Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2014. május 19., hétfő

Végjáték

Hát ez is bekövetkezett - az utolsó száz méter. Sokszor eszembe jut, de általában erősen próbálok nem belegondolni, mert a sírás környékez, és annyira de annyira irigylem azokat a nőket, akiknek minden erőfeszítés nélkül megy ez, mint a karikacsapás. Persze tudom, hogy hülyeség, van egy csodálatos, boldog, kiegyensúlyozott, testben és lélekben makkegészséges drága kisfiam, mi kell ennél több…? Bűntudatom van, hogy hálátlan vagyok, és mégis… mégis fáj, bárhogy logikázok.

Nem tudom, mennyi tejem van még, a kölcsönmérleget olyan két hete visszavittük, nem akartam tovább stresszelni magam vele. Azt látom, hogy van valamennyi, mert akár egy órával a teljes kiürítés után is vadul dőlni kezd, ha megnyomkodom - de sokkal gyorsabban szelidül ez a folyás vékonyka sugárrá, mint régebben: máskor akár háromnegyed órán át is fejhettem, amíg már nem jött semmi, most a csúcsidőkben elért rekord 180 milli kevesebb mint felére csökkent, és már csak akkor feszül a mellem, ha hat-nyolc órája nem fejtem ki. Ennyit persze csak extrém esetben szoktam várni, amúgy olyan kétóránként megkínálom a Kissmajmot, aki boldogan el is fogadja, és szívja is lelkesen, amíg a nagyja ki nem jön; utána már csak néz a gyönyörű szemeivel, és édesen mosolyog, én meg kifejem a maradékot, ami már sosem több 30-40 millinél.
A szaporítófejést már hetek óta abbahagytam, mert ínhüvelygyulladásom lett, és van azóta is. A kezeim annyira erőtlenek, hogy sokszor képtelen vagyok levenni a cumisüveg kupakját, és főleg éjszaka pár órás pihentetés után, annyira elgémberednek és sajognak, hogy csak sziszegve bírom kiemelni a babát a kiságyból. Egy kísérlet erejéig visszatértem a gépes próbálkozáshoz, de nevetségesen kevés eredménnyel, úgyhogy a körülményekhez képest a legkisebb rosszat választottam: hogy ne menjenek teljesen tönkre a kezeim, ami a tej azonnali eltűnéséhez vezetett volna, többet nem kínoztam magam a 7-7/5-5/3-3/1-1 verzióval, de azért a szoptatás után bentmaradt adagokat mindig kisajtoltam. Így húztam el mostanig azt, hogy a napközbeni cicizések mellett fejésből mindig összejött egy teljes adag, amit vacsoraként megkaphatott Kissmajom, de tegnap óta már ez sincs. Éjszakára még úgy tűnik, hogy elég neki, amit termelek, sőt meg vagyok győződve hogy a két ébredéskori akciója (éjfél és hajnali négy körül) már csak komfortszopizás, és simán kibírná reggelig nélkülük - de titokban imádkozom, hogy ez minél később történjen meg.
A melleimre rossz ránézni, olyanok, mint a cipőtalp, ki vannak pirosodva és érdesek a sok húzkodástól és nyomkorászástól és szorongatástól, és a balban továbbra is ott van a csomó, bár határozottan kisebb már; ezek mondjuk annyira nem érdekelnek, ha menne a fejés, még pár hónapig szívesen csinálnám minden ellenére, de ugye nem rajtam múlik. Ha majd teljesen elapad a tej (olyan nehezemre esik leírni még a szót is, hogy mindjárt bőgök), akkor elkezdem kenegetni valami puhító olajjal, hogy rendbejöjjenek, és vissza fogok menni megultrahangoztatni is, de addig nincs értelme, mert a laktáció miatt úgysem lehet normálisan diagnosztizálni.

Tudom, vagy legalábbis sejtem, hogy miket rontottam el, miket csinálnék másképp, és fogok is, a következő alkalommal. Már a legelején alternatív (fecskendő, pipetta, Medela Calma) pótlást kellett volna alkalmazni, amikor kiderült, hogy nem működik az itatás, de Kissmajom hetekig annyira ügyesen váltogatta a mell-cumi technikát, hogy meg voltunk győződve, hogy később nem alakulhat már ki zavar. Fokozatosan csökkentgetni kellett volna a tápszer mennyiséget, akkor is, ha a tejem nem szaporodott megfelelő mértékben, de egyszerűen nem volt szívünk éheztetni egy percig se, és akkoriban nem is nagyon lehetett volna: Kissmajomnál nem működött a gyakrabban mellre tennis középút, ha nem volt teljesen tele a pocakja rögtön keserves sírásba kezdett. Végig szaporítófejnem kellett volna, kitartóan, éjjel is - erre mondjuk nem tudok értelmes megoldást még mindig, mert Kissmajom az elején legkésőbb háromóránként szopizott, és ha fejtem volna, akkor ő mindig félig üres mellre került volna vissza, és sosem lakott volna jól, továbbá annak sem látom értelmét, hogy kifejni és azután más úton odaadni, mikor a legtökéletesebb megoldás mindkét fél számára a szoptatás. Többet kellett volna innom, még több tejszaporító mindenfélét kipróbálnom, fejen állva énekelgetnem a tehénhimnuszt… nem tudom. Minden esetre nagyon furdal a lelkiismeret, hogy nem tettem emberfeletti erőfeszítéseket, főleg így, hogy gondok vannak a székrekedéssel - Kissmajom minden egyes hiábavaló erőlködésénél és minden egyes szélcsövezésnél óhatatlanul eszembe jut, hogy ha képes lettem volna kizárólag anyatejjel táplálni, akkor most erre nem lenne semmi szükség.
Ami miatt még frusztrálóbb az egész az az, hogy az utóbbi időben volt ugye egy csomó kajagond, amikor Kissmajom nehezen fogadta el a cumit, cicizni viszont elég gyakran akart. Igazából még most is sokkal kevesebbet eszik, mint régen, szinte sosem kér 120 millinél többet egy étkezésre, és már várni is megtanult, nem ordít, ha nem kap azonnal jóllakásnyi adagot. De mostanra már minden elromlott, azt ugyanis, hogy meddig van kedve próbálkozni, nem tudjuk visszacsinálni; tehát hiába lett volna meg az a 120 milli a két mellben még akár egy héttel ezelőtt is, neki már nagyon nem volt türelme kiszívni utolsó cseppig. És őszintén szólva én sem erőltettem, mert mióta előbújtak a tűhegyes fogacskák, már elég kellemetlen tud lenni, ha alkalmanként hatszor azzal fejezi ki nemtetszését a nem megfelelő volumenű kínálat iránt, hogy összeszorított szájjal elrántja a fejét.

Hát így lett egy nagy-nagy vágyból miserable fail. Ma már úgy szoptatok, hogy tudom, szinte szó szerint utolsó lehet bármelyik alkalom, hiszen ijesztő gyorsasággal csökken a tejem napról napra, és esélyét sem látom annak, hogy sikerüljön a hatodik hónapot is végigvinnem... Örökké emlékezni fogok arra az eufóriára, amikor a sok kórházban átsírt óra és rengeteg otthoni nyüstölés után, végre sikerült egy kortynyi tejet kinyernem magamból a fertőtlenített pálinkáspohárba. És nem fogom tagadni, akkor sem, ha önzés, hogy kegyeltenül rossz érzés, hogy sosem ismerhettem meg annak örömét, hogy egymagam nyújtani tudok mindent, amire a gyerekemnek szüksége van, hogy csak belőlem táplálkozik, csak általam nő.
De hálás vagyok, hogy megadatott annyi, amennyi, ebből is, és csak remélni tudom, hogy hasznosság szempontjából tényleg jelentett valamit Kissmajom pici testének ez a sok szerencsétlen küszködésem. Mert én annyit kaptam cserébe tőle, amennyit elképzelni sem tudtam volna. A nagy, nyugodt, összebújós csendeket, amikor csak mi ketten vagyunk az éjszakában. Az imádott arcocskáját, ahogy lehunyt szemmel egyre lassabban mozdul, mígnem végül teljesen elernyed, és már csak a forró lélegzetét érzem a bőrömön. A kis bársonyos, meleg tenyerét, ahogy hozzám lapul, és karmolászgat, mint egy dagasztó macskakölyök. Próbálok minél alaposabban a szívembe vésni minden pillanatot amíg még lehet, mert fotózni hiába próbálom a lenézek-rá látványt, a képek sosem adják vissza töredékét sem annak, amit érzek.
Time to let go I guess. Csak ez sosem volt az erősségem...

5 megjegyzés:

  1. Fel a fejjel, tudom milyen érzések kavarognak benned. De tényleg próbáld meg úgy felfogni, hogy bő 5 hónapig kapott anyatejet Kissmajom :) sokat számít, hidd el :)
    ...és a következő babánál már ügyesebbek lesztek :))))

    (nálunk a Középső gyerkőcöt tiltották le 1 hetesen az anyatejről, CMV fertőzés miatt. A babus 6 hónapos korában voltunk a László kórházban, egy specialistánál, aki akkor azt mondta: hatalmas őrültség volt eltiltani... na akkor ott azt hittem, belepusztulok :( )

    VálaszTörlés
  2. Tudom, hogy nagyon nehéz, de nézd azt, hogy több mint 5 hónapig kapott anyatejet, ami pedig a lehető legjobb neki. Minden érzés ismerős, amiről írsz, a macskadagasztó kis kezek és olyan szépen fogalmazol :-):-) Hát mindig csak sírok :-)

    VálaszTörlés
  3. Teljesen természetes, amit most érzel, hiszen a mindennapjaitok része volt, de hidd el, ha engeded magadnak, gyorsan túl leszel rajta, és nemsokára más fontos dolgok kötik majd le a figyelmedet (mozgás, beszéd, hozzátáplálás,szobatisztaság, ovi stb...).
    Az, hogy "elgyászolod" ezt az időszakot, hasznos és kell is, de ne tapicskolj később az önsajnálatban, az neked se, Kissmajomnak se tenne jót.
    Nem szabad ezt kudarcként megélni, én mondom, az érettségi bankettjén, vagy az eljegyzési partyján senki nem fogja neked szegezni a kérdést, hogy meddig szoptattál. Kissmajom nem ettől lesz nagyszerű gyerek, hanem a szeretettől, amit tőletek kap.
    Maradjon meg benned ez szépként, te igenis mindent megtettél.

    VálaszTörlés
  4. Jaj, sajnálom... Mondjuk azért nem nevezném fail-nek azt, hogy fél évig kapott anyatejet minden nehézség ellenére is, hanem ezt inkább sikernek nevezném. Pont abban az időszakban, amikor még valóban lényeges, megkapta. De azért persze megértem, hogy többet szerettél volna.

    BTW a mell állítólag másfél óra alatt telődik fel újra, ezért van értelme a 3 óránkénti etetés utáni fejésnek meg a 2 óránkénti szoptatásnak is, habár az én mellem érzésre inkább kétórás ciklusokban telődött, szóval sztem lehetnek egyéni különbségek.

    VálaszTörlés
  5. More milk plus kapszula? Nekem 3x is segített, és végül 13 hónapig szoptattam! Egy próbát talán megér, mert 24-48 órán belül hat!

    VálaszTörlés

Mondd!