Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2014. szeptember 21., vasárnap

Close encounters

Megpróbálok mostantól gyakrabban írni rövidebbeket, mert a szokásos szorgalmammal az életben nem lesz dokumentálva semmi, ha majd valamikor vissza akarnám keresni... Ma a világgal való ismerkedésről lesz szó.

Megvolt az első play-date, korban Kissmajomhoz illő pajtással, aki történetesen Popi kisfia, vagyis semmilyen idegesítő anyát nem kellett elviselnem a gyerek szórakozása kedvéért, sőt még én is jól érezhettem magam - yay! Hát Geri már képek alapján is valami borzalmasan aranyos kiskrapek, de ez élőben nagyjából hatványozódik, úgyhogy kizárólag azért nem szorongattam össze, mert nem akartam creep-nek tűnni, hogy ott van a saját csemete, erre másét is gyűröm. A babák tök jól érezték magukat, oda-vissza csereberélték és alaposan megcsócsálták egymás játékait, meg a Popi által szolgáltatott saját termesztésű bio-almákat, illetve ezáltal tekintélyes mennyiségű fogzós nyálat is; de bejött a nagy mennyiségű kosszal beszerzett immunizáció, szerencsére Kissmajom nem kapta el szegény Geri szörcsögését.
Azon nem lepődtem meg, hogy Kissmajomnak nagyon bejött Popi, odamászott, megtapogatta, vigyorgott neki, de annak külön örültem, hogy annak ellenére, hogy állítólag némelyik idegentől fél, én is kaptam jó sok Geri-mosolyt. Egymással számomra meglepően viselkedtek, mintha tudták volna, hogy ez más darab, mint a felnőttek, előbb nem nagyon érdekelte őket, hogy jelen van a másik, aztán nevetve közelítettek, és végül... hát egy kicsit vissza kellett fognunk őket (főleg én a sajátot), mert olyan vehemens boldogsággal barátkoztak volna, hogy félő volt: egy-egy orr meg fül áldozatául esik a kezdetleges finommotorikának. Szóval definitely lesz még ilyen randevú, csak tartson velünk az őszi napsütés.

Harmadik típusú találkozás is volt a héten, jelesül tegnap. Ugye nekünk két macskánk van, a lehető legszögesebb ellentétben. Van a Kissca, akit mivel anno útszéli éhhalál küszöbéről hoztam haza, olyan félős, hogy gyakorlatilag csak vécézni jár ki, és ha látogató jön hozzánk, azt mélyen az ágy alá bújva vészeli át (úgyhogy van, aki nem is tud a létezéséről); ő a világ legjámborabb és leglojálisabb teremtménye, akkor is velünk alszik, ha M. az örökös forgolódásával éjszakánként hétszer lerugdossa az ágyról. És van Dápdáp, aki rajtunk kívül még minimum egy családnál lakik (szerencsétlen naivak miután "befogadták" és agyonkényeztették, sokáig nem is tudták, hogy tulajdonképpen gazdája van/vagyunk), és aki amúgy az uralma alatt tartja az egész lakóparkot, valóságos rajongótábora van a környéken, és mindenkitől szemérmetlenül zsebeli be a finomságokat. Kissca közepes méretű, lógó pocakú cirmos, nagyon kedves és bújós, Dápdáp óriási (értsd: tíz kiló környéke, közepes növésű beagle méret), gyönyörű orosz-kék utánzat, aki nagyon megneheztelt ránk, mikor kéthavonta beállítottunk egy-egy mentett kölyökcicával, úgyhogy nyáron csak enni jár haza, és akkor is nagyon csúnyán morog ránk közvetlenül miután betermelte a kajaadagját. Kissca végtelenül toleráns, ha épp nem rikoltoz örömében, akkor még Kissmajmot is a közelbe engedi, és hősiesen tűri a gyömöszölgetést mindaddig, amíg a testére korlátozódik - sajnos ez egyre ritkábban esik meg, nyilván leginkább az orrát kívánná megcsavargatni, vagy esetleg a farkát meghúzgálni (igen, ezt meg szoktuk akadályozni, meg legtöbbször magától is elmenekül). Dápdáp autista módon közlekedik, tudomást sem vesz a gyerekről, rá sem néz, csak biztonságos távolságban elsétál mellette, és megy dolgára - és valahogy Kissmajom is megérezhette a méla undorát, mert feléje sosem indul el simogatási szándékkal.
Namost gyerek szempontjából a terasz egyike a nagyon kevés off limits helyiségnek (a másik kettő a fürdők, a vécékefék miatt), mert ott van egy biztonsági macskaalom arra az esetre, ha Kissca nem merne kimenni, mert mondjuk a környéken valaki füvet nyír (földszint, de eljárkálás nincs az ablakaink alatt). Ilyen rácsos gyerekkapuval van elzárva, amit Kissmajom nagyon szeret, mert abba kiválóan bele lehet kapaszkodni, a diófán pihenő galambok vizsgálgatása közbeni ácsorgáshoz. Ezen a kapun a Kissca simán átugrik, de Dápdáp uraság ehhez túl lusta (Olyan hatvan centis magasságról beszélünk - és egy két lábra állva a derekamig érő macskáról!), ezért amikor haza méltóztatik jönni, leül eléje, és sürgető tekintettel várja, hogy beengedjük. Ma az történt, hogy Kissmajom épp felállni készülődött a kedvenc helyén, amikor a teraszra beugrott Dápdáp, és bebocsájtásra várva letelepedett vele szemben, a rács túloldalán. Kissmajom óvatosan megtorpant, és négykézlábas pozícióban, halált megvető bátorsággal farkasszemet nézett a fenyegető lénnyel* - aki a rá jellemző végtelen türelemmel körülbelül négy másodpercig habozott, hogy most akkor ez a kis szaros vajon kinyitja-e neki a kaput vagy sem, majd felborzolta a szőrét, és megvillantva a kisujjamnyi fogait, egy hatalmasat fújt. És a babácska egy pillanatra visszahőkölt, majd a világ legkétségbeesettebb hangján keservesen sírni kezdett, amitől Dápdáp megrémült, és sarkon fordult ideges lett, és mint egy igazi morgolódós vén fasz, vernyogva elbattyogott. De nem is ez a lényeg, hanem hogy basszus, honnan tudja egy kilenc hónapos emberkezdemény, akit eddigi életében még soha semmiféle agresszió nem ért, hogy hogyan néz ki egy támadó viselkedés, és hogy ebben a helyzetben ő igenis veszélyben** volt...? Okos kis Mauglink van, onnan, bizony.

A vörös fejecske hiányzik a képről, de a fognyomai ott vannak.

* A dolog külön pikantériája, hogy ugyan a személyiségi jogaik az inkognitó megőrzése kedvéért a macskák nevét megváltoztattam, de Dápdápnak kilenc évvel ezelőtt olyan nevet választottunk, ami később a kinézete és természete alapján nagyon is találónak bizonyult - maradjunk annyiban, hogy Mephisto szinonimája.
** Dápdáp ugrott már neki M. kétméteres, száztíz kilós bátyjának, csak azért, mert egy ártalmatlan kézmozdulattal odébb akarta terelni.

3 megjegyzés:

  1. De cuki lehetett a két kiskrapek. Szerettem volna ott lenni és gyönyörködni bennük.
    Kissca neve is csak blognév? Pedig milyen szuper macskanév...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kisscát és Dápdápot is szoktuk így is szólítani, úgyhogy egyik sem csak most kitalált blognév, de mindkettőnek van becsületes neve is... :)

      Törlés

Mondd!