Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2015. április 9., csütörtök

Beszédfejlődik

Be nem áll a szája. Eddig sem volt egy hallgatag típus, nagyon korán elkezdett egész változatosan gagyogni, és nagyon lelkesen művelte mindig is, de manapság van olyan, hogy fél órán át szünet nélkül galagyol a maga kis nyelvén, játszás közben egyedül, és velünk való interakcionálás közben is. Tagol, hangsúlyoz, gesztikulál, kérdez és válaszol és vehemensen lebasz vitatkozik. Az is változott, hogy míg régebben hosszasan könyörögni kellett, hogy megismételjen valamit, amit előzőleg véletlenül kimondott már, mostanában egyre készségesebben fitogtatja tudományát. Persze még így is gyakran megesik, hogy minél jobban várjuk, hogy reagáljon a kérésünkre, annál makacsabbul hallgat, és annál határozottabban int nemet, de már ilyenkor sem szégyenlős, inkább simlis a mosolya, mintha azt mondaná, hogy haló, kicsi vagyok, de nem vagyok ám vásári majom, hogy parancsszóra produkáljam magam.
Olyan két hete derült égből villámcsapás módon egyszer csak elkezdett szavakat mondani. Jó, ez erős túlzás - próbálkozik csak, és többnyire egy-egy szótag sikeredik, de már ez is óriási haladás, főleg ilyen hirtelen fordulatként, hiszen addig megpróbálni sem volt hajlandó semmit se, a "no-no"/"nem-nem" és a "babba" kivételével (ez utóbbi eredetileg labdát jelentett, de sokáig mindenre mondta, ami gömb vagy kör alakú volt, a lámpabúrától a telefon-ikonokig).

És akkor jöjjön az a rész, ami mindenki más számára unalmas, de magunknak leírom emlékeztetőül, hogy jól ki tudjuk nevetni, amikor flegma kamaszlegény lesz, és szarik a fejünkre.
Az első igazi, helyesen kimondott szava a "cica" volt, amin egy kicsit sem lepődtünk meg, elvégre a szőrös testvéréről van szó; amúgy talán erre ismeri a legtöbb szinonimát is, mondhatjuk az igazi nevét, valamelyik becenevét (Kissca, Józsika, stb.), illetve azt is, hogy macska, cat vagy kitty, mindegyik esetben ügyesen rámutat. A második szava, az volt, hogy "jéjje" (alien), ami az egyik könyvében található űrlényt jelenti, és a következők, M. hatalmas boldogságára, az "apa", valamint az immár kisgyerekre vonatkozó "baba" és Apura a "tata".
Az egyértelműen érthető kategóriában van még a "puszipuszi", a "tápitápi", a "tóóta" (torta), "ámpa" (lámpa), "dabda" (ladba), "keeke" (kereke), "ába" (lába), "guggó" (dugó), "kukk" (kukac). A következetesen-használja-de-csak-mi-ismerjük-fel csoport tagjai a "nyamnya" (alma), "ketye" (körte), "gagga" (csillagok), "kokó" (takarítórobot), "kákka" (káposzta), "Dajjjdá" (a saját neve).
Van, amit még mindig hangutánzóval azonosít, többnyire állatokat: "háppa" (hápikacsa), "gágá" (liba), "múúú" (tehén), "huhu" (bagoly), "sz-sz" (kígyó), "úúú" (majom), "hrááá" (oroszlán), "vava" (kutya), "kukú" (kakas), "kotkot" (tyúk), "csipcsip" (kiscisbe) "huh-hu" (vonat), "tiktak" (óra).
Aztán van rengeteg egyszótagos, amelyek közül némelyiket egyedül kezdi el használni, anélkül, hogy mi kimondatási célzattal említenénk, másokat meg utánunk ismétel el; érdekes, hogy teljesen random, és a kiejtés nehézségétől függetlenül dönti el, hogy az első vagy az utolsó, esetleg középső szótaggal nevezzen-e meg egy adott tárgyat; ilyenek a "ke" (keze), "gú" (gurul), "ba" (banán), "bű" (fű), "bú" (busz), "dó" (dínó), "ko" (kosz), "ahh" (hal), úú (ujj).
És vannak a homonimák, amiknek a hangzása kissmajmul hasonló, de a jelentésük nagyon is különbözik, például: "ma" (maci, makk), "bá" (bárány, bácsi), "ga" (galamb, csiga), "ohh" (hold, hód, hajó), "tó" (autó, ajtó, tojás), "gó" (pillangó, gomb, gomba), "ka" (kapcsoló, kaja, katica, kacag, madárka), "bo" (robot, boy, doboz, toboz, bot, bogyó = kölesgolyó).
Ha arra kérem, hogy számoljuk meg az állatkákat egy képen, akkor elkezdi, hogy "eee", aztán komótosan egyenként mutogatja el őket, és mindig megvárja, amíg kimondom a számot, addig nem lép tovább a következőre. Ugyanígy szép lassan haladva számolja meg az ujjaimat is - van erre egy jól bejáratott játékunk, miszerint ökölbe szorítom a kezemet, és ő egyenként kinyitogatja, majd mikor a végére érünk, visszacsukogatja őket.
Angol szavakat egyelőre ritkán mond, mondjuk az utóbbi időben nem is volt meg minden nap a minimum másfél órás angolulásunk, mert általában séta közben szoktuk megejteni, és a sok egymást követő nagyon szeles napon nem mentünk ki. De szerencsére felejteni nem felejt, képeken és rajzokon továbbra is felismer egy csomó régebben megtanult állatot és tárgyat akkor is, ha magyarul nem nevezem meg őket.
Napi szinten minimum öt új dolgot megtanul, fennebb csak azok vannak, amik hirtelen eszembe jutottak, de rengeteg más is van, majd ha beugrik még valami, pótolom. Amiket eddig csak elmutogatott a könyveiben, azokkal szívesen kísérletezik - többnyire... mert mindig mérlegel, és ha úgy dönt, hogy valami nem fog menni, akkor sehogy sem tudjuk rávenni a szereplésre. Remélem, ahogy telik az idő, egyre bátrabb lesz, mert semmi oka zavarban lenni, ha én így fejlődnék bármiben is, mint ő manapság,  egész nap a tükör előtt hajbókolnék magamnak.

És így a végére: alig kezdett el beszélni, máris akad két gyerekszáj féleség is, amikre mindenképp szeretnénk emlékezni, mert rengeteget vigyorgunk rajtuk. Az egyik egy sima aranyosság, mégpedig a nyomatékos "Nnna.", amit néha elsüt, hogyha épp jól végezte dolgát befejezett valamit, és fel akarja hívni a figyelmet rá, illetve közölni akarja, hogy akkor most már ideje lenne együtt folytatni a játékot. A másik a "Jó.", amit általában akkor használ válaszul, hogyha mi mondunk neki valamit, és úgy fejezzük be, hogy visszakérdezünk vele, például: "Most menjünk be, és cseréljük le a pelusodat, jó?" De időnként teljesen saját indíttatásból is beveti, és olyankor valami borzalmasan aranyos.
Mikor M. altatja, én általában vagy a nappaliban dolgozom, vagy a konyhában készítek kaját másnapra, de a babamonitor mindig bekapcsolva nálam van, hogy követhessem a benti fejleményeket. Az utóbbi hetekben egy kicsit elnyúlt az esti rituálé; nem vészes, de nekünk furcsa, mert míg eddig maximum tíz percig tartott az egész procedúra, most néha fél órába is beletelik, amíg elszundít, és letehető. Ilyenkor már nem fekszik bambócán mellettünk, mint régebben, hanem négykézlább botorkálva (a kimerültség és hálózsák miatt) ide-oda mászkál az ágyunkon, csacsog, veszekszik, rikkantgat, lamentál, odakúszik hozzánk egy akaratlan lefejelésbe torkolló ölelés erejéig, aztán elzombul az éjjelilámpáig és néhányat kapcsolgat rajta, majd visszasiet nyálas puszikat osztogatni és olykor harapni*. Egy kivételesen döcögősre sikerült estén már vagy negyven perce ment a műsor bent, mikor Kissmajom úgy döntött, hogy feldobja az unalmas búcsúzkodást egy kis extrával, és odabújásos manővert kezdeményezve egymás után többször átverte az apját: édesdeden a nyakába simult, majd amint elült a gyanakvás, álnokul belemélyesztette a kis lyukasztó-fogacskáit. M. először meglepődve felkiáltott fájdalmában, másodszor már számított a támadásra és időben hárított, aztán harmadszor valahogy megint bedőlt az ártatlan cukipofának, és a tehetetlenségtől frusztráltan türelmetlenül rászólt: "Kisfiam, ha mégegyszer bántani mersz, úgy megverlek**, hogy összeszarod a kicsi seggedet!" Annyira mély csend következett, hogy még be sem sistergett a bébiőr; kíváncsian vártam, hogy mi lesz, leginkább arra számítottam, hogy a túlfáradtság miatt amúgy is labilis gyerek valószínűleg elsírja magát a szokatlan hangnemtől. A hosszú szünet aztán egyszer csak végetért, és a világ legdrágább cérnahangján, némileg sértődötten, de öntudatosan, Kissmajom lezárta a konfliktust: "Jjjó." :D


* Közös életünk során eddig ez az egyetlen igazi problémánk Kissmajommal - szerencsére egyre ritkábban próbálkozik, de azért még nem vagyunk túl rajta. Tudom, hogy már ígértem, és hamarosan fogok is írni róla.
** Nem, nem verjük a gyereket, semmiféle testi vagy lelki fenyítésben és büntetésben nem hiszünk, még a legfinomabb kézrelegyintésben vagy seggreütésben sem, hogy durvább tettlegességről ne is beszéljünk. Erről is van piszkozatban egy posztom, valamikor csak sor kerül rá.

12 megjegyzés:

  1. De édes :)))

    A harapáshoz: ez nálunk is sokáig probléma volt, főleg engem harapott meg folyton. A legutóbbi harapásának a nyoma még mindig látszik a karomon, és egyszer úgy megharapta a csuklómat, hogy elzsibbadt a kezem és percekig nem tudtam mozgatni.

    Mi azt találtuk ki, hogy megbüntetjük. Első harapásra csak figyelmeztetem, másodikra beletettem a járókába játékok nélkül 5 perceig, és közben mindig elmondtam neki h ez büntetés ( néha röhögött, de általában üvöltött).

    Aztán egy ideig láttam, h amikor harapni akart

    VálaszTörlés
  2. akkor megtorpant nagy lendületében, és a járókára mutogatott, majd magát harapta meg - lehet h próbálgatta, tényleg fáj-e? Nem tudom, ez vált-e be vagy amúgy is leszokott volna róla, mindenesetre sokkal jobb a helyzet! Nagyon sajnáltam amúgy, mert amikor harapott, minden esetben nagyon frusztrált volt, és nem volt más módja levezetni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nah, megírtam végre erről a részletes beszámolót is… Igen, a harapást és az önbántást is egyértelműen frusztráció váltja ki, többnyire fáradtsággal és/vagy túlpörgéssel kombinálva. Ha majd valamikor találsz rá csodamegoldást, ne kímélj! :)

      Törlés
  3. Hatalmas élmény lehet ez a beszédfejlődés!

    Kérdés ami felmerült bennem, látva a pár angol szót. Tudom hogy ti kiválóan beszéltek angolul, mi a tervetek mikor és hogyan tanítjátok meg Kissmajmot angolul?
    Nekem az volt a tervem, hogy pár szóval, rövid mondattal elkezdem már 1,5-2 éves kora körül, szigorúan úgy mint idegen nyelvet mivel sem a kiejtésem sem az ösztönösségem nem áll olyan fokon hogy valóban angolul próbáljak vele beszélni, de erről is annyi rosszat hallottam. Még ráérek nem azért, de érdekel ez a téma.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg úgy kell tanítani, hogy egy adott napszakaszban mindig kizárólag az idegen nyelven kell vele beszélni - vagyis nem szabad csak pár szót vagy mondatot beszúrni az anyanyelvi beszélgetésbe (mert akkor azokat "bemagolja", de beszélni nem fog megtanulni), és főleg nem úgy, hogy előbb mondod magyarul, aztán lefordítod neki idegenre. Én séta közben szoktam angolozni vele, mert ott mindig változó a környezet és a hyelzetek is, valahogy az az érzésem, hogy otthon furcsa lenne neki a kontraszt, ha mindent, amit eddig magyarul megnevezgettünk, most másképp hívnánk. Állítólag ez butaság, és csak a felnőtt elme gátja, őket nem zavarják ezek a dolgok; és hajlok rá, hogy igaz, mert sosem furcsállja, ha valaminek "két neve van", szinonimaként kezeli, és rámutat akkor is, ha nyuszi, akkor is, ha rabbit.

      Jah, és kifejezetten NEM javasolt másfél éves kor körül vagy az után kezdeni, mert állítólag ha nem természetes neki a kétnyelvűség első pillanattól, akkor frusztrálni fogja, hogy alig tanulta meg megértetni magát (ugye pont olyankor indul be a beszédfejlődés), és máris változnak a szabályok. És sok gyerek erre úgy reagál, hogy egyáltalán nem viseli el, ha nem anyanyelven szólnak hozzá (tiltakozik, sír, nem reagál, stb.).
      Azért én sem rögtön kezdtem, kicsivel egy éves kora előtt, és sajnos nem is csináljuk minden nap, mérges is vagyok magamra miatta… de még így is nagyon látványos a fejlődés, majd megpróbálok egy videót csinálni róla.

      Törlés
    2. Ez nagyon érdekes, nem gondoltam volna hogy ilyen korán is lehet, de logikus.

      Törlés
    3. Azt még elfelejtettem mondani, hogy ahhoz, hogy full kétnyelvű legyen, állítólag az ébrenléti idő nagyjából 40%-át kell idegen nyelven nyomatni. Nálunk messze nincs ennyi (inkább 10% körül), de remélem valamennyi hatása csak lesz…

      Törlés
  4. Azért később vigyàzni kell a fenyegetésekkel: Marci egyszer azt mondta Marcikànak, h "mindjàrt pofon vàglak" (nem, mi sem verekszünk) és szegény borzasztóan elkezdett zokogni:((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édesem! :( Minket egyelőre csak idegenek szoktak megbámulni, mikor ilyeneket mondunk, de ezek szerint a gyerekek sem értik a tréfát, figyelünk majd.

      Törlés
    2. Csodàlkoztunk nagyon, mert sose kapott pofont, így elvileg nem tudja, hogy ez csúnya dolog...bizony, a humorral sokszor vigyàzni kell, még egy csomó mindent szó szerint értenek.

      Törlés
    3. Nekem is az a tapasztalatom, sot, felnottek sem ertikmindig a masok csaladi vicceit! En mar nagyon figyelek, nehogy valaki felreertsen valamit.

      Törlés
  5. még az is eszembe jutott, hogy mikor Marci néha kedvesen a fenekemre csap, akkor jönnek felháborodva, hogy ne ütögesse az anyukájukat:D

    VálaszTörlés

Mondd!