Az úgy volt, hogy...

Gyorsan megpróbálom leírni, mert holnap várhatóan további sok dolog történik majd, és el ne felejtsek semmit...

Tegnap (ami inszem utáni két hét plusz egy nap volt) esti zuhanyzáskor észrevettem, hogy mintha-mintha egész minimálisan furán érezném a melleimet; még véletlenül sem fájdalmasan vagy túlérzékenyen, de azért másképp, mint szoktam közvetlenül piros előtt, amikor általában nagyon puhák és lötyögtethetőek. Vissza is kerestem gyorsan a görbéimen, és kiderült, hogy jól emlékeztem, egyetlen egyszer volt még olyan, hogy ezen a téren bármilyen változást tapasztaltam, az is egy stimulálatlan maratoni ciklus végén valahogy. Úgyhogy ebbe az egyetlen kvázi-tünetembe kapaszkodva lelkesen belevetettem magam a keresgélésbe, amit nyilván nem kellett volna - azonnal kiderült, hogy ezt leginkább a progeszteronpótlás okozhatja, főleg ha semmi más jel nincs (nem volt). Úgyhogy gyorsan le is zártam a témát, de természetesen csak az után, hogy csomó nemterhes görbét megnéztem, amikből kiderült, hogy valóban, legtöbb nőnek végig fentmarad a hője amíg gyógyszeresen rásegít, és abbahagyás után pár nappal meg is jön; ez annyira meggyőzött, hogy mondom régi emlékeim ide meg oda, nem is viszek magammal tampont másnap, hiszen amíg itt mesterségesen pumpálom magamba a hormont, úgysem lesz semmi. Továbbá most már egész biztos csak áltatom magam, és tényleg semmi értelme a várakozásnak, tesztelni kellene végre.

Ma reggel végül nem tettem, mert úgy voltam vele, hogy indulok munkába, most kinek hiányzik az, hogy bújdosnom kelljen a monitor mögött egész áldott nap, néha kiszólva két szipogás között, hogy valószínűleg náthás leszek. Kitaláltam, hogy akkor majd inkább holnap - ugyan hivatalosan munkanap, de úgysem sok kollega lesz bent, ráadásul pont egybe is esik a doki által kijelölt nappal, és a hétvége is ott lesz a szomorkodásra. Közben egy kicsit mintha erősödött volna a mellérzékenység, de azt már elhessegettem, hiszen ott volt az okos magyarázat rá, plusz egész egyértelmű menzeszes görcsöket is elkezdtem felfedezni. A fordulópont az volt, hogy hazaindulás előtti vécézéskor láttam egy egészen picike vérpöttyöt a tisztasági betétemen - egy pillanatba telt csak, amíg a szabályos kerekségéről rájöttem, hogy egy borotválós foltocska az, de közben rámolmott a Himalája, és kinyomta a tüdőmből az összes levegőt... akkor megértettem, hogy nem, nem jobb ha váratlanul megjön, akármilyen szar a negatív teszt látványa nekem tudnom kell, tesztelni fogok, 16DPO, már délutáni pisiből is látszik minden.
Öt előtt pár perccel értem haza, ahol M. három napja újabb mellékheregyulladással fekszik - szerencsére az enyhébbik fajta, időben elkezdte szedni rá az antibiotikumot, így csak két napig fájt a heréje, és narancs helyett csak mandarin méretűre dagadt. Nem akartam szólni neki, hogy tesztelek, mert már említettem, hogy valószínűleg nem fogok, és nem akartam, hogy reménykedni kezdjen mert belegondolja, hogy talán valamiféle gyanú miatt teszem. Miközben ő filmet nézett, nagy nehezen kerestem egy tesztet; előbb majdnem sírva fakadtam, amikor nem találtam ott, ahol azt hittem hogy lennie kell, majd bementem vele a vendégvécébe, kipréseltem magamból nagyjából egy gyűszűnyi anyagot, és gondolkodás nélkül belemártottam a pálcikát; aztán letettem, és ki akartam menni, várni pár percet. Végül mégsem, mert eszembe jutott az a sok alkalom, amikor egy órával később és huszonhetedszerre is képes voltam tüzetesen megvizsgálni, és soha de soha nem láttam rajta még egy szar száradási árnyékot se. Ha van valami, már ott kell lennie - és már emeltem is, és ott volt, majdnem olyan vastagon és erősen, mint a kontrollcsík. Nem nagyon bírtam felfogni... letettem, felvettem, megnéztem újra és újra, és hát ott volt na.
Vettem egy nagy levegőt, és teljesen automatikus mozdulatokkal előszedtem a kamerát, bekapcsoltam, tudomásul vettem, hogy kifogyóban az akku, elővettem a hálózati töltőt, hogy megörökítsem M. pillanatát, ahogy a sok idegen családi videóján láttam, amiket végigkönnyeztem az elmúlt hónapokban; majd viszonylag hamar rájöttem, hogy sosem fogom tudni betuszkolni a helyére, mert úgy remeg a kezem, hogy megfogni is alig bírom. Akkor bekapcsoltam a sima fényképezőt, videóra tettem, tudtam, hogy semmi sem fog látszani, mert gyenge minőségen vesz, de nem érdekelt, mert akkor már majdnem szétpukkantam, úgyhogy bevezető nélkül kiböktem a hírt. Aztán csak ültünk sokáig egymás mellett az ágyon, és hol hitetlenkedve meredtünk egymásra, hol rötyögtünk bugyután, semmi fennkölt vagy magasztos nem volt benne, csak a szokásos mi voltunk, két boldog, lökött, nagy gyerek, imádtam minden pillanatát. Azóta néha random egymásra nézünk, ő megkérdezi, hogy mi újság, én azt mondom, hogy: "Képzeld, az van, hogy terhes vagyok!", és nevetünk.

Felhívtam Aput is, mondtam, hogy úgy tűnik, talán unokája lesz jövőben, és megkértem, hogy bárhogy imádkozott eddig, ne hagyja abba, mert működött. Drága kicsi Apucim, biztos egész éjjel álmatlanul forgolódik majd a boldogságtól.
Utána beszéltem egy sort a lányok egy részével, akiknek szívből köszönök mindent, és ígérem, hogy írni fogok egy külön hozzájuk/-tok szóló posztot pár napon belül, csomó mondanivalóm van. Most is mondtak egy sor okosságot, amiket majd jól visszaolvasok, ha már újra beszámítható leszek, egyelőre csak annyi maradt meg, hogy ne emeljek, nem ülőfürdőzzek, ne szexeljek (hát ez a veszély sajnos most épp amúgy sem fenyeget), és ne egyek nyers tojást.
Aztán előkészítettem holnapra a dossziémat, mert mire megvolt ez eredményem, hiába telefonáltam, a BMC már zárva volt, és a központi számon nem tudták megmondani, hogy dolgoznak-e holnap - úgyhogy bemegyek reggel, ha ott vannak, feliratom velük a további Utrogestan adagot, és remélem néznek egy HCG szintet vérből. Ha nincsenek bent, öt napra való kúpom van még úgyis, és akkor (meg akkor is, ha vannak, de megelégszenek a pisiteszttel) elmegyek magánlaborba vérvételre. Azok nyitva tartanak, megkérdeztem, mert mindenképp készültem holnap reggel - AMH eredményt szerettem volna, de most már nem kell, mert csak jövőre lesz újra aktuális... hát nem hogy csoda történt velem végül...?!

Megnéztem jobban a tesztet, 10-es volt, nem 25-ös, ahogy eredetileg gondoltam, úgyhogy mégsem a Hulk van bennem, de így sem rossz. Ami sajnos, az az hogy ilyen olcsó netről rendelt fajta, úgyhogy száradás után felére halványodtak rajta a csíkok; reggel csinálok még egyet, remélhetőleg még erősebb lesz, és azt elviszem magammal.
A melleim érzékenyedtek még egy árnyalatnyit, de egyelőre legalábbis semmiképpen sem az az elviselhetetlen fájdalom, amit alig-érintésre is emlegetni szoktak ilyenkor. A hasam is görcsölget néha, pont úgy, mint piros előtt, csak valamivel enyhébben, és csak rövid időtartamokra.
A fejem és a lelkem szintjén egészen testenkívüli élmény az elmúlt néhány óra, mint egy filmen, látom ezt párt, akik végülis szimpatikusak, mert ismerem a háttérsztorijukat, de nem élem át teljesen az örömüket... ami talán hasznos is, mert különben szétrobbannék, és az most már állítólag kettőnkben tenne kárt. Egyszerre vagyok egy nagy vigyor és millió apró aggodalom, amiket ki próbálok rekeszteni, mert amíg csak lehet, élvezni akarom ezt a szürreális állapotot. De azért annak nagyon-nagyon fogok örülni, ha reggelenként hányhatok végre... :)