Flying blind...

Először is tartozom egy update féleséggel a meddőségi központ kapcsán: másnap felhívtak, és hatalmas meglepetésemre már erre a hónapra adtak is egy időpontot - augusztus 23-án várnak az összes cuccunkkal (teszteredmények, zárójelentések, stb.) egy első megbeszélésre, ahol majd eldől, mi legyen. Nagyon várom már, kíváncsi vagyok, hogy mennyire profik, mennyire felhasználóbarátok, és mennyire gyorsak; remélem nagyon.
Közben meg megy ez a felemás hónap, amit gyakorlatilag vakon fogunk lebonyolítani. Tegnapelőtt ugyanis voltam dokinál, és hiába az UH, semmi támpontunk nincs azon kívül, hogy a nyálkahártyám szerinte szépen vastagszik (méretet sajnos elfelejtett írni a kis követős papírkámra), ugyanis a tüsző(i)m újfent elbújtak valamerre. Nem aggódom különösebben, mert volt már olyan, hogy több alkalmas kukkoláskor sem sikerült elővarázsolni semmit, aztán egyszer csak mégis ott virítottak szép kövéren, de azért jó lett volna, ha legalább a kezdő lépést tudjuk dokumentálni, mert mostantól we're on our own: beadta a Merionalt, és a szabadság miatt további követés nem lesz. Azt mondta, hogy két nap múlva mehet még egy adag (azt M. ma beadja jól), aztán rá két napra a Choragon, és ezzel a tanáccsal utamra bocsátott, szabadkozva, hogy ő csak egy hét múlva dolgozik újra (persze nem akart pénzt elvenni, alig győztem meg, hogy de félig elvégezte a munkát, hadd fizessek én is legalább fél árat).

De természetesen nem ennyire egyszerű ez, hiszen rólam van szó. Visszanéztem ugyanis a görbéimet, és elbizonytalanodtam... vagy jobban mondva megbizonyosodtam, hogy egy kicsit alakítani kell az utasításakon. Ez ugyanis összeségében a negyedik olyan stimulált ciklusom, amikor gyógyszer plusz injekció kombinációval próbálkozunk: az első kettőben még négy-négy Merional kellett a tüszőéresztéshez (9., 11., 13., 14. illetve 10., 12., 14., 16. ciklusnapokon), 16. illetve 17. napi tüszőrepesztéssel, aztán volt a műtét, végül a múlt ciklusban már két Merional is elég volt, 12. és 14. ciklusnapokon, és a 16. napon már lehetett is repeszteni. Ez remélhetőleg azt jelenti, hogy nem csak alkalomszerűen, hanem hosszabb távon is hat rám a kezelés, hiszen gyorsabban nőnek a tüszők, és jó minőségűek is, hiszen a jó progeszteronszintem az adagcsökkentés ellenére is megmaradt.
Most meg a doki javaslata szerint 10. és 12. ciklusnapokon Merional, 14. ciklusnapon Choragon, ami szerintem túl hamar van - attól tartok, nehogy esetleg ezúttal lassabban növekedjen a rejtőzködő tüszőm, és ráerőszakoljuk a korai repedést, miközben még túl kicsi. Mert végülis eddig a stimuláció mennyiségétől függetlenül mindig a 16. ciklusnap volt a legelőrehozottabb alkalom, amikor már megfelelő volt a méret, és nem hinnám, hogy hirtelen megtáltosodtam volna... Igen, bízom a dokiban, de ő ennyire részletesen nem emlékszik az időpontjaimra, csak azt látta a lapomon, hogy legutóbb hány adag Merionalra volt szükségem. Szóval az én különbejáratú tervem az, hogy ma beadjuk a második szurit, vasárnap a harmadikat, és várunk keddig - ha reggel megugrik a hőmérsékletem, akkor azt jelenti, hogy magától kiszabadult a bamba petelányom, ha nem megy fel, akkor beadjuk a szurit és rásegítünk mesterségesen; az pontosan CD16 lesz, és ha addig nem történik semmi, akkor egy-két napon belül fog, ami még mindig párhuzamban lesz az eddigi stimulált ciklusaimmal, amikor is a CD18 volt a legkorábbi ovuláció ever.

Egyszerre hiszem és remélem, hogy semmit sem rontok el ezzel az öndiagnózissal, tényleg úgy érzem, hogy akármilyen jó szakember a dokim, a múltbeli adataimat mégiscsak én ismerem jobban, és ez alkalommal csak azokra lehet támaszkodni, mivel a testem ennél több információt nem árult el. És végülis, bár nyilván nem mondom, hogy az a megfelelő hozzáállás, egy csomó nőgyógyász van, aki tizedannyira sem körültekintő mint az enyém, és a pácienseik hírből sem ismerik az alapos UH-követést (csomó magyar fórumon, és szinte az összes angolon van erről szó), mégis kezelve vannak, többnyire ilyenfajta tapasztalatokra alapozott tippek alapján, amik gyakran be is jönnek.
A legrosszabb ami történhet, az, hogy ez is egy újabb sikertelen próbálkozás lesz, ami talán most zavar legkevésbé, mivel elérhető közelségben várnak ránk a BMC lehetőségei. Majd jövő héten elmesélem, hogy milyen formában valósul meg a terv.

Új hónap - új remény

Ez a fórumos lányok jelszava, és most én is így érzem egy kicsit - valahogy nem merek reménykedni úgy igazán, teljes szívből, nem akarok szembesülni vele, hogy de én mennyire hittem, és mégsem; inkább takaréklángon, mérlegelve, visszafogottan várok. Két újabb embert tesztelt pozitívat amúgy, és mindkettő piros lett végül - annyira sajnáltam őket, ez borzalmas lehet, a határtalan öröm és millió terv, aztán a nagy semmi... nagyon örülök, hogy nekem sosem volt ilyenben részem, vagy legalábbis nem tudok róla.

Végül is nálam nem lett annyira tragikus a helyzet, mint amilyennek indult... volt egy CD12 ultrahang, amikor nem látott semmit, egy CD14 kontroll, amikor 10 mm volt a tüsző, és két domináns darabot látott bal oldalon, majd egy CD16 ismétlés, amikor 14 mm volt - ez még mindig nagyon gyatra kis növekedés, de az is lehet, hogy csak nem mindent látott pontosan, mert CD17 kukkantáskor 10 mm volt a nyálkahártya és eddigi rekorderem, 20 mm a tüszőcske. A doki még tapsikolt is örömében (én is), és beadott egy Choragon szurit, majd utasításokat, hogy mikor eresszük útjukra a kismicsodákat, úgyhogy most már elvileg csak türelem kell...
Igazából az időzítés úgy érzem most tökéletes volt, hétfőn reggel ment a tüszőrepesztő, ami elvileg 24-36 óra múlva hat, és mi kedd reggel küldtünk harcba egy egész nagy regiment katonácskát (meg biztonsági játékként szerdán is egy kisebbet), plusz a százszázalék kedvéért M. meg is varázsolta a hasamat, hogy legyen ügyes / ne legyen üres... :) Istenem de jó is volna...

Érdekes, nem is annyira aggaszt, hogy ha most nem jön össze, akkor műtét következik, valahogy úgy vagyok vele, hogy derüljön ki minél előbb, és ha tényleg baj van, és ne kezelgessünk hormonokkal úgy, hogy esetleg hiába van. Persze félek egy kicsit, de ezerszer nagyobb a babvágyam, mint bármilyen negatív érzés, szóval viszonylag nyugodt vagyok; ciklus vége felé nyilván nem leszek az... vagy ki tudja, lehet hogy valami előérzet ez, és azért nem idegeskedek, mert most van a csoda ideje, és nem is kell...

Még két miniatűr jó hírem van. Az egyik, hogy elértem a 68 kilót, ami azt jelenti, hogy majdnem egy kerek tizest adtam le a diagnózisom óta; még egy ennyit szeretnék, persze csak ha nem jön közben valami nagyon megérős ok arra, hogy halasszam a további fogyást. A másik, hogy már csak kis nyoma van a náthának, a négynapos ünnepi szünetben egy csomó pihenéssel gyógyszer nélkül sikerült kikúrálni magamat; hőgörbe szempontjából ugyan már kicsit késő (mert pont az ovulációs hőesés napja nem azonosítható be így), de azért nem bánom, hogy tudok lélegezni végre, és nem köhögöm ki a lelkemet.

Hát most így... titokban kérek, kérem, hogy talán épp ezekben a pillanatokban meglegyen a nagy találkozás, hogy a következő napokban minden rendben legyen, és vessen magának jó kis ágyat a bab, és siessen hozzánk jól, hogy vele kezdődjön a következő év...