Áprilisi bolondulás

Holnapután lesz két éve, hogy csoda történt velünk: megfogant Kissmajom.
Ma CD23 van, és azt hiszem, éppen túl vagyok a tüszőrepedésen. Persze nem lehetek biztos benne, mert hőt még mindig nem mérek, fájni ebben a ciklusban sem fájtam abszolút egyértelműen, az LH-tesztem meg ugyanúgy nem pozitív, ahogy soha nem is volt, beleértve a két sikeres hónapot - így kizárólag az EWCM alapján tippelgethetek, és hát az nálam minimum egy hétig tart, úgyhogy meglehetősen pontatlan a dolog. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha most nem jött össze a testvér, akkor már mindegy, hogy hány hónapot csúszunk; jó, nyilván nem, mert fél évet azért nem szeretnék, de akár május, akár június lesz belőle, a baba már nem idén fog megszületni.

Múlt héten voltam pajzsmirigyológusnál a Kútvölgyiben, ahová a BMC recepciója szerzett nekem meglepően közeli időpontot, ahhoz képest, hogy Budapest szerte még fizetős helyeken is több hetet kell várni mindenhol. Gyanús hátsó bejáraton és szűk folyosón át, ablakréseken keresztül üvöltő szél által kísérve jutottam egy zárt ajtó elé, amin azt írta, hogy nukleáris medicína és izotóp labor, és csak csengetés után merjek belépni, mert sugárzásveszély van - szóval semmi jót nem ígértek a körülmények. Ehhez képest az, akihez küldtek, személyesen nyitott ajtót, a három óra az tényleg annyit jelentett, sőt olyan öt perccel korábbant, és hát ez a bizonyos Dr. Takács Edit főorvosnő nagyjábból a legjobbfejebb doki, akivel valaha találkoztam. Háromnegyed órát voltam bent nála, ezalatt más páciensekkel folytatott két rövid telefonbeszélgetésen kívül (amik miatt ismételten és nyomatékosan elnézést kért, már nekem volt kellemetlen) teljes egészében velem foglalkozott, mindenféle régi és új egészség-ügyeimről alaposan kikérdezett, mindenféle bugyuta és jogos kérdésemre részletesen válaszolt,  és teljes mértékben oda is figyelt arra, amit mondok, még akkor is, amikor csak kötetlenül dumálgattunk sikertelen fogyókúrákról titokzatos meddőségről és boldog anyaságról. Megerősítette az ördögi kört, amire már magamtól is rájöttem: a súlyvesztés következményeképpen majd simán helyreállhatnak maguktól is az értékek, ugyanakkor az alulműködésem ugyan nem hatalmas, de bizony okozhatja azt, hogy képtelen vagyok a szokásos ritmusomban leadni a kilókat, szóval valamivel ki kell zökkenteni a dolgot, és ehhez mindenképpen szükség van a gyógyszerre.
Felírt napi 50 mikrogramm Euthyrox tablettát, amit két hétig kell szednem, utána meg heti öt napon ennyit, és kettőn 75 mikrogrammot, május első hete után meg kontroll vérvétel lesz. Mivel sajnos magánrendelése nincs, abban maradtunk, hogy majd az eredményekkel telefonon keresem, és akkor megbeszéljük, hogy a továbbiakban kell-e változtatni az adagon, vagy jó lesz így, és mehetek inszemre. Azt mondta egyébként, hogy egészéges nőknél, spontán terhesség létrejöttéhez bőven elég 3 alatti TSH értéket produkálni (illetve nyilván megfelelő FT3 és FT4 mennyiségeket), de asszisztált reprodukció esetében erősen ajánlatos 1 környékére levinni, mert a stimulációhoz használt hormonlöket általában a pajzsmirigy termelését is negatívan befolyásolja. Tapogatásra amúgy semmilyen rendellenességet nem fedezett fel a nyakamon, és autoimmun betegségre sem gyanakszik, de azért kért ATPO és ATG meghatározást is, továbbá ha a gyógyszer nem válik be tökéletesen, akkor jövő hónapban csinál majd egy ultrahangot is.

Ezek vannak tehát. Örülök, hogy van egy konkrét probléma, amin javítani lehet, és nagyon bízom benne, hogy működni fog a kezelgetés. Arra, hogy még egyszer bejön a varázslat, és magától belémköltözik valaki, nem nagyon akarok/merek/vagyok hajlandó gondolni - annyiszor pofára estem már régebben, és annyira lelombozódtam piros napokon az utóbbi fél évben is, hogy ovuláció környékén szó szerint összeszorul a gyomrom, pedig nagyon nem vagyok stresszelős fajta. Utálom, hogy egy hét múlva már mániákusan kezdem lesni a tüneteket, és kétségbeesetten próbálok visszaemlékezni, hogy mi és hogy történt, és mit mikor éreztem anno... és természetesen reménykedek, mint egy szánalmas idióta, akkor is, ha pontosan tudom, hogy a szóban forgó napon maximum az épp nem-síelő Szentlélek szállhatott meg, és akkor is, mikor már a harmadik tampont cserélem ki egy délelőtt alatt. Ennek ellenére persze semmi pénzért sem cserélnék senki olyannal, akinél természetes úton ki van zárva a teherbeesés, szóval a lófranc tudja, hogy mit is akarok, semmi se jó nekem...
Jövök majd inkább Kissmajomról mesélni, abban legalább a világon semmi ambivalens nincs, csak mosolygás és boldogság.

Let's talk numbers

A legutóbbi beszámoló óta már egész sok mindent történt tesó-projekt ügyében; egyelőre semmi konkrétum (értsd: valaki a hasamban), de azért továbbra is optimista vagyok. Baby steps…
Először is elkészült M. spermaeredménye, ami picit romlott a legutóbbi vizsgálat óta, de még mindig bőven normál tartományban van, szóval azt kihúztuk a listáról. Aztán zártam egy 36 napos ciklust, amivel szintén elégedett vagyok (nekem ennyire "rövidek" szinte csak stimulált hónapokban voltak), azt leszámítva, hogy sajnos ezúttal nem éreztem ovulációs fájdalmat, így nem tudtam, mikor kellene progeszteront nézetni. Amúgy sejtettem, hogy körülbelül mikor lehet a tüszőrepedés, de gyerekcsinálós szex szempontjából ez mindegy volt, mert M. négy napra síelni ment, és a gyanús periódus épp akkorra esett (ez a szokásos 14-15 napos luteális szakaszommal számolva utólag be is igazolódott). Megcsináltattam a mindenféle kötelező szűréseket (chlamydia, gonorrhea, rák), és szerencsére egyikem sincs; apropó, végül a János Kórház nőgyógyászatára mentem, és simán levették a kenetet (csak hatezer forintot kellett fizetnem), úgyhogy a nagy hova-kérdés is megoldódott. Voltam mammográfián és mell-ultrahangon is, ott is minden rendben volt hál'Istennek. Szintén meglettek a női hormonjaim, a BMC febvruár eleji papírka másolatát elfelejtettem elkérni, de nézettem egyet most március közepén magánban is, és majdnem minden szépséges:
FSH: 7,2 IU/l (3,5-12,5)
LH: 7,8 IU/l (2,4-12,6)
Ösztrogén: 104,8 pmol/l (46,0-607)
Prolaktin: 469,4 mIU/l (102-496)
AMH: 8,8 ng/ml (0,2-14,6)
Az utóbbi nyilván a ciszták miatt van, ennyire nem tinédzserek a petefészkeim azért, de az FSH értékkel, és az FSH-LH aránnyal nagyon elégedett vagyok, még a legvadabb reményeim is távol voltak ezektől a számoktól.

A fekete… na jó, csak szürke leves akkor következett, amikor bementem a vérvételek eredményéért a János Kórházba, kiderült ugyanis, hogy a pajzsmirigyem elromlott. Nem borzalmasannagyon, de épp eléggé ahhoz, hogy alkalmatlan legyen teherbeesésre; ideális babavárós zónában nekem életem során elég ritkán volt, de most még az amúgy is túl tág referenciatartományból is kilóg:
TSH: 5,12 / 5,16 mIU/l (0,27-4,20)
FT3: 3,98 / 4 pmol/l (3,1-6,8)
FT4: 14,51 / 15,35 pmol/l (12-22)
Azért van két eredmény mindenhol, mert egy hónapnyi szelén szedés után megismételtettem a vérvételt, abban bízva, hogy valamilyen véletlen félrecsúszás lehetett; de amint látszik, sajnos nem az volt. Miután a lányok megszakértették nekem a számokat, egyrészt szomorú lettem, mert ez azt jelenti, hogy csúszik a projekt addig, amíg meg nem sikerül javítani, másrészt éreztem a némileg beteges, perverz örömet, hogy na elcsíptük a kis kurva grabancát, és most már jól meggyógyítjuk, és jön a baba, yay! Meg remélhetőeg le fogok tudni fogyni végre, mert szerencsére ez az alulműködés arra is magyarázat és megoldás, hogy mi a francért híztam az utóbbi évben akkorára, mint egy disznyó, és miért nem indult be szokásos jó ütemben a fogyás a szénhidrát-csökkentett diéta és a metformin ellenére.
A lényeg: ez utóbbin kívül Szűcs is mindennel elégedett volt, és meglepetésemre nem kért új konzultációt, hanem azt mondta, hogy amint az endokrinológus beállította és leokézta a pajzsmirigy hormonjaimat, akkor a következő ciklus elején már mehetek is kezdeni. Két inszemet javasol, és ha esetlen szükség lesz további lépésre, akkor utána már lombikokat. Addig is a Kútvölgyibe kérnek nekem időpontot - még nem tudom, mikorra, de nagyon közeli dátumra nem számítok, úgyhogy szerintem leghamarabb nyár elején lesz ebből kezdés.

És a dilemma: én valahogy nem vagyok védett rubeola ellen, ez már az első terhességem előtt kiderült. (Gyerekkori orvosi kartonom nincs, és sajnos Anyu sem, aki emlékezne, de nyilván anno se oltást nem kaptam, se betegséget.) Akkor az OGyEI védőnője említette, hogy jó lenne beadatni az oltást, de úgy éreztem, hogy nem bírok három hónapot kihagyni, miután már annyi ideje küzdöttünk babáért; és ez az érzés azóta sem változott. És most már verem a fejemet a falba, amiért nem szúrattam meg magamat tavaly augusztusban, amikor vége lett a szoptatásnak, és sejteni lehetett, hogy pár hónapig nem fog megjönni, tehát esélytelen lesz a teherbeesés… na mindegy, késő bánat. Aztán meg voltam győződve, hogy Szűcs most úgysem enged továbblépni enélkül, mert állítólag ez az új szabály a BMC-ben, de nem szólt semmit. Vagyis ha önszorgalomból nem lépek, akkor megúsztam tudatosan választom azt, hogy felelőtlen vagyok; merthogy továbbra is elképzelhetetlennek tűnik, hogy most három hónapot engedjünk tétlenül eltelni (a betegtájékoztató szerint csak egy is elég, de ha már beélővírusoztatnám magamat, akkor nem mernék nem hármat várni).
Szóval előre aggódom. Kissmajomnak így tizenöt hónaposan épp aktuális az MMR oltás (csak halasztanunk kell egy kicsit, mert épp családilag náthásak vagyunk), vagyis ha mostanság teherbe esek, amiben a szokásos felhőkön járó hozzállásomnak köszönhetően természetesen erősen hiszek, akkor simán lehet, hogy elkapom tőle, mikor kijönnek rajta a mellékhatás pöttyei. Persze nem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, lehet hogy ökörség, és ennyitől ő nem tud fertőzni, de akkor is ott van kilenc hónap, amit végig fogok parázni, hiszen hordozni fogom közösségbe, és a sok oltásellenes ezo-némber miatt, aki mindeféle úton-módon kibújik a szabályok alól, bizony veszélyben lesz a magzatunk, hiába beszélünk egy elméletileg nálunkfelé ma már nem létező betegségről.
Kompromisszumos megoldásként azt találtam ki, hogy ebben a hónapban még megpróbálunk egy spontán tesógyártást, mert ez egy jó hónap, két évvel ezelőtt pontosan ezidőtájt fogant meg Kissmajom - és jó volna még idén szülni, épp a születésnapja környékén. Ha most nem történik meg a csoda, és az endokrinológus is csak mondjuk két (vagy több) hónap múlva tud fogadni, ami sajnos nagyon valószínű, akkor hajlok arra, hogy beadatom az oltást. De nem ígérek semmit, egyszerűen annyira zsigerileg bennem van, hogy babát szeretnék, hogy a hideg ráz még a védekezés gondolatától is.
Azt hiszem, talán elég egyértelmű, hogy nem bánnék egy deus ex machina fordulatot, különösképpen akkor, ha két szép, erős, rózsaszínű csíkot tartalmazna...