Hú, meddig is menjek vissza a mesélésben...?
Lássuk csak, ott maradtunk el, hogy szomorú voltam és piros, ciklus kezdetén, és épp az aktuális Clostilbegyt adagot nyomattam lefelé. Az első UH e hét hétfőn volt, CD12, és a nyálkahártya szempontjából jóra sikeredett, tüsző szempontjából nem annyira: mindkettő 8 mm volt (és bal oldalinak tűnt a domináns). Kaptam Merional szurit, és szerdán mentem a következő kukkolásra, CD14 amikor is már a másik oldalon, a jobbon is felbukkant egy 13 mm-es tüsző, amit a doki ki si nevezett dominánsnak, és megtámogatta egy újabb Merional adaggal.
Imádom amúgy ezt az embert, ezt muszáj megint megjegyeznem, mert nem lehet elégszer ismételni - egyszerűen annyira kedves és figyelmes és udvarias, hogy az valami elképesztő, mintha nem is ugyanaz a faj lenne, mint az előző nőgyógyászom; olyanokat csinál, hogy elnézést kér, amiért mozgatnia kell az UH fejét bennem, mert nem azonnal találja meg, amit keres... és nyugtatóan megsimogatja az arcomat, ha aggódom... annyira hálás vagyok, hogy rátaláltam, hogy elmondani sem tudom.
Továbbá amit még szintén imádok az a lányok... Két dolog is történt ezen a fronton, először is egyik csajszi csinált egy titkos topikot, ahova átköltöztünk a sok ismeretlen beeső elől, és ott van mindenki a régiek közül, akik fél éve olyan aranyosan és segítőkészen befogadtak engem; megint nagyon pörgős a beszélgetés, jó oda járni, teljesen feltölt. Aztán a Szandrus (ő az, akinek én voltam a sajnos nem is annyira szerencsés szerencsehozója... és akit nagyon-nagyon megszerettem) bevezetett egy másik csoportba is, ahol szintén van néhány nagyon szimpatikus és értelmes ember - ők csetelnek is egymással, tegnapelőtt én is beszálltam, és annyira de annyira jó volt... édesek, viccesek, és teljesen megértenek, hiszen ugyanazon megyünk keresztül, ugyanarra vágyunk és gondolunk folyton; őket azért kedvelem, mert felfogásban sokkal közelebb állnak hozzám, kicsit kevesebb az ezotérikus magyarázat és értelmetlen bíztatgatás, és sokkal több a pragmatikus, realista, de ugyanakkor moderáltan igenis reménykedő hozzáállás. Mindkettő kell, mindkettő jót tesz, most valahogy különösen jót.
Nah visszatérek a lényegekre... Azt el is felejtettem mondani például, hogy M. megint volt egy spermateszten - ugyanott csinálták, ahol az előzőt, tehát alaktanilag még mindig nem elemezték ki a dolgokat, de ingyenes ismétlési lehetőség volt, úgyhogy megcsináltattuk, aztán pár hónap múlva lehet hogy megpróbálunk egyet máshol is, de leginkább nem lesz rá szükség... :) Az eredmények egyébként nagyjából megfelelnek a múltkorinak, a koncentráció kicsit rosszabb, de ekkora ingadozás simán belefér szerintem, főleg úgy, hogy még így is bőven határértékek fölött van; minden esetre el fog menni az andrológushoz is, a mellékheregyulladásai miatt úgyis érdemes lenne néhány kérdést feltenni neki is. Amúgy valószínűleg javulnak is majd a dolgok, mert olyan két héttel ezelőtt elhagyta a cigit... hihetetlenül büszke vagyok rá, hogy húsz év után egyik napról a másikra képes volt megtenni, és mindig elképedek azon, hogy mennyire erős: teljesen hidegen hagyja mindenféle trigger, körülötte cigiző emberek, idegesítő szituációk... egyszerűen képes valahogy az úton maradni minden ellenére, és ennek annyira örülök, annyit aggódtam miatta mindig, és már nem kell.
És most tényleg vissza: ma reggel megint volt UH, CD16 és szép nyálkahártya meg egy rekorder 21 mm tüsző, úgyhogy kaptam repesztő szurit; mindkét oldalon talált amúgy tüszőt, és örömömben azt el is felejtettem tisztázni, hogy ez a domináns most akkor melyik is, de arra tippelek, hogy a jobb oldali nem lehet, mert másfél nap alatt azért ennyit nem tudhatott nőni. Ilyen hamar még sosem volt ovulációm szerintem, ami a doki szerint azt jelenti, hogy jól reagálok a kezelésre, és kezd helyreállni a hormonháztartásom; ő ugyan nem hisz abban, hogy nekem szükségem van a Meforal-kezelésre, de szerintem annak is lehet valamilyen hatása, mert ma reggel pl. 63,7 kilót mutatott a mérleg, tehát a súlyom is szép fokozatosan, de folyamatosan bandukol lefelé.
Dokinál nagyon hamar végeztem, úgyhogy útban a dolgozó felé elmentem az egyik kedvenc budapesti helyemre, ami a Rózsák terén levő katolikus templom kertje; ide jár Apu misékre, és néha mikor nála vagyok, estefelé sétálgatni is szoktunk arrafelé - nagyon szép, csendes, nyugis, zöld folt a rohanásban. Ücsörögtem egyet a padon, fújt a szél és kellemes hűvös volt, csomó madárka reggelizett a bokrokban, én meg beszélgettem kicsit az Istennel (aki amúgy szerintem itt kivételesen a jobb toronyban lakik). És miközben ugyanazokat kértem, amiket mindig is szoktam sorstól, univerzumtól, irányító erőtől, vagy bárki is az, akiben hiszek, valami nagy nyugalom és kellemes ellazulás szállt meg, és sírnom kellett, sőt még most is összeszorul a torkom, ha felidézem az érzést. Egyáltalán nem szomorú könnyek voltak, inkább valahogy meghatódottak, hogy milyen szép is ez a világ, és olyan jó benne lenni, és annyi csoda történt már velem az életben, természetes, hogy ez is rendben lesz, hiszen minden jel arra mutat. Hát így...
Most úgy érzem, jönni fog az aktuálisan vágyott csoda is... valahogy merek hinni benne, de megmagyarázni nem tudnám, hogy miért. Talán mert annyi minden összejött, hogy ezek a mostani ideális körülmények kialakuljanak, hogy nem lehet véletlen - és nem lehet máképp. A virtuális környezetemben az utóbbi időben annyi mindenkiről derültek ki rossz dolgok... fizikai állapotok vagy betegségek, amik miatt nem lehet baba, vetélések; ilyenkor mindig elszégyellem magam, az utóbbinál az irigykedéseim miatt, amiket hiába próbálok, képtelen vagyok visszafogni, amikor valakinek sikerül az a pozitív teszt, ami nekem még sosem, az előbbieknél meg... Igazából bármennyire is elkeseredem, amikor spontán ciklusban rossz minőségű és stimuláltban lassan növekedő petét termel a testem, velünk semmi komoly baj nem történt - a koromon kívül semmi sem szól az ellen, hogy lehet még nekem akárhány gyerekem, csak türelemmel ki kell várni. M. minden betegeskedése ellenére, csodával határos módon makkegészséges, ami a termékenységét illeti; nekem mindkét petevezetékem átjárható, a méhem tökéletes, gyógyszeres rásegítéssel a hormonjaim és ezáltal a petéim is rendben vannak - ennél többet kívánni sem lehetne. Ennek kapcsán kívánok tehát: egy babát, áprilisra; mert ha most megfogan, akkor még arra is van esély, hogy Anyu szülinapján szülessen, ami mennyire szép lenne már...
Gyere-gyere kismalac, költözz a hasamba!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mondd!