Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2013. október 12., szombat

Második rész: A fura apropó

És akkor az előző posztban említett furaság: tegnapelőtt átmentünk M. szüleihez vacsorázni (valami istenien főznek, és M.Apuka egy angyal, mindig kapok olyan extrát tőle, ami csak nekem készült, és megengedett a diétámban), szokás szerint elég sokáig ott ragadtunk, és beszélgettünk mindenfélékről. Már nem is tudom minek kapcsán (talán szoptatás) került szóba az, hogy mostanság mennyi fajta ételről állítják, hogy valamennyi idős kor előtt tilos adni, mert allergizál, mikor megemlítettem, hogy ezeknek ugyan még nem olvastam utána annyira alaposan, de az például elég szomorú, hogy Kissmajom majd nem ihat grízes tejet, mert azt mi mennyire szerettük kiskorunkban; viszont hogy azzal abszolút egyetértek, és alkalmazni is akarom, hogy egy kétéves ne tömjön már magába mindenféle édességeket. Mire M.Apuka mosolyogva ugyan, de halál komolyan rámszólt, hogy ugyan miért ne tehetné, ha jólesik neki, hát B.-nek is (M. unokaöccse) mi baja van tőle - és akkor majd ad ő az unokájának csokit, úgysem lehetek mindig mellette. Ezen annyira ledöbbentem, hogy több évre visszamenőleg precedens nélküli eseményként, keletkezett egy fél percnyi kínos csend, amit végül M. igyekezett enyhíteni valami olyasmivel, hogy hát persze nem óvodás korú gyerekre és spártai szigorra kell gondolni.
A helyzet feltérképezésébe természetesen beletartozik M. testvérének családja is, ahol az elsőszülött kisfiú esetében egész pici kora óta azt az elvet követte a sógornőm, hogy mivel borzasztó rossz evő, legalább valamit hajlandó legyen elfogyasztani, amiből energiát szerez, úgyhogy a gyereknek másfél évesen (és később a kislánynak* még hamarabb, hiszen látta a nagynál, nem lehetett megtagadni tőle) alapkajája volt a napi minimum egy tábla tejcsokoládé, és később voltak (és még most is vannak) olyan napok, amikor kizárólag gyorséttermi hasábburgonyán, zsömlehéjon, nápolyin és gumicukron élt. Erről nyilván mindannyiunknak megvan a véleménye (most egészségről nem is beszélve, de már csak azért is, mert mikor egy bölcsis este kilenckor egy szusszra benyom három Kinder-tojást, akkor nem feltétlenül lesz kezelhető, főleg ha eleve nem egy nyugodt fajta), mint ahogy egy csomó más nevelési kérdésről is, ami nekik rutin, de mi nem feltétlenül ítéljünk alkalmazandónak, de értelemszerűen nem bunkóztunk sosem, egymás között megbeszéltük, hogy mi miért nem tetszik, és miért kellene/fogjuk másképp, és kész. Ami rendben is van így, nem vagyunk egyformák, én sem bánom egyáltalán, ha a hátam mögött vagy akár szemtől szemben kritizálnak, elviselem a fejcsóválást, az ellenvetéseket, a rosszallást, az érvelést, sőt az iróniát külön értékelem; de ez a megfogalmazás azért egy kicsit sokkoló volt... egyrészt, hogy B. sem halt bele a Milka-túladagolásba, másrészt, hogy majd úgysem leszek mindig jelen.
Mert oké, a múlt századok parasztasszonyai is úgy neveltek fel generációkat, hogy pálinkás kenyérrel nyugtatták őket csecsemőkorban, de azért azt csak nem kívánjuk utánuk csinálni, még akkor sem, ha sokkal könnyebb, mint a magunkra kötözős folyamatos ringatás... Tudom, túlzok megint, az alkohol némileg ártalmasabb a kakaónál, de nem is erről van szó, hanem arról, hogy szülőként lehetőségem van meghozni bizonyos döntéseket a gyerekem helyett és (legalábbis a saját belátásom szerint) érdekében, és jogom van elvárni a környezetemtől, hogy a döntéseimet maradéktalanul tiszteletben tartsa; bizony még akkor is, amikor éppen nem látom. És ennek magától értetődőnek kellene lennie, nem kellene se harcolnom se magyarázkodnom se mentegetőznöm érte senki előtt, aki nem a gyerek apja. Főleg hogy mindenki más szemszögéből egy pitiáner ügyről van szó, ha úgy tetszik csupán megspórolom a családnak a chips-adót: nem veszélyeztetni akarom az unokát azzal, hogy nem adatom be az oltásait, csak úgy gondolom, hogy amíg nem muszáj, addig üres kalóriákkal és főleg értelmetlen cukrokkal nem kellene kínálgatni. Attól még ugyanúgy lehet vele szórakozni, tanulni, játszani, elnyerni és megtartani a szeretetét, mert ha sikerül bármit is átadni neki magunkból, akkor nem azon fog múlni a nagyszülőkkel kialakított kötődése, hogy bezzeg a kis barátja vaníliakrémes süteményt kap a papájától, ő meg csak banános kölesgolyót.

Bármennyire úgy tűnik, tényleg nem szándékozok bio-reform-vega-kutyafasza ősanyává lényegülni, nem gondolom azt, ahogy hú, Anyu de felelőtlen volt, amiért egyévesen húszcentis virslivel a kezemben pózolhattam a szülinapi fotóimon, amit utána állítólag jóízűen el is nyammogtam, és leöblítettem egy szelet tortával meg jó édes teával. Akkor annyit tudtak a világról, és igen, még most is vannak családok, ahol az ülni alig bíró apróság is kap a pörköltszaftos kenyérből - sőt az is megeshet, hogy ő majd kilencven évig éldegél virulva, miközben elővigyázatosék ötvenesen kimúlnak rákban. De azért mégis csak hál'Istennek, hogy ma már a tanultabb réteg esetében egy kattintásra vannak azok a komoly kutatásokon alapuló információk, amik per pillanat bizonyítják, hogy nem jó, ha egy gyerek túl kicsin kap nehezen emészthető ételeket, mert ugyan épp látványos gond nélkül megküzd velük a szervezete, de később lehet baj belőle (nem, valóban nem kategorikusan lesz, de valahogy nekem a -hat/-het sem szimpatikus), nem jó, ha túl korán kóstol meg mindenféle feldolgozott és gyors felszívódású cukrokat, mert igenis kinyírja a fogakat és a hasnyálmirigyet, arról nem is beszélve, hogy mennyire addiktív... hát most komolyan, melyik épeszű ember választaná a szilvát, ha az alternatíva a bejgli...? (Kérdezem ezt én, azon diétám közepette, amire minden kétség nélkül a tinikori helytelen táplálkozással beszerzett betegség miatt van szükségem...)
Egész pontosan egyébként még nem néztem utána annak, hogy mit gondoljak Kissmajom ellátásáról; azon kívül, hogy jelenleg soha meg nem kísérelt mértékben odafigyelek az étkezésemre (nem csak a szénhidrátok szempontjából, hanem úgy általában is, hogy tényleg minőségi dolgokat vigyek be), és azt leszámítva, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy anyatejet biztosítsak neki, egyelőre nagyjából annyit sejtek, hogy olyan féléves kor körül érdemes elkezdeni a hozzátáplálást. De azt például nagyon szeretném, hogy amennyire lehet később is elkerüljük a mesterséges ízeket és túlságosan mű ételeket, legalább amíg közösségbe nem kerül a gyerek, mert nyilván ott nem fognak kivételezni vele, és én sem akarom, hogy fogalma se legyen, mi az a párizsis kenyér vagy Pilóta-keksz, amit a többiek kapnak. Szeretném, ha örömmel enne zöldségeket és főzelékeket, és lehet hogy naivitás részemről, de úgy képzelem, hogy a gyerekek nem utálják ezeket zsigerből, csak persze nem is annyira hülyék, hogy egy agyonízfokozott tartós puding helyett inkább karalábét követeljenek. Szeretnék főzni szülés után M.-nek meg magamnak is, bármilyen béna szakács is vagyok, mert ha végre életemben először lesz alkalmam napközbeni itthontartózkodásra, akkor hátha nem leszek hullafáradt, és lesz energiám napi egy órányi konyhai sürgölődésre egy egészségesebb életmód érdekében.

Én (túlságosan is) jó evő voltam kicsiként, és most optimistán okoskodok, de igazság szerint tényleg nem tudhatom, mennyire rossz érzés lehet, ha küzdelem minden kajaidő, ha látod, hogy a gyereked nem eszik eleget és elég jó étvággyal, ha sovány és fejletlen a többiekhez képest, és mégis elég önfejű ahhoz, hogy ne fogadja el azt, ami jót tenne neki. Biztos én is kétségbeesnék egyszer csak, és kilószámra vásárolnám a bolti panírozott halrudacskát meg a metrómegállókban árusított fahéjas csigát, csak nőjön és erősödjön. De akkor is az van, hogy legalább a kezdetek kezdetén meg szeretném próbálni, hátha múlik valami rajtam is - és egy kicsit szar érzés úgy nekiindulni, hogy már az első lépés előtt is beígért buktatók után kell szimatolnom.
Visszatérve tehát M. szüleire, most ez ennyiben marad valószínűleg, legalábbis amíg a baba pár hónapos nem lesz, mert nem hinném, hogy egyhamar előhozakodna bárki is a témával, vagy ha igen, akkor én nem fogom erőltetni az ellenkezést, nem látom értelmét - meggyőzni valószínűleg nem fogok senkit, M. szülei még a régi hagyományok szerint nevelkedtek és neveltek, tesójától meg a feleségétől meg abszolút nem számítok arra, hogy belátják, hogy ők bármit is másképp illetve helyesebben csinálhattak volna. Nem fogok visszakozni persze csupán a békesség kedvéért, de örülök, hogy ezúttal megálltam a spontán replikát, és nem vágtam rá ösztönösen a fenyegetőzésre, hogy oké, hát akkor meg nem fog idejárni a gyerekünk felügyelet nélkül. Azért moderáltam magam, mert erősen bízok egy normális megoldásban: M. tesójáék is csomó olyan abszurd döntést hoztak a gyerekeik kapcsán, amiktől megrökönyödtek a nagyszülők (is), de tapintatos helytelenítésen kívül gyakorlatban azokba sem szóltak bele, és mindig betartották a legbugyutább szülői szabályokat is. És nekünk is bizonyítottak már rugalmasságot, amikor teljes egyet nem értés közepette, ami a telekvásárlásunkat illette (miért olyan messze, miért olyan nagyot, miért domboldalit, stb.), M.Apuka ajándék gyanánt kifizette az ár egyharmadát, és M.Anyuka megtervezte rá a világ leggyönyörűbb házát.
Szóval számítok rá, hogy ez egy kemény menet lesz, de egyelőre csak örülök neki, hogy M. támogat, és Apu (aki az első számú baby-sitter lesz nálunk) a kéréseimnek megfelelően jár majd el. A többi miatti kedvetlenség, most hogy már kiírtam magamtól, el is illan valószínűleg.


* G. most három éves, M.-en és rajtam kívül minden egyes családtagot irigylésre méltó sikerrel manipulál és zsarol, és ha nem ismerném én sem hinném, de esküszöm, hogy egyszerűen gonosz. Értelemszerűen nem a Sátán kölykeként született, de hivatalosan hiába maradt továbbra is stay-at-home mom idén nyárig, sógornőm fél évesen bölcsődébe adta, mert elege lett a gyereknevelésből - ott meg csupa nagyobb csoporttárs között meg kellett tanulnia a leghatékonyabban túlélni. És M.Apuka őt hozta fel pozitív példaként arra, hogy semmi szükség nem lesz korlátozni a gyerekünket, mert hogy lám, pár napja még a nagyon édesszájú G. is "csak" két rudacska (ez az elérhető legkisebb kiszereléssel számolva is 60 gramm) csokit evett meg uzsonnára, hiába kaphatott volna akár többet is. Nem, nem mondtam, hogy az az ő súlyához mérten olyasmi, mintha én együltömben bekanalaznék egy komplett befőttes üvegnyi Nutellát; és azt sem, hogy szerintem nem normális dolog, hogy egy gyerek belátására bízzuk, hogy mikor mennyi édességgel akarja jutalmazni magát.

11 megjegyzés:

  1. Valahogy úgy érzem, amikor majd ott lesz az idő, akkor el fogják tudni fogadni a ti szabályaitokat, és nem lesz baj.
    Istenem, hogy én mennyit kínlódtam a nagyobbik fiam rossz étvágyával! És nekem is volt olyan gondolatom, hogy bármit odaadok, csak egyen már. Persze a bármi akkor is egészségesebb alternatívákat jelentett, mert egyszerűen azokat ismerte. 3 éves koráig azt hitte, hogy a csoki Túró Rudit jelent, oszt' punktum, mert mást nem ismert. ;-) Ennek ellenére szép derék ember lett ugye. ;-)
    Minden rendben lesz.
    ETAMA

    VálaszTörlés
  2. Ez olyan szomorú! Én is félek ettől. Mióta anyósom ismerem (aki egyébként egy tündér) milliószor hallottam már, hogy egyél, egy ebéd alkalmával 6-szor minimum egymás után! Már évek óta adagoltam a férjemnek, hogy nem szeretnék majd kisgömbőcöt visszakapni anyóséktól, ha ott lesz a gyerek. Úgy érzem mindketten képesek leszünk "vérre menni" az elképzeléseink miatt :) aztán meglátjuk...

    VálaszTörlés
  3. Erre csak azt tudnám mondani: Anya tervez, Gyermek végez.
    De kívánok szívből, hogy tudj így táplálékot adni gyermekednek, és kialakítsd azt a dolgot benne, hogy az élet nem csupacsoki, hanem vannak zöldségek!

    Az én nagyfiam (most 4 éves) 3 éves koráig azt se tudta, mi az a puding, csoki stb., konkrétan megtiltottam a nagyszülőknek hogy csokit vegyenek neki, CSAK Mikulásra kaphatott! Ja, és a szülinapi tortából ismerte meg az édességet. ENNYI.
    Most, hogy már középsőcsoportos... hát igen válogatós. Nagyon rossz hatással van a gyerekre a közösség.Dehát ez van... Nem lehet burokban nevelni.

    VálaszTörlés
  4. Hát én a 4 évesnek még a mai napig megpucolom a Túró Rudit? Kap rá a csokiból két picike darabkát és kész... persze anyóséknál más a helyzet... de ott nem tölt olyan sok időt szerencsére :-) Apósom mániája a méz állandóan mézzel tömné mindkét kölyköt....

    VálaszTörlés
  5. A hugim egy bio "ősanya", náluk minden bio évek óta, de igen, ő is tudja, nem lehet mindig burokban tartani a gyerekeket. Idén 7 éves az unokahugim, és most volt először Mekiben, mert már minden osztálytársa volt, uh. egyszer most már ő is. Viszont évekig nem ismerte a kislány a csokit, és a nagyszülők le voltak tiltva, amin legbelül volt is megbántódás biztosan, de tudomásul vették a mi és a sógorom szülei is, a SZÜLŐK dönthetnek a gyerekeik étkezéséről. A most 5 éves unokaöcsém hamarabb megismerte a csokit, mert nem lehetett izolálni a nővérétől, amikor ő már ismerte, ez vissza is tükröződik, vele harc van a normális ételek elfogyasztásáért, míg a kislánnyal most sincs gond, mindent megeszik, ami mi, évekig a kölesgolyó volt neki a desszert :) Most alkalmanként csak főétkezés után maximum egy fél Kindertojás a megengedett nekik. Nem lehet könnyű, de a hugim is megértette a nagyszülőkkel, hogy jobb, ha együttműködő partnerek lesznek, mert nekik okoznak utána otthon gondot, küzdelmet, és bőven elég a későbbi tágabb környezettel (kisbarátokkal, ovis társak kis hencegéseivel, stb) megküzdeni. És igenis jól írtad előzőleg, a -hat/-het is elég visszatartó tényező, hogy megóvjuk a gyerekeinket későbbi betegségektől.

    VálaszTörlés
  6. Etama, akkor majd a nyakadra járok bármi-ügyben, ha esetleg rossz evő lenne a Kissmajom - húszéves korára nagyfiad-típusú utóddal ugyanis én is szívesen kiegyeznék... :)

    Hú Popi, igen, az egyél-egyélezés is nagyon ártalmas tud lenni, ilyen szerencsére nálunkfelé nincs, de emlékszem rá kiskoromból nagynéniktől, és sajnos meg is voltak a maradandó rossz hatásai nálam: kisgömböc gyerek voltam, majd anorexiás tini lettem, és hát most ennek iszom a levét... :/

    Anita, én már attól is nagyon boldog lennék, ha három éves koráig nem enne hülyeségeket, szerintem igenis számít a szervezetnek az a pár év nyugi is, mielőtt találkozna a műkajákkal...

    Szilvi, és miután anyósék teletömik mindenféle finomsággal, hogy győzöd meg, hogy otthon a meztelen túrórudi is elég legyen desszertnek? Ha ez működik, akkor jó, mert heti egyszeri családi ebédkor nálam is belefér majd egy-egy Kinder-tejszelet (persze nem másfél évesen)...

    Heni, hát hétéves vagy akár öt az nekem egy kicsit sok ahhoz, hogy semmit ne ismerjen még, amit a világban esznek - persze ideális lenne, de azt nem akarom csinálni, hogy kizáródjon mindenféle gyereknek élvezetes dologból (Mekis csoport-szülinapozás, ovis ünneplések, stb.) azért, mert nem engedem junk-food vagy édesség közelébe sem. De az fasza lehet, hogy a nagyszülők akár ebben is partnerek, akkor legalább tudod, hogy ilyen gondjaitok nektek sem lesznek...

    VálaszTörlés
  7. hát én egyszerűen azt szoktam mondani, hogy az a mamáéknál van ez meg itthon, és itthon én vagyok a főnök... és innentől kezdve csinálhat bármit én nem engedek

    VálaszTörlés
  8. Ezért jó külföldön élni. :D
    De komolyan, úgy veszem észre, hogy ez a tipusú konfliktus elkerülhetetlen sajnos. Az igazat megvallva én már attól a falon vagyok, ha más véleményét meg kell hallgatnom, mert UNOM, hogy pl anyósom 2500 km-ről, évi 4 látogatás alapján azt hiszi jobban ismeri az unokáját, mint mi, akik nap mint nap együttélünk vele. Remélem meg fogjátok tudni beszélni a dolgot.
    Nálunk amúgy 2 éves koráig gyönyörűen evett a ded, brokkolit, karfiolt, mindent gyakorlatilag, aztán szinte egyik napról a másikra gondolt egyet és most zöldségek közül csak borsót és kukoricát eszik, igaz, gyümölcsökből jól állunk, almát, epret, szőlőt, áfonyát, esetleg mandarint eszik, de új dolgokat (pl kivi, dinnye, barack, szilva, málna) mondjuk meg nem kóstol. SEMMI nem történt 2 évesen, mindent ugyanúgy adtam neki, hirtelen váltott. Ja, a tejtermékeket szintén abbahagyta és húst is alig-alig eszik. Furák a gyerekek és kiszámithatatlanok. :)

    VálaszTörlés
  9. Egy játszótéren körbenézve sok szülőtől hallani, valóban a nagyszülők több mindenbe "belerondítanak", és milyen kitartóan. Szerintem kevés család lehet kivétel. Vagy elképzelem, jobb odafigyelni, mert be sem vallják mindig feltétlenül.
    Azt nem tudom, hogy aki közösségbe bekerül, vajon hová jár, ahol a gyerek nem ismeri meg az édesség minden formáját sajnos.
    Szóval jó résen lenni, mert nagyszülőket megváltoztatni a kisebb esélyes/esélytelen, és ahogy írod, más eszközzel kedveskedni nem olyan egyszerű számukra, mint egy darab csokival.
    Take care :-)

    VálaszTörlés
  10. Azt hiszem az ilyen beleszólós résznél jon az anyós ill após megszólítás .... de reméljuk ám hogy nem lesz ilyesmi, hátha csak meggondolatlan kijelentés volt ez "apósodtól", csak nem fog olyat csinálni a gyerekkel bármi is legyen az , amit te ellenzel.....

    VálaszTörlés
  11. Part, hát ez is nehéz ügy, ha a gyerek mindenféle kényeztetés nélkül, csak úgy magától dönti el, hogy nem kér ezt meg azt - de ilyenkor legalább tudod, hogy se te se senki nem tehet róla, nem rontottatok el semmit... számomra kevésbé frusztráló ez a tudat, mint az, hogy rajtunk múlott volna, de nem voltunk elég ügyesek.

    Névtelen, ebbe bele sem gondoltam, hogy úgy is csinálhatják a nagyszülők, hogy nem is tudok róla (ehhez képest mondjuk tényleg lehetek hálás, hogy megvolt a fair warning)... bár azt elnézve, hogy mennyire élelmesek a kisgyerekek, szerintem egy ilyen szuper titok nem tartható meg, nyilván a pofámba vágná, hogy debezzeg papáék megengedik... :)

    MrsGardner :) annyira azért nem hinném, hogy el tudom romlani a viszonyunk, hogy következetesen leapósozzam, alapvetően tök jófej, és az incidenc ellenére is bírom nagyon. És hát remélem, hogy nem fog, ahogy igazából a másik unokáknál sem csinál - ott a szülők túl megengedőek...

    VálaszTörlés

Mondd!