Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2014. augusztus 20., szerda

Megáll az eszem...

Az utóbbi időben a legkülönbözőbb emberek lájkolgatják és osztogatják meg FaceBookon ezt a cikket, illetve az arcpirítóan pongyola módon lefordított magyar változatát. Tudom, hogy ez csak egy a számtalan parenting-okoskodás közül, de nekem legalább annyira feláll tőle a szőr a hátamon, mint a sírni hagyástól, és egyszerűen nem tudom megállni szó nélkül...

Íme a zseniális szabályok brit tudósok szerint "according to a British nanny":
1. Ne engedd, hogy a gyerek legyen a főnököd, ne fáradozz azért, hogy a kedvébe járj, hisztizzen csak, amíg ki nem folyik a szeme, nehogymá azt gondolja a büdös kölke, hogy abból a bögréből ihat, amelyikből az úri kedve tartja. Gyakorlatilag azt tanácsolja a szülőnek, hogy viselkedjen úgy, mint egy ötéves, és nevetségesen jelentéktelen kívánságok kapcsán is inkább provokálja ki a toporzékolást, csak hogy megleckéztethesse a gyereket, és bebizonyítsa neki, hogy azértsem lehet igaza, hiszen ő kicsi, mi meg nagyok vagyunk ugye. Basszusmár… ennyire fontos lenne diadalmasan leigázni az egyértelműen gyengébb "ellenfelet"? Ha ezt gyerekek teszik egymással, rögtön bullying a bélyeg, de ha anya teszi, akkor rendben van, sőt dicséretet érdemel? Mi a rohadt lószarért nem lehet odaadni azt a tetves rózsaszínű bögrét?! Két mozdulat: polcról elővesz, tejet átlöttyint - és mindenkinek van egy nyugis, mosolygós reggele, függöny. De nem, inkább ordítson a gyerek egy fél órát, amitől ő is, a szülő is, és jó eséllyel a szomszéd is feszült idegbajosként kezdi majd a napot, kedvetlenül ráförmed mindenkire, és gyűrűzik a kis semmi konfliktus tovább, de nem baj, legalább a felnőtt sikeresen érdekérvenyesített, gratulálunk.
2. Ebben a legyenek elvárásaidos részben legalább van egy épkézlábbá fejleszthető gondolat: hogy saját példával meg kell mutatni, meg kell tanítani a gyereknek azt, amit tőle is látni szeretnénk. De az "elvárás" szót én ennek ellenére is utálom, felnőttek közötti kapcsolatban is, mert miközben ártalmatlanul hangzik, kvázi legitimálja a másik személyiségének megváltoztatására való törekvést, és kéz a kézben jár az érzelmi zsarolással. Az én gyerekem ne azért legyen udvarias/segítőkész/szorgalmas, mert elvárom tőle, legyen azért, mert úgy érzi jól magát - és ha nem érzi, akkor én leszek az első számú szövetségese, aki elfogadja olyannak amilyen, és támogatja abban, hogy akkor is érvényesülni tudjon, ha nem hajbókol az osztályfőnöknek, nem engedi meg a padtársának, hogy lemásolja a dolgozatát, és nem szívesen jár heti minimum háromszor különórára.
3. Ez a kedvencem: szabadítsuk rá a buszsofőröket, tanárokat, bolti eladókat és más szülőket a gyerekeinkre - fogjunk össze mindannyian a kis trógerek ellen, és hadd vezesse le rajtuk a dühét minden frusztrált idióta nevelje meg a társadalom azt, aki ki merészel lépni az egyenletesre döngölt sormintából. Igen, szándékosan hagytam benne a felsorolásban a tanárokat, és nem, az én gyerekemet ne rendszabályozza, szidja, szégyenítse, alázza, félemlítse, fenyegesse (tovább nem fokozom, mert ami következne, azért a szemét kaparnám ki) egy tanár se, egy rokon se, senki; pont.
4. Na ennek a biztatásnak egy részével kivételesen egyetértek: ne nyomjunk mindenféle kütyüt a gyerek kezébe, csak azért, hogy türelmet igénylő helyzetekben könnyebben megússzuk a lekötését. Jogos, sokkal kevesebb tévé előtt bambuló, és sokkal több családjával játszó gyereket a világba! De (Suprise, surprise!) a szerző nem egészen erre gondolt, hanem arra, hogy szülőként nekünk sem feladatunk a gyerekkel való foglalkozás - legyen fegyelem, kéremszépen, és szórakoztassák csak el magukat a csemeték. Mi több, már kisbabakorban tanuljanak meg önnyugtatni, ahelyett, hogy olyan kacifántos segédeszközöket használnának, mint a vibráló pihenőszék, és persze ahelyett, hogy az anyjukra meg az apjukra számítva támogatásért nyújtogatnák a koszos kis mancsaikat. És nyilván rengetegen vannak, akik ezzel mélységesen egyetértenek, hiszen ezen alapul az ünnepelt cry-it-out módszer is, de basszus ez annyira szomorú, hogy belegondolni sem akarok, mert mindjárt magam is sírva fakadok...
5. Say what?! Ha nem akarjuk valaki igényeit a sajátjaink elé helyezni, ha nem akarjuk valaki kéréseit a mi vágyainknál fontosabbnak tartani, ha nem akarunk valakit magunknál jobban szeretni, akkor ott a kézenfekvő megoldás: ne szaporodjunk! Az utódvállalás ugyanis ilyen - bakker, még a legendásan nemtörődöm macskamamák is éheznek, harcolnak, lestrapálódnak, szenvednek a kölykeiért. Persze az állatoknak egyszerű, náluk kizárólag ösztönös ez az odaadás, csak mi, emberek találunk ilyen csodás kiutakat, hogyaszongya minek azonnal itatgatni azt a gyereket, ha szomjas, meg kell szoknia, hogy a kívánságok nem mindig teljesülnek… Gondolom, ez ugyanaz a primitív iskola, amelyik szerint egyéves korban (esetleg hamarabb) a babának illik átaludnia az éjszakát, ezért ha felébreszti az éhség, kiválóan leszoktatható róla, ha tej/tápszer helyett csak cumit vagy vizet nyomunk a szájába - pár nap szenvedős lesz, de végül csak megunja a követelőzést. WTF?!

Emberek… seriously…? Mi történt azzal, hogy tiszteljük azt a kis lényt, akit a világra hoztunk? Mi történt azzal, hogy ne idomítsuk és ne büntessük csak azért, mert úgy kényelmesebb "nevelni", ne szarjuk le a fejét csak azért, mert megtehetjük, ne vagdossuk le a szárnyait csak azért, mert gyerek?
Ilyenkor mindig rájövök, hogy még a szüleim lábnyomát is csókolgatnom kellene azért, amiért szabad, független, egyenértékű emberként kezeltek, amióta az eszemet tudom…
Rant over.

46 megjegyzés:

  1. Nagyon rosz ez a cikk, teljesen szakmaiatlan keveri a szezont a fazonnal. Az hogy elesik a kisgyerek megütötte magát akár, vagy csek megijedt és ne emeljem fel megnyugtatni hogy jön ahhoz amikor valóban az aznap esti 10-ik pohár vizet kéri és nincs semmi baja valóban csak hisztizik? Ég és föld.
    Szerintem nagyon butának nézi a szülőket ez a Nanny hogy ha azt gondolja hogy ezt nem tudják megkülönböztetni? De kívánok neki a pályafutásába egy-két igazán problémás gyereket pl. aki úgy behisztizik mert nem tud magától megnyugodni, hogy elájul és újra kell éleszteni, van ilyen arra vajon mi a tanácsa - hogy az anyuka közben üljön le magazint olvasni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, elég bugyuta módon sarkít abba az irányba, hogy figyelem, mert amint a naiv felnőtt egy picike gyengeséget mutat, a gonosz gyerekek azonnal diktátorokká válnak. A magyar verzióban meg kihagyott/félrefordított részek is vannak, így az még zavarosabban érvel...

      Törlés
  2. Elkezdtem olvasni, de azé` se olvasom végig a cikket. Basszus ilyen létezik??? És meg is jelentetik? Az csak a hab a tortán hogy emberek ezt terjesztik... pfffff..... inkább no comment

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az úrihölgyek no commentelnek, én puffogok nah! :)

      Törlés
    2. gyagya vagy de igy imadlak :D dehogy vagyok en urino ;) ha elolvastam volna vegig meg lenne gyerekem biztosan puffognek :D

      Törlés
  3. Az első rész szerintem arra a szitura vonatkozik, amikor odateszed a gyerek elé a lila bögrében a tejet, ő vinnyog, hogy a másikban kéri, majd amikor odateszed a másikban, elkezd hisztizni a liláért. Tehát nem maga a kívánság része a hiba, hanem a durva szívatás aminek a háromévesek bizony mesterei. Amikor nem konkrétan valamiért, hanem magáért az ellentmondásért mond ellent. Napjában ezerszer részem van benne, hidd el...Van olyan gyerek, aki 0-24 feszegeti a határokat.
    A többit most nem olvastam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, hogy van dackorszak, de ezt itt nem arra vonatkozik sajnos. Kicseréled-e vagy sem a gyerek bögréjét, ha kéri? És kifejezetten azt mondja, hogy micsoda badarság már plusz munkát okozni magadnak csak azért, hogy a kedvében járj - mutasd meg, hogy te vagy a főnök, tagadd meg a kérését, majd lépj le, amikor sírni kezd. :/

      Törlés
  4. Szörnyű...és igenis, vannak ilyen emberek, sajnos! Amikor az ismerősi körömben a "kedves anyuka" azt mondja a "kedves apukának" a telefonban, hogy szemétláda a gyermeke, aki csak 3 éves...na?...:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát azok után, hogy a kéthónaposak állítólag hisztiznek, engem ez már sajnos meg sem lep...

      Törlés
  5. Nálunk azért vannak tilos dolgok. Ilyen pl a telefon. Nem játszhat vele, akár az úri kedve úgy tartja, akár nem. Vagy a laptop. Azzal sem. Igenis meg kell tanulnia, hogy az életben nem minden úgy van, ahogyan az ő fejéből kipattan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én sem szeretném, ha a telefonnal, laptoppal, botmixerrel, láncfűrésszel játszana, de azért mégis csak egy nyolchónaposról beszélünk, akinek minden újdonság, a fentiek is, és szerintem teljesen érthető, hogy meg szeretné nézni, érinteni, kóstolni őket. Nem várhatom el tőle, hogy megértse, hogy kisfiam, ezek méregdrága/életveszélyes kütyük, ha leteszteled őket, akkor anyának tönkremegy a munkaeszköze, és nem lesz több pénz tápira / jó eséllyel levágod valamelyik végtagodat és elvesz anyától a TeGyeSz. Ha meg úgysem érti, akkor nincs mit megtanulni egyelőre, így nem látom értelmét minden egyes lépésnél nemszabadozni, könnyebb inkább abba fektetni az energiát, hogy (amíg nem lehet érvelni, mert nem tiszta neki az ok-okozat) a tilos-eszközök ne kerülhessenek a keze ügyébe.

      Törlés
    2. Nem kell megértetni, egyszerűen nem kell
      Odaadni.

      Törlés
    3. Hatize... :) Nalam a nem-mert-nem jellegu "erveles" nem opcio. Nekem is igen rosszul esne, ha valaki annyira semmibe venne, hogy meg egy magyarazatra sem meltat, miutan nemet mond. Es amit magam szamara nem tartok elfogadhatonak, azt a gyerekemmel szemben is tisztelet hianyanak erzem.
      Amugy ha figyelmesen elolvasod, egy szoval sem mondtam am, hogy en odaadom a laptopot es/vagy lancfureszt! :) Egyszeruen csak azt, hogy amig nem ertheti meg, hogy miert is nem, addig nem csesztetem azzal, hogy az orra elott tarolom, es raszologatok, hogy nem szabad hozzaerni. Egyebkent pont ez zavart a cikkben is, hogy kvazi arra biztatja a szulot, hogy provokalja ki a hisztit, csak azert hogy vegul fakepnel hagyhassa a siro gyereket, es bebizonyitsa, hogy o a fonok.

      Törlés
  6. Én nekem az jött le a cikkből, hogy ne hagyjunk rá mindent a gyerekre, ahogy már írták előttem, ne hagyjuk hogy szívasson. Legyenek ésszerű korlátok, határok, legyünk következetesek. Nem az egyéniség letörése a cél nyilván. A kommentek sokkal durvábbak a cikk alatt, ott már a pofonosztást taglalják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kommenteket nem olvastam (ezer szerint szerencsére), de nekem a cikk minden volt csak nem ésszerű. Csak egy kiragadott példa az elvárásos részből: egyetértek, nincs annál dühítőbb, mint amikor az ember eljut egy étterembe, kényelemre, nyugalomra, neadjIsten romantikára vágyik, és ott rohangál és visibál valakiknek a gyereke. De nem lehet (vagy legalábbis nem kellene) haragudni szerencsétlenre, mert egy négyévesnek igenis az a dolga, hogy rohangáljon és visibáljon, és négyéves legyen, nem az, hogy a felnőtt világ korlátainak és határainak és szabályainak megfeleljen. Az a kedves szülők dolga lenne - akiket teljesen abszurd módon épp akkor ér dicséret, ha megfelelően betörték a kölköt ahhoz, hogy korát meghazudtolva csendben végigunatkozza a vacsorát...

      Törlés
  7. Én is valami olyasmit vettem ki az írásból alapvetően, hogy egy gyereknek szüksége van bizonyos "korlátokra", határokra, amiknek a megteremtése a szülő feladata és felelőssége. A 2. ponttal pont emiatt értek egyet, mert a mi családunkban van erre -szerintem- elég negatív példa, hogy milyen az, amikor mindent ráhagynak egy gyerekre. 5 éves korra ez azért elég csúnyán visszaüthet, konkrétan a szülőknek nincs tekintélye a szemében és tudja, hogy bármit tesz, nem igazán vannak következmények...És ez a gyereknek sem jó. Nincs délutáni alvás (csendespihenő se), mert nem akarja, minek az...aztán lehet hisztizni, nyűgösködni estig...(talán hülye példa, de szerintem ide vonatkozik abszolút) Persze nem kell agyonterrorizálni őket és a szeretet + bizalom a szülők felől mindennél fontosabb, de egy kisgyerek sok esetben nem tudja mi a jó neki. Nem hagyhatsz rá mindent, mert nem is feltétlenül tud magától dönteni. Lehet, hogy a megfogalmazás sok helyen durvának tűnik, de nem hiszem, hogy az a cél, hogy "betörjék" a gyerekeket vagy hogy nem szeretnék eléggé azért, mert vannak bizonyos elvárások és szabályok. Illetve az sem mindegy, hogy a cikk milyen korú gyerekekre vonatkozóan ír. Mert teljesen más egy pár hónapos csecsemő és egy 4-5 éves óvodás kisember... én elsősorban az utóbbiakra gondoltam (az említett családi vonal miatt), amikor elolvastam az írást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...és írom mindezt úgy, hogy 7 hét múlva születik meg a kisfiunk, és fogalmam sincs hány helyen fogok hibázni, mennyire fogom "agyonszeretni" és felejtek majd el én is minden korlátot/szabályt/következetességet, stb... :)

      Törlés
    2. "Babies must learn to self-soothe instead of sitting in a vibrating chair each time they're fussy. Toddlers need to pick themselves up when they fall down instead of just raising their arms to mum and dad." - például rájuk vonatkozóan is ír a cikk - vagyis időben el hell kezdeni ám az idomítást… :/

      Törlés
    3. Időben el is KELL kezdeni a nevelést, mert már 1 évesen a fejedre nő! Nem agyonterrorizálni kell, de ésszerű korlátokat igenis fel kell állítani. Attól nem szereted kevésbé a gyerekedet, mert határokat húzol. És bizonyos mértékben a gyereknek meg kell tanulnia megnyugtatni magát, vagy pl ha elesik, fel kell tudnia egyedül állni, mert ha mindenben a szülőtől vár választ/segítséget, ez a világ sajna keresztül fog lépni rajta

      Törlés
    4. Az "esszeru" es a "megtanul" nem ertelmezheto egy pici baba agyanak, o csak a folyamatos tiltast fogja hallani - arra meg en nem vagyok hajlando, az okat lasd fennebb. A szeretet meg szamomra automatikusan tiszteletet is jelent, szoval nem jobban , hanem maskepp szeretem. But we can agree to disagree. :)

      Törlés
    5. Azt meg nem akarom, hogy magat nyugtatgassa, foleg nem 1-2-3 evesen. Azert vagyok ott, hogy megtegyem, ahogy az en anyam is ott volt nekem. Es nem lettem tole mamlasz, sot, az o tamogato es vigasztalo jelenlete adott biztos hatteret ahhoz, hogy senkinek se engedjem, hogy atlepjen/eltaposson.

      Törlés
    6. Hát azért na, határokat úgy is lehet szabni, hogy nem tiltasz folyamatosan. Pl. Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje c. könyv, vagy a P.E.T. - A gyereknevelés aranykönyve sok jó tippet ad.

      Törlés
    7. Na, pont ennyit akarok, de ez az elso ket evben szerintem nem megvalosithato (meg)beszelessel, mert nem erti az erveimet, a targyalast, a lebeszelest. Azert mondom, hogy ha nem akarok folyamatosan nemszabadozni, annak egyelore az egyetlen modja az, hogy amennyire csak lehet, elkerulom a tiltos helyzeteket: nem a fejetol fel meterre telefonalok es laptopozok pl., mert nyilvan akkor kozelebbrol is meg szeretne nezni, joggal.
      Minap lattam egy videot egy ismeros gyerekerol, aki epp lepegetni tanult, boldog mosollyal kozelitette meg a dohanyzoasztalt, es a kovetkezo ot perc abbol allt, hogy: "Jaj, azt ne!", "Nem szabad!", "Meg ne fogd!". Most komolyan, mibe kerult volna elpakolgatni onnan a sok szirszart, amit nem neki szannak? Tenyleg olyan fontos, hogy mindent az eddigi helyen taroljanak, csak hogy rendszabalyozni lehessen szerencsetlent, szokja a sok nemet? Atlagban olyan hany nem/nap szamit jo nevelesnek? Es foleg mi a kulonbseg a nemek kozott, az is ugyanolyan nemszabad, amikor a forro fozolap fele nyul?

      Törlés
    8. Igazad van. Nálunk is "tornateremmé" alakult a nappali arra az időre (bútorok a fal mellett, szőnyeg feltekerve .-D ).
      De ezek átmeneti időszakok, és egyszer találkoznia kell a "nem" szócskával, vagy legalább azzal a megfogalmazással, hogy "a szék arra való, hogy üljünk rajta" és nem mondjuk rajzolásra/ugrálásra/kajaszétkenésre.
      Rengeteg, rengeteg múlik a gyerek habitusán. Én másfél éve p.fázom (bocsánat, nem tudok már szebb szót találni rá), hogy rajzolni a papírra szoktunk, nem az asztalra/falra/földre/ruhára/kézre/arcra. Gondolom, a fogalmazásból rájöttél, hogy leginkább hova NEM rajzol (a papírra, igen), pedig kifejezetten értelmes gyereknek tartom, itt valahogy csődöt mond a "megengedő" pedagógia. Érdekes, ha büntiből elteszem a ceruzákat, filceket, zsírkrétákat, rögtön tudja, hova kellett volna rajzolni. Egy darabig.

      Törlés
    9. De neked már egy okos nagy gyereked van, aki megérti, amit beszélsz hozzá - persze próbálkozik, tesztel, feszeget, mostanság a tesó miatt valószínűleg büntet is azzal, hogy csakazértis oda rajzol, ahova legszebben megkérted, hogy ne. (Mi amúgy a falra engedni akarjuk majd Kissmajomnak - azt hiszem már most fogadhatunk, hogy patyolattiszta falaink lesznek. :D) Egész más egy háromévessel reasonölni, és egy egyévesnek szajkózni szerintem - az értelmi szint miatt is, meg amiatt is, hogy egy hároméves tényleg csak az ellenkezés kedvéért csinál csomó dolgot, egy egyéves meg azért, mert neki minden új, minden érdekli...

      Törlés
  8. Én valahol középen vagyok ebben - mondjuk a Huffington cikkei elég populisták, kattintásszámra optimalizáltak (ők ebben világbajnokok), így nem csoda, ha sarkítva van minden, és vitát gerjeszt, hiszen ez a cél. Kattintás, megosztás, linkelés.
    Elég baj viszont az, ha valaki ilyen cikkek alapján nevel ;-) szerintem valami rend és némi szigor kell, különben nagyon könnyű elkanászodni, és ennek szükséges mértéke nyilván függ a gyerek személyiségétől.. más egy angyali békés gyerek esetén és más egy vad önérvényesítő esetén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Najo, most mar kenytelen leszek egy reszletes posztot szentelni a temanak, meg mielott arra tippelnetek, hogy az angyali bekes gyerekem a konyhaasztal kozepere szarhat... :D
      Szoval to be continued... :)

      Törlés
  9. Érdekes cikk, érdekes tapasztalatok, vélemények, kommentek.
    Én csak egy dologra reagálnék: szerintem egy 2-3 évesnek igenis tudnia kell megnyugtatnia magát (persze, ha oltári nagy gond van, ott vagyok én is, nem hagyom bőgni a szoba közepén, ha elesett pl...), mert ha bekerül 3 évesen az oviba (vagy 1,5-2 évesen a bölcsibe), gyerekközösségbe, ott bizony nem fognak az óvónők olyan mély megnyugtatást adni a gyereknek, mint mondjuk egy édesanya..., hisz másik 15-20 gyerekkel is foglalkozniuk kell.

    Lovely79 és Katity tökre megfogalmazta az én gondolataimat is :)

    Ja, és még egy.
    Van egy 5, 3 és 1,5 évesem... és bizony tapasztalom rajtuk, meg a saját nevelésünkön is, hogy bizony minden egyes korosztályban teljesen másképp állunk hozzá bizonyos dolgokhoz, no meg ahhoz a kis gyermek életéhez. Szóval nem szabad általánosítani, mi hogyan jó, mit hogy csináljon a szülő. Ezért nem szeretem az ilyen cikkeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, a sok szóismétlés. Nézd el nekem, dögfáradt vagyok :/

      Törlés
    2. "nem hagyom bőgni a szoba közepén, ha elesett pl." - hát ezzel kb. sikeresen el is mondtad azt, hogy nem hagyod őket önnyugtatni. :) Ami szerintem így is van rendjén; nyilván nem leszek mindig jelen, hogy fogjam a kezét, megoldjam a problémáit, biztassam, stb., de könyörgöm, mikor ott vagyok, ha már jelen vagyok, akkor miért tagadnék meg tőle egy ölelést, ha épp elkeseredik?! Nem ezredes-közlegény viszonyunk van, könyörgök, az anyja vagyok, ki vigasztalja meg, ha én sem…?

      Törlés
    3. Az csak egy pelda volt. Nyilvan mas ha baj tortent vele es nyilvan mas ha egy masik gyerek veszi el a jatekat.

      De sztem ezen kar temazni mert mindenki ugx cssinalja ahogy neki es a gyerkocek jo es nyilvan a gyerek szemelyisegetol es korától fugg ki mit hogy enged meg .

      Törlés
  10. Olaszországban egyszer egy tök fura dolog történt velem: volt egy kedves ismerősünk, akinek hasonló korú gyereke volt, mint a mieink és néha találkoztunk a társasház kertjében. egyszer Marcika elesett és eléggé műbalhészerűen ugyan, de elkezdett ordítani. én automatikusan rohantam felállítani meg vigasztalni, mire a szomszédunk hosszasan magyarázni kezdett, hogy ő látta, hogy hogyan esett el és világos, hogy semmi baja, ne menjek oda, álljon fel egyedül, stb...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És odamentél? Ez tényleg érdekel, mert nálunk egyelőre nincs műbalhé, de gondolom hamarosan lesz - erre még nincs stratégiám, hogy olyankor mi legyen… De arra hajlok, hogy rohanni fogok akkor is, I'm a softy like that… :)

      Törlés
    2. mindig odamegyek ha sírnak, akkor is ha műbalhé. biztos nem kéne, de nagyon sajnálom őket, hát ez van.
      nekem az okoz komoly fejtörést, hogy ha valaki büntiben van, akkor meddig kell otthagyni. nálunk az szokott lenni főleg a baj, hogy Marcika gyepálja Lénát és ezért értelemszerűen nagyon haragszunk, ilyenkor sarokba állítás van, nade nagyon nehéz szívvel hallgatom, ahogy Marcus a sarokban ordít (ki tudna jönni, de nem jön, nagyon cuki és megható) és nem bírom sokáig, meg szoktam vigasztalni - csak nyilván a dolognak így semmi hatása. ez a büntetősdi ez nagyon nehéz, de a szép szó egyáltalán nem hat rá (Lénára sokszor igen).

      Törlés
    3. Hú… pedig én nem szeretnék majd büntit… gondolom ez kb. lehetetlen, nem is akarok ezen agyalni előre…
      Amúgy teljesen kizárt, hogy az angyalfejű kisfiad bárkit is gyepálna. :)

      Törlés
    4. senki nem hiszi el, pedig tényleg nagy huncut. néha azért Léna is behúz neki egyet, szóval mindenki megéri a pénzét:) - ilyen kocsmabunyók vannak (néha titokban röhögök, bevallom)

      Törlés
  11. Nekem van olyan gyerekem, akik kifejezetten nem engedi, hogy én nyugtassam. Elszalad, bosszankodik egy jót, és utána minden rendben. De nem engedi, hogy olyankor megöleljem, megpusziljam vagy bármi. És ilyen volt már 1,5-2 évesen is. Még a bölcsiben is mondták a gondozó nénik.
    Az önnyugtatás képessége rendkívül fontos szerintem, és tul.a kisbabák megtanulják akkor is, ha te futsz oda felállítani. Mert előbb-utóbb nem tudsz rögtön futni, vagy nem is leszel ott, és ha nem képes rá, akkor irtóra nagy bajban lesz.
    A korlátok, keretek megint nagyon fontosak, én és a gyerekeim is szenvedünk erősen a félre "nevelt" (pontosabban nem nevelt", gyerekektől, és valami teljesen félreértelmezett válaszkészen "nevelt" gyerekektől, akikre soha nem szólnak rá, soha nem terelik őket, és mindent szabad nekik. Ez nem úgy működik, hogy majd 5 évesen rászólok. Akkor már késő lesz.
    Én mondjuk nem tartom elfogadhatónak azt sem, ha a 4 éves rohangál és kiabál az étteremben. Meg kell tanítani hogyan kell viselkedni ilyen helyen, eleinte a családi összejöveteleken gyakorolni, aztán valami egyszerűbb helyen és így fokozatosan haladva el lehet jutni egy puccos étteremhez is. Ugyan ez igaz a színházra, operára és hangversenyre is, addig nem viszem az Operaház felnőtt előadására a gyereket, amíg nem képes ott a helyzetnek megfelelően viselkedni.
    Azzal is egyet kell értsek, hogy a gyereknek meg kell tanulnia egyedül is eljátszani. Nyilván ez pár hónaposan 5-10 perc, de egy 1 éves már simán el tud lenni 30-40 percet is. Ha kellek ott vagyok, de amíg elvan nem zavarom. Már csak azért is így van, mert nem egyedül van a családban, hanem vannak testvérei, nekem meg főzni, mosni stb. is kell, ezeket az időket jól ki tudom használni.
    A gyereket tisztelni kell, természetes. De az összes gyerekem tisztelni kell, nekik is szükségük van a figyelmemre, szeretetemre, törődésemre. Ahogy a férjemnek is, és oh, mi érdekes, néha saját magamnak is szükségem van a tiszteletre.:-)
    Amúgy az 1 éves is rendkívül sok mindent megért, az enyém 16 hónapos, és szinte mindent ért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon egyetértek kicsinappal!! Nekem egy mindjárt14 hónaposom van és első gyerek és mindent megért.... :)))) Szerintem a játszótér egy igazi tanulmány, néha csodákat lát az ember, minden értelemben és aztán vannak a mindent ráhagyunk/ráhagytunk gyerekek, akik csavarják ki az összes kezéből a játékot, azt is ami nem a sajátja. Anya nem szól rá, mert sose szólt, nehéz is elkezdeni 2,5évesen...ha meg rászól, akkor a gyerek dührohamot kap (amitől anyu kellemetlenül érzi magát, így inkább nem szól). Én ledöbbentem, azóta is úgy vagyok.
      A szabályok nem feltétlenül csak tiltásként lehet felfogni szerintem, hanem keretként, amin belül szabadon mozoghat a gyerek. Nálunk vannak sarokpontok, amit nem lehet (de azért rendszeresen bepróbálkozik), de azon belül szabad a játék. Most éppen a konnektorba nyúlkálás a sláger, amik persze le vannak dugózva de akkor sem engedem, hogy benne piszkáljon, még ha tudom itthon nem eshet baja ettől, de mi van ha máshol is ezt akarja csinálni és ott nincs konnektorvédő?....(és minden alkalommal tökéletesen tisztában van azzal már az előtt, hogy belenyúl, hogy rosszat csinál, ilyenek a gyerekek) De jó program neki, hogy naponta 5ször bepróbálkozik és megnézni mit reagálok.
      És ugye az életben is mindig vannak szabályok/keretek/tiltások, felnőtt korban is, valamikor azért csak hozzá kell szoktatni ehhez a gyereket, szerintem :)
      Timi

      Törlés
    2. A másfél-éves-se mindent megértése szerintem azért egy kicsit túlzás - gondolom, arra mondjátok, hogy megérti a nemszabadot - de az okokat és következményeket kétlem, hogy értené. Érti, hogy "Nem nyúlhatsz hozzá, mert anya azt mondta!", de az én példámat, hogy "Nem nyúlhatsz hozzá, mert anya azzal dolgozik, és ha elrontod nem tud dolgozni, ergo nem lesz pénz, ergo nem tudunk tápit venni…" feltételezem, hogy nem, ha csak nem egy minizseni. Erre értettem, hogy tárgyalni, észérvekre hivatkozni nem lehet vele, így megtanulni sem tudja, hogy mit miért ne, csak annyit, hogy ne.

      Az önnyugtatás és egyedül játszás kapcsán nyilván nem arra gondoltam, hogy ha akarja, ha nem, rohanok majd felkapni és ölelgetni, vagy kitépászom a fele gyurmát a kezéből, hogy gyerünk, csináljuk együtt. De ha szüksége lesz rám, sír, hív, stb., akkor igenis menni fogok, amikor csak tudok, nem vagyok hajlandó csak azért megtagadni tőle, mert majd a jövőben megtörténik olyan is, hogy nem leszek jelen, hogy megvigasztaljam. Az én gyerekkoromból kiindulva megpróbálom majd nem túlfélteni és -óvni - de szintén a saját tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy pont attól lesz ereje később egyedül is megnyugodni, megvigasztalódni, felállni, mert volt és van a háta mögött egy biztos alap, amire tud támaszkodni akkor is, amikor fizikailga épp egyedül van.

      Törlés
    3. Ez, amit leírtál még egy 5 éves sem érti meg. Nincs is rá szüksége, mint indok. Nem szabad, megérti és kész. Nálunk pl. az asztali számítógépet nem lehetett eltenni az előző lakásban. Eleinte persze az összes gyerek bepróbálkozott, igen, volt, hogy egy nap 20-szor húztam el őket onnan, de viszonylag hamar megtanulták, hogy nem szabad és nem csinálták. Ugyan ez igaz a sütőre is, nem szabad és kész, nem kell érteni, hogy elégeted vele a kezed és az mekkora baj lesz.

      Törlés
    4. A szabad gyerek versus nem nevelt gyerekről most itt nem írok, van egy félkész posztom, abban ott lesz a válaszom. Többek között az is, hogy kevés dolgot utálok jobban, mint a játszótéri einstandokat, meg az is, hogy a konnektorba nyúlkálást én sem feltétlenül támogatom. (De azért egy elég tág terület van a semmitsemszabadmertnemszabad között, és ezek között…)

      Törlés
    5. Hát mondjuk én ismerek négyévest is, aki ezt megérti, pedig nem egy különleges képességű kölyök… De amint írtam már fennebb, én nem szeretnék ilyeneket, hogy nem szabad és kész, mert én tiszteletlenségnem tartom; nyilván lesz, ha nagyon muszáj (pl. a konnektorozás káros hatásait nem szeretném demonstrálni), de szeretném a minimálisra redukálni. Attól még nálatok működhet, meg mindenkinél működhet, let's agree to disagree, ahogy már javasoltam… :)

      Törlés
    6. Az a baj, hogy elég sok ilyen van.:-) Pl. nem futunk ki az autó alá (na ezt tuti nem értik, mert a halál fogalmát elvileg 9-10 évesen értik csak meg, az én lányom sajnos 7 évesen már megértette, de az akkor 5 és 3,5 éves fiaim pl. egyáltalán nem), ugyan ilyen a tűzhely meg a sütő, a lépcsőn való futás (szar, betonlépcső), vagy a késekkel való játék.
      Elhiszem, hogy megértheti, bár én ezt a magyarázatot nagyon körülményesnek találnám, nem tesszük tönkre mások dolgait, ez megint csak egy alapszabály, akkor sem, ha nem azzal keresi a kenyerét.
      Amúgy erről a pénzről jut eszembe, hogy mennyire nem értik a gyerekek, hogy az akkor 5 éves gyerekem belenézett a pénztárcámba, ahol nem sok pénz volt (nem hordok magamnál sok készpénzt), és mondta, hogy akkor most már ideje dolgoznod anya, mert nincs pénzed.:-)

      Írtam, hoyg félre értelmezett válaszkész nevelés, mert szerintem, amit a legtöbb ember csinál, és annak vél, az nagyon nem az, mint amiről szólnia kellene, és ahogy valójában működnek a dolgok. A gyerek nem attól lesz szabad, hogy mindent lehet neki, attól inkább elveszett lesz.

      Törlés
    7. De ezzel mi baj van, hogy ha nem sok pénzed van, dolgozni kell? Azon túl, hogy a bankkártyás dolgokat nem érti, jól logikázott, nem?

      Törlés
  12. Abigail!
    Az én gyerekem 2,5 és 3,5éves koruk között leszoktak a délutáni alvásról, nem volt igényük rá. Nem csak itthon, a bölcsiben és az oviban sem aludtak. Egy darabig volt csendespihenő, de egy idő után nem láttam értelmét. Egy 5 évesnek alapvetően nincsen szüksége délutáni alvásra, nyugat-európai országok többségében 5 évesen már iskolába járnak. Ez csak ilyen magyar szokás, hogy még 6-7 éveseket is kötelezik az oviban, hogy délután aludjanak 2-2-5 órát! Egy kínzás nekik. Most meg tudom tenni hála az égnek, hogy haza hozom ebéd után az ovisomat. Nálunk este korán fekszenek, reggel maguktól ébrednek, szóval kipihenik magukat.

    VálaszTörlés
  13. Pl. homokozóban van egy ilyen válaszkészen nevelt kislány, rendszeresen elveszi mások játékait, és ahelyett, hogy az anyja rászólna és megbeszélnék, hogy kérés nélkül nem vesszük el mások játékát, főleg nem a kezükből, ad egy másikat a másik gyereknek. 2 éves a gyereke. A tesóméknál 5,5 éves a nagyobb gyerek, ő is elszedni a 1,5 éves kisebb tesója kezéből a játékokat, de meg van dicsérve, mert ad helyette a kezébe mást. Hát nagyon nem értek ezzel egyet. Nálunk is ezt csinálná amúgy, de én rászólok. 5,5 évesen még simán lerombolja a többiek felépített dolgait, ha valami nem úgy történik, ahogy ő azt szeretné.

    VálaszTörlés

Mondd!