Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2013. november 9., szombat

'Cause love lives on...

Pilinszky János: Majd elnézem

Majd elnézem ahogy a víz csorog,
a tétova és gyöngéd utakat,
a fájdalom és véletlen közös
betűvetését, hosszú-hosszú rajzait -
halott köveken, élő arcokon -

elnézem őket, mielőtt
a feledést kiérdemelném.


Édes Kislányom,

szinte percre pontosan egy éve, hogy megajándékoztál életem legszebb pillanataival... Az utóbbi hét azzal telt, hogy minden nap rácsoládkoztam az íriszekre, amiket még tavasz végén ültettem el, sokáig szorgalmasan öntözgettem, aztán elkönyveltem, hogy biztos régi hagymák lehettek, mert csak egyetlen egy hajtott ki a használati utasításon leírtak szerint, és pár napon belül az is elsorvadt - hónapokig nem történt semmi, aztán anélkül, hogy bármit csináltam volna, október vége felé elkezdtek sorra kibújni... egy pici zöld levélke, aztán még egy és még egy, ma reggel már négyen voltak, mint mi. És az utóbbi hét azzal is telt, hogy számtalanszor visszaolvasgattam az akkori beszámolóimat, attól a gyönyörű langyos őszi reggeltől kezdve, amikor megfogantál, a türelmetlen, de reménykedni alig merő várakozáson át, életem legboldogabb napjáig, amikor kiderült, hogy velem vagy. És a pozitív tesztet apukádnak bejelentő videót ugyan nem volt erőm elővenni, de az akkor lejegyzett szavaktól még így is remegni kezd a kezem meg a gyomrom, mert bármilyen tárgyilagosan próbáltam fogalmazni, most akkor is intenzíven feléled tőlük az az érzés, amit soha nem fogok elfelejteni, hiába múlik az idő, és hiába árnyékolja be a pont két hónappal későbbi legszörnyűbb nap. Még most is, miközben fáradhatatlanul itt ficánkol bennem ez a drága kisfiú, akit általad kaphattunk, és akit olyan nagyon várunk már, azt érzem, hogy annál teljesebb és varázslatosabb sosem volt a világ, mint abban a néhány hétben veled.
A szeretet persze most sem kisebb, sőt sokkal többszínű, hiszen vele már átélhettem olyan dolgokat is, amik nekünk kettőnknek nem adattak meg; de emlékszem arra a lebegésre, arra a felhőtlen és végtelen és vegytiszta mámorra, ami akkor volt először és utoljára kerek és tökéletes. Aztán kiderült, hogy egy ennyire óriási és eszményi csoda csak addig lehet a miénk, amíg az élet bele nem szórja az első kegyetlen valóságdarabot - utána, azóta, már bizonytalan minden öröm, akár ölünkbe pottyan, akár megküzdünk érte, akármilyen hatalmas és értékes, mindig átvonulnak rajta a kétely árnyai.

Szeretlek; és nem, nem is akarok felejteni. Minden fájdalom ellenére, amit az elválás okozott, boldog vagyok, hogy az anyukád lehetek, és egy percét sem törölném ki az együtt töltött időnek, még azt sem, ami jobban fájt, mint bármi más bármikor eddigi éveim alatt. A hála mellett, ami végső soron önzésből fakad, hiszen annak szól, hogy mennyi mindent tanítottál nekünk, és annak, hogy magad után küldted ezt a pici babát, millió apró érzés és dolog van, amiről mindig elsősorban te fogsz eszembe jutni, ami mindig hozzád köt majd, és amitől mindig közel leszel - és ez jól van így.
Várjuk az első hóesést; az én szívemben az is a tied marad örökre, minden csendes havazós este, ami a városban talál ránk, amíg csak élünk. Gyere majd értünk egy hópelyhen, mikor a testvérkédet hazahozzuk... útközben megállunk majd a Rózsák terén, és jó szorosan összebújtatjuk a lelkeinket...

4 megjegyzés:

Mondd!