Az elmúlt napokban, miközben aggódtam, és féltem, és aggódtam, hogy mi legyen most ezzel a chorionboholy biopsziával, és miért akar mindenki lebeszélni róla*, és vajon máris szar anya vagyok-e, amiért egyáltalán eszembe jut, hogy vannak olyan körülmények amik között én inkább elengedném a Kissmalaczot... szóval a hétvége óta rengeteget gondolkoztam ezen. Elég szilárd volt az elhatározásunk, és nem is inogtam meg igazából, de rossz érzés volt azért a sok kérdőjel, és hogy most hozzuk majd meg talán eddigi életünk legnehezebb döntését, és jó volna ezt száz százalékon abszolválni, mindenfajta kétely és bizonytalanság nélkül.
És vezetés közben mindig megbeszéltem a dolgainkat a BalToronyLakóval (egész szolid kis kapcsolatunk van manapság, a dugók meg különösen jót tesznek neki), hogy légyszi-légyszi adjon valami jelet, hogy nem készülünk butaságra, hogy rendben leszünk, hogy ennek így kell lenni; és akkor tegnap elmentünk a genetikushoz...
Az OGyEI orvosa, Dr. Tímár László, első körben nem tett valami jó benyomást ránk, mert ugyan időpontra mentünk, fél órát váratott; aztán bementünk, és kiderült, hogy csak számítógépes problémái voltak, és hogy egy végtelenül értelmes, szimpatikus pacák, az ember pont ilyennek képzel el egy genetikust. Első körben felrajzolta a családfánkat, amiből kiderült, hogy viszonylag kevés bajra számíthatunk öröklődésileg, még mi is, hát még a gyerekeink. Aztán megkérdezte, hogy mondjon-e el minden továbbit magától, vagy van valami, ami különösebben érdekel - mi meg mondtuk, hogy igazából szeretnénk hallani az összes lehetőséget, de mi már erősen hajlunk a CVS felé, és ha azt nem tartja jó ötletnek, akkor nyugodtan érveljen úgy, hogy lebeszélődjünk róla.
Részletezte először is a szűrővizsgálatokat, amik kapcsán azonnal meg is erősítette, amit már tudtunk: kivétel nélkül mindegyik csak kockázatbecslés, konkrétan hozzám és az én magzatomhoz csekély köze van az eredményeiknek. Annyiban nyilván egyénspecifikus, hogy az én véremben néznek bizonyos markereket, és az én magzatom dolgait méricskélik meg ultrahangon, de mivel ezek közül a támpontok körül egyik sem ad bizonyosságot semmire sem (lehet rossz a véreredmény egészséges babánál, és fordítva, lehet vékony a tarkóredő beteg babánál, és fordítva), a végeredményt úgy hozzák ki, hogy a sok különböző apróság összegét átlagolják, és megnézik, hogy a velem egyidős nők tekintetében ugyanez az állás hányszor végződött egészséges, és hányszor beteg babával. Van egy úgynevezett "detection rate" is, ami azt mutatja, hogy az adott viszgálat hány százalékban ismeri fel a bajt: ez az AFP esetében kb. 45% (Amit igazából nem is értek, tehát gyakorlatilag ha a vizsgálati eredmény ellentétére fogadva döntöm el, hogy a baba egészséges lesz-e, akkor több eséllyel tippelek jól, mint ha hiszek magának a fötoproteinnek...?), a kombinált teszt esetében kb. 84%, az integrált teszt esetében kb. 93%, a vadiúj Prenatest (lásd a lábjegyzetben) esetében állítólag kb. 95% - hát nekem ez mind édeskevés alapból is, arról nem is beszélve, hogy némelyiket eleve nem lehet elvégezni, csak hetekkel a második trimeszterbe lépés után.
És akkor van az actual diagnosztika, ami mindkét lehetőség esetében invazív ugye, és ahol 99,99% a detekciós ráta, vagyis csupán egy ezrelék a tévedés valószínűsége (mert a biológiában soha semmi sem teljesen biztos - van rá konkrét magyarázat amúgy, hogy miből adódhat hiba, pl. placentáris mozaicizmus, utána lehet olvasni, én most nem részletezném), arról nem is beszélve, hogy nem csak a leggyakoribb bajokra szűr, hanem mindenfajta kromoszóma related betegségre. Na most, ahogy már említettem: igen, van vetélési kockázat, ami hivatalosan CVS esetében 1,5%, amnió esetében 1% - ahogy szintén említettem, azt nem tudni, hogy a különbséget nem az okozza-e, hogy az előbbit hamarabb végzik el, és koraterhességben amúgy is nagyobb ez az arány. Én utánaolvastam egy elég nagy mintán elvégzett kutatásnak (igaz, amerikai a tanulmány, de tőlem teljesen függetlenül a genetikus is megemlítette), ami szerint a mai körülmények között inkább négy-ötszázból egy nőnél következik be egyértelműen ezekehez a beavatkozásokhoz köthető vetélés, és ez az én koromban nagyjából megegyezik a kromoszómarendellenességek kockázatával. A pasi a dilemmánkat amúgy a következőképpen összegezte: igen, valóban szörnyű, borzalmas, elviselhetetlen tragédia egy vetélés, főleg egy nagyon régen vágyott és várt baba esetén, de ha már szóba kerül, hogy fontos, milyen lesz a gyerek életminősége (mert van ugye, aki semmilyen szűrést vagy vizsgálatot nem akar, mondván, hogy mindenképpen megszülné) első sorban nem ezt kell mérlegelni, hanem azt, hogy mennyire szörnyű, borzalmas, elviselhetetlen tragédia egy beteg gyereket a világra hozni, és élete végéig, esetleg évtizedeken keresztül szembesülni a szenvedéseivel, amik ellen semmit sem tudunk tenni - itt M. és én egymásra néztünk... it does put things into perspective, beszéltük meg egyetlen pillantással, és el is dönttetett.
Apropó a korom, szintén tegnap tudtuk meg a genetikustól, hogy így, egy hét múlva 36 évesen, nekem nem is járna OEP által fizetett vizsgálat, mert Magyarországon ezt az ingyenesen felajánlós korhatárt tavaly felvitték 37 évre; azt is mondta, hogy így aztán, ha állami kórházban csináltatnám, valószínűleg jóval többe kerülne, mint magánban. Mikor említettük neki, hogy valószínűleg az Istenhegyire esik a választásunk, azt mondta, ő is azt ajánlotta volna, személyesen ismeri Dr. Hajdú Krisztinát, kiváló szakember, valószínűleg egyik legjobb az országban, megcsinálja, túl leszünk rajta, és nyugodtan lehet terhesedni tovább.
Nagyon örülök, hogy hallottuk egy kívülálló objektív véleményét. Nem azért, mert megerősített abban, amit gondoltunk és szerettünk volna, bár nyilván az sem mellékes, hanem azért, mert így tudom, hogy nem a friss anyaságom vakít el - sem abban az irányban, hogy minden áron meg kell védelmeznem a Kissmalaczot, és engem márpedig ne szúrjanak hasba, ha az őt veszélyezteti, sem abban, hogy igenis legyen egészséges és boldog Kissmalacz, és annyira kényszeresen akarom ezt neki, hogy ezért még az életét is kockára teszem.
Ma felhívom a klinikát időpontért; az ünnepek miatt nagyon bután jön ki a dolog, mert hiába szerettem volna a biztonsági határon belül minél előbb menni, mivel csak hétfőnként van CVS, a sok munkaszüneti nap miatt már betöltött 12. hetes leszek, mire sor kerülhet rá. De most ez nem fontos... jó döntést hoztunk, amit nem fogunk megbánni, ezt legalább annyira biztosan érzem, mint ahogy fura módon az inszem után éreztem, hogy helyes volt elmenni a kételyeim ellenére. Minden rendben lesz. :)
* Nyolc magánkórháznak írtam összesen e-mailt, hogy mit akarok, ebből kettő nem válaszolt, kettő válaszolta azt, hogy náluk nincs invazív vizsgálat, de nagyon ajánlják a kombinált vagy integrált tesztjeiket, egy, hogy nála sincs, de ajánlja a Rózsakert Medical Center szolgálgatásait. Aztán maga a center, ahonnan egy hölgy elég vehemensen le akart beszélni erről, és rá egy Prenatest nevű, az én véremben található magzati DNS-t vizsgáló módszerre, ami csekély háromszázezer forintba kerül, és amit ő ugyanolyan hatékonyságúnak állított be, mint a CVS vagy amniócentézis - egy kis netes kutakodással máris kiderül, hogy a dolog alig néhány hónapos felfedezvény (tehát gyakorlatilag kísérleti alany lennék), és a hatékonysága alig több, mint az integrált teszté; ennyit a tisztességes tájékoztatásról. Írt még a Maternity Magánkórház szaktekintélye, akit már említettem, és aki szerint legyen inkább amniocentézis, mert az veszélytelen; nem győzöm hangsúlyozni azt, ami szintén egész kevéske netes kutakodással deríthető ki, hogy: nem az, vagyis ez félrevezetés, a kockázata valóban fél százalékkal kisebb, de cserében csak sokkal később végezhető el. És írt az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központ, korrekt, minden részletre kiterjedő választ (direkt megszámoztam a problémákat, hogy a gyengébbek is megértsék, mi érdekelne - csak nekik sikerült dekódolni, hogy ez annyit tesz: minden kérdésemre szeretnék választ), továbbá azt, hogy telefonon szívesen elmesél még többet is, és természetesen mehetek, hatvanötezerbe kerül mindennel együtt (genetikai konzultáció, ultrahang, mintavétel, tenyésztés).
Előreszámla
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: OGyEI. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: OGyEI. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. november 28., szerda
2012. november 23., péntek
Dilemma
Tegnap délután majdnem összeszomorodtam, de aztán a dolgok meglepetésszerűen jóra fordultak, és buta country zenét énekelgetve mentem hazafelé este, teljesen boldogan, mínusz az a pár szakasz, ami alatt szó szerint megsirattam a Tommy Yellow fiú Becky szerelmét, akit a gonosz Gatlin fiúk megerőszakoltak... never mind.
Szóval év elején mi ezt az egész kivizsgálósdit ugye az OGyEI-ben kezdtük, ahol is egy családtervezésre szakosodott védőnő mondogatta el, hogy miket kellene megnézetni első sorban. El is végeztek nekünk ott helyben csomó vizsgálatot de aztán volt az a bizonyos afférom a Dr. Couldn't Care Less tévésztárral, és mivel akkoriban már csak nőgyógyászati vonalon maradt tennivaló, nem mentem többet vissza; azóta váltottunk pár levelet a védőnővel, megvolt M. második spermatesztje, és megint eltűntem, de ha már annyira kedvesen invitált mindig megbeszélésre (ahova sosem mentem, mert addigra már sajnos volt alkalmam kikupálódni meddőségi kérdésekben is, nem csak sima gyerekcsinálósókban), gondoltam most elmegyek, bármennyire is messze van.
Volt viszont előtte egy kis intermezzo, a szomorodás oka... Mi azt már nagyon rég megbeszéltük, hogy ha teherbe esek, akkor mindenképpen szeretnénk chorionboholy biopsziát, hogy ne csak sima kockázatbecsléssel tippelgessék a babánk esélyeit az egészségre (amint ma megtudtam amúgy, a legkomplexebb és legdrágább is, ami az integrált teszt, csak 90%-os valószínűséggel tud bármit is mondani, és nem egyénnek, hanem egy adott statisztikai csoportba tartozó mindenkinek). Tudjuk ugyanis, hogy nem bírnánk beteg gyereket vállalni... nyúlszáj, végtaghiány meg ilyesmik jöhetnének, megoldanánk, de ahhoz túl gyengék vagyunk, hogy egy esetleg súlyosan sérült védtelen kis lény szenvedéseit és/vagy halálát végigasszisztáljuk - mindig van esély borzalomra, legalább azt zárjuk ki, amit biztosan ki lehet. Amikor kiderült, hogy itt lakik a hasamban a Kissmalacz, megkértem M.-et, hogy legyen nagyon erős, és ha meginognék, emlékeztessen az érveinkre... mert természetesen kb. első pillanattól imádom ezt a vakarékot, milliószor inkább vetném alá magam bármilyen fájdalmas procedúrának, mint az állítólag alig érezhető CVS-nek, ha garantálnák, hogy azzal a másik módszerrel neki nem eshet baja.
A teendő tehát adott volt, most már csak a hogyannak kellett utánanéznem. Megtudtam, hogy a vizsgálatot a 9-16. hét között tudják elvégezni, hogy mennyire korán, az a méhlepény fejlettségétől függ, mivel azt kell megszúrni mintavételhez; mi persze a szakorvos által biztonságosnak ítélt kereteken belül, de lehetőleg minél előbb szeretnénk megejteni, ha mennie kell, akkor el akarjuk engedni időben, mert épp azért válaszottuk ezt az amniocentézis helyett (ami betegség esetén állítólag azt jelenti, hogy egy pár héten belül akár életképessé váló nagy magzatot kell megszülni, tudva azt, hogy amint kijött a biztonságból, meghal). Szintén elhatároztuk, hogy magánklinikán akarjuk intézni, mert az egyetlen darab államilag finanszírozott hely annyira leterhelt, hogy a 12. hét előtt szóba sem állnak még időpontadásilag sem, plusz az eredményre egy-másfél hónapot kell várni, tehát pont az egész lényege, az embrió-kori diagnózis veszik el. Nyilván tüzetesen utánaolvastam mindennek, tudom, hogy elvileg 0,5%-kal magasabb CVS esetén a vetélési arány, viszont azt is, hogy a pluszt nem bizonyítottan a beavatkozás okozza, hanem lehet akár azért is, mert koraterhességekben ez egyébként is gyakrabban előfordul; továbbá amniocentézisben is van egy 1%-os kockázat.
Ezen információk birtokában írtam négy budapesti géndiagnosztikai intézetnek (ennél többet nem találtam), hogy hogyan működik ez náluk, és főleg hogyan dolgoznak az ünnepek előtt és között, amikor ez nekem aktuális lenne; eddig kettő válaszolt: az egyik kért egy telefonszámot, hogy inkább úgy beszéljük meg, a másikból egy nagyon komoly professzor jelzett vissza, hogy ha nehezen estem teherbe (említettem, hogy pontosan tudom a terhesség korát az inszem miatt), akkor ő kizárólag csak az amniócentézist javasolná, mert az veszélytelen(!). Amikor visszakérdeztem, felsorolva a fentieket (cseppet sem okoskodva, hangsúlyoztam, hogy mindenképp megfontoljuk amit mondott, de én eddig minden szaklapban ennek az ellenkezőjét láttam, és akkor most hogy értsem ezt), annyit írt, hogy ha hasonló kérdéseink vannak, egy konzultáció keretein belül szívesen válaszol rájuk; egy ilyen alkalom őtanárúrságával tizenötezerbe kerül, a magzatvíz mintavétel meg a CVS majdnem duplájába, tehát ezek után valahogy elúszott a bizalom... Értelemszerűen nem spórolni akarok ezen, ötször ennyit fizetnék gondolkodás nélkül, és még várni is hajlandó lennék talán, ha valóban tökéletesen veszélytelen lenne az amnió, de nem az, ha csak nem valami titokban tartott csodamódszert fedeztek fel a Kútvölgyi úton.
Eléggé letörve indultam munka után a védőnőhöz, gondoltam majd az is jól le fog cseszni amiért az invazív viszgálatok egyáltalán szóba jöttek, mert szlogenjük a koraterhesség védelme - erre teljesen megnyugtatott, hogy ő maga is alávetette magát ennek, ráadásul évekkel ezelőtt, amikor tizedennyire sem számított rutin dolognak. Jövő keddre adott egy időpontot a genetikusukhoz (a titulus ugyanakkora, a konzultáció ingyenes), aki majd mindent el tud mondani egész részletesen, és utána szerinte kérhetünk is időpontot a számunkra szimpatikusabb helyre.
Nem könnyű ám ez az egész... nem adnám semmiért, de nem könnyű. Érzem, minden sejtemmel érzem, hogy egészséges ez a gyerek, hogy jól van, semmi baja - ugyanakkor azt is, hogy rendben lesz a vizsgálat is, túl leszünk rajta, és akkor tényleg végtelenül nyugodt, boldog hónapok elé nézhetünk, minden aggódás nélkül... legalábbis ezen a téren, mert magamat ismerve a teljes ellazulás végképp ki van zárva. Nem mocorog bennem semmilyen kétely, rendületlenül hiszek ebben a csodában, és bízok a Kissmalaczban, az életemre mernék fogadni, hogy minden téren ép, és mégis, mégis... ezt már akkor kilogikáztuk, amikor nem vette el a józan eszemet egy félcentis életke iránti rajongó szeretet, és tartani kell magunkat hozzá, mert ha a minimálisnál is kisebb esély van arra, hogy neki valaha is rossz legyen, akkor inkább most történjen meg azonnal... egyszerűen nem bírnám elviselni, ha egy bizonytalan kimenetelű eredmény érdekében bántani, szurkálni-műteni-mittudoménmicsinálni kényszerülnének később, amikor már mindent érez.
Hát ezügybeni az újabb intenzív agyi-lelki foglalkozásom... azt hittétek, hogy a méréssel véget ér az őrület, muhahaha...
Szóval év elején mi ezt az egész kivizsgálósdit ugye az OGyEI-ben kezdtük, ahol is egy családtervezésre szakosodott védőnő mondogatta el, hogy miket kellene megnézetni első sorban. El is végeztek nekünk ott helyben csomó vizsgálatot de aztán volt az a bizonyos afférom a Dr. Couldn't Care Less tévésztárral, és mivel akkoriban már csak nőgyógyászati vonalon maradt tennivaló, nem mentem többet vissza; azóta váltottunk pár levelet a védőnővel, megvolt M. második spermatesztje, és megint eltűntem, de ha már annyira kedvesen invitált mindig megbeszélésre (ahova sosem mentem, mert addigra már sajnos volt alkalmam kikupálódni meddőségi kérdésekben is, nem csak sima gyerekcsinálósókban), gondoltam most elmegyek, bármennyire is messze van.
Volt viszont előtte egy kis intermezzo, a szomorodás oka... Mi azt már nagyon rég megbeszéltük, hogy ha teherbe esek, akkor mindenképpen szeretnénk chorionboholy biopsziát, hogy ne csak sima kockázatbecsléssel tippelgessék a babánk esélyeit az egészségre (amint ma megtudtam amúgy, a legkomplexebb és legdrágább is, ami az integrált teszt, csak 90%-os valószínűséggel tud bármit is mondani, és nem egyénnek, hanem egy adott statisztikai csoportba tartozó mindenkinek). Tudjuk ugyanis, hogy nem bírnánk beteg gyereket vállalni... nyúlszáj, végtaghiány meg ilyesmik jöhetnének, megoldanánk, de ahhoz túl gyengék vagyunk, hogy egy esetleg súlyosan sérült védtelen kis lény szenvedéseit és/vagy halálát végigasszisztáljuk - mindig van esély borzalomra, legalább azt zárjuk ki, amit biztosan ki lehet. Amikor kiderült, hogy itt lakik a hasamban a Kissmalacz, megkértem M.-et, hogy legyen nagyon erős, és ha meginognék, emlékeztessen az érveinkre... mert természetesen kb. első pillanattól imádom ezt a vakarékot, milliószor inkább vetném alá magam bármilyen fájdalmas procedúrának, mint az állítólag alig érezhető CVS-nek, ha garantálnák, hogy azzal a másik módszerrel neki nem eshet baja.
A teendő tehát adott volt, most már csak a hogyannak kellett utánanéznem. Megtudtam, hogy a vizsgálatot a 9-16. hét között tudják elvégezni, hogy mennyire korán, az a méhlepény fejlettségétől függ, mivel azt kell megszúrni mintavételhez; mi persze a szakorvos által biztonságosnak ítélt kereteken belül, de lehetőleg minél előbb szeretnénk megejteni, ha mennie kell, akkor el akarjuk engedni időben, mert épp azért válaszottuk ezt az amniocentézis helyett (ami betegség esetén állítólag azt jelenti, hogy egy pár héten belül akár életképessé váló nagy magzatot kell megszülni, tudva azt, hogy amint kijött a biztonságból, meghal). Szintén elhatároztuk, hogy magánklinikán akarjuk intézni, mert az egyetlen darab államilag finanszírozott hely annyira leterhelt, hogy a 12. hét előtt szóba sem állnak még időpontadásilag sem, plusz az eredményre egy-másfél hónapot kell várni, tehát pont az egész lényege, az embrió-kori diagnózis veszik el. Nyilván tüzetesen utánaolvastam mindennek, tudom, hogy elvileg 0,5%-kal magasabb CVS esetén a vetélési arány, viszont azt is, hogy a pluszt nem bizonyítottan a beavatkozás okozza, hanem lehet akár azért is, mert koraterhességekben ez egyébként is gyakrabban előfordul; továbbá amniocentézisben is van egy 1%-os kockázat.
Ezen információk birtokában írtam négy budapesti géndiagnosztikai intézetnek (ennél többet nem találtam), hogy hogyan működik ez náluk, és főleg hogyan dolgoznak az ünnepek előtt és között, amikor ez nekem aktuális lenne; eddig kettő válaszolt: az egyik kért egy telefonszámot, hogy inkább úgy beszéljük meg, a másikból egy nagyon komoly professzor jelzett vissza, hogy ha nehezen estem teherbe (említettem, hogy pontosan tudom a terhesség korát az inszem miatt), akkor ő kizárólag csak az amniócentézist javasolná, mert az veszélytelen(!). Amikor visszakérdeztem, felsorolva a fentieket (cseppet sem okoskodva, hangsúlyoztam, hogy mindenképp megfontoljuk amit mondott, de én eddig minden szaklapban ennek az ellenkezőjét láttam, és akkor most hogy értsem ezt), annyit írt, hogy ha hasonló kérdéseink vannak, egy konzultáció keretein belül szívesen válaszol rájuk; egy ilyen alkalom őtanárúrságával tizenötezerbe kerül, a magzatvíz mintavétel meg a CVS majdnem duplájába, tehát ezek után valahogy elúszott a bizalom... Értelemszerűen nem spórolni akarok ezen, ötször ennyit fizetnék gondolkodás nélkül, és még várni is hajlandó lennék talán, ha valóban tökéletesen veszélytelen lenne az amnió, de nem az, ha csak nem valami titokban tartott csodamódszert fedeztek fel a Kútvölgyi úton.
Eléggé letörve indultam munka után a védőnőhöz, gondoltam majd az is jól le fog cseszni amiért az invazív viszgálatok egyáltalán szóba jöttek, mert szlogenjük a koraterhesség védelme - erre teljesen megnyugtatott, hogy ő maga is alávetette magát ennek, ráadásul évekkel ezelőtt, amikor tizedennyire sem számított rutin dolognak. Jövő keddre adott egy időpontot a genetikusukhoz (a titulus ugyanakkora, a konzultáció ingyenes), aki majd mindent el tud mondani egész részletesen, és utána szerinte kérhetünk is időpontot a számunkra szimpatikusabb helyre.
Nem könnyű ám ez az egész... nem adnám semmiért, de nem könnyű. Érzem, minden sejtemmel érzem, hogy egészséges ez a gyerek, hogy jól van, semmi baja - ugyanakkor azt is, hogy rendben lesz a vizsgálat is, túl leszünk rajta, és akkor tényleg végtelenül nyugodt, boldog hónapok elé nézhetünk, minden aggódás nélkül... legalábbis ezen a téren, mert magamat ismerve a teljes ellazulás végképp ki van zárva. Nem mocorog bennem semmilyen kétely, rendületlenül hiszek ebben a csodában, és bízok a Kissmalaczban, az életemre mernék fogadni, hogy minden téren ép, és mégis, mégis... ezt már akkor kilogikáztuk, amikor nem vette el a józan eszemet egy félcentis életke iránti rajongó szeretet, és tartani kell magunkat hozzá, mert ha a minimálisnál is kisebb esély van arra, hogy neki valaha is rossz legyen, akkor inkább most történjen meg azonnal... egyszerűen nem bírnám elviselni, ha egy bizonytalan kimenetelű eredmény érdekében bántani, szurkálni-műteni-mittudoménmicsinálni kényszerülnének később, amikor már mindent érez.
Hát ezügybeni az újabb intenzív agyi-lelki foglalkozásom... azt hittétek, hogy a méréssel véget ér az őrület, muhahaha...
2012. október 29., hétfő
Kérem a következőt!
Valamikor megígértem, hogy írok egy posztot a nőgyógyászokról, akikkel az elmúlt egy évben szerencsém vagy szerencsétlenségem volt találkozni - here it goes; hosszú lesz.
Az általános gyakorlattal ellentétben nevekkel fogom, főként azért, mert nekem mindig hatalmas segítség volt blogokon és fórumokon kutakodni, és nagyon rossz tudott lenni az a változat is, amikor maximum kezdőbetűket írva minősítettek embereket, esélyt sem adva a további nyomozásra, és az is, amikor kiírták ugyan a doki nevét, de nyilvános véleményezés helyett csak annyit fűztek hozzá, hogy akit érdekelnek a részletek, az írjon privát üzenetet. És egyúttal egyik kedvenc blogomból kiindulva adok mindenkinek egy kódnevet, hogy ha később utalok valakire, ne kelljen minden alkalommal körülírkálni, hogy ki is ő.
Amúgy most csak a fontosabbakat fogom leírni, a többi mindig alkalomszerű volt, rákszűretni és fogamzásgátlót feliratni - és meghallgatni a nyugtató litániát, miszerint ne aggódjak, hogy rendszertelen a ciklusom és mindig is az volt, ezzel majd akkor kell csak foglalkozni, ha gyereket szeretnénk; mindezt úgy, hogy a rendszertelen nálam 35 és 85 nap között bármit jelenthetett, mellette meg konkrétan megkopaszodtam, annyira kihullt a hajam (ez utóbbival annyit kezdtek, hogy Diane35-öt írtak fel rá, és megnézték a tesztoszteron szintemet, ami még alacsony is volt, úgyhogy tanácstalanul vállat vontak). Az ilyenekről, egy kalap alá pakolva, csak annyit mondanék, hogy nagyon gyorsan érdemes elmenekülni tőlük, és valami normális hozzáállású kollegát keríteni.
Mondanom sem kell, hogy ezek mind szubjektív meglátások, bármilyen értelmes érvekkel szabad ám cáfolni őket.
Dr. Aszódi Ágnes - ő az első emlékezetesebb élményem, a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat Csengeri utcai rendelőjében, mert akkoriban nem nagyon jöhetett szóba a magánrendelés (annyit kerestem, hogy a fizetésem nagyjából háromnegyede azonnal elment lakásra, rezsire és bérletre). Ahhoz képest, hogy nem került semmibe, egészen kedves volt, és ugyan a sietésbe a rákszűrésen túl nem sok beszélgetés fért bele, de mikor mondtam, hogy pár hónapja elhagytam a fogamzásgátlót, és menzesz azóta sehol, nézetett egy teljes vér- és hormonképet, visszamenéskor meg volt UH és Duphaston recept, hogy megjöjjön végre. Egyébként ezen kívül semmi rendelleneset nem talált, PCO ciszták hiányában kizárva, mindenféle értékek jók voltak, úgyhogy ugyanazt mondta, mint mindenki más: ha továbbra is rakoncátlankodik a ciklus, amikor babát akarok, utána kell nézni tüzetesebben, amúgy meg találkozzunk egy év múlva. Ez olyan nyolc évvel ezelőtt volt, közben más maradandó nőgyógyászos tapasztalatot nem szereztem, eljártam évi egyszer rákszűretni ugyanoda, ahhoz aki épp dolgozott aznap, bejött a képbe M., megint felírattam a fogamzásgátlót (minden további érdeklődés nélkül ugyanazt a brutált kaptam, mint előtte, pedig egyértelmű volt, hogy semmit sem segít pl. a hajhulláson, ami miatt eredetileg javasolták); 2007 őszén voltam utoljára Aszódinál egy pár hónapos gyógyszerszünetben, megint vérvétel, megint minden rendben találtatott, megint nem volt fontos, hogy két-háromhavonta volt menzeszem, megint kaptam progeszteront meghozásra. Nagyjából két év múlva teljesen leálltam a fogamzásgátlóval, átlagban évi hét ciklusom volt, többnyire olyan hosszúak, hogy (most már tudom) valószínűleg nem sokszor következett be peteérés; néha gumival, néha megszakítással védekeztünk, majd úgy 2010 vége óta sehogy, mivel akkor már sejtettük, hogy M. visszatérő mellékheregyulladásai és az én bénácska működésem mellett, úgysem valószínű a spontán teherbeesés, ha meg megtörténik, akkor jöjjön.
Aszódi doktornőhöz idén februárban kerültem vissza, elég kétségbeesetten (következő bekezdésben mesélem, hogy miért), mert ő volt az egyetlen nőgyógyász, akire úgy emlékeztem, hogy lelkiismeretes volt, hiszen kérés nélkül vérviszgálatra küldött, meg hát egy nővel talán mégis jobban megbeszéli az ember lánya a kétségeit. Természetesen ezúttal a magánrendelésére mentem, ahol előadtam the story so far, megnézte és újfent jónak találta az eredményeinket, viszont sok segítségemre nem volt: nem nagyon akart hozzászólni, hogy mik is a lehetőségek a frissen felfedezett inzulinrezisztenciával és mégis mennyire súlyos az enyém. Azt mondta, hogy szerinte még legalább fél évig próbálkozzunk segítség nélkül - mindezt, miután ugye előadtam mindent, az örök életemben összevissza ciklushossztól, a több mint egy éve védekezés nélküli szexen át, a nem túl bíztató életkoromig. A tizenöt perces móka mindennemű vizsgálat nélkül tizenöt ezerbe került (jó kis percdíj, természetesen számla nélkül), és búcsuzóul még hozzátette, hogy a leleteken található dicséretes számok ellenére, abban a konkrét (egyébként stimulált) ciklusban gyakorlatilag nulla az esélyem a teherbeesésre. Ekkor már annyira egyértelmű volt, hogy ugyan valóban kedves, de szakmailag elég kérdőjeles, hogy nem is értetlenkedtem tovább, hogy ha a Clostilbegyt most ennyire "hasznos" volt, akkor mégis miért képzeli, hogy nélküle kellene még hat hónapig türelmeskednünk...
A továbbiakban Dr. Not Much Use.
Dr. Gasztonyi Zoltán - ő egy adott volt (beékelődött a fenti két látogatás közé), ugyanis 2012 elején kezdő lépésként az Országos Gyermekegészségügyi Intézet Családtervező Központjába jelentkeztünk, hogy lássuk, hogyan kellene tudatosan gyereket csinálni, ha már hűbele-módon nem jött össze. Ez egy átlagosan szaporodóképes pároknak létrehozott egész hasznos állami program, aminek keretén belül egyszeri húszezres tarifáért elvégeznek egy csomó mindent (spermateszt, andrológiai konzultáció, hormonkép, nőgyógyászati vizsgálat, immunitás különböző betegségekre, stb.), majd egy évig végigkövetik a gyerekgyártási procedúrát (ilyen extrákkal, hogy étkezési szakértő meg párterapeuta), ha összejön, akkor tizenkét hétig gondoz a védőnőjük (az árban van genetikai tanácsadás és mindenféle koraterhességi szűrés), ha nem, akkor továbbküldenek minden eredményeddel a meddőségi specialistákhoz; akkor optimistán még meg voltunk győződve, hogy nekünk ennyi segítség épp elég lesz. Az orvosuk nevére persze rákerestem, bár nem nagyon tüzetesen, mert ott úgysem válogathattam volna, ő volt az egyetlen nőgyógyász - negatív oldalon annyit láttam, hogy némileg arrogáns és pénzéhes, de ugyanakkor tévéműsorokban rendszeres meghívott, nyilatkozgat és tanácsokat osztogat, úgyhogy én inkább örültem, hogy ilyen elismert szakember kezei közé kerülök.
Első találkozáskor neki is elmondtam az egész életnyi előzményt, és mivel akkorra két és fél görbém is volt, láthatta, hogy már egy hónapon most is jóval túl vagyok ciklushosszilag; az UH szerint luteálisban voltam, volt némi sárgatest, úgyhogy mondta, hogy meg fog jönni hamarosan - és minden további nélkül írt egy Clostilbegyt receptet, hogy harmadik ciklusnaptól kezdjek majd el szedni napi két szemet, és harmadik és ötödik nap között jelenjek meg a laborban hormonokat nézetni. Not quite so impressed, de végülis elég szimpatikus is volt a fanyar humorával, és hát vakon bízó kezdő voltam, így természetesen azt tettem, amit kért - de mivel akkoriban még igencsak hiányosan informálódtam termékenységügyileg, bár voltak kétségeim, de azzal a jelszóval, hogy ha lenne jelentősége, biztos figyelmeztetett volna, harmadik napon elkezdtem a tablettát, és csak ötödiken mentem vérvételre; el lehet képzelni, hogy az FSH meg az LH szint mennyire volt releváns ezek után. Következő alkalomra már okosabban jelentem meg, rákérdeztem erre is, de csak legyintett hogy jól van az, ahogy a 2,35 TSH szintemre is tette, annak ellenére, hogy a csapból is az folyik, hogy inkább ennek a fele lenne jó; és, akár előzőleg a háziorvosom, ő is megemlítette az inzulinrezisztencia lehetőségét, és elküldött terheléses mérésre. Közben folyt a következő ciklus, a gyógyszer ellenére a tüszőm alig nőtt, magyarázatot és választ nem kaptam semmire, az UH meg úgy lett időzítve, hogy a magánrendelésre kelljen mennem az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központba, ahol alkalmanként számlás nyolcezerért rendelkezésre állt (heti kétszer lehetett volna OGyEI, de természetesen se a közvetlenül előtte, se a közvetlen utána ciklusnap nem volt jó, csakis az az egy, amikor a saját klinikáján tartózkodott), igaz úgy, hogy a vizsgálatom közben végig bent volt két asszisztens(?) csaj, akikkel azt tárgyalta meg, hogy hogy kell csengőhangot beállítani az új telefonján. Végül azt a lassan növekedő tüszőt teljesen leírta (kommentár nélkül, csak úgy odavetve, hogy rossz), és a következő ciklusra felírta a Gonal-f injekciót - akkor kezdtem el rémülten más orvost keresni, amikor hazaérve utánaolvastam, hogy az pontosan mi is, mennyire durva (és esetemben átmenettelen), és általában mire használatos; soha többet nem mentem vissza hozzá.
A továbbiakban Dr. Couldn't Care Less.
Dr. Hajnáczky Károly... róla ódákat zengtem az elmúlt fél év csomó posztjában, ennél tovább nem is nagyon részletezném, mert így is elég meseszerűnek tűnhet. Szakmailag teljesen elégedett vagyok vele, alapos és odafigyelős, bármilyen érdeklődésemre mindig részletes magyárazattal reagál, és egyetlen kivétellel minden, amit mondott és tett, ezer helyen alátámaszást nyert, akárhányszor és akárhol olvastam vagy kérdeztem utána; egyetlen negatívumként talán azt tudnám megemlíteni, hogy az inzulinrezisztenciámat nem tartja komoly meddőséggel kapcsolatos problémának - ugyanakkor a kollegái diagnózisát és kezelését teljes mértékben elfogadta, és sosem próbált lebeszélni a gyógyszer szedéséről... good enough for me. Emberileg egy csoda, türelmes, kedves, udvarias, ha nem találkoztam volna vele, nem hittem volna, hogy filmeken kívül létezik ilyen tündéri orvos... heti kétszer magánrendel, de ahányszor szükség van rá esedékes UH miatt, mindig megoldja valahogy a dolgot - akár úgy is (talán említettem is már, mert ami konkrétan engem illet ez volt a döbbenet csúcsa), hogy egy ünnepi hosszú hétvég kellős közepén egy darab páciens miatt bejött a rendelőbe, hogy ne késsük le a tüszőrepesztő időzítését. Anyagilag is elég elképesztően intézi a dolgokat: tizenkétezer nála egy alkalom (amiről számlát is ad), de aki visszajárója, annak egy cikluskövetés kerül ennyibe, ami annyi jelent, hogy ha havonta nyolcszor kell ezért az árért megnéznie, akkor annyiszor teszi. Sajnos nagyon elfoglalt, a kórházban is sokat dolgozik és magánban is rengeteg betege van, így újakat nem nagyon fogad, és időpontot sem tud adni: oda kell menni a rendelőbe, és várni kell, amíg sorra nem kerülök - ez átlagban három-öt ember, vagyis legrosszabb esetben másfél óra várakozás, de inkább kevesebb, mert van aki csak receptért vagy rövid megbeszélésre ugrik be.
Nyoma sincs benne a buta sértettségnek vagy rosszul értelmezett büszkeségnek: miután a hormonoktól kezdve az átjárhatóságig mindent ellenőrzött nálam, ő maga mondta, hogy pár hónap próbálkozás után érdemes meddőségi intézethez fordulni, mert ha minden lehetséges ok kezelve van, és mégsem jön a baba, akkor egy sima nőgyógyász annál többet nem tud tenni. Végtelenül hálás vagyok neki, és maximálisan megbízom benne, és amint teherbe esek, rohanok vissza hozzá, mert senki más kezébe nem szeretném adni a gyerekem életét.
A továbbiakban Dr. Best Ob/Gyn Alive. :)
Dr. Szűcs Zoltán - ő véletlen volt, amikor a Budai Meddőségi Központba érkeztem az első vizsgálatra, valamiért hozzá kerültem; akkor még nem is tudtam, hogy lehet orvost választani, és talán jobb is így, mert biztos megszenvedtem volna a döntéssel. Utólag néztem utána ugyanis a neveknek, és hát minden kollegája ismertebb, és a korukból kiindulva gondolom tapasztaltabb is, úgyhogy nem tudom kit kértem volna...de az is lehet hogy épp őt, végülis egyszer már rendesen befürödtem egy híres-neves gyógyásszal. A saját dokim után nyilván nehéz lenne hasraesnem tőle (vagy bárkitől for that matter), de alapvetően minden rendben van vele, nincs panaszom. Nem mondható túlzottan barátságosnak, és magától csak a szigorúan szükséges információkat osztja meg, de semmiképpen sem elutasító vagy bunkó, és eddig teljesen korrekt volt, minden kérdésemre érthető választ adott; első alkalmas orvosozóknak nem ajánlanám, de ha az ember nagyjából már képben van, és tudja, hogy miről kell érdeklődni, akkor teljesen megfelelő. Az az egy dolog nem tetszett, hogy közvetlenül inszem előtt nem volt UH, de az gondolom helyi protokoll, és nem csak ő csinálja így, hanem a többi ottani orvos is; nem is lehet csodálkozni, hiszen nagyon leterheltek és időhiányosak, és végülis ingyen szolgáltatják azt, amit más kórházak sok tíz- és százezerért.
A továbbiakban Dr. Baby Making Specialist.
Hát valahogy így.
Bár nagyon örülök minden olvasónak itt a blogon, nem szoktam erőltetni a kommunikációt, mert én sem szívesen járnék olyan helyre, ahol folyton kommenteket vadászó posztok születnek. De most kivételesen megkérnék mindenkit, aki erre jár (akár most, akár hónapok vagy évek múlva) és van kedve, hogy a saját történeteivel egészítse ki a listát.
Leghasznosabb nyilván az lenne, ha teljes neveket emlegetnétek, de már a kórház plusz doki kezdőbetűi is nagy segítség lehet annak, aki konkrét embernek próbál utánanézni. Továbbá ha valaki már a saját blogján megírta a hasonló dolgait, hálás lennék egy linkért az adott bejegyzéshez, hogy kéznél legyen annak, aki erre téved - de ha nem akarjátok/meritek saját nick alatt, akkor persze nyugodtan jöhet a rövidített verzió (vagy nem csak) névtelen hozzászólásban is. Előre is köszönöm!
Az általános gyakorlattal ellentétben nevekkel fogom, főként azért, mert nekem mindig hatalmas segítség volt blogokon és fórumokon kutakodni, és nagyon rossz tudott lenni az a változat is, amikor maximum kezdőbetűket írva minősítettek embereket, esélyt sem adva a további nyomozásra, és az is, amikor kiírták ugyan a doki nevét, de nyilvános véleményezés helyett csak annyit fűztek hozzá, hogy akit érdekelnek a részletek, az írjon privát üzenetet. És egyúttal egyik kedvenc blogomból kiindulva adok mindenkinek egy kódnevet, hogy ha később utalok valakire, ne kelljen minden alkalommal körülírkálni, hogy ki is ő.
Amúgy most csak a fontosabbakat fogom leírni, a többi mindig alkalomszerű volt, rákszűretni és fogamzásgátlót feliratni - és meghallgatni a nyugtató litániát, miszerint ne aggódjak, hogy rendszertelen a ciklusom és mindig is az volt, ezzel majd akkor kell csak foglalkozni, ha gyereket szeretnénk; mindezt úgy, hogy a rendszertelen nálam 35 és 85 nap között bármit jelenthetett, mellette meg konkrétan megkopaszodtam, annyira kihullt a hajam (ez utóbbival annyit kezdtek, hogy Diane35-öt írtak fel rá, és megnézték a tesztoszteron szintemet, ami még alacsony is volt, úgyhogy tanácstalanul vállat vontak). Az ilyenekről, egy kalap alá pakolva, csak annyit mondanék, hogy nagyon gyorsan érdemes elmenekülni tőlük, és valami normális hozzáállású kollegát keríteni.
Mondanom sem kell, hogy ezek mind szubjektív meglátások, bármilyen értelmes érvekkel szabad ám cáfolni őket.
Dr. Aszódi Ágnes - ő az első emlékezetesebb élményem, a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat Csengeri utcai rendelőjében, mert akkoriban nem nagyon jöhetett szóba a magánrendelés (annyit kerestem, hogy a fizetésem nagyjából háromnegyede azonnal elment lakásra, rezsire és bérletre). Ahhoz képest, hogy nem került semmibe, egészen kedves volt, és ugyan a sietésbe a rákszűrésen túl nem sok beszélgetés fért bele, de mikor mondtam, hogy pár hónapja elhagytam a fogamzásgátlót, és menzesz azóta sehol, nézetett egy teljes vér- és hormonképet, visszamenéskor meg volt UH és Duphaston recept, hogy megjöjjön végre. Egyébként ezen kívül semmi rendelleneset nem talált, PCO ciszták hiányában kizárva, mindenféle értékek jók voltak, úgyhogy ugyanazt mondta, mint mindenki más: ha továbbra is rakoncátlankodik a ciklus, amikor babát akarok, utána kell nézni tüzetesebben, amúgy meg találkozzunk egy év múlva. Ez olyan nyolc évvel ezelőtt volt, közben más maradandó nőgyógyászos tapasztalatot nem szereztem, eljártam évi egyszer rákszűretni ugyanoda, ahhoz aki épp dolgozott aznap, bejött a képbe M., megint felírattam a fogamzásgátlót (minden további érdeklődés nélkül ugyanazt a brutált kaptam, mint előtte, pedig egyértelmű volt, hogy semmit sem segít pl. a hajhulláson, ami miatt eredetileg javasolták); 2007 őszén voltam utoljára Aszódinál egy pár hónapos gyógyszerszünetben, megint vérvétel, megint minden rendben találtatott, megint nem volt fontos, hogy két-háromhavonta volt menzeszem, megint kaptam progeszteront meghozásra. Nagyjából két év múlva teljesen leálltam a fogamzásgátlóval, átlagban évi hét ciklusom volt, többnyire olyan hosszúak, hogy (most már tudom) valószínűleg nem sokszor következett be peteérés; néha gumival, néha megszakítással védekeztünk, majd úgy 2010 vége óta sehogy, mivel akkor már sejtettük, hogy M. visszatérő mellékheregyulladásai és az én bénácska működésem mellett, úgysem valószínű a spontán teherbeesés, ha meg megtörténik, akkor jöjjön.
Aszódi doktornőhöz idén februárban kerültem vissza, elég kétségbeesetten (következő bekezdésben mesélem, hogy miért), mert ő volt az egyetlen nőgyógyász, akire úgy emlékeztem, hogy lelkiismeretes volt, hiszen kérés nélkül vérviszgálatra küldött, meg hát egy nővel talán mégis jobban megbeszéli az ember lánya a kétségeit. Természetesen ezúttal a magánrendelésére mentem, ahol előadtam the story so far, megnézte és újfent jónak találta az eredményeinket, viszont sok segítségemre nem volt: nem nagyon akart hozzászólni, hogy mik is a lehetőségek a frissen felfedezett inzulinrezisztenciával és mégis mennyire súlyos az enyém. Azt mondta, hogy szerinte még legalább fél évig próbálkozzunk segítség nélkül - mindezt, miután ugye előadtam mindent, az örök életemben összevissza ciklushossztól, a több mint egy éve védekezés nélküli szexen át, a nem túl bíztató életkoromig. A tizenöt perces móka mindennemű vizsgálat nélkül tizenöt ezerbe került (jó kis percdíj, természetesen számla nélkül), és búcsuzóul még hozzátette, hogy a leleteken található dicséretes számok ellenére, abban a konkrét (egyébként stimulált) ciklusban gyakorlatilag nulla az esélyem a teherbeesésre. Ekkor már annyira egyértelmű volt, hogy ugyan valóban kedves, de szakmailag elég kérdőjeles, hogy nem is értetlenkedtem tovább, hogy ha a Clostilbegyt most ennyire "hasznos" volt, akkor mégis miért képzeli, hogy nélküle kellene még hat hónapig türelmeskednünk...
A továbbiakban Dr. Not Much Use.
Dr. Gasztonyi Zoltán - ő egy adott volt (beékelődött a fenti két látogatás közé), ugyanis 2012 elején kezdő lépésként az Országos Gyermekegészségügyi Intézet Családtervező Központjába jelentkeztünk, hogy lássuk, hogyan kellene tudatosan gyereket csinálni, ha már hűbele-módon nem jött össze. Ez egy átlagosan szaporodóképes pároknak létrehozott egész hasznos állami program, aminek keretén belül egyszeri húszezres tarifáért elvégeznek egy csomó mindent (spermateszt, andrológiai konzultáció, hormonkép, nőgyógyászati vizsgálat, immunitás különböző betegségekre, stb.), majd egy évig végigkövetik a gyerekgyártási procedúrát (ilyen extrákkal, hogy étkezési szakértő meg párterapeuta), ha összejön, akkor tizenkét hétig gondoz a védőnőjük (az árban van genetikai tanácsadás és mindenféle koraterhességi szűrés), ha nem, akkor továbbküldenek minden eredményeddel a meddőségi specialistákhoz; akkor optimistán még meg voltunk győződve, hogy nekünk ennyi segítség épp elég lesz. Az orvosuk nevére persze rákerestem, bár nem nagyon tüzetesen, mert ott úgysem válogathattam volna, ő volt az egyetlen nőgyógyász - negatív oldalon annyit láttam, hogy némileg arrogáns és pénzéhes, de ugyanakkor tévéműsorokban rendszeres meghívott, nyilatkozgat és tanácsokat osztogat, úgyhogy én inkább örültem, hogy ilyen elismert szakember kezei közé kerülök.
Első találkozáskor neki is elmondtam az egész életnyi előzményt, és mivel akkorra két és fél görbém is volt, láthatta, hogy már egy hónapon most is jóval túl vagyok ciklushosszilag; az UH szerint luteálisban voltam, volt némi sárgatest, úgyhogy mondta, hogy meg fog jönni hamarosan - és minden további nélkül írt egy Clostilbegyt receptet, hogy harmadik ciklusnaptól kezdjek majd el szedni napi két szemet, és harmadik és ötödik nap között jelenjek meg a laborban hormonokat nézetni. Not quite so impressed, de végülis elég szimpatikus is volt a fanyar humorával, és hát vakon bízó kezdő voltam, így természetesen azt tettem, amit kért - de mivel akkoriban még igencsak hiányosan informálódtam termékenységügyileg, bár voltak kétségeim, de azzal a jelszóval, hogy ha lenne jelentősége, biztos figyelmeztetett volna, harmadik napon elkezdtem a tablettát, és csak ötödiken mentem vérvételre; el lehet képzelni, hogy az FSH meg az LH szint mennyire volt releváns ezek után. Következő alkalomra már okosabban jelentem meg, rákérdeztem erre is, de csak legyintett hogy jól van az, ahogy a 2,35 TSH szintemre is tette, annak ellenére, hogy a csapból is az folyik, hogy inkább ennek a fele lenne jó; és, akár előzőleg a háziorvosom, ő is megemlítette az inzulinrezisztencia lehetőségét, és elküldött terheléses mérésre. Közben folyt a következő ciklus, a gyógyszer ellenére a tüszőm alig nőtt, magyarázatot és választ nem kaptam semmire, az UH meg úgy lett időzítve, hogy a magánrendelésre kelljen mennem az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központba, ahol alkalmanként számlás nyolcezerért rendelkezésre állt (heti kétszer lehetett volna OGyEI, de természetesen se a közvetlenül előtte, se a közvetlen utána ciklusnap nem volt jó, csakis az az egy, amikor a saját klinikáján tartózkodott), igaz úgy, hogy a vizsgálatom közben végig bent volt két asszisztens(?) csaj, akikkel azt tárgyalta meg, hogy hogy kell csengőhangot beállítani az új telefonján. Végül azt a lassan növekedő tüszőt teljesen leírta (kommentár nélkül, csak úgy odavetve, hogy rossz), és a következő ciklusra felírta a Gonal-f injekciót - akkor kezdtem el rémülten más orvost keresni, amikor hazaérve utánaolvastam, hogy az pontosan mi is, mennyire durva (és esetemben átmenettelen), és általában mire használatos; soha többet nem mentem vissza hozzá.
A továbbiakban Dr. Couldn't Care Less.
Dr. Hajnáczky Károly... róla ódákat zengtem az elmúlt fél év csomó posztjában, ennél tovább nem is nagyon részletezném, mert így is elég meseszerűnek tűnhet. Szakmailag teljesen elégedett vagyok vele, alapos és odafigyelős, bármilyen érdeklődésemre mindig részletes magyárazattal reagál, és egyetlen kivétellel minden, amit mondott és tett, ezer helyen alátámaszást nyert, akárhányszor és akárhol olvastam vagy kérdeztem utána; egyetlen negatívumként talán azt tudnám megemlíteni, hogy az inzulinrezisztenciámat nem tartja komoly meddőséggel kapcsolatos problémának - ugyanakkor a kollegái diagnózisát és kezelését teljes mértékben elfogadta, és sosem próbált lebeszélni a gyógyszer szedéséről... good enough for me. Emberileg egy csoda, türelmes, kedves, udvarias, ha nem találkoztam volna vele, nem hittem volna, hogy filmeken kívül létezik ilyen tündéri orvos... heti kétszer magánrendel, de ahányszor szükség van rá esedékes UH miatt, mindig megoldja valahogy a dolgot - akár úgy is (talán említettem is már, mert ami konkrétan engem illet ez volt a döbbenet csúcsa), hogy egy ünnepi hosszú hétvég kellős közepén egy darab páciens miatt bejött a rendelőbe, hogy ne késsük le a tüszőrepesztő időzítését. Anyagilag is elég elképesztően intézi a dolgokat: tizenkétezer nála egy alkalom (amiről számlát is ad), de aki visszajárója, annak egy cikluskövetés kerül ennyibe, ami annyi jelent, hogy ha havonta nyolcszor kell ezért az árért megnéznie, akkor annyiszor teszi. Sajnos nagyon elfoglalt, a kórházban is sokat dolgozik és magánban is rengeteg betege van, így újakat nem nagyon fogad, és időpontot sem tud adni: oda kell menni a rendelőbe, és várni kell, amíg sorra nem kerülök - ez átlagban három-öt ember, vagyis legrosszabb esetben másfél óra várakozás, de inkább kevesebb, mert van aki csak receptért vagy rövid megbeszélésre ugrik be.
Nyoma sincs benne a buta sértettségnek vagy rosszul értelmezett büszkeségnek: miután a hormonoktól kezdve az átjárhatóságig mindent ellenőrzött nálam, ő maga mondta, hogy pár hónap próbálkozás után érdemes meddőségi intézethez fordulni, mert ha minden lehetséges ok kezelve van, és mégsem jön a baba, akkor egy sima nőgyógyász annál többet nem tud tenni. Végtelenül hálás vagyok neki, és maximálisan megbízom benne, és amint teherbe esek, rohanok vissza hozzá, mert senki más kezébe nem szeretném adni a gyerekem életét.
A továbbiakban Dr. Best Ob/Gyn Alive. :)
Dr. Szűcs Zoltán - ő véletlen volt, amikor a Budai Meddőségi Központba érkeztem az első vizsgálatra, valamiért hozzá kerültem; akkor még nem is tudtam, hogy lehet orvost választani, és talán jobb is így, mert biztos megszenvedtem volna a döntéssel. Utólag néztem utána ugyanis a neveknek, és hát minden kollegája ismertebb, és a korukból kiindulva gondolom tapasztaltabb is, úgyhogy nem tudom kit kértem volna...de az is lehet hogy épp őt, végülis egyszer már rendesen befürödtem egy híres-neves gyógyásszal. A saját dokim után nyilván nehéz lenne hasraesnem tőle (vagy bárkitől for that matter), de alapvetően minden rendben van vele, nincs panaszom. Nem mondható túlzottan barátságosnak, és magától csak a szigorúan szükséges információkat osztja meg, de semmiképpen sem elutasító vagy bunkó, és eddig teljesen korrekt volt, minden kérdésemre érthető választ adott; első alkalmas orvosozóknak nem ajánlanám, de ha az ember nagyjából már képben van, és tudja, hogy miről kell érdeklődni, akkor teljesen megfelelő. Az az egy dolog nem tetszett, hogy közvetlenül inszem előtt nem volt UH, de az gondolom helyi protokoll, és nem csak ő csinálja így, hanem a többi ottani orvos is; nem is lehet csodálkozni, hiszen nagyon leterheltek és időhiányosak, és végülis ingyen szolgáltatják azt, amit más kórházak sok tíz- és százezerért.
A továbbiakban Dr. Baby Making Specialist.
Hát valahogy így.
Bár nagyon örülök minden olvasónak itt a blogon, nem szoktam erőltetni a kommunikációt, mert én sem szívesen járnék olyan helyre, ahol folyton kommenteket vadászó posztok születnek. De most kivételesen megkérnék mindenkit, aki erre jár (akár most, akár hónapok vagy évek múlva) és van kedve, hogy a saját történeteivel egészítse ki a listát.
Leghasznosabb nyilván az lenne, ha teljes neveket emlegetnétek, de már a kórház plusz doki kezdőbetűi is nagy segítség lehet annak, aki konkrét embernek próbál utánanézni. Továbbá ha valaki már a saját blogján megírta a hasonló dolgait, hálás lennék egy linkért az adott bejegyzéshez, hogy kéznél legyen annak, aki erre téved - de ha nem akarjátok/meritek saját nick alatt, akkor persze nyugodtan jöhet a rövidített verzió (vagy nem csak) névtelen hozzászólásban is. Előre is köszönöm!
2012. október 5., péntek
Torta és labor
Isteni illat van a lakásban, a nagyon finom lisztmentes csokitortámat készítem épp a holnapi bográcsbanpörköltes kerti bulira (ahol alapvetően egy cukorbetegből és két inzulinrezisztensből álló hölgytársaság fogjuk elfogyasztani, remélhetőleg visszafogottan) - egy kicsit aggaszt, hogy már lassan kétszer annyi ideje sül, mint amennyit a receptben írtak, és még mindig enyhén remegős a közepe... mondjuk lehet, nem kellett volna az ajánlott méretű tortaformába dupla adag hozzávalót szuszakolni... háziasszonyok gyöngye, az vagyok.
Ma voltam 7DPO vérvételen, és sikeresen összezavartam a nővérkéket, akik háromszor visszakérdeztek és egy sort értetlenkedtek, amikor bediktáltam, hogy ez ugyanakkor CD35... nekem fura volt, hogy egy meddőségi központban dolgozó személyzet ennyire tájékozatlan ilyen alap dolgokban, de végülis valóban nem az ő dolguk ez, szúrni meg fájdalommentesen szúrtak. Aztán le kellett vinnem a vizeletmintát a központi laborba, ahol is megkérdeztem az adatfelvevő nénit, hogy az egy hónappal ezelőtti eredményeimet ki lehet-e még kérni, és ő olyan aranyos volt, hogy azonnal kinyomtatta nekem. A CD3 hormoneredmények nincsenek benne, csak a rutin viszgálatok, de az is valami; a többit majd legközelebb elkérem a BMC recepcióján, mert ma nem tudtam, elég sokan várakoztak, én meg siettem munkába.
Egy minimális gyulladásom lehetett valahol, mert a süllyedés picit kilóg a referenciatartományból, továbbá még mindig fennáll a szokásos enyhe vashiány, annak ellenére, hogy szedem ugye a terhesvitamint és mikor nem felejtem el, akkor plusz vasat is. Nincs egyik fajta hepatitiszem sem, és ami még érdekesebb, toxoplazmózisom sem, amit nem is értek hat év macskákkal együtt alvás után, és úgy, hogy amíg a belvárosban laktunk, napi szinten takarítottam az almukat is. Nincs továbbá ostoros egysejtűm (nem viccelek, ezt is keresték) és gombám sem, viszont ha jól néztem utána, akkor szintén nincs valamiféle kedves bacilusom sem, ami jó lenne ha volna, mert az védi a hüvelyt a gyulladások ellen; de a múltkor nem mondta a nőgyógy, hogy bármi gond lenne velem, úgyhogy ezt talán nem nagy baj.
Leadtam a januári mellultrahang eredményét is - most már csak három dolog hiányzik a dossziénkból. Az egyik a beutaló, amit remélhetőleg jövő héten beszerzek, mert úgyis menni kell a házidokihoz, fogyóban van a Meforal; a másik a közjegyzői nyilatkozat, amit legkésőbb jövő hét utáni héten muszáj lesz beszerezni, mert nem szeretném, ha azon múlna, hogy még nem kezdjük el a stimulációt. A harmadik az AMH vérvétel, aminek utánanéztem és hát egy elég ijesztő dolog, mert tulajdonképpen azt mutatja meg, hogy mennyire van kimerülőben az ember petesejtállománya; az a baj, hogy ezt csak egy laborban csinálják a városban, és az olyan rossz nekem helyileg és időpontilag is, hogy lehet nem megyek el még, csak ha rámszólnak.
Van viszont egy aggodalmam is (már hogy ne lenne, rólam van szó...), mert a leletre írt küldő névről kiderült, hogy az, aki előző alkalommal vizsgált az tulajdonképpen csak valami helyettesítő féleség lehetett, és én máshoz fogok majd tartozni. És hát ugye én a saját tündérdokim után a fiatal pasi stílusától sem voltam elájulva, de ahhoz képest az actual jövendőbeli kezelőorvosom állítólag egy bunkó farok, gyakorlatilag szinte minden neten fellelhető beszámoló csak rosszat mond róla, hogy szakmailag lehet hogy képzett és tapasztalt, de arrogáns, pénzéhes és szűkszavú... nekem ezekről rögtön az OGyEI Családtervező Központos tévésztár* jutott eszembe, és hát róla nem sok jó emlékem van (konkrétan nulla). Na mindegy, egy esélyt azért kap, és következő alkalommal hajlandó vagyok kipróbálni, mert végülis House sem a finom modoráról volt híres mégis imádtam, de ha rossz érzésem lesz tőle, kérni fogom, hogy átadjanak a múltkorinak, mert az legalább nem volt paraszt, állítólag van lehetőség cserére.
Számolgattam még azt is, hogy mi lesz, ha az első inszem nem lesz sikeres, és úgy tűnik, akkor két ciklus fog kimaradni a következőig, mert nagyjából az év utolsó hetében jön majd a piros az első stimulációmentes ciklus végén, és akkor szerintem már mindenki szabadságon lesz jövőig. De ki tudja, a nyaraláskor is ilyesmire számítottam, és végül mégis jól sült el, hátha most is kihúzom januárig... ha már maratonian működöm, akkor legalább egyszer, mikor kivételesen szükségem van erre, valóban késsen alaposan.
Most meg megyek szépen tortát lesni, és nagyon remélem, hogy nem száradt ki...
* Ígérem, egyszer, mikor nagyon ráérek, írni fogok egy ki-kicsodás összefoglalót a dokikról, és mielőtt a könnyebb beazonosítás végett mindegyiknek adnék valami álnevet a jellemző tulajdonságaik alapján, megírom az igazi nevüket is, mert nekem is rengeteget segített, amikor informálódni próbáltam, és fórumokon vagy blogokon nem csak utalgattak az emberek arra, hogy ki milyen volt, hanem az is kiderült a történetekből, hogy pontosan kik a szereplők.
Ma voltam 7DPO vérvételen, és sikeresen összezavartam a nővérkéket, akik háromszor visszakérdeztek és egy sort értetlenkedtek, amikor bediktáltam, hogy ez ugyanakkor CD35... nekem fura volt, hogy egy meddőségi központban dolgozó személyzet ennyire tájékozatlan ilyen alap dolgokban, de végülis valóban nem az ő dolguk ez, szúrni meg fájdalommentesen szúrtak. Aztán le kellett vinnem a vizeletmintát a központi laborba, ahol is megkérdeztem az adatfelvevő nénit, hogy az egy hónappal ezelőtti eredményeimet ki lehet-e még kérni, és ő olyan aranyos volt, hogy azonnal kinyomtatta nekem. A CD3 hormoneredmények nincsenek benne, csak a rutin viszgálatok, de az is valami; a többit majd legközelebb elkérem a BMC recepcióján, mert ma nem tudtam, elég sokan várakoztak, én meg siettem munkába.
Egy minimális gyulladásom lehetett valahol, mert a süllyedés picit kilóg a referenciatartományból, továbbá még mindig fennáll a szokásos enyhe vashiány, annak ellenére, hogy szedem ugye a terhesvitamint és mikor nem felejtem el, akkor plusz vasat is. Nincs egyik fajta hepatitiszem sem, és ami még érdekesebb, toxoplazmózisom sem, amit nem is értek hat év macskákkal együtt alvás után, és úgy, hogy amíg a belvárosban laktunk, napi szinten takarítottam az almukat is. Nincs továbbá ostoros egysejtűm (nem viccelek, ezt is keresték) és gombám sem, viszont ha jól néztem utána, akkor szintén nincs valamiféle kedves bacilusom sem, ami jó lenne ha volna, mert az védi a hüvelyt a gyulladások ellen; de a múltkor nem mondta a nőgyógy, hogy bármi gond lenne velem, úgyhogy ezt talán nem nagy baj.
Leadtam a januári mellultrahang eredményét is - most már csak három dolog hiányzik a dossziénkból. Az egyik a beutaló, amit remélhetőleg jövő héten beszerzek, mert úgyis menni kell a házidokihoz, fogyóban van a Meforal; a másik a közjegyzői nyilatkozat, amit legkésőbb jövő hét utáni héten muszáj lesz beszerezni, mert nem szeretném, ha azon múlna, hogy még nem kezdjük el a stimulációt. A harmadik az AMH vérvétel, aminek utánanéztem és hát egy elég ijesztő dolog, mert tulajdonképpen azt mutatja meg, hogy mennyire van kimerülőben az ember petesejtállománya; az a baj, hogy ezt csak egy laborban csinálják a városban, és az olyan rossz nekem helyileg és időpontilag is, hogy lehet nem megyek el még, csak ha rámszólnak.
Van viszont egy aggodalmam is (már hogy ne lenne, rólam van szó...), mert a leletre írt küldő névről kiderült, hogy az, aki előző alkalommal vizsgált az tulajdonképpen csak valami helyettesítő féleség lehetett, és én máshoz fogok majd tartozni. És hát ugye én a saját tündérdokim után a fiatal pasi stílusától sem voltam elájulva, de ahhoz képest az actual jövendőbeli kezelőorvosom állítólag egy bunkó farok, gyakorlatilag szinte minden neten fellelhető beszámoló csak rosszat mond róla, hogy szakmailag lehet hogy képzett és tapasztalt, de arrogáns, pénzéhes és szűkszavú... nekem ezekről rögtön az OGyEI Családtervező Központos tévésztár* jutott eszembe, és hát róla nem sok jó emlékem van (konkrétan nulla). Na mindegy, egy esélyt azért kap, és következő alkalommal hajlandó vagyok kipróbálni, mert végülis House sem a finom modoráról volt híres mégis imádtam, de ha rossz érzésem lesz tőle, kérni fogom, hogy átadjanak a múltkorinak, mert az legalább nem volt paraszt, állítólag van lehetőség cserére.
Számolgattam még azt is, hogy mi lesz, ha az első inszem nem lesz sikeres, és úgy tűnik, akkor két ciklus fog kimaradni a következőig, mert nagyjából az év utolsó hetében jön majd a piros az első stimulációmentes ciklus végén, és akkor szerintem már mindenki szabadságon lesz jövőig. De ki tudja, a nyaraláskor is ilyesmire számítottam, és végül mégis jól sült el, hátha most is kihúzom januárig... ha már maratonian működöm, akkor legalább egyszer, mikor kivételesen szükségem van erre, valóban késsen alaposan.
Most meg megyek szépen tortát lesni, és nagyon remélem, hogy nem száradt ki...
* Ígérem, egyszer, mikor nagyon ráérek, írni fogok egy ki-kicsodás összefoglalót a dokikról, és mielőtt a könnyebb beazonosítás végett mindegyiknek adnék valami álnevet a jellemző tulajdonságaik alapján, megírom az igazi nevüket is, mert nekem is rengeteget segített, amikor informálódni próbáltam, és fórumokon vagy blogokon nem csak utalgattak az emberek arra, hogy ki milyen volt, hanem az is kiderült a történetekből, hogy pontosan kik a szereplők.
2012. március 5., hétfő
The plot thickens
Megvan az eredmény - hát, nem egyszerűsödött tőle a helyzet... kellett nekem emlegetni az ösztrogéndominanciát...
Tehát CD26-on (8DPO) megvolt a második vérvétel, ami alapján,ha minden igaz, mégsem kevés a progeszteronom, mert most 27,76 ng/ml (88,3 nmol/L) lett - viszont az ösztrogén az óriási, még a nagyon tág referenciatartományból is erősen kilóg vagy ötöde: 359,57 pg/mL (1320 pmol/L), tehát erősen domináns.
Vagyis ugyanott tartok: nem jó - de most még társul ehhez az a problémám is, hogy vajon mit mondjak a nőgyógynak...? Nyilván nem akarom elhallgatni előle ezt a fontos információt, de azt sem szeretném, hogy úgy érezze, okoskodok és öndiagnosztizálok. A helyzet az, hogy egyelőre teljesen megbízom benne, de legutóbb volt egy olyan érzésem, hogy a már össze-vissza jegyzetelgetett papirosomon nem vette észre, hogy én tulajdonképpen mikor is ovuláltam, és mire észbekaptam hazaúton, már tényként volt kezelve, hogy kevés a progeszteronom.
M. szerint mondjam azt, hogy még előttéről volt egy labor-időpontom, és akkor már elmentem, és íme az eredmény; és most ez tűnik nekem is a legjobb megoldásnak. Esetleg azt is bevallom neki, hogy mivel az előző nőgyóggyal nem voltam valami elégedett, és a miniszkóp miatt gyanúim voltak, én magam találtam ki, hogy megnézetem ezeket.
Az eredmény amúgy szinte ugyanaz: a helyzetet progeszteronadagolással lehet és kell kezelni. Állítólag van erre egy gyógynövényekből készült krém is, de egyrészt állítólag annak hónapok kellenek, hogy rendbetegye a ciklust, másrészt én azért mégiscsak a nyugati orvoslás híve vagyok, úgyhogy semmibe (még esetleg hatástalanba) sem kezdenék bele mialőtt beszélnék a nőgyóggyal. Kíváncsi vagyok amúgy, hogy mit szól, mert a fórumos lányok szerint a nőgyógyok nagyrésze azt mondja, hogy ez az aránytalanság nem akkora gond, ha amúgy normál* tartományban vannak a hormonok, pedig igenis az. És tény, hogy tele van a net az ösztrogéndominancia borzalmaival, de az is tény, hogy szinte kivétel nékkül minden ezzel foglalkozó cikk végén ott virít, hogy meg kell venni ezt a csodakenőcsöt, mert ez kigyógyít - ami számomra nem túlzottan bizalomgerjesztő. Más megoldást a problémára nem is találtam sehol, a nőgyógyászok szerint egyszerűen úgy kell kezelni a dolgot, hogy az ovuláció utáni naptól kezdve gyógyszeresen be kell juttatni a szervezetbe a pótlást, és kész.
Holnap elmegyek a Családtervező Központba a cikluseleji hormonképért, ami egyrészt hiányos lesz (ösztrogént és progeszteront nem is nézetett az ottani nőgyógy - most inkább nem dühöngök ezen megint), másrészt pontatlan, mert nem mondták, hogy még a Clostilbegyt elkezdése előtt vetessek vért, mert ugyan CD3-5 van felírva a papírra, de ha CD3 a gyógyszer első napja, akkor a CD5 eredményei már befolyásolva vannak. Persze én is lehettem volna kevésbé idióta, gyanakodtam is, hogy nem lesz ez így jó, de az anyjukat, hogy nekem kell ezzel foglalkozni... Mindegy, legalább a prolaktin szintemre nem tudott hatni a klomifén (legalábbis remélem), hátha kiderül valami abból - a túl magas szint ugyanis természetes fogamzásgátló, vagyis azon is bukhat sok minden. Nem mintha hiányoznának még további akadályok is ugye... de elvileg legalább ennél nem kell rögtön elkeseredni egy rossz eredményen, mert ez nem csak cikluson belül, hanem akár napi szinten, vagy hangulatingadozástól is változhat. Hát nem egyszerű...
* A dolgot az komplikálja tovább (igen, van tovább is), hogy ugye nekem nem csak aránytalan, hanem abszolút értékben is sok az ösztrogénem; és hogy erre mi a megoldás, azt nem tudom, remélem majd a nőgyógy fogja. Az biztos, hogy ez egy olyan hormon, amit a zsírszövetek is tárolnak, és folyamatosan adagolnak (arról nem is beszélve, hogy a mesterséges szinezékektől a permetvegyszerekig mindenben van, tehát nem olyan egyszerű egyensúlyba hozni), tehát az is lehet, hogy a fogyásom ezt is segíteni fogja, ahogy a pajzsmirigyműlödést és az inzulinszabályozást is.
Tehát CD26-on (8DPO) megvolt a második vérvétel, ami alapján,ha minden igaz, mégsem kevés a progeszteronom, mert most 27,76 ng/ml (88,3 nmol/L) lett - viszont az ösztrogén az óriási, még a nagyon tág referenciatartományból is erősen kilóg vagy ötöde: 359,57 pg/mL (1320 pmol/L), tehát erősen domináns.
Vagyis ugyanott tartok: nem jó - de most még társul ehhez az a problémám is, hogy vajon mit mondjak a nőgyógynak...? Nyilván nem akarom elhallgatni előle ezt a fontos információt, de azt sem szeretném, hogy úgy érezze, okoskodok és öndiagnosztizálok. A helyzet az, hogy egyelőre teljesen megbízom benne, de legutóbb volt egy olyan érzésem, hogy a már össze-vissza jegyzetelgetett papirosomon nem vette észre, hogy én tulajdonképpen mikor is ovuláltam, és mire észbekaptam hazaúton, már tényként volt kezelve, hogy kevés a progeszteronom.
M. szerint mondjam azt, hogy még előttéről volt egy labor-időpontom, és akkor már elmentem, és íme az eredmény; és most ez tűnik nekem is a legjobb megoldásnak. Esetleg azt is bevallom neki, hogy mivel az előző nőgyóggyal nem voltam valami elégedett, és a miniszkóp miatt gyanúim voltak, én magam találtam ki, hogy megnézetem ezeket.
Az eredmény amúgy szinte ugyanaz: a helyzetet progeszteronadagolással lehet és kell kezelni. Állítólag van erre egy gyógynövényekből készült krém is, de egyrészt állítólag annak hónapok kellenek, hogy rendbetegye a ciklust, másrészt én azért mégiscsak a nyugati orvoslás híve vagyok, úgyhogy semmibe (még esetleg hatástalanba) sem kezdenék bele mialőtt beszélnék a nőgyóggyal. Kíváncsi vagyok amúgy, hogy mit szól, mert a fórumos lányok szerint a nőgyógyok nagyrésze azt mondja, hogy ez az aránytalanság nem akkora gond, ha amúgy normál* tartományban vannak a hormonok, pedig igenis az. És tény, hogy tele van a net az ösztrogéndominancia borzalmaival, de az is tény, hogy szinte kivétel nékkül minden ezzel foglalkozó cikk végén ott virít, hogy meg kell venni ezt a csodakenőcsöt, mert ez kigyógyít - ami számomra nem túlzottan bizalomgerjesztő. Más megoldást a problémára nem is találtam sehol, a nőgyógyászok szerint egyszerűen úgy kell kezelni a dolgot, hogy az ovuláció utáni naptól kezdve gyógyszeresen be kell juttatni a szervezetbe a pótlást, és kész.
Holnap elmegyek a Családtervező Központba a cikluseleji hormonképért, ami egyrészt hiányos lesz (ösztrogént és progeszteront nem is nézetett az ottani nőgyógy - most inkább nem dühöngök ezen megint), másrészt pontatlan, mert nem mondták, hogy még a Clostilbegyt elkezdése előtt vetessek vért, mert ugyan CD3-5 van felírva a papírra, de ha CD3 a gyógyszer első napja, akkor a CD5 eredményei már befolyásolva vannak. Persze én is lehettem volna kevésbé idióta, gyanakodtam is, hogy nem lesz ez így jó, de az anyjukat, hogy nekem kell ezzel foglalkozni... Mindegy, legalább a prolaktin szintemre nem tudott hatni a klomifén (legalábbis remélem), hátha kiderül valami abból - a túl magas szint ugyanis természetes fogamzásgátló, vagyis azon is bukhat sok minden. Nem mintha hiányoznának még további akadályok is ugye... de elvileg legalább ennél nem kell rögtön elkeseredni egy rossz eredményen, mert ez nem csak cikluson belül, hanem akár napi szinten, vagy hangulatingadozástól is változhat. Hát nem egyszerű...
* A dolgot az komplikálja tovább (igen, van tovább is), hogy ugye nekem nem csak aránytalan, hanem abszolút értékben is sok az ösztrogénem; és hogy erre mi a megoldás, azt nem tudom, remélem majd a nőgyógy fogja. Az biztos, hogy ez egy olyan hormon, amit a zsírszövetek is tárolnak, és folyamatosan adagolnak (arról nem is beszélve, hogy a mesterséges szinezékektől a permetvegyszerekig mindenben van, tehát nem olyan egyszerű egyensúlyba hozni), tehát az is lehet, hogy a fogyásom ezt is segíteni fogja, ahogy a pajzsmirigyműlödést és az inzulinszabályozást is.
2012. január 31., kedd
Második menet
Most jöttem a dokitól - jó volt azt hiszem.
Bementem, elmondatta velem az előzményeket - ami a védőnőnél már elhangzott, és ami végülis igaz: hogy két éve nem védekezünk, de ez nem igazán feleltethető meg egy normál pár esetének, mert nálunk a szokottnál több a nemhagyományos szex, és sajnos a mellékhere okozta kihagyás is. Annyi torzítás itt is volt a dologban, amennyit megbeszéltünk, hogy azt mondtam, már egy fél éve próbálkozunk a méhnyák figyelésével, de ez végülis annyira nem is füllentés, hiszen abból valóban észre szoktam venni, ha épp peteérek, és olyan sosem volt, hogy olyankor inkább önmegtartóztatunk.
Tüneteim alapján rögtön mondta az inzulinrezisztenciát ő is, holnap megyek másik laborra, mert inzulinterhelés is kell. Azután meg várjuk, hogy piros legyek, és a 3-5. napon lesz hormonteszt (LH, FSH, TSH, PRL), illetve el kell kezdeni a Clostilbegyt szedését, és 11-13. napon ultrahangra menni, hogy sikerült-e a peteérést serkenteni. Vagyis butaság volt, amitől tartottam, úgy tűnik a kettőt (megfigyelés és segítés) egyszerre is lehet csinálni - azt mondta, ránézésre mindenem normális, most "rendbeteszi" a maradékot, és ha azután fél évig semmi eredmény, akkor érdemes egy petevezeték átjárhatóságot nézni.
Meglepően jófej volt amúgy, ilyen miniatűr kopaszodó ember, elég simlis mosolya van, és visszafogottan poénkodott, hogyaszongya (mikor a több szexmentes napra mondtam, hogy az annyit jelent, hogy nem hagyományos) koncentráljunk a célra, orális szexből nem lesz gyerek. Persze adott névjegykártyát a magánrendelőjéhez, ami egyik leghíresebb termékenységgel foglalkozó budapesti magánklinika... de igazából nem is bánom, a maiak alapján eléggé elégedett voltam vele, és ha ilyen marad, akkor az is elképzelhető, hogy járok majd hozzá a jövőben. Fórumokon sok jó véleményt olvastam róla, és híres tévében nyilatkozgató szaktekintély is egyébként; a mérsékelten rosszak, amiket találtam mind azt nehezményezték, hogy pénzéhes, és egyféleképp viselkedik azzal, aki magánpáciense, és másképp (nem) foglalkozik azzal, aki kórházi (de ez talán minden fele-felében dolgozó dokira igaz, azon az egyetlen egyen kívül, akit szintén fórumok alapján nem rég kinéztem magamnak); végül olyant is mondtak, hogy fura a humora, hogy nem egy túlmagyarázós típus, sőt, hogy bunkó. Nekem kifejezettem szimpatikus volt, hogy viszonylag visszafogott és hallgatag, túl sok kérdésem nem is volt mondjuk, de engem azzal meggyőzött, hogy nagyon türelmesen hallgatott végig, és egész hamar rávágta, hogy mit kellene kizárni első körben. És tetszett, hogy nem szúrt le amiért ilyen előzményekkel nem vizsgáltattam ki magamat hamarabb, és csak ilyen korban jutott eszembe, hogy tenni is kellene valamit.
Hát ez volt, valamennyire megnyugodtam, ha más nem, legalább valamerre haladunk...
Jah és magamhoz hűen minimum kétszer szétszórtam minden papíromat a rendelő padlóján, aztán sehol sem találtam a telefonomat, és mikor felajánlotta, hogy megcsörget, nem tudtam a számot (végül meglett az öltözőben) - szóval egyhamar biztos nem felejt el... :)
Bementem, elmondatta velem az előzményeket - ami a védőnőnél már elhangzott, és ami végülis igaz: hogy két éve nem védekezünk, de ez nem igazán feleltethető meg egy normál pár esetének, mert nálunk a szokottnál több a nemhagyományos szex, és sajnos a mellékhere okozta kihagyás is. Annyi torzítás itt is volt a dologban, amennyit megbeszéltünk, hogy azt mondtam, már egy fél éve próbálkozunk a méhnyák figyelésével, de ez végülis annyira nem is füllentés, hiszen abból valóban észre szoktam venni, ha épp peteérek, és olyan sosem volt, hogy olyankor inkább önmegtartóztatunk.
Tüneteim alapján rögtön mondta az inzulinrezisztenciát ő is, holnap megyek másik laborra, mert inzulinterhelés is kell. Azután meg várjuk, hogy piros legyek, és a 3-5. napon lesz hormonteszt (LH, FSH, TSH, PRL), illetve el kell kezdeni a Clostilbegyt szedését, és 11-13. napon ultrahangra menni, hogy sikerült-e a peteérést serkenteni. Vagyis butaság volt, amitől tartottam, úgy tűnik a kettőt (megfigyelés és segítés) egyszerre is lehet csinálni - azt mondta, ránézésre mindenem normális, most "rendbeteszi" a maradékot, és ha azután fél évig semmi eredmény, akkor érdemes egy petevezeték átjárhatóságot nézni.
Meglepően jófej volt amúgy, ilyen miniatűr kopaszodó ember, elég simlis mosolya van, és visszafogottan poénkodott, hogyaszongya (mikor a több szexmentes napra mondtam, hogy az annyit jelent, hogy nem hagyományos) koncentráljunk a célra, orális szexből nem lesz gyerek. Persze adott névjegykártyát a magánrendelőjéhez, ami egyik leghíresebb termékenységgel foglalkozó budapesti magánklinika... de igazából nem is bánom, a maiak alapján eléggé elégedett voltam vele, és ha ilyen marad, akkor az is elképzelhető, hogy járok majd hozzá a jövőben. Fórumokon sok jó véleményt olvastam róla, és híres tévében nyilatkozgató szaktekintély is egyébként; a mérsékelten rosszak, amiket találtam mind azt nehezményezték, hogy pénzéhes, és egyféleképp viselkedik azzal, aki magánpáciense, és másképp (nem) foglalkozik azzal, aki kórházi (de ez talán minden fele-felében dolgozó dokira igaz, azon az egyetlen egyen kívül, akit szintén fórumok alapján nem rég kinéztem magamnak); végül olyant is mondtak, hogy fura a humora, hogy nem egy túlmagyarázós típus, sőt, hogy bunkó. Nekem kifejezettem szimpatikus volt, hogy viszonylag visszafogott és hallgatag, túl sok kérdésem nem is volt mondjuk, de engem azzal meggyőzött, hogy nagyon türelmesen hallgatott végig, és egész hamar rávágta, hogy mit kellene kizárni első körben. És tetszett, hogy nem szúrt le amiért ilyen előzményekkel nem vizsgáltattam ki magamat hamarabb, és csak ilyen korban jutott eszembe, hogy tenni is kellene valamit.
Hát ez volt, valamennyire megnyugodtam, ha más nem, legalább valamerre haladunk...
Jah és magamhoz hűen minimum kétszer szétszórtam minden papíromat a rendelő padlóján, aztán sehol sem találtam a telefonomat, és mikor felajánlotta, hogy megcsörget, nem tudtam a számot (végül meglett az öltözőben) - szóval egyhamar biztos nem felejt el... :)
2012. január 5., csütörtök
Vigyázz - kész - rajt!
Na, ma kihasználtuk az egyik féltve őrzött tavalyi szabinapomat, és elindultunk készülődni. Reggel voltam hónalj- és mellultrahangon, ahol minden rendbennek bizonyult, továbbá kideülr, hogy bármilyen kedves is, a háziorvosom menjen csak a francba jól, mert igenis igazam volt, jogosan vetettem fel neki, hogy talán a családi előzményekből kiindulva indokolt lenne engem néha szűrésre küldeni. Mindegy, most megoldottam egy magánklinikán, egész olcsón-akciósan, és még várakozni sem kellett, de indokolt majd az évi ismétlés, szóval legközelebb azért szólok neki, hogy legalább mást hátha nem próbál majd lerázni olyasmivel, hogy fiatal még ehhez.
Délután meg elmentünk a múltkor fórumokról kinézett OGyEI Családtervező Központ tanácsadására. Ahhoz képest, ahogy a honlap kinéz, meg amire az olvasottak alapján számítottunk, egész kellemes meglepetés volt. Ahogy sejtettük, a védőnő nem volt egy csoda, de legalább nem volt fiatalabb nálunk, kedves és segítőkész volt, és igazából egészen értelmesen kezelte a dolgokat: a kérdéseinkből elég hamar megértette, hogy azért eléggé tájékozottak vagyunk, nem magyarázott túl semmit, és nem is okítgatott - egyelőre csak felvette a szükséges adatokat, elmondta hogy milyen vizsgálatok következnek majd, és mire számíthatunk. Jövő héten indítunk egy spermavizsgálattal, mert csak annak eredménye után kezdenek el foglalkozni az én ügyeimmel; itt is tök felhasználóbarát a hozzáállás amúgy, nem a helyszínen kell intézni, otthonról is be lehet rohanni egy edénykébe zárt cuccal, nagyon vicces lesz. Nődoki ügyben eredetileg azt terveztem, hogy majd csak a vizsgálatok leírását kérem el és megcsináltatok mindent a Csengery rendelőben, mert ragaszkodom a nő dokihoz, de aztán kiderült, hogy az itteni bácsi egy egész híres szakember, szóval inkább elmegyek hozzá, és akkor mindent lerendezünk egy helyen.
Nagyon remélem, hogy M. ügyeit nem befolyásolja a mellékheregyulladás, és hamar túlleszünk rajtuk, mert jó volna mindent elintézni még ebben a hónapban - egyrészt van csomó szabadságom, így nem kellene a munkahelyen magyarázkodni, hogy mikor hova megyek és miért, másrészt már elég türelmetlenül várjuk, hogy legyen valami eredménye a próbálkozásnak, és ehhez az kellene, hogy tudjuk, mindketten egészségesek vagyuk, vagy mit tegyünk, hogy azok legyünk. Majd beszámolok.
Délután meg elmentünk a múltkor fórumokról kinézett OGyEI Családtervező Központ tanácsadására. Ahhoz képest, ahogy a honlap kinéz, meg amire az olvasottak alapján számítottunk, egész kellemes meglepetés volt. Ahogy sejtettük, a védőnő nem volt egy csoda, de legalább nem volt fiatalabb nálunk, kedves és segítőkész volt, és igazából egészen értelmesen kezelte a dolgokat: a kérdéseinkből elég hamar megértette, hogy azért eléggé tájékozottak vagyunk, nem magyarázott túl semmit, és nem is okítgatott - egyelőre csak felvette a szükséges adatokat, elmondta hogy milyen vizsgálatok következnek majd, és mire számíthatunk. Jövő héten indítunk egy spermavizsgálattal, mert csak annak eredménye után kezdenek el foglalkozni az én ügyeimmel; itt is tök felhasználóbarát a hozzáállás amúgy, nem a helyszínen kell intézni, otthonról is be lehet rohanni egy edénykébe zárt cuccal, nagyon vicces lesz. Nődoki ügyben eredetileg azt terveztem, hogy majd csak a vizsgálatok leírását kérem el és megcsináltatok mindent a Csengery rendelőben, mert ragaszkodom a nő dokihoz, de aztán kiderült, hogy az itteni bácsi egy egész híres szakember, szóval inkább elmegyek hozzá, és akkor mindent lerendezünk egy helyen.
Nagyon remélem, hogy M. ügyeit nem befolyásolja a mellékheregyulladás, és hamar túlleszünk rajtuk, mert jó volna mindent elintézni még ebben a hónapban - egyrészt van csomó szabadságom, így nem kellene a munkahelyen magyarázkodni, hogy mikor hova megyek és miért, másrészt már elég türelmetlenül várjuk, hogy legyen valami eredménye a próbálkozásnak, és ehhez az kellene, hogy tudjuk, mindketten egészségesek vagyuk, vagy mit tegyünk, hogy azok legyünk. Majd beszámolok.
2012. január 1., vasárnap
Kívánságlista 2012
Nem valami jól kezdtük az új évet sajnos, M. az utolsó előtti napon délután már érezte, hogy valami nem lesz rendben, és estére be is igazolódott a szokásos, úgyhogy a napot urológia ügyeleten zártuk, mert az előzőleg jól bevált antibiotikum (vészhelyzetre mindig tartalékolunk otthon egy-egy adagot, vagy legalább receptet) kiváltotta élete első allergiás reakcióját. Durva viszketéssel kezdődött a kaland, aztán tíz óra körül telefonálgattunk és indultunk - én évi egyszeri piakortyolgatásomon voltam épp túl, úgyhogy ő vezetett, keringtünk egy csomót a kórház területén a nagy sötétben, de végül nem bántuk meg: várni egyáltalán nem kellett, a doki jófej volt, éjfélre haza is értünk az új gyógyszerrel. Azóta fekvés van, néztünk csomó filmet, dumáltunk, kajáltunk... nem egészen erre vágytunk Szilveszterkor, de igazából semmilyen különös tervünk nem volt, úgyhogy nagyjából ugyanígy telt volna a mellékheregyulladástalan év vége is, mínusz a nagyra nőtt és fájós jobb here jegelése meg a lázcsillapítás.
Valamit mindenképpen ki kell találnunk erre az egészre, mert már nagyon aggasztó ez a gyakran visszatérő fertőzés... Teherbeesős tervek előtt is az volt persze, mert ha krónikussá válik a dolog, akkor meddőségtől veseelégtelenségig bármit okozhat, de most gyerekügyben különösen keresztbe tesz mindennek, hogy egyrészt ilyenkor legalább egy hétig kizárt a szex, még ha véletlenül épp ovulálok is kivételesen, és ami még szomorúbb: ki tudja hogy maga a gyulladás plusz a beszedett antibiotikumok milyen hatással vannak a spermaképződésre, meg a képződmények minőségére. Az a baj, hogy higiénia kapcsán nem sok mindenen lehet már javítani, fertőtlenítős folyékony szappantól orvosi törlőkendőkig minden be van vetve... azt mindenhol írják, hogy a cigizés nagyon sokat ront a dolgon, de bár szeretné elhagyni persze, az ilyen betegséges periódusok pont nem segítenek a dolgon, mert mikor egész nap ágyhoz van kötve (amit nagyjából mindennél jobban utál), akkor pont a leszokás-projekthez nincs kedve, teljesen érthető.
Csütörtökre amúgy be vagyunk jelentkezve az Országos Gyermekegészségügyi Intézet Családtervező Központba (én előtte ultrahangos mellvizsgálatra is), az első elbeszélgetésre, amit állítólag védőnő vezet. Rákérdezünk majd persze erre is, bár sok reményt nem fűzünk a dologhoz, M. általában még orvosok között is olyan fura teremtménynek számít, hogy kétlem, hogy egy hozzá nem értő valaki tudna valami okosságot mondani, vagy akár csak annyit is, hogy mikor érdemes spermatesztet végeztetnie tekintettel a mostani állapotára. Mindenképpen kérjük majd, hogy küldjön tovább szakrendelésekre, és mondja meg, hogy kezdetnek milyen vizsgálatokat érdemes elvégeztetni, aztán ha már specialista dokikhoz kerülünk, reméljük több minden kiderül.
Szóval 2012-re határozottan nem kérünkszépen több altáji meg egyáltalán semmiféle egészségügyi problémát. Oké, taknyosság meg torokfájás belefér, meg azt sem követelem, hogy a hormonjaim két évtized után csodás módon maguktól helyreálljanak... tulajdonképpen megelégszünk azzal, ha mellékheregyulladás nem lesz több, legalább egy évig, minden mást megoldunk, ahogy eddig is.
Tegnap éjfélkor is ezt kértük, egészséget úgy általában, mindenkinek, akit szeretünk; meg azt, hogy jó áron tudjuk eladni a lakást, hogy elkezdhessük az építkezést; meg persze azt, hogy kerüljön egy gyerek a hasamba. Köszönjük előre is!
Valamit mindenképpen ki kell találnunk erre az egészre, mert már nagyon aggasztó ez a gyakran visszatérő fertőzés... Teherbeesős tervek előtt is az volt persze, mert ha krónikussá válik a dolog, akkor meddőségtől veseelégtelenségig bármit okozhat, de most gyerekügyben különösen keresztbe tesz mindennek, hogy egyrészt ilyenkor legalább egy hétig kizárt a szex, még ha véletlenül épp ovulálok is kivételesen, és ami még szomorúbb: ki tudja hogy maga a gyulladás plusz a beszedett antibiotikumok milyen hatással vannak a spermaképződésre, meg a képződmények minőségére. Az a baj, hogy higiénia kapcsán nem sok mindenen lehet már javítani, fertőtlenítős folyékony szappantól orvosi törlőkendőkig minden be van vetve... azt mindenhol írják, hogy a cigizés nagyon sokat ront a dolgon, de bár szeretné elhagyni persze, az ilyen betegséges periódusok pont nem segítenek a dolgon, mert mikor egész nap ágyhoz van kötve (amit nagyjából mindennél jobban utál), akkor pont a leszokás-projekthez nincs kedve, teljesen érthető.
Csütörtökre amúgy be vagyunk jelentkezve az Országos Gyermekegészségügyi Intézet Családtervező Központba (én előtte ultrahangos mellvizsgálatra is), az első elbeszélgetésre, amit állítólag védőnő vezet. Rákérdezünk majd persze erre is, bár sok reményt nem fűzünk a dologhoz, M. általában még orvosok között is olyan fura teremtménynek számít, hogy kétlem, hogy egy hozzá nem értő valaki tudna valami okosságot mondani, vagy akár csak annyit is, hogy mikor érdemes spermatesztet végeztetnie tekintettel a mostani állapotára. Mindenképpen kérjük majd, hogy küldjön tovább szakrendelésekre, és mondja meg, hogy kezdetnek milyen vizsgálatokat érdemes elvégeztetni, aztán ha már specialista dokikhoz kerülünk, reméljük több minden kiderül.
Szóval 2012-re határozottan nem kérünkszépen több altáji meg egyáltalán semmiféle egészségügyi problémát. Oké, taknyosság meg torokfájás belefér, meg azt sem követelem, hogy a hormonjaim két évtized után csodás módon maguktól helyreálljanak... tulajdonképpen megelégszünk azzal, ha mellékheregyulladás nem lesz több, legalább egy évig, minden mást megoldunk, ahogy eddig is.
Tegnap éjfélkor is ezt kértük, egészséget úgy általában, mindenkinek, akit szeretünk; meg azt, hogy jó áron tudjuk eladni a lakást, hogy elkezdhessük az építkezést; meg persze azt, hogy kerüljön egy gyerek a hasamba. Köszönjük előre is!
2011. december 2., péntek
Agresszív nyuszika
Utánanéztem hivatalosan is ennek az Országos Gyermekegészségügyi Intézet dolognak - ha nem akarunk azonnal meddőségi központban kezdeni, akkor gyakorlatilag egyetlen opciónk az ottani Családtervező Központ. Márpedig lehet hogy nem akarunk, mert bármennyire sietnénk előre, csak meg kellene nézetni előbb magunkat, és tudom, hogy ott is megteszik, de talán túlságosan is alaposan: női részen például van csomó eléggé invazív vizsgálat és durva hormonkezelés, amit nem tudom mennyire rögtön alkalmaznak, de kicsit ijesztőnek tűnnek mindenképp. Nekünk így első körben igazából elég lenne egy hormon- és vérkép, meg egy spermateszt, plusz nekem egy alap nőgyógyászati kivizsgálás, mert pár hónapnyi próbálkozás "tervezett spontán" módszerrel mindenképp belefér.
Szóval a másik alternatíva elég érdekes, mert egy anamnézissel kezdődik, amit állítólag egy védőnő vesz fel; többórás első találkozás van vele, ahol kikérdez mindenféléről, a teljes családfa genetikai adottságaitól, a saját szexuális szokásokig. Ez a védőnőség meg... biztos valamilyen szempontból nagyon hasznos intézmény, de alapvetően én elégrosszindulatú szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatosan. Igaz, nem sok anyát ismerek, de eddig még egytől sem hallottam jót róluk, többé-kevésbé mindenki panaszkodott, hogy vagy tapasztalatlan alig-végzett csitrit kapott, aki azt a tananyagot szajkózta amit ők már régóta elolvasgattak a neten, vagy begyepesedett okostojás öregasszonyt, aki ezer éves nevelési elméletekkel traktálta az egész családot. Egyik sem tűnik ígéretesnek, az elsőről határozottan egy házasságtanácsadásra kirendelt szűz pap jut eszembe, aki jól megmondja, hogyan éljen az ember egészséges párkapcsolatban, a másodikról meg minden sokgyerekes falusi nénike, aki anno ki akarta oktatni Anyut, a szerencsétlen tudatlannak elkönyvelt kezdőt.
Vagyis mi tagadás, jó előre ellenszenves nekem az egész bagázs, ki is osztom őket a francba a fűnyírójukkal együtt. Viccelek itt, de remélem tényleg fölöslegesen előítéleteskedem, mert ha valaki megjegyzést talál tenni olyasmire, mint a későnérésünk, életmódunk, (ab)normalitásunk, stb. (amire a legkíváncsibb ismerősök sem mernek, mert... ismernek), nem állok jót magamért. Nnna.
Szóval a másik alternatíva elég érdekes, mert egy anamnézissel kezdődik, amit állítólag egy védőnő vesz fel; többórás első találkozás van vele, ahol kikérdez mindenféléről, a teljes családfa genetikai adottságaitól, a saját szexuális szokásokig. Ez a védőnőség meg... biztos valamilyen szempontból nagyon hasznos intézmény, de alapvetően én elég
Vagyis mi tagadás, jó előre ellenszenves nekem az egész bagázs, ki is osztom őket a francba a fűnyírójukkal együtt. Viccelek itt, de remélem tényleg fölöslegesen előítéleteskedem, mert ha valaki megjegyzést talál tenni olyasmire, mint a későnérésünk, életmódunk, (ab)normalitásunk, stb. (amire a legkíváncsibb ismerősök sem mernek, mert... ismernek), nem állok jót magamért. Nnna.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)