem volt különösebben rossz érzés. És aztán, mint egy igazi paraszt, egyszerűen megettem a maradék pár szem krumplit plusz további másfél uborkát, mintha mi sem történt volna. Ohwell...


* Nyilván a Turner-szindrómával kapcsolatos keresgéléseim azóta sem értek véget, és minél több tanulmányt olvasok, annál inkább megerősítenek abban, hogy még az akkor általunk elképzelt (és nem általa lefestett!) legideálisabb szcenárió is teljesen irreálisan optimista volt - azóta tudtam meg például, hogy amit mi egy százalék élve születési rátának gondoltunk 45X0 kariotípus esetén, az tulajdonképpen több kutatás szerint még kevesebb, csupán 0,3%.

11 megjegyzés:

  1. A Toxoplasmához:
    Nekem Surányi magától "hozzácsapja" a trimeszteres vérvételekhez, bár a háziorvosom nem volt hajlandó adni rá beutalót (de ő egy külön, nem reprezentatív eset...), úgy tudom, hogy a háziorvos is köteles beutalót adni, ha alá van támasztva (=várandós vagy, és vannak állataid, és tudod, hogy negatív vagy.
    Szal igenis követled a nőgyógynál és a házidokinál is, nehogy költsél megint erre!!!!
    Ja, és még egy fontos: nekem mellette CMV-t is néztek mindig, amennyire utána olvastam, mindenkép érdemes, mert ezek "édes tesók".
    (Védőnő semmilyen receptet nem adhat.)

    VálaszTörlés
  2. Itt havonta nézik a toxoplazmozist, és ugyanolyan idegbeteg vagyok, mint te, mielott kinyitom a boritékot... pedig tudom, hogy minimalis eselye van a fertozesnek.

    Mas: én olyan kommentet is kaptam a kromoszoma-vizsgalatok kapcsan, hogy akkor biztos egy masfél éves autista kisgyereket is "visszaadnék", ha el tudnam vetetni a beteg magzatomat... en erre akkor nem is reagaltam, akkora boduletes hulyeseg. Jol leirtad feljebb, hogy miért! :)

    Egyebkent azok a nok, akik emberségre és humanitasra meg hasonlokra hivatkozva kritizaljak a dontésedet; sztem pont hogy nem emberségesek. Az egyik baratnom, akivel kétnaponta beszéltem a félelmeimrol es a hezitalasaimrol, biztosan nem vetette volna el a sajat beteg magzatat (es ezt el is hiszem neki). Es soha nem kérdojelezte meg a sajat véleményemet, azt, h kromoszoma-rendelleneség esetén elvetettem volna.

    Ja, es a masik: a kockazatbecslésben a nok altalaban nem is veszik figyelembe, hogy a megnyugtatonak gondolt szam nagy esellyel fugg a doki tapasztalatatol is.

    VálaszTörlés
  3. Hiába vártunk hosszú éveket, hogy összejöjjön a baba, azt tenném amit te, mert nem vagyok önző, szóval egyet értek!

    VálaszTörlés
  4. A macskákohz nem tudok hozzászólni, én nem vagyok macskás egyáltlán, de a többivel anynira de annyira egyetértek. Midnig megdöbbenek, hogy van valaki, akivel ennyire hasonlóan gondolkozunk ilyen témákban, és aki ennyire hozzám hasonlóan definiálja magában a "könyörületesség" fogalmát..
    majd ha itt lesz az ideje, és el merm hinni, hogy tényleg terhes vagyok, jövök majd ám kérdezni a vizsgálatról, helyről, ementről,s tb.. de egyelőre nem merk még csak gondolkozni sem a témán. Majd idővel..

    VálaszTörlés
  5. Ré, köszi a toxo-infókat, akkor majd a házidokival beszélek erről, és kérem a CMV-t is tőle, hátha.

    Tamko ezt a másfél éves visszaadós kommentet nem is láttam nálad, pedig lett volna egy-két keresetlen hozzáfűznivalóm...

    Popi, én ezért mondtam mindig mindenkinek, hogy ezt előre kell eldöntetni... azt is, hogy vállal-e az ember invazív vizsgálatot, és azt is, hogy mit tenne esetleges rossz eredmény esetén. Mert a tények küszöbén különben embertelenül nehéz, még úgy is, hogy mi csak negyedannyi ideig küzdöttünk a babáért, mint ti...

    Audrey, én ismertem olyant, aki csak azért csináltatott kombinált tesztet, hogy lelkileg fel tudjon készülni szülésig, ha baj-gyanú van. Akkoriban úgy éreztem, hogy le a kalappal az ilyen emberek előtt, ma már úgy látom, hogy ez egyszerűen önzés: ha feltétlenül mártír akar lenni, akkor mentsen meg egy árvaházi beteg gyereket, ne hozzon egy világra még egy plusz szenvedőt, csak azért, hogy saját véréből legyen.

    VálaszTörlés
  6. Erre a tanácsodra nagyon is emlékszem, hogy előre kell eldönteni a vizsgálatot. Ezért már többször is vissza-visszatértem, hogy mit tennék, ha terhes lennék. És nem tudom eldönteni, de tényleg nem.
    Amikor a fiúkat vártam, akkor ez fel sem merült, de olyan végtelenül tapasztalatlan és fiatal voltam még. Ma már tudom, hogy ez az egész olyan, mint az orosz rulett, mert senki nincs bebiztosítva semmi ellen.
    Kicsit a megérzéseimben bízok, hogy tudni fogom AKKOR, hogy mit kell tennem. Hiszen Te is tudtad, hogy menned kell és kész.
    Egyébként mélységesen egyetértek veled az említett dolgokban.
    ETAMA

    VálaszTörlés
  7. Én egyetértek veled abban, hogy előre el kell dönteni, hogy mit tenne az ember.
    Azzal azonban nem, hogy világra hozni egy beteg gyereket önzés lenne. Én láttam jópár beteg gyereket amíg ott voltam a kisfiam mellett az intenzíven. Láttam, amit láttam, nem akarok ebbe belemenni. AZt gondolom, hogy ha elvárod, hogy mások megértsék, hogy te miért döntöttél így, akkor próbáld megérteni és elfogadni, hogy mások másképpen döntenek. Ők is pont annyira megindokolják mint te. ÉS pont annyira bántó számukra, amit te mondasz.

    Én azok közé tartozom, aki a következő terhességnél semmire sem ment el, se kombinált tesztre, se AFP-re, se amniora, semmire. Mert mi akkor eldöntöttük, hogy vállaljuk akkor is, ha beteg. Viszont a legcsekélyebb mértékben sem akarok ezek miatt idegeskedni, és a legcsekélyebb kockázaátt sem vállalom ezeknek.

    Én még 4D-re sem tudtam oda visszamenni, ahol anno elindult a rossz sorozatunk...e

    VálaszTörlés
  8. Est én kutyás vagyok:-) És én is/ mi is együtt fekszünk a nappaliban, minden reggel-este van "családi" ölelés-összebújás hármasban és igen, én is puszilgatom, szeretgetem és naponta százszor elmondom neki, hogy mennyire imádom :-) A hálószobai ágy tabu, oda nem jöhet fel, mellettem alszik a földön a szivacsán.

    Mélységesen egyetértek veled mindenben, én is extrém vonalas vagyok :-) Számomra sem kérdésesek ezek a vizsgálatok, sőt nálam van még egy plusz indikációja a dolognak, az pedig a kor. 41 évesen nem hiszem, hogy szuper integrált tesztem lenne :-( Persze 41 évről csak akkor beszélünk, ha idén babás leszek :-)

    Nagyon szorítok Nektek és már vártam ezt a forró kása kerülgetős bejegyzést :-):-)

    VálaszTörlés
  9. Etama, hát mi akkor is előre döntöttük el, szerencsére - mert én pont hogy azt éreztem, hogy minden rendben, és majdnem meginogtunk, amikor még közvetlenül CVS előtt is, a genetikai UH alapján (az ország legnevesebb szonográfusa és legjobb gépe!) azt mondták a dokik, hogy tökéletes a baba, minek szúrni... Szóval nem olyan könnyű "tudni" sajnos, mikor már ott van benned és imádod...

    Kicsinap, én nem várok el senkitől semmit, főleg megértést nem - mi úgy döntöttünk ahogy, újra úgy döntenénk, semmit sem bántunk meg; és elfogadni minden további nélkül el tudom, hogy van, aki másképp gondolja és teszi, de megértésről szó sem lehet. Én abban hiszek, hogy a szeretet szabad, azzal nem tisztességes megkötni senkit, se a férfit a nőhöz, se a gyereket a szülőhöz... a pasimat is azonnal elengedném, ha mást akarna, hiába imádom, a gyerekemet is elengedem, ha mellettem lennie szenvedés, hiába minden vágyam, hogy megszülessen.
    Koraszülött intenzíven hál'Istennek nem volt szerencsétlenségem járni még, de láttam már fájdalmakba belefásult embert (gyereket gondolom annál még ezerszer rosszabb): tőle is gondolkodás nélkül váltam volna meg, ha rajtam múlik, hiába volt az anyám, akit a világon a legjobban szerettem, és akire a világon a legnagyobb szükségem volt.

    Heni, ha jól tudom kutyától nem lehet elkapni toxot, mert ők nem hordozók... főleg ha olyan kis civilizált, hogy még az ágyba sem megy be. (Na próbálnám én erről meggyőzni a macskát szobából való kizárás nélkül!)
    Én nagyonnagyon drukkolok, hogy 41 évről beszéljünk... :)

    VálaszTörlés
  10. Szia Est!

    Egy ideje olvasgatlak és nagyon drukkolok nektek! A toxo miatt szeretnék írni! A férjem állatorvos tud egyet mást a cicákról is. Ő azt mondja,hogy nem a cicák fertőznek,hanem a kakijuk. Az sem mindenhogy,hanem ha egy kis időt eltölt beásva homokban/ macskaalomban. Szóval az almos tálcát ne te takarítsd!!! Minden rendben lesz! Kata

    VálaszTörlés
  11. Koszi a megerositest, Kata - es a drukkot is, nagyon! :) Azt en is tudtam, hogy kakifertozes ez, meg alom kozelebe sem megyek, de hat ilyenkor meg az is eszembejut, hogy mikor o kaparja el, akkor a por a szorere megy, aztan en simogatom... Szoval amint lathatod, TELJESEN irracionalis (ertsd: bolond) vagyok. :)

    VálaszTörlés

Mondd!