Gondoltam, leírom részletesen a tényszerű adatokat erről a first ever eredményes ciklusomról, hátha valakinek, aki inszemre készül, támpontot adhat abban, hogy hol rejtőzhet a pozitív teszt...
Több mint két éve nem védekezünk, de mérni csak pont egy évvel ezelőtt kezdtem el, és az elmúlt tizenkét hónapnyi célzott/hőgörbés próbálkozás alatt volt összesen tíz ciklusom (alaphelyzetben mindig negyven nap fölöttiek, azért fért csak ennyi), amiből négy spontán, és hat stimulált, beleértve a mostanit.
A stimuláltak közül az elsőben csak Clostilbegyt tablettát kaptam, amire nem reagáltam valami jól (valószínűleg az inzulin rezisztencia miatt), és ugyan jó minőségű lett végül a pete (ezt a 7DPO progeszteronszintből tudom), de a tüsző nagyon lassan fejlődött megfelelő méretűvé; tüszőrepesztés nem volt, hőmérséklet alapján viszont jó helyre időzítettük az együttléteket.
A másodiktól kezdve dokiváltás következett, folyamatosn ultrahang-követéssel, és a Clostilbegyt mellé Merional szurik jöttek kétnaponta, CD8-12 közötti kezdéssel - változó volt az is, hogy hányra lett szükség végül, néha négy ampulla kellett, néha kettő is elég volt; ekkor már volt tüszőrepesztés is, és természetesen időzített együttlétek. Itt még fontos, hogy egy alkalommal utólag a görbémből kiderült, hogy túl hamar abbahagytuk a kétnaponta együttlétet, és a tüszőrepesztő szuri ellenére pont olyankor (a tippeltnél később) ovuláltam, hogy két nap szexmentesség volt előtte; magyarán el lett cseszve.
Amit most másképp csináltunk: csak Merionallal stimuláltunk CD3 kezdéssel, napi egy ampullával, ultrahang alapján hét darabnál álltunk meg (amit a doki előre saccolt meg, mert a hosszú hétvége miatt nem lehetett megfelelő ideig követni), és ezúttal dupla adag tüszőrepesztőt kaptam. Plusz nagyjából egy hónappal ezelőttől (bár ennek szerintem még nem érezhető a hatása), napi 1000 helyett 1500mg a Meforal adagom.
Szerintem az inszem időzítése is tökéletesre sikeredett - mondom ezt úgy, hogy ugye majdnem el sem mentem, mert túl későinek gondoltam. Ebben az esetben is igaznak bizonyult az, amire mindenhol figyelmeztetnek, hogy az átlag görbékből és tankönyvi működésekből nem szabad általánosítani, csakis a sajátok a relevánsak, minél több van belőlük, annál biztosabban. Nekem már többször feltűnt, hogy a hőmérsékletek alakulása és a luteálisaim hossza alapján valószínűleg rám nem igaz, hogy a tüszőrepesztő szuri után 36 órával repedek, inkább 60-72 lesz az; eleve mindig szakaszosan emelkedett a hőm, nem egyből ugrott fel, és persze fájdalom híján száz százalékra nem mondhatom, de majdnem biztos vagyok benne, hogy a félig-emelkedett szakasz volt az, ahol végül megrepedtem.
Most a pozitív ciklusban az ajánlott 36 óra volt a szuri és az inszem között (illetve egész pontosan 40, mert a beavatkozás napján csak dél körül került rám sor), de ezt dupla adag tüszőrepesztővel érte el a doki - aznap reggelre már megemelkedett a hő, ráadásul egy számomra hatalmasnak számító négy és fél tizeddel, igaz a következő két napra egyet visszaesett, ami miatt méltatlankodtam is megfelelően (plusz biztonsági szex is volt), és csak utána állt be a jófajta magasságba.
Amivel még biztosabbra lehetett volna menni:
- a ciklus eleji ellenőrzés után az ünnep miatt csak egy darab további kontroll ultrahang volt (CD8) megnézni, hogy mit produkáltam, és eldönteni, hogy majd látatlanban mikor tüszőrepesszünk (ellentétben a saját dokimmal, aki minden egyes alkalommal kétnaponta megnézett, beleértve a repesztő szuri beadásánal napját);
- csak egy alkalommal volt inszem, pedig külföldön legtöbb helyen, és itthon is néhol (pl. a Szegedi Női Klinikán, de lehet vannak még ilyenek, főleg magánban) kétszer lőnek fel spermát, általában 12 illetve 36 órával a tüszőrepesztő beadása után (ami nagyot sokat számíthat azoknak, akik repedékenyebbek, és az enyémhez hasonló 40 órás időpont már nagyon késő lenne nekik);
- közvetlenül inszem előtt nem volt ultrahang, pedig külföldön legtöbb helyen (itthon nem tudom, de gondolom szintén főleg magánban) ezt is csinálnak, és ha még nem repedt meg a tüsző, vagy nincs jele a hamarosan várható repedésnek, akkor halasztanak néhány órát, hogy ideális legyen az időpont;
- több tüsző, főleg ha nagyjából azonos méretűek, értelemszerűen többszörözi az esélyeket (ez sajnos nem feltétlenül befolyásolható, mert lehet intenzívebben stimulálni, de legalábbis külföldön a túl soknál is leállítják a ciklust, a többes terhesség lehetősége miatt).
Végül mondom a koraterhességi jeleimet is - engem régebben megőrjített a neten való felkutatásuk, meg az önmagam figyelése jegyzeteléssel egybekötve, és ugyan ebben a ciklusban tudatosan próbáltam magam visszafogni, nyilván nem sikerült teljes mértékben, és végül csak bebökögettem a görbés programok listáit. Akkor még nem gondoltam, hogy ezek tünetek, némelyik talán nem is az volt, de azért felsorolom őket. Abból látszik leginkább a kishitűségem és gyávanyúlságom, hogy igazából szinte mindegyik számomra elég idegen dolog volt, mégsem engedtem az agyamnak összekapcsolni őket, pedig így visszatekintve elég sok mindennek tűnik, ahhoz képest hogy az őszinte meggyőződésem az volt, hogy semmi különös nem történik velem.
- Hasam: Először is nekem sosem fájt a tüszőrepedés, soha életemben nem éreztem középidős semmit se, görbekészítés előtti időkben néhány pattanás előbukkanása (ez most is volt, tüszőrepedés előtti meg alatti napokon) meg a tojásfehérjés nyák (ez meg előtt, alatt és után is) volt az egyetlen támpontom, hogy mikor is lehet nagyjából az ovuláció. Ezért mikor ebben a ciklusban mintha-mintha észleltem volna valami szokatlant, csak tippelgettem, hogy egyrészt valóban ott van a petefészkem, ahol a fájdalomnak semmiképpen sem nevezhető minimális szurkálás meg-megjelent, másrészt hogy az valóban tüszőrepedés, hiszen előbb a jobb oldalon éreztem, ahol elvileg nem is volt tüsző (összesen egy darab volt utrahang alapján csak, az is a bal oldalon - ami az inszem reggelén és délelőttjén minimálszurkált, míg a jobb előző este).
- Derekam: Jelentkezett egy fájásféleség 12DPO és a rákövetkező napon, és azoknál erősebben ma, amúgy soha életemben nem volt, némely CD1 kivételével - nem hatalmas szenvedést kell elképzelni, inkább derékfáradtságot és néha icipici belenyilallást.
- Belsőségeim: Amúgy ez rám nem jellemző, csak ha olyasmit eszem, de közvetlenül az inszemet követő négy napban kifejezetten pukálós voltam (talán mert megpiszkáltak odabent), és szégyenszemre ma is az vagyok. Másik állítólag tipikus terhességi tünetről, ami a székrekedés, nem tudok beszámolni, mert én ilyen téren mindig is kihívásokkal küszködtem.
- Szédülés: Mióta normálisan napi többször étkezem (körülbelül idén január, az inzulin rezisztencia diagnosztizálása óta), ilyenem sem volt, de 16DPO teszt előtti délben egy felállásnál nagyon durván megfordult velem a világ.
- Émelygés: Ezt sem szoktam, de 6DPO és a következő nap megjelent, valószínűleg a progeszteronpótlás miatt, majd tegnap visszajött nagyon durván, és ma is érzem, bár fele annyira sem.
Mellérzékenység: Most látom, hogy enyhe megjelöléssel már 14DPO bejegyzéseinél ott van, este jelentkezett mintha-talán, de annyira semmiség volt, hogy wishful thinking felkiáltással be sem akartam írni - emlékszem, hogy csak másnap tettem meg utólag, mikor megint éreztem zuhanyzáskor, szintén csak alighogy. Aztán következő nap már napközben is érezgettem picit, és azért is teszteltem, mert kapaszkodtam ebbe, mint valamibe, ami szintén kivételes; a legerősebb, ilyen égetős-fajta érzés tegnap délután és este volt, ma már ez is jobb (mondjuk végig melltartóban voltam, mert úgy most kényelmesebb, pedig amúgy utálom).
- Étvágy: Elmúlt két hétben normál, utóbbi napokban növekedés semmiképpen, inkább csökkenés, nem is feltétlenül a hányinger miatt (sőt, annak jót tesz a rágcsálás), hanem mert egyszerűen annyira nem kívánom és nem vagyok éhes, hogy elfelejtem; on second thought ez mondjuk elég extra, tudniillik imádok enni.
- Pisilés: Ez egyáltalán nem változott, illetve igen, de csak azért, mert rákényszerítettem magam az ivásra, és a szervezetemnek igencsak sokkoló lehet, hogy inszem óta megvan a napi két liter vagy több, míg előtte jó, ha egy volt; inni u-tá-lok.
- Bónuszok: A beágyazódás környékén éreztem a tüszőrepedésnek (lásd: fennebb, a hasas résznél) tippelttel teljesen megegyező kis fájdalmakat, de mivel ilyesmit egyik görbevezetős helyemen sem soroltak fel, nem is tudom pontosan, hogy mikor - 9DPO bejegyzésemben említettem, hogy aznap igen, meg előtte való napokban is. Továbbá a tesztelés előtti napon (15DPO) mintha nagyon "nehéz" lett volna az alhasam felkeléskor, de mivel ugyanez másnap reggel is jelentkezett, a délelőtt folyamán tipikus menzeszes görcsökkel megspékelve, meg voltam győződve, hogy meg fog jönni, és nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Még továbbá az elmúlt két hétben volt olyan többször is lefekvés után, hogy görcsöltek a lábujjaim - biztos nagy örökség, hogy ezt ide leírom, de ez is olyasmi, amit sosem tapasztaltam még, legalábbis nem ilyen ismétlődősen.
The rest is history.
Előreszámla
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Clostilbegyt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Clostilbegyt. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. november 11., vasárnap
2012. október 29., hétfő
Kérem a következőt!
Valamikor megígértem, hogy írok egy posztot a nőgyógyászokról, akikkel az elmúlt egy évben szerencsém vagy szerencsétlenségem volt találkozni - here it goes; hosszú lesz.
Az általános gyakorlattal ellentétben nevekkel fogom, főként azért, mert nekem mindig hatalmas segítség volt blogokon és fórumokon kutakodni, és nagyon rossz tudott lenni az a változat is, amikor maximum kezdőbetűket írva minősítettek embereket, esélyt sem adva a további nyomozásra, és az is, amikor kiírták ugyan a doki nevét, de nyilvános véleményezés helyett csak annyit fűztek hozzá, hogy akit érdekelnek a részletek, az írjon privát üzenetet. És egyúttal egyik kedvenc blogomból kiindulva adok mindenkinek egy kódnevet, hogy ha később utalok valakire, ne kelljen minden alkalommal körülírkálni, hogy ki is ő.
Amúgy most csak a fontosabbakat fogom leírni, a többi mindig alkalomszerű volt, rákszűretni és fogamzásgátlót feliratni - és meghallgatni a nyugtató litániát, miszerint ne aggódjak, hogy rendszertelen a ciklusom és mindig is az volt, ezzel majd akkor kell csak foglalkozni, ha gyereket szeretnénk; mindezt úgy, hogy a rendszertelen nálam 35 és 85 nap között bármit jelenthetett, mellette meg konkrétan megkopaszodtam, annyira kihullt a hajam (ez utóbbival annyit kezdtek, hogy Diane35-öt írtak fel rá, és megnézték a tesztoszteron szintemet, ami még alacsony is volt, úgyhogy tanácstalanul vállat vontak). Az ilyenekről, egy kalap alá pakolva, csak annyit mondanék, hogy nagyon gyorsan érdemes elmenekülni tőlük, és valami normális hozzáállású kollegát keríteni.
Mondanom sem kell, hogy ezek mind szubjektív meglátások, bármilyen értelmes érvekkel szabad ám cáfolni őket.
Dr. Aszódi Ágnes - ő az első emlékezetesebb élményem, a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat Csengeri utcai rendelőjében, mert akkoriban nem nagyon jöhetett szóba a magánrendelés (annyit kerestem, hogy a fizetésem nagyjából háromnegyede azonnal elment lakásra, rezsire és bérletre). Ahhoz képest, hogy nem került semmibe, egészen kedves volt, és ugyan a sietésbe a rákszűrésen túl nem sok beszélgetés fért bele, de mikor mondtam, hogy pár hónapja elhagytam a fogamzásgátlót, és menzesz azóta sehol, nézetett egy teljes vér- és hormonképet, visszamenéskor meg volt UH és Duphaston recept, hogy megjöjjön végre. Egyébként ezen kívül semmi rendelleneset nem talált, PCO ciszták hiányában kizárva, mindenféle értékek jók voltak, úgyhogy ugyanazt mondta, mint mindenki más: ha továbbra is rakoncátlankodik a ciklus, amikor babát akarok, utána kell nézni tüzetesebben, amúgy meg találkozzunk egy év múlva. Ez olyan nyolc évvel ezelőtt volt, közben más maradandó nőgyógyászos tapasztalatot nem szereztem, eljártam évi egyszer rákszűretni ugyanoda, ahhoz aki épp dolgozott aznap, bejött a képbe M., megint felírattam a fogamzásgátlót (minden további érdeklődés nélkül ugyanazt a brutált kaptam, mint előtte, pedig egyértelmű volt, hogy semmit sem segít pl. a hajhulláson, ami miatt eredetileg javasolták); 2007 őszén voltam utoljára Aszódinál egy pár hónapos gyógyszerszünetben, megint vérvétel, megint minden rendben találtatott, megint nem volt fontos, hogy két-háromhavonta volt menzeszem, megint kaptam progeszteront meghozásra. Nagyjából két év múlva teljesen leálltam a fogamzásgátlóval, átlagban évi hét ciklusom volt, többnyire olyan hosszúak, hogy (most már tudom) valószínűleg nem sokszor következett be peteérés; néha gumival, néha megszakítással védekeztünk, majd úgy 2010 vége óta sehogy, mivel akkor már sejtettük, hogy M. visszatérő mellékheregyulladásai és az én bénácska működésem mellett, úgysem valószínű a spontán teherbeesés, ha meg megtörténik, akkor jöjjön.
Aszódi doktornőhöz idén februárban kerültem vissza, elég kétségbeesetten (következő bekezdésben mesélem, hogy miért), mert ő volt az egyetlen nőgyógyász, akire úgy emlékeztem, hogy lelkiismeretes volt, hiszen kérés nélkül vérviszgálatra küldött, meg hát egy nővel talán mégis jobban megbeszéli az ember lánya a kétségeit. Természetesen ezúttal a magánrendelésére mentem, ahol előadtam the story so far, megnézte és újfent jónak találta az eredményeinket, viszont sok segítségemre nem volt: nem nagyon akart hozzászólni, hogy mik is a lehetőségek a frissen felfedezett inzulinrezisztenciával és mégis mennyire súlyos az enyém. Azt mondta, hogy szerinte még legalább fél évig próbálkozzunk segítség nélkül - mindezt, miután ugye előadtam mindent, az örök életemben összevissza ciklushossztól, a több mint egy éve védekezés nélküli szexen át, a nem túl bíztató életkoromig. A tizenöt perces móka mindennemű vizsgálat nélkül tizenöt ezerbe került (jó kis percdíj, természetesen számla nélkül), és búcsuzóul még hozzátette, hogy a leleteken található dicséretes számok ellenére, abban a konkrét (egyébként stimulált) ciklusban gyakorlatilag nulla az esélyem a teherbeesésre. Ekkor már annyira egyértelmű volt, hogy ugyan valóban kedves, de szakmailag elég kérdőjeles, hogy nem is értetlenkedtem tovább, hogy ha a Clostilbegyt most ennyire "hasznos" volt, akkor mégis miért képzeli, hogy nélküle kellene még hat hónapig türelmeskednünk...
A továbbiakban Dr. Not Much Use.
Dr. Gasztonyi Zoltán - ő egy adott volt (beékelődött a fenti két látogatás közé), ugyanis 2012 elején kezdő lépésként az Országos Gyermekegészségügyi Intézet Családtervező Központjába jelentkeztünk, hogy lássuk, hogyan kellene tudatosan gyereket csinálni, ha már hűbele-módon nem jött össze. Ez egy átlagosan szaporodóképes pároknak létrehozott egész hasznos állami program, aminek keretén belül egyszeri húszezres tarifáért elvégeznek egy csomó mindent (spermateszt, andrológiai konzultáció, hormonkép, nőgyógyászati vizsgálat, immunitás különböző betegségekre, stb.), majd egy évig végigkövetik a gyerekgyártási procedúrát (ilyen extrákkal, hogy étkezési szakértő meg párterapeuta), ha összejön, akkor tizenkét hétig gondoz a védőnőjük (az árban van genetikai tanácsadás és mindenféle koraterhességi szűrés), ha nem, akkor továbbküldenek minden eredményeddel a meddőségi specialistákhoz; akkor optimistán még meg voltunk győződve, hogy nekünk ennyi segítség épp elég lesz. Az orvosuk nevére persze rákerestem, bár nem nagyon tüzetesen, mert ott úgysem válogathattam volna, ő volt az egyetlen nőgyógyász - negatív oldalon annyit láttam, hogy némileg arrogáns és pénzéhes, de ugyanakkor tévéműsorokban rendszeres meghívott, nyilatkozgat és tanácsokat osztogat, úgyhogy én inkább örültem, hogy ilyen elismert szakember kezei közé kerülök.
Első találkozáskor neki is elmondtam az egész életnyi előzményt, és mivel akkorra két és fél görbém is volt, láthatta, hogy már egy hónapon most is jóval túl vagyok ciklushosszilag; az UH szerint luteálisban voltam, volt némi sárgatest, úgyhogy mondta, hogy meg fog jönni hamarosan - és minden további nélkül írt egy Clostilbegyt receptet, hogy harmadik ciklusnaptól kezdjek majd el szedni napi két szemet, és harmadik és ötödik nap között jelenjek meg a laborban hormonokat nézetni. Not quite so impressed, de végülis elég szimpatikus is volt a fanyar humorával, és hát vakon bízó kezdő voltam, így természetesen azt tettem, amit kért - de mivel akkoriban még igencsak hiányosan informálódtam termékenységügyileg, bár voltak kétségeim, de azzal a jelszóval, hogy ha lenne jelentősége, biztos figyelmeztetett volna, harmadik napon elkezdtem a tablettát, és csak ötödiken mentem vérvételre; el lehet képzelni, hogy az FSH meg az LH szint mennyire volt releváns ezek után. Következő alkalomra már okosabban jelentem meg, rákérdeztem erre is, de csak legyintett hogy jól van az, ahogy a 2,35 TSH szintemre is tette, annak ellenére, hogy a csapból is az folyik, hogy inkább ennek a fele lenne jó; és, akár előzőleg a háziorvosom, ő is megemlítette az inzulinrezisztencia lehetőségét, és elküldött terheléses mérésre. Közben folyt a következő ciklus, a gyógyszer ellenére a tüszőm alig nőtt, magyarázatot és választ nem kaptam semmire, az UH meg úgy lett időzítve, hogy a magánrendelésre kelljen mennem az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központba, ahol alkalmanként számlás nyolcezerért rendelkezésre állt (heti kétszer lehetett volna OGyEI, de természetesen se a közvetlenül előtte, se a közvetlen utána ciklusnap nem volt jó, csakis az az egy, amikor a saját klinikáján tartózkodott), igaz úgy, hogy a vizsgálatom közben végig bent volt két asszisztens(?) csaj, akikkel azt tárgyalta meg, hogy hogy kell csengőhangot beállítani az új telefonján. Végül azt a lassan növekedő tüszőt teljesen leírta (kommentár nélkül, csak úgy odavetve, hogy rossz), és a következő ciklusra felírta a Gonal-f injekciót - akkor kezdtem el rémülten más orvost keresni, amikor hazaérve utánaolvastam, hogy az pontosan mi is, mennyire durva (és esetemben átmenettelen), és általában mire használatos; soha többet nem mentem vissza hozzá.
A továbbiakban Dr. Couldn't Care Less.
Dr. Hajnáczky Károly... róla ódákat zengtem az elmúlt fél év csomó posztjában, ennél tovább nem is nagyon részletezném, mert így is elég meseszerűnek tűnhet. Szakmailag teljesen elégedett vagyok vele, alapos és odafigyelős, bármilyen érdeklődésemre mindig részletes magyárazattal reagál, és egyetlen kivétellel minden, amit mondott és tett, ezer helyen alátámaszást nyert, akárhányszor és akárhol olvastam vagy kérdeztem utána; egyetlen negatívumként talán azt tudnám megemlíteni, hogy az inzulinrezisztenciámat nem tartja komoly meddőséggel kapcsolatos problémának - ugyanakkor a kollegái diagnózisát és kezelését teljes mértékben elfogadta, és sosem próbált lebeszélni a gyógyszer szedéséről... good enough for me. Emberileg egy csoda, türelmes, kedves, udvarias, ha nem találkoztam volna vele, nem hittem volna, hogy filmeken kívül létezik ilyen tündéri orvos... heti kétszer magánrendel, de ahányszor szükség van rá esedékes UH miatt, mindig megoldja valahogy a dolgot - akár úgy is (talán említettem is már, mert ami konkrétan engem illet ez volt a döbbenet csúcsa), hogy egy ünnepi hosszú hétvég kellős közepén egy darab páciens miatt bejött a rendelőbe, hogy ne késsük le a tüszőrepesztő időzítését. Anyagilag is elég elképesztően intézi a dolgokat: tizenkétezer nála egy alkalom (amiről számlát is ad), de aki visszajárója, annak egy cikluskövetés kerül ennyibe, ami annyi jelent, hogy ha havonta nyolcszor kell ezért az árért megnéznie, akkor annyiszor teszi. Sajnos nagyon elfoglalt, a kórházban is sokat dolgozik és magánban is rengeteg betege van, így újakat nem nagyon fogad, és időpontot sem tud adni: oda kell menni a rendelőbe, és várni kell, amíg sorra nem kerülök - ez átlagban három-öt ember, vagyis legrosszabb esetben másfél óra várakozás, de inkább kevesebb, mert van aki csak receptért vagy rövid megbeszélésre ugrik be.
Nyoma sincs benne a buta sértettségnek vagy rosszul értelmezett büszkeségnek: miután a hormonoktól kezdve az átjárhatóságig mindent ellenőrzött nálam, ő maga mondta, hogy pár hónap próbálkozás után érdemes meddőségi intézethez fordulni, mert ha minden lehetséges ok kezelve van, és mégsem jön a baba, akkor egy sima nőgyógyász annál többet nem tud tenni. Végtelenül hálás vagyok neki, és maximálisan megbízom benne, és amint teherbe esek, rohanok vissza hozzá, mert senki más kezébe nem szeretném adni a gyerekem életét.
A továbbiakban Dr. Best Ob/Gyn Alive. :)
Dr. Szűcs Zoltán - ő véletlen volt, amikor a Budai Meddőségi Központba érkeztem az első vizsgálatra, valamiért hozzá kerültem; akkor még nem is tudtam, hogy lehet orvost választani, és talán jobb is így, mert biztos megszenvedtem volna a döntéssel. Utólag néztem utána ugyanis a neveknek, és hát minden kollegája ismertebb, és a korukból kiindulva gondolom tapasztaltabb is, úgyhogy nem tudom kit kértem volna...de az is lehet hogy épp őt, végülis egyszer már rendesen befürödtem egy híres-neves gyógyásszal. A saját dokim után nyilván nehéz lenne hasraesnem tőle (vagy bárkitől for that matter), de alapvetően minden rendben van vele, nincs panaszom. Nem mondható túlzottan barátságosnak, és magától csak a szigorúan szükséges információkat osztja meg, de semmiképpen sem elutasító vagy bunkó, és eddig teljesen korrekt volt, minden kérdésemre érthető választ adott; első alkalmas orvosozóknak nem ajánlanám, de ha az ember nagyjából már képben van, és tudja, hogy miről kell érdeklődni, akkor teljesen megfelelő. Az az egy dolog nem tetszett, hogy közvetlenül inszem előtt nem volt UH, de az gondolom helyi protokoll, és nem csak ő csinálja így, hanem a többi ottani orvos is; nem is lehet csodálkozni, hiszen nagyon leterheltek és időhiányosak, és végülis ingyen szolgáltatják azt, amit más kórházak sok tíz- és százezerért.
A továbbiakban Dr. Baby Making Specialist.
Hát valahogy így.
Bár nagyon örülök minden olvasónak itt a blogon, nem szoktam erőltetni a kommunikációt, mert én sem szívesen járnék olyan helyre, ahol folyton kommenteket vadászó posztok születnek. De most kivételesen megkérnék mindenkit, aki erre jár (akár most, akár hónapok vagy évek múlva) és van kedve, hogy a saját történeteivel egészítse ki a listát.
Leghasznosabb nyilván az lenne, ha teljes neveket emlegetnétek, de már a kórház plusz doki kezdőbetűi is nagy segítség lehet annak, aki konkrét embernek próbál utánanézni. Továbbá ha valaki már a saját blogján megírta a hasonló dolgait, hálás lennék egy linkért az adott bejegyzéshez, hogy kéznél legyen annak, aki erre téved - de ha nem akarjátok/meritek saját nick alatt, akkor persze nyugodtan jöhet a rövidített verzió (vagy nem csak) névtelen hozzászólásban is. Előre is köszönöm!
Az általános gyakorlattal ellentétben nevekkel fogom, főként azért, mert nekem mindig hatalmas segítség volt blogokon és fórumokon kutakodni, és nagyon rossz tudott lenni az a változat is, amikor maximum kezdőbetűket írva minősítettek embereket, esélyt sem adva a további nyomozásra, és az is, amikor kiírták ugyan a doki nevét, de nyilvános véleményezés helyett csak annyit fűztek hozzá, hogy akit érdekelnek a részletek, az írjon privát üzenetet. És egyúttal egyik kedvenc blogomból kiindulva adok mindenkinek egy kódnevet, hogy ha később utalok valakire, ne kelljen minden alkalommal körülírkálni, hogy ki is ő.
Amúgy most csak a fontosabbakat fogom leírni, a többi mindig alkalomszerű volt, rákszűretni és fogamzásgátlót feliratni - és meghallgatni a nyugtató litániát, miszerint ne aggódjak, hogy rendszertelen a ciklusom és mindig is az volt, ezzel majd akkor kell csak foglalkozni, ha gyereket szeretnénk; mindezt úgy, hogy a rendszertelen nálam 35 és 85 nap között bármit jelenthetett, mellette meg konkrétan megkopaszodtam, annyira kihullt a hajam (ez utóbbival annyit kezdtek, hogy Diane35-öt írtak fel rá, és megnézték a tesztoszteron szintemet, ami még alacsony is volt, úgyhogy tanácstalanul vállat vontak). Az ilyenekről, egy kalap alá pakolva, csak annyit mondanék, hogy nagyon gyorsan érdemes elmenekülni tőlük, és valami normális hozzáállású kollegát keríteni.
Mondanom sem kell, hogy ezek mind szubjektív meglátások, bármilyen értelmes érvekkel szabad ám cáfolni őket.
Dr. Aszódi Ágnes - ő az első emlékezetesebb élményem, a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat Csengeri utcai rendelőjében, mert akkoriban nem nagyon jöhetett szóba a magánrendelés (annyit kerestem, hogy a fizetésem nagyjából háromnegyede azonnal elment lakásra, rezsire és bérletre). Ahhoz képest, hogy nem került semmibe, egészen kedves volt, és ugyan a sietésbe a rákszűrésen túl nem sok beszélgetés fért bele, de mikor mondtam, hogy pár hónapja elhagytam a fogamzásgátlót, és menzesz azóta sehol, nézetett egy teljes vér- és hormonképet, visszamenéskor meg volt UH és Duphaston recept, hogy megjöjjön végre. Egyébként ezen kívül semmi rendelleneset nem talált, PCO ciszták hiányában kizárva, mindenféle értékek jók voltak, úgyhogy ugyanazt mondta, mint mindenki más: ha továbbra is rakoncátlankodik a ciklus, amikor babát akarok, utána kell nézni tüzetesebben, amúgy meg találkozzunk egy év múlva. Ez olyan nyolc évvel ezelőtt volt, közben más maradandó nőgyógyászos tapasztalatot nem szereztem, eljártam évi egyszer rákszűretni ugyanoda, ahhoz aki épp dolgozott aznap, bejött a képbe M., megint felírattam a fogamzásgátlót (minden további érdeklődés nélkül ugyanazt a brutált kaptam, mint előtte, pedig egyértelmű volt, hogy semmit sem segít pl. a hajhulláson, ami miatt eredetileg javasolták); 2007 őszén voltam utoljára Aszódinál egy pár hónapos gyógyszerszünetben, megint vérvétel, megint minden rendben találtatott, megint nem volt fontos, hogy két-háromhavonta volt menzeszem, megint kaptam progeszteront meghozásra. Nagyjából két év múlva teljesen leálltam a fogamzásgátlóval, átlagban évi hét ciklusom volt, többnyire olyan hosszúak, hogy (most már tudom) valószínűleg nem sokszor következett be peteérés; néha gumival, néha megszakítással védekeztünk, majd úgy 2010 vége óta sehogy, mivel akkor már sejtettük, hogy M. visszatérő mellékheregyulladásai és az én bénácska működésem mellett, úgysem valószínű a spontán teherbeesés, ha meg megtörténik, akkor jöjjön.
Aszódi doktornőhöz idén februárban kerültem vissza, elég kétségbeesetten (következő bekezdésben mesélem, hogy miért), mert ő volt az egyetlen nőgyógyász, akire úgy emlékeztem, hogy lelkiismeretes volt, hiszen kérés nélkül vérviszgálatra küldött, meg hát egy nővel talán mégis jobban megbeszéli az ember lánya a kétségeit. Természetesen ezúttal a magánrendelésére mentem, ahol előadtam the story so far, megnézte és újfent jónak találta az eredményeinket, viszont sok segítségemre nem volt: nem nagyon akart hozzászólni, hogy mik is a lehetőségek a frissen felfedezett inzulinrezisztenciával és mégis mennyire súlyos az enyém. Azt mondta, hogy szerinte még legalább fél évig próbálkozzunk segítség nélkül - mindezt, miután ugye előadtam mindent, az örök életemben összevissza ciklushossztól, a több mint egy éve védekezés nélküli szexen át, a nem túl bíztató életkoromig. A tizenöt perces móka mindennemű vizsgálat nélkül tizenöt ezerbe került (jó kis percdíj, természetesen számla nélkül), és búcsuzóul még hozzátette, hogy a leleteken található dicséretes számok ellenére, abban a konkrét (egyébként stimulált) ciklusban gyakorlatilag nulla az esélyem a teherbeesésre. Ekkor már annyira egyértelmű volt, hogy ugyan valóban kedves, de szakmailag elég kérdőjeles, hogy nem is értetlenkedtem tovább, hogy ha a Clostilbegyt most ennyire "hasznos" volt, akkor mégis miért képzeli, hogy nélküle kellene még hat hónapig türelmeskednünk...
A továbbiakban Dr. Not Much Use.
Dr. Gasztonyi Zoltán - ő egy adott volt (beékelődött a fenti két látogatás közé), ugyanis 2012 elején kezdő lépésként az Országos Gyermekegészségügyi Intézet Családtervező Központjába jelentkeztünk, hogy lássuk, hogyan kellene tudatosan gyereket csinálni, ha már hűbele-módon nem jött össze. Ez egy átlagosan szaporodóképes pároknak létrehozott egész hasznos állami program, aminek keretén belül egyszeri húszezres tarifáért elvégeznek egy csomó mindent (spermateszt, andrológiai konzultáció, hormonkép, nőgyógyászati vizsgálat, immunitás különböző betegségekre, stb.), majd egy évig végigkövetik a gyerekgyártási procedúrát (ilyen extrákkal, hogy étkezési szakértő meg párterapeuta), ha összejön, akkor tizenkét hétig gondoz a védőnőjük (az árban van genetikai tanácsadás és mindenféle koraterhességi szűrés), ha nem, akkor továbbküldenek minden eredményeddel a meddőségi specialistákhoz; akkor optimistán még meg voltunk győződve, hogy nekünk ennyi segítség épp elég lesz. Az orvosuk nevére persze rákerestem, bár nem nagyon tüzetesen, mert ott úgysem válogathattam volna, ő volt az egyetlen nőgyógyász - negatív oldalon annyit láttam, hogy némileg arrogáns és pénzéhes, de ugyanakkor tévéműsorokban rendszeres meghívott, nyilatkozgat és tanácsokat osztogat, úgyhogy én inkább örültem, hogy ilyen elismert szakember kezei közé kerülök.
Első találkozáskor neki is elmondtam az egész életnyi előzményt, és mivel akkorra két és fél görbém is volt, láthatta, hogy már egy hónapon most is jóval túl vagyok ciklushosszilag; az UH szerint luteálisban voltam, volt némi sárgatest, úgyhogy mondta, hogy meg fog jönni hamarosan - és minden további nélkül írt egy Clostilbegyt receptet, hogy harmadik ciklusnaptól kezdjek majd el szedni napi két szemet, és harmadik és ötödik nap között jelenjek meg a laborban hormonokat nézetni. Not quite so impressed, de végülis elég szimpatikus is volt a fanyar humorával, és hát vakon bízó kezdő voltam, így természetesen azt tettem, amit kért - de mivel akkoriban még igencsak hiányosan informálódtam termékenységügyileg, bár voltak kétségeim, de azzal a jelszóval, hogy ha lenne jelentősége, biztos figyelmeztetett volna, harmadik napon elkezdtem a tablettát, és csak ötödiken mentem vérvételre; el lehet képzelni, hogy az FSH meg az LH szint mennyire volt releváns ezek után. Következő alkalomra már okosabban jelentem meg, rákérdeztem erre is, de csak legyintett hogy jól van az, ahogy a 2,35 TSH szintemre is tette, annak ellenére, hogy a csapból is az folyik, hogy inkább ennek a fele lenne jó; és, akár előzőleg a háziorvosom, ő is megemlítette az inzulinrezisztencia lehetőségét, és elküldött terheléses mérésre. Közben folyt a következő ciklus, a gyógyszer ellenére a tüszőm alig nőtt, magyarázatot és választ nem kaptam semmire, az UH meg úgy lett időzítve, hogy a magánrendelésre kelljen mennem az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központba, ahol alkalmanként számlás nyolcezerért rendelkezésre állt (heti kétszer lehetett volna OGyEI, de természetesen se a közvetlenül előtte, se a közvetlen utána ciklusnap nem volt jó, csakis az az egy, amikor a saját klinikáján tartózkodott), igaz úgy, hogy a vizsgálatom közben végig bent volt két asszisztens(?) csaj, akikkel azt tárgyalta meg, hogy hogy kell csengőhangot beállítani az új telefonján. Végül azt a lassan növekedő tüszőt teljesen leírta (kommentár nélkül, csak úgy odavetve, hogy rossz), és a következő ciklusra felírta a Gonal-f injekciót - akkor kezdtem el rémülten más orvost keresni, amikor hazaérve utánaolvastam, hogy az pontosan mi is, mennyire durva (és esetemben átmenettelen), és általában mire használatos; soha többet nem mentem vissza hozzá.
A továbbiakban Dr. Couldn't Care Less.
Dr. Hajnáczky Károly... róla ódákat zengtem az elmúlt fél év csomó posztjában, ennél tovább nem is nagyon részletezném, mert így is elég meseszerűnek tűnhet. Szakmailag teljesen elégedett vagyok vele, alapos és odafigyelős, bármilyen érdeklődésemre mindig részletes magyárazattal reagál, és egyetlen kivétellel minden, amit mondott és tett, ezer helyen alátámaszást nyert, akárhányszor és akárhol olvastam vagy kérdeztem utána; egyetlen negatívumként talán azt tudnám megemlíteni, hogy az inzulinrezisztenciámat nem tartja komoly meddőséggel kapcsolatos problémának - ugyanakkor a kollegái diagnózisát és kezelését teljes mértékben elfogadta, és sosem próbált lebeszélni a gyógyszer szedéséről... good enough for me. Emberileg egy csoda, türelmes, kedves, udvarias, ha nem találkoztam volna vele, nem hittem volna, hogy filmeken kívül létezik ilyen tündéri orvos... heti kétszer magánrendel, de ahányszor szükség van rá esedékes UH miatt, mindig megoldja valahogy a dolgot - akár úgy is (talán említettem is már, mert ami konkrétan engem illet ez volt a döbbenet csúcsa), hogy egy ünnepi hosszú hétvég kellős közepén egy darab páciens miatt bejött a rendelőbe, hogy ne késsük le a tüszőrepesztő időzítését. Anyagilag is elég elképesztően intézi a dolgokat: tizenkétezer nála egy alkalom (amiről számlát is ad), de aki visszajárója, annak egy cikluskövetés kerül ennyibe, ami annyi jelent, hogy ha havonta nyolcszor kell ezért az árért megnéznie, akkor annyiszor teszi. Sajnos nagyon elfoglalt, a kórházban is sokat dolgozik és magánban is rengeteg betege van, így újakat nem nagyon fogad, és időpontot sem tud adni: oda kell menni a rendelőbe, és várni kell, amíg sorra nem kerülök - ez átlagban három-öt ember, vagyis legrosszabb esetben másfél óra várakozás, de inkább kevesebb, mert van aki csak receptért vagy rövid megbeszélésre ugrik be.
Nyoma sincs benne a buta sértettségnek vagy rosszul értelmezett büszkeségnek: miután a hormonoktól kezdve az átjárhatóságig mindent ellenőrzött nálam, ő maga mondta, hogy pár hónap próbálkozás után érdemes meddőségi intézethez fordulni, mert ha minden lehetséges ok kezelve van, és mégsem jön a baba, akkor egy sima nőgyógyász annál többet nem tud tenni. Végtelenül hálás vagyok neki, és maximálisan megbízom benne, és amint teherbe esek, rohanok vissza hozzá, mert senki más kezébe nem szeretném adni a gyerekem életét.
A továbbiakban Dr. Best Ob/Gyn Alive. :)
Dr. Szűcs Zoltán - ő véletlen volt, amikor a Budai Meddőségi Központba érkeztem az első vizsgálatra, valamiért hozzá kerültem; akkor még nem is tudtam, hogy lehet orvost választani, és talán jobb is így, mert biztos megszenvedtem volna a döntéssel. Utólag néztem utána ugyanis a neveknek, és hát minden kollegája ismertebb, és a korukból kiindulva gondolom tapasztaltabb is, úgyhogy nem tudom kit kértem volna...de az is lehet hogy épp őt, végülis egyszer már rendesen befürödtem egy híres-neves gyógyásszal. A saját dokim után nyilván nehéz lenne hasraesnem tőle (vagy bárkitől for that matter), de alapvetően minden rendben van vele, nincs panaszom. Nem mondható túlzottan barátságosnak, és magától csak a szigorúan szükséges információkat osztja meg, de semmiképpen sem elutasító vagy bunkó, és eddig teljesen korrekt volt, minden kérdésemre érthető választ adott; első alkalmas orvosozóknak nem ajánlanám, de ha az ember nagyjából már képben van, és tudja, hogy miről kell érdeklődni, akkor teljesen megfelelő. Az az egy dolog nem tetszett, hogy közvetlenül inszem előtt nem volt UH, de az gondolom helyi protokoll, és nem csak ő csinálja így, hanem a többi ottani orvos is; nem is lehet csodálkozni, hiszen nagyon leterheltek és időhiányosak, és végülis ingyen szolgáltatják azt, amit más kórházak sok tíz- és százezerért.
A továbbiakban Dr. Baby Making Specialist.
Hát valahogy így.
Bár nagyon örülök minden olvasónak itt a blogon, nem szoktam erőltetni a kommunikációt, mert én sem szívesen járnék olyan helyre, ahol folyton kommenteket vadászó posztok születnek. De most kivételesen megkérnék mindenkit, aki erre jár (akár most, akár hónapok vagy évek múlva) és van kedve, hogy a saját történeteivel egészítse ki a listát.
Leghasznosabb nyilván az lenne, ha teljes neveket emlegetnétek, de már a kórház plusz doki kezdőbetűi is nagy segítség lehet annak, aki konkrét embernek próbál utánanézni. Továbbá ha valaki már a saját blogján megírta a hasonló dolgait, hálás lennék egy linkért az adott bejegyzéshez, hogy kéznél legyen annak, aki erre téved - de ha nem akarjátok/meritek saját nick alatt, akkor persze nyugodtan jöhet a rövidített verzió (vagy nem csak) névtelen hozzászólásban is. Előre is köszönöm!
2012. augusztus 2., csütörtök
Marching on
Nah, voltam tegnap a dokinál, kegyetlen ez a szabadságos féligrendelés, annyira tele volt a váró, hogy volt, akinek állni kellett. Igazából csak egy gyorsat egyeztetni mentem, meg gyógyszert* feliratni, úgyhogy velem jól járt mindenki; vagy hát mivel ebben a ciklusban csak szerdánként tud megnézni, nem vett el pénzt (bolond ez az ember), úgyhogy nem is tudom, ki járt jobban. A lényeg az, hogy szerinte emiatt ne hagyjunk ki egy hónapot, úgyis tudjuk már, hogy ez a gyógyszer adag engem nem stimulál túl, úgyhogy jövő héten lesz egy UH, aztán utána ha nem sikerül szereznie egy helyettesítőt, legfeljebb kitalálunk valami köztes megoldást.
Kérdeztem tőle a meddőségi központot is, azt mondta nyugodtan jelentkezzek be, úgyis későre adnak időpontot, és legfeljebb majd le kell mondani. Az ő javaslata a Budai Meddőségi Centrum vagy a Kaáli Intézet volt, és mondta, hogy majd említsem meg a nevét, ha jelentkezek; én az utóbbi mellett döntöttem. A Kaáliról nyilván tudom, hogy világhírű intézmény, ennek megfelelően rengeteg a külföldi páciens, sok a pénz, és nagyságrendekkel jobbak a körülmények, mint egy állami kórházban - ugyanakkor pont a népszerűség miatt állítólag nagyon hosszúak a várólisták. A BMC a János Kórház része, és ott nekünk mellékheregyulladásos menet kapcsán nagyon jó tapasztalatunk van az urológia ügyelettel, úgyhogy megelőlegezem a bizalmat a meddőségis részlegnek is; sok jót olvastam róla egyébként fórumokon is, állítólag szakmailag és emberileg is nagyon ügyesek. Tegnap este röviden leírtam nekik a történetünket a weboldalon talált e-mail címre, és ma reggel már várt is a válasz, hogy fel fognak hívni időpontegyeztetés miatt - hát, ha majd gyereket is ilyen reakcióidővel gyártanak nekünk, akkor igencsak elégedett leszek.
Így állunk most, ha telefonálnak, jövök és beszámolok.
* Ezzel kapcsolatosan van egy sztorim, amire még barátunk Gregory House is büszke lehetne, minden gyógyszerfüggő társával egyetemben. Hétfő délután ugye meglehetősen labilis idegállapotban elrobogtam a rendelőhöz, azt remélve, hogy mivel még két nap van augusztusig, ezen a héten szokásos munkarendben ott lesz a doki, és ad receptet - hát nem volt, cserében útközben piros lettem, tehát azonnal lehetett is aggódni, hogy akkor viszont két nap múlva már pont el kellene kezdeni a beszedegetést. Térdemig lógó orral bandukoltam a plázában épp, amikor eszembe jutott, hogy mi bajom lehet attól, ha bemegyek egy gyógyszertárba, előadom a szerencsétlenségemet, és várom, hogy hátha megsajnálnak. Úgyhogy felvettem a legjobb puppy-eyes arckifejezésemet (nem volt nehéz, mert nem voltam a legjobb kedvemben), és elindultam; meglepetésemre inkább csábos mosolyra volt szükség, mert férfiember szolgált ki, úgyhogy gyorsan váltottam is, és a kétségbeesés és flörtölés határán egyensúlyozva mondtam neki, hogy így jártam, kérek szépen gyógyszert. És a pofátlanságot tetőzendő akkor már nem csak Clostilbegytet, hanem Meforalt is kértem, így legalább nyaralás előtt nem kell házidokihoz rohannom; azóta már az előbbit a doki is felírta, úgyhogy most be vagyok biztosítva.
Szóval ennyire egyszerű ez; egy füzetbe ugyan be lettem írva, mert ha vinnék majd utólag receptet, akkor az ár egy része visszajárna (a támogatott gyógyszerek miatt), de az mindegy, ha majd valami drogos pillanatomban szükség lesz a bűnözői karrierem ilyenirányú folytatásához, van épp elég patika Budapesten.
Kérdeztem tőle a meddőségi központot is, azt mondta nyugodtan jelentkezzek be, úgyis későre adnak időpontot, és legfeljebb majd le kell mondani. Az ő javaslata a Budai Meddőségi Centrum vagy a Kaáli Intézet volt, és mondta, hogy majd említsem meg a nevét, ha jelentkezek; én az utóbbi mellett döntöttem. A Kaáliról nyilván tudom, hogy világhírű intézmény, ennek megfelelően rengeteg a külföldi páciens, sok a pénz, és nagyságrendekkel jobbak a körülmények, mint egy állami kórházban - ugyanakkor pont a népszerűség miatt állítólag nagyon hosszúak a várólisták. A BMC a János Kórház része, és ott nekünk mellékheregyulladásos menet kapcsán nagyon jó tapasztalatunk van az urológia ügyelettel, úgyhogy megelőlegezem a bizalmat a meddőségis részlegnek is; sok jót olvastam róla egyébként fórumokon is, állítólag szakmailag és emberileg is nagyon ügyesek. Tegnap este röviden leírtam nekik a történetünket a weboldalon talált e-mail címre, és ma reggel már várt is a válasz, hogy fel fognak hívni időpontegyeztetés miatt - hát, ha majd gyereket is ilyen reakcióidővel gyártanak nekünk, akkor igencsak elégedett leszek.
Így állunk most, ha telefonálnak, jövök és beszámolok.
* Ezzel kapcsolatosan van egy sztorim, amire még barátunk Gregory House is büszke lehetne, minden gyógyszerfüggő társával egyetemben. Hétfő délután ugye meglehetősen labilis idegállapotban elrobogtam a rendelőhöz, azt remélve, hogy mivel még két nap van augusztusig, ezen a héten szokásos munkarendben ott lesz a doki, és ad receptet - hát nem volt, cserében útközben piros lettem, tehát azonnal lehetett is aggódni, hogy akkor viszont két nap múlva már pont el kellene kezdeni a beszedegetést. Térdemig lógó orral bandukoltam a plázában épp, amikor eszembe jutott, hogy mi bajom lehet attól, ha bemegyek egy gyógyszertárba, előadom a szerencsétlenségemet, és várom, hogy hátha megsajnálnak. Úgyhogy felvettem a legjobb puppy-eyes arckifejezésemet (nem volt nehéz, mert nem voltam a legjobb kedvemben), és elindultam; meglepetésemre inkább csábos mosolyra volt szükség, mert férfiember szolgált ki, úgyhogy gyorsan váltottam is, és a kétségbeesés és flörtölés határán egyensúlyozva mondtam neki, hogy így jártam, kérek szépen gyógyszert. És a pofátlanságot tetőzendő akkor már nem csak Clostilbegytet, hanem Meforalt is kértem, így legalább nyaralás előtt nem kell házidokihoz rohannom; azóta már az előbbit a doki is felírta, úgyhogy most be vagyok biztosítva.
Szóval ennyire egyszerű ez; egy füzetbe ugyan be lettem írva, mert ha vinnék majd utólag receptet, akkor az ár egy része visszajárna (a támogatott gyógyszerek miatt), de az mindegy, ha majd valami drogos pillanatomban szükség lesz a bűnözői karrierem ilyenirányú folytatásához, van épp elég patika Budapesten.
2012. július 13., péntek
Ez egy gyönyörű nap!
Azt hiszem bátran állíthatjuk, hogy meglehetősen hullámzó a kedélyállapotom! :) Merthogy a címben nyoma sincs az iróniának... ez a tényleg az, minden péntekségével és tizenháromságával együtt.
Hú, meddig is menjek vissza a mesélésben...?
Lássuk csak, ott maradtunk el, hogy szomorú voltam és piros, ciklus kezdetén, és épp az aktuális Clostilbegyt adagot nyomattam lefelé. Az első UH e hét hétfőn volt, CD12, és a nyálkahártya szempontjából jóra sikeredett, tüsző szempontjából nem annyira: mindkettő 8 mm volt (és bal oldalinak tűnt a domináns). Kaptam Merional szurit, és szerdán mentem a következő kukkolásra, CD14 amikor is már a másik oldalon, a jobbon is felbukkant egy 13 mm-es tüsző, amit a doki ki si nevezett dominánsnak, és megtámogatta egy újabb Merional adaggal.
Imádom amúgy ezt az embert, ezt muszáj megint megjegyeznem, mert nem lehet elégszer ismételni - egyszerűen annyira kedves és figyelmes és udvarias, hogy az valami elképesztő, mintha nem is ugyanaz a faj lenne, mint az előző nőgyógyászom; olyanokat csinál, hogy elnézést kér, amiért mozgatnia kell az UH fejét bennem, mert nem azonnal találja meg, amit keres... és nyugtatóan megsimogatja az arcomat, ha aggódom... annyira hálás vagyok, hogy rátaláltam, hogy elmondani sem tudom.
Továbbá amit még szintén imádok az a lányok... Két dolog is történt ezen a fronton, először is egyik csajszi csinált egy titkos topikot, ahova átköltöztünk a sok ismeretlen beeső elől, és ott van mindenki a régiek közül, akik fél éve olyan aranyosan és segítőkészen befogadtak engem; megint nagyon pörgős a beszélgetés, jó oda járni, teljesen feltölt. Aztán a Szandrus (ő az, akinek én voltam a sajnos nem is annyira szerencsés szerencsehozója... és akit nagyon-nagyon megszerettem) bevezetett egy másik csoportba is, ahol szintén van néhány nagyon szimpatikus és értelmes ember - ők csetelnek is egymással, tegnapelőtt én is beszálltam, és annyira de annyira jó volt... édesek, viccesek, és teljesen megértenek, hiszen ugyanazon megyünk keresztül, ugyanarra vágyunk és gondolunk folyton; őket azért kedvelem, mert felfogásban sokkal közelebb állnak hozzám, kicsit kevesebb az ezotérikus magyarázat és értelmetlen bíztatgatás, és sokkal több a pragmatikus, realista, de ugyanakkor moderáltan igenis reménykedő hozzáállás. Mindkettő kell, mindkettő jót tesz, most valahogy különösen jót.
Nah visszatérek a lényegekre... Azt el is felejtettem mondani például, hogy M. megint volt egy spermateszten - ugyanott csinálták, ahol az előzőt, tehát alaktanilag még mindig nem elemezték ki a dolgokat, de ingyenes ismétlési lehetőség volt, úgyhogy megcsináltattuk, aztán pár hónap múlva lehet hogy megpróbálunk egyet máshol is, de leginkább nem lesz rá szükség... :) Az eredmények egyébként nagyjából megfelelnek a múltkorinak, a koncentráció kicsit rosszabb, de ekkora ingadozás simán belefér szerintem, főleg úgy, hogy még így is bőven határértékek fölött van; minden esetre el fog menni az andrológushoz is, a mellékheregyulladásai miatt úgyis érdemes lenne néhány kérdést feltenni neki is. Amúgy valószínűleg javulnak is majd a dolgok, mert olyan két héttel ezelőtt elhagyta a cigit... hihetetlenül büszke vagyok rá, hogy húsz év után egyik napról a másikra képes volt megtenni, és mindig elképedek azon, hogy mennyire erős: teljesen hidegen hagyja mindenféle trigger, körülötte cigiző emberek, idegesítő szituációk... egyszerűen képes valahogy az úton maradni minden ellenére, és ennek annyira örülök, annyit aggódtam miatta mindig, és már nem kell.
És most tényleg vissza: ma reggel megint volt UH, CD16 és szép nyálkahártya meg egy rekorder 21 mm tüsző, úgyhogy kaptam repesztő szurit; mindkét oldalon talált amúgy tüszőt, és örömömben azt el is felejtettem tisztázni, hogy ez a domináns most akkor melyik is, de arra tippelek, hogy a jobb oldali nem lehet, mert másfél nap alatt azért ennyit nem tudhatott nőni. Ilyen hamar még sosem volt ovulációm szerintem, ami a doki szerint azt jelenti, hogy jól reagálok a kezelésre, és kezd helyreállni a hormonháztartásom; ő ugyan nem hisz abban, hogy nekem szükségem van a Meforal-kezelésre, de szerintem annak is lehet valamilyen hatása, mert ma reggel pl. 63,7 kilót mutatott a mérleg, tehát a súlyom is szép fokozatosan, de folyamatosan bandukol lefelé.
Dokinál nagyon hamar végeztem, úgyhogy útban a dolgozó felé elmentem az egyik kedvenc budapesti helyemre, ami a Rózsák terén levő katolikus templom kertje; ide jár Apu misékre, és néha mikor nála vagyok, estefelé sétálgatni is szoktunk arrafelé - nagyon szép, csendes, nyugis, zöld folt a rohanásban. Ücsörögtem egyet a padon, fújt a szél és kellemes hűvös volt, csomó madárka reggelizett a bokrokban, én meg beszélgettem kicsit az Istennel (aki amúgy szerintem itt kivételesen a jobb toronyban lakik). És miközben ugyanazokat kértem, amiket mindig is szoktam sorstól, univerzumtól, irányító erőtől, vagy bárki is az, akiben hiszek, valami nagy nyugalom és kellemes ellazulás szállt meg, és sírnom kellett, sőt még most is összeszorul a torkom, ha felidézem az érzést. Egyáltalán nem szomorú könnyek voltak, inkább valahogy meghatódottak, hogy milyen szép is ez a világ, és olyan jó benne lenni, és annyi csoda történt már velem az életben, természetes, hogy ez is rendben lesz, hiszen minden jel arra mutat. Hát így...
Hú, meddig is menjek vissza a mesélésben...?
Lássuk csak, ott maradtunk el, hogy szomorú voltam és piros, ciklus kezdetén, és épp az aktuális Clostilbegyt adagot nyomattam lefelé. Az első UH e hét hétfőn volt, CD12, és a nyálkahártya szempontjából jóra sikeredett, tüsző szempontjából nem annyira: mindkettő 8 mm volt (és bal oldalinak tűnt a domináns). Kaptam Merional szurit, és szerdán mentem a következő kukkolásra, CD14 amikor is már a másik oldalon, a jobbon is felbukkant egy 13 mm-es tüsző, amit a doki ki si nevezett dominánsnak, és megtámogatta egy újabb Merional adaggal.
Imádom amúgy ezt az embert, ezt muszáj megint megjegyeznem, mert nem lehet elégszer ismételni - egyszerűen annyira kedves és figyelmes és udvarias, hogy az valami elképesztő, mintha nem is ugyanaz a faj lenne, mint az előző nőgyógyászom; olyanokat csinál, hogy elnézést kér, amiért mozgatnia kell az UH fejét bennem, mert nem azonnal találja meg, amit keres... és nyugtatóan megsimogatja az arcomat, ha aggódom... annyira hálás vagyok, hogy rátaláltam, hogy elmondani sem tudom.
Továbbá amit még szintén imádok az a lányok... Két dolog is történt ezen a fronton, először is egyik csajszi csinált egy titkos topikot, ahova átköltöztünk a sok ismeretlen beeső elől, és ott van mindenki a régiek közül, akik fél éve olyan aranyosan és segítőkészen befogadtak engem; megint nagyon pörgős a beszélgetés, jó oda járni, teljesen feltölt. Aztán a Szandrus (ő az, akinek én voltam a sajnos nem is annyira szerencsés szerencsehozója... és akit nagyon-nagyon megszerettem) bevezetett egy másik csoportba is, ahol szintén van néhány nagyon szimpatikus és értelmes ember - ők csetelnek is egymással, tegnapelőtt én is beszálltam, és annyira de annyira jó volt... édesek, viccesek, és teljesen megértenek, hiszen ugyanazon megyünk keresztül, ugyanarra vágyunk és gondolunk folyton; őket azért kedvelem, mert felfogásban sokkal közelebb állnak hozzám, kicsit kevesebb az ezotérikus magyarázat és értelmetlen bíztatgatás, és sokkal több a pragmatikus, realista, de ugyanakkor moderáltan igenis reménykedő hozzáállás. Mindkettő kell, mindkettő jót tesz, most valahogy különösen jót.
Nah visszatérek a lényegekre... Azt el is felejtettem mondani például, hogy M. megint volt egy spermateszten - ugyanott csinálták, ahol az előzőt, tehát alaktanilag még mindig nem elemezték ki a dolgokat, de ingyenes ismétlési lehetőség volt, úgyhogy megcsináltattuk, aztán pár hónap múlva lehet hogy megpróbálunk egyet máshol is, de leginkább nem lesz rá szükség... :) Az eredmények egyébként nagyjából megfelelnek a múltkorinak, a koncentráció kicsit rosszabb, de ekkora ingadozás simán belefér szerintem, főleg úgy, hogy még így is bőven határértékek fölött van; minden esetre el fog menni az andrológushoz is, a mellékheregyulladásai miatt úgyis érdemes lenne néhány kérdést feltenni neki is. Amúgy valószínűleg javulnak is majd a dolgok, mert olyan két héttel ezelőtt elhagyta a cigit... hihetetlenül büszke vagyok rá, hogy húsz év után egyik napról a másikra képes volt megtenni, és mindig elképedek azon, hogy mennyire erős: teljesen hidegen hagyja mindenféle trigger, körülötte cigiző emberek, idegesítő szituációk... egyszerűen képes valahogy az úton maradni minden ellenére, és ennek annyira örülök, annyit aggódtam miatta mindig, és már nem kell.
És most tényleg vissza: ma reggel megint volt UH, CD16 és szép nyálkahártya meg egy rekorder 21 mm tüsző, úgyhogy kaptam repesztő szurit; mindkét oldalon talált amúgy tüszőt, és örömömben azt el is felejtettem tisztázni, hogy ez a domináns most akkor melyik is, de arra tippelek, hogy a jobb oldali nem lehet, mert másfél nap alatt azért ennyit nem tudhatott nőni. Ilyen hamar még sosem volt ovulációm szerintem, ami a doki szerint azt jelenti, hogy jól reagálok a kezelésre, és kezd helyreállni a hormonháztartásom; ő ugyan nem hisz abban, hogy nekem szükségem van a Meforal-kezelésre, de szerintem annak is lehet valamilyen hatása, mert ma reggel pl. 63,7 kilót mutatott a mérleg, tehát a súlyom is szép fokozatosan, de folyamatosan bandukol lefelé.
Dokinál nagyon hamar végeztem, úgyhogy útban a dolgozó felé elmentem az egyik kedvenc budapesti helyemre, ami a Rózsák terén levő katolikus templom kertje; ide jár Apu misékre, és néha mikor nála vagyok, estefelé sétálgatni is szoktunk arrafelé - nagyon szép, csendes, nyugis, zöld folt a rohanásban. Ücsörögtem egyet a padon, fújt a szél és kellemes hűvös volt, csomó madárka reggelizett a bokrokban, én meg beszélgettem kicsit az Istennel (aki amúgy szerintem itt kivételesen a jobb toronyban lakik). És miközben ugyanazokat kértem, amiket mindig is szoktam sorstól, univerzumtól, irányító erőtől, vagy bárki is az, akiben hiszek, valami nagy nyugalom és kellemes ellazulás szállt meg, és sírnom kellett, sőt még most is összeszorul a torkom, ha felidézem az érzést. Egyáltalán nem szomorú könnyek voltak, inkább valahogy meghatódottak, hogy milyen szép is ez a világ, és olyan jó benne lenni, és annyi csoda történt már velem az életben, természetes, hogy ez is rendben lesz, hiszen minden jel arra mutat. Hát így...
Most úgy érzem, jönni fog az aktuálisan vágyott csoda is... valahogy merek hinni benne, de megmagyarázni nem tudnám, hogy miért. Talán mert annyi minden összejött, hogy ezek a mostani ideális körülmények kialakuljanak, hogy nem lehet véletlen - és nem lehet máképp. A virtuális környezetemben az utóbbi időben annyi mindenkiről derültek ki rossz dolgok... fizikai állapotok vagy betegségek, amik miatt nem lehet baba, vetélések; ilyenkor mindig elszégyellem magam, az utóbbinál az irigykedéseim miatt, amiket hiába próbálok, képtelen vagyok visszafogni, amikor valakinek sikerül az a pozitív teszt, ami nekem még sosem, az előbbieknél meg... Igazából bármennyire is elkeseredem, amikor spontán ciklusban rossz minőségű és stimuláltban lassan növekedő petét termel a testem, velünk semmi komoly baj nem történt - a koromon kívül semmi sem szól az ellen, hogy lehet még nekem akárhány gyerekem, csak türelemmel ki kell várni. M. minden betegeskedése ellenére, csodával határos módon makkegészséges, ami a termékenységét illeti; nekem mindkét petevezetékem átjárható, a méhem tökéletes, gyógyszeres rásegítéssel a hormonjaim és ezáltal a petéim is rendben vannak - ennél többet kívánni sem lehetne. Ennek kapcsán kívánok tehát: egy babát, áprilisra; mert ha most megfogan, akkor még arra is van esély, hogy Anyu szülinapján szülessen, ami mennyire szép lenne már...
Gyere-gyere kismalac, költözz a hasamba!
2012. április 11., szerda
Zagyvavagyok
Tegnap reggel még sírva autóztam be a dolgozóba, most meg szinte semmi átmenet nélkül jó kedvem van - ki érti ezt, kérdezem megint...
Mióta nem írtam, a fórumon lett még egy pozitív teszt, és időközben csatlakoztam egy amerikai beszélgetősbe is, ahol minden próbálkozó 35 év feletti (tök jófej nőcik), ahol szintén volt egy sikersztori. Ez állítólag lavina, és ilyenkor sokakat elsodor - I wish!
Engem szinte biztos hogy nem fog, bár többet sosem mondom, hogy soha, mert láttam már egy-két elképzelhetetlent. De a hasam továbbra is szurkál-nyom, és ma reggelre már egyértelműen lennebb esett a hőm is; igazából már tegnap látszott, csak akkor még csaltam két tizedet felfele kerekítve... mitha az számítana, ami a görbén van; a lényeg, hogy ma már egyértelmű volt a csökkenés, úgyhogy holnap vagy legkésőbb pénteken pirosra számítok. Tesztelni nem tesztelnem, mert nem látom értelmét pazarolni, főleg hogy csak 25-ös erősségűm van, vagyis egy negatívba még simán belemagyaráznám, hogy túl korai volt, és titokban reménykednék tovább, mint egy libácska - ovulációs tesztből nagyon sokam van, úgyhogy azt néztem már két reggelen át, hiszen állítólag keresztreakció miatt jóstesztként működik (kipróbáltam, tüszőrepesztő szuri után, ami HCG hormont tartalmaz, és valóban lett rajta második csík, bár csak halvány), de persze teljesen negatív lett.
Vagyis leírtam ezt a ciklust, de persze amíg piros nem leszek mindig ott van az a kis sugár, hogy hátha mégis, és ez ellen nem tudok tenni, bármilyen racionálisan átgondolom, és bármennyire próbálok már csak önvédelemből is a realitás talaján maradni.
Ami ezen a bugyuta huzavonámon kívül konkrétan történt az az, hogy megjött a CD25/8DPO progeszteron eredményem, és megint jó lett, illetve több mint jó: 85,2 nmol/l (26,79 ng/ml), ahol 3,00 – 68,00 a referenciatartomány. Ma elmentem a dokihoz ezzel, aki szokás szerint ennivaló volt, odahívta az asszisztensnőjét és ujjongott miközben megmutatta neki; azt mondta, el sem kell mennem ciklus eleji hormonsorért, mert ha ez ennyire jó lett, akkor a többivel sem lehet baj. Azért el fogok, a saját lelki nyugalmamért egyszer s mindenkorra megnézetek minden potenciális bajforrást - elhiszem neki, hogy rendben vannak, már azért egy kis betekintést kaptam a dologba (még akkor is ha esetleg hamisak a múltkori számok a gyógyszer miatt), de azért annak van egy kis esélye, hogy ő sem emlékszik minden egyes eddigi lépésünkre, és lehet hogy azt hiszi, egyszer a legelején már túl voltunk azokon az eredményeken.
Szerinte ennek a ciklusnak is lehet még jó vége, de ha esetleg nem, akkor a következőt is kezdjük Clostilbegyttel, majd ha szükséges lesz folytassuk Merionallal és tüszőrepesztéssel; aztán ha az sem sikerül, akkor nézzünk egy petevezeték átjárhatóságot. Erre ő egy laparoszkópiás műtétet javasol, ami altatásban történik két napos kórházi fekvéssel, és azért jó, mert egyrészt az ad a legpontosabb képet minden eljárás közül, illetve adott esetben ha olyasmit látnak, akkor ott rögtön ki is tudják javítani. Hát reméljük nem kerül rá sor, de ha igen, akkor annak is örülök, hogy továbbra is ilyen célirányosan mozgunk, és ha baj van, akkor majd a megfelelő lépéseket meg tudjuk tenni - semmi értelme több hónapig szenvedni a hormonkezeléssel, ha fiziológiai okokból úgy sem jöhet össze a terhesség; ennyi idősen minél hamarabb haladni kell tovább, ha muszáj, akkor lombik felé.
De nem akarok ennyire lőre ugrálni - most ott tarunk, hogy várom a csodát, ami rámcáfol, vagy a pirosat, ami új startvonalhoz állít. És hálás vagyok hogy M. egy édes, megértő, támogató tündér, aki újabban folyamatosan kimutatja hogy szeret, és még akkor is egész jól elvisel, mikor látszólag ok nélkül csaponganak a hangulataim. Néha komolyan elgondolkozom azon, hogy nem tudom, mivel érdemeltem meg ezt az embert...
Mióta nem írtam, a fórumon lett még egy pozitív teszt, és időközben csatlakoztam egy amerikai beszélgetősbe is, ahol minden próbálkozó 35 év feletti (tök jófej nőcik), ahol szintén volt egy sikersztori. Ez állítólag lavina, és ilyenkor sokakat elsodor - I wish!
Engem szinte biztos hogy nem fog, bár többet sosem mondom, hogy soha, mert láttam már egy-két elképzelhetetlent. De a hasam továbbra is szurkál-nyom, és ma reggelre már egyértelműen lennebb esett a hőm is; igazából már tegnap látszott, csak akkor még csaltam két tizedet felfele kerekítve... mitha az számítana, ami a görbén van; a lényeg, hogy ma már egyértelmű volt a csökkenés, úgyhogy holnap vagy legkésőbb pénteken pirosra számítok. Tesztelni nem tesztelnem, mert nem látom értelmét pazarolni, főleg hogy csak 25-ös erősségűm van, vagyis egy negatívba még simán belemagyaráznám, hogy túl korai volt, és titokban reménykednék tovább, mint egy libácska - ovulációs tesztből nagyon sokam van, úgyhogy azt néztem már két reggelen át, hiszen állítólag keresztreakció miatt jóstesztként működik (kipróbáltam, tüszőrepesztő szuri után, ami HCG hormont tartalmaz, és valóban lett rajta második csík, bár csak halvány), de persze teljesen negatív lett.
Vagyis leírtam ezt a ciklust, de persze amíg piros nem leszek mindig ott van az a kis sugár, hogy hátha mégis, és ez ellen nem tudok tenni, bármilyen racionálisan átgondolom, és bármennyire próbálok már csak önvédelemből is a realitás talaján maradni.
Ami ezen a bugyuta huzavonámon kívül konkrétan történt az az, hogy megjött a CD25/8DPO progeszteron eredményem, és megint jó lett, illetve több mint jó: 85,2 nmol/l (26,79 ng/ml), ahol 3,00 – 68,00 a referenciatartomány. Ma elmentem a dokihoz ezzel, aki szokás szerint ennivaló volt, odahívta az asszisztensnőjét és ujjongott miközben megmutatta neki; azt mondta, el sem kell mennem ciklus eleji hormonsorért, mert ha ez ennyire jó lett, akkor a többivel sem lehet baj. Azért el fogok, a saját lelki nyugalmamért egyszer s mindenkorra megnézetek minden potenciális bajforrást - elhiszem neki, hogy rendben vannak, már azért egy kis betekintést kaptam a dologba (még akkor is ha esetleg hamisak a múltkori számok a gyógyszer miatt), de azért annak van egy kis esélye, hogy ő sem emlékszik minden egyes eddigi lépésünkre, és lehet hogy azt hiszi, egyszer a legelején már túl voltunk azokon az eredményeken.
Szerinte ennek a ciklusnak is lehet még jó vége, de ha esetleg nem, akkor a következőt is kezdjük Clostilbegyttel, majd ha szükséges lesz folytassuk Merionallal és tüszőrepesztéssel; aztán ha az sem sikerül, akkor nézzünk egy petevezeték átjárhatóságot. Erre ő egy laparoszkópiás műtétet javasol, ami altatásban történik két napos kórházi fekvéssel, és azért jó, mert egyrészt az ad a legpontosabb képet minden eljárás közül, illetve adott esetben ha olyasmit látnak, akkor ott rögtön ki is tudják javítani. Hát reméljük nem kerül rá sor, de ha igen, akkor annak is örülök, hogy továbbra is ilyen célirányosan mozgunk, és ha baj van, akkor majd a megfelelő lépéseket meg tudjuk tenni - semmi értelme több hónapig szenvedni a hormonkezeléssel, ha fiziológiai okokból úgy sem jöhet össze a terhesség; ennyi idősen minél hamarabb haladni kell tovább, ha muszáj, akkor lombik felé.
De nem akarok ennyire lőre ugrálni - most ott tarunk, hogy várom a csodát, ami rámcáfol, vagy a pirosat, ami új startvonalhoz állít. És hálás vagyok hogy M. egy édes, megértő, támogató tündér, aki újabban folyamatosan kimutatja hogy szeret, és még akkor is egész jól elvisel, mikor látszólag ok nélkül csaponganak a hangulataim. Néha komolyan elgondolkozom azon, hogy nem tudom, mivel érdemeltem meg ezt az embert...
2012. március 29., csütörtök
Good to go
Nnna, nagy nehezen elérkeztem a középidőhöz. Összesen ötször voltam ultrahangon, úgy járok már a nőgyógyhoz, mintha sosem lett volna másképp. Továbbra is tündéri az ember amúgy, valósággal ujjong, amikor ígéretes dolgokat lát a kis műszerén; de ne vágjak a dolgok elé...
Az előző bejegyzésbeli után voltam egy következő CD11 majd egy CD13 ultrahangon, és eléggé elszomorodtunk, mert egyik alkalommal sem tudta megtalálni a tüszőt. Kiderült, hogy van ilyen, nem a húgyhólyag miatt volt a múltkor sem, hanem mert néha úgy helyezkednek a dolgok ott belül, hogy nem látható minden zug. Aztán CD14 végre megmutatta a helyzetet: 15 mm volt a domináns tüsző, ami eggyel jobb, mint múlt ciklusban volt az eggyel kevesebbedik napon (ezt csak én értem valószínűleg, de nem is kell több); aznap beadta a negyedik adag Merionalt, és mondta, hogy két nap múlva már valószínűleg megfelelő lesz a méret a repesztésre. Igaza is lett, tegnap 17x21 mm volt a tüsző, és valószínűleg magától is megreped volna napokon belül, de ilyenkor szeretik ezt gyógyszeresen végezni, hogy jobban kiszámítható legyen az együttlét ideális időpontja. Beadott egy Ovitrelle szurit, ami alapvetően mesterséges HCG adag, és mára meg holnapra írt elő kötelező szexet - ez elég viccesen hangzik, belátom.
Mivel most a hőgörbe követésével összevetve valószínűleg egyértelmű lesz, hogy egész pontosan mikor ovulálok jövő hét vége felé nézetek progeszteront, és vissza utána kell mennem kitalálni, hogy mi legyen következő ciklus elején (azon kívül, hogy végre lesz egy teljes hormonkép, mert mondta a doki, hogy a CD3-4 nincs kőbe vésve, ha hétvégre esik még a következő napok eredményei is jók). Lehet, hogy majd nem lesz Clostilbegyt, csak Merional, mert semmi értelme a nyálkahártyát vékonyítani, ha rám úgysincs valami nagy hatással.
Marha drágák amúgy ezek a szurik mind; nem mintha érdekelne más az eredményen kívül, de azért elég csúnya dolog, hogy az embernek gyakorlatilag gazdagnak kell lennie, ha úgy akar gyereket, hogy közben nincs minden rendben a dolgaival. A nőgyógy viszont továbbra is egy imádnivaló, mindent elmagyaráz, dumál velem mindenféléről közben; és ő viszont baromi olcsó, mert nem alkalmanként kér pénzt, hanem egy teljes ciklus lekövetéséért - néha tiszta cikinek érzem, hogy megint ott vagyok és megint nem fizetek, mert velem aztán van dolga. Így állunk.
Az előző bejegyzésbeli után voltam egy következő CD11 majd egy CD13 ultrahangon, és eléggé elszomorodtunk, mert egyik alkalommal sem tudta megtalálni a tüszőt. Kiderült, hogy van ilyen, nem a húgyhólyag miatt volt a múltkor sem, hanem mert néha úgy helyezkednek a dolgok ott belül, hogy nem látható minden zug. Aztán CD14 végre megmutatta a helyzetet: 15 mm volt a domináns tüsző, ami eggyel jobb, mint múlt ciklusban volt az eggyel kevesebbedik napon (ezt csak én értem valószínűleg, de nem is kell több); aznap beadta a negyedik adag Merionalt, és mondta, hogy két nap múlva már valószínűleg megfelelő lesz a méret a repesztésre. Igaza is lett, tegnap 17x21 mm volt a tüsző, és valószínűleg magától is megreped volna napokon belül, de ilyenkor szeretik ezt gyógyszeresen végezni, hogy jobban kiszámítható legyen az együttlét ideális időpontja. Beadott egy Ovitrelle szurit, ami alapvetően mesterséges HCG adag, és mára meg holnapra írt elő kötelező szexet - ez elég viccesen hangzik, belátom.
Mivel most a hőgörbe követésével összevetve valószínűleg egyértelmű lesz, hogy egész pontosan mikor ovulálok jövő hét vége felé nézetek progeszteront, és vissza utána kell mennem kitalálni, hogy mi legyen következő ciklus elején (azon kívül, hogy végre lesz egy teljes hormonkép, mert mondta a doki, hogy a CD3-4 nincs kőbe vésve, ha hétvégre esik még a következő napok eredményei is jók). Lehet, hogy majd nem lesz Clostilbegyt, csak Merional, mert semmi értelme a nyálkahártyát vékonyítani, ha rám úgysincs valami nagy hatással.
Marha drágák amúgy ezek a szurik mind; nem mintha érdekelne más az eredményen kívül, de azért elég csúnya dolog, hogy az embernek gyakorlatilag gazdagnak kell lennie, ha úgy akar gyereket, hogy közben nincs minden rendben a dolgaival. A nőgyógy viszont továbbra is egy imádnivaló, mindent elmagyaráz, dumál velem mindenféléről közben; és ő viszont baromi olcsó, mert nem alkalmanként kér pénzt, hanem egy teljes ciklus lekövetéséért - néha tiszta cikinek érzem, hogy megint ott vagyok és megint nem fizetek, mert velem aztán van dolga. Így állunk.
2012. március 22., csütörtök
Long overdue
Nem jöttem eddig, mert nagyon zajlik az élet, voltunk síelni például, Alpbach továbbra is imádnivaló, M. továbbra is komoly rajongótáborral rendelkezik ott... :) Meg azért is nem jöttem, mert egyelőre, a sok esemény ellenére, még semmi igazán nagy nem történt.
Röviden: kivettem az előző bejegyzésben említett CD4 hormoneredményeimet:
TSH: 1,55 mIU/l (0,40 – 4,00)
Prolaktin: 267,1 mIU/l (70,8 – 566,5) - 12,59 ng/ml (< 24)
FSH: 9,01 U/l (3,85 – 8,78) (< 6-9)
LH: 9,07 U/l (2,12 – 10,89) (< 7)
- vagyis jók, de nem tudni ugye, hogy miért jók, mert ezeket már a gyógyszer befolyásolta.
És sajnos ennek a ciklusnak az elején meg nem tudtam hormonképet nézetni, mert pont a négynapos ünnepre lettem piros, és nem volt labor; azóta már tudom a nőgyógytól, hogy azért akár a hatodik napon kijött eredmény is adhat támpontot, szóval a következő hónapban majd ehhez tartom magam... persze nem fog kelleni, mert bab lesz a hasamban... jújdejólenne! :)
Visszatérve: a gyógyszer több mint tíz nappal lerövidítette a ciklusomat, és így utólag látszik, hogy nagyon szépen befolyásolta mindenemet, egészen egyértelmű és nagyon szépecske a hőgőrbém:
A nőgyógynak mondtam, hogy mivel volt már előre megbeszélt időpontom, és mivel a lassan növekedő tüsző alapján sejtettem, hogy később ovulálok, elmentem mégegyszer vérvételre progeszteront nézetni; most így utólag látszik, hogy amit akkor kevésnek hittünk, az 1DPO eredménye volt, sőt még a második is csak 4DPO, vagyis növekedő fázisban épp. Azt mondta, nagyon jól tettem, mert így kiderült, hogy az az értékem teljesen jó, ami annyit jelent, hogy jófajta volt a pete, és ki is szabadult. Rákérdeztem arra is, hogy a tüszőnövekedés sebessége befolyásolja-e a minőségét, és azt mondta, hogy nem, ebből a progeszteronszintből egyértelmű, hogy lassan ugyan, de tökéletesre fejlődött.
Még visszább térve: egy kicsit elkeseredtem ám, mikor az osztrákoknál elvégeztem a terhességi tesztet. Nem is annyira a sikertelenség miatt, inkább azért, mert nem értettem, hogy akkor most mi történik a testemben, ha negatív, miért annyira magas a hő, és miért nem jön meg végre, és hogy fogok elmenni vérvételre a hosszú hétvég alatt. És tudom, hogy három nőgyógy mondta, hogy esélytelen az a ciklus, de én éreztem (és utólag még orvosilag is kiderült, hogy igazságom van), hogy csoda igenis történhet bármikor - főleg miközben napsütötte kétezer méteres hegycsúcson állva beszélgetek a BalToronyLakóval. :)
Na és ez volt tegnap: elmentem a dokihoz (CD9 volt ugye, és esedékes az UH), megbeszéltük, hogy a múlt ciklus végül egész szép volt, és megnéztük, hogy hogy állunk most. A jó hír, hogy a méhnyálkahártyám máris 7 mm, vagyis a múltkori valami szerencsétlen véletlen lehetett vagy mi, mert ezek szerint mégsem a Clostilbegyt vékonyította - vagy az, de most nem teszi, a lényeg az, hogy ez egy jó méret. Domináns tüszőm megint a jobb petefészekben van (a balban is vannak, de kisebbek), de az megint fejletlenke kicsit egyelőre (8 mm), úgyhogy beadott egy ampulla Merional szurit, és holnap megint mennem kell megnézetni, hogy ez hogyan hat. Igazából ennyi; azt említette még ő is, hogy ha néhány cikluson keresztül nem jön össze a bab, akkor el kell mennem majd átjárhatóságira, de azt igazából nem is bánom, jobb tudni, hogy pontosan mi van és hogy.
Röviden: kivettem az előző bejegyzésben említett CD4 hormoneredményeimet:
TSH: 1,55 mIU/l (0,40 – 4,00)
Prolaktin: 267,1 mIU/l (70,8 – 566,5) - 12,59 ng/ml (< 24)
FSH: 9,01 U/l (3,85 – 8,78) (< 6-9)
LH: 9,07 U/l (2,12 – 10,89) (< 7)
- vagyis jók, de nem tudni ugye, hogy miért jók, mert ezeket már a gyógyszer befolyásolta.
És sajnos ennek a ciklusnak az elején meg nem tudtam hormonképet nézetni, mert pont a négynapos ünnepre lettem piros, és nem volt labor; azóta már tudom a nőgyógytól, hogy azért akár a hatodik napon kijött eredmény is adhat támpontot, szóval a következő hónapban majd ehhez tartom magam... persze nem fog kelleni, mert bab lesz a hasamban... jújdejólenne! :)
Visszatérve: a gyógyszer több mint tíz nappal lerövidítette a ciklusomat, és így utólag látszik, hogy nagyon szépen befolyásolta mindenemet, egészen egyértelmű és nagyon szépecske a hőgőrbém:
Még visszább térve: egy kicsit elkeseredtem ám, mikor az osztrákoknál elvégeztem a terhességi tesztet. Nem is annyira a sikertelenség miatt, inkább azért, mert nem értettem, hogy akkor most mi történik a testemben, ha negatív, miért annyira magas a hő, és miért nem jön meg végre, és hogy fogok elmenni vérvételre a hosszú hétvég alatt. És tudom, hogy három nőgyógy mondta, hogy esélytelen az a ciklus, de én éreztem (és utólag még orvosilag is kiderült, hogy igazságom van), hogy csoda igenis történhet bármikor - főleg miközben napsütötte kétezer méteres hegycsúcson állva beszélgetek a BalToronyLakóval. :)
Na és ez volt tegnap: elmentem a dokihoz (CD9 volt ugye, és esedékes az UH), megbeszéltük, hogy a múlt ciklus végül egész szép volt, és megnéztük, hogy hogy állunk most. A jó hír, hogy a méhnyálkahártyám máris 7 mm, vagyis a múltkori valami szerencsétlen véletlen lehetett vagy mi, mert ezek szerint mégsem a Clostilbegyt vékonyította - vagy az, de most nem teszi, a lényeg az, hogy ez egy jó méret. Domináns tüszőm megint a jobb petefészekben van (a balban is vannak, de kisebbek), de az megint fejletlenke kicsit egyelőre (8 mm), úgyhogy beadott egy ampulla Merional szurit, és holnap megint mennem kell megnézetni, hogy ez hogyan hat. Igazából ennyi; azt említette még ő is, hogy ha néhány cikluson keresztül nem jön össze a bab, akkor el kell mennem majd átjárhatóságira, de azt igazából nem is bánom, jobb tudni, hogy pontosan mi van és hogy.
2012. március 5., hétfő
The plot thickens
Megvan az eredmény - hát, nem egyszerűsödött tőle a helyzet... kellett nekem emlegetni az ösztrogéndominanciát...
Tehát CD26-on (8DPO) megvolt a második vérvétel, ami alapján,ha minden igaz, mégsem kevés a progeszteronom, mert most 27,76 ng/ml (88,3 nmol/L) lett - viszont az ösztrogén az óriási, még a nagyon tág referenciatartományból is erősen kilóg vagy ötöde: 359,57 pg/mL (1320 pmol/L), tehát erősen domináns.
Vagyis ugyanott tartok: nem jó - de most még társul ehhez az a problémám is, hogy vajon mit mondjak a nőgyógynak...? Nyilván nem akarom elhallgatni előle ezt a fontos információt, de azt sem szeretném, hogy úgy érezze, okoskodok és öndiagnosztizálok. A helyzet az, hogy egyelőre teljesen megbízom benne, de legutóbb volt egy olyan érzésem, hogy a már össze-vissza jegyzetelgetett papirosomon nem vette észre, hogy én tulajdonképpen mikor is ovuláltam, és mire észbekaptam hazaúton, már tényként volt kezelve, hogy kevés a progeszteronom.
M. szerint mondjam azt, hogy még előttéről volt egy labor-időpontom, és akkor már elmentem, és íme az eredmény; és most ez tűnik nekem is a legjobb megoldásnak. Esetleg azt is bevallom neki, hogy mivel az előző nőgyóggyal nem voltam valami elégedett, és a miniszkóp miatt gyanúim voltak, én magam találtam ki, hogy megnézetem ezeket.
Az eredmény amúgy szinte ugyanaz: a helyzetet progeszteronadagolással lehet és kell kezelni. Állítólag van erre egy gyógynövényekből készült krém is, de egyrészt állítólag annak hónapok kellenek, hogy rendbetegye a ciklust, másrészt én azért mégiscsak a nyugati orvoslás híve vagyok, úgyhogy semmibe (még esetleg hatástalanba) sem kezdenék bele mialőtt beszélnék a nőgyóggyal. Kíváncsi vagyok amúgy, hogy mit szól, mert a fórumos lányok szerint a nőgyógyok nagyrésze azt mondja, hogy ez az aránytalanság nem akkora gond, ha amúgy normál* tartományban vannak a hormonok, pedig igenis az. És tény, hogy tele van a net az ösztrogéndominancia borzalmaival, de az is tény, hogy szinte kivétel nékkül minden ezzel foglalkozó cikk végén ott virít, hogy meg kell venni ezt a csodakenőcsöt, mert ez kigyógyít - ami számomra nem túlzottan bizalomgerjesztő. Más megoldást a problémára nem is találtam sehol, a nőgyógyászok szerint egyszerűen úgy kell kezelni a dolgot, hogy az ovuláció utáni naptól kezdve gyógyszeresen be kell juttatni a szervezetbe a pótlást, és kész.
Holnap elmegyek a Családtervező Központba a cikluseleji hormonképért, ami egyrészt hiányos lesz (ösztrogént és progeszteront nem is nézetett az ottani nőgyógy - most inkább nem dühöngök ezen megint), másrészt pontatlan, mert nem mondták, hogy még a Clostilbegyt elkezdése előtt vetessek vért, mert ugyan CD3-5 van felírva a papírra, de ha CD3 a gyógyszer első napja, akkor a CD5 eredményei már befolyásolva vannak. Persze én is lehettem volna kevésbé idióta, gyanakodtam is, hogy nem lesz ez így jó, de az anyjukat, hogy nekem kell ezzel foglalkozni... Mindegy, legalább a prolaktin szintemre nem tudott hatni a klomifén (legalábbis remélem), hátha kiderül valami abból - a túl magas szint ugyanis természetes fogamzásgátló, vagyis azon is bukhat sok minden. Nem mintha hiányoznának még további akadályok is ugye... de elvileg legalább ennél nem kell rögtön elkeseredni egy rossz eredményen, mert ez nem csak cikluson belül, hanem akár napi szinten, vagy hangulatingadozástól is változhat. Hát nem egyszerű...
* A dolgot az komplikálja tovább (igen, van tovább is), hogy ugye nekem nem csak aránytalan, hanem abszolút értékben is sok az ösztrogénem; és hogy erre mi a megoldás, azt nem tudom, remélem majd a nőgyógy fogja. Az biztos, hogy ez egy olyan hormon, amit a zsírszövetek is tárolnak, és folyamatosan adagolnak (arról nem is beszélve, hogy a mesterséges szinezékektől a permetvegyszerekig mindenben van, tehát nem olyan egyszerű egyensúlyba hozni), tehát az is lehet, hogy a fogyásom ezt is segíteni fogja, ahogy a pajzsmirigyműlödést és az inzulinszabályozást is.
Tehát CD26-on (8DPO) megvolt a második vérvétel, ami alapján,ha minden igaz, mégsem kevés a progeszteronom, mert most 27,76 ng/ml (88,3 nmol/L) lett - viszont az ösztrogén az óriási, még a nagyon tág referenciatartományból is erősen kilóg vagy ötöde: 359,57 pg/mL (1320 pmol/L), tehát erősen domináns.
Vagyis ugyanott tartok: nem jó - de most még társul ehhez az a problémám is, hogy vajon mit mondjak a nőgyógynak...? Nyilván nem akarom elhallgatni előle ezt a fontos információt, de azt sem szeretném, hogy úgy érezze, okoskodok és öndiagnosztizálok. A helyzet az, hogy egyelőre teljesen megbízom benne, de legutóbb volt egy olyan érzésem, hogy a már össze-vissza jegyzetelgetett papirosomon nem vette észre, hogy én tulajdonképpen mikor is ovuláltam, és mire észbekaptam hazaúton, már tényként volt kezelve, hogy kevés a progeszteronom.
M. szerint mondjam azt, hogy még előttéről volt egy labor-időpontom, és akkor már elmentem, és íme az eredmény; és most ez tűnik nekem is a legjobb megoldásnak. Esetleg azt is bevallom neki, hogy mivel az előző nőgyóggyal nem voltam valami elégedett, és a miniszkóp miatt gyanúim voltak, én magam találtam ki, hogy megnézetem ezeket.
Az eredmény amúgy szinte ugyanaz: a helyzetet progeszteronadagolással lehet és kell kezelni. Állítólag van erre egy gyógynövényekből készült krém is, de egyrészt állítólag annak hónapok kellenek, hogy rendbetegye a ciklust, másrészt én azért mégiscsak a nyugati orvoslás híve vagyok, úgyhogy semmibe (még esetleg hatástalanba) sem kezdenék bele mialőtt beszélnék a nőgyóggyal. Kíváncsi vagyok amúgy, hogy mit szól, mert a fórumos lányok szerint a nőgyógyok nagyrésze azt mondja, hogy ez az aránytalanság nem akkora gond, ha amúgy normál* tartományban vannak a hormonok, pedig igenis az. És tény, hogy tele van a net az ösztrogéndominancia borzalmaival, de az is tény, hogy szinte kivétel nékkül minden ezzel foglalkozó cikk végén ott virít, hogy meg kell venni ezt a csodakenőcsöt, mert ez kigyógyít - ami számomra nem túlzottan bizalomgerjesztő. Más megoldást a problémára nem is találtam sehol, a nőgyógyászok szerint egyszerűen úgy kell kezelni a dolgot, hogy az ovuláció utáni naptól kezdve gyógyszeresen be kell juttatni a szervezetbe a pótlást, és kész.
Holnap elmegyek a Családtervező Központba a cikluseleji hormonképért, ami egyrészt hiányos lesz (ösztrogént és progeszteront nem is nézetett az ottani nőgyógy - most inkább nem dühöngök ezen megint), másrészt pontatlan, mert nem mondták, hogy még a Clostilbegyt elkezdése előtt vetessek vért, mert ugyan CD3-5 van felírva a papírra, de ha CD3 a gyógyszer első napja, akkor a CD5 eredményei már befolyásolva vannak. Persze én is lehettem volna kevésbé idióta, gyanakodtam is, hogy nem lesz ez így jó, de az anyjukat, hogy nekem kell ezzel foglalkozni... Mindegy, legalább a prolaktin szintemre nem tudott hatni a klomifén (legalábbis remélem), hátha kiderül valami abból - a túl magas szint ugyanis természetes fogamzásgátló, vagyis azon is bukhat sok minden. Nem mintha hiányoznának még további akadályok is ugye... de elvileg legalább ennél nem kell rögtön elkeseredni egy rossz eredményen, mert ez nem csak cikluson belül, hanem akár napi szinten, vagy hangulatingadozástól is változhat. Hát nem egyszerű...
* A dolgot az komplikálja tovább (igen, van tovább is), hogy ugye nekem nem csak aránytalan, hanem abszolút értékben is sok az ösztrogénem; és hogy erre mi a megoldás, azt nem tudom, remélem majd a nőgyógy fogja. Az biztos, hogy ez egy olyan hormon, amit a zsírszövetek is tárolnak, és folyamatosan adagolnak (arról nem is beszélve, hogy a mesterséges szinezékektől a permetvegyszerekig mindenben van, tehát nem olyan egyszerű egyensúlyba hozni), tehát az is lehet, hogy a fogyásom ezt is segíteni fogja, ahogy a pajzsmirigyműlödést és az inzulinszabályozást is.
2012. március 2., péntek
Kettes számú probléma
Hát azt valahogy sejtettem, hogy az inzulinrezisztencia nem az egyetlen bajom, hiszen az valószínűleg nem huszonéves ügy, ellentétben az első perctől fennálló rendszertelen menzeszemmel. Aminek újabb oka bukkant fel ma, a luteális szakasz közepén bekért laboreredmény képében: a progeszteronom 8,08 ng/ml (25,70 nmol/L), vagyis alacsony.
A jó hír az, hogy peteérésem az volt, ezt jelzi az 5 fölötti érték; de ahhoz, hogy jó legyen, spontán ciklusban 10, stimuláltban 15 fölött kellene lennie, és hát ezektől én igencsak távol állok. Ez viszont annyit jelent, hogy hiába van meg a nagy találkozás, a beágyazódás gyakorlatilag lehetetlen, és ha meg is történik a csoda, vetélés a vége, mert mindkettőhöz nagyon is kell ennek a hormonnak az erőteljes támogatása.
Egy kicsit persze ezen is elkeseredtem, de aztán utánaolvasva elég gyorsan kiderült, hogy ez egyáltalán nem tragédia, mesterségesen kiválóan pótolható a progeszteron, és ez ráadásul igencsak gyakori eljárás, mert nagyon sok nő küzd vagy ezzel, vagy ösztrogéndominanciával (ugyan jó a progeszteron szintjük, de az ösztrogén hozzá képest aránytalanul magas).
Amúgy szerintem nekem is az lehet, mármint mindkettő, alacsony a progeszteron, és még ráadásul túl magas az ösztrogén is - abból gondolom ezt, hogy a hónap nagyrészében páfrányos a miniszkópom; úgyhogy megelőzve a következő lépést, ma elmentem és önszorgalomból megnézettem mindkét hormon szintjét (eredmény valószínűleg hétfőn lesz). Azért mindkettőt, mert egy kis zűr van a progeszteron időzítéssel is: ezt ugye normál hosszúságú menzesz esetén CD21-en nézik (ami ideális esetben 7DPO) - az én vérvételem CD23-on (5DPO) volt, tehát később, de szerintem nem elég későn, ugyanis CD17 ultrahangon még ép volt a tüszőm, CD19-en meg már nem látta a doki (akkor azt hittem, a pisi miatt, de ezek szerint nem, közben megrepedt). Vagyis ami egy normál nőnek CD21, az nekem ebben az esetben CD25 (jó bonyolult), és az tegnap volt - ezért kíváncsi voltam, mert ugye a progeszteron szint ovuláció után folyamatosan és fokozatosan nő, tehát ha túl hamar nézik, akkor még nem érte el a csúcsát, és nem mutat valós eredményt. Attól még kevés az enyém, mert három nap alatt nem valószínű, hogy duplázódik, de akkor is tudni akarom, hogy egész pontosan mennyi az annyi. Na majd.
A nőgyógy amúgy azt mondta, hogy most már ez a ciklus elveszett, a következőben CD3 vérvétel kell, és közvetlenül utána kezdjek el szedni egy újabb menet Clostilbegyt bogyót, majd megint találkozzunk ultrahangon, és meglátjuk merre tovább. Mindennek fényében amúgy legszívesebben két kurvanagy fülespofonnal felkeresném azt a köcsög előzőt, aki képes lett volna telenyomni azzal a durvasággal, anélkül, hogy előbb kiderítette volna, hogy hiába lenne minden, mert mind érhet tíz petém, ha utána hormonhiány miatt vége az egésznek, még mielőtt elkezdődhetne.
A jó hír az, hogy peteérésem az volt, ezt jelzi az 5 fölötti érték; de ahhoz, hogy jó legyen, spontán ciklusban 10, stimuláltban 15 fölött kellene lennie, és hát ezektől én igencsak távol állok. Ez viszont annyit jelent, hogy hiába van meg a nagy találkozás, a beágyazódás gyakorlatilag lehetetlen, és ha meg is történik a csoda, vetélés a vége, mert mindkettőhöz nagyon is kell ennek a hormonnak az erőteljes támogatása.
Egy kicsit persze ezen is elkeseredtem, de aztán utánaolvasva elég gyorsan kiderült, hogy ez egyáltalán nem tragédia, mesterségesen kiválóan pótolható a progeszteron, és ez ráadásul igencsak gyakori eljárás, mert nagyon sok nő küzd vagy ezzel, vagy ösztrogéndominanciával (ugyan jó a progeszteron szintjük, de az ösztrogén hozzá képest aránytalanul magas).
Amúgy szerintem nekem is az lehet, mármint mindkettő, alacsony a progeszteron, és még ráadásul túl magas az ösztrogén is - abból gondolom ezt, hogy a hónap nagyrészében páfrányos a miniszkópom; úgyhogy megelőzve a következő lépést, ma elmentem és önszorgalomból megnézettem mindkét hormon szintjét (eredmény valószínűleg hétfőn lesz). Azért mindkettőt, mert egy kis zűr van a progeszteron időzítéssel is: ezt ugye normál hosszúságú menzesz esetén CD21-en nézik (ami ideális esetben 7DPO) - az én vérvételem CD23-on (5DPO) volt, tehát később, de szerintem nem elég későn, ugyanis CD17 ultrahangon még ép volt a tüszőm, CD19-en meg már nem látta a doki (akkor azt hittem, a pisi miatt, de ezek szerint nem, közben megrepedt). Vagyis ami egy normál nőnek CD21, az nekem ebben az esetben CD25 (jó bonyolult), és az tegnap volt - ezért kíváncsi voltam, mert ugye a progeszteron szint ovuláció után folyamatosan és fokozatosan nő, tehát ha túl hamar nézik, akkor még nem érte el a csúcsát, és nem mutat valós eredményt. Attól még kevés az enyém, mert három nap alatt nem valószínű, hogy duplázódik, de akkor is tudni akarom, hogy egész pontosan mennyi az annyi. Na majd.
A nőgyógy amúgy azt mondta, hogy most már ez a ciklus elveszett, a következőben CD3 vérvétel kell, és közvetlenül utána kezdjek el szedni egy újabb menet Clostilbegyt bogyót, majd megint találkozzunk ultrahangon, és meglátjuk merre tovább. Mindennek fényében amúgy legszívesebben két kurvanagy fülespofonnal felkeresném azt a köcsög előzőt, aki képes lett volna telenyomni azzal a durvasággal, anélkül, hogy előbb kiderítette volna, hogy hiába lenne minden, mert mind érhet tíz petém, ha utána hormonhiány miatt vége az egésznek, még mielőtt elkezdődhetne.
2012. február 22., szerda
A New Hope
Hú, tegnap borzalmas napom volt! Először is hétfőn este minden irányból megközelítgettem ezt a szuri-témát, utánaolvastam, és kiderült, hogy ez a Gonal-f egy nagyon durva dolog ám: magyar oldalakon kizárólag olyan infót találtam, hogy ezt adják az inszemre, meg főleg a lombikra készülő nőknek, hogy több petéjük is megérjen, és ne csak egyet lehessen leszívni. A különbség amúgy az, hogy míg a Clostilbegyt a szervezetet serkenti hormontermelésre, addig a szuri magát a hormont jutattja be, mesterségesen adagolva azt. Angolul találtam végül olyant is, hogy simán a hozzám hasonló esetekben adják (úgy látszik ez külföldön elfogadottabb protokoll), de sok helyen említik, hogy akkor meg épp azért kell védekezni egy-egy hónapban, mert lesz tüsző, de túl sok, és félő, hogy többes iker lesz a dologból. És hát ez, azzal együtt, hogy mindezt teljesen vakon csinálnánk, mindenféle hormonellenőrzés nélkül, meggyőzött, hogy én ezt nem akarom, legalábbis ennyire informálatlanul és hamar semmiképpen sem.
Első körben azt találtam ki, hogy elmegyek egy másik dokihoz, most még épp beleférek a 21. napi vérvételbe, majd a következő ciklus 3. napján is nézetünk egy hormonszintet, aztán legfeljebb én magam kiokoskodom, hogy milyenek az eredmények, és ha jóknak tűnnek, akkor egy hónap kihagyással (majd azt mondom, hogy beteg voltam, vagy bármit) beadom a szurit, és a következő ciklusban mehet ez a megoldás. (Ez is milyen abberált már egyébként, hogy annyira nem magyaráz el semmit egy orvos, hogy az ember fejében egyáltalán meg kell fordulni ehhez hasonló öndiagnosztizálós magánakcióknak, csak azért, hogy tiszta képhez juthasson a saját testéről...) Dokinak azt válaszottam, akihez egyszer öt éve beestem sima körzeti szakrendelésre, és ő fogamzásgátló abbahagyása utáni rutinellenőrzésként azonnal megnézette az összes hormonomat. Nagy dologra nem számítottam, nem egy bámulatos szakember a nő, de nekem igazából csak az kellett, hogy meghallgasson, elmagyarázza a kérdéses részeket, esetleg elmondjon egy második véleményt - drága mulatság volt persze, csak így bele a semmibe, de úgy éreztem, megéri, ha akár egyet is eloszlat az ezer kétségemből.
Tök türelmes és kedves volt, ahogy emlékeztem, végigkérdeztem mindent, válaszolgatott, de igazából ez ennyi volt sajnos - ugyanis, mint kiderült, ő szívesen megtenné kérésemre, de nem tud hormonképet kérni, mert azt csak ott lehet, ahova lakcímileg tartozom. Azt amúgy ő is megerősítette, hogy ebben a ciklusban kevés az esély bármire is, meg hogy a Gonal-f az egy viszonylag agresszív kezelés, bár ha petét kell éreszteni és más megoldás nincs, akkor azt mondta nagyjából mindegy, hogy az ember mesterséges megtermékenyítésre készül vagy nem, lépni kell. De ő maga hozzáállásilag a másik végletet képviselte - azt mondta, 35 év fölött már mindegy, hogy most vagy fél év múlva esek teherbe (statisztikailag az esélyekben olyan egy évvel ezelőtt volt egy nagy esés, és olyan három év múlva lesz egy újabb), úgyhogy ő most várna egy fél évet, mert látott ő már nem egy metformin hatására csodálatos módon rendeződött ciklust, és spontán összejött babát. És hogy szerinte akkor lenne érdemes majd hormonokat nézetni (mert a gyógyszer azokat is helyreteheti), és tovább gondolkodni.
Hát mondanom sem kell, hogy ez a lehetőség legalább annyira nem tetszett, mint a fejjel-a-falnak verzió, úgyhogy meglehetősen reményvesztettem hazakullogtam, és szegény M. hallgathatta a szokásos végtelenbeaggódos monológjaimat.
Azért nem ültem tétlenül... éjfélig keresgéltem mindenfelé, hogy mi legyen - az egyértelmű volt, hogy akkor egy lakhelyem szerinti nőgyógy kell, de egyrészt ott ezer van, másrészt vagy nagyon nagy nevek, akikről erősen megoszlanak a vélemények, vagy annyira felejthetőek, hogy senki sem említi őket sehol. Nekem az elmúlt két napban mindkettőből volt részem ugye, se a híres profi, se az ismeretlen tucat nem győzött meg - találtam egy arany középutat nagy nehezen, akinek nem ütköztem úton-útfélen a nevébe, de akiről egyetlen idegesítő hisztérika által írt kritikán kívül mindenhol csak jó értékeléseket olvastam... az adott volt, hogy csak jó szaktudásúhoz megyek, de nem utolsó sorban azt is mondták, hogy jófej, kedves, emberbarát. Ráadásul endokrinológus és belgyógyász is egyetemben, szóval úgy éreztem, helyben vagyok.
Ma reggel próbából felhívtam a kórházat, mert előjegyzés nélkül nem lehet beesni persze, de kizárt volt, hogy időpontot adjanak hozzá, úgy látszik a főorvosoknak erre nincs idejük. Szerencsére megtaláltam valahol a mobilszámot, vettem egy nagy levegőt, és felhívtam. Úgy kezdődött, hogy az ember felvette, és fél percig beszélt valami műszerekről meg dózisokról, szerencsére időben észbekaptam, hogy ez nem nekem szól, úgyhogy kivártam a sorom, sztán bemutatkoztam, amit nem értett a nagy háttérzaj miatt - "Várjon, kimegyek a műtőből!", mondta. Upsz... Sűrű elnézéskérés közepette elmondtam, hogy mi járatban vagyok, nagyon aranyos volt, azt mondta semmi gond, regisztrálta, hogy mi még nem találkoztunk, és hogy azért akarom őt, mert szerintem hormonproblémáim is vannak, kérdeztem, hogy magánrendelésre fogad-e, azt mondta, ötre menjek. Megkérdezte, hogy ki ajánlotta, mondtam, hogy magam bányásztam elő, mert sok jót olvastam róla, mire nevetett, hogy nem kell mindent elhinni, elfogultak az emberek.
Odamentem, négyen vártak előttem, két nagyhasú, nagyjából húsz percig volt bent egy-egy ember; a váróban jó meleg, vécé, olvasnivaló, miniüveges ásványvíz és egy kisebb kádnyi cukorka, ez máris tetszett. Emlékezett rám reggelről, megint mondtam, hogy bocs, de ez volt az egyetlen elérhetősége, mondta, hogy rendben van, nem ő műtött, csak bámészkodott bent, és adott egy névjegykártyát ugyanazzal a telefonszámmal, hogy igenis hívható. Előadtam az ügyeimet, sokkal rövidebben mint tegnap, azt például nem akartam részletezni, hogy visszatérő mellékheregyulladás, mert a spermaeredményt megnézte, elégedett volt vele, nem akartam, hogy esetleg más irányba terelődjön a dolog, mert általában a dokik sem nagyon értik, hogy M. hogy működik igazából (szerintem amúgy öngyógyító nanobotok laknak benne, de ezt csak nem oszhattam meg vele), és az gerincsérülés puszta említésétől legalább annyira félrevezetődnek, mint egy átlagember.
Nem sokat teketóriázott, volt egy gyors UH, amire nem is számítottam, mert alig volt meg az előző ugye - 16 mm a tüszőm (tehát egy kicsit csipkedte magát, mert most is a kellőnél lassabban ugyan, de akkorát nőtt két nap alatt, mint azelőtt négy alatt), és szerinte nagyon szép, úgyhogy nézzük meg pénteken reggel is: hétre vár a kórházban. Csevegtünk egy csomót a névtelenül rágalmazó páciensek perelhetőségéről és a görögök becsületességhez való viszonyáról, annak a nőnek kapcsán, aki az egyetlen ellene szóló hozzászólást írta, és aki a stílusa alapján egy idióta (nem hiába kerestem meg az embert a pofázása ellenére - vagy épp azárt). A Gonal-f dolgot nem kommentálta, annyit mondott, hogy a Clostilbegyt második körben kombinálható egy bizonyos Merional nevű gyógyszerrel (szintén gonadotropin, csak sokkal enyhébb változat), és azzal is érdemes próbálkozni. De hogy most itt igazából a cikus közepébe csöppentünk, úgyhogy sok mindent már nem tehetünk, figyeljük, hogy mi alakul, és az alapján cselekszünk. Azt mondta, nincs itt hatalmas baj, és amikor említettem, hogy de már öreg vagyok, csak annyival mosolygott meg, hogy nem, ő öreg, és különben is, aktívan fogunk próbálkozni.
Most ennyi jut eszembe, majd pótolom, ha még beugrik valami. Most megint optimista vagyok... tegnap este, miközben eléggé sírásközeli állapotban vezettem haza, mondtam a BalToronyLakónak, hogy tegyen már még egy csodát - tudom, hogy elég sok volt az utóbbi években, de ez annyira de annyira kell a teljességhez, hogy légyszi ezt is. Akkor nem tudtam, mit kérnék tulajdonképpen, biztos van olyan, hogy teljesen lehetetlen helyzetben lesz valakinek babája, de olyasmit nem nagyon mertem volna megfogalmazni, hogy akkor ebben a szerencsétlenkedős ciklusban márpedig én teherbe szeretnék esni... hát ezt kaptam ma, ezt a tündéri orvost, elégedett vagyok, köszönömszépen.
Első körben azt találtam ki, hogy elmegyek egy másik dokihoz, most még épp beleférek a 21. napi vérvételbe, majd a következő ciklus 3. napján is nézetünk egy hormonszintet, aztán legfeljebb én magam kiokoskodom, hogy milyenek az eredmények, és ha jóknak tűnnek, akkor egy hónap kihagyással (majd azt mondom, hogy beteg voltam, vagy bármit) beadom a szurit, és a következő ciklusban mehet ez a megoldás. (Ez is milyen abberált már egyébként, hogy annyira nem magyaráz el semmit egy orvos, hogy az ember fejében egyáltalán meg kell fordulni ehhez hasonló öndiagnosztizálós magánakcióknak, csak azért, hogy tiszta képhez juthasson a saját testéről...) Dokinak azt válaszottam, akihez egyszer öt éve beestem sima körzeti szakrendelésre, és ő fogamzásgátló abbahagyása utáni rutinellenőrzésként azonnal megnézette az összes hormonomat. Nagy dologra nem számítottam, nem egy bámulatos szakember a nő, de nekem igazából csak az kellett, hogy meghallgasson, elmagyarázza a kérdéses részeket, esetleg elmondjon egy második véleményt - drága mulatság volt persze, csak így bele a semmibe, de úgy éreztem, megéri, ha akár egyet is eloszlat az ezer kétségemből.
Tök türelmes és kedves volt, ahogy emlékeztem, végigkérdeztem mindent, válaszolgatott, de igazából ez ennyi volt sajnos - ugyanis, mint kiderült, ő szívesen megtenné kérésemre, de nem tud hormonképet kérni, mert azt csak ott lehet, ahova lakcímileg tartozom. Azt amúgy ő is megerősítette, hogy ebben a ciklusban kevés az esély bármire is, meg hogy a Gonal-f az egy viszonylag agresszív kezelés, bár ha petét kell éreszteni és más megoldás nincs, akkor azt mondta nagyjából mindegy, hogy az ember mesterséges megtermékenyítésre készül vagy nem, lépni kell. De ő maga hozzáállásilag a másik végletet képviselte - azt mondta, 35 év fölött már mindegy, hogy most vagy fél év múlva esek teherbe (statisztikailag az esélyekben olyan egy évvel ezelőtt volt egy nagy esés, és olyan három év múlva lesz egy újabb), úgyhogy ő most várna egy fél évet, mert látott ő már nem egy metformin hatására csodálatos módon rendeződött ciklust, és spontán összejött babát. És hogy szerinte akkor lenne érdemes majd hormonokat nézetni (mert a gyógyszer azokat is helyreteheti), és tovább gondolkodni.
Hát mondanom sem kell, hogy ez a lehetőség legalább annyira nem tetszett, mint a fejjel-a-falnak verzió, úgyhogy meglehetősen reményvesztettem hazakullogtam, és szegény M. hallgathatta a szokásos végtelenbeaggódos monológjaimat.
Azért nem ültem tétlenül... éjfélig keresgéltem mindenfelé, hogy mi legyen - az egyértelmű volt, hogy akkor egy lakhelyem szerinti nőgyógy kell, de egyrészt ott ezer van, másrészt vagy nagyon nagy nevek, akikről erősen megoszlanak a vélemények, vagy annyira felejthetőek, hogy senki sem említi őket sehol. Nekem az elmúlt két napban mindkettőből volt részem ugye, se a híres profi, se az ismeretlen tucat nem győzött meg - találtam egy arany középutat nagy nehezen, akinek nem ütköztem úton-útfélen a nevébe, de akiről egyetlen idegesítő hisztérika által írt kritikán kívül mindenhol csak jó értékeléseket olvastam... az adott volt, hogy csak jó szaktudásúhoz megyek, de nem utolsó sorban azt is mondták, hogy jófej, kedves, emberbarát. Ráadásul endokrinológus és belgyógyász is egyetemben, szóval úgy éreztem, helyben vagyok.
Ma reggel próbából felhívtam a kórházat, mert előjegyzés nélkül nem lehet beesni persze, de kizárt volt, hogy időpontot adjanak hozzá, úgy látszik a főorvosoknak erre nincs idejük. Szerencsére megtaláltam valahol a mobilszámot, vettem egy nagy levegőt, és felhívtam. Úgy kezdődött, hogy az ember felvette, és fél percig beszélt valami műszerekről meg dózisokról, szerencsére időben észbekaptam, hogy ez nem nekem szól, úgyhogy kivártam a sorom, sztán bemutatkoztam, amit nem értett a nagy háttérzaj miatt - "Várjon, kimegyek a műtőből!", mondta. Upsz... Sűrű elnézéskérés közepette elmondtam, hogy mi járatban vagyok, nagyon aranyos volt, azt mondta semmi gond, regisztrálta, hogy mi még nem találkoztunk, és hogy azért akarom őt, mert szerintem hormonproblémáim is vannak, kérdeztem, hogy magánrendelésre fogad-e, azt mondta, ötre menjek. Megkérdezte, hogy ki ajánlotta, mondtam, hogy magam bányásztam elő, mert sok jót olvastam róla, mire nevetett, hogy nem kell mindent elhinni, elfogultak az emberek.
Odamentem, négyen vártak előttem, két nagyhasú, nagyjából húsz percig volt bent egy-egy ember; a váróban jó meleg, vécé, olvasnivaló, miniüveges ásványvíz és egy kisebb kádnyi cukorka, ez máris tetszett. Emlékezett rám reggelről, megint mondtam, hogy bocs, de ez volt az egyetlen elérhetősége, mondta, hogy rendben van, nem ő műtött, csak bámészkodott bent, és adott egy névjegykártyát ugyanazzal a telefonszámmal, hogy igenis hívható. Előadtam az ügyeimet, sokkal rövidebben mint tegnap, azt például nem akartam részletezni, hogy visszatérő mellékheregyulladás, mert a spermaeredményt megnézte, elégedett volt vele, nem akartam, hogy esetleg más irányba terelődjön a dolog, mert általában a dokik sem nagyon értik, hogy M. hogy működik igazából (szerintem amúgy öngyógyító nanobotok laknak benne, de ezt csak nem oszhattam meg vele), és az gerincsérülés puszta említésétől legalább annyira félrevezetődnek, mint egy átlagember.
Nem sokat teketóriázott, volt egy gyors UH, amire nem is számítottam, mert alig volt meg az előző ugye - 16 mm a tüszőm (tehát egy kicsit csipkedte magát, mert most is a kellőnél lassabban ugyan, de akkorát nőtt két nap alatt, mint azelőtt négy alatt), és szerinte nagyon szép, úgyhogy nézzük meg pénteken reggel is: hétre vár a kórházban. Csevegtünk egy csomót a névtelenül rágalmazó páciensek perelhetőségéről és a görögök becsületességhez való viszonyáról, annak a nőnek kapcsán, aki az egyetlen ellene szóló hozzászólást írta, és aki a stílusa alapján egy idióta (nem hiába kerestem meg az embert a pofázása ellenére - vagy épp azárt). A Gonal-f dolgot nem kommentálta, annyit mondott, hogy a Clostilbegyt második körben kombinálható egy bizonyos Merional nevű gyógyszerrel (szintén gonadotropin, csak sokkal enyhébb változat), és azzal is érdemes próbálkozni. De hogy most itt igazából a cikus közepébe csöppentünk, úgyhogy sok mindent már nem tehetünk, figyeljük, hogy mi alakul, és az alapján cselekszünk. Azt mondta, nincs itt hatalmas baj, és amikor említettem, hogy de már öreg vagyok, csak annyival mosolygott meg, hogy nem, ő öreg, és különben is, aktívan fogunk próbálkozni.
Most ennyi jut eszembe, majd pótolom, ha még beugrik valami. Most megint optimista vagyok... tegnap este, miközben eléggé sírásközeli állapotban vezettem haza, mondtam a BalToronyLakónak, hogy tegyen már még egy csodát - tudom, hogy elég sok volt az utóbbi években, de ez annyira de annyira kell a teljességhez, hogy légyszi ezt is. Akkor nem tudtam, mit kérnék tulajdonképpen, biztos van olyan, hogy teljesen lehetetlen helyzetben lesz valakinek babája, de olyasmit nem nagyon mertem volna megfogalmazni, hogy akkor ebben a szerencsétlenkedős ciklusban márpedig én teherbe szeretnék esni... hát ezt kaptam ma, ezt a tündéri orvost, elégedett vagyok, köszönömszépen.
2012. február 20., hétfő
Szomorú vagyok
Hát megvolt a nőgyógyász, rosszabb, mint amire számítottam... Úgy tűnik a stimulálás semmit nem ért, gyakorlatilag talán egy kicsit előbbre hozta volna a dolgokat, ha működik (mert ugye nekem eleve csak a CD30 körül kezd mocorogni bármim is), de alapvetően eredménytelen volt: annyit sem produkáltam gyógyszerrel egyetemben, mint egy normálisan működő nő magától.
A nyálkahártyám továbbra is túl vékony, 5,7 mm, a tüsző meg alig változott: 14 mm, vagyis négy nap alatt sikerült annyit nőnie, amennyit amúgy egy alatt kellene neki. A vékonyság ugye lehet a Clostilbegyt mellékhatása, de úgy tűnik, ez az egyetlen eredménye - az, amit ki kellett volna váltania, a tüszőfejlődés, elmaradt.
Tehát ez a ciklus igazából levesbe mentnek nevezhető; azt mondta, körülbelül olyan hét közepe-vége felé lesz tüszőrepedés, tehát valószínűleg lesz, de azt nem említette meg (én meg elfelejtettem rákérdezni nagy szomorúságomban), hogy egy ilyen későn érő petesejt egyáltalán meg tud-e termékenyülni, és ha megtörténik, mennyi a valószínűsége, hogy be tud ágyazódni a szinte nemlétező méhfalba... Nem teljesen és tökéletesen esélytelen a dolog (mert azt mondta, hogy találkozzunk a következő CD11-en, "persze ha nem jön meg, akkor ne"), de reményeket ne fűzzünk hozzá. És kiírt egy, a gyógyszernél erősebb injekciót, ami szintén peteérést serkent, vékonyító mellékhatás nélkül - szerinte ez hatásosabb is, csak első körben azért nem szokták ajánlani, mert nagyon drága.
Nőgyógy továbbra is kettős érzéseket vált ki bennem: idegesít, hogy nagyon szűkszavú, ha kérdezek, lakonikusan válaszol, semit sem magyaráz el bőven, értem én, hogy legtöbb nőt nem foglalkoztatják a technikai részletek, de ha érdeklődést lát, akkor szerintem igenis el kellene mondania hogy mi miért van hogyan; ugyanakkor tetszik, hogy nagyon eredményorientált, érti, hogy minél előbb teherbe szeretnék esni, és nem az a célom, hogy én legyen a világ első nője, akinél tökéletesen dokumentálják, hogy miért nem működik rendeltetésszerűen.
Kérdeztem, hogy mégis miért lehet ez, hogy stimulálás ellenére ilyen bamba a petém, nem lehet-e esetleg, hogy a hormonjaim tehetnek erről (amiket bekért, de eredményeik még nincsenek); hát azt mondja, a pajzsmirigyem (a házidokis papírt látta) rendben van, még esetleg a prolaktin ronthat a dolgon, de alapvetően az inzulinrezisztencia okozza ezt. Ez egy kicsit elbizonytalanított, mer a TSH ugye (legalábbis utánaolvasás alapján) hiába van a tartomány közepén, mindenhol azt írják, hogy egy körül lenne inkább jó teherbeeséshez - gondolom ez fokozottan igaz olyan nőkre mint én, akiknek több problémájuk is van, nem csak ez. Továbbá a másik valószínűleg lerázás, mert elég butaságnak tűnik, hogy az FSH zavara nem lehet, hiszen épp az a hormon, ami egyáltalán megéreszti a petét - már hogy ne számítana a szintje, főleg így, hogy még rásegítéssel is túl kevésnek bizonyult. És megint: mi a franc van az ösztogénnel...? Ezt már nem firtattam, most megnézem ezt az új gyógyszert, aztán ha az sem segít, akkor leginkább új orvost keresek, de még az is lehet, hogy egyenesen meddőségi klinikát.
Most így gyorsan utánanézegettem amúgy, van olyan, hogy valaki immunis a klomifén hatóanyagra (általában PCOS és inzulinrezisztencia jellemzője ez), és ott segíthet a gonadotropin adagolás (Gonal-f maga a szuri neve). És természetesen ez is igen erősen ikresítő dolog, hogy mégis egy kuncogással zárjam ezt a fos bejegyzést.
A nyálkahártyám továbbra is túl vékony, 5,7 mm, a tüsző meg alig változott: 14 mm, vagyis négy nap alatt sikerült annyit nőnie, amennyit amúgy egy alatt kellene neki. A vékonyság ugye lehet a Clostilbegyt mellékhatása, de úgy tűnik, ez az egyetlen eredménye - az, amit ki kellett volna váltania, a tüszőfejlődés, elmaradt.
Tehát ez a ciklus igazából levesbe mentnek nevezhető; azt mondta, körülbelül olyan hét közepe-vége felé lesz tüszőrepedés, tehát valószínűleg lesz, de azt nem említette meg (én meg elfelejtettem rákérdezni nagy szomorúságomban), hogy egy ilyen későn érő petesejt egyáltalán meg tud-e termékenyülni, és ha megtörténik, mennyi a valószínűsége, hogy be tud ágyazódni a szinte nemlétező méhfalba... Nem teljesen és tökéletesen esélytelen a dolog (mert azt mondta, hogy találkozzunk a következő CD11-en, "persze ha nem jön meg, akkor ne"), de reményeket ne fűzzünk hozzá. És kiírt egy, a gyógyszernél erősebb injekciót, ami szintén peteérést serkent, vékonyító mellékhatás nélkül - szerinte ez hatásosabb is, csak első körben azért nem szokták ajánlani, mert nagyon drága.
Nőgyógy továbbra is kettős érzéseket vált ki bennem: idegesít, hogy nagyon szűkszavú, ha kérdezek, lakonikusan válaszol, semit sem magyaráz el bőven, értem én, hogy legtöbb nőt nem foglalkoztatják a technikai részletek, de ha érdeklődést lát, akkor szerintem igenis el kellene mondania hogy mi miért van hogyan; ugyanakkor tetszik, hogy nagyon eredményorientált, érti, hogy minél előbb teherbe szeretnék esni, és nem az a célom, hogy én legyen a világ első nője, akinél tökéletesen dokumentálják, hogy miért nem működik rendeltetésszerűen.
Kérdeztem, hogy mégis miért lehet ez, hogy stimulálás ellenére ilyen bamba a petém, nem lehet-e esetleg, hogy a hormonjaim tehetnek erről (amiket bekért, de eredményeik még nincsenek); hát azt mondja, a pajzsmirigyem (a házidokis papírt látta) rendben van, még esetleg a prolaktin ronthat a dolgon, de alapvetően az inzulinrezisztencia okozza ezt. Ez egy kicsit elbizonytalanított, mer a TSH ugye (legalábbis utánaolvasás alapján) hiába van a tartomány közepén, mindenhol azt írják, hogy egy körül lenne inkább jó teherbeeséshez - gondolom ez fokozottan igaz olyan nőkre mint én, akiknek több problémájuk is van, nem csak ez. Továbbá a másik valószínűleg lerázás, mert elég butaságnak tűnik, hogy az FSH zavara nem lehet, hiszen épp az a hormon, ami egyáltalán megéreszti a petét - már hogy ne számítana a szintje, főleg így, hogy még rásegítéssel is túl kevésnek bizonyult. És megint: mi a franc van az ösztogénnel...? Ezt már nem firtattam, most megnézem ezt az új gyógyszert, aztán ha az sem segít, akkor leginkább új orvost keresek, de még az is lehet, hogy egyenesen meddőségi klinikát.
Most így gyorsan utánanézegettem amúgy, van olyan, hogy valaki immunis a klomifén hatóanyagra (általában PCOS és inzulinrezisztencia jellemzője ez), és ott segíthet a gonadotropin adagolás (Gonal-f maga a szuri neve). És természetesen ez is igen erősen ikresítő dolog, hogy mégis egy kuncogással zárjam ezt a fos bejegyzést.
2012. február 17., péntek
Várunk
Megvolt tegnap a CD11-es ultrahang, kicsit szomorú vagyok. Egyrészt a méhnyálkahártyám túl vékony, csak 4,5 mm, másrészt csak egy darab domináns tüszőm van, ami viszont méretileg jónak tűnik, 12 mm. A vékonyság a gyógyszer hatása is lehet, a nőgyógy szerint várjuk meg, hogy mi lesz belőle, mert még hízhat - hétfőn megyek a magánrendelésére, az CD15 lesz, akkor már látszani fog, hogy jó lesz-e bármire is ez a ciklus.
A nőgyógy meg... hát nem tetszik már annyira, szerintem nem együtt fogunk megöregedni - ezt amúgy olvastam róla fórumokon is, hogy tök visszafogott, magától semmit sem magyaráz el, csak ha rákérdez az ember. És hát honnan a francból tudnám, hogy egyáltalán mit kell kérdeznem...? Biztos csomó nő, aki régebben próbálkozik már, sokkal informáltabb, és nekik ezek a számok mindent elmondanak, de én most például utólag okosodtam meg, és azt még mindig nem sikerült kiderítenem, hogy normális-e, hogy egy stimulált ciklusban csak egy darab tüsző termelődött (gyanítom, hogy nem). Na mindegy, most utánaolvasgattam, és következőkor már csomó mindenre rá akarok kérdezni.
Visszatérve a konkrétumra: a tüsző az állítólag napi 1-2 milimétert nő általában, tehát azzal sok vész nincs, jövő hétre még meg is nőhet - 17 mm fölött már jó, de a legjobb, ha 20 fölött reped. Beavatkozás nélküli ciklusban az is rendben van, hogy csak egy nő meg, mert az a többit elnyomja, bár persze azt sem tudom, hogy akkor a kisebbeknek nem kellene-e szintén látszaniuk, vagy ha nem látszanak/léteznek egyáltalán, az mit jelent. Annyi legalább normálisnak tűnik, hogy ha a múlt ciklusban a bal petefészkem akciózott, akkor most a jobb oldal termelt.
A méhnyálkahártyámnak viszont szinte duplázódnia kellene, hogy jó legyen, a 7 mm a minimum, ami szükséges a jó beágyazódáshoz, de még jobb a 10 körüli. Ezzel is lehet kezdeni dolgokat, egyrészt a Clostilbegyt helyett létezik más hatóanyagú peteérést segítő gyógyszer is, aminek nincs ilyen vékonyító mellékhatása, másrészt lokális ösztrogén adagolással is segíthető a vastagodás; annak viszont örülök, hogy most egyelőre csak figyeljük, hogy magamtól mit produkálok. Érdekes ez egyébként, mert ugye az ösztrogén egyik funkciója ez a vastagítás, és a miniszkóp alapján (amit egyébként ez a nőgyógy nem tart jónak) én magamnál túltermelésre gyanakodtam, hiszen valamennyi páfrányt minden nap látok, de ezek szerint annak más oka is lehet; vagy tényleg az van, hogy most a gyógyszer miatt ekkora csak. Az minden esetre szintén nem tetszik, hogy például a ciklus eleji hormonképnél az ösztrogént be sem kérte - az eredmények ugyan még nincsenek meg, de akkor is, szerintem az elég lényeges infó lett volna.
Megnézte az inzulineredményeket is, szerinte is majdnem jók, de a azt mondta, a Meforalt nyugodtan elkezdhetem szedni, mert ez nem nagy dózisú, és segíthet. Meg azt is mondta, hogy ha három hónapon belül nem esek teherbe, akkor a negyedik ciklusban végzünk egy petevezeték átjárhatóságit. Persze itt is csak következtetgetek, de ebből én azt szűrtem le, hogy akkor viszont jelenleg minden vagy rendbennek tűnik, vagy olyasmi, amit meg tudunk támogatni, hogy normálisan működjön, mivel a HSG általában csak akkor kerül előtérbe, mikor minden nem invazív vizsgálatot kilőttek. És itt visszakanyrodok ahhoz, hogy mért a francért nem nézetett nekem ösztrogént...? Pfff.
A nőgyógy meg... hát nem tetszik már annyira, szerintem nem együtt fogunk megöregedni - ezt amúgy olvastam róla fórumokon is, hogy tök visszafogott, magától semmit sem magyaráz el, csak ha rákérdez az ember. És hát honnan a francból tudnám, hogy egyáltalán mit kell kérdeznem...? Biztos csomó nő, aki régebben próbálkozik már, sokkal informáltabb, és nekik ezek a számok mindent elmondanak, de én most például utólag okosodtam meg, és azt még mindig nem sikerült kiderítenem, hogy normális-e, hogy egy stimulált ciklusban csak egy darab tüsző termelődött (gyanítom, hogy nem). Na mindegy, most utánaolvasgattam, és következőkor már csomó mindenre rá akarok kérdezni.
Visszatérve a konkrétumra: a tüsző az állítólag napi 1-2 milimétert nő általában, tehát azzal sok vész nincs, jövő hétre még meg is nőhet - 17 mm fölött már jó, de a legjobb, ha 20 fölött reped. Beavatkozás nélküli ciklusban az is rendben van, hogy csak egy nő meg, mert az a többit elnyomja, bár persze azt sem tudom, hogy akkor a kisebbeknek nem kellene-e szintén látszaniuk, vagy ha nem látszanak/léteznek egyáltalán, az mit jelent. Annyi legalább normálisnak tűnik, hogy ha a múlt ciklusban a bal petefészkem akciózott, akkor most a jobb oldal termelt.
A méhnyálkahártyámnak viszont szinte duplázódnia kellene, hogy jó legyen, a 7 mm a minimum, ami szükséges a jó beágyazódáshoz, de még jobb a 10 körüli. Ezzel is lehet kezdeni dolgokat, egyrészt a Clostilbegyt helyett létezik más hatóanyagú peteérést segítő gyógyszer is, aminek nincs ilyen vékonyító mellékhatása, másrészt lokális ösztrogén adagolással is segíthető a vastagodás; annak viszont örülök, hogy most egyelőre csak figyeljük, hogy magamtól mit produkálok. Érdekes ez egyébként, mert ugye az ösztrogén egyik funkciója ez a vastagítás, és a miniszkóp alapján (amit egyébként ez a nőgyógy nem tart jónak) én magamnál túltermelésre gyanakodtam, hiszen valamennyi páfrányt minden nap látok, de ezek szerint annak más oka is lehet; vagy tényleg az van, hogy most a gyógyszer miatt ekkora csak. Az minden esetre szintén nem tetszik, hogy például a ciklus eleji hormonképnél az ösztrogént be sem kérte - az eredmények ugyan még nincsenek meg, de akkor is, szerintem az elég lényeges infó lett volna.
Megnézte az inzulineredményeket is, szerinte is majdnem jók, de a azt mondta, a Meforalt nyugodtan elkezdhetem szedni, mert ez nem nagy dózisú, és segíthet. Meg azt is mondta, hogy ha három hónapon belül nem esek teherbe, akkor a negyedik ciklusban végzünk egy petevezeték átjárhatóságit. Persze itt is csak következtetgetek, de ebből én azt szűrtem le, hogy akkor viszont jelenleg minden vagy rendbennek tűnik, vagy olyasmi, amit meg tudunk támogatni, hogy normálisan működjön, mivel a HSG általában csak akkor kerül előtérbe, mikor minden nem invazív vizsgálatot kilőttek. És itt visszakanyrodok ahhoz, hogy mért a francért nem nézetett nekem ösztrogént...? Pfff.
2012. február 9., csütörtök
Újabb csapolás
Közben azt elfelejtettem mondani, hogy hétfőn piros lettem, úgyhogy holnapra máris bejelentkeztem laborra szuratni, és jövő csütörtökre ultrahangra ellenőrizni. Illetve komolyabban utánanéztem ennek a bizonyos Clostilbegyt tablettának, amit tegnap kezdtem el szedni.
Ez kéremszépen (vagyis hát a hatóanyaga) állítólag a világon jelenleg legeredményesebbnek számító termékenység-segítő készítmény ("fertility drug" - nem tudom hogy mondják magyarul), és amennyiben az ok a rendszertelen menzesz és/vagy a peteérés hiánya, akkor a nők több mint felének hónapokon belül segíteni szokott a teherbeesésben. Gyakorlatilag azt csinálja, hogy az aggyal elhiteti, hogy túl kevés ösztrogén van jelen a testben, így elkezdünk FSH és LH hormonokat termelni, hogy ezt megoldjuk.
Itt egy kicsit elkezdtem aggódni, mert ösztrogén- meg progeszteronszintet egyáltalán nem kért be a doki, így nem tudjuk, honnan indultunk, és még ha a ciklus második felében kér is, az már a gyógyszer miatt úgyis hamis eredmény lesz. De aztán úgy döntöttem, nem agyalom ezt is túl, ha teljes hormonháztartásom rendbetételével kezdtünk volna, akkor jobban zavarna, hogy még egy évig eltökölgetünk esetleg a beállításommal, és még akkor is van olyan lehetőség, hogy egy elméletben termékeny évekig nem tud szülni, pedig teljesen egészéges és normális mindenük. Szóval ha már azt elcsesztem, hogy időben (mondjuk olyan legalább öt évvel ezelőtt) kitartóan utánajárjak mindennek és kikúráltassam magam, akkor most ez a helyzet, és ebből kell kihozni a legjobbat - és a legjobb az lenne, ha minél előbb gyerekünk legyen, nekem nem derogál az, hogy gyógyszeres (vagy igazából bármilyen) segítséggel.
Amúgy a Clostilbegyt után, a hormonstmuláció miatt több pete szokott megérni egyszerre, és olyan tíz százalékkal nagyobb az ikerterhesség esélye. No comment. :)
Ez kéremszépen (vagyis hát a hatóanyaga) állítólag a világon jelenleg legeredményesebbnek számító termékenység-segítő készítmény ("fertility drug" - nem tudom hogy mondják magyarul), és amennyiben az ok a rendszertelen menzesz és/vagy a peteérés hiánya, akkor a nők több mint felének hónapokon belül segíteni szokott a teherbeesésben. Gyakorlatilag azt csinálja, hogy az aggyal elhiteti, hogy túl kevés ösztrogén van jelen a testben, így elkezdünk FSH és LH hormonokat termelni, hogy ezt megoldjuk.
Itt egy kicsit elkezdtem aggódni, mert ösztrogén- meg progeszteronszintet egyáltalán nem kért be a doki, így nem tudjuk, honnan indultunk, és még ha a ciklus második felében kér is, az már a gyógyszer miatt úgyis hamis eredmény lesz. De aztán úgy döntöttem, nem agyalom ezt is túl, ha teljes hormonháztartásom rendbetételével kezdtünk volna, akkor jobban zavarna, hogy még egy évig eltökölgetünk esetleg a beállításommal, és még akkor is van olyan lehetőség, hogy egy elméletben termékeny évekig nem tud szülni, pedig teljesen egészéges és normális mindenük. Szóval ha már azt elcsesztem, hogy időben (mondjuk olyan legalább öt évvel ezelőtt) kitartóan utánajárjak mindennek és kikúráltassam magam, akkor most ez a helyzet, és ebből kell kihozni a legjobbat - és a legjobb az lenne, ha minél előbb gyerekünk legyen, nekem nem derogál az, hogy gyógyszeres (vagy igazából bármilyen) segítséggel.
Amúgy a Clostilbegyt után, a hormonstmuláció miatt több pete szokott megérni egyszerre, és olyan tíz százalékkal nagyobb az ikerterhesség esélye. No comment. :)
2012. január 31., kedd
Második menet
Most jöttem a dokitól - jó volt azt hiszem.
Bementem, elmondatta velem az előzményeket - ami a védőnőnél már elhangzott, és ami végülis igaz: hogy két éve nem védekezünk, de ez nem igazán feleltethető meg egy normál pár esetének, mert nálunk a szokottnál több a nemhagyományos szex, és sajnos a mellékhere okozta kihagyás is. Annyi torzítás itt is volt a dologban, amennyit megbeszéltünk, hogy azt mondtam, már egy fél éve próbálkozunk a méhnyák figyelésével, de ez végülis annyira nem is füllentés, hiszen abból valóban észre szoktam venni, ha épp peteérek, és olyan sosem volt, hogy olyankor inkább önmegtartóztatunk.
Tüneteim alapján rögtön mondta az inzulinrezisztenciát ő is, holnap megyek másik laborra, mert inzulinterhelés is kell. Azután meg várjuk, hogy piros legyek, és a 3-5. napon lesz hormonteszt (LH, FSH, TSH, PRL), illetve el kell kezdeni a Clostilbegyt szedését, és 11-13. napon ultrahangra menni, hogy sikerült-e a peteérést serkenteni. Vagyis butaság volt, amitől tartottam, úgy tűnik a kettőt (megfigyelés és segítés) egyszerre is lehet csinálni - azt mondta, ránézésre mindenem normális, most "rendbeteszi" a maradékot, és ha azután fél évig semmi eredmény, akkor érdemes egy petevezeték átjárhatóságot nézni.
Meglepően jófej volt amúgy, ilyen miniatűr kopaszodó ember, elég simlis mosolya van, és visszafogottan poénkodott, hogyaszongya (mikor a több szexmentes napra mondtam, hogy az annyit jelent, hogy nem hagyományos) koncentráljunk a célra, orális szexből nem lesz gyerek. Persze adott névjegykártyát a magánrendelőjéhez, ami egyik leghíresebb termékenységgel foglalkozó budapesti magánklinika... de igazából nem is bánom, a maiak alapján eléggé elégedett voltam vele, és ha ilyen marad, akkor az is elképzelhető, hogy járok majd hozzá a jövőben. Fórumokon sok jó véleményt olvastam róla, és híres tévében nyilatkozgató szaktekintély is egyébként; a mérsékelten rosszak, amiket találtam mind azt nehezményezték, hogy pénzéhes, és egyféleképp viselkedik azzal, aki magánpáciense, és másképp (nem) foglalkozik azzal, aki kórházi (de ez talán minden fele-felében dolgozó dokira igaz, azon az egyetlen egyen kívül, akit szintén fórumok alapján nem rég kinéztem magamnak); végül olyant is mondtak, hogy fura a humora, hogy nem egy túlmagyarázós típus, sőt, hogy bunkó. Nekem kifejezettem szimpatikus volt, hogy viszonylag visszafogott és hallgatag, túl sok kérdésem nem is volt mondjuk, de engem azzal meggyőzött, hogy nagyon türelmesen hallgatott végig, és egész hamar rávágta, hogy mit kellene kizárni első körben. És tetszett, hogy nem szúrt le amiért ilyen előzményekkel nem vizsgáltattam ki magamat hamarabb, és csak ilyen korban jutott eszembe, hogy tenni is kellene valamit.
Hát ez volt, valamennyire megnyugodtam, ha más nem, legalább valamerre haladunk...
Jah és magamhoz hűen minimum kétszer szétszórtam minden papíromat a rendelő padlóján, aztán sehol sem találtam a telefonomat, és mikor felajánlotta, hogy megcsörget, nem tudtam a számot (végül meglett az öltözőben) - szóval egyhamar biztos nem felejt el... :)
Bementem, elmondatta velem az előzményeket - ami a védőnőnél már elhangzott, és ami végülis igaz: hogy két éve nem védekezünk, de ez nem igazán feleltethető meg egy normál pár esetének, mert nálunk a szokottnál több a nemhagyományos szex, és sajnos a mellékhere okozta kihagyás is. Annyi torzítás itt is volt a dologban, amennyit megbeszéltünk, hogy azt mondtam, már egy fél éve próbálkozunk a méhnyák figyelésével, de ez végülis annyira nem is füllentés, hiszen abból valóban észre szoktam venni, ha épp peteérek, és olyan sosem volt, hogy olyankor inkább önmegtartóztatunk.
Tüneteim alapján rögtön mondta az inzulinrezisztenciát ő is, holnap megyek másik laborra, mert inzulinterhelés is kell. Azután meg várjuk, hogy piros legyek, és a 3-5. napon lesz hormonteszt (LH, FSH, TSH, PRL), illetve el kell kezdeni a Clostilbegyt szedését, és 11-13. napon ultrahangra menni, hogy sikerült-e a peteérést serkenteni. Vagyis butaság volt, amitől tartottam, úgy tűnik a kettőt (megfigyelés és segítés) egyszerre is lehet csinálni - azt mondta, ránézésre mindenem normális, most "rendbeteszi" a maradékot, és ha azután fél évig semmi eredmény, akkor érdemes egy petevezeték átjárhatóságot nézni.
Meglepően jófej volt amúgy, ilyen miniatűr kopaszodó ember, elég simlis mosolya van, és visszafogottan poénkodott, hogyaszongya (mikor a több szexmentes napra mondtam, hogy az annyit jelent, hogy nem hagyományos) koncentráljunk a célra, orális szexből nem lesz gyerek. Persze adott névjegykártyát a magánrendelőjéhez, ami egyik leghíresebb termékenységgel foglalkozó budapesti magánklinika... de igazából nem is bánom, a maiak alapján eléggé elégedett voltam vele, és ha ilyen marad, akkor az is elképzelhető, hogy járok majd hozzá a jövőben. Fórumokon sok jó véleményt olvastam róla, és híres tévében nyilatkozgató szaktekintély is egyébként; a mérsékelten rosszak, amiket találtam mind azt nehezményezték, hogy pénzéhes, és egyféleképp viselkedik azzal, aki magánpáciense, és másképp (nem) foglalkozik azzal, aki kórházi (de ez talán minden fele-felében dolgozó dokira igaz, azon az egyetlen egyen kívül, akit szintén fórumok alapján nem rég kinéztem magamnak); végül olyant is mondtak, hogy fura a humora, hogy nem egy túlmagyarázós típus, sőt, hogy bunkó. Nekem kifejezettem szimpatikus volt, hogy viszonylag visszafogott és hallgatag, túl sok kérdésem nem is volt mondjuk, de engem azzal meggyőzött, hogy nagyon türelmesen hallgatott végig, és egész hamar rávágta, hogy mit kellene kizárni első körben. És tetszett, hogy nem szúrt le amiért ilyen előzményekkel nem vizsgáltattam ki magamat hamarabb, és csak ilyen korban jutott eszembe, hogy tenni is kellene valamit.
Hát ez volt, valamennyire megnyugodtam, ha más nem, legalább valamerre haladunk...
Jah és magamhoz hűen minimum kétszer szétszórtam minden papíromat a rendelő padlóján, aztán sehol sem találtam a telefonomat, és mikor felajánlotta, hogy megcsörget, nem tudtam a számot (végül meglett az öltözőben) - szóval egyhamar biztos nem felejt el... :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)