Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2015. szeptember 16., szerda

Így írsz te

Jó, ez túlzás. Egyelőre csak olvasol; meg szavalsz... Na jó, ezt is túlzás. De csak enyhe. Nahszóval valami elképesztő-csodálatos-fantasztikus kiskrapek vagy. Persze lehet, hogy minden huszonegy hónapos ilyen, csak más szülőnek ez egyértelmű és/vagy képes blazírtabban tudomásul venni. Mi mindenesetre ámulatból ámulatba esünk minden áldott nap, hogy ugyan mitől lettél ennyire értelmes, okos, vicces, érdeklődő, tudásvágyó, miközben soha semmi különlegeset nem csináltunk, csak játszodtunk veled, és öleltünk szorosan, és szerettünk feltételek nélkül a végtelenségig and back again.

Nagyon nagy fiú vagy ám, minden értelemben. Minap csak úgy kíváncsiságból megpróbáltalak megmérni, mert a játszótéren némelyik háromévesnél is magasabb vagy. "Megméjjük a babát!" felkiáltással szófogadóan a fal mellé áltál, 89 centit mutatott a szalag, de nem sikerült egészen pontos vonalat húzni a buksid fölé, mert kíváncsian hátraforgolódtál, hogy mi is itten a procedúra vajon. Jut eszembe, ezt a vajont természetesen átvetted már tőlünk, mint annyi más dolgot; és előszeretettel használod, teljesen megfelelően egyébként, de akkor is muszáj mosolyogni rajta(d) egy-egy olyan helyzetben, mikor tanácstalanul forgolódsz a szoba közepén szétszórt játékaid között, és azt hajtogatod, hogy "Vajon hóvan a pöttyöhjlabda?" Rengetegszer megnevettetsz minket, és nagyon remélem, hogy tudod, veled nevetünk ám, nem rajtad. A legnagyobb kedvenceink azok a dolgok, amiket egyértelműen tőlünk felnőttektől vettél át, és tökéletesen időzítve mondasz vissza, például hogy: "Atta mindetit ennek asz életinek!", amikor rácsodálkozol valamire... vagy ahogy jelentőségteljesen bólogatva hozzáteszed a mutató kijelentéseidhez, hogy "Látod?"... vagy minap, amikor mutattam neked egy nagy teherautót, elvarázsolva felnéztél rá, és felkiáltottál, hogy: "Hatalmas kamion!" Vannak tipikus gyerekekre jellemző hibáid is, amik abból adódnak, hogy logikával próbálod elsajátítani a nyelvet - így születik az apájé helyett apajé, a hármat helyett háromot, és ki tudja még mennyi, ami elveszett, mert nem jegyeztem le...
Azt hiszem, most már fogalmazhatunk úgy, hogy beszélsz. Teljes bővített mondatokban, igeidőzve, ragozva, nyilván nem tökéletesen, de egyre helyesebben. Szinte nem mondható, hogy rengeteg szót ismersz, mert hirtelen nem is jut eszembe olyan napi szinten használatos, amit nem; és folyamatosan meglepsz minket olyanokkal, amiket legfeljebb párszor hallhattál életed során, akkor sem hozzád intézve, csak úgy röptükben. (Ma volt például ilyen, hogy bóhszasztó, de mindig van új és újabb.) A legaranyosabb az, hogy most már magadban beszélgetve is a mi nyelvünkön szólalsz meg, legfeljebb beleszövögetsz saját szavakat, de a full halandzsázós galagyolásaid sajnos már nagyon régen jelentkeztek. Helyettük narrálsz folyamatosan mindent, autózások alatt szó szerint egy percre sem vagy csöndben, megmutatsz minden villamost, elmondod, hogy sínen jár, mint a vonat, de a taxi, az a másik sárga ott, az az úton megy, és a busz is meg a trolibusz, az emberek meg a járdán, a nénik, a bácsik és a gyerekek is, a hajók meg a vizen, és a mútkor az autó is Dunán ment (egy uszályra volt felpakolva pár, legalább egy hónapja láttuk).
Olyan is van, hogy önálló játék vagy egymás mellett fekvős altatási rituálé alatt dalszövegeket mantrázol. Túl vagyunk a babanótás szakaszon, és a jelenlegi két kedvenced a Micimackó meg az Üres bölcsőt ringat a Hold fénye - az utóbbit nem is tudom, miért vette elő az apájád, mert távolabb áll tőletek, mint a címbéli Hold, de nagyon megszeretted, az elején minimum óránként egyszer kérted tőle, és mikor épp nincs itthon, hogy lejátssza, akkor rezignáltan közlöd velem, hogy "Zojánbácsi eement alunni Apa telefonnyába." Több szám szövegét konkrétan tudod, ha mi elkezdjük énekelni és hirtelen megállunk, akkor szépen kiegészíted az épp következő szavakkal, ha saját elhatározásból kezdesz bele, akkor a lényegre szorítkozol, és ilyen prózásítások sülnek ki, hogy: "Mikó hületett, mikó hületett, megváátam vóna, nemlehetett."; mindent szigorúan szavalva, a ritmuson kívül csak semmi fölösleges dallamozás. Olyan is van, hogy énekelgetni próbálok neked, de elcseszem a sorrendeket, te meg méltatlankodva kijavítod; vagy ma például délutáni sziesztához készültünk épp, mikor döbbenten jöttem rá, hogy előbányásztál egy olyan népdalt, amit legalább fél éve nem is emlegettünk, de inkább több lehet.

Egészen meglepő módon fejlődsz, egyszerre ezer irányba. A tizenkét szín mellett immáron tizenhárom betűt is ismersz, szintén magabiztosan - azért csak ennyit, mert miután két hete hosszú kihagyás után újra érdekelni kezdett a téma, és egy nap alatt hármat beszippantottál, azóta nem vagyok hajlandó újakra megtanítani. Mert nem szeretném, ha kevernéd őket, ha összezavarodnál a kiejteni nem tudott meg a nyomtatott- és írott-, kis- és nagybetűk forgatagában, gondolom én kishitűen, miközben te haladnál rohanó léptekkel, és "Emmilyen betű?" kérdésekkel böksz mindenféle feliratra türelmetlenül. Volt olyan, hogy miután közvetlenül a B betűvel való megismerkedésed után inszisztáltál, hogy nevezzem meg a P betűt is, én attól tartottam, hogy tuti keverni fogod őket (mert az én egyszerű agyamban ezek túlságosan hasonlítanak egymásra), és úgy láttam jónak egyértelműsíteni, hogy míg a egyiknek két pocakja van, a másiknak csak egy. Azóta néha amikor az utóbbi előkerül, jóindulatúan elismétled nekem, hogy "Pébetű egypotak.", majd hozzáteszed, hogy "Ejbetű egypotakja, lába.", mert igen, az R betűt is erőltetted, pedig a kiejétse nem megy, és saját korlátaimból kiindulva azt meg így sikerült elmagyarázni.
Számolsz is, igen; egyrészt tízig most már csak a hetes hangos kimondása marad ki, másrészt valóban érted az egésznek a lényegét, nem csak sorolod mechanikusan a bemagolt szavakat, hanem meg tudsz számolni tárgyakat, a lépcsőfokokat, az ujjainkat, magunkat ("Ketten ülünk itt."), és megy az "Eeegy, ketőőő, hájooom!" a labdadobálás startolásakor is.
Ugyanígy "értve ismered" a mértani idomokat is. Egyik kedvenc könyved ugyanis azokról szól, egész pici korod óta kedvteléssel forgatod, anno azért vettem elő, mert nagyon érdekeltek a macik és hajók, abban meg voltak. Először csak a könyvek lapjain, ma már a környezetedben is meg tudod mondani, hogy micsoda nétyzet, hájomszög, jombusz vagy köjajakú.
Van egy földgömb-mintás labdád, azon épp a földrészeket tanuljuk, mert felemeled és inszisztálva mutogatod, hogy "Emmi?", ha csak rendeltetésszerűen játszanék vele; az Európa-Ázsia massza egyelőre nagyon nem tiszta, és Dél-Amerika meg Afrika keverednek néha, de a többi ügyesen megy, még azt is tudod, hogy Antarktiszon pingvinek laknak és Ausztráliában kenguruk.

Kedvenc könyveid a mi kedvenceink, és a csodálatos ebben az, hogy nem a mi ösztönzésünkre, hanem tiszta véletlenül. Böngésző-sorozat rajongók vagyunk már évek óta, az apájád meg én, még meg sem születtél, amikor ahányszor csak úgy ráérősen beszabadultunk egy könyvesboltba, rögtön ölbe vettük egyik példányt, és lelkesen keresgéltük, hogy ki mit csinál melyik oldalon. Mikor unokatestvéreidtől megörökölted őket, elraktam egy nagy dobozba, hogy sajnos ezek még évekig nem lesznek neked valók, de pár hete valahogy megtaláltad, előcibáltad, és azóta együtt élvezkedünk. Az érdekes az, hogy nem csak lapozgatod őket, hanem a lényegüket is azonnal megértetted: felfogod, hogy ismétlődnek a helyszínek, a ruhájuk alapján mindenhol megkeresgéled az újra és újra felbukkanó szereplőket, és elmesélteted, majd elismétled a kirajzolódó történeteket.
A divatos bogyóésbabóca meg annapetigergő sztorik nem érdekelnek, pedig azokból is kaptunk jó sokat, de nem is bánom, elég bugyuták. Az igazán a te korosztályodnak való képes babakönyveket viszont kedveled, állatokat és tárgyakat felismerni, színüket megnevezni, elmondani, melyik milyen hangot ad ki. Rövid történetekről szólókat is szoktunk nézegetni, főleg az ismerős helyzeteket szereted, péládul, hogy mi történik egy építkezésen, milyen gépek vannak, melyik mit dolgozik... na meg persze a szavakat betűzgetni.
Aztán van egy kajás könyv is, ami bár régóta elöl van, most keltette fel a figyelmedet - ebből tanultad meg a zöldségeket és gyümölcsöket, hogy a tehén cicijéből jön a tej, és a különböző vizekből a halak; az utóbbiakat nagyon ügyesen beazonosítod képről, tudod, hogy melyik a folyó, a tó meg a tenger, és természetesen mindegyik szinonimájaként használod a Dunát.

Apropó Duna, imádod, bárhova autózunk a városban, kis postagalambként mintha éreznéd, hogy mikor vagyunk a közelében, még meg sem pillantod a partot vagy a hidakat, már kiabálod is ujjongva, hogy ott van. A nyáron Tatával rengeteget mentetek a Kopaszi-gáthoz meg a Margit-szigetre, reggel tíztől esti lefekvésidőig kint voltatok általában, és ha rajtatok múlik ott is aludtatok volna. A szokásos tevékenyésgeiteken kívül (séta, hintázás, homokozás, lábáztatás, stb.) az előbbi helyszín kapcsán a kajak, kenu, vitorlás, sárkányhajó, motorcsónak vonalat emlegeted még mindig napi szinten, az utóbbit megemlítve meg zúdulnak belőled az állatkás élmények - néha csak nézzük egymást értetlenkedve, hogy honnan tudod, melyik a pejlovacska (miközben mi nem), mi a különbség a darumadár és a gólya között, és hogy csinál a holló, a varjú és a szarka.

Pfff, vagy egy hete írom ezt az összefoglalót, úgyhogy most rákattintok a kitevős gombra, és ennyi lesz. És magamnak megint esküszöm, hogy ezután azonnal posztolom minden újdonságodat, kár pár sorba is, mert jaj, olyan hihetetlenül fiú vagy már, te drága, és olyan kevés ideig voltál pici, hogy attól félek, egyszer csak elsuhan, és észre sem vesszük... Nagyonnagyon szeretünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondd!