Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2014. július 5., szombat

Rosetti Kapitány* első utazása

Kéremszépen tesztnyaraltunk. Már egy ideje nagyon vágytunk elmenni valahova, mert legutóbb tavaly nyáron voltunk hosszú hétvégéken, és ez ránk nagyon nem jellemző, évi többször szoktunk párnaposakat kiruccanni belföldön, télen legalább egyszer egy hetet síelni az osztrákoknál, plusz nyaranta egy hetet tengerpartra vagy városnézni megyünk valahova határokon túlra. De a terhesség második fele alatt valahogy nem is kívánkoztunk annyira elfele, épp elég izgalom volt az, hogy aggódni készülni kellett a baba érkezése kapcsán, az utóbbi fél évben meg nem nagyon akartunk, mert fontosabb volt a távolabbi jövőt megalapozni azzal, hogy Kissmajomnak megpróbálunk kialakítani egy sziklaszilárd esti programot. Miután a lakásunkban folyó munkálatok alatt M. szüleinél laktunk, és láttuk, hogy nem bomlott a rend a környezet változtatásától, felbátorodtunk egy újabb kis lépésre, még mielőtt bevállalnánk szállodai tartózkodást, ahol zavarhatunk másokat, vagy határon túli utat, ami hosszas autózást jelent.
Egy hétre elmentünk a világ végére, olyan helyre, ahol még közvilágítás és telefon-jel sem volt, nem hogy internetkapcsolat (jó, kábeltévé igen, mert teljesen nem bolodultunk meg: focivébé van). Pici házikó hatalmas kert, és azon kívül erdős liget közepén, a szomszédságban csupa üres nyaraló, embert csak akkor láttunk, amikor napi egyszer bementünk a közeli falvakba étterembe, boltba vagy kirándulni. Hegyek és vizek, dús zöld növényzet, friss hűvös levegő, madárcsicsergés, bogárzümmögés. De jó is volt! Nem gondoltuk volna, hogy velünk, a nyüzsgő nagyvárosok, de minimum az agglomerációban található települések szerelmeseivel valaha megesik, de tisztára rosszul voltunk, amikor szerdán délután visszaérkeztünk a budapesti dugóba, és itt tötymörgött meg fékezgetett agyatlanul a sok béna sofőr, és minden túl nagy volt és túl zajos… (Hú, nagyon ideje lenne már felépíteni a házikónkat a kis fák alatti telkünkre, nincs valakinek olyan harminc millája elfekvőben…?)

Jelentem, ezzel a mi gyerekünkkel továbbra is minden way too easy. Tiszta ciki, komolyan, szerintem ha más mesélné, én nem hinném el, hogy egy hathónapos kölök bármilyen fajta új körülményekhez perceken belül alkalmazkodni tud és akar, de konkrétan olyan volt, mintha egy különösen jólnevelt hatévessel indultunk volna útnak. Már akkor sejtettük, hogy nem lesz gáz, amikor a három órás odautat a szokásos ritmusában nyomatta: ha aktuális volt aludt egy-egy felet, amikor megéhezett, evett egy jókora adag tápit, egész sokáig eljátszott egyedül a kis holmijaival, hosszasan magyarázott nekik, alaposan megrágcsálta őket, a maradék időben meg aranyoskodott velem (mellette ültem, hátul), kukucsoltunk, beszélgettünk, rötyörésztünk, és mikor egy kicsit elege lett és unatkozni kezdett, az első nyöször hallattán rázendítettünk valami saját költésű bugyuta dalra, és azonnal megvigasztalódott.
Az épp kialakulóban levő napi program** ott is működött, sőt mondhatni megszilárdult, az esti rutin meg szintén majdnem zökkenőmentes volt: fél hét körül megfürdettük (ráadásul újítással, életében először nagy kádban, mindenféle szűkítő és támasztó segédeszköz nélkül), aztán jó nagy mennyiségeket evett, nagyjából negyed óra gagyarászás után elaludt, letettem, és kész. Annyi módosítást iktattunk be, hogy az éjfél utáni ébredéskor nem szokásos módon cicizett, hanem máris átraktam közénk a nagy ágyba, ami egyrészt azért kellett, mert a hálószoba olyan pici és az utazóágya annyira mély volt, hogy képtelen voltam bepakolni anélkül, hogy megébredne, másrészt nekem is kényelmesebb volt az éjszaka további részében és reggel felkelés nélkül szoptatni, harmadrészt, mert aaaaannyira jó volt egy nagy ölelkezős kupaccá gömbölyödni körülötte… Kicsit tartottunk tőle egyébként, hogy itthon meglesz ennek a lazításnak a böjtje, és nem lesz könnyű rávenni, hogy újra külön töltsük az éjszakát, de igazából csak minket viselt meg az elválás, ő gond nélkül visszatért a korábbi kerékvágásba.
Kissmajom mindenhol példásan viselkedett, mindenkit levett a lábáról a simlis mosolyával, és minden programot nagyon, néha meglepően*** nagyon élvezett; bármikor, bárhova hurcibáltuk, szívesen jött, bámészkodott, reagált, részt vett. Piknikeztünk patak- és tóparton, voltunk vele éttermekben és kisvasutazni, sőt életében először plázában is (át kellett szerveznem az eredetileg megtervezett kajálását****, és csak ott volt DM); sütögettünk pattogó tábortűznél, ringatóztunk kerti hintán, heverésztünk árnyékos pléden, Kissmajom fürdött (és olvasott*****) a minimedencéjében, találkoztunk kutyákkal, cicákkal, lovakkal, tehenekkel, mókusokkal, kacsákkal, harkályokkal, gólyákkal és rengeteg további madárfajtával. Mindezt úgy, hogy fent négy foga jön egyszerre: félig kint van a bal középső, negyedig az annak bal oldalán levő, és ottlétünk alatt épp áttört a még eggyel balrább lakó, tegnap itthon meg a jobb középső - hál'Istennek nem szenved különösebben, egyszer sem kellett semmilyen fájdalomcsillapítás, csak a rengeteg nyál árulkodik a történésekről, meg az, hogy kevés olyan tárgy van, ami elérhető számára, és nem kerül megcsócsálásra. (Baromi erősen harap amúgy, már nem tudom odaadni neki az ujjaimat rágókának, mert nagyon fáj amit művel velük, remélem azért a saját bekapott kezével sokkal kíméletesebb…)

Ahogy a csillagocskákkal jeleztem is, tervezek még posztokat becenevekről, babaórarendről, fejlődésről és hozzátáplálásról - a sorrendet még meglátom, de valószínűleg a mit-tud-a-majmocska témakörrel indítok, mert szó szerint napról napra akkorákat változik, hogy ami a nyaraláson történt az már most sem aktuális, nem hogy pár nap múlva, mikor megírom végre.
És a konklúzió, megint, ezredszerre is: ez a gyerek maga a boldogság. Az apjával minden nap számtalanszor összenézünk, és nem értjük, hogy hogy létezhet ezen a világon ekkora csoda, és hogy lehetünk annyira szerencsések, hogy pont a miénk…


* Ez Kissmajom millió neveinek egyike - lesz majd erről egy részletezős poszt nemsokára.
** Erről is.
*** És erről is.
**** Ééés erről is.
***** Tamko után szabadon:

9 megjegyzés:

  1. Jaj ezek a kis intellektüel babák! :)
    Jó ez a medence, bevált?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hááát… annyira nem árnyékol, amennyire gondoltam volna, mondjuk nekem a fizika sosem volt erősségem… :) Szóval pont elég nagy a gomba kalapja ahhoz, hogy ne tudjon benne felmelegíteni a víz, ha az ember hideggel töltené meg, de túl kicsi ahhoz, hogy valódi védelmet nyújtson pancsolás közben, mert ugye a nap ritkán áll pont fölötte, így többnyire sikeresen besüt alá.
      Én ezt úgy oldottam meg, hogy a tetejére hatalmas strandkendőket terítettem, két darab mindkét oldalon lelógó pont elég volt, hogy egész körben le legyen árnyékolva + úgy nézzen ki, mint egy baldachinos hárem-ágy.
      Kissmajom imádta amúgy, azt is, hogy szerelni lehetett a lelógó kendőket, és azt is, hogy a medence alja is puhára fújható, így kényelmesen lehetett benne héderelni… :)

      Törlés
  2. Milyen asszimilálódó ez a gyermek :) Ugyanezt a felfújható medencét néztem tavaly Moscenicka Dragan is, milyen szuper rajta ez az árnyékoló gomba! Csúcs ez a fotó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó, Moscenicka, mi…? :) Idén lementek?

      Törlés
  3. Mi tavaly egy 3,5 hónapossal voltunk (na meg a többi, nagyobb gyerekkel) és meg is állapítottam, hogy ilyen kicsivel még könnyű. Bárhol elvolt, bármilyen ágyban elaludt, bármilyen zajban, egy volt a lényeg, kaja legyen (az meg ugye volt). És mivel még nem élt változatos koszton, nem is kellett egy vagon cuccot vinni. A 1,5 évssel való nyaralásról már egészen más emlékeim vannak.:-) Pl. vízbe nem akart bemenni, egész álló nap egy hosszú lépcsősoron kellett fel-alá mászkálni vele, be voltunk fizetve félpanzióra de szinte semmit sem evett. ELső éjszaka ordított, mert egy szobában aludt velünk (itthon meg külön), aztán második éjjelre kivettük a szivacsokat az ágyból és kiköltöztünk a folyosóra.:-) Viszont amikor a harmadik 2 éves lett akkor is nyaraltunk és vele minden klasszul ment. Most 15 hónapossal kelünk majd útra, hát kíváncsi leszek.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nah, akkor kéreznék is gyorsan. Szállodában hogy oldottátok meg az estéket a legkisebb baba tekintetében? Kissmajom például legkésőbb fél nyolckor lefekszik, ami azt jelenti, hogy legalább fél hétkor el kell kezdenünk az esti rutint (mindketten zuhanyzunk, majd őt is megfürdetjük, stb.), miközben a vacsorát általában hattól szokták felszolgálni… Lezavartátok gyorsan az éttermi étkezést, aztán fel a szobába, és mindenkinek vége a napnak (vagy esetleg ha több légterű lakosztály, akkor a többi szobában még mehet a nyüzsgés)?
      Mert ugye ost mi egy teljesen különálló nyaralóban voltunk, szóval letettük az emeleti hálóban, aztán babamonitor bekapcs, és vonultunk ki a kertbe. De gondolom ez szállodában max akkor opció, ha földszinten van a szoba, és a tőle pár méterre valami kiülős hely, hogy ha szól a baba, akkor (akár ablakon beugrálva) másodpercek alatt oda lehessen érni… vagy…?

      Törlés
    2. Amikor a 3,5 hóssal voltunk akkor ő még úgy evett, hogy 8 körül kajált és utána aludt. A szállodában 5.30-tól volt vacsora, így tudtunk sakkozni, mindig sikerült együtt ennünk, egy ember fogta a kicsit, a másik segített a nagyobbaknak és evett, majd cseréltünk. Mivel mi 6-an vagyunk ilyenkor egy kicsi házat szoktunk bérelni, olyan hely ez, ahol vannak kis házak, meg többféle appartman. A kis ház úgy nézett ki, hogy lent egy szoba meg egy konyha és fent két szoba. Tavaly még úgy voltunk, hogy a kicsivel egy szobában (akkor még velünk aludt itthon is), a nagyok meg fent. Idén úgy lesz, hogy kettesével a két fenti szobában (itthon is így alszanak). Itthon 6-kor szoktunk vacsorázni, 6.30-tól fürdeni és nyáron 8 előtt valamivel fekszenek. Nyaraláskor azt hiszem el szoktunk csúszni 8.30-ig, de tavaly úgy volt, hogy én amikor végeztem léptem le a kicsivel és őt elrendeztem, ha kellett hamarabb. Tavaly még viszonylag sokat voltunk két csoportban, mert a kicsi napközben még háromszor aludt. Az merészség lett volna, hogy minden nap az összes alvását beáldozzuk. Napi egynél többet nem lehet. Étkezés az nem olyan nyilván, mint amikor kettesben vagyunk, elég kapkodós.:-) De van remény, amikor úgy voltunk, hogy hárman voltak 4, 5 és fél, 7 és fél évesek, akkor már totál nyugodtan tudtunk enni. Az a nagy helyzet, hogy ez nem nekünk pihenés.:-)
      Amikor csak egy gyerek volt, akkor is kis appartmanban voltunk, ahol volt egy szoba, meg egy konyha+folyosó, tehát ha lefeküdt a gyerek akkor is lehetett tevékenykedni, nem kellett totál csöndben lenni.
      Nem tudom mindenre válaszoltam-e.:-)

      Nem szoktunk hosszú időre menni, mert nem egy olcsó hely, és sokan vagyunk (ergo még több pénz), de nem nyomorgunk és nem kell főznöm, mert az nem, hogy pihenés nem lenne, hanem még több robot....Ja és rossz idő esetén is tudnak mit csinálni, volt egy nagyon elszúrt nyaralásunk amikor két gyerek volt 2,5 éves és 7 hónapos, akkor megfogadtuk, hogy olyan helyre soha többet.

      Törlés
    3. Most már csak napi egyszer alszik, így lényegesen többet lehetünk majd együtt, és felváltva tervezzük őrizni, így az adott felnőtt kap egy kis szusszanást. A nagyobbak már régen nem alszanak délután és nyaraláskor még arra sem nagyon vehetők rá, hogy kicsit sziesztázzanak, szóval megy a pörgés egész nap.:-)

      Törlés

Mondd!