Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2014. február 16., vasárnap

Anyanevelde - avagy: Segítsünk nekem! (3.)

Hát ez is bekövetkezett. Egyedül aludt a kiságyában, teljesen nyugodtan, éjféltől reggel hétig, és csak azért nem tovább, mert akkor már nem bírtam, és etetés után nem raktam vissza, hanem öleltem inkább...
Nyolc hétig egyáltalán nem aludtunk külön, már a kórházban odavettem magamhoz az ágyba, aztán itthon sem bírtunk volna távol maradni tőle. Bármilyen hatalmas, a franciaágyunkon középre nem mertem tenni, mert féltem, hogy az örökmozgó M. kilapítja, kívülre nem mertem tenni, mert féltem, hogy leszotyog, úgyhogy magamra fektettem. Nem esett nehezemre, nem vagyok egy forgolódós fajta, és ha az is lennék... ha egy rajtam alvó macskáért képes vagyok megtenni, hogy órákig nem moccantom az elgémberedett-megzsibbadt végtagjaimat, akkor érte mennyivel inkább.
Úgy ébredni, hogy ott hallom a kis pihegését a mellemen és ott érzem a hasamon, miközben a puhameleg barackfeje öt centire illatozik az orromtól, és lenézve látom a sűrű szempilláit meg a fénylő hörcsögpofiját - ez a mennyország maga.

Az utóbbi időben viszont elkezdett nagyon aggasztó lenni, hogy amikor lefeküdtünk, annyira éber volt, hogy képtelenség volt altatni vagy aludni tőle. Itt bevallom, hogy következetes nevelésileg teljesen alkalmatlan szülők vagyunk, semmilyen rendszer nincs szegény gyerek életében, akkor kel és fekszik, amikor mi, mert elvakult függőségünkben mindig hurcoljuk magunkkal, amikor a nappaliban vagyunk, akkor oda, amikor a hálóban, akkor oda. Az igény szerinti szoptatás miatt a fürdésnek sincs (és nem is nagyon lesz szerintem) fix időpontja, mert hiába találtuk ki a nyolc órát, ha egy órával azelőtt enni kér, akkor nem fogom közvetlenül utána a kádba cibálni a tele pocakját, ahogy közvetlenül evés előtt sem, mert akkor meg ott üvölt szegényem, amint tisztogatási szándékkal az arcához érünk; és akkor a random elalvásokról nem is beszéltünk, ha felébresztem és álmosan bevizezzük, torkaszakadtából ordítja végig azt a fürdetést, amit amúgy imád. Kissmajom így eléggé éjjeli bagoly lett, mint a gamer apja, és éjfél előtt eszébe sem jut elálmosodni, mi meg ezt szívesen megengedtük neki... magyarán úgy kezeltük, mint egy vendégségbe érkezett jóbarátot, nem úgy, mint egy csecsemőt - ami, tudom, nem feltétlenül jó. Napközben sokszor alszik, de akkor sem úgy, hogy letesszük egy adott időpontban, és szépen szabályosan pihen, hanem mikor például ölbe vesszük vigasztalni, akkor ott felejtjük, mert az olyan jó dolog, és egy idő után ebóbiskol rajtunk, miközben mi például dolgozunk vagy filmet nézünk.
Már többször beszéltünk róla, hogy ideje lenne némi szigornak, de aztán minden okos könyvem azt írta, hogy három-négy hónapos kora előtt erre többnyire csak akkor van esély, ha az ember hajlandó sírni hagyni, mert ha azonnal felkapja, amint nyikkan, rögtön megbomlik a jó eltervezett órarend - amit mi persze nem is bánunk, mert napközben is elég mennyei úgy létezni, hogy közben rajtunk szuszmákol. De végül megegyeztünk abban, hogy legalább éjjel, mikor tényleg nagyon mélyen-kómásan alszik, tegyük be a kiságyába, elsősorban mert már olyan nagy, hogy neki is kényelmesebb ott (például ha a mellemen fekszik, a karjai most már lelógnak kétoldalt, és mozgolódni is olyan erővel szokott, hogy néha teljesen átküzdi magát keresztbe-irányba), másrészt mert a páros intimitásba is eléggé bekavar.
Úgyhogy különösebb tervezés nélkül ugyan, de az utóbbi napokban elkezdtem azt, hogy este vagy az éjszakai etetés után, ha megfelelően álmos volt, letettem a kiságyába. Ettől rendszerint feléledt, akkor is ha amúgy felébreszthetetlen állapotban volt; ha sírt, felvettem, megnyugtattam, és egyszer újra próbálkoztam - ha újra sírvafakadt, átraktam magunkhoz mielőtt jobban belelovalta volna magát, és csak következő kajáláskor tettem újabb kísérletet. Eddig csak egy-egy szakaszra maradt magára, ma éjjel történt először az, hogy egymás után kétszer is sikerült az akció, és az egyedülalvás lefedte az egész éjszakát.
Nem volt könnyű, elég sokszor néztünk egymásra kétségbeesetten, hogy ómilyenédes, jó volna összepuszilgatni, és hogy nagyfiú a kisfiunk, meg kell a szívnek szakadni. De őt a legkevésbé sem zavarta a dolog, reggel vidáman kelt, és fülig érő vigyorral nézett ránk - hát nincsenek szavak rá, hogy mennyire szeretjük!

És most megint kérdésem van: hogyan tovább? Hogy lehet ezt az önálló alvást rendszeresíteni? Hogy lehet előrehozni a lefekvés időpontját legalább olyan tíz órára? És hogy lehet síró babát elringatni felkeltés nélkül?
Mindenképpen figyelembe kell venni a fizikai akadályokat, annak tudatában vagyok: a kiságy a hálószobánkban van, és ugyanonnan nyílik a fürdőszobánk is. Ugyan Kissmajom legkevésbé sem zajérzékeny (tehát ha már elaludt, ágyúlövésre sem rezzen össze), de ha éber vagy félálomban van, rögtön hiperaktivizálódik, ha körülötte mozgás van. Tehát az egész csak valahogy úgy képzelhető el, hogy mi megágyazunk, lezuhanyzunk, levetkőzünk még mielőtt őt lefektetnénk, majd alváshoz öltözve vonulunk ki a nappaliba még pár órára.
De amivel bajban vagyok, az a sokkal fontosabb a lelki oldala: amint az előző posztomból már egyértelműen kiderült, az nem opció, hogy sírni hagyjam, két percre se, és per pillanat arra is képtelen vagyok, hogy letegyem és magára hagyjam egy halvány éjjeli fénynél, miközben ő még szívesen gagyarászna nekünk. Ki lehet fárasztani napközben anélkül, hogy ébresztgetéssel gyötörném, úgy, hogy korrigáljuk olyan négy órával a bioritmusát, és fürdés utánra már álmos legyen? Ha igen, hogyan? És ha ő sírás közben csak simogatásra nem nyugszik meg, tehát minden alkalommal ki kell vennem, ölben megvigasztalnom, és utána visszatennem, akkor hogyan kerüljem el, hogy a bóbiskolásból teljesen felpörögjön a pakolgatástól? Mert én benne lennék, hogy pár éjszakát rááldozzak, és akár negyvenszer is eljátszam ezt, de nem látom értelmét, mert nyilván negyvenedszerre már a hajnaltáji kimerüléstől aludna el, és a követzező alkalommal az első harmincegynéhány próbálkozásra megint nem reagálna. Vagy lehet abban bízni, hogy növekedne a hatékonyság, és másnap már húsznál sikerem lesz?
Micsináljunk...? Van értelme ilyen pici babánál határozott szabályokat felállítani egyáltalán? Vagy az a jó, ami neki jó, és ha majd szükségét érzi, változtat, mi meg egyelőre alkalmazkodjunk? Ti mikor kezdtétek, és hogy csináltátok? Légyszi akkor is meséljétek el, ha a bolondériáim miatt biztos, hogy nem követem majd!

19 megjegyzés:

  1. Szia Est,
    meg valahogy úgy is van ez, hogy ha megszokja a "rendet", akkor magától az ütemtervtől lesz álmos, mert megtanulja, hogy most éjszakai alvás következik. A kezdeti zűrzavar után mi úgy próbáltuk belőni a fürdés idejét, ahogy általában elálmosodott, és akkor utána már magától a fürdéstől álmosodott el, összekapcsolódott az okos fejében. És mindig mindent ugyanúgy csináltunk, 7-kor fürdés után törölgetés, szopi (+táp), és abba belebóbiskolt és betettük az ágyba. Ha mégse jött össze elsőre, akkor nem hagytuk sírni, hanem bementünk, puszilgat-szeretget és újra. És legnagyobb meglepetésünkre 2-3 visszamenés után már aludt (végtére is éjszaka az ember valamiért biológiailag mégis jellemzőbben alszik amíg nem felnőtt és nem akar tök mást csinálni, és mi erre játszottunk! :)) És jellemzően 1-2-ig aludt így a saját ágyában, utána mikor felébredt akkor magam mellé vettem (és még mindig, most 18 hós) és akkor alszik velem tovább, miközben lehet szagolgatni és örülni. De mégis a saját ágyában alszik el mindig és mi így közös időt nyerünk. A most 7 évessel is ezt csináltuk, és nem szokott oda hozzánk, egyre ritkábban jött, mostmár soha.
    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na valami ilyenben reménykedek én is, hogy legalább a lefekvés utáni félidőt rendszeresen a saját ágyában tölti, éjjeli etetés után már szívesen látjuk nálunk... :)

      Törlés
  2. Hát... khm. (fejvakarás) A másodiknál egyszerűbb lesz, az biztos. ;-) Emlékeim szerint az első irányított, a másodikat én irányítottam, mert egyszerűen nem ment másképp, hogy mindkettő rendben legyen. Amúgy teljesen jól csinálod, szeretéssel szerintem sem lehet elrontani senkit. Lazuljál, oszt' jól lesz minden! ;-) (Én a nagyot két éves koráig ölben altattam, azt hittem soha nem fogja végigaludni az éjszakát, és a nagy dolgát sem fogja soha a bilibe végezni, mert ebben megkötötte magát. Aztán... -ugye- elmúltak ezek is, és a jelek szerint a rendszertelenségtől nem lett semmi baja. :-) A kicsi meg rendszerben élt, mert csak így tudtam kettővel lavírozni, és ő is rendben van. Szóval csak ez a feltétlen szeretet a lényeg, a többi meg alakul.) Puszillak!
    ETAMA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, jelek szerint egész jól csináltad, főleg a nagy fejlődött egész sokat a nembilitől a boncteremig... :D

      Törlés
  3. Mi leszünk a "spártai szülők", de elmesélem :)
    Nálunk első naptól kezdve külön szobában, saját ágyban alszik a baba, éjszaka. Előtte este 8 körül fürdetés, aztán etetés (eleinte ha előtte evett 1 órával, akkor is megkínáltam, és sosem utasította vissza), aztán berakom a kiságyba, és a fejét simogatva addig mesélek Neki, amíg el nem alszik. Könnyű dolgom van, mert sosem sírdogált, nem volt olyan érzésem, hogy magára hagyom, Nyugodtan alaszik, és reggel vigyorogva ébred. Most 4 hónapos, egyszer eszik éjszaka, és vidám.
    Napközben viszont szinte egyfolytában velem van, az első 2 hónapban együtt aludtunk délelőtt, délután, és a szülői ágyban etettem, szóval egész nap ölelgethettem. Most már szeret a járókában is lenni, beszélgetni az állataival. Délután mindig összebújva alszunk, és annál jobb érzés nincs!
    Úgyhogy abszolút meg tudlak érteni! :) Szerintem mindenki érzi, hogy mi a jó a babájának és neki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennyire "spártai" én is szívesen lennék, de nálunk a fejsimogatástól sajnos csak eygre nyüzsögősebb lesz, hogyaszongya mivanmár, kijönnék, vegyélkivegyélki! :)

      Törlés
    2. Jó, mi több ismerőstől és rokontól megkaptuk, hogy kegyetlenek vagyunk, amiért hagyjuk egyedül aludni...
      Egyébként az esti mesét próbáltad már? Én a kiságy mellé ülök, Ő pedig nézi a számat és annyira figyeli hogyan is kell ezt csinálni, hogy belealszik. Ha nagyon éber, akkor még nem kezdem el simogatni, mert forgatja a fejét,figyeli az arcomat, nézelődik (mindig hason altatjuk egészségügyi okok miatt), aztán elfárad, leteszi a fejét, és lassan elalszik. Néha 40 perc a mesélés, néha 15.

      Törlés
  4. Ezek a kérdések bennem is felmerültek, csak meg nem volt időm megirni.. majd jövök puskàzni, írjatok jókat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most mondd meg the, anyukák lettünk! :)

      Törlés
  5. Én azt csináltam, hogy a fürdetés és a reggeli felkelés ideje kőbe vésett, de úgy, hogy pontban este hétkor fürdik, akármi van, és reggel fél 7 előtt nem kapcsolom fel a villanyt / nem húzom fel a redőnyt. Este tök jól elalszik, tudja, hogy fürcsi-szoptatás-alvás, eleinte mást csinált - éhes volt, aludt - de kb egy hét alatt rájött, hogy az a fürdésidő és tök nehéz volt az óraállításkor megértetni vele, hogy még nincs hét óra :). Reggel van hogy fél hattól már hancúrozik, akkor simogatom, hurcolgatom, szoptatom, de szigorúan sötétben. A napirend többi részét magától kialakította, egyszercsak észrevettem, hogy kb ugyanakkor eszik-alszik napközben. Az éjszakáról meg ne beszéljünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ezt mikor vezetted be, hány hónaposan, a pontos idejű fürdetést? Mert én egyelőre hiába találom ki, hogy hét óra, ő elég összevissza eszik, szóval lehet, hogy pont akkor - vagy pont előtte, és akkor bukik, ha fürdetjük, vagy pont akkor kezd éhes lenni, és akkor ordít...
      Ez a sötétes dolog okosságnak tűnik, lehet hogy kipróbálom reggelente majd...

      Törlés
    2. Jah az éjszakát olvastam nálad, bookmarkoltam is a bejegyzést, hogy legyenek kéznél a kommentek majd pár hónap múlva... :)

      Törlés
    3. Úgy két hónaposan kb., de volt, hogy etettem előtte, ő tele hassal is tudott fürdeni, nem zavarta. Eleinte fél 8 volt, aztán egyszer valahogy rájöttem, hogy jobban kijön neki a 7 óra.

      Törlés
  6. Hát, ma délután a 3,5 éves lányom bóbiskolt el rajtam, olyan jó érzés volt :) Majd amikor 15 évesen be sem léphetek a "Fuck you Mum" feliratú ajtaján, jó lesz erre visszaemlékezni.
    Ami az okosság részét illeti, a fiad még olyan kicsi, ha rajtad alszik, hát rajtad alszik. Ha viszont ilyen ügyes, hogy hajlandó a saját ágyában is, azt használjátok ki. Én igyekeztem azt az elvet követni mindkét gyereknél, hogy ugrom, ha kéri (legalábbis amíg még pici), de ha nem igényel, örülök és messziről figyelem csak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dolgozom a messziről figyelésen - egyelőre ha ébren van, nem megy. Mondom, függő vagyok... :)

      Törlés
  7. Na, fél napja készüök ide írni neked, nálunk hogy volt, de rájöttem, nem igazán tudom, emlékszem. véletlen pont elémkerült egy cikk kiindulásnak (http://www.szuloklapja.hu/gyermek-fejlodese/2442/babak-kisgyermekek-napirendje-korcsoportonkent.html), amiben ami le van írva, az jó támpont, maximálisan egyetértek vele.
    Na, szóval, szerintem ne para még, ilyen korban még töknormálisak vagytok, sztem 2 hós kor körül van értelme elkezdeni bármit is, előtte úgyis csak szokja a gyerek, hogy a Földön van, nem hiába nevezik 6 hetes koráig újszülöttnek. (amúgy a sok okoskodásnál, amit olvastam mindig ez a hiba előjött nekem, hogy nem írták, milyen korú gyerekről van szó, mert rohadtul nem mindegy, na, de elkalandoztam...)
    Na, szóval, mégegyszer: mi úgy indítottunk, hogy az esti fürcsi-kaja-lefekvés rituálé legyen fix 7 körül, mert apa akkora hazaér, én meg korán fekvős vagyok, ezért nem akartam, hogy túl későn legyen. (de ezt megint családja válogatja) Aztán mindig ehhez alakult a többi. Nagyjából az határozta meg mindig, hogy egy huzamban mennyit tud ébren lenni (a kaja időközök nagyjából fixek, 3 órásak az eleje óta). . Így napközben nem túl agresszíven, de ehhez igyekeztem korrigálni, mikor már fixen 3 alvás fért be a nappalba. Tehát hátról indultam, pl. mikor 2órát volt már egyhuzamban ébren, hogy 8-kor el tudjon aludni, úgy igazítottam, hogy 6 körül ébredjen az utsó alvásból. Ezt mi a sétával tudjuk a legkönnyebben, mivel az hamarabb elaltatja, ha magától még nem is álmos. Jáj, ezt így nem tudom leírniiii, remélem, azért érted a lényeget. Nyilván van egy kász táblázatom ehhez is, amirúl folyton próbálok leszokni, na,de érdemes az írni, hogy lásd, mennyit van ébren, mennyit alszik, mert nem feltétlen bírod megjegyezni. Úgy könnyebb sakkozni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érthető, amit mondasz, jó ez a hátulról indulás, csak épp nekem nincs semmilyen fix pontom - sosem egyforma két napja, csak az a biztos, hogy éjfélkor még marhára nem álmos. Ezt nyilván mi szúrtuk el, babaként kellett volna kezelni első perctől, helyette mi egy hetesen éjjeli kettőkor filmet néztünk vele, meg xBox-meneteket nyomott az apja mellén hajnalban, szóval nem csoda, hogy éjjeli bagoly...
      Köszi a linket, nézem mindjárt.

      Törlés
    2. ne aggódj, eddig még nem tudtátok "rászoktatni" semmire, sztem. nem muszáj a hátramenet sem, igazából azt kéne meghatározni, hogy nektek melyik a legfontosabb pont, ás ahhoz igazítani a többit szép lassan. Ha akár több órás eltérés van, próbáld meg apránként, mondjuk kb. negyedóránként "tolni" a megfelelő időhöz.

      Törlés
  8. Én úgy gondolom, hogy nincsenek kőbe vésett szabályok, a ti saját, egyéni napirendetek alapján alakítsd az övét, hogy azért legyen egy ritmusa a napjának. Egyébként ez nagyban gyerekfüggő, én pl. eleinte ragaszkodtam a fél nyolcas fürdetéshez, aztán pár keserves este árán rájöttem, hogy Léda jobb szereti, ha hat-fél hét körül fürdik, eszik, és alszik. Merthogy ő korán kelő (és az is maradt, a mai napig 6 körül ébred). És mert napközben nem aludt már 4-6 hetesen sem, csak 2-3-szor fél órát.

    VálaszTörlés

Mondd!