Zagyvavagyok

Tegnap reggel még sírva autóztam be a dolgozóba, most meg szinte semmi átmenet nélkül jó kedvem van - ki érti ezt, kérdezem megint...

Mióta nem írtam, a fórumon lett még egy pozitív teszt, és időközben csatlakoztam egy amerikai beszélgetősbe is, ahol minden próbálkozó 35 év feletti (tök jófej nőcik), ahol szintén volt egy sikersztori. Ez állítólag lavina, és ilyenkor sokakat elsodor - I wish!
Engem szinte biztos hogy nem fog, bár többet sosem mondom, hogy soha, mert láttam már egy-két elképzelhetetlent. De a hasam továbbra is szurkál-nyom, és ma reggelre már egyértelműen lennebb esett a hőm is; igazából már tegnap látszott, csak akkor még csaltam két tizedet felfele kerekítve... mitha az számítana, ami a görbén van; a lényeg, hogy ma már egyértelmű volt a csökkenés, úgyhogy holnap vagy legkésőbb pénteken pirosra számítok. Tesztelni nem tesztelnem, mert nem látom értelmét pazarolni, főleg hogy csak 25-ös erősségűm van, vagyis egy negatívba még simán belemagyaráznám, hogy túl korai volt, és titokban reménykednék tovább, mint egy libácska - ovulációs tesztből nagyon sokam van, úgyhogy azt néztem már két reggelen át, hiszen állítólag keresztreakció miatt jóstesztként működik (kipróbáltam, tüszőrepesztő szuri után, ami HCG hormont tartalmaz, és valóban lett rajta második csík, bár csak halvány), de persze teljesen negatív lett.
Vagyis leírtam ezt a ciklust, de persze amíg piros nem leszek mindig ott van az a kis sugár, hogy hátha mégis, és ez ellen nem tudok tenni, bármilyen racionálisan átgondolom, és bármennyire próbálok már csak önvédelemből is a realitás talaján maradni.

Ami ezen a bugyuta huzavonámon kívül konkrétan történt az az, hogy megjött a CD25/8DPO progeszteron eredményem, és megint jó lett, illetve több mint jó: 85,2 nmol/l (26,79 ng/ml), ahol 3,00 – 68,00 a referenciatartomány. Ma elmentem a dokihoz ezzel, aki szokás szerint ennivaló volt, odahívta az asszisztensnőjét és ujjongott miközben megmutatta neki; azt mondta, el sem kell mennem ciklus eleji hormonsorért, mert ha ez ennyire jó lett, akkor a többivel sem lehet baj. Azért el fogok, a saját lelki nyugalmamért egyszer s mindenkorra megnézetek minden potenciális bajforrást - elhiszem neki, hogy rendben vannak, már azért egy kis betekintést kaptam a dologba (még akkor is ha esetleg hamisak a múltkori számok a gyógyszer miatt), de azért annak van egy kis esélye, hogy ő sem emlékszik minden egyes eddigi lépésünkre, és lehet hogy azt hiszi, egyszer a legelején már túl voltunk azokon az eredményeken.
Szerinte ennek a ciklusnak is lehet még jó vége, de ha esetleg nem, akkor a következőt is kezdjük Clostilbegyttel, majd ha szükséges lesz folytassuk Merionallal és tüszőrepesztéssel; aztán ha az sem sikerül, akkor nézzünk egy petevezeték átjárhatóságot. Erre ő egy laparoszkópiás műtétet javasol, ami altatásban történik két napos kórházi fekvéssel, és azért jó, mert egyrészt az ad a legpontosabb képet minden eljárás közül, illetve adott esetben ha olyasmit látnak, akkor ott rögtön ki is tudják javítani. Hát reméljük nem kerül rá sor, de ha igen, akkor annak is örülök, hogy továbbra is ilyen célirányosan mozgunk, és ha baj van, akkor majd a megfelelő lépéseket meg tudjuk tenni - semmi értelme több hónapig szenvedni a hormonkezeléssel, ha fiziológiai okokból úgy sem jöhet össze a terhesség; ennyi idősen minél hamarabb haladni kell tovább, ha muszáj, akkor lombik felé.

De nem akarok ennyire lőre ugrálni - most ott tarunk, hogy várom a csodát, ami rámcáfol, vagy a pirosat, ami új startvonalhoz állít. És hálás vagyok hogy M. egy édes, megértő, támogató tündér, aki újabban folyamatosan kimutatja hogy szeret, és még akkor is egész jól elvisel, mikor látszólag ok nélkül csaponganak a hangulataim. Néha komolyan elgondolkozom azon, hogy nem tudom, mivel érdemeltem meg ezt az embert...