Előreszámla

Lilypie Second Birthday tickers

2016. július 17., vasárnap

A tökéletesből k̶e̶l̶l̶-̶e̶ merre tovább...?

Úgy egy hónapja esküvőn voltunk, a sajátunk óta először, M. egyetem alatti legjobb barátja házasodott, egy nagyon furcsa lánnyal, akit még embercsempészős menekültmentős időszakomban zártam a szívembe közös hullámhosszaink okán. Szűkkörű esemény volt, a családon kívül csak a férj három barátja és a párjaik voltunk jelen, összesen vagy harminc ember; a lagzit vártuk igazán, mert nyolcvanas-kilencvenes évek zenéit ígérték mulatóssal vegyítve, hogy a rokonok is ki legyenek elégítve, szóval érdekesnek ígérkezett - aztán meglepetésszerűen a templomi szertartás volt nagyon személyreszabott és igazán sírósan szép. Erősen leegyszerűsítve lényegében azt mondta a papnéni, hogy a hosszúéletű és boldog kapcsolatok titka az, hogy az ember tudjon bocsánatot kérni és bocsánatot adni, és mindig együtt újrapróbálni.
M. könnyes szemmel mosolyogva rámnézett, én meg ugyanúgy vissza - megcsináltuk. Döcögve-bizonytalankodva, megtanultunk és -tanítottuk egymást bocsánatot kérni és adni. Tizenegy évnyi hegyen és völgyön át, égen és földön túl, itt vagyunk, hazaérkeztünk, és ebben a hazában az univerzum legcsodálatosabb lénye az saját miniuniverzumunk közepe. A helyünkön vagyunk, és minden a helyén van körülöttünk. Nagyon nehéz innen továbblépni, irányt találni, elköteleződni felsejlő lehetőségek mellett. Kívánni és kérni éppen lehet, és kell is, mert ha ennyi minden megadatott, bűn lenne nem hinni a még több-ben. Ugyanakkor kísértés lenne követelni, elvárni ezt a többet.
Persze, nem bánnánk, ha Apu és M.Anyuka krónikus betegségei csoda folytán meggyógyulnának, ha M.Apuka hirtelen műtét nélkül is rendbejönne, ha váratlanul teherbe esnék, ugye... És a legnehezebb az, hogy míg nem fognak és nem fog, addig nekem akár még össze is jöhetne, ha még mindig szívvel-lélekkel és meggyőződéssel tudnék harcolni érte. Érdekes, hogy nem erőm nincs hozzá, és nem nembízom a sikerben, és nem is tartok a következményektől, bármi is lenne az eredmény. Csak valami megmagyarázhatatlan, irracionális, beteg félelem bújkál ott legbelül, hogy vajon mennyire, meddig nyújthatjuk-nyúzhatjuk a szerencsénket? Mekkora boldogságadag jár két átlagos, nem különösebben jóságos, nemes, tiszta embernek, akik már így is sokkal többet kaptak, mint ami másnak nem adatott meg, pedig ugyanúgy vagy még jobban megérdemelné...? Butaság, tudom, de komolyan azon agyalok, hogy ha többre pályázunk, kibillenünk ebből a tökéletes egyensúlyból, és valamit elveszítünk cserében; így csak tolom-tolom a döntést, és közben aggódóm, hogy kifutunk az időből, aztán mire megérik az elhatározás, és megjön a bátorságom, elúszik az esély.
M. szerint ez ilyen Kelet-európai kishitűség, merjünk nagyravágyni, és igenis bátorkodjunk lépni. Nem tudom, és ma nem is akarok gondolkozni rajta. Ma még csak olyan terveken vagyok hajlandó töprengeni, hogy jövő ilyenkor, ha teljesen kész lesz a kertünk, és minden dús zöld lesz benne és színes virágos, csinálunk egy ismétlést, és a világ legelképesztőbb jópasija az íriszekbe öltöztetett teraszunkon elvesz feleségül mégegyszer jól.

19 megjegyzés:

  1. Hogyhogy mégegyszer jól? Az eredeti nem volt jó?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Egy kifejezés, olyan fajta, mint ez: "Elmagyarázom neked szépen, hogy mit jelent." - azaz köze sincs a szó szerinti szépséghez, jósághoz. Szóval de, az eredeti tökéletes volt, wouldn't do it any other way. :)

      Törlés
  2. Értem csak a szórended fura, azért kérdeztem hogy mást értesz-e alatta.
    A sok angol kifejezést csak úgy használod vagy kétnyelvű környezetben élsz/dolgzol? (Ezt már rég szerettem volna megkérdezni.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak úgy használom, mert bizonyos helyzetekben sokkal kifejezőbb, mint a magyar; mikor dolgoztam, bár nem napi szinten, de a munkám része volt az angol használata anyanyelvi beszélőkkel, de ennyi.

      Törlés
  3. Annyira irigylem ahogy dobálózol az angol kifejezésekkel. Én is tanultam jó pár évig de sorry, my english is poor :-D
    Te miből/hol tanultál meg ilyen szinten?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A román tévéből. :) Tényleg onnan, Romániában ugyanis nincs szinkron, mindent eredeti nyelven adnak le; a Ceausescu korszak korlátai meg heti összesen három órás tévéműsora után, én tizenévesen nyilván teljesen Nyugat-éhes voltamm, és mindent megnéztem, amit lehetett hírektől filmekig. Suliban is tanultam nyelveket (angol, német, olasz, latin), de különórákra sosem jártam, angolul és olaszul is a tévé tanított meg, németül sajnos nem néztem eleget, mert akkoriban nem tetszett a hangzása, így azom nagyon kis gyatra maradt, most meg már vén vagyok hozzá... :)

      Törlés
    2. Az összes dán, holland ismerős a csatorna túloldalán még éppen fogható BBC adásokkal és a szinkron nélküli filmekkel magyarázza, hogy jól beszél angolul. A világhírű magyar szinkron, amit annyit emlegetnek meg egyrészt hazavágja a nyelvtanulást másrészt meg messze nem olyan jó, ha hallod az eredetit is. Én szeretek még rádiót is hallgatni, a BBC rádiók összes adása letölthető mp3ban, hétvégén a Desert island discre és a Women's hourra szoktam vasalni. Elsőre persze semmit nem ért az ember, de idővel alakul a dolog. És olvasni is mindent eredetiben érdemes, most kaptam egy Nick Hornby könyvet magyarul és a 15. oldalon befejeztem, mert élvezhetetlen a fordítás. Pontosabban minden értelmetlen mondatnál azon gondolkodom, hogy mi lehetett az eredeti, amit nem sikerült átültetni....

      Törlés
    3. Én is olvasva tanultam meg, Agatha Christie-vel kezdtem mert iszonyat egyszerű nyelvezete van viszont milyen izgalmas.
      szerintem més a spanyoloknál jellemző az hogy minden szinkronizálva van, nem is beszélnek angolul (mondjuk az más kérdés hogy nem is szükséges legtöbbjüknek).
      Én viszont képzeljétek azt vettem észre hogy mióta blogot írok (2,5 éve) egyre rosszabbul beszélek angolul, vagyis sok fordulat ami angolul jobban jött a számra mert frappánsabb, már nem jön.
      És emlékszem 2,5 éve kifejezetten erőfeszítés volt leírni egy ép magyar mondatot annyira nem volt az életemben sok éve szükség arra hogy magyarul fogalmazzak. Most meg úgy gondolom hogy magyarul sem írok jobban (pl. központozás, szókincs) viszont rengeteget felejtettem angolul. Nagyon dühítő!

      Törlés
    4. @Merylla: A legtutibb tévés nyelvtanulós módszer az angol nyelv + angol felirat, a mai napig megesik, hogy tudok új szót tanulni így. A könyv helyzet valóba siralmas, van konkrétan olvashatatlan (értsd: oldalanként legalább egy értelmetlen tükörfordítás), a legtöbb simán szar (értsd: a fordító magyarul sem tud normálisan írni), van valamennyi közepes, és nagyon-nagyon ritkán egy-egy kiemelkedően jó. :/

      @FElla: Én a románnal vagyok így, otthon anyanyelvi szinten beszéltem, senki sem hitte, hogy magyar vagyok, aztán itt a munkámhoz csak írásban használtam, most meg ha beszélnem kell, a szókincs is nagyon megcsappant, a hangsúlyom meg pont olyan, mint egy átlag erdélyi magyaré, azaz szörnyű... :D

      Törlés
    5. Milyen érdekes hogy pont a románod romlott le. Én románul nem is tanultam meg rendesen (igaz én a gimi első évét végeztem csak kint utána jöttünk). Neked szeritnem nagyon jó a nyelvérzéked is ezért beszélted annyira jól.
      Egyszer nyaralás közben pár éve Brassóban voltunk, egy kávézóban ült két pasi akik egymással meg a jövő-menő emberekkel és turistákkal is beszélgettek. Úgy váltogatták a magyar, német és román nyelvet hogy végig nem jöttem rá hogy valójában milyen nemzetiségűek de nem mertem megkérdezni mert féltem hogy románok.
      Mindenesetre nagyon irigylem azokat akik ilyen szinten megtanulnak egy nyelvet hogy valójában anyanyelvinek nézik őket.

      Törlés
  4. Pont ezen gondolkodom már hónapok óta! De hol ér véget a kelet-európai kishitüség és hol kezdődik a hybris? Egyre kevésbé tudom....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lehet, hogy szimplán megtanultunk a mostban élni? És ízé, kishitŰség, bocs.

      Törlés
    2. Hát ez az, hogy egy nem csak lelkileg, hanem társadalmilag (vagy hogy is fogalmazzam meg ezt) is egészséges amerikaiban például fel sem merülne, hogy a "dare to dream big" (Natessék, ezt sem lehet ilyen mindentelmondóan magyarul.) jellegű hozzáállása az hübrisz. Ott a nagyravágyás és elbizakodottság nem pejoratív dolog, ha valaki valamit ki tud harcolni magának, azt megérdemli, és kész. Mi többnyire még álmodni sem merünk, nem hogy tenni az álmokért... :/

      A mostban élést kifejtenéd? Érdekel!

      Törlés
    3. A dare to..... az merj nagyot álmodni in hungarian:)

      Törlés
    4. Igen, magam is le tudom fordítani szó szerint a szövegeket, csak az a bajom, hogy pl. konkrétan ez angolul úgy hangzik, mint valami Ironman reklámszlogen, amitől rögtön fel akarom kapni a futócipőmet (vagy épp megpályázni egy CEO pozíciót), magyarul meg annyira gagyi, hogy naplementés hátteret képzelek hozzá és Oravecz Nóra aláírást... :)

      Törlés
    5. Nekem magyarul mindig olyan mentegetőzésfélének hangzik. Néhányan úgy is mondják. Belevágnak valamibe, úgysem sikerül, tudják ők, csak hát merjünk nagyot álmodni. Mintha mentegetőzni kéne valamiféle eszetlenség miatt.

      Törlés
    6. Erre nem is gondoltam, de most, hogy mondtad, tényleg van egy ilyen íze... Hát megmondta M., hogy Kelet-európai kishitűek vagyunk, na! :)

      Törlés
  5. Ugyanígy érzek, ha épp minden kerek. Le szeretnék szokni erről a kishitűségről.

    VálaszTörlés

Mondd!