Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2013. január 7., hétfő

Rendhagyó hálaadás

Édes pici kislányom,

ma van hatvan napja, hogy tudjuk, hogy velünk vagy. Életem, életünk leggyönyörűbb két hónapja voltál; soha többet nem lesz ilyen.
Nem a te hibád ám, kicsim. Ennek köze sincs ahhoz az utolsó pár napnyi pokolhoz, amit meg kellett élnünk saját félelmeink, kételyeink, gyengeségünk miatt. Ez azért egyszeri és megismételhetetlen, mert ilyen tiszta, ilyen felhőtlen, ilyen végtelen boldogságot nem is tudna többször elviselni egy ember, szétrobbanna a szíve.

Imádtam egy testben lakni veled. Minden pillanatát, még azokat is, amikor a buta összezavarodott szervezetem kétségbeesetten tiltakozott a hirtelen változások ellen. A magad módján beszélgettél olyankor velem, tudom, hogy megnyugtasd a hisztis anyádat: te jól vagy, és teszed a dolgod, csudajó az ellátás, semmi ok aggodalomra. Ma ezt is megköszönöm neked.
Annyiszor olvastam ilyeneket, és mindig olcsó szenvelgésnek tartottam őket - megkövetem magam. Ugyan mi adható ennyi idő alatt, amikor néha hatvan év is túl kevés ahhoz, hogy mindent megtanuljunk valakiről, hát még valakitől...? Te mégis mindent adtál, amit csak egy ember egy másiknak valaha is adhat, mindezt úgy, hogy nem gyűlt össze összesen öt perc, ameddig láthattunk téged.

Köszönjük, hogy eljöttél hozzánk akkor, amikor már egyre óvatosabban mertünk csak remélni, és bebizonyítottad, hogy nekünk is lehet saját csodánk.
Köszönjük, az elmúlt heteket, és bennük életünk legszebb ünnepeit: apukád névnapját, az én születésnapomat, a karácsonyt, a szilvesztert.
Köszönjük, hogy közelebb hoztál minket, mint valaha voltunk, és mint valaha hittük volna, hogy kerülhetünk.
Köszönjük, hogy megtanítottál átértékelni mindent, amink van, amink nincs, és amire vágytunk.
Köszönjük, hogy megmutattad, milyen érzés feltételek és határok nélkül szeretni.

Köszönöm, hogy vigyáztál rám, még akkor is, amikor könnyebb lett volna engedni a betegségednek; hogy nem mentél el váratlanul és jel nélkül, megválaszolatlan kérdéseket hagyva magad után; hogy megmutattad, a méhem jó hosszútávú otthona lehet a testvérkéidnek; hogy továbbra is vársz inkább, a számomra legbiztonságosabb körülményekre.
Bocsáss meg, hogy én nem tehetem meg ugyanezt érted; hogy mindentudó felnőtt szerepében tetszelgek, és azzal érvelek, hogy döntésemet muszáj a potenciális jövődre alapoznom, ahelyett, hogy itt és most megóvnálak a közvetlen veszélytől; hogy olyasmiket ígértem, amiket nem tudtam betartani.

Olyan jó lett volna sok-sok mindent kipróbálni együtt! Nem sok konkrétumot mertünk elképzelni, de lélekben egy egész álomvilágot felépítettünk köréd, veled, neked. Gyere majd el hozzánk néha a csillagok közül, és látni fogod, hogy mindig ott van számodra egy hely, a te helyed, akárhány személyes életünk lesz végül.
Ma van a hatvanadik napja annak, hogy tudjuk, vagy nekünk. És ma érezzük leginkább, hogy életünk végéig leszel. És ez jó érzés, megnyugtató; madárlátta boldogság. Annál szebb és értékesebb ajándékot, mint te magad, nem tudtál volna adni egy örökkévalóság alatt sem, és ezen semmi sem változtat, a közös utazásunk vége sem.

Ma éjjel itt lapulsz még bennem, Kissca és a tenyereink melege alatt. Szép álmokat, kislányom! Ne haragudj... és ne felejts el minket...

2 megjegyzés:

  1. Így ismeretlenül is nagyon sok erőt kívánok Nektek a megpróbáltatások elviseléséhez. Nehéz sors ez nagyon.

    Ha szeretettel és hálával tudsz a pici felé fordulni (ahogy azt teszed is), azt ő mindenképpen érzékeli, és könnyebb lesz mindkettőtöknek...

    Sok szeretettel üdvözöllek.

    VálaszTörlés
  2. Ez gyönyörű és nagyon-nagyon szomorú!

    VálaszTörlés

Mondd!