Nahkéremszépen...

Hát történnek a dolgok... :) 
Voltam ma ugye a BMC nőgyógyászati rendelésén... egészen elégedett vagyok alapvetően, de azért elmesélem a negatív oldalát is, hogy teljes legyen a kép. Végülis még negatívnak sem nevezhetem őszintén szólva, csak hát nem volt azért olyan csúcsszuper mint a saját dokimnál. Először is, mert nagyjából másfél órát kellett várni egy negyedórás bentlétért, amihez nem vagyok szokva, de állami kórházakban szerintem ez normális. Nem tudom, hogy múltkor szerencsések voltunk-e a szinte azonnal bemenéssel, és most voltak különösen sokan, vagy ezután mindig ilyen lesz, de igazából ha számít rá az ember (én az eddigiek alapján nem tettem), akkor nem vészes.
Aztán meg, mert hiányzott az én dokim imádnivalósága... tudom, hogy buta naivitás bárkitől azt várni, hogy olyan legyen mint ő, mert annyira udvarias orvos nagyjából csak ő van az országban, de nekem hál'Istennek mással nem is volt dolgom eddigi életemben (na jó, házidokim, aki szintén egy tündér), úgyhogy jó magasan van a lécem. Ez egy nagyjából velem egyidős, magas pasi volt, aki természetesen nem mutatkozott be, úgyhogy nem is tudom kicsoda, továbbá nem tudom az eredményeinket sem, mert nem osztotta meg őket, és a kartonunkat sem adta ki a kezéből - csak annyit mondott, hogy a hormoneredményeim jók, a spermakép kiváló. Igen, amit olvastam, az igaz, elég rutinszerűen megy az egész, minden strictly on a need-to-know basis, nekem például már mindenemet áttanulmányozta előre, tudott a műtétről is, és semmit sem részletezett, csak annyit kérdezett, hogy hány stimulált ciklusom volt, és hány éves is vagyok; aztán azt mondta, hogy mindenem rendben, három inszeminációt javasol kezdetnek, és ha esetleg eredménytelenek lesznek, akkor utána majd leülünk megbeszélni, hogy legyenek továbbiak vagy inkább lombik. És volt hasnyomkorászás, chlamydia szűrés meg UH is, átkiabált az asszisztensnőjének valami negyven körüli számokat, gondolom a petefészkeim méretei lehettek, aztán meg, hogy a méhnyálkahártya 6 mm, és egyik oldalom egy 7 mm, másikon egy 8 mm tüsző van (hogy melyik hol, azt elfelejtettem) - nekem nem mutogatta meg őket a monitoron (bár úgy volt fordítva, hogy látni láttam), és nem is tapsikolt örömében, mint a saját dokim, de I can live with that. A legközelebbi teendő, hogy elmenjek 7DPO vérvételre, majd a következő ciklus harmadik napján vissza vizsgálatra, ahol is elkezdenek szúrni az inszemet előkészítendő... ezzel a szokásosan komótos növekedési ritmussal elég messze van még, de húde izgi.

Elég vigyorgósan jöttem ki ezek után - mennyire relatív minden... Előttem bement két nő, és mivel hármasával lehetett haladni, nekem az öltözőben kellett várni, amíg ők végeznek, és a vékony ajtón keresztül mindent hallottam. Az első csak eredményeket megbeszélni jött vissza, mondta neki a doki, hogy megpróbálhatnak kiműteni spermákat a férje mellékheréjéből, hogy hátha van életképes közöttük, de azért lassan majd azon is el kell gondolkodniuk, hogy donorsperma* is lehet a vége. A másodiknak, aki kezdő páciens volt mint én, egy sövénnyel osztott méhe derült most ki, mint egyik fórumos kedvencemnek, amit nyilván műthető, de attól még elég rossz érzés lehetett szembesülni az információval, hiszen mindig úgy jelenik meg az ember ilyen helyeken, hogy na majd adnak valami gyógyszert, és minden rendbe jön. Ettől kezdve elég áldottnak éreztem a mi állapotunkat, még akkor is, ha úgy tűnik nem az a típus vagyok, aki teherbe tud esni csak attól, hogy  a pasim rámnéz. Minden gyenge pontunk kiderült és javítható, minden esélyünk megvan, nőnek a bamba petelányaim, jöhet a következő ciklus, és legkésőbb Malacz-névnapra jöhet a pozitív teszt; de jó lenne, de jó!


* A fiúba ma is elég alaposan beleszerettem amúgy, miközben vergődtünk át az esős budai forgalmon. Elmeséltem neki a bent hallottakat, és mondtam, hogy ha nekünk miatta nem lehetne gyerekünk, akkor én inkább nem is szeretnék sajátot, mert milyen szar lehet már az, hogy miközben mi együtt vagyunk boldogok, én valami más pasitól vagyok terhes, és ahhoz fog hasonlítani a Kissmalacz, akkor sokkal inkább az örökbefogadás. Imádom, amiért ehhez a témához is olyan lelkesen áll, azonnal elkezdte mesélni, hogy egy kollegájának az ismerőse nagyon szerencsés volt, és egész hamar kapott nagyon pici kisbabát; persze ezt mi már rég tisztáztuk, hogy szívesen fogadnánk örökbe, akár saját gyerek mellé is, de tudom, hogy ez a legtöbb férfinak annyira tabu téma, hogy nem hogy tárgyalni, de még hallani sem akarnak róla, akár a spermavizsgálatról... Hát nekem ilyen jutott; lucky girl.