Let's talk numbers

A legutóbbi beszámoló óta már egész sok mindent történt tesó-projekt ügyében; egyelőre semmi konkrétum (értsd: valaki a hasamban), de azért továbbra is optimista vagyok. Baby steps…
Először is elkészült M. spermaeredménye, ami picit romlott a legutóbbi vizsgálat óta, de még mindig bőven normál tartományban van, szóval azt kihúztuk a listáról. Aztán zártam egy 36 napos ciklust, amivel szintén elégedett vagyok (nekem ennyire "rövidek" szinte csak stimulált hónapokban voltak), azt leszámítva, hogy sajnos ezúttal nem éreztem ovulációs fájdalmat, így nem tudtam, mikor kellene progeszteront nézetni. Amúgy sejtettem, hogy körülbelül mikor lehet a tüszőrepedés, de gyerekcsinálós szex szempontjából ez mindegy volt, mert M. négy napra síelni ment, és a gyanús periódus épp akkorra esett (ez a szokásos 14-15 napos luteális szakaszommal számolva utólag be is igazolódott). Megcsináltattam a mindenféle kötelező szűréseket (chlamydia, gonorrhea, rák), és szerencsére egyikem sincs; apropó, végül a János Kórház nőgyógyászatára mentem, és simán levették a kenetet (csak hatezer forintot kellett fizetnem), úgyhogy a nagy hova-kérdés is megoldódott. Voltam mammográfián és mell-ultrahangon is, ott is minden rendben volt hál'Istennek. Szintén meglettek a női hormonjaim, a BMC febvruár eleji papírka másolatát elfelejtettem elkérni, de nézettem egyet most március közepén magánban is, és majdnem minden szépséges:
FSH: 7,2 IU/l (3,5-12,5)
LH: 7,8 IU/l (2,4-12,6)
Ösztrogén: 104,8 pmol/l (46,0-607)
Prolaktin: 469,4 mIU/l (102-496)
AMH: 8,8 ng/ml (0,2-14,6)
Az utóbbi nyilván a ciszták miatt van, ennyire nem tinédzserek a petefészkeim azért, de az FSH értékkel, és az FSH-LH aránnyal nagyon elégedett vagyok, még a legvadabb reményeim is távol voltak ezektől a számoktól.

A fekete… na jó, csak szürke leves akkor következett, amikor bementem a vérvételek eredményéért a János Kórházba, kiderült ugyanis, hogy a pajzsmirigyem elromlott. Nem borzalmasannagyon, de épp eléggé ahhoz, hogy alkalmatlan legyen teherbeesésre; ideális babavárós zónában nekem életem során elég ritkán volt, de most még az amúgy is túl tág referenciatartományból is kilóg:
TSH: 5,12 / 5,16 mIU/l (0,27-4,20)
FT3: 3,98 / 4 pmol/l (3,1-6,8)
FT4: 14,51 / 15,35 pmol/l (12-22)
Azért van két eredmény mindenhol, mert egy hónapnyi szelén szedés után megismételtettem a vérvételt, abban bízva, hogy valamilyen véletlen félrecsúszás lehetett; de amint látszik, sajnos nem az volt. Miután a lányok megszakértették nekem a számokat, egyrészt szomorú lettem, mert ez azt jelenti, hogy csúszik a projekt addig, amíg meg nem sikerül javítani, másrészt éreztem a némileg beteges, perverz örömet, hogy na elcsíptük a kis kurva grabancát, és most már jól meggyógyítjuk, és jön a baba, yay! Meg remélhetőeg le fogok tudni fogyni végre, mert szerencsére ez az alulműködés arra is magyarázat és megoldás, hogy mi a francért híztam az utóbbi évben akkorára, mint egy disznyó, és miért nem indult be szokásos jó ütemben a fogyás a szénhidrát-csökkentett diéta és a metformin ellenére.
A lényeg: ez utóbbin kívül Szűcs is mindennel elégedett volt, és meglepetésemre nem kért új konzultációt, hanem azt mondta, hogy amint az endokrinológus beállította és leokézta a pajzsmirigy hormonjaimat, akkor a következő ciklus elején már mehetek is kezdeni. Két inszemet javasol, és ha esetlen szükség lesz további lépésre, akkor utána már lombikokat. Addig is a Kútvölgyibe kérnek nekem időpontot - még nem tudom, mikorra, de nagyon közeli dátumra nem számítok, úgyhogy szerintem leghamarabb nyár elején lesz ebből kezdés.

És a dilemma: én valahogy nem vagyok védett rubeola ellen, ez már az első terhességem előtt kiderült. (Gyerekkori orvosi kartonom nincs, és sajnos Anyu sem, aki emlékezne, de nyilván anno se oltást nem kaptam, se betegséget.) Akkor az OGyEI védőnője említette, hogy jó lenne beadatni az oltást, de úgy éreztem, hogy nem bírok három hónapot kihagyni, miután már annyi ideje küzdöttünk babáért; és ez az érzés azóta sem változott. És most már verem a fejemet a falba, amiért nem szúrattam meg magamat tavaly augusztusban, amikor vége lett a szoptatásnak, és sejteni lehetett, hogy pár hónapig nem fog megjönni, tehát esélytelen lesz a teherbeesés… na mindegy, késő bánat. Aztán meg voltam győződve, hogy Szűcs most úgysem enged továbblépni enélkül, mert állítólag ez az új szabály a BMC-ben, de nem szólt semmit. Vagyis ha önszorgalomból nem lépek, akkor megúsztam tudatosan választom azt, hogy felelőtlen vagyok; merthogy továbbra is elképzelhetetlennek tűnik, hogy most három hónapot engedjünk tétlenül eltelni (a betegtájékoztató szerint csak egy is elég, de ha már beélővírusoztatnám magamat, akkor nem mernék nem hármat várni).
Szóval előre aggódom. Kissmajomnak így tizenöt hónaposan épp aktuális az MMR oltás (csak halasztanunk kell egy kicsit, mert épp családilag náthásak vagyunk), vagyis ha mostanság teherbe esek, amiben a szokásos felhőkön járó hozzállásomnak köszönhetően természetesen erősen hiszek, akkor simán lehet, hogy elkapom tőle, mikor kijönnek rajta a mellékhatás pöttyei. Persze nem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, lehet hogy ökörség, és ennyitől ő nem tud fertőzni, de akkor is ott van kilenc hónap, amit végig fogok parázni, hiszen hordozni fogom közösségbe, és a sok oltásellenes ezo-némber miatt, aki mindeféle úton-módon kibújik a szabályok alól, bizony veszélyben lesz a magzatunk, hiába beszélünk egy elméletileg nálunkfelé ma már nem létező betegségről.
Kompromisszumos megoldásként azt találtam ki, hogy ebben a hónapban még megpróbálunk egy spontán tesógyártást, mert ez egy jó hónap, két évvel ezelőtt pontosan ezidőtájt fogant meg Kissmajom - és jó volna még idén szülni, épp a születésnapja környékén. Ha most nem történik meg a csoda, és az endokrinológus is csak mondjuk két (vagy több) hónap múlva tud fogadni, ami sajnos nagyon valószínű, akkor hajlok arra, hogy beadatom az oltást. De nem ígérek semmit, egyszerűen annyira zsigerileg bennem van, hogy babát szeretnék, hogy a hideg ráz még a védekezés gondolatától is.
Azt hiszem, talán elég egyértelmű, hogy nem bánnék egy deus ex machina fordulatot, különösképpen akkor, ha két szép, erős, rózsaszínű csíkot tartalmazna...

Jelenlegi és jövendőbeli babás dolgok

Indítok egy gyors Kissmajmos felsorolással, aztán összefoglalom a tesó-ügy állását, és sietek aludni jól.

Tehát Kissmajom:
- Szegénydrága kisfiunk épp duplázza a meglévő fogállományát - lassan fél éve nyolc darab van neki, és úgy egy hete elkezdett jönni még nyolc: alul és felül is, illetve mindkét oldalon a szemfogak és első örlők. Hogy pontosan mi melyik napon tört át, azt nem tudom, mert nem vagyok az a precíz táblázatolós anya, meg nem is nagyon enged betekintést a fejleményekbe, de ma némi apai hasharapdálás segítségével trükközéssel végül meglestem, és már csak a bal alsó rész fáj és duzzad eredménytelenül, máshol mindenhol fehérlenek a kisebb-nagyobb csücskök. Durvább volt ez a menet amúgy, mint a tavalyi (mondjuk akkor nem az összes egyszerre bújt ki); a Dentinox már nem játszik, mert félünk, hogy a zsibbadtságtól elharaphatja a nyelvét (meg amúgy is csak két percig hat), a Dologelnek nincs sok értelme, maximum figyelmet terel az édességével, úgyhogy Nurofent szoktunk adni az olyan estéken, mikor bármilyen fáradt, még csak elaludni sem tud a szenvedés miatt. Ez sem mindig működik persze, van amikor félóránként felsír, olyankor bemegyek hozzá, és magamra fektetem, mint pici korában - ott órákig teljesen nyugodtan pihen, én meg filmet nézek meg netezek közben, és törik ki a nyakam a mozdulatlanságtól, de olyan jóóó összebújni vele, hogy szinte remélem, hogy ma is ez lesz az estém vége…
- Tegnap beadattuk a bárányhimlő elleni oltás első adagját; ezt karba kapta, és egy pillanatig nyígott csak, azt is a lefogatás miatt, a szúráskor csak legörbült a szája, majd úgy döntött, hogy itt most nem lesz érdemes sírni, hiszen nicsak, már el is engedték, és még puszikákat is kap, kis hősöm. Kereken 11 kiló és 82 centi (utóbbiban még mindig a 95 percentile fölött), vagyis az elmúlt másfél hónapban is elég durván nőtt, nem tudom, mi lesz, ha tartani fogja ezt a ritmust.
- A járása mostanra teljesen magabiztos, az utcai cipőjében is tud már futni, és a puha vetetlen ágyon is simán végigmegy, gyönyörűen halad, már alig van nyoma a tipikus babás (szétdobált lábfejekkel, O-lábakkal, lábujjhegyen) lépéseknek; a kezeit is csak megszokásból tartja felemelve néha, egyensúlyozáshoz már nincs rájuk szüksége, úgyhogy előszeretettel hordoz különböző dolgokat körbe a lakásban. A játékainak nagyrészét már elő sem kell venni, mert most nem nagyon van türelme leülni hozzájuk, pár perc, és már megy is egy sort körözni, az sokkal érdekesebb. Leguggol, intézkedik, majd felemelkedik, és földön ülésből kapaszkodás nélkül feláll; küszöböt egyszerűen átlép, alacsonyabb lépcsőre/-ről könnyedén fel- és lelép, lépcsősoron a kezünket fogva váltott lábbal(!) felmegy. A parkolóig már mindig gyalog jön ki velünk, az apját követve (ha ő nincs előtte, akkor folyton eltérül minden izgalmas irányba), és séta közben nagyon sokszor tolja el a kezemet, és csak annyiban fogad el segítséget, hogy ha esetleg elesik, ami nagyon ritkán, de azért előfordul, akkor kegyesen megengedi hogy felállítsam - de gyanítom ez is csak addig lesz így, amíg meg nem érkezik a tavasz, ugyanis per pillanat kint a sok vastag ruha miatt magától nem tud még feltérdelni sem.

És akkor a tesózás:
- Ma estére piros lettem, egy kicsit hamarabb, mint amire számítottam, de a meglepetésszerűség ilyenkor jó, mert nincs idő reménykedni. Egyébként ok sem lett volna, mert így most már biztos, hogy a tökéletesen időzített szexről teljesen lecsúsztunk, de amint tudjuk, a meddő nőknél senki sem tud ok nélkülibb háthamégisekbe kapaszkodni.
- Hétfőn megyek tehát CD3 vérvételre, szerencsés véletlen folytán pont azon a napon, amikor M. spermáját is le kell adni, úgyhogy mindent letudunk egyben. Csakhogy, mivel Aput nem akarom bunkó módon hajnalok hajnalán iderendelni, ezúttal mi leszünk az érzéketlenek irigyeltek, akik megjelennek majd egy kisbabával a BMC folyosóin - én anno nagyon vegyes érzésekkel néztem az ilyen párokat, úgyhogy csak remélni tudom, hogy majd több várakozónak adunk reményt, mint ahánynak fájdalmat okozunk a látvánnyal.
- Szintén hétfőn kérek egy időpontot Székesfehérvárra (azért oda, mert sokkal olcsóbb, mint bárhol Budapesten), és valószínűleg még jövő héten önszorgalomból elvégeztetek egy HyCoSy-t. Ugyan Szűcs azt mondta, hogy nem kellene, de ha végül mégis mellette dönt, nem akarok még egy ciklust csúszni amiatt; meg egyébként is érdekel, hogy még mindig minden ideális-e odabent.
- Végül mérgeskedek egy kicsit, mert amint egy sortárs csoportban kiderült, a BMC-ben Szűcs az egyetlen doki, aki nem végzi el helyben a nőgyógyászati szűréseket, hanem magánrendelésre küldi ezekkel a pácienseket, amit elég nagy faszságnak tartok, mert nyilván nem szívesen dobok ki tízezreket az ablakon úgy, hogy közben biztosított vagyok. A kézenfekvő megoldás ugye az lenne, ha a saját dokimhoz mennék ezügyben, de ezt azért nem szeretném, mert attól tartok, hogy egyelőre ő is megpróbálna lebeszélni a beavatkozásokról, hogy esélyt adjunk a spontánnak, és neki ugye nehezebben mondok ellent. A biztonság kedvéért Popi és Audrey dokijánál kértem egy időpontot ezekre, de lehet, hogy le fogom mondani, és inkább elmegyek Szűcs magánrendelésére - ott egyrészt letudnám ezt, de főleg nyugodt körülmények között meg lehetne beszélni a következő lépéseket is. Addig is a BMC-be március közepére már befoglaltam magamnak a konzit, ha a maratonjaim nem változnak, akkortájt pont a mostani ciklusom második felében járok majd… Istenem, de jó is lenne a következőben már kezdeni!

Újabb megkésett státusz

Szóval számok híján a pontosan héthónapos beszámoló is elmaradt, mert ezúttal is csúsztatva kellett a doktornőhöz mennünk, mivel hét és fél hónaposan volt aktuális a meningococcus elleni oltás emlékeztetője. Apropó oltás, Kissmajom eddig is csak épp felkiáltott, amikor szúrták, de ezúttal még azt sem tette; előtte részletesen elmondtam neki, hogy mi fog történni, és meg is mutattam (megcsíptem a kis combját, hogy így fog fájni), bent is átöleltem, és a fertőtlenítős fröcskölésnél figyelmeztettem, hogy na most jön a bökés. Drága bátor kiskatonám csak nagyon a szemembe nézett, és megfeszítette a kis lábait, és hiába mondtam neki, hogy nyugodtan sírjon, nem szégyen az, meg sem nyikkant, csak a szája széle görbült le csendben, egyetlen másodpercre - csodájára járt mindenki a rendelőben és a váróteremben. Meg is méregették, 8700 gramm és 74 centi, vagyis a kilói a korához képest átlagosnál kicsit kevesebbek, a magassága viszont a 96 percentile-ba teszi, tehát szinte biztos, hogy nem Aput, a hobbit-tatáját örökli ebben, hanem inkább M.Apukát, az óriás-papát.

Nagyon sok és látványos változás történt az utóbbi olyan két hétben, felét biztos már el is felejtettem, ilyenkor mindig megbánom, hogy nem jegyzetelek folyamatosan… Az egyik nagy történés az, hogy harmadik napja egyáltalán nincs már szoptatás, egyre kevesebb lett a tej, aztán már csak komfort-cicizésre elegendő kortyok maradtak, most meg már az sem nagyon van, így nem is nagyon teszem mellre, csak ha égetően fontos, hogy azonnal megnyugodjon, mert a kincsem olyan lelkesen fogadja el, hogy borzalmas látni, hogy erőlködik, de semmi eredménye. Hét hónapig sikerült kihúzni végül, sosem kizárólagosan anyatejjel, de még a legvégén is olyan mennyiséggel, hogy legalább éjszakára elég volt - nyilván szomorú vagyok, de már nem teljes kudarcként élem meg az egészet, örülök, hogy a legkiritkusabb időszakban működött a dolog, és a következő alkalomkor majd megpróbálok ügyesebb lenni.
Valószínűleg a szoptatás nélküliség hozadéka az, hogy sokkal kiszámíthatóbb lett Kissmajom étkezése (hiszen most már mindig konstans mennyiségeket tud kapni), és ezáltal a napirendje is még fixebben beállt:
- este hat és hét között fürdés, majd vacsora (180-250 milli táp - attól függően, hogy hánykor és mit evett utoljára);
- éjfél és egy között álomevés* (180 milli táp);
- fél hat és fél hét között ébredés, reggeli (130 milli táp), tisztába tevés, közénk költöztetés;
- fél kilencig együtt alvás, fél tízig együtt bandázás, utána egyedül játszás a kiságyban (addig én megágyazok, felmosok, előszedem a játékait, és előkészítem a reggelit);
- tíz és fél tizenegy között szilárd ételes tízórai (100-150 gramm), utána fél órás rezegtetés a pihenőszékben (ennek eredményeként kakilás), majd játék;
- délben egy-másfél óra alvás: ez most már szinte mindig úgy működik, hogy végig mellette fekszem és ölelem, ő meg belém fúrja a fejét, mivel enélkül pontosan fél óra elteltével felébred - viszont mióta áttért a csak kétszeri nappali alvásra, legalább egyiknek minden áron muszáj ennél hosszabbnak lennie, mert különben estére már nagyon nyűgi lesz, úgyhogy hősiesen feláldozom magam :) és én is sziesztázok;
- kettő körül ebéd (180 milli táp - ha hosszabb távon is megmaradnak a mostani esti és éjszakai mennyiségek, tehát már azokból összeáll az egy éves korig naponta szükséges fél liternyi tápszer, akkor hamarosan ezt is kiváltom szilárd étellel);
- délután, ha nagyon meleg van otthoni, ha nem, akkor piknikelős játszás, illetve babakocsis séta - itt is változás, hogy ha autózás is van a programban, akkor már csak úgy alszik, ha amúgy is alvásidő lenne, egyébként bámészkodik az autósüléséből, játszik, szerel, beszélget;
- fél öt körül újabb alvás (ez szigorúan fél óra, nem is akarnánk többet, hogy ne zavarjon bele az esti rutinba);
- ötkor uzsonna (ha otthon vagyunk, olyan 100 gramm gyümölcs, ha épp úton, és nem megoldható, akkor 130 milli táp);
- fürdésig játék vagy séta.

A stabilizálódott napi programon kívül is csinál egy csomó új dolgot a legutóbbi összefoglaló óta, a teljesség igénye nélkül, csak így off the top of my head ilyenek jutnak eszembe, hogy:
- rázza a fejét és szélesen vigyorog hozzá: fekve és négykézláb is szokta, ilyen Stevie Wonder stílusban, az elején aggódtam is, hogy ez valami egészségtelen önstimuláció, de aztán utánaolvastam, és szinte napra pontosan hét hónapos korban egy csomó baba elkezdi ezt, egyrészt, mert kísérleteznek az újszerű látás-élménnyel, másrészt, mert egy picit elszédülnek tőle, ami szintén izgalmas dolog;
- tárgyakat hordoz a szájában (és ezt néha fejrázással kombinálja): ez meg puppy-style, egy helyben tartózkodva, kúszva és mászva is műveli, van amikor tényleg odébb akar vinni valamit, máskor csak a rágcsálást nem szeretné abbahagyni ácsorgás vagy közlekedés közben sem;
- igen, közlekedik: a klasszikus kúszás (alkaron támaszkodva, térddel tolva magát) kimaradt, helyette a nyújtott karjával tolta magát körbe-körbe illetve hátrafelé, a következő lépés az volt, hogy négykézláb rugózott, majd előrehasalt (ezt okosan abbahagyta, amikor egyszer a parkettán próbálkozott, és orron landolt**), és pár napja már szabályosan mászik*** is (nagyon aranyos, mert néha az épp soron következő kezét túl magasra emeli, elveszíti az egyensúlyát, és felborul);
- énekelget: ez az egy ideje már felfedezett beszélgetés dallamosítása, egyedül, játék közben elmélázva, pihenés közben belefeledkezve megy a kornyikáló ná-ná-ná és további zabálnivaló hangismétlések;
- utánoz: cuppogást, csettintegést, nemnemnemezést - és büszkén göcög utána;
- minden érdekli: míg régebben többnyire a feltűnő (színes, hangos, világító, mozgó) dolgokkal akart közelebbi ismeretségbe kerülni, mostanra szinte nincs olyasmi a világon, amiről ne kérne további információt - mindenféle hang forrását kitartóan keresi (a legédesebb, amikor a nem látható repülő után kutat az égen), percekig moccanás nélkül tanulmányoz állatokat és embereket (a madarak és gyerekek a kedvencek), minden egyes tárgy felé kinyújtja a kis karjait hogy mutimeg (ha le van téve, máris indul feléjük), alaposan megfigyel, tenyérrel megtapogat, körömmel megkapirgál, majd megízlel mindent, amihez odavisszük vagy amit el tud érni;
- felismeri, ha szólítjuk: mintegy válaszul a recent aggódásomra, hála Apunak, aki megállás nélkül beszél hozzá, mikor együtt vannak, egyik napról a másikra megtanulta az igazi nevét;
- megért szavakat: az első, amire rájött, az már elég régi, a "figyelj" (ha ezt hallja, akkor várakozóan néz, mert tudja, hogy valami érdekes akció következik), a második a "cica" (ha mondjuk neki, akkor már forgolódik is hogy hol van, továbbá lelkesen üldözi is, de a legutóbbi orrcsavargatás óta már hiába, Kissca szigorúan csak alvásidőben merészkedik a közelébe), a harmadik az "autó" (azt is keresi, ha említjük), a negyedik az "Apa" épp kialakulóban van, többet egyelőre nem vettem észre;
- figyel az énekre és mesére: az továbbra is első számú jellemzője, hogy ha hanyatt fektetjük, akkor rögtön rugdosni kezd, plusz ha van mire, azonnal felpakolja a lábait a magasba (és ott rugdos), de még ezt a tevékenységet is készségesen abbahagyja (ahogy az elalvás előtti szokásos nyöszörgést is), ha az ember énekel (én) vagy mesét mond (M.) neki - ilyenkor feszülten koncentrál, és időnként hatalmasakat mosolyog (amitől mi menten elolvadunk);
- követi az iránymutatást: ha mondjuk, hogy nézd, és nyújtott karral jelzünk valamit neki, akkor arra fordítja a fejét és a tekintetét, és többnyire kiválasztja azt, amire gondoltunk, ha rábökünk egy játékán egy gombra, ami valamit csinál, rögtön rájön, hogy mit tanítunk, és utánoz (ha nem sikerül működésbe hozni, mert mondjuk túl erőtlenül nyomogatja, akkor csodálkozó szemekkel számonkér, hogy mostmivan);
- reagál és válaszol: azonnal felkiált, ha látóterébe kerül a cica, türelmetlenül ránkszól, ha szeretné, hogy századik alkalommal is megszólaltassuk a játszószőnyegén a zenét (nem olyan, mint a többi játéka, amit ő is tud kezelni, mert egyértelmű gombnyomással működtethető, hanem az anyagba van rejtve a kapcsolója, és viszonylag erősen rá kell tenyerelni, hogy beinduljon), és amikor kedve van hozzá, akkor bármeddig lehet vele játszani kérdezz-feleleket (mondunk valamit, ő meg a saját nyelvén elismétli);
- huncutkodik: ha olyasmit csinál, amit "nem szabad"**** (például kibontott kakis pelenkával a segge alatt vadul tekereg, hogy hasra forduljon), és rászólunk, hogy maradjon nyugton egy pillanatig, akkor benyom egy ilyen saját fejlesztésű féloldalas mosolyt, amiért Bruce Willis is megirigyelné;
- elképesztő a finommozgása: egész pici és vékony dolgokat megfog az ujjaival - persze ezt egyelőre csak konstatáltuk, nem tesztelgetjük és fejlesztgetjük tovább, mert mindent bekap, amit meg tud kaparintani, és ez jelenleg nem túl biztonságos (ezidáig füvet, papírfecnit és gombot kellett kihalásznom a szájából).
Ami még történt nagymozgás fronton az az, hogy ha van mibe kapaszkodni/mire támaszkodni, akkor feltérdel, így tegnap kénytelenek voltunk letenni a kiságy alját az alsó szintre, mert félő volt, hogy kibukik belőle. Szintén az utóbbi pár nap újítása, hogy éjszaka oldalra fordul, és úgy alszik tovább - itt mi is belebotlottunk Audrey problémájába, amire hirtelen azt a megoldást találtam, hogy úszópelust húzok a sima pelenkájára, így nem lesz nedves a ruhája és az ágyneműje; de igazából abban reménykedem*****, hogy ez csak egy ideiglenes hóbort, és ahogy jött, úgy megy majd. Jah és egy ideje már bal oldalon át is simán hasrafordul, így gyógytornászhoz egyelőre mégsem megyünk.

Ami változatlan, illetve tulajdonképpen tovább "durvult":
- ha velünk van, semmitől se fél: erős hangoktól (vonatduda, fúró, bőgetett motor, látótéren kívül leeső tárgy csattanása, stb.) megijed, és Moro reflexhez hasonlóan széttárva a kis karjait összerezzen, leejtés imitálásától vagy hirtelen nagyon magasba emeléstől vagy dobálástól megdermed, de ezeket mi nyilván kerüljük, ha rajtunk múlik - ezen kívül ha a közelünkben/ölünkben van, mindent élvez (berregés, fütyülés, zuhanás, reptetés, zuhanyrózsával való arclemosás, óriáskutyákkal való ismerkedés, you name it);
- ha velünk van, egész nap dumál és mosolyog: idegenekkel főleg új helyen nagyon óvatos, néha hosszú percekig komoly arccal szkenneli őket, amíg végül a szimpatikusabbak mosolyát viszonozza, ismerősökre is csak akkor mosolyog vissza kapásból, ha megszokott közegben látja őket vagy ha az ölünkben van, különben egy kicsit kivár és kémlel, biztos, ami biztos - aztán, ha mindent rendbennek ítél, a mosolygással egyidőben általában a nyelve is megered; ha minket (ez jelenleg M. és én kivételével Aput jelenti) megpillant, egyből a füléig szalad a szája, és kezdetben kurjongat örömében, aztán már "csak" mosolyog egész álló nap, és megállás nélkül mond-mond-magyaráz.
Ha velünk van, mindig jókedvű, vidám, boldog - és ezt nem titkolja, a legőszintébb ragyogással-rajongással adja tudtunkra napi ezerszer; és mi napi ezeregyszer mondjuk el egymásnak, hogy MOST kellene meghalni, mert ennél már sosem lesz jobb az élet. Aztán a következő napot valahogy mégis sikerül még szebbé tennie… nem tudjuk hova, meddig fokozható ez még, így is az elviselhetetenség határát súrolja. Ez a kisfiú a Minden.


* Néha pár napra váratlanul elromlik az alvás, valószínűleg a frontok miatt, mert általában időjárás változáskor történik meg, de nem vészes ilyenkor sem: van olyan típusú romlás, hogy lefekvés és éjféli álomevés között egy-kétszer megébred (ilyenkor legtöbbször elég bemenni hozzá, és simogatni, vagy néha ki kell venni, de akkor is pár percnyi összebújás után visszaalszik), van olyan, hogy az éjféli álomevés helyett félig megébred (ilyenkor többször hasrafordulgat, emiatt nyögdécsel meg szomorkodik, és a megoldás az, hogy teljesen fel kell ébreszteni, és úgy visszatenni, mert akkor eszébe jut, hogy ő tulajdonképpen álmos, és egy ásítós mosoly után otthagyható, elalszik magától), és van olyan, hogy a hajnali ébredés után nincs kedve visszafeküdni (ilyenkor mászkál, kurjongat és galagyol, megszereli a kiságy rácsait - ez a legrosszabb, mert ezzel borul az egész reggeli program, és mikor épp a tízórai lenne aktuális, akkorra már hullafáradt).
** Eddig két közlekedési balesete volt, a vetődéses orrbeütés, és egy olyan, hogy a puha plüss játszószőnyegről megszokásból legurult (a hátra fordulás még nem valami jól kontrollált mozdulat, továbbra is inkább a feje súlyára és a gravitációra hagyatkozik), és a parkettán koppant egy kicsit a tarkója - mindkétszer ijedtség okán és nem fájdalomból sírt, és ölbekapáskor szinte azonnal abba is hagyta, de olyan keservesen és hangosan zendített rá, hogy a szívem rögvest apró darabokra szakadt.
*** Sajnos ez egyelőre csak az ágyon megy neki, mert ha legalább kicsit nem göröngyös a terep (vagyis szőnyeg, habtapi,  pléd és/vagy parketta van alatta), akkor kicsúszik a lába, és csak helyben lépeget vagy visszafele csúszik szegényem - erre egyelőre nem tudok mit kitalálni, próbáltam már meztelen térddel, harisnyával és kisnadrággal, csupasz talppal és tapadós zoknival is, de egyik sem segített, gondolom egyszerűen meg kell várni, hogy megerősödjön a combizma, és bírjon ellentartani.
**** Egyelőre próbálunk csak a legminimálisabb mértékben megtiltani dolgokat, mert nem szeretnénk a nemszabadnemszabad szajkózásával folyamatosan korlátozni, amíg esély sincs rá, hogy megértse az ok-okozati összefüggéseket - mi vagyunk a felnőttek, úgy gondoljuk, hogy a mi feladatunk olyan környezetet biztosítani neki, amiben lehetősége van veszélyektől védve felfedezni.
***** Főleg mert olyan borzasztóan nagyfiús abban a pozícióban, hogy majdnem sírva fakadok, ahányszor meglátom.

Finomvegyes

Ma voltunk a meningococcus elleni oltás első menetén, és egyúttal megvolt az öthós státusz-ellenőrzés is, két hét késéssel megint, mert a múltkori csúszás után már ilyen pluszfélhónapos módban maradtunk. Kissmajom 7640 gramm és 71 centi, senki sem érti, hogy mitől nő úgy mint a gomba, mikor a napi kajaadagja változatlanul a szerény 600 milli körül van, és azt is inkább alulról súrolja. De a doktornő szerint amíg ilyen formás hurkák vannak a combjain, továbbra sincs okunk félteni, biztos nagyon spórolósan hasznosítja a kis szervezete a kalóriákat. Az oltást szokás szerint csudijól viselte, épp hogy felsírt amikor beszúrták a tűt, de egy másodperc múlva már vigyorgott is - drága kis katonám…

Azt a fontosságos hírt el is felejtettem mondani, hogy hál'Istennek rendeződni látszik a kakihelyzet! Már több mint egy hete, hogy szinte minden nap van egy-egy spontán adag szép színű és jó állagú termés. Tegnap kicsit aggódtunk, mert két nap kimaradt, de mire eldöntöttük, hogy veszünk egy újabb doboz szélcsőt, már tele is rottyantotta a pelust, aminek kétszeresen is örültünk, hiszen ha már háromnapos produktumot is ki tud nyomni segítség nélkül, az tényleg javulásnak nevezhető. A megoldás egyébként a laktózmentes Milumil Pepti lett, amiből nagyjából másfél dobozzal használtunk el, mire elkezdett hatni. A doktornő szerint ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy laktózérzékeny a béka, egyszerűen csak jobban szereti a gyomra ezt a fajta tápszert, sok baba van így vele, attól még majd az ajánlott időben nyugodtan be lehet vezetni a tejtermékeket próbából. Majd egy éves koában meg kell nézetni egy gasztorenterológussal, és ő leteszteli, hogy valóban van-e gond, vagy kinövős átmeneti ügy volt csak.
Ez a szó szerinti megkönnyebbüléses siker egyben azt is jelenti, hogy terveim szerint holnap elkezdjük a hozzátáplálást. Célkalével akarom kínálni először, és ha tetszik neki, akkor hétvégén majd kap egy kis pürésített változatot is. Következő lépésekben meg terveim szerint jöhet az édesburgonya, gesztenye, avokádó, és ha a már beszerzett répalé nem fogja meg a székletét, akkor a répa is, utána meg szépen sorban a gyümölcsök. Meglepetésemre a védőnő is mondta meg a lányok is, hogy ezekhez a pürékhez már ilyen korán el kell kezdeni adogatni gluténtartalmú dolgokat is; én kekszet nem szeretnék (a bolti összetevőiben van mindenféle szar, én meg nem vagyok egy konyhatündér, hogy sajátkezűleg készítsek), úgyhogy valószínűleg zabpehellyel fogom süríteni a főzelékeit meg gyümölcspépjeit, csak annak kell még utánanéznem, hogy milyen módon. (Meg kell főzni előre vízben, hagyni dagadni, majd hozzákeverni az alapkajához, vagy…?)
Apropó evés, több ötletet is mondtatok tejszaporításra, amit köszönök szépen, következő alkalomra megjegyzem, de sajnos most már nem aktuális. Amint írtam, tönkre mentek a kezeim, ínhüvelygyulladásom van, és mivel Kissmajom csak alkalomszerűen hajlandó cicizni, és géppel nem fejhető a mellem, nem tudom megoldani az ürítést, így igazából szerencse is, hogy nincs sok tejem, mert csak gyulladás lenne a vége. Nappal amikor evés aktuális, mindig mellre teszem, de legtöbbször csak egy-egy kicsit szív ki belőle, amíg könnyedén jön - mivel ezután a maradékot már nem bírom kifejni, gondolom ez egyenes út az elapadáshoz (ha jól tudom elapasztani is így kell, hogy mindig csak annyit kifejni, hogy ne feszüljön), olyan szétrobban-a-mellem érzésem már gyakorlatilag nincs is soha. Ami egyelőre még működni látszik, az az éjjeli szoptatás: az este hét órás lefekvéskor tápszer van, utána másnap délelőtt tíz körülig csak cici, ilyenkor ki is szívja egész jól, úgyhogy remélem, hogy még egy kis ideig fenntartható ez az állapot, hiszen nagyobb babás anyukáknál többször olvastam olyant, hogy hónapokig már csak reggel szoptattak például. (Persze nem nagyon értem, honnan tudja a mell, hogy csak éjszaka kell gyártania a tejet, de nem is kelle nekem mindent érteni, csak működjön.)
Jah, volt olyan is, hogy megpróbáltam valamiféle rendszert vinni a nappali étkezésbe, mert most már ugye szinte csak tápszert kap, na mondom fasza, tudni fogom a mennyiségeket, lehet előre tervezni. Háááát, izé… not. Kissmajom egészen kiszámíthatatlan, semminemű pattern nem fedezhető fel sem időben sem mennyiségben, teljesen random váltakoznak az olyan alkalmak, amikor benyom 180 millit, és három óra múlva már kiabál, hogy éhes, és az olyanok, amikor csak 120 millit kér, és öt óra múlva is hiába kínálom újabb adaggal. Úgyhogy ezt a projektet egyelőre feladtam, megtömni nem fogom csak azért, hogy az én órarendem szerint történjenek a dolgok, csak reménykedni tudok, hogy majd a szilárd kaja sem fogja megterhelni a gyomrát, ha továbbra is ezt az össze-vissza táplálkozást kívánja követni.

Pár napja felfedezett egy új képességet, és annak javára (és nem kis örömömre) kezdi hanyagolni a rikoltozást; helyette a nyálával gargarizálva-gurgulázva hörögcsél, mostanság minden reggel erre ébredünk. Amikor panaszkodik (nem sírás ez, csak ilyen lamentálás-féleség), akkor egyre gyakrabban mondja azt, hogy bbbá-bbbá-bbbá, ami elég szörnyű, főleg most, hogy két fog is társul a legörbülő szájhoz… olyankor nem nagyon lehet nem felkapni és agyonpuszilgatni szerencsétlent, pedig van elég baja anélkül is. Tegnapelőtt volt egy durva fogzós éjszakánk, amikor szinte semmit sem aludtunk a folytonos szenvedős felriadásától, de amúgy ezt is jól viseli, eddig csak egyszer kellett bevetni a Nurofent meg a Dentinoxot - pedig egyértelmű, hogy készül valami felül is, literszámra dől a nyála, és ha odaadom az ujjamat, szinte lerágja, olyan vehemenciával esik neki; az elég idegesítő viszont, hogy ezúttal sem látszik semmi, még csak egy kicsi gyulladás vagy pirosság sem, úgyhogy még legalább egy hónap várakozásra számítunk, amíg áttörnek az újabb recécskések.
Mozgásilag nagyon durva, hogy hogy fejlődik, hátról hasra most már a másodperc töredéke alatt pördül át, mint egy kaszkadőr, és szinte nincs is olyan, hogy a hasonlevős támaszkodásban elfáradna - tök magasra kinyomja magát, mint egy kis fóka, forgatja a fejét és felsőtestét mindenfelé, úgy is, hogy egyik keze a szájában van, vagy tárgyakért nyúlkál vele. Hasról hátra még tudatosan nem fordul, fizikailag megy neki, a fejnehézség és gravitáció ugye jeletősen megkönnyíti a dolgát, de csak ilyen véletlen átbillenések vannak, akaratlagosak nem. Mondjuk annyira szeret hason lenni, hogy szerintem ha tudna tervszerűen visszafordulni, akkor is inkább addig maradna, amíg kimerülten le nem muszáj tenni a fejét az alkarjára - ez amúgy a világ egyik legaranyosabb dolga, olyankor az ökle félig a szájában van, könyökig nyálas a bőre-ruhája, és ilyen fáradt kis hangon motyorog… borzalmas na! Hason egyébként simán körbeforog, és ilyen édes, segget kidüllesztős kukacmozdulatokkal kúszni is tud, olyan egy méter per óra sebességgel (vagy ha a talpát kitámasztjuk, akkor marha gyorsan), ha elég színes kacat van előtte motiválásnak. Mindkét kezével magabiztosan nyúl tárgyak felé, megfogja őket, és a szájába tömködi, vagy egyik kezésől a másikba átrakja; pár napja megmutattam neki, hogy hol van a lába, örömmel ismerte fel, de csak akkor tud játszani vele, ha én a feje közelébe húzom, a pocakmérete miatt egyedül nem megy neki.
Tök jól lehet vele kukucsolni, akár öltöztetéskor, akár valami mögé elbújva - nagyon kis okos, sima szemeltakarással nem lehet becsapni, ha valamilyen tárgy mögött eltűnik az arcom, de a fejem búbja kilátszik, akkor ügyesen követi, és már előre oda néz, ahol a szemem elő fog bukkanni. Gyereknapra kapott egy Adamo hintát - mi naívak, azt hittük, hogy majd a ringató mozgástól el fog aludni benne (a nappali szieszta továbbra is nagyon rövid és nehézkes, kizárólag babakocsis tologatással abszolválható, és a mózesben már kinyújtott lábakkal nem fér el), de erről szó sincs, imádja, ha lökdössük, kurjongat, nevet, rúgkapál… szóval egy biztos: semmiképpen sem alszik.
Oldalra mindkét oldalára fordul, de hasra még mindig csak jobbra, úgyhogy még mindig el szándékozom vinni egy Dévényes terapeutához, hogy lássuk, jelent-e ez bármi gondot a későbbiekre nézve, vagy hagyjuk békén, és majd belejön. Elkezdtem tájékozódni babaúszás-ügyben is, Apuval nagyon jól elvannak kettesben, Apu meg ilyen nagyon aktív nyüzsgős-sétálós fajta, szóval pont jó közös program lenne nekik ez, de egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy hova kellene beiratni, annyira nagyok a különbségek: van ahol csak negyvenöt perc egy alkalom, máshol két óra, van ahol szigorúbban foglalkozik a párosokkal egy csoportvezető, máshol szabadabb a tevékenység... Állítólag ilyen korban még hagyni kell a kicsiket önállóan felfedezni a lubickolást és egyedi ritmust diktálni maguknak, mert bármilyen beavatkozás összezavarhatja a mozgásfejlődést, úgyhogy fogalmam sincs: mennyi ideig szeret pancsolni egy féléves, és mennyire szükséges az irányítás, és nem fogja-e utálni az egészet a szokatlanul hűvös 29-30 fokos víz miatt, illetve mert már jó eséllyel kinőtte a búvárreflexet…?
Nah megyek aludni, mielőtt még kérdezek huszat.

Days of our lives

Ez a gyerek csúcs: esik le a feje olyan álmos, belassulva nyűglődik, namondom milyen jó, alszunk egy nagyot kettencsén, festménybe illő napsütéses délutáni idill. Amint ledőlök mellé a kanapéra, azonnal feléled és elkezd "szeletelni" - így hívja M. azt a soha meg nem szűnő négyvégtagos tornagyakorlatot, amit az ébrenléte minden pillanatában, sőt néha álmában is előad. Olyan öt percig bírja, utána megint kezd leragadni a szeme, és megint nyöszörög közben, mert nem tudja mi a baja; megint bepróbálkozok az összebújással, megint aktivizálódik tőle. Újabb öt perc múlva már sírdogál a fáradtságtól, de én akkor se feküdjek oda, mert akkor ugyan ki hajol föléje egy kis álom előtti arctanulmányozásra - maradjak csak szépen haptákban megfelelő magasságban, de el se távolodjak, ha nem akarok bömbölést; jah, és ha lehetne, ringassam is, köszöniszépen. Hát imádom na! :)
Ha napközben már végképp nem tud elaludni, de ásít és szemet dörzsöl és minden baja van (Már megint alvás... már készül a nagy alvós összefoglaló poszt is, csak még kivárok, nehogy elkiabáljak valamit…), akkor felöltöztetem (ezt rendszerint végigüvölti), bedugom a hálózsákjába (ekkor már csak hüppög), berakom a pihenőszékébe (itt már a szeme is le-lekoppan), és mire kiviszem a teraszra már rajtaütésszerűen el is alszik, olyan mélyen, hogy a nagy robajjal a korlátra ugráló macskák sem tudják felébreszteni. Most is ott van közel két és fél órája, azért érek ennyire rá; rálátok, de annyira mozdulatlan, hogy néha aggódva közelebb megyek, hogy biztos jól van-e, és szomorúan állapítom meg, hogy egyre hosszabb időközöket bír ki két kajálás között, már nem is picibaba, ó. Mondjuk ezt a mai sziesztát megelőzően, a két mell kiürítését egy röpke óra múlva megtetézte kerek száz milli tápszer benyakalásával, szóval van tartalék - harmadik hónapos fejlődési ugrás, here we come!

Tegnap már dolgozott a gyerekorvosunk, úgyhogy elvittem a Kissmajmot oltásra, hogy holnapra már csak az ultrahang maradjon - a múlt heti szabadság miatt nagy tömegre számítottam, de végül szerencsére csak hárman voltak előttünk. Elégedetten konstatáltam, hogy továbbra is megfelelően antiszociális vagyok, attól tartottam ugyanis, hogy a bezártság miatt desperate leszek, és amint a család kivételével más felnőttek is a társaságomba kerülnek, szívesen elcseverészek majd bármilyen unalmas témáról, csak hogy emberi szót halljak; de nem, a váróban is többnyire füleltem csak, nem nagyon volt giényem bekapcsolódni a szopibüfi-kakipisi-bölcsiovi tárgyalásokba. Amúgy egészen szimpatikus anyukák álltak sorban, semmi baj nem volt velük, és igazából pont olyan dolgokról eszmecseréltek, amikkel itt a blogon én is foglalkozom, szóval nem lenézem őket, de én itt kiélem minden baba-related bizonytalankodásomat, csakúgy barátkozni meg nem sok kedvem van, too old for this shit.
Kissmajom amúgy itt is hódított, akár a múltkor a fül-orr-gégészeten. Azt nem is meséltem: az elhúzódó nátha miatt küldött oda a doki olyan két hete, hogy teljesen takonymentesüljön a gyerek, mire aktuális lesz a kéthónapos oltás. Bementünk a Fehérvári úti szakrendelőbe, és a recepción beálltunk a sorba, hogy útba igazítsanak, amikor is az ott tartózkodó három hölgy annyira el kezdett olvadozni a gyerektől, hogy hangos sápítozásukra odagyűlt még két kolleganő, és további sorukra váró emberek léptek elő a hátunk mögül, megnézni hogy vajon tényleg olyan kivételesen szép-e ez az agyondicsért valaki (természetesen az). Aztán az ottani orvosnő meg az asszisztense is elájultak, hogy jaj ez a szabályos arcocska és a kis pisze orrocska és a húsos száj… mondjuk tény, hogy néha M. meg én is megállunk bámulni, hogy mi a jóégtől lett olyan tökéletes ez a gyerek, mert nem vagyunk ugyan bányarémek mi sem, de azért szépségversenyeken sem sok eséllyel indulnánk. Tegnap a gyerekorvos és a segédkező védőnő a karakteres állától és a dundi pofijától volt oda - és arra külön büszke voltam, hogy a tetőtől talpig egőpirosba öltöztetett Kissmajomról kivétel nélkül mindenki rögtön tudta, hogy kisfiú, merthogy igazi pasis feje van (amit meg kell zabálni)...

Közben úgy látom ébredezni kezd, úgyhogy a maradékot gyorsan elhadarom…
Iszom a görögszénamag teát. Hát, aki úgy érzi, hogy kecskeszart is szívesen vacsorázgat, csak végre teherbe essen, esetleg már sikerült, és azért teszi ugyanezt, hogy jól fejlődjön a magzat, annak üzenem, hogy a szüléssel sem ér véget a hajsza. Ez jó eséllyel a legrosszabb ízű valami, amit valaha is megittam, nekem messze felülmúlja a cickafark-palástfű kombót, amit gyűlötem - de ha több tejem lesz tőle, persze nem érdekel. Nagyobb gyerekes anyukák igazán szólhatnának, ha ez a továbbiakban is folytatódik, és van vallami speciális főzet, amit pár év múlva azért vedelhetek, hogy ne viszkessen a himlős kiütése vagy fájdalommentesen cserélődjenek a tejfogai vagy mittudomén, csak hogy időben fel tudjak készülni lelkileg.
Tegnap vettem egy Medela Calma cumisüveget. Észrevettem ugyanis két pici fehér pöttyöt Kissmajom szájpadlásán, amiről kis utánaolvasással kiderült, hogy afta lehet (szerencsére még nem volt ideje szétterjedni, és azóta egy napos ecseteléstől már el is múlt), és ami fájhatott szegénynek, mert már M.-től sem akarta elfogadni a fecskendőt. És mivel arra úgyis kellett valami megoldás, hogy én is tudjak pótlást adni neki, gondoltuk, hogy egy próbát megér, mert nem olcsó ugyan, de annyira nem vészesen drága, hogy ki se derítsük, működne-e. Elfogadási gondok nem voltak, nem fuldokolt tőle, és szívni is azonnal tudta, de néha azt hiszi hogy hagyományos cumival van dolga (ezek szerint azt sem felejtette el), mert a nyelvével ide-oda tologatva próbálja kinyerni belőle a cuccot, és mikor nem jön semmi, elég döbbent fejet vág, borzasztó aranyos. Szóval most keeping our fingers crossed, és izgatottan várjuk, hogy összezavarodik-e ettől is.
Elvileg ma hozzák át a babakocsinkat, úgyhogy holnaptól egy napot sem hagyunk ki sétából. Neki is jobb, mint a teraszon ücsörögni, mert a pihenőszéket nem alvásra találták ki, nekem meg… hízok, mint egy disznyó, a sok rohanva magamba tömött kaja, és a szénhidrátmentes diéta hiánya megtették a hatásukat - az utóbbira is vissza akarok állni, csak elég nehéz, mert csomó mindent, amit imádtam enni (karfiol, brokkoli, káposzta, stb.), nem lehet a szoptatás miatt, ha nem akarom, hogy fájjon Kissmajom hasa. Sétálni eddig hordozóval jártunk, egy Close Caboo volt nálunk bérbe, ő imádta, azonnal elaludt benne, de öt kilós súllyal nekem már fájt a derekam tőle a sok dombon fel és le - lehet hogy azért, mert használt volt és kinyújtották, de a hátamon rögzített keresztkötés mindig felcsúszott, és már ötven méter után is kényelmetlen volt. Később, ha megerősödik a háta és stabilan tartja a fejét, venni fogunk egy Manduca-t, de egyelőre nem szabad, hiába hirdetik úgy, hogy újszülött kortól jó, maga az eladónő is figyelmeztetett, hogy még semmiképpen ne használjuk.
Végezetül: mivel a terhességi ticker elefántnak nézett, és negyvensokadik hét után is kitartóan tovább számolt, végre lecseréltem egy Kissmajom korásra; a rajta megjelenő Stinky Poo senkit se tévesszen meg, ez ugyanis az uraság egyik fő művészneve. Az apjával egy saját nótát is írtunk róla, két nyelven, ha egyik este bekonyakozgat munka közben, megpróbálom rávenni, hogy adjuk elő, úgyis rég volt videó itt…
Most meg megyek, behozom a békát, mert már erősen magyaráz.