Áprilisi bolondulás

Holnapután lesz két éve, hogy csoda történt velünk: megfogant Kissmajom.
Ma CD23 van, és azt hiszem, éppen túl vagyok a tüszőrepedésen. Persze nem lehetek biztos benne, mert hőt még mindig nem mérek, fájni ebben a ciklusban sem fájtam abszolút egyértelműen, az LH-tesztem meg ugyanúgy nem pozitív, ahogy soha nem is volt, beleértve a két sikeres hónapot - így kizárólag az EWCM alapján tippelgethetek, és hát az nálam minimum egy hétig tart, úgyhogy meglehetősen pontatlan a dolog. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha most nem jött össze a testvér, akkor már mindegy, hogy hány hónapot csúszunk; jó, nyilván nem, mert fél évet azért nem szeretnék, de akár május, akár június lesz belőle, a baba már nem idén fog megszületni.

Múlt héten voltam pajzsmirigyológusnál a Kútvölgyiben, ahová a BMC recepciója szerzett nekem meglepően közeli időpontot, ahhoz képest, hogy Budapest szerte még fizetős helyeken is több hetet kell várni mindenhol. Gyanús hátsó bejáraton és szűk folyosón át, ablakréseken keresztül üvöltő szél által kísérve jutottam egy zárt ajtó elé, amin azt írta, hogy nukleáris medicína és izotóp labor, és csak csengetés után merjek belépni, mert sugárzásveszély van - szóval semmi jót nem ígértek a körülmények. Ehhez képest az, akihez küldtek, személyesen nyitott ajtót, a három óra az tényleg annyit jelentett, sőt olyan öt perccel korábbant, és hát ez a bizonyos Dr. Takács Edit főorvosnő nagyjábból a legjobbfejebb doki, akivel valaha találkoztam. Háromnegyed órát voltam bent nála, ezalatt más páciensekkel folytatott két rövid telefonbeszélgetésen kívül (amik miatt ismételten és nyomatékosan elnézést kért, már nekem volt kellemetlen) teljes egészében velem foglalkozott, mindenféle régi és új egészség-ügyeimről alaposan kikérdezett, mindenféle bugyuta és jogos kérdésemre részletesen válaszolt,  és teljes mértékben oda is figyelt arra, amit mondok, még akkor is, amikor csak kötetlenül dumálgattunk sikertelen fogyókúrákról titokzatos meddőségről és boldog anyaságról. Megerősítette az ördögi kört, amire már magamtól is rájöttem: a súlyvesztés következményeképpen majd simán helyreállhatnak maguktól is az értékek, ugyanakkor az alulműködésem ugyan nem hatalmas, de bizony okozhatja azt, hogy képtelen vagyok a szokásos ritmusomban leadni a kilókat, szóval valamivel ki kell zökkenteni a dolgot, és ehhez mindenképpen szükség van a gyógyszerre.
Felírt napi 50 mikrogramm Euthyrox tablettát, amit két hétig kell szednem, utána meg heti öt napon ennyit, és kettőn 75 mikrogrammot, május első hete után meg kontroll vérvétel lesz. Mivel sajnos magánrendelése nincs, abban maradtunk, hogy majd az eredményekkel telefonon keresem, és akkor megbeszéljük, hogy a továbbiakban kell-e változtatni az adagon, vagy jó lesz így, és mehetek inszemre. Azt mondta egyébként, hogy egészéges nőknél, spontán terhesség létrejöttéhez bőven elég 3 alatti TSH értéket produkálni (illetve nyilván megfelelő FT3 és FT4 mennyiségeket), de asszisztált reprodukció esetében erősen ajánlatos 1 környékére levinni, mert a stimulációhoz használt hormonlöket általában a pajzsmirigy termelését is negatívan befolyásolja. Tapogatásra amúgy semmilyen rendellenességet nem fedezett fel a nyakamon, és autoimmun betegségre sem gyanakszik, de azért kért ATPO és ATG meghatározást is, továbbá ha a gyógyszer nem válik be tökéletesen, akkor jövő hónapban csinál majd egy ultrahangot is.

Ezek vannak tehát. Örülök, hogy van egy konkrét probléma, amin javítani lehet, és nagyon bízom benne, hogy működni fog a kezelgetés. Arra, hogy még egyszer bejön a varázslat, és magától belémköltözik valaki, nem nagyon akarok/merek/vagyok hajlandó gondolni - annyiszor pofára estem már régebben, és annyira lelombozódtam piros napokon az utóbbi fél évben is, hogy ovuláció környékén szó szerint összeszorul a gyomrom, pedig nagyon nem vagyok stresszelős fajta. Utálom, hogy egy hét múlva már mániákusan kezdem lesni a tüneteket, és kétségbeesetten próbálok visszaemlékezni, hogy mi és hogy történt, és mit mikor éreztem anno... és természetesen reménykedek, mint egy szánalmas idióta, akkor is, ha pontosan tudom, hogy a szóban forgó napon maximum az épp nem-síelő Szentlélek szállhatott meg, és akkor is, mikor már a harmadik tampont cserélem ki egy délelőtt alatt. Ennek ellenére persze semmi pénzért sem cserélnék senki olyannal, akinél természetes úton ki van zárva a teherbeesés, szóval a lófranc tudja, hogy mit is akarok, semmi se jó nekem...
Jövök majd inkább Kissmajomról mesélni, abban legalább a világon semmi ambivalens nincs, csak mosolygás és boldogság.

Jelenlegi és jövendőbeli babás dolgok

Indítok egy gyors Kissmajmos felsorolással, aztán összefoglalom a tesó-ügy állását, és sietek aludni jól.

Tehát Kissmajom:
- Szegénydrága kisfiunk épp duplázza a meglévő fogállományát - lassan fél éve nyolc darab van neki, és úgy egy hete elkezdett jönni még nyolc: alul és felül is, illetve mindkét oldalon a szemfogak és első örlők. Hogy pontosan mi melyik napon tört át, azt nem tudom, mert nem vagyok az a precíz táblázatolós anya, meg nem is nagyon enged betekintést a fejleményekbe, de ma némi apai hasharapdálás segítségével trükközéssel végül meglestem, és már csak a bal alsó rész fáj és duzzad eredménytelenül, máshol mindenhol fehérlenek a kisebb-nagyobb csücskök. Durvább volt ez a menet amúgy, mint a tavalyi (mondjuk akkor nem az összes egyszerre bújt ki); a Dentinox már nem játszik, mert félünk, hogy a zsibbadtságtól elharaphatja a nyelvét (meg amúgy is csak két percig hat), a Dologelnek nincs sok értelme, maximum figyelmet terel az édességével, úgyhogy Nurofent szoktunk adni az olyan estéken, mikor bármilyen fáradt, még csak elaludni sem tud a szenvedés miatt. Ez sem mindig működik persze, van amikor félóránként felsír, olyankor bemegyek hozzá, és magamra fektetem, mint pici korában - ott órákig teljesen nyugodtan pihen, én meg filmet nézek meg netezek közben, és törik ki a nyakam a mozdulatlanságtól, de olyan jóóó összebújni vele, hogy szinte remélem, hogy ma is ez lesz az estém vége…
- Tegnap beadattuk a bárányhimlő elleni oltás első adagját; ezt karba kapta, és egy pillanatig nyígott csak, azt is a lefogatás miatt, a szúráskor csak legörbült a szája, majd úgy döntött, hogy itt most nem lesz érdemes sírni, hiszen nicsak, már el is engedték, és még puszikákat is kap, kis hősöm. Kereken 11 kiló és 82 centi (utóbbiban még mindig a 95 percentile fölött), vagyis az elmúlt másfél hónapban is elég durván nőtt, nem tudom, mi lesz, ha tartani fogja ezt a ritmust.
- A járása mostanra teljesen magabiztos, az utcai cipőjében is tud már futni, és a puha vetetlen ágyon is simán végigmegy, gyönyörűen halad, már alig van nyoma a tipikus babás (szétdobált lábfejekkel, O-lábakkal, lábujjhegyen) lépéseknek; a kezeit is csak megszokásból tartja felemelve néha, egyensúlyozáshoz már nincs rájuk szüksége, úgyhogy előszeretettel hordoz különböző dolgokat körbe a lakásban. A játékainak nagyrészét már elő sem kell venni, mert most nem nagyon van türelme leülni hozzájuk, pár perc, és már megy is egy sort körözni, az sokkal érdekesebb. Leguggol, intézkedik, majd felemelkedik, és földön ülésből kapaszkodás nélkül feláll; küszöböt egyszerűen átlép, alacsonyabb lépcsőre/-ről könnyedén fel- és lelép, lépcsősoron a kezünket fogva váltott lábbal(!) felmegy. A parkolóig már mindig gyalog jön ki velünk, az apját követve (ha ő nincs előtte, akkor folyton eltérül minden izgalmas irányba), és séta közben nagyon sokszor tolja el a kezemet, és csak annyiban fogad el segítséget, hogy ha esetleg elesik, ami nagyon ritkán, de azért előfordul, akkor kegyesen megengedi hogy felállítsam - de gyanítom ez is csak addig lesz így, amíg meg nem érkezik a tavasz, ugyanis per pillanat kint a sok vastag ruha miatt magától nem tud még feltérdelni sem.

És akkor a tesózás:
- Ma estére piros lettem, egy kicsit hamarabb, mint amire számítottam, de a meglepetésszerűség ilyenkor jó, mert nincs idő reménykedni. Egyébként ok sem lett volna, mert így most már biztos, hogy a tökéletesen időzített szexről teljesen lecsúsztunk, de amint tudjuk, a meddő nőknél senki sem tud ok nélkülibb háthamégisekbe kapaszkodni.
- Hétfőn megyek tehát CD3 vérvételre, szerencsés véletlen folytán pont azon a napon, amikor M. spermáját is le kell adni, úgyhogy mindent letudunk egyben. Csakhogy, mivel Aput nem akarom bunkó módon hajnalok hajnalán iderendelni, ezúttal mi leszünk az érzéketlenek irigyeltek, akik megjelennek majd egy kisbabával a BMC folyosóin - én anno nagyon vegyes érzésekkel néztem az ilyen párokat, úgyhogy csak remélni tudom, hogy majd több várakozónak adunk reményt, mint ahánynak fájdalmat okozunk a látvánnyal.
- Szintén hétfőn kérek egy időpontot Székesfehérvárra (azért oda, mert sokkal olcsóbb, mint bárhol Budapesten), és valószínűleg még jövő héten önszorgalomból elvégeztetek egy HyCoSy-t. Ugyan Szűcs azt mondta, hogy nem kellene, de ha végül mégis mellette dönt, nem akarok még egy ciklust csúszni amiatt; meg egyébként is érdekel, hogy még mindig minden ideális-e odabent.
- Végül mérgeskedek egy kicsit, mert amint egy sortárs csoportban kiderült, a BMC-ben Szűcs az egyetlen doki, aki nem végzi el helyben a nőgyógyászati szűréseket, hanem magánrendelésre küldi ezekkel a pácienseket, amit elég nagy faszságnak tartok, mert nyilván nem szívesen dobok ki tízezreket az ablakon úgy, hogy közben biztosított vagyok. A kézenfekvő megoldás ugye az lenne, ha a saját dokimhoz mennék ezügyben, de ezt azért nem szeretném, mert attól tartok, hogy egyelőre ő is megpróbálna lebeszélni a beavatkozásokról, hogy esélyt adjunk a spontánnak, és neki ugye nehezebben mondok ellent. A biztonság kedvéért Popi és Audrey dokijánál kértem egy időpontot ezekre, de lehet, hogy le fogom mondani, és inkább elmegyek Szűcs magánrendelésére - ott egyrészt letudnám ezt, de főleg nyugodt körülmények között meg lehetne beszélni a következő lépéseket is. Addig is a BMC-be március közepére már befoglaltam magamnak a konzit, ha a maratonjaim nem változnak, akkortájt pont a mostani ciklusom második felében járok majd… Istenem, de jó is lenne a következőben már kezdeni!

Csüccs

Pénteken voltunk Erik gyógytornászánál egy mozgásfejlődési felmérésen, mert Kissmajom tíz és fél hónaposan még mindig nem méltóztat magától szabályosan ülni. Már rég gyanakodtam rá, hogy ez is késlekedős dolog lesz nála, de reméltem, hogy előbb-utóbb megoldódik magától, akár a fél évvel ezelőtti csak-jobbra-fordulunk-át probléma; hát nem. Leggyakrabban feltérdelve vagy a térdein ülve tevékenykedik, ha két kézre van szüksége, de olyan is van, hogy egyszerűen lehasal, vagy beereszkedik a seggével a két sarka közé. Helyesen, nyújtott lábbal, stabil derékkal, és egyenes háttal önszántából sosem ült, az a fázis, amikor a babák másznak, majd féloldalasan kinyomják magukat, és lehuppannak, nála kimaradt - azaz kinyomja magát oldalra, de utána visszamegy térdre, és már teper is. Az ültetést nem akartuk erőltetni, mert ugye mindenhol azt mondják, hogy majd ha elbírja a gerince meg az izmai, magától is produkálja, de azért nyilván próbálgattuk, hogy hátha megtetszik neki a dolog, és lesz kedve gyakorolni. Széken, hintában, ölben gyönyörűen ment is, egész sokáig bírja mielőtt elfáradna és hátradőlne, de amint a földön szerettük volna pozícióba helyezni, azonnal tette ki a kezeit oldalra, fordult térdre, és menekült.
A mi tippünk az volt, hogy fél a felborulástól, és egyszerűen nem érzi magát biztonságban seggen; ő amúgy is mindenben nagyon óvatos baba, a feltérdelős fázisban is hosszú ideig egyik kezével kapaszkodott, és mikor már régen bombabiztos volt az egyensúlya, csak akkor merte végre elengedni magát, és támasz nélkül maradni. Ezt erősítette meg Geri mozgásterapeutája is, aki konkrétan azt mondta, hogy ő még nem hallott olyan gyerekről, aki időben és ügyesen mászott meg felállt, de ülni nem tudott.

A rejtély a negyvenöt perces megfigyelés alatt sem igazán oldódott meg. Kissmajom minden mozgásfejlődési lépést jóval a kora előtt ért el (még a legszigorúbb hivatalos határokat figyelembe véve is), tökéletesen mászik, szépen áll és lépeget, gyorsan korrigálja az egyensúlyvesztéseket, semmilyen ok vagy magyarázat nincs arra, hogy miért nem akar/szeret ülni magától. Azt mondta a nő, hogy maximum olyant tud elképzelni, hogy a combizmai a külső részen egy kicsit húzódnak, esetleg a hátának a felső része picit gyengébb, de ez is mind csak tipp volt, mert erősen áttapogatta és masszírozta, és semmi rendelenességet nem talált. Valószínű, hogy öngerenráló folyamat következménye a hiányosság: az elején nem mert ülni, mert kis gyáva, és nem szeretett kibillenni, utána meg már sokkal érdekesebb lett a közlekedés, azért nem gyakorolta, de így meg nem tud belejönni ugye…
Egyelőre nem kell visszamennünk, pár hétig napi kétszer három percben kell itthon gyakorolgatnunk az ülést segítséggel, és lesni, hogy van-e változás; két fajta próbálkozást mutatott, egyik földön ülve nyújtott lábbal, másik egy kis térdmagasságú sámlin ülve földre rakott talpakkal. Az eredmény látványos (illetve igazából már rögtön az ott eltöltött idő után az volt), most már egyre gyakrabban ül ki oldalra - igaz teljesen magától még csak a franciaágyon és a kiságyában teszi, és nagyon rövid ideig marad úgy, de magához képest már az is haladás. Egyébként talán ez is egy bizonyíték arra, hogy a késlekedés legfőbb oka az, hogy tart az ingatagságtól: ahol puha a talaj, és jobban belesüpped, illetve tudja, hogy nem fogja beütni magát, ott van bátorsága kísérletezni. Amikor együtt végezzük a feladatokat, akkor is szereti, ha beülök mögéje, és bármikor rámdőlhet, de ezen kívül semmi gond nincs vele, akár tíz percig is hajlandó megülni és játszani.

Most tehát várakozó állásponton vagyunk, aztán ha nem lesz értékelhető javulás, akkor visszamegyünk, és járni fogunk gyógytornára. De nagyon-nagyon remélem, hogy nem lesz rá szükség, mert basszus annyit ordított az alatt a háromnegyedóra alatt, amíg ott voltunk, mint az utóbbi fél évben összesen. Mindezt úgy, hogy semmilyen módon nem okoztak neki fájdalmat, kizárólag olyan mozdulatsorokat végeztettek vele, amiket előzőleg már csinált, sőt némelyiket kifejezetten szereti (biciklizés, mászkálás, álldogálás, felültetés, járkálás, oldalra borítás, stb.). Szakadt meg a szívünk, olyan keserves sírással tiltakozott a kötelező feladatok ellen, őt kéremszépen ne vegzálják, hagyják békében felfedezni a termet, és a szájában körbehordozni minden egyes tárgyat. Fél percekre el lehetett vonni a figyelmét, de Kissmajom egy dolgot utál az életben, és az a műveltetés* - amint megunta az újabb és újabb játékokat, és észbe kapott, hogy ő itt tulajdonképpen fogoly, és rá akarják venni dolgokra, máris görbült lefele a szája, és nézett ránk kétségbeesetten, hogy segítsünk. (Nem tudom, hogy bírják azok a szülők, akiknek a gyerekét ténylegesen "bántják", gondolom megállás nélkül mantrázzák, hogy muszáj, mert gyógyít… borzalmas!) Néha tartottunk egy kis szünetet, és összebújhattunk vigasztalásra, olyankor átmenet nélkül elhallgatott, és az ölelésemből forgolódott, hogy megfogjon ezt-azt, de ha letettem, és a nő közeledett feléje, rázendített megint. A legviccesebb meg az volt, hogy amikor lejárt az idő, és már csak beszélgettünk, anélkül, hogy bármelyikünk felállt volna, tudta, hogy vége: azonnal kipattant az ölemből, és szélsebesen felfedező körútra indult, mászott, állt, járt, konkrétan mindent megcsinált, amire előtte hiába igyekeztünk rávenni.
Szóval hajrá csüccsögés!


* Képtelenség például megtanítani tapsolni vagy integetni, mert azt ugye úgy szokás, hogy megmutatjuk magunkon, majd fogjuk az ő kezecskéit, és elvégezzük azokkal is a mozdulatot. Hát, azt a felháborodást, amikor az utóbbival bepróbálkozunk, elmondani nem lehet...

Back on track

Az elmúlt napokban, miközben aggódtam, és féltem, és aggódtam, hogy mi legyen most ezzel a chorionboholy biopsziával, és miért akar mindenki lebeszélni róla*, és vajon máris szar anya vagyok-e, amiért egyáltalán eszembe jut, hogy vannak olyan körülmények amik között én inkább elengedném a Kissmalaczot... szóval a hétvége óta rengeteget gondolkoztam ezen. Elég szilárd volt az elhatározásunk, és nem is inogtam meg igazából, de rossz érzés volt azért a sok kérdőjel, és hogy most hozzuk majd meg talán eddigi életünk legnehezebb döntését, és jó volna ezt száz százalékon abszolválni, mindenfajta kétely és bizonytalanság nélkül.
És vezetés közben mindig megbeszéltem a dolgainkat a BalToronyLakóval (egész szolid kis kapcsolatunk van manapság, a dugók meg különösen jót tesznek neki), hogy légyszi-légyszi adjon valami jelet, hogy nem készülünk butaságra, hogy rendben leszünk, hogy ennek így kell lenni; és akkor tegnap elmentünk a genetikushoz...

Az OGyEI orvosa, Dr. Tímár László, első körben nem tett valami jó benyomást ránk, mert ugyan időpontra mentünk, fél órát váratott; aztán bementünk, és kiderült, hogy csak számítógépes problémái voltak, és hogy egy végtelenül értelmes, szimpatikus pacák, az ember pont ilyennek képzel el egy genetikust. Első körben felrajzolta a családfánkat, amiből kiderült, hogy viszonylag kevés bajra számíthatunk öröklődésileg, még mi is, hát még a gyerekeink. Aztán megkérdezte, hogy mondjon-e el minden továbbit magától, vagy van valami, ami különösebben érdekel - mi meg mondtuk, hogy igazából szeretnénk hallani az összes lehetőséget, de mi már erősen hajlunk a CVS felé, és ha azt nem tartja jó ötletnek, akkor nyugodtan érveljen úgy, hogy lebeszélődjünk róla.
Részletezte először is a szűrővizsgálatokat, amik kapcsán azonnal meg is erősítette, amit már tudtunk: kivétel nélkül mindegyik csak kockázatbecslés, konkrétan hozzám és az én magzatomhoz csekély köze van az eredményeiknek. Annyiban nyilván egyénspecifikus, hogy az én véremben néznek bizonyos markereket, és az én magzatom dolgait méricskélik meg ultrahangon, de mivel ezek közül a támpontok körül egyik sem ad bizonyosságot semmire sem (lehet rossz a véreredmény egészséges babánál, és fordítva, lehet vékony a tarkóredő beteg babánál, és fordítva), a végeredményt úgy hozzák ki, hogy a sok különböző apróság összegét átlagolják, és megnézik, hogy a velem egyidős nők tekintetében ugyanez az állás hányszor végződött egészséges, és hányszor beteg babával. Van egy úgynevezett "detection rate" is, ami azt mutatja, hogy az adott viszgálat hány százalékban ismeri fel a bajt: ez az AFP esetében kb. 45% (Amit igazából nem is értek, tehát gyakorlatilag ha a vizsgálati eredmény ellentétére fogadva döntöm el, hogy a baba egészséges lesz-e, akkor több eséllyel tippelek jól, mint ha hiszek magának a fötoproteinnek...?), a kombinált teszt esetében kb. 84%, az integrált teszt esetében kb. 93%, a vadiúj Prenatest (lásd a lábjegyzetben) esetében állítólag kb. 95% - hát nekem ez mind édeskevés alapból is, arról nem is beszélve, hogy némelyiket eleve nem lehet elvégezni, csak hetekkel a második trimeszterbe lépés után.
És akkor van az actual diagnosztika, ami mindkét lehetőség esetében invazív ugye, és ahol 99,99% a detekciós ráta, vagyis csupán egy ezrelék a tévedés valószínűsége (mert a biológiában soha semmi sem teljesen biztos - van rá konkrét magyarázat amúgy, hogy miből adódhat hiba, pl. placentáris mozaicizmus, utána lehet olvasni, én most nem részletezném), arról nem is beszélve, hogy nem csak a leggyakoribb bajokra szűr, hanem mindenfajta kromoszóma related betegségre. Na most, ahogy már említettem: igen, van vetélési kockázat, ami hivatalosan CVS esetében 1,5%, amnió esetében 1% - ahogy szintén említettem, azt nem tudni, hogy a különbséget nem az okozza-e, hogy az előbbit hamarabb végzik el, és koraterhességben amúgy is nagyobb ez az arány. Én utánaolvastam egy elég nagy mintán elvégzett kutatásnak (igaz, amerikai a tanulmány, de tőlem teljesen függetlenül a genetikus is megemlítette), ami szerint a mai körülmények között inkább négy-ötszázból egy nőnél következik be egyértelműen ezekehez a beavatkozásokhoz köthető vetélés, és ez az én koromban nagyjából megegyezik a kromoszómarendellenességek kockázatával. A pasi a dilemmánkat amúgy a következőképpen összegezte: igen, valóban szörnyű, borzalmas, elviselhetetlen tragédia egy vetélés, főleg egy nagyon régen vágyott és várt baba esetén, de ha már szóba kerül, hogy fontos, milyen lesz a gyerek életminősége (mert van ugye, aki semmilyen szűrést vagy vizsgálatot nem akar, mondván, hogy mindenképpen megszülné) első sorban nem ezt kell mérlegelni, hanem azt, hogy mennyire szörnyű, borzalmas, elviselhetetlen tragédia egy beteg gyereket a világra hozni, és élete végéig, esetleg évtizedeken keresztül szembesülni a szenvedéseivel, amik ellen semmit sem tudunk tenni - itt M. és én egymásra néztünk... it does put things into perspective, beszéltük meg egyetlen pillantással, és el is dönttetett.
Apropó a korom, szintén tegnap tudtuk meg a genetikustól, hogy így, egy hét múlva 36 évesen, nekem nem is járna OEP által fizetett vizsgálat, mert Magyarországon ezt az ingyenesen felajánlós korhatárt tavaly felvitték 37 évre; azt is mondta, hogy így aztán, ha állami kórházban csináltatnám, valószínűleg jóval többe kerülne, mint magánban. Mikor említettük neki, hogy valószínűleg az Istenhegyire esik a választásunk, azt mondta, ő is azt ajánlotta volna, személyesen ismeri Dr. Hajdú Krisztinát, kiváló szakember, valószínűleg egyik legjobb az országban, megcsinálja, túl leszünk rajta, és nyugodtan lehet terhesedni tovább.

Nagyon örülök, hogy hallottuk egy kívülálló objektív véleményét. Nem azért, mert megerősített abban, amit gondoltunk és szerettünk volna, bár nyilván az sem mellékes, hanem azért, mert így tudom, hogy nem a friss anyaságom vakít el - sem abban az irányban, hogy minden áron meg kell védelmeznem a Kissmalaczot, és engem márpedig ne szúrjanak hasba, ha az őt veszélyezteti, sem abban, hogy igenis legyen egészséges és boldog Kissmalacz, és annyira kényszeresen akarom ezt neki, hogy ezért még az életét is kockára teszem.
Ma felhívom a klinikát időpontért; az ünnepek miatt nagyon bután jön ki a dolog, mert hiába szerettem volna a biztonsági határon belül minél előbb menni, mivel csak hétfőnként van CVS, a sok munkaszüneti nap miatt már betöltött 12. hetes leszek, mire sor kerülhet rá. De most ez nem fontos... jó döntést hoztunk, amit nem fogunk megbánni, ezt legalább annyira biztosan érzem, mint ahogy fura módon az inszem után éreztem, hogy helyes volt elmenni a kételyeim ellenére. Minden rendben lesz. :)


* Nyolc magánkórháznak írtam összesen e-mailt, hogy mit akarok, ebből kettő nem válaszolt, kettő válaszolta azt, hogy náluk nincs invazív vizsgálat, de nagyon ajánlják a kombinált vagy integrált tesztjeiket, egy, hogy nála sincs, de ajánlja a Rózsakert Medical Center szolgálgatásait. Aztán maga a center, ahonnan egy hölgy elég vehemensen le akart beszélni erről, és rá egy Prenatest nevű, az én véremben található magzati DNS-t vizsgáló módszerre, ami csekély háromszázezer forintba kerül, és amit ő ugyanolyan hatékonyságúnak állított be, mint a CVS vagy amniócentézis - egy kis netes kutakodással máris kiderül, hogy a dolog alig néhány hónapos felfedezvény (tehát gyakorlatilag kísérleti alany lennék), és a hatékonysága alig több, mint az integrált teszté; ennyit a tisztességes tájékoztatásról. Írt még a Maternity Magánkórház szaktekintélye, akit már említettem, és aki szerint legyen inkább amniocentézis, mert az veszélytelen; nem győzöm hangsúlyozni azt, ami szintén egész kevéske netes kutakodással deríthető ki, hogy: nem az, vagyis ez félrevezetés, a kockázata valóban fél százalékkal kisebb, de cserében csak sokkal később végezhető el. És írt az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központ, korrekt, minden részletre kiterjedő választ (direkt megszámoztam a problémákat, hogy a gyengébbek is megértsék, mi érdekelne - csak nekik sikerült dekódolni, hogy ez annyit tesz: minden kérdésemre szeretnék választ), továbbá azt, hogy telefonon szívesen elmesél még többet is, és természetesen mehetek, hatvanötezerbe kerül mindennel együtt (genetikai konzultáció, ultrahang, mintavétel, tenyésztés).

Dilemma

Tegnap délután majdnem összeszomorodtam, de aztán a dolgok meglepetésszerűen jóra fordultak, és buta country zenét énekelgetve mentem hazafelé este, teljesen boldogan, mínusz az a pár szakasz, ami alatt szó szerint megsirattam a Tommy Yellow fiú Becky szerelmét, akit a gonosz Gatlin fiúk megerőszakoltak... never mind.

Szóval év elején mi ezt az egész kivizsgálósdit ugye az OGyEI-ben kezdtük, ahol is egy családtervezésre szakosodott védőnő mondogatta el, hogy miket kellene megnézetni első sorban. El is végeztek nekünk ott helyben csomó vizsgálatot de aztán volt az a bizonyos afférom a Dr. Couldn't Care Less tévésztárral, és mivel akkoriban már csak nőgyógyászati vonalon maradt tennivaló, nem mentem többet vissza; azóta váltottunk pár levelet a védőnővel, megvolt M. második spermatesztje, és megint eltűntem, de ha már annyira kedvesen invitált mindig megbeszélésre (ahova sosem mentem, mert addigra már sajnos volt alkalmam kikupálódni meddőségi kérdésekben is, nem csak sima gyerekcsinálósókban), gondoltam most elmegyek, bármennyire is messze van.
Volt viszont előtte egy kis intermezzo, a szomorodás oka... Mi azt már nagyon rég megbeszéltük, hogy ha teherbe esek, akkor mindenképpen szeretnénk chorionboholy biopsziát, hogy ne csak sima kockázatbecsléssel tippelgessék a babánk esélyeit az egészségre (amint ma megtudtam amúgy, a legkomplexebb és legdrágább is, ami az integrált teszt, csak 90%-os valószínűséggel tud bármit is mondani, és nem egyénnek, hanem egy adott statisztikai csoportba tartozó mindenkinek). Tudjuk ugyanis, hogy nem bírnánk beteg gyereket vállalni... nyúlszáj, végtaghiány meg ilyesmik jöhetnének, megoldanánk, de ahhoz túl gyengék vagyunk, hogy egy esetleg súlyosan sérült védtelen kis lény szenvedéseit és/vagy halálát végigasszisztáljuk - mindig van esély borzalomra, legalább azt zárjuk ki, amit biztosan ki lehet. Amikor kiderült, hogy itt lakik a hasamban a Kissmalacz, megkértem M.-et, hogy legyen nagyon erős, és ha meginognék, emlékeztessen az érveinkre... mert természetesen kb. első pillanattól imádom ezt a vakarékot, milliószor inkább vetném alá magam bármilyen fájdalmas procedúrának, mint az állítólag alig érezhető CVS-nek, ha garantálnák, hogy azzal a másik módszerrel neki nem eshet baja.
A teendő tehát adott volt, most már csak a hogyannak kellett utánanéznem. Megtudtam, hogy a vizsgálatot a 9-16. hét között tudják elvégezni, hogy mennyire korán, az a méhlepény fejlettségétől függ, mivel azt kell megszúrni mintavételhez; mi persze a szakorvos által biztonságosnak ítélt kereteken belül, de lehetőleg minél előbb szeretnénk megejteni, ha mennie kell, akkor el akarjuk engedni időben, mert épp azért válaszottuk ezt az amniocentézis helyett (ami betegség esetén állítólag azt jelenti, hogy egy pár héten belül akár életképessé váló nagy magzatot kell megszülni, tudva azt, hogy amint kijött a biztonságból, meghal). Szintén elhatároztuk, hogy magánklinikán akarjuk intézni, mert az egyetlen darab államilag finanszírozott hely annyira leterhelt, hogy a 12. hét előtt szóba sem állnak még időpontadásilag sem, plusz az eredményre egy-másfél hónapot kell várni, tehát pont az egész lényege, az embrió-kori diagnózis veszik el. Nyilván tüzetesen utánaolvastam mindennek, tudom, hogy elvileg 0,5%-kal magasabb CVS esetén a vetélési arány, viszont azt is, hogy a pluszt nem bizonyítottan a beavatkozás okozza, hanem lehet akár azért is, mert koraterhességekben ez egyébként is gyakrabban előfordul; továbbá amniocentézisben is van egy 1%-os kockázat.
Ezen információk birtokában írtam négy budapesti géndiagnosztikai intézetnek (ennél többet nem találtam), hogy hogyan működik ez náluk, és főleg hogyan dolgoznak az ünnepek előtt és között, amikor ez nekem aktuális lenne; eddig kettő válaszolt: az egyik kért egy telefonszámot, hogy inkább úgy beszéljük meg, a másikból egy nagyon komoly professzor jelzett vissza, hogy ha nehezen estem teherbe (említettem, hogy pontosan tudom a terhesség korát az inszem miatt), akkor ő kizárólag csak az amniócentézist javasolná, mert az veszélytelen(!). Amikor visszakérdeztem, felsorolva a fentieket (cseppet sem okoskodva, hangsúlyoztam, hogy mindenképp megfontoljuk amit mondott, de én eddig minden szaklapban ennek az ellenkezőjét láttam, és akkor most hogy értsem ezt), annyit írt, hogy ha hasonló kérdéseink vannak, egy konzultáció keretein belül szívesen válaszol rájuk; egy ilyen alkalom őtanárúrságával tizenötezerbe kerül, a magzatvíz mintavétel meg a CVS majdnem duplájába, tehát ezek után valahogy elúszott a bizalom... Értelemszerűen nem spórolni akarok ezen, ötször ennyit fizetnék gondolkodás nélkül, és még várni is hajlandó lennék talán, ha valóban tökéletesen veszélytelen lenne az amnió, de nem az, ha csak nem valami titokban tartott csodamódszert fedeztek fel a Kútvölgyi úton.
Eléggé letörve indultam munka után a védőnőhöz, gondoltam majd az is jól le fog cseszni amiért az invazív viszgálatok egyáltalán szóba jöttek, mert szlogenjük a koraterhesség védelme - erre teljesen megnyugtatott, hogy ő maga is alávetette magát ennek, ráadásul évekkel ezelőtt, amikor tizedennyire sem számított rutin dolognak. Jövő keddre adott egy időpontot a genetikusukhoz (a titulus ugyanakkora, a konzultáció ingyenes), aki majd mindent el tud mondani egész részletesen, és utána szerinte kérhetünk is időpontot a számunkra szimpatikusabb helyre.

Nem könnyű ám ez az egész... nem adnám semmiért, de nem könnyű. Érzem, minden sejtemmel érzem, hogy egészséges ez a gyerek, hogy jól van, semmi baja - ugyanakkor azt is, hogy rendben lesz a vizsgálat is, túl leszünk rajta, és akkor tényleg végtelenül nyugodt, boldog hónapok elé nézhetünk, minden aggódás nélkül... legalábbis ezen a téren, mert magamat ismerve a teljes ellazulás végképp ki van zárva. Nem mocorog bennem semmilyen kétely, rendületlenül hiszek ebben a csodában, és bízok a Kissmalaczban, az életemre mernék fogadni, hogy minden téren ép, és mégis, mégis... ezt már akkor kilogikáztuk, amikor nem vette el a józan eszemet egy félcentis életke iránti rajongó szeretet, és tartani kell magunkat hozzá, mert ha a minimálisnál is kisebb esély van arra, hogy neki valaha is rossz legyen, akkor inkább most történjen meg azonnal... egyszerűen nem bírnám elviselni, ha egy bizonytalan kimenetelű eredmény érdekében bántani, szurkálni-műteni-mittudoménmicsinálni kényszerülnének később, amikor már mindent érez.
Hát ezügybeni az újabb intenzív agyi-lelki foglalkozásom... azt hittétek, hogy a méréssel véget ér az őrület, muhahaha...

Siker titkás meg egyebes összefoglaló

Gondoltam, leírom részletesen a tényszerű adatokat erről a first ever eredményes ciklusomról, hátha valakinek, aki inszemre készül, támpontot adhat abban, hogy hol rejtőzhet a pozitív teszt...

Több mint két éve nem védekezünk, de mérni csak pont egy évvel ezelőtt kezdtem el, és az elmúlt tizenkét hónapnyi célzott/hőgörbés próbálkozás alatt volt összesen tíz ciklusom (alaphelyzetben mindig negyven nap fölöttiek, azért fért csak ennyi), amiből négy spontán, és hat stimulált, beleértve a mostanit.
A stimuláltak közül az elsőben csak Clostilbegyt tablettát kaptam, amire nem reagáltam valami jól (valószínűleg az inzulin rezisztencia miatt), és ugyan jó minőségű lett végül a pete (ezt a 7DPO progeszteronszintből tudom), de a tüsző nagyon lassan fejlődött megfelelő méretűvé; tüszőrepesztés nem volt, hőmérséklet alapján viszont jó helyre időzítettük az együttléteket.
A másodiktól kezdve dokiváltás következett, folyamatosn ultrahang-követéssel, és a Clostilbegyt mellé Merional szurik jöttek kétnaponta, CD8-12 közötti kezdéssel - változó volt az is, hogy hányra lett szükség végül, néha négy ampulla kellett, néha kettő is elég volt; ekkor már volt tüszőrepesztés is, és természetesen időzített együttlétek. Itt még fontos, hogy egy alkalommal utólag a görbémből kiderült, hogy túl hamar abbahagytuk a kétnaponta együttlétet, és a tüszőrepesztő szuri ellenére pont olyankor (a tippeltnél később) ovuláltam, hogy két nap szexmentesség volt előtte; magyarán el lett cseszve.
Amit most másképp csináltunk: csak Merionallal stimuláltunk CD3 kezdéssel, napi egy ampullával, ultrahang alapján hét darabnál álltunk meg (amit a doki előre saccolt meg, mert a hosszú hétvége miatt nem lehetett megfelelő ideig követni), és ezúttal dupla adag tüszőrepesztőt kaptam. Plusz nagyjából egy hónappal ezelőttől (bár ennek szerintem még nem érezhető a hatása), napi 1000 helyett 1500mg a Meforal adagom.

Szerintem az inszem időzítése is tökéletesre sikeredett - mondom ezt úgy, hogy ugye majdnem el sem mentem, mert túl későinek gondoltam. Ebben az esetben is igaznak bizonyult az, amire mindenhol figyelmeztetnek, hogy az átlag görbékből és tankönyvi működésekből nem szabad általánosítani, csakis a sajátok a relevánsak, minél több van belőlük, annál biztosabban. Nekem már többször feltűnt, hogy a hőmérsékletek alakulása és a luteálisaim hossza alapján valószínűleg rám nem igaz, hogy a tüszőrepesztő szuri után 36 órával repedek, inkább 60-72 lesz az; eleve mindig szakaszosan emelkedett a hőm, nem egyből ugrott fel, és persze fájdalom híján száz százalékra nem mondhatom, de majdnem biztos vagyok benne, hogy a félig-emelkedett szakasz volt az, ahol végül megrepedtem.
Most a pozitív ciklusban az ajánlott 36 óra volt a szuri és az inszem között (illetve egész pontosan 40, mert a beavatkozás napján csak dél körül került rám sor), de ezt dupla adag tüszőrepesztővel érte el a doki - aznap reggelre már megemelkedett a hő, ráadásul egy számomra hatalmasnak számító négy és fél tizeddel, igaz a következő két napra egyet visszaesett, ami miatt méltatlankodtam is megfelelően (plusz biztonsági szex is volt), és csak utána állt be a jófajta magasságba.

Amivel még biztosabbra lehetett volna menni:
- a ciklus eleji ellenőrzés után az ünnep miatt csak egy darab további kontroll ultrahang volt (CD8) megnézni, hogy mit produkáltam, és eldönteni, hogy majd látatlanban mikor tüszőrepesszünk (ellentétben a saját dokimmal, aki minden egyes alkalommal kétnaponta megnézett, beleértve a repesztő szuri beadásánal napját);
- csak egy alkalommal volt inszem, pedig külföldön legtöbb helyen, és itthon is néhol (pl. a Szegedi Női Klinikán, de lehet vannak még ilyenek, főleg magánban) kétszer lőnek fel spermát, általában 12 illetve 36 órával a tüszőrepesztő beadása után (ami nagyot sokat számíthat azoknak, akik repedékenyebbek, és az enyémhez hasonló 40 órás időpont már nagyon késő lenne nekik);
- közvetlenül inszem előtt nem volt ultrahang, pedig külföldön legtöbb helyen (itthon nem tudom, de gondolom szintén főleg magánban) ezt is csinálnak, és ha még nem repedt meg a tüsző, vagy nincs jele a hamarosan várható repedésnek, akkor halasztanak néhány órát, hogy ideális legyen az időpont;
- több tüsző, főleg ha nagyjából azonos méretűek, értelemszerűen többszörözi az esélyeket (ez sajnos nem feltétlenül befolyásolható, mert lehet intenzívebben stimulálni, de legalábbis külföldön a túl soknál is leállítják a ciklust, a többes terhesség lehetősége miatt).

Végül mondom a koraterhességi jeleimet is - engem régebben megőrjített a neten való felkutatásuk, meg az önmagam figyelése jegyzeteléssel egybekötve, és ugyan ebben a ciklusban tudatosan próbáltam magam visszafogni, nyilván nem sikerült teljes mértékben, és végül csak bebökögettem a görbés programok listáit. Akkor még nem gondoltam, hogy ezek tünetek, némelyik talán nem is az volt, de azért felsorolom őket. Abból látszik leginkább a kishitűségem és gyávanyúlságom, hogy igazából szinte mindegyik számomra elég idegen dolog volt, mégsem engedtem az agyamnak összekapcsolni őket, pedig így visszatekintve elég sok mindennek tűnik, ahhoz képest hogy az őszinte meggyőződésem az volt, hogy semmi különös nem történik velem.
- Hasam: Először is nekem sosem fájt a tüszőrepedés, soha életemben nem éreztem középidős semmit se, görbekészítés előtti időkben néhány pattanás előbukkanása (ez most is volt, tüszőrepedés előtti meg alatti napokon) meg a tojásfehérjés nyák (ez meg előtt, alatt és után is) volt az egyetlen támpontom, hogy mikor is lehet nagyjából az ovuláció. Ezért mikor ebben a ciklusban mintha-mintha észleltem volna valami szokatlant, csak tippelgettem, hogy egyrészt valóban ott van a petefészkem, ahol a fájdalomnak semmiképpen sem nevezhető minimális szurkálás meg-megjelent, másrészt hogy az valóban tüszőrepedés, hiszen előbb a jobb oldalon éreztem, ahol elvileg nem is volt tüsző (összesen egy darab volt utrahang alapján csak, az is a bal oldalon - ami az inszem reggelén és délelőttjén minimálszurkált, míg a jobb előző este).
- Derekam: Jelentkezett egy fájásféleség 12DPO és a rákövetkező napon, és azoknál erősebben ma, amúgy soha életemben nem volt, némely CD1 kivételével - nem hatalmas szenvedést kell elképzelni, inkább derékfáradtságot és néha icipici belenyilallást.
- Belsőségeim: Amúgy ez rám nem jellemző, csak ha olyasmit eszem, de közvetlenül az inszemet követő négy napban kifejezetten pukálós voltam (talán mert megpiszkáltak odabent), és szégyenszemre ma is az vagyok. Másik állítólag tipikus terhességi tünetről, ami a székrekedés, nem tudok beszámolni, mert én ilyen téren mindig is kihívásokkal küszködtem.
- Szédülés: Mióta normálisan napi többször étkezem (körülbelül idén január, az inzulin rezisztencia diagnosztizálása óta), ilyenem sem volt, de 16DPO teszt előtti délben egy felállásnál nagyon durván megfordult velem a világ.
- Émelygés: Ezt sem szoktam, de 6DPO és a következő nap megjelent, valószínűleg a progeszteronpótlás miatt, majd tegnap visszajött nagyon durván, és ma is érzem, bár fele annyira sem.
Mellérzékenység: Most látom, hogy enyhe megjelöléssel már 14DPO bejegyzéseinél ott van, este jelentkezett mintha-talán, de annyira semmiség volt, hogy wishful thinking felkiáltással be sem akartam írni - emlékszem, hogy csak másnap tettem meg utólag, mikor megint éreztem zuhanyzáskor, szintén csak alighogy. Aztán következő nap már napközben is érezgettem picit, és azért is teszteltem, mert kapaszkodtam ebbe, mint valamibe, ami szintén kivételes; a legerősebb, ilyen égetős-fajta érzés tegnap délután és este volt, ma már ez is jobb (mondjuk végig melltartóban voltam, mert úgy most kényelmesebb, pedig amúgy utálom).
- Étvágy: Elmúlt két hétben normál, utóbbi napokban növekedés semmiképpen, inkább csökkenés, nem is feltétlenül a hányinger miatt (sőt, annak jót tesz a rágcsálás), hanem mert egyszerűen annyira nem kívánom és nem vagyok éhes, hogy elfelejtem; on second thought ez mondjuk elég extra, tudniillik imádok enni.
- Pisilés: Ez egyáltalán nem változott, illetve igen, de csak azért, mert rákényszerítettem magam az ivásra, és a szervezetemnek igencsak sokkoló lehet, hogy inszem óta megvan a napi két liter vagy több, míg előtte jó, ha egy volt; inni u-tá-lok.
- Bónuszok: A beágyazódás környékén éreztem a tüszőrepedésnek (lásd: fennebb, a hasas résznél) tippelttel teljesen megegyező kis fájdalmakat, de mivel ilyesmit egyik görbevezetős helyemen sem soroltak fel, nem is tudom pontosan, hogy mikor - 9DPO bejegyzésemben említettem, hogy aznap igen, meg előtte való napokban is. Továbbá a tesztelés előtti napon (15DPO) mintha nagyon "nehéz" lett volna az alhasam felkeléskor, de mivel ugyanez másnap reggel is jelentkezett, a délelőtt folyamán tipikus menzeszes görcsökkel megspékelve, meg voltam győződve, hogy meg fog jönni, és nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Még továbbá az elmúlt két hétben volt olyan többször is lefekvés után, hogy görcsöltek a lábujjaim - biztos nagy örökség, hogy ezt ide leírom, de ez is olyasmi, amit sosem tapasztaltam még, legalábbis nem ilyen ismétlődősen.

The rest is history.

Ennyire szeret(né)lek...

Kedves Kissmalacz,

in case you're in there: pár perce megtudtam, hogy a kávé gátolja, a sok folyadék meg segíti a beágyazódást.
Az elsőt simán nem iszom holnaptól, no biggie - a másodikból viszont ünnepélyesen ígérem, hogy legalább három literrel fogok... leveseket leszámítva!
'Nuff said.

Kérem a következőt!

Valamikor megígértem, hogy írok egy posztot a nőgyógyászokról, akikkel az elmúlt egy évben szerencsém vagy szerencsétlenségem volt találkozni - here it goes; hosszú lesz.
Az általános gyakorlattal ellentétben nevekkel fogom, főként azért, mert nekem mindig hatalmas segítség volt blogokon és fórumokon kutakodni, és nagyon rossz tudott lenni az a változat is, amikor maximum kezdőbetűket írva minősítettek embereket, esélyt sem adva a további nyomozásra, és az is, amikor kiírták ugyan a doki nevét, de nyilvános véleményezés helyett csak annyit fűztek hozzá, hogy akit érdekelnek a részletek, az írjon privát üzenetet. És egyúttal egyik kedvenc blogomból kiindulva adok mindenkinek egy kódnevet, hogy ha később utalok valakire, ne kelljen minden alkalommal körülírkálni, hogy ki is ő.
Amúgy most csak a fontosabbakat fogom leírni, a többi mindig alkalomszerű volt, rákszűretni és fogamzásgátlót feliratni - és meghallgatni a nyugtató litániát, miszerint ne aggódjak, hogy rendszertelen a ciklusom és mindig is az volt, ezzel majd akkor kell csak foglalkozni, ha gyereket szeretnénk; mindezt úgy, hogy a rendszertelen nálam 35 és 85 nap között bármit jelenthetett, mellette meg konkrétan megkopaszodtam, annyira kihullt a hajam (ez utóbbival annyit kezdtek, hogy Diane35-öt írtak fel rá, és megnézték a tesztoszteron szintemet, ami még alacsony is volt, úgyhogy tanácstalanul vállat vontak). Az ilyenekről, egy kalap alá pakolva, csak annyit mondanék, hogy nagyon gyorsan érdemes elmenekülni tőlük, és valami normális hozzáállású kollegát keríteni.
Mondanom sem kell, hogy ezek mind szubjektív meglátások, bármilyen értelmes érvekkel szabad ám cáfolni őket.

Dr. Aszódi Ágnes - ő az első emlékezetesebb élményem, a Terézvárosi Egészségügyi  Szolgálat Csengeri utcai rendelőjében, mert akkoriban nem nagyon jöhetett szóba a magánrendelés (annyit kerestem, hogy a fizetésem nagyjából háromnegyede azonnal elment lakásra, rezsire és bérletre). Ahhoz képest, hogy nem került semmibe, egészen kedves volt, és ugyan a sietésbe a rákszűrésen túl nem sok beszélgetés fért bele, de mikor mondtam, hogy pár hónapja elhagytam a fogamzásgátlót, és menzesz azóta sehol, nézetett egy teljes vér- és hormonképet, visszamenéskor meg volt UH és Duphaston recept, hogy megjöjjön végre. Egyébként ezen kívül semmi rendelleneset nem talált, PCO ciszták hiányában kizárva, mindenféle értékek jók voltak, úgyhogy ugyanazt mondta, mint mindenki más: ha továbbra is rakoncátlankodik a ciklus, amikor babát akarok, utána kell nézni tüzetesebben, amúgy meg találkozzunk egy év múlva. Ez olyan nyolc évvel ezelőtt volt, közben más maradandó nőgyógyászos tapasztalatot nem szereztem, eljártam évi egyszer rákszűretni ugyanoda, ahhoz aki épp dolgozott aznap, bejött a képbe M., megint felírattam a fogamzásgátlót (minden további érdeklődés nélkül ugyanazt a brutált kaptam, mint előtte, pedig egyértelmű volt, hogy semmit sem segít pl. a hajhulláson, ami miatt eredetileg javasolták); 2007 őszén voltam utoljára Aszódinál egy pár hónapos gyógyszerszünetben, megint vérvétel, megint minden rendben találtatott, megint nem volt fontos, hogy két-háromhavonta volt menzeszem, megint kaptam progeszteront meghozásra. Nagyjából két év múlva teljesen leálltam a fogamzásgátlóval, átlagban évi hét ciklusom volt, többnyire olyan hosszúak, hogy (most már tudom) valószínűleg nem sokszor következett be peteérés; néha gumival, néha megszakítással védekeztünk, majd úgy 2010 vége óta sehogy, mivel akkor már sejtettük, hogy M. visszatérő mellékheregyulladásai és az én bénácska működésem mellett, úgysem valószínű a spontán teherbeesés, ha meg megtörténik, akkor jöjjön.
Aszódi doktornőhöz idén februárban kerültem vissza, elég kétségbeesetten (következő bekezdésben mesélem, hogy miért), mert ő volt az egyetlen nőgyógyász, akire úgy emlékeztem, hogy lelkiismeretes volt, hiszen kérés nélkül vérviszgálatra küldött, meg hát egy nővel talán mégis jobban megbeszéli az ember lánya a kétségeit. Természetesen ezúttal a magánrendelésére mentem, ahol előadtam the story so far, megnézte és újfent jónak találta az eredményeinket, viszont sok segítségemre nem volt: nem nagyon akart hozzászólni, hogy mik is a lehetőségek a frissen felfedezett inzulinrezisztenciával és mégis mennyire súlyos az enyém. Azt mondta, hogy szerinte még legalább fél évig próbálkozzunk segítség nélkül - mindezt, miután ugye előadtam mindent, az örök életemben összevissza ciklushossztól, a több mint egy éve védekezés nélküli szexen át, a nem túl bíztató életkoromig. A tizenöt perces móka mindennemű vizsgálat nélkül tizenöt ezerbe került (jó kis percdíj, természetesen számla nélkül), és búcsuzóul még hozzátette, hogy a leleteken található dicséretes számok ellenére, abban a konkrét (egyébként stimulált) ciklusban gyakorlatilag nulla az esélyem a teherbeesésre. Ekkor már annyira egyértelmű volt, hogy ugyan valóban kedves, de szakmailag elég kérdőjeles, hogy nem is értetlenkedtem tovább, hogy ha a Clostilbegyt most ennyire "hasznos" volt, akkor mégis miért képzeli, hogy nélküle kellene még hat hónapig türelmeskednünk...
A továbbiakban Dr. Not Much Use.

Dr. Gasztonyi Zoltán - ő egy adott volt (beékelődött a fenti két látogatás közé), ugyanis 2012 elején kezdő lépésként az Országos Gyermekegészségügyi Intézet Családtervező Központjába jelentkeztünk, hogy lássuk, hogyan kellene tudatosan gyereket csinálni, ha már hűbele-módon nem jött össze. Ez egy átlagosan szaporodóképes pároknak létrehozott egész hasznos állami program, aminek keretén belül egyszeri húszezres tarifáért elvégeznek egy csomó mindent (spermateszt, andrológiai konzultáció, hormonkép, nőgyógyászati vizsgálat, immunitás különböző betegségekre, stb.), majd egy évig végigkövetik a gyerekgyártási procedúrát (ilyen extrákkal, hogy étkezési szakértő meg párterapeuta), ha összejön, akkor tizenkét hétig gondoz a védőnőjük (az árban van genetikai tanácsadás és mindenféle koraterhességi szűrés), ha nem, akkor továbbküldenek minden eredményeddel a meddőségi specialistákhoz; akkor optimistán még meg voltunk győződve, hogy nekünk ennyi segítség épp elég lesz. Az orvosuk nevére persze rákerestem, bár nem nagyon tüzetesen, mert ott úgysem válogathattam volna, ő volt az egyetlen nőgyógyász - negatív oldalon annyit láttam, hogy némileg arrogáns és pénzéhes, de ugyanakkor tévéműsorokban rendszeres meghívott, nyilatkozgat és tanácsokat osztogat, úgyhogy én inkább örültem, hogy ilyen elismert szakember kezei közé kerülök.
Első találkozáskor neki is elmondtam az egész életnyi előzményt, és mivel akkorra két és fél görbém is volt, láthatta, hogy már egy hónapon most is jóval túl vagyok ciklushosszilag; az UH szerint luteálisban voltam, volt némi sárgatest, úgyhogy mondta, hogy meg fog jönni hamarosan - és minden további nélkül írt egy Clostilbegyt receptet, hogy harmadik ciklusnaptól kezdjek majd el szedni napi két szemet, és harmadik és ötödik nap között jelenjek meg a laborban hormonokat nézetni. Not quite so impressed, de végülis elég szimpatikus is volt a fanyar humorával, és hát vakon bízó kezdő voltam, így természetesen azt tettem, amit kért - de mivel akkoriban még igencsak hiányosan informálódtam termékenységügyileg, bár voltak kétségeim, de azzal a jelszóval, hogy ha lenne jelentősége, biztos figyelmeztetett volna, harmadik napon elkezdtem a tablettát, és csak ötödiken mentem vérvételre; el lehet képzelni, hogy az FSH meg az LH szint mennyire volt releváns ezek után. Következő alkalomra már okosabban jelentem meg, rákérdeztem erre is, de csak legyintett hogy jól van az, ahogy a 2,35 TSH szintemre is tette, annak ellenére, hogy a csapból is az folyik, hogy inkább ennek a fele lenne jó; és, akár előzőleg a háziorvosom, ő is megemlítette az inzulinrezisztencia lehetőségét, és elküldött terheléses mérésre. Közben folyt a következő ciklus, a gyógyszer ellenére a tüszőm alig nőtt, magyarázatot és választ nem kaptam semmire, az UH meg úgy lett időzítve, hogy a magánrendelésre kelljen mennem az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központba, ahol alkalmanként számlás nyolcezerért rendelkezésre állt (heti kétszer lehetett volna OGyEI, de természetesen se a közvetlenül előtte, se a közvetlen utána ciklusnap nem volt jó, csakis az az egy, amikor a saját klinikáján tartózkodott), igaz úgy, hogy a vizsgálatom közben végig bent volt két asszisztens(?) csaj, akikkel azt tárgyalta meg, hogy hogy kell csengőhangot beállítani az új telefonján. Végül azt a lassan növekedő tüszőt teljesen leírta (kommentár nélkül, csak úgy odavetve, hogy rossz), és a következő ciklusra felírta a Gonal-f injekciót - akkor kezdtem el rémülten más orvost keresni, amikor hazaérve utánaolvastam, hogy az pontosan mi is, mennyire durva (és esetemben átmenettelen), és általában mire használatos; soha többet nem mentem vissza hozzá.
A továbbiakban Dr. Couldn't Care Less.

Dr. Hajnáczky Károly... róla ódákat zengtem az elmúlt fél év csomó posztjában, ennél tovább nem is nagyon részletezném, mert így is elég meseszerűnek tűnhet. Szakmailag teljesen elégedett vagyok vele, alapos és odafigyelős, bármilyen érdeklődésemre mindig részletes magyárazattal reagál, és egyetlen kivétellel minden, amit mondott és tett, ezer helyen alátámaszást nyert, akárhányszor és akárhol olvastam vagy kérdeztem utána; egyetlen negatívumként talán azt tudnám megemlíteni, hogy az inzulinrezisztenciámat nem tartja komoly meddőséggel kapcsolatos problémának - ugyanakkor a kollegái diagnózisát és kezelését teljes mértékben elfogadta, és sosem próbált lebeszélni a gyógyszer szedéséről... good enough for me. Emberileg egy csoda, türelmes, kedves, udvarias, ha nem találkoztam volna vele, nem hittem volna, hogy filmeken kívül létezik ilyen tündéri orvos... heti kétszer magánrendel, de ahányszor szükség van rá esedékes UH miatt, mindig megoldja valahogy a dolgot - akár úgy is (talán említettem is már, mert ami konkrétan engem illet ez volt a döbbenet csúcsa), hogy egy ünnepi hosszú hétvég kellős közepén egy darab páciens miatt bejött a rendelőbe, hogy ne késsük le a tüszőrepesztő időzítését. Anyagilag is elég elképesztően intézi a dolgokat: tizenkétezer nála egy alkalom (amiről számlát is ad), de aki visszajárója, annak egy cikluskövetés kerül ennyibe, ami annyi jelent, hogy ha havonta nyolcszor kell ezért az árért megnéznie, akkor annyiszor teszi. Sajnos nagyon elfoglalt, a kórházban is sokat dolgozik és magánban is rengeteg betege van, így újakat nem nagyon fogad, és időpontot sem tud adni: oda kell menni a rendelőbe, és várni kell, amíg sorra nem kerülök - ez átlagban három-öt ember, vagyis legrosszabb esetben másfél óra várakozás, de inkább kevesebb, mert van aki csak receptért vagy rövid megbeszélésre ugrik be. 
Nyoma sincs benne a buta sértettségnek vagy rosszul értelmezett büszkeségnek: miután a hormonoktól kezdve az átjárhatóságig mindent ellenőrzött nálam, ő maga mondta, hogy pár hónap próbálkozás után érdemes meddőségi intézethez fordulni, mert ha minden lehetséges ok kezelve van, és mégsem jön a baba, akkor egy sima nőgyógyász annál többet nem tud tenni. Végtelenül hálás vagyok neki, és maximálisan megbízom benne, és amint teherbe esek, rohanok vissza hozzá, mert senki más kezébe nem szeretném adni a gyerekem életét.
A továbbiakban Dr. Best Ob/Gyn Alive. :)

Dr. Szűcs Zoltán - ő véletlen volt, amikor a Budai Meddőségi Központba érkeztem az első vizsgálatra, valamiért hozzá kerültem; akkor még nem is tudtam, hogy lehet orvost választani, és talán jobb is így, mert biztos megszenvedtem volna a döntéssel. Utólag néztem utána ugyanis a neveknek, és hát minden kollegája ismertebb, és a korukból kiindulva gondolom tapasztaltabb is, úgyhogy nem tudom kit kértem volna...de az is lehet hogy épp őt, végülis egyszer már rendesen befürödtem egy híres-neves gyógyásszal. A saját dokim után nyilván nehéz lenne hasraesnem tőle (vagy bárkitől for that matter), de alapvetően minden rendben van vele, nincs panaszom. Nem mondható túlzottan barátságosnak, és magától csak a szigorúan szükséges információkat osztja meg, de semmiképpen sem elutasító vagy bunkó, és eddig teljesen korrekt volt, minden kérdésemre érthető választ adott; első alkalmas orvosozóknak nem ajánlanám, de ha az ember nagyjából már képben van, és tudja, hogy miről kell érdeklődni, akkor teljesen megfelelő. Az az egy dolog nem tetszett, hogy közvetlenül inszem előtt nem volt UH, de az gondolom helyi protokoll, és nem csak ő csinálja így, hanem a többi ottani orvos is; nem is lehet csodálkozni, hiszen nagyon leterheltek és időhiányosak, és végülis ingyen szolgáltatják azt, amit más kórházak sok tíz- és százezerért.
A továbbiakban Dr. Baby Making Specialist.

Hát valahogy így.
Bár nagyon örülök minden olvasónak itt a blogon, nem szoktam erőltetni a kommunikációt, mert én sem szívesen járnék olyan helyre, ahol folyton kommenteket vadászó posztok születnek. De most kivételesen megkérnék mindenkit, aki erre jár (akár most, akár hónapok vagy évek múlva) és van kedve, hogy a saját történeteivel egészítse ki a listát. 
Leghasznosabb nyilván az lenne, ha teljes neveket emlegetnétek, de már a kórház plusz doki kezdőbetűi is nagy segítség lehet annak, aki konkrét embernek próbál utánanézni. Továbbá ha valaki már a saját blogján megírta a hasonló dolgait, hálás lennék egy linkért az adott bejegyzéshez, hogy kéznél legyen annak, aki erre téved - de ha nem akarjátok/meritek saját nick alatt, akkor persze nyugodtan jöhet a rövidített verzió (vagy nem csak) névtelen hozzászólásban is. Előre is köszönöm!

Nahkéremszépen...

Hát történnek a dolgok... :) 
Voltam ma ugye a BMC nőgyógyászati rendelésén... egészen elégedett vagyok alapvetően, de azért elmesélem a negatív oldalát is, hogy teljes legyen a kép. Végülis még negatívnak sem nevezhetem őszintén szólva, csak hát nem volt azért olyan csúcsszuper mint a saját dokimnál. Először is, mert nagyjából másfél órát kellett várni egy negyedórás bentlétért, amihez nem vagyok szokva, de állami kórházakban szerintem ez normális. Nem tudom, hogy múltkor szerencsések voltunk-e a szinte azonnal bemenéssel, és most voltak különösen sokan, vagy ezután mindig ilyen lesz, de igazából ha számít rá az ember (én az eddigiek alapján nem tettem), akkor nem vészes.
Aztán meg, mert hiányzott az én dokim imádnivalósága... tudom, hogy buta naivitás bárkitől azt várni, hogy olyan legyen mint ő, mert annyira udvarias orvos nagyjából csak ő van az országban, de nekem hál'Istennek mással nem is volt dolgom eddigi életemben (na jó, házidokim, aki szintén egy tündér), úgyhogy jó magasan van a lécem. Ez egy nagyjából velem egyidős, magas pasi volt, aki természetesen nem mutatkozott be, úgyhogy nem is tudom kicsoda, továbbá nem tudom az eredményeinket sem, mert nem osztotta meg őket, és a kartonunkat sem adta ki a kezéből - csak annyit mondott, hogy a hormoneredményeim jók, a spermakép kiváló. Igen, amit olvastam, az igaz, elég rutinszerűen megy az egész, minden strictly on a need-to-know basis, nekem például már mindenemet áttanulmányozta előre, tudott a műtétről is, és semmit sem részletezett, csak annyit kérdezett, hogy hány stimulált ciklusom volt, és hány éves is vagyok; aztán azt mondta, hogy mindenem rendben, három inszeminációt javasol kezdetnek, és ha esetleg eredménytelenek lesznek, akkor utána majd leülünk megbeszélni, hogy legyenek továbbiak vagy inkább lombik. És volt hasnyomkorászás, chlamydia szűrés meg UH is, átkiabált az asszisztensnőjének valami negyven körüli számokat, gondolom a petefészkeim méretei lehettek, aztán meg, hogy a méhnyálkahártya 6 mm, és egyik oldalom egy 7 mm, másikon egy 8 mm tüsző van (hogy melyik hol, azt elfelejtettem) - nekem nem mutogatta meg őket a monitoron (bár úgy volt fordítva, hogy látni láttam), és nem is tapsikolt örömében, mint a saját dokim, de I can live with that. A legközelebbi teendő, hogy elmenjek 7DPO vérvételre, majd a következő ciklus harmadik napján vissza vizsgálatra, ahol is elkezdenek szúrni az inszemet előkészítendő... ezzel a szokásosan komótos növekedési ritmussal elég messze van még, de húde izgi.

Elég vigyorgósan jöttem ki ezek után - mennyire relatív minden... Előttem bement két nő, és mivel hármasával lehetett haladni, nekem az öltözőben kellett várni, amíg ők végeznek, és a vékony ajtón keresztül mindent hallottam. Az első csak eredményeket megbeszélni jött vissza, mondta neki a doki, hogy megpróbálhatnak kiműteni spermákat a férje mellékheréjéből, hogy hátha van életképes közöttük, de azért lassan majd azon is el kell gondolkodniuk, hogy donorsperma* is lehet a vége. A másodiknak, aki kezdő páciens volt mint én, egy sövénnyel osztott méhe derült most ki, mint egyik fórumos kedvencemnek, amit nyilván műthető, de attól még elég rossz érzés lehetett szembesülni az információval, hiszen mindig úgy jelenik meg az ember ilyen helyeken, hogy na majd adnak valami gyógyszert, és minden rendbe jön. Ettől kezdve elég áldottnak éreztem a mi állapotunkat, még akkor is, ha úgy tűnik nem az a típus vagyok, aki teherbe tud esni csak attól, hogy  a pasim rámnéz. Minden gyenge pontunk kiderült és javítható, minden esélyünk megvan, nőnek a bamba petelányaim, jöhet a következő ciklus, és legkésőbb Malacz-névnapra jöhet a pozitív teszt; de jó lenne, de jó!


* A fiúba ma is elég alaposan beleszerettem amúgy, miközben vergődtünk át az esős budai forgalmon. Elmeséltem neki a bent hallottakat, és mondtam, hogy ha nekünk miatta nem lehetne gyerekünk, akkor én inkább nem is szeretnék sajátot, mert milyen szar lehet már az, hogy miközben mi együtt vagyunk boldogok, én valami más pasitól vagyok terhes, és ahhoz fog hasonlítani a Kissmalacz, akkor sokkal inkább az örökbefogadás. Imádom, amiért ehhez a témához is olyan lelkesen áll, azonnal elkezdte mesélni, hogy egy kollegájának az ismerőse nagyon szerencsés volt, és egész hamar kapott nagyon pici kisbabát; persze ezt mi már rég tisztáztuk, hogy szívesen fogadnánk örökbe, akár saját gyerek mellé is, de tudom, hogy ez a legtöbb férfinak annyira tabu téma, hogy nem hogy tárgyalni, de még hallani sem akarnak róla, akár a spermavizsgálatról... Hát nekem ilyen jutott; lucky girl.

Proper meddő

Ez vagyok mától, hivatalosan elkezdődött ugyanis a BMC kivizsgálássorozat. Épp most érkeztem vissza a CD3 vérvételről, a nagylaborral együtt levettek vagy hét-nyolc kémcső vért, csak úgy hulltak a csajok előttem, mint a legyek; én meglepően jól viseltem, még a nővér is csodálkozott, hogy egész biztosan nem akarok elájulni... mondjuk a vénám az fáj mint a lófranc, de annyi baj legyen. Annyira jófej amúgy mindenki... az máris kiderült, hogy reggel a legkorábbi időpont, bár ideálisnak tűnik, felejtős, mert mindenki azt hiszi, hogy ő majd okosan elintézi munkakezdés előtt, úgyhogy hatalmas sorok kígyóznak - másfél óra múlva meg már senki sem volt, ráérősen foglalkoztak velem a recepciósok, még dokit sem kellett vadásznom, elmondtam a bajunkat, és egy nőci bement, és aláíratta, hogy csütörtökön majd az M. spermamintáját hozhassuk otthonról (itt ez nem bevett szokás ugyanis, külön kérni kell, és indokolt esetben megengedik). Az én következő időpontom jövő hét csütörtök, nőgyógyászati viszgálat és UH, bár magamat ismerve akkor még biztos semmit sem fog látni; de legalább megismerem az embert, kíváncsi vagyok nagyon, hogy kicsoda és milyen.
Pirosat hőgörbe alapján már múlt hét közepére vártam, de nagyon nem akaródzott neki jönni - így utólag az a valószínű, hogy a programokat megzavarta, hogy nem a hőleesős, hanem az azt követő már emelkedős napon volt ovulációm (ez nem az első ilyen alkalom), tehát később mint a tippjük, továbbá nem a szokásos hosszú volt a luteális sem, hanem ráhúzott még egy napot... A lényeg, hogy bár abban a környezetben nem sokat agyaltam a dolgon, természetesen néha eszembe jutott, hogy akár-lehetne, bárcsak-lenne; mondjuk fura tünetem nulla volt, úgyhogy majdnem biztos voltam benne, hogy megjön, nem is teszteltem, pedig vittem végül... és nagyon előzékenyen kivárta nekem a szombatot, hogy meg tudjuk nézni a hormonokat már ebben a hónapban, és ne legyen kiesés. Szomor tehát ezúttal elmaradt, várakozás van és remény... hit az moderáltan, de hát... baby-steps...

Nah de visszatérve gyorsan a vakációra kicsit: a tengermellettiség csodás volt, pont ahogy terveztük, hatalmasakat pihentünk, úsztunk, ettünk, csomót röhögtünk (nem mintha ez csak nyaralós feature lenne nálunk, de kiemelkedően jó kedvű gyagyák voltunk végig), teljesen kisimultak az idegeink. A második napon ugyan még minden rázósnak ígérkezett... majom szlovénok visszafordítottak a határról, mikor át akartunk menni az olaszokhoz ebédelni, mert csak jogsi (új, plasztik, elvileg egyenértékű a személyivel) volt nálunk, aztán egy férfitenyérnyi (nem túlzok!) nagyságú pók bemászott M. mellé a zuhanyzóba, aztán jött egy borzalmas vihar, ami néhány cserepet a lesöpört a háztetőről pont az autónkra (házigazda visszaadta a szállás árát, ami pont elég lesz a biztosítás önrészére)... de attól kezdve nem volt semmilyen gond, kivétel talán, hogy édes M. holnap vizsgázik, és hát nyilván nem sok kedve volt tanulgatni ott, szóval meglátjuk...

Most meg megyek, mert vár a felgyűlt munka, csak még annyit, hogy tegnap leadtak a tévében egy riportot a petesejtdonorokról, volt benne egy nő, akinek konkrétan kivették a petefészkeit, plusz az endometriózis félig tönkretette a méhét, és kapott anyagból mégis összehoztak neki egy terhességet. El is gondolkoztam gyorsan, hogy mi a fenét lamentálok én itt, mert hát oké, lassan növöget és bambóca a petelányom, de van teljesen magától, kis rásegítéssel jó minőségű is, M. spermája meg makkegészséges... szóval jó eséllyel sokkal pöpecebbül indulunk, mint az ott szereplő meg a ma látott párok nagy része. És kicsit el is bizonytalanodtam, hogy valóban tisztességes meddő vagyok-e ezek után; hátha nem... :)

Help is on the way

Nah megvolt az első BMC megbeszélés. Igazából semmi olyan nem történt, amin már ne mentünk volna keresztül: anamnézis készült, röviden végigkérdeztek mindent első menstruációmtól mindenféle köztes tünetemen át mostanáig, megnézték a spermaeredményt és a műtéti zárójelentésemet, és adtak egy csomó beutalót. Ami nagyon tetszik az az, hogy az eddigi konkrét hormoneredményeim nem érdekelték őket, mindent újra kell csináltatni náluk - ha azok meglesznek, akkor kell majd menni az ottani nőgyógyhoz az eredményekkel, vizsgálatra és kezelés kitalálására. Azért én ma reggel még nézettem egy progeszteron meg ösztrogén szintet, csak úgy kíváncsiságból - holnap kiderül, hogy állok; a hőm szépen felugrott ma reggel, de volt már ilyen, simán visszacikk-cakkol, úgyhogy... meglátjuk, amikor meglátjuk.
A következő* ciklusom tehát stimulálatlan (értsd: esélytelen) lesz, de valahogy most nem érdekel, optimista vagyok és várakozós, érzem, hogy minden rendben lesz; M. is rögtön mondta, hogy itt minden megoldódik, úgy érzi - jó volt hallani. A BMC folyosói tele vannak hatalmas képkeretekkel, száz meg száz gyűröttke újszülött és dagatka kisbaba, öröm volt ülni a váróban. Amúgy meglepően kulturált körülmények vannak, semmilyen szempontból nem állami-kórházas fíling: kedves recepciósok, kényelmes fotelek, érdekes folyóiratok, és nem túl sok várakozás (két pár volt óránkénti időpontra, mi érkeztünk másodiknak, de így is végeztünk másfél óra alatt, adatfelvétellel és konzultációval egyetemben). A doki nagyon örült, hogy már megvan a méhtükrözésem és átjárhatóságim, és M. spermájára azt mondta, hogy "ragyogó"; és itt komolyan veszik az inzulinrezisztenciát is szerencsére, kérdezte, hogy mióta van és mit szedek rá.

Ezek követeznek:
- nekem el kell mennem következő ciklusban (CD3 majd 7DPO) szokásos hormonokat nézetni, ezen kívül rutin-labor dolgokat (vérből és pisből) meg egy csomó minden mást is fognak (HIV, hepatitis B meg C, toxoplazmozis);
- M. legutóbbi spermaeredményét elfogadják, mert nem régi, de mivel kettő kell, jövő hónap elején itt is ismételnek egyet;
- aztán én az én vérvétel eredményeimmel megyek a nőgyógyászukhoz melltapogatásra, bacit nézetni, chlamydia szűrésre (a rákszűrés eredményt szerintem nem viszem el, fél éves már, nem árt ha csinálnak egy újat), és UH követésre;
- meg kell csináltatnom még máshol egy bizonyos AMH vizsgálatot is, egy hormon, amiről csak annyit tudok egyelőre, hogy megmondja, hogy ha szükség lesz lombikra, alkalmas vagyok-e rá;
- és fontos elintézendőként a kezünkbe nyomtak egy viszonyunkról szóló nyilatkozatot, amit közjegyző előtt alá kell írni - elég WTF módon néztünk össze, hogy nemár, mi még a házasságban sem hiszünk, nehogy most valami gagyi élettársi szerződést kelljen itt kötnük... de aztán kiderült, hogy ez csak a standard irat, amit minden hivatalosan meg nem esketett pár férfi tagjától kérnek, ha elfogadja, hogy a születendő gyerek az övé, úgyhogy mosolyogtunk egyet inkább, hogy nicsak, ezek egészen komolyan gondolják, hogy gyártanak nekünk egy babát.

Hát így állunk; jó érzés így állni. És továbbá az is jó, hogy holnap éjjel indulunk a kis privát tengerpartunkra, ahol minden előrejelzés szerint végig gyönyörű időnk lesz, kivétel egy nyári záposokkal tarkított napot - aminél tökéletesebb már nem is lehetne a dolog, mert egyszer át akarunk ugrani Muggia isteni haléttermébe szörnyetegeket enni. Az élet szép.


* Igazából két ciklus lesz az elvileg, mert annyi hátránya van a várva várt nyaralásunknak, hogy az egész procedúra valószínűleg egy ciklussal odébb csúszik, a következő CD3 ugyanis lubickolás és napozás közepette várható. De most ez sem izgat különösebben, majd lazulás közben megálmodom, hogy mi legyen, az is lehet, hogy nem vesztegetek el semmit, és elmegyek még egy utolsó stimulált menetre a mostani dokimhoz.

Mindig van új a Nap alatt...

Azt hittem, gyerekcsinálós ügyben már semmivel sem lehet meglepni - hát tévedtem.
Most mesélte egyik csaj, hogy micsoda furcsaság történt vele: UH követés során látták, hogy van már repesztésre alkalmas méretű tüszője, úgyhogy beadta magának a szurit; egy hét múlva ment vissza receptért, amikor a dokija mondta, hogy nézzenek be még egyszer, egyrészt hogy biztos megrepedt-e, másrészt mert előzőleg láttak a másik oldalon néhány kisebb tüszőt is, és hogy azokkal mi történt. És akkor állítólag konkrétan a szemük láttára szabadult ki a petesejt abból a tüszőből, amit egy héttel előtte még nagyon fejletlennek láttak - mindez úgy, hogy az azóta eltelt időben progeszteronpótlást szedett, ami elvileg gátolja az újabb tüsző megérését. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy stimulált ciklusban (mert akkor több az esélye annak, hogy nem csak egy tüsző indul fejlődésnek) még az egyértelmű ovuláció és többnapos magas hőmérséklet után sem értelmes abbahagyni a kétnaponta-szexet. Mert lehet hogy egy esély elúszik, de ezek szerint simán bújkálni ott több is.

Azon filozofáltam, hogy ilyenkor vajon melyik tüszőéréshez viszonyítandó a luteális: ha kiszabadul egy második petelány, akkor onnan újraindul a számlálás, és ahhoz képest 14 nap (vagy kinek mennyi szokott)? Aztán elfogadtam azt a logikát, hogy a hormonok az elsőtől dolgoznak és a nyálkahártya is folyamatosan vastagodik, tehát ha nem sikerülne megtermékenyülni a legelső petesejtnek, akkor van még esélye a később kiszabadulóknak, de ha azoknál sem jön össze a találkozás, akkor az elöregedett nyálkahártya úgyis elkezd leválni, és normál időben megjön a piros.
Vagyis a többszöri tüszőrepedésnek időpont szempontjából igazából csak akkor van jelentősége, ha a második menetből fogan baba, mert olyankor van magyarázat arra, hogy miért kisebb, mint amire a luteális kezdete enged következtetni. De az esély szempontjából hatalmas dolog...

Flying blind...

Először is tartozom egy update féleséggel a meddőségi központ kapcsán: másnap felhívtak, és hatalmas meglepetésemre már erre a hónapra adtak is egy időpontot - augusztus 23-án várnak az összes cuccunkkal (teszteredmények, zárójelentések, stb.) egy első megbeszélésre, ahol majd eldől, mi legyen. Nagyon várom már, kíváncsi vagyok, hogy mennyire profik, mennyire felhasználóbarátok, és mennyire gyorsak; remélem nagyon.
Közben meg megy ez a felemás hónap, amit gyakorlatilag vakon fogunk lebonyolítani. Tegnapelőtt ugyanis voltam dokinál, és hiába az UH, semmi támpontunk nincs azon kívül, hogy a nyálkahártyám szerinte szépen vastagszik (méretet sajnos elfelejtett írni a kis követős papírkámra), ugyanis a tüsző(i)m újfent elbújtak valamerre. Nem aggódom különösebben, mert volt már olyan, hogy több alkalmas kukkoláskor sem sikerült elővarázsolni semmit, aztán egyszer csak mégis ott virítottak szép kövéren, de azért jó lett volna, ha legalább a kezdő lépést tudjuk dokumentálni, mert mostantól we're on our own: beadta a Merionalt, és a szabadság miatt további követés nem lesz. Azt mondta, hogy két nap múlva mehet még egy adag (azt M. ma beadja jól), aztán rá két napra a Choragon, és ezzel a tanáccsal utamra bocsátott, szabadkozva, hogy ő csak egy hét múlva dolgozik újra (persze nem akart pénzt elvenni, alig győztem meg, hogy de félig elvégezte a munkát, hadd fizessek én is legalább fél árat).

De természetesen nem ennyire egyszerű ez, hiszen rólam van szó. Visszanéztem ugyanis a görbéimet, és elbizonytalanodtam... vagy jobban mondva megbizonyosodtam, hogy egy kicsit alakítani kell az utasításakon. Ez ugyanis összeségében a negyedik olyan stimulált ciklusom, amikor gyógyszer plusz injekció kombinációval próbálkozunk: az első kettőben még négy-négy Merional kellett a tüszőéresztéshez (9., 11., 13., 14. illetve 10., 12., 14., 16. ciklusnapokon), 16. illetve 17. napi tüszőrepesztéssel, aztán volt a műtét, végül a múlt ciklusban már két Merional is elég volt, 12. és 14. ciklusnapokon, és a 16. napon már lehetett is repeszteni. Ez remélhetőleg azt jelenti, hogy nem csak alkalomszerűen, hanem hosszabb távon is hat rám a kezelés, hiszen gyorsabban nőnek a tüszők, és jó minőségűek is, hiszen a jó progeszteronszintem az adagcsökkentés ellenére is megmaradt.
Most meg a doki javaslata szerint 10. és 12. ciklusnapokon Merional, 14. ciklusnapon Choragon, ami szerintem túl hamar van - attól tartok, nehogy esetleg ezúttal lassabban növekedjen a rejtőzködő tüszőm, és ráerőszakoljuk a korai repedést, miközben még túl kicsi. Mert végülis eddig a stimuláció mennyiségétől függetlenül mindig a 16. ciklusnap volt a legelőrehozottabb alkalom, amikor már megfelelő volt a méret, és nem hinnám, hogy hirtelen megtáltosodtam volna... Igen, bízom a dokiban, de ő ennyire részletesen nem emlékszik az időpontjaimra, csak azt látta a lapomon, hogy legutóbb hány adag Merionalra volt szükségem. Szóval az én különbejáratú tervem az, hogy ma beadjuk a második szurit, vasárnap a harmadikat, és várunk keddig - ha reggel megugrik a hőmérsékletem, akkor azt jelenti, hogy magától kiszabadult a bamba petelányom, ha nem megy fel, akkor beadjuk a szurit és rásegítünk mesterségesen; az pontosan CD16 lesz, és ha addig nem történik semmi, akkor egy-két napon belül fog, ami még mindig párhuzamban lesz az eddigi stimulált ciklusaimmal, amikor is a CD18 volt a legkorábbi ovuláció ever.

Egyszerre hiszem és remélem, hogy semmit sem rontok el ezzel az öndiagnózissal, tényleg úgy érzem, hogy akármilyen jó szakember a dokim, a múltbeli adataimat mégiscsak én ismerem jobban, és ez alkalommal csak azokra lehet támaszkodni, mivel a testem ennél több információt nem árult el. És végülis, bár nyilván nem mondom, hogy az a megfelelő hozzáállás, egy csomó nőgyógyász van, aki tizedannyira sem körültekintő mint az enyém, és a pácienseik hírből sem ismerik az alapos UH-követést (csomó magyar fórumon, és szinte az összes angolon van erről szó), mégis kezelve vannak, többnyire ilyenfajta tapasztalatokra alapozott tippek alapján, amik gyakran be is jönnek.
A legrosszabb ami történhet, az, hogy ez is egy újabb sikertelen próbálkozás lesz, ami talán most zavar legkevésbé, mivel elérhető közelségben várnak ránk a BMC lehetőségei. Majd jövő héten elmesélem, hogy milyen formában valósul meg a terv.

Marching on

Nah, voltam tegnap a dokinál, kegyetlen ez a szabadságos féligrendelés, annyira tele volt a váró, hogy volt, akinek állni kellett. Igazából csak egy gyorsat egyeztetni mentem, meg gyógyszert* feliratni, úgyhogy velem jól járt mindenki; vagy hát mivel ebben a ciklusban csak szerdánként tud megnézni, nem vett el pénzt (bolond ez az ember), úgyhogy nem is tudom, ki járt jobban. A lényeg az, hogy szerinte emiatt ne hagyjunk ki egy hónapot, úgyis tudjuk már, hogy ez a gyógyszer adag engem nem stimulál túl, úgyhogy jövő héten lesz egy UH, aztán utána ha nem sikerül szereznie egy helyettesítőt, legfeljebb kitalálunk valami köztes megoldást.

Kérdeztem tőle a meddőségi központot is, azt mondta nyugodtan jelentkezzek be, úgyis későre adnak időpontot, és legfeljebb majd le kell mondani. Az ő javaslata a Budai Meddőségi Centrum vagy a Kaáli Intézet volt, és mondta, hogy majd említsem meg a nevét, ha jelentkezek; én az utóbbi mellett döntöttem. A Kaáliról nyilván tudom, hogy világhírű intézmény, ennek megfelelően rengeteg a külföldi páciens, sok a pénz, és nagyságrendekkel jobbak a körülmények, mint egy állami kórházban - ugyanakkor pont a népszerűség miatt állítólag nagyon hosszúak a várólisták. A BMC a János Kórház része, és ott nekünk mellékheregyulladásos menet kapcsán nagyon jó tapasztalatunk van az urológia ügyelettel, úgyhogy megelőlegezem a bizalmat a meddőségis részlegnek is; sok jót olvastam róla egyébként fórumokon is, állítólag szakmailag és emberileg is nagyon ügyesek. Tegnap este röviden leírtam nekik a történetünket a weboldalon talált e-mail címre, és ma reggel már várt is a válasz, hogy fel fognak hívni időpontegyeztetés miatt - hát, ha majd gyereket is ilyen reakcióidővel gyártanak nekünk, akkor igencsak elégedett leszek.
Így állunk most, ha telefonálnak, jövök és beszámolok.


* Ezzel kapcsolatosan van egy sztorim, amire még barátunk Gregory House is büszke lehetne, minden gyógyszerfüggő társával egyetemben. Hétfő délután ugye meglehetősen labilis idegállapotban elrobogtam a rendelőhöz, azt remélve, hogy mivel még két nap van augusztusig, ezen a héten szokásos munkarendben ott lesz a doki, és ad receptet - hát nem volt, cserében útközben piros lettem, tehát azonnal lehetett is aggódni, hogy akkor viszont két nap múlva már pont el kellene kezdeni a beszedegetést. Térdemig lógó orral bandukoltam a plázában épp, amikor eszembe jutott, hogy mi bajom lehet attól, ha bemegyek egy gyógyszertárba, előadom a szerencsétlenségemet, és várom, hogy hátha megsajnálnak. Úgyhogy felvettem a legjobb puppy-eyes arckifejezésemet (nem volt nehéz, mert nem voltam a legjobb kedvemben), és elindultam; meglepetésemre inkább csábos mosolyra volt szükség, mert férfiember szolgált ki, úgyhogy gyorsan váltottam is, és a kétségbeesés és flörtölés határán egyensúlyozva mondtam neki, hogy így jártam, kérek szépen gyógyszert. És a pofátlanságot tetőzendő akkor már nem csak Clostilbegytet, hanem Meforalt is kértem, így legalább nyaralás előtt nem kell házidokihoz rohannom; azóta már az előbbit a doki is felírta, úgyhogy most be vagyok biztosítva.
Szóval ennyire egyszerű ez; egy füzetbe ugyan be lettem írva, mert ha vinnék majd utólag receptet, akkor az ár egy része visszajárna (a támogatott gyógyszerek miatt), de az mindegy, ha majd valami drogos pillanatomban szükség lesz a bűnözői karrierem ilyenirányú folytatásához, van épp elég patika Budapesten.

Nahszóval...

Megpróbálom egy héttel ezelőttnél kezdeni, de túl hosszú nem lesz, mert nem sok történt azóta...

A doki kivette a varratomat, a köldökömben picit éreztem, mert nehezen fért hozzá, de amúgy teljesen fájdalommentes procedúra volt; a hegeket még ilyen miniragaccsal lefedem, mert a nadrág súrolja őket, de már mind teljesen begyógyultak, egyik oldalon a var is leesett, nem is nagyon lesz ennek nyoma. Mondta, hogy akkor örülünk a jó híreknek, és még két-három ciklust próbáljunk meg az eddigi stimulálós módszerrel, de ha nem jön össze, akkor érdemes lenne elgondolkozni egy meddőségi centrumon - bármilyen ijesztő ez a gondolat, azért örülök, hogy nem hiteget évekig, hiszen igenis van olyan pár, akinél látszólag minden rendben, aztán mégsem megy a teherbeesés, úgyhogy nem szeretnék tétlenül várni hogy majd csak lesz valami. Írt is ki gyógyszert a következő ciklusra, és azt mondta még, hogy ha esetleg hetekig nem lennék piros (mert ugye nálam volt már példa háromhavontára is sajnos), akkor menjek vissza, és mesterségesen meghozzuk.

Azt elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy ebben a műtétes ciklusban szabad-e már próbálkozni, de aztán otthon utánanéztem, és igazából ha nem röntgenes az átjárhatósági (mert olyankor van sugárzás), akkor nincs akadálya, sőt ajánlott is. Úgyhogy méregettem a hőmérsékletemet, illetve használtam az ovulációs teszteket, hogy lássam, mikor mi legyen - a hő konstans módon ügyesen lent volt, de a teszt sosem volt pozitív; ezt már talán írtam egyszer, hogy állítólag bizonyos nőknek csak néhány óráraugrik meg az LH szintje, és ha pont nem akkor ellenőrzik, lemaradnak róla. Nekem tegnapelőtt és az előtte való napon látszott egy második csík, viszont a kontroll vonalánál sokkal világosabb volt (tehát hivatalosan negatív), aztán tegnap egy fokkal még halványodott, ma délután meg kiderül, hogy milyen, de az a tippem, hogy eltűnik már. Ma reggelre meg három tizedet ugrott a hőm, szóval akár az is lehet, hogy megrepedt a tüsző - persze az is, hogy csak próbálkozott a szervezetem, és holnapra visszaesik... mindenesetre még egyszer a múlt havi hibát nem követjük el, és nagyon figyelünk az együttlétek kétnaponkénti időzítésére mindaddig, amíg legalább öt napig konstansul nem tartja magát a görbe, hogy biztos legyen az tüszőrepedés.
Nem valami izgalmas időzítve szexelni, tegnap este például le kellett beszélnem róla magunkat, mert nem talált volna az órarendbe, de M. meglepően jól viseli; mindenki panaszkodik, hogy az ő pasija lamentál, meg nekik nem megy ez a nagy kiszámítottság, M. meg, mint egy gyakorlott pornós, szinte kivétel nélkül bármikor azonnal teljesít, szoktunk is ezen vicogni... :) Mindenhol olvasni, hogy "nem kell rágörcsölni" (gyűlölöm ezt a kifejezést), és majd jön a baba, ha akar, és biztos hogy sokaknál így is van, különben nem lenne ennyi szerencsétlen véletlengyerekes pár, de könyörgöm, ha már eldöntötte az ember, hogy tesz érte, akkor csak figyelembe kell venni, hogy egy hónapban talán három nap van, ami esélyes, és legalább megpróbálni alkalmazkodni ehhez. Ebben a hónapban amúgy különösen nehezített pálya nekünk, nem csak az UH hiánya miatt, hanem azért is, mert a másik támpontom, a méhnyaknyák-állapot egy kicsit megzavarodott (talán a műtét miatt, nem tudom), és egy nagyon fura korai időponton kívül, amikor egyértelmű volt, hogy még nem érhetett meg a pete (a hőm igazolta is később), egyszer sem volt tojásfehérjés. Volt viszont egy érdekesség, ami régen nem szokott: tegnap enyhén fájdogált vagy szurkált vagy mit csinált a bal alhasam, nagyjából ott, ahol a már begyógyult műtéti heg van, gondolom ez lehet az a petefészekfájás, amiről a lányok beszélnek, mikor mondják, hogy ők érzik a tüszőrepedést; mára már elmúlt úgy érzem, és a hőm is emelkedett, kíváncsi vagyok, hogy ez valóban azt jelenti-e... ha igen, jó lenne ha megmaradna, mert egy plusz jel sosem árt.
Úgyhogy most várás van, aztán hőgörbe alapján elmegyek ovulációt ellenőrző progeszteronszintet ellenőriztetni, aztán óIstenem hátha-hátha nem kell már beszedni semmilyen cikluseleji gyógyszert még legalább egy évig...

Még két dolog röviden, egy kellemes és egy kellemetlen. A jó: tegnap felhívott a kedvenc fórumos ismerősöm, tök jó volt beszélgetni vele, szóban is pont olyan aranyos és laza csaj, amilyennek elképzeltem, remélem hamarosan megejtünk egy élőben találkozót is. A rossz: este valami hihetetlen farkaséhség tört rám, és megettem egy diétámhoz képest elképesztő adag süteményt; régebbi falásrohamainhoz hasonlítva semmiség (egy normál ember jóllaktam-napos adagja), de szénhidrátban a mostani szokásosom duplája - meg is van a böjtje, ma reggel borzalmas hányingerrel és puffadással ébredtem, még most sem múlt el teljesen, úgyhogy vettem gyümölcsleveket, és ma nem szándékozom csak inni... és remélem eszembe jut ezt visszaolvasni, amikor a jövőben elcsábulni készülök... so not worth it!
Na megint kilométerest írtam, megyek dolgozni.

Good to go

Nnna, nagy nehezen elérkeztem a középidőhöz. Összesen ötször voltam ultrahangon, úgy járok már a nőgyógyhoz, mintha sosem lett volna másképp. Továbbra is tündéri az ember amúgy, valósággal ujjong, amikor ígéretes dolgokat lát a kis műszerén; de ne vágjak a dolgok elé...

Az előző bejegyzésbeli után voltam egy következő CD11 majd egy CD13 ultrahangon, és eléggé elszomorodtunk, mert egyik alkalommal sem tudta megtalálni a tüszőt. Kiderült, hogy van ilyen, nem a húgyhólyag miatt volt a múltkor sem, hanem mert néha úgy helyezkednek a dolgok ott belül, hogy nem látható minden zug. Aztán CD14 végre megmutatta a helyzetet: 15 mm volt a domináns tüsző, ami eggyel jobb, mint múlt ciklusban volt az eggyel kevesebbedik napon (ezt csak én értem valószínűleg, de nem is kell több); aznap beadta a negyedik adag Merionalt, és mondta, hogy két nap múlva már valószínűleg megfelelő lesz a méret a repesztésre. Igaza is lett, tegnap 17x21 mm volt a tüsző, és valószínűleg magától is megreped volna napokon belül, de ilyenkor szeretik ezt gyógyszeresen végezni, hogy jobban kiszámítható legyen az együttlét ideális időpontja. Beadott egy Ovitrelle szurit, ami alapvetően mesterséges HCG adag, és mára meg holnapra írt elő kötelező szexet - ez elég viccesen hangzik, belátom.

Mivel most a hőgörbe követésével összevetve valószínűleg egyértelmű lesz, hogy egész pontosan mikor ovulálok jövő hét vége felé nézetek progeszteront, és vissza utána kell mennem kitalálni, hogy mi legyen következő ciklus elején (azon kívül, hogy végre lesz egy teljes hormonkép, mert mondta a doki, hogy a CD3-4 nincs kőbe vésve, ha hétvégre esik még a következő napok eredményei is jók). Lehet, hogy majd nem lesz Clostilbegyt, csak Merional, mert semmi értelme a nyálkahártyát vékonyítani, ha rám úgysincs valami nagy hatással.
Marha drágák amúgy ezek a szurik mind; nem mintha érdekelne más az eredményen kívül, de azért elég csúnya dolog, hogy az embernek gyakorlatilag gazdagnak kell lennie, ha úgy akar gyereket, hogy közben nincs minden rendben a dolgaival. A nőgyógy viszont továbbra is egy imádnivaló, mindent elmagyaráz, dumál velem mindenféléről közben; és ő viszont baromi olcsó, mert nem alkalmanként kér pénzt, hanem egy teljes ciklus lekövetéséért - néha tiszta cikinek érzem, hogy megint ott vagyok és megint nem fizetek, mert velem aztán van dolga. Így állunk.

Újabb csapolás

Közben azt elfelejtettem mondani, hogy hétfőn piros lettem, úgyhogy holnapra máris bejelentkeztem laborra szuratni, és jövő csütörtökre ultrahangra ellenőrizni. Illetve komolyabban utánanéztem ennek a bizonyos  Clostilbegyt tablettának, amit tegnap kezdtem el szedni.
Ez kéremszépen (vagyis hát a hatóanyaga) állítólag a világon jelenleg legeredményesebbnek számító termékenység-segítő készítmény ("fertility drug" - nem tudom hogy mondják magyarul), és amennyiben az ok a rendszertelen menzesz és/vagy a peteérés hiánya, akkor a nők több mint felének hónapokon belül segíteni szokott a teherbeesésben. Gyakorlatilag azt csinálja, hogy az aggyal elhiteti, hogy túl kevés ösztrogén van jelen a testben, így elkezdünk FSH és LH hormonokat termelni, hogy ezt megoldjuk.

Itt egy kicsit elkezdtem aggódni, mert ösztrogén- meg progeszteronszintet egyáltalán nem kért be a doki, így nem tudjuk, honnan indultunk, és még ha a ciklus második felében kér is, az már a gyógyszer miatt úgyis hamis eredmény lesz. De aztán úgy döntöttem, nem agyalom ezt is túl, ha teljes hormonháztartásom rendbetételével kezdtünk volna, akkor jobban zavarna, hogy még egy évig eltökölgetünk esetleg a beállításommal, és még akkor is van olyan lehetőség, hogy egy elméletben termékeny évekig nem tud szülni, pedig teljesen egészéges és normális mindenük. Szóval ha már azt elcsesztem, hogy időben (mondjuk olyan legalább öt évvel ezelőtt) kitartóan utánajárjak mindennek és kikúráltassam magam, akkor most ez a helyzet, és ebből kell kihozni a legjobbat - és a legjobb az lenne, ha minél előbb gyerekünk legyen, nekem nem derogál az, hogy gyógyszeres (vagy igazából bármilyen) segítséggel.
Amúgy a Clostilbegyt után, a hormonstmuláció miatt több pete szokott megérni egyszerre, és olyan tíz százalékkal nagyobb az ikerterhesség esélye. No comment. :)

Sárkány éve

Tegnaptól állítólag az van, és szintén állítólag az ilyen évek változást hoznak - pont ezt akarjuk, bring it on!

Ennek mondjuk nem annyira kedvez, hogy ovuláció kapcsán teljes a káosz, a magyar program eleve egészen rossz helyre tippelte a napot (ebből szerencsére ki is derült, hogy csak a hőeséssel számol mint támpont, vagyis teljesen megbízhatatlan), az angol meg szinte minden nap máshova költözteti a feltételezését, attól függően, hogy épp milyen furcsaságot produkál a testem. Mi meg azon sakkozunk folyton, hogy mikor lenne a legideálisabb szexelni; spontaneitás(-hiány) szempontjából egészen olcsó pornófilmszerű az életünk, de legalább tudunk röhögni rajta.
Jövő héten végre eljön a nődoki ideje, kíváncsi vagyok mit mond, kicsit tartok attól, hogy nem lesz elég alapos, állítólag ilyenkor alapeljárás, hogy szinte vizsgálatok nélkül peteérésserkentő hormontablettákat írnak fel. Őszintén szólva nem bánom, csak alakuljon végre már ki valami rendszeresség, amire alapozni lehet, mert elég fárasztó minden reggel azzal ébredni, hogy most akkor vajon megcáfolja-e az eddigi adatokat a mai hőm.

És visszatérve: én is Sárkány évében születtem, egy hasonló szülés vicces lenne, csak mondom...

Szállítmány

Szépen kimostam és -szárítottam egy miniméretű befőttesüveget, válaszottam neki egy csinos égőpiros fedelet, és előkészítettem a polcra, párnahuzatkával és alufóliával egyetemben, mert arra nyomatékosan felhívták a figyelmünket, hogy útközben testmeleg hőmérsékleten tárolandó.

Vigyázz - kész - rajt!

Na, ma kihasználtuk az egyik féltve őrzött tavalyi szabinapomat, és elindultunk készülődni. Reggel voltam hónalj- és mellultrahangon, ahol minden rendbennek bizonyult, továbbá kideülr, hogy bármilyen kedves is, a háziorvosom menjen csak a francba jól, mert igenis igazam volt, jogosan vetettem fel neki, hogy talán a családi előzményekből kiindulva indokolt lenne engem néha szűrésre küldeni. Mindegy, most megoldottam egy magánklinikán, egész olcsón-akciósan, és még várakozni sem kellett, de indokolt majd az évi ismétlés, szóval legközelebb azért szólok neki, hogy legalább mást hátha nem próbál majd lerázni olyasmivel, hogy fiatal még ehhez.

Délután meg elmentünk a múltkor fórumokról kinézett OGyEI Családtervező Központ tanácsadására. Ahhoz képest, ahogy a honlap kinéz, meg amire az olvasottak alapján számítottunk, egész kellemes meglepetés volt. Ahogy sejtettük, a védőnő nem volt egy csoda, de legalább nem volt fiatalabb nálunk, kedves és segítőkész volt, és igazából egészen értelmesen kezelte a dolgokat: a kérdéseinkből elég hamar megértette, hogy azért eléggé tájékozottak vagyunk, nem magyarázott túl semmit, és nem is okítgatott - egyelőre csak felvette a szükséges adatokat, elmondta hogy milyen vizsgálatok következnek majd, és mire számíthatunk. Jövő héten indítunk egy spermavizsgálattal, mert csak annak eredménye után kezdenek el foglalkozni az én ügyeimmel; itt is tök felhasználóbarát a hozzáállás amúgy, nem a helyszínen kell intézni, otthonról is be lehet rohanni egy edénykébe zárt cuccal, nagyon vicces lesz. Nődoki ügyben eredetileg azt terveztem, hogy majd csak a vizsgálatok leírását kérem el és megcsináltatok mindent a Csengery rendelőben, mert ragaszkodom a nő dokihoz, de aztán kiderült, hogy az itteni bácsi egy egész híres szakember, szóval inkább elmegyek hozzá, és akkor mindent lerendezünk egy helyen.
Nagyon remélem, hogy M. ügyeit nem befolyásolja a mellékheregyulladás, és hamar túlleszünk rajtuk, mert jó volna mindent elintézni még ebben a hónapban - egyrészt van csomó szabadságom, így nem kellene a munkahelyen magyarázkodni, hogy mikor hova megyek és miért, másrészt már elég türelmetlenül várjuk, hogy legyen valami eredménye a próbálkozásnak, és ehhez az kellene, hogy tudjuk, mindketten egészségesek vagyuk, vagy mit tegyünk, hogy azok legyünk. Majd beszámolok.