Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2014. szeptember 27., szombat

Köszönöm, Coelho!

Lehet, hogy inkább hányásról kellene írnom, merthogy volt néhány ilyen epizódja a Kissmajomnak a héten, csütörtökön még orvoshoz is elmentünk vele ijedtünkben, de aztán kiderült, hogy semmi baj, nem vírus, csak a manapság gyakori rikoltozás következményeként összeszedett torokpirosság miatt jön vissza néha a kajája… szóval hál'Istennek ezügyben nincs szenzációs hírem mégsem. Van viszont egy komoly téma, ami az utóbbi időben újra és újra felkapódik körülöttem, úgyhogy gyorsan végigfutok rajta, és a végén ajánlok egy kis olvasnivalót.
Szóval örökbefogadás - már legalább két éve akarok írni róla, de Kissmajom fogantatása után egyre kevésbé volt aktuális, és egyre több dolog történt velünk, ami ennél fontosabb volt. Most valahogy megint időszerű lett, mert egyre többször kerül szóba a testvér dolog, és hát legyünk realisták, nem valószínű, hogy még egyszer ilyen csodával határos módon teherbe fogok esni, és ha sikerül is még egy babát összehozni (mert végülis maradtak még a tarsolyban inszemek és lombikok), még-még egyre mindenképpen csak jóval negyven fölött kerülne sor, ami elég kockázatos és kevés esélyes próbálkozás… márpedig amióta megszületett a kicsi fiunk, és fülig beleszerelmesedtünk, a háromgyerekes családság egyre jobban hangzik. M. és én már elég régen, és elég részletekbe menően tisztáztuk, hogy mit érzünk ezügyben, hogy akár vérszerinti helyett, akár mellé, szívesen fogadnánk örökbe egy-két gyereket. Tavaly év elején utána is néztem, hogy mit és hogyan kell ehhez lépni, és ha nem estem volna teherbe, el is kezdtük volna a procedúrát, de szülés után valahogy leült a lelkesedés, mert úgy gondoltam, hogy így már nem lenne pofám beállni a sorba, és olyanok elől elvenni babát, akiknek még egy sincs. Aztán végül mindig arra jutunk, hogy nekünk úgyis egy csomó szempontból megfelelne olyan gyerek is, aki általában senkinek sem kell (nagyobbacska, cigány, enyhén mozgáskorlátozott, stb.), szóval most megint ott tartunk, hogy csak el kellene indítani a folyamatot előbb-utóbb.

Én egész sokáig nem kerültem igazán testközelbe ezzel, nem ismertem se örökbefogadó családot, se örökbeadott gyereket. Az első élményem abszolút kellemes volt, tavaly ősszel már nagy hassal mentem Csibetalálkozóra, ahol ott volt Edina és a Tündér Lillája - az egy dolog, hogy szó szerint fizikailag hasonlítottak egymásra (állítólag az ilyesmire odafigyelnek az illetékesek az új családok kialakításánál), de annyira barátságos és kiegyensúlyozott volt az a kislány, és olyan harmónia lengte körül kettejüket, amit kevés sajátgyerekes felállásban láttam valaha is. Aztán szintén pozitív volt, hogy csomót beszéltünk erről Marcsyval, aki férjestül úgy gondolkozik erről a kérdésről, ahogy mi, és ezáltal eléggé megerősített abban, hogy nem vagyunk teljesen deviánsak; és minap Popival is megvitattuk a dolgot, és annak is örültem, hogy abból meg kiderült, hogy a kétségeim és bizonytalanságaim is teljesen szokványosak. Persze sajnos volt már részem másfajta rácsodálkozásokban is, tudok olyanról, aki tagadja a kapott gyerek nemzetiségét, olyant, aki csak a nagyon szűk környezete előtt vállalja fel, hogy a gyerek nem vérszerinti, és olyant is, aki azt tervezi, hogy a gyereknek egyáltalán nem fogja elárulni a származását. Természetesen bármi a hivatalos pszichológusi javaslat, attól kezdve, hogy megvan a határozat, magánügy minden ehhez hasonló választás, de azért bevallom, eszembe jutott ezekről a példákról, hogy basszus, jó sok helyen el lehet szúrni ám ezt a dolgot, még akkor is, ha az alapszituáció eléggé nothing-to-lose jellegű, hiszen egy gyereknek szinte mindenhogy és mindenhol jobb felnőni, mint intézetben (nyilván itt normális körülményekre gondolok, nem testileg vagy lelkileg bántamazó családra).
És akkor a lényeg: tegnap megint volt egy pont, amikor határozottan éreztem, hogy egyszerűen annyira a mi utunk is az örökbefogadás, hogy bármerre alakul majd a következő vérszerinti gyerek kérdés, nem szabad elhanyagolni ezt a vágyunkat sem, mert ha lehet csúcsdíszt helyezni a tökéletes boldogságra, akkor ez a fajta nagycsaládosodás olyasmi lenne.

Hogy hogy jön ide a cím…? Hát az úgy volt, hogy M. azt olvasta, hogy az öreg kiadott egy újabb semmitmondó idézetek kedvelőinek szánt, de ezúttal pornóelemekkel is megtűzdelt regényt, úgyhogy megvette nekem gyorsan, mert milyen nő az már, aki még soha életében nem volt hajlandó megismerkedni Palibá  közhelygyűjteményeivel műveivel. (Tudom, hogy ez nagyjából bordering on spousal abuse, de mindenki nyugodjon meg, még szeret, nem válunk, csak egy kicsit szokatlan a humorérzékünk.) Úgyhogy pár napja, miközben a gyerek nappali alszik, és nekem muszáj ott feküdnöm mellette, mert ha nem, harminc perc múlva óramű pontossággal ébred, ezen a fostengeren küszködöm át magam hősiesen. Tegnap, mikor már úgy éreztem, hogy még egy oldal, és feleződni fog az iq-m, kínomban előbányásztam a telefonomat, és blogról blogra böködtem, csak vissza ne kelljen térnem a könyvhöz. És egyszer csak ott termett ez a kincs, egy szuszra végigolvasós, könnyekkel mosolygós igaz-mese, négy gyönyörű emberről és egy kutyáról - fogjatok egy doboz papírzsebkendőt, és kattintsatok!

24 megjegyzés:

  1. A testvér örökbefogadásánál mindenképp figyelembe veszik, hogy az újonnan érkező gyerek fiatalabb legyen a családban élő legkisebb gyereknél, általában minimum 2 évvel. Ha most beadjátok kérelmet, kb fél év mire megvan a jogerő, és 3 évig érvényes a határozat. Mindig a gyerek szemszögéből kell nézni a dolgokat, lehet, hogy nektek "megfelel" a cigány, nagyobb, mozgáskorlátozott gyerek, azonban neki is megfeleltek Ti, mint család? És itt nem arról beszélek, hogy Te vagy M elfogadóak vagyok-e vagy sem. Hanem egy olyan gyerek szemszögéből, akinek van egy kis egészségi problémája, de mondjuk a testvérei egészségesek. Az örökbefogadása miatt úgyis hátrányban érzi majd magát, és ha még mondjuk beteg is akkor ez hatványozódik... És Kissmajom szemszögéből, akinek egy beteg testvére lenne, aki akár egy életre szóló "elkötelezettséget" jelentene neki. Fel tudod vállalni, hogy esetleg orvostól orvosig kell majd vinni a gyereket, és mondjuk emiatt a nagyobb gyerekeidre kevesebb idő jut? Az sem egészen igaz, hogy az "ilyen" gyerekek senkinek sem kellenek, hiszen rengeteg pár fogad örökbe származási kikötés nélkül és korrigálható egészségi problémával (ami elég nagy skálán mozog, beletartozik a dongaláb, nyúlajak, szív ér érrendszeri fejlődési rendellenességű gyerek, akit pl többször műteni kell). Én ismertem olyat, aki cigány származású, és magyar család fogadta örökbe, magyar kultúra szerint nevelkedett és mikor nagyobb lett (iskolában), mindkét nemzetiség kitagadta, a magyarok azért, mert ő cigány, a cigányok azért, mert magyar. Emiatt életre szóló lelki sérüléseket szenvedett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Én ismertem olyat, aki cigány származású, és magyar család fogadta örökbe, magyar kultúra szerint nevelkedett és mikor nagyobb lett (iskolában), mindkét nemzetiség kitagadta, a magyarok azért, mert ő cigány, a cigányok azért, mert magyar. Emiatt életre szóló lelki sérüléseket szenvedett. "

      Ó te jó ég :( ez szörnyű lehetett neki :(

      Törlés
    2. És a tegyeszes tanfolyamon hallottunk ennél cifrábbat is :(

      Törlés
    3. Nekem tetszik Est hozzáállása ehhez az egészhez. Kifejezetten el tudom képzelni, hogy ezt is ugyanolyan remekül csinálná, mint amit most is csinál. ;-)
      ETAMA

      Törlés
    4. Esttel és a hozzáállással nincs gond! Én azt mondom hajrá, csinálja, úgyis végig fogja mindezt hallgatni a tanfolyamon, amit írtam.

      Törlés
  2. Ezt ismered? Marxcsaladotthon.blogspot.com ok is sajat kislany melle egy cigany kisfiut fogadtak orokbe, erdemes vegigolvasni, ha majd egy uj coelho-konyvet kapsz... :)
    (A belinkelt blogot meg fogom nezni tuzetesebben, erdekesnek tunik!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rosszul írtad a blog címét, de rákerestem, és íme a helyes: http://marxcsalad.blogspot.hu - csak azért, hogy itt legyen, ha mást is érdekelne. :)
      Én remélem soha többet nem látok Coelho könyvet (a kapásról ne is beszéljünk), de a blog jónak tűnik, mentettem. Amit én ajánlottam, az egy kicsit más stílus, akár irodalomnak is elmenne, úgy ír a nő, szóval szerintem tetszeni fog neked.

      Törlés
  3. Nagyon extrem pelda lehet ez a kikozositett cigany kisfiu. En azt latom magam korul, h egy gyerek olyan "kulturaju" lesz, amilyenben nevelkedik, nem amilyen a szarmazasa -legyen szo orokbefogadottakrol, vagy bevandorlok gyerekeirol (ebben az esetben ez kizarolag akkor ervenyesul, ha a csalad is elfogado az adott pl. Francia kulturaval szemben). En belguimban jartam orokbefogadoi tanfolyamra, es ott nagyon sokat fogadnak orokba afrikai gyerekeket. Pont azt javasoltak mindenkinek h ne probaljak mashogy nevelni oket, mintha ver szerinti lenne a gyerek: ugyis belga valik majd belole, belga iskolai rendszerben fog tanulni, belga haverjai lesznek, az anyanyelve francia vagy flamand lesz. Persz nem tudom ra lehet-e ezt huzni a magyar tarsadalomra, de talan igen, egyre kozmopolitabba es nyitottabba valik az orszag.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, extrém, de előfordul. És ugye ez itt Magyarország, ahol valljuk be, az emberek kevésbé (vagy egyáltalán nem) elfogadóak, legyen szó származásról vagy egyéb másságról.

      Törlés
  4. @ kretty: Jó sok mindent kifogásolsz látom, de sebaj, legalább van alkalmam a posztból kimaradt részleteket is leírni… :)

    1. Tudom, hogy az új örökbefogadottnak fiatalabbnak kell lennie, mint a már családban élő gyerekeknek, legyenek azok vérszerintiek vagy szintén örökbék, ez az egyik ok, amiért nem is léptünk eddig, és egyelőre nem is fogunk, előbb kimaxoljuk a vérszerintis lehetőségeinket (spontán, inszem, lombik). Az időből nem fogunk kifutni, mert a 45 év korkülönbség miatt ötévest elméletben még ötven évesen is kaphatnánk.
    A három évig érvényes határozat egyébként meghosszabbítható - ezt csak a pontosság kedvéért írom, ha valaki innen informálódna, mert a te érvelésedből úgy tűnik, mintha a lejárat után elúszna az esély, pedig nem.

    2. A "nekünk-megfelel, neki-megfelelünk-e?" felvetésedet őszintén szólva nem nagyon értem, szerintem még kívülállóknak is elég egyértelmű, de annak, aki találkozott már az örökbefogadás témával, nem is tudom, hogy lehet kérdés ez. Magyarországon a párok döntő többsége fehér és egészéges újszülöttet kér - ez tény; a három év fölötti cigány gyerekek eleve nagyon kevés eséllyel indulnak, hát még ha mozgáskorlátozottak is. Ahhoz képest, hogy az alternatíva a gyerekotthon vagy egy nevelőszülő (ahol, ha jól is érzi magát, azt látja, hogy lassan mindenki végleges családba kerül rajta kívül), szerintem jobb dolga lenne bármilyen balfasz (értsd: az ő speciális problémái kapcsán tájékozatlan) családban, ahol "csak" annyit tudnak nyújtani, hogy akarják és szeretik őt.

    3. Testvérek közötti irigység mindig létezik, még akkor is, ha vérszerinti egypetéjű ikrek és mindketten makkegészségesek: mindig lesz olyan, hogy az egyik valamiben jobb, vagy több elismerést kap a környezetétől, és az a másiknak fáj. Egy jó szülő biztatással és dicsérettel kompenzálva ezeket egyensúlyba tudja hozni, mert a konkrét példánál maradva lehet hogy a sánta gyereknél az összes testvére gyorsabban fut és magasabbra ugrál és szebben focizik, de nyilván van csomó dolog, amiben meg ő sokkal ügyesebb, és ha jól szereted, ezekre megfelelően büszke is lesz. Ha meg valaki nem elég támogató szülő, akkor ezügyben örökbefogadástól függetlenül is el lehet cseszni a gyerek önbizalmát, mert akinek egyáltalán semmilyen testvére nincs, annál is mindig lesz valaki (padtárs, szomszédkölök, stb.), aki tehetségesebb valamiben.

    4. Természetesen gyereket nem Kissmajomnak (de még édesapámnak vagy anyósomnak se) szülök, és nem is neki fogadok örökbe, ezt más témák kapcsán már nagyon sokszor ki is fejtettem, és szerintem a bejegyzésem alapján is egyértelmű volt (lásd: _enyhén_ mozgáskorlátozott), szóval nem tudom, miből következtettél arra, hogy rajtunk, a szülein kívül bárkinek is elkötelezettséget jelentene, és azt sem, hogy orvostól orvosig kellene hordozni. Attól, hogy egy gyereknek mondjuk csak fél karja van vagy rövidebb lába, egyáltalán nem lesz nagyobb teher a család számára, mint egy fizikai kihívások terén lusta és/vagy ügyetlen ép(kézláb).

    5. Erre Tamko már válaszolt helyettem, én is úgy gondolom, hogy az én gyerekemet (és azáltal, hogy az enyém, nekem teljesen mindegy, hogy vérszerinti vagy örökbefogadott) csak egy fajta képpen tudom nevelni: az én "kultúrám" szerint. Ami igaz, hogy nem cigány, de nem is kifejezetten magyar, legalábbis úgy semmiképpen sem, ahogy a mostanság divatos nagymagyarok szerint illene, mert a 21. században nekem elég nevetségesnek tűnik mindenféle nemzeti érzelmeskedés.
    Értelemszerűen a származását eszembe sem jutna titkolni se előtte, se a környezete előtt, és ha őt ez kiemelten érdekelné (például meg akarna tanulni romaniul), akkor persze foglalkoznánk ezzel is; de erőltetni nem erőltetném, ahogy Kissmajmot sem fogom erőszakkal románul tanítani, csak azért, mert a szülőanyja Erdélyben nőtt fel, és ez is az identitása része. Cserében minden gyerekem tudni fog minimum angolul, de ha rajtam múlik több hanyatlónyugati nyelven is, még akkor is, ha emiatt a HoffmannRózsa hívek kiközösítik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kifogás, vélemény volt, leírtam az álláspontomat a témával kapcsolatban, illetve mindazt, amit a szakemberektől a témával kapcsolatban hallottam. A témában továbbá rengeteg könyvet is olvastam, szívesen kölcsönadom, tényleg nagyon tanulságosak, őszintén, kendőzetlenül írnak a témáról. De mondom, csináljátok végig az alkalmasságit, várjatok bele, írni bármit lehet, csináljátok, éljétek át.

      Törlés
    2. www.orokbe.hu
      Ez is jó oldal, itt is volt szó pl cigány gyerek örökbefogadásáról is.

      Írtam egy jó hosszú posztot, de aztán kitöröltem, felesleges, mert aki nem tapsikol és nem ért egyet veled, azt már egyből közellenség, pedig nem rossz szándékból írtam.

      Törlés
    3. Igen, ismerem ezt az oldalt, tiszta faith in humanity restored érzés olvasni legtöbb interjút, minden örökbebabának olyan szülőket kívánna az ember, amilyenek ott elmesélik a történeteiket - a Kisrigók blogot is ott ajánlotta valaki kommentben.

      Hát nem tudom, nekem (és nem csak) inkább a te kommented tűnt ellenségesnek és kioktatónak, én csak civilizáltan válaszoltam az általad felfevett kérdésekre. Tapsikolni nem kell, de saját véleményemet engedtessék meg nekem kifejteni a saját blogomon; nem kivételeztem veled, mindig ezt teszem, amikor a hozzászólásból az derül ki, hogy egy olvasó nem érti, vagy félreértelmezi, amit írtam.
      Amúgy moderálás nincs, soha életemben nem töröltem még senki kommentjét csak azért, mert nem értett egyet velem (sőt, még olyanét sem, aki kifejezetten sértegetett), és nem is áll szándékomban.

      Törlés
  5. Ettol a posttol csak meg jobban szeretlek :) en azt mondom hajra. Es ha az inszem/lombik sijerul akkor meg utana hajra :) olellek

    VálaszTörlés
  6. Nem vagyok nagy Coelho fan, de a Veronika meg akar halni, és a Tizenegy perc szerintem jó könyvek.
    Most a Zahir-t olvasom, de már várom a végét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nah, eddig a Veronika volt az egyetlen Coelho, amit olvastam, a huszas éveim elején - azt belátom, hogy maga a sztori alapja (mit csinálnál, ha kiderülne, hogy pár napod-heted-hónapod van hátra) érdekes, de eredetinek nem mondható, ezer különböző szerző dolgozta fel, könyvben és filmben is. Ha már még egy ilyent ír az ember, akkor szerintem a stílusnak kell kurvajónak lennie, Coelhonak meg pont az a gyenge pontja: a történetvezetés tök kapkodós, és két részlete közé embertelen mennyiségű bugyuta közhelyet halmoz fel, mintha direkt az lenne a célja, hogy nyálas képeslapokon idézgessék. De azt megadom, hogy tök okos a pacák, mert hát idézgetik is; és az a réteg, akivel sikerült elhitetni, hogy irodalom, amit ír, és nem gyengus ponyva, multimilliárdossá tette.
      A Házasságtörést meg szerintem ne olvasd el. :)

      Törlés
    2. Érdekes pont ez az a két köny amit Coelhotól olvastam anno és akkor lett elegem. Pedig a Tizenegy perc olyan szempontból érdekes hogy mégis milyen világ ez a svájci legális bordély világa, de utálom a teljesen irreális történeteket és azt is amikor egy férfi úgy gondolja hogy tudja hogy mikor mit gondol egy nő.

      Törlés
  7. Ugy tudtam, hogy ez inkabb "koszonom" Coelho.
    Szerintem vagjatok bele, amikor ugy erzitek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemnem, én őszintén hálás vagyok neki - ha nem írta volna meg ezt a szart, lehet, hogy sosem bóklászok csak úgy az interneten, menekülés közben… :)

      Törlés
  8. Amúgy azeredeti topikhoz is hozzászólva, én is drukkolok hogy ha odakerültök vágjatok majd bele. Habár bizonyára rengeteg lekűzdendő akadály, nehézség van egy cigány kisgyerek (és ember) életében, de alapvetően én (lehet naív vagyok) de azt gondolom hogy nem maga a származás az ami a környezet részéről a "másként nézést" okozza - ha csak ezekre az ének tehetségkutató versenyekre gondolok, meg eleve arra hogy mennyi cigány énekesünk, zenészünk van aki világhírű, hát nem jön hogy elhigyjem hogy a magyar lakosság nagy része ne lenne büszke rájuk.
    Viszont egy már ilyen nagy gyerek (mint pl a -valóban csodálatosan írt- blogban is) befogadása, nevelése hihetetlen (nem is tudom) ösztönt? tudást? higgadtságot? türelmet? igényel.
    Ez az amire én nem volnék képes. Maradtam én már egyedül pár órára rokon kisgyerekkel. Végig ordított amíg nem jött meg az anyukája/nagymamája. Semmit nem tudtam kezdeni vele. Ja és ez többször előfordult, több különböző kisgyerekkel. Azóta én más gyerekét csak messziről/fedezékből szemlélem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem egyáltalán nem ugyanaz a két helyzet…
      Egyrészt amiatt, mert az árva gyerekek annyira vágynak mindigre-családra, és annyira szeretetéhesek és megfeleléskényszeresek, csak hogy valakihez tartozhassanak végre - nyilván mivel már elhagyták őket, nehezebben nyílnak, és feszegetik a határokat, és tesztelgetnek, de szerintem ha megérzik, hogy valaki igazán akarja őket, és feltétel nélkül szereti, meg lehet szelídíteni őket. Türelem biztos kell, gondolom ilyen Kisherceg módjára lehet csak araszolni, de gondolj bele, mennyire megéri már! :)
      Másrészt egy bébiszittelés alatt senkihez sem lehet közelférkőzni. Nekem a sógorom gyerekivel voltak hasonló élményeim (egyik sem egyszerű eset, a fiú az Asperger szélén táncol, a húga néha úgy viselkedik, mint egy mini-pszihopata), mivel a szüleik nevelési módszere kb. annyi, hogy megvásárolnak nekik minden szart, csak ne kelljen velük foglalkozni (ha úgy is unatkoznának, akkor ülhetnek a tévé vagy számítógépes játékok elé), nagyon meg szoktam sajnálni őket, és régebben, mikor egyértelműen figyelemfelkeltő hisztiket nyomattak, mindig próbáltam közelíteni. Működött is, hálásak voltak és reaktívak, játszodtunk, olvastunk, tanultunk, dumáltunk, aztán tíz napig nem láttam őket, és kezdhettem mindent elölről. Elég nagy csalódás volt, mire sikerült rájönnöm, hogy heti egy találkozás nem változtat semmin, nem fogja kijavítani az évek során felhalmozódott nemtörődést, nem fognak soha úgy igazán bízni bennem és számítani rám, hiszen én egy idegen vagyok, az ő életük meg az, nem a mi fasza, de ritka közös alkalmaink. És mivel oda tartoznak, nekik az a biztos pont, nem én, még akkor sem, ha velem érdekesebb lenni, mert törődöm velük és érdekelnek. Szóval ilyenkor nem veled van a baj, és nem a gyerekkel, lehet hogy még csak a szülőkkel sem, hanem egyszerűen azzal, hogy kívülálló vagy.

      Törlés
  9. Kedves Est!
    A kisfiaink között csak pár hét különbség van. Néhány hónapja már írtam is kommentet... :)
    Csak támogatni tudlak Titeket! Én úgy érzem, minden gyermek így vagy úgy abba a családba kerül, ahol neki "dolga" van.
    Lesznek az örökbefogadás okán feladatok, hiszen eleve veszteséggel indul ezeknek a gyerekeknek az élete. De én hiszek abban, hogy szeretettel és odafigyeléssel kiegyensúlyozott, magabiztos felnőtt válik majd belőlük!
    Nekünk is Örökbabánk van! És az említett honlapra is készült velünk riport. ;) Ha tudok, szívesen segítek, hiszen sok-sok örökbefogadó családot, szervezetet, alapítványt ismerek.
    CaLu
    canislupus7601@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy leírtad ezeket, és a felajánlást is, szavadon foglak majd… :)
      És muti a riportot, légyszi-légyszi! (Ha nem akarod itt, akkor estsanatlehis-kukac-gmail vagyok.)

      Törlés
  10. Amennyire a blogodból megismerhettelek, Est, szerintem egy gyerek sem kívánhatna csodálatosabb családot nálatok a helyzet minden nehézségével együtt.

    VálaszTörlés

Mondd!