Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2014. július 6., vasárnap

Napsugár

Ma másról akartam írni, van egy majdnemkész bejegyzésem az utóbbi hetek-napok fejlődéséről, azt terveztem, hogy ebéd után hazajövünk M. szüleitől, és befejezem jól. Aztán másképp alakult. Kissmajom már nagyon fáradt volt útközben, és mivel autózva szeret és tud a legjobban aludni, és mi is menet közben beszélgetünk a legjobbakat, elindultunk, bele a nagyvilágba. Igazi nyári vasárnap délután, nagyon fülledt, meleg levegővel, de elbújt nappal, a menetszél befújt a kinyitott ablakainkon, mi meg friss hűvösre vágyva kanyarogtunk a budai hegyek keskeny utcáin, virágos kertek és hatalmas fák alatt, és halkan értekeztünk mindenfélékről. Ilyenkor, anélkül, hogy bármit is megbeszélnénk előre, valahogy mindig eljutunk a BMC környékére is - akár a Rózsák tere vagy a telkünk, az a hely is egy emlékdarab, ami Kissmalaczhoz köt, így időnként meg-meglátogatjuk egy elsuhanós pillanatra, mert miközben csordultig van a szívünk boldogsággal attól, akink van és lesz, ami túlfolyik és kicseppen, az a legtisztább hála annak, akink mindig lesz, de csak volt.

Aztán mentünk tovább, megint céltalanul bámészkodva, és egy sarok után egyszercsak felbukkant egy kereszteződés, ami mellett egy hajléktalan néni kéregetett. Ápolt volt és visszafogott, igazából csak álldogált nyugodtan, mint aki valakire vár, nem közelített tolakodóan senkihez; öregedő, fogatlan, ráncos, de szinte kortalan arca volt, lehetett ötven, de akár hetven is. Kedvesen nézett ránk már fékezéskor, még mielőtt M. pénz után nyúlt volna, majd odalépett, elvette az átadott aprót, és beleskelődött a gyerekülésben fekvő, kócos hajjal, kipirult arccal alvó babára.
- Hadd nézzem ezt a gyönyörűséget! - mondta, és előbb a szép szomorú szemei húzodtak mosolyra, aztán az egész arca felderült. Egy kicsit csendben maradt, majd elgondolkozva megrázta a fejét: - Jaj, drága kicsi napsugár, erősen vigyázzanak rá… és neveljék nagyon-nagyon nagy szeretetben...
A lámpa zöld lett, a forgalom indult, indultunk mi is, már csak egy elhabogott köszönjükre és egy gyors visszamosolyra futotta. Pedig legszívesebben kiszálltam volna, és addig öleltem volna, amíg meg nem érzi, hogy értem ám, pontosan és tisztán, hogy mire gondol. Utánanéztem, ahogy távolodtunk, majd mikor könnyes szemekkel újra előrefordultam, M. könnyes szemeivel találkoztam a visszapillantó tükörben, és szavak nélkül is tudtam, hogy mit akar mondani.
Hogy szeretni fogjuk ezt a kisfiút, pont úgy, ahogy a néni kívánja neki, ahogy talán magának is vágyta volna. Bár már nem sok hely van azon a végtelenen túl, amennyire máris, de ígérjük, hogy megpróbáljuk - ha mélyebben nem is lehetséges, akkor jobban, ügyesebben, megértőbben, türelmesebben, együttérzőbben, támogatóbban; egész életünkben, és még azon is túl.
Aranyos napsugár-néni. Édes napsugár-kisfiunk.

2 megjegyzés:

Mondd!