A New Hope

Hú, tegnap borzalmas napom volt! Először is hétfőn este minden irányból megközelítgettem ezt a szuri-témát, utánaolvastam, és kiderült, hogy ez a Gonal-f egy nagyon durva dolog ám: magyar oldalakon kizárólag olyan infót találtam, hogy ezt adják az inszemre, meg főleg a lombikra készülő nőknek, hogy több petéjük is megérjen, és ne csak egyet lehessen leszívni. A különbség amúgy az, hogy míg a Clostilbegyt a szervezetet serkenti hormontermelésre, addig a szuri magát a hormont jutattja be, mesterségesen adagolva azt. Angolul találtam végül olyant is, hogy simán a hozzám hasonló esetekben adják (úgy látszik ez külföldön elfogadottabb protokoll), de sok helyen említik, hogy akkor meg épp azért kell védekezni egy-egy hónapban, mert lesz tüsző, de túl sok, és félő, hogy többes iker lesz a dologból. És hát ez, azzal együtt, hogy mindezt teljesen vakon csinálnánk, mindenféle hormonellenőrzés nélkül, meggyőzött, hogy én ezt nem akarom, legalábbis ennyire informálatlanul és hamar semmiképpen sem.
Első körben azt találtam ki, hogy elmegyek egy másik dokihoz, most még épp beleférek a 21. napi vérvételbe, majd a következő ciklus 3. napján is nézetünk egy hormonszintet, aztán legfeljebb én magam kiokoskodom, hogy milyenek az eredmények, és ha jóknak tűnnek, akkor egy hónap kihagyással (majd azt mondom, hogy beteg voltam, vagy bármit) beadom a szurit, és a következő ciklusban mehet ez a megoldás. (Ez is milyen abberált már egyébként, hogy annyira nem magyaráz el semmit egy orvos, hogy az ember fejében egyáltalán meg kell fordulni ehhez hasonló öndiagnosztizálós magánakcióknak, csak azért, hogy tiszta képhez juthasson a saját testéről...) Dokinak azt válaszottam, akihez egyszer öt éve beestem sima körzeti szakrendelésre, és ő fogamzásgátló abbahagyása utáni rutinellenőrzésként azonnal megnézette az összes hormonomat. Nagy dologra nem számítottam, nem egy bámulatos szakember a nő, de nekem igazából csak az kellett, hogy meghallgasson, elmagyarázza a kérdéses részeket, esetleg elmondjon egy második véleményt - drága mulatság volt persze, csak így bele a semmibe, de úgy éreztem, megéri, ha akár egyet is eloszlat az ezer kétségemből.
Tök türelmes és kedves volt, ahogy emlékeztem, végigkérdeztem mindent, válaszolgatott, de igazából ez ennyi volt sajnos - ugyanis, mint kiderült, ő szívesen megtenné kérésemre, de nem tud hormonképet kérni, mert azt csak ott lehet, ahova lakcímileg tartozom. Azt amúgy ő is megerősítette, hogy ebben a ciklusban kevés az esély bármire is, meg hogy a Gonal-f az egy viszonylag agresszív kezelés, bár ha petét kell éreszteni és más megoldás nincs, akkor azt mondta nagyjából mindegy, hogy az ember mesterséges megtermékenyítésre készül vagy nem, lépni kell. De ő maga hozzáállásilag a másik végletet képviselte - azt mondta, 35 év fölött már mindegy, hogy most vagy fél év múlva esek teherbe (statisztikailag az esélyekben olyan egy évvel ezelőtt volt egy nagy esés, és olyan három év múlva lesz egy újabb), úgyhogy ő most várna egy fél évet, mert látott ő már nem egy metformin hatására csodálatos módon rendeződött ciklust, és spontán összejött babát. És hogy szerinte akkor lenne érdemes majd hormonokat nézetni (mert a gyógyszer azokat is helyreteheti), és tovább gondolkodni.
Hát mondanom sem kell, hogy ez a lehetőség legalább annyira nem tetszett, mint a fejjel-a-falnak verzió, úgyhogy meglehetősen reményvesztettem hazakullogtam, és szegény M. hallgathatta a szokásos végtelenbeaggódos monológjaimat.

Azért nem ültem tétlenül... éjfélig keresgéltem mindenfelé, hogy mi legyen - az egyértelmű volt, hogy akkor egy lakhelyem szerinti nőgyógy kell, de egyrészt ott ezer van, másrészt vagy nagyon nagy nevek, akikről erősen megoszlanak a vélemények, vagy annyira felejthetőek, hogy senki sem említi őket sehol. Nekem az elmúlt két napban mindkettőből volt részem ugye, se a híres profi, se az ismeretlen tucat nem győzött meg - találtam egy arany középutat nagy nehezen, akinek nem ütköztem úton-útfélen a nevébe, de akiről egyetlen idegesítő hisztérika által írt kritikán kívül mindenhol csak jó értékeléseket olvastam... az adott volt, hogy csak jó szaktudásúhoz megyek, de nem utolsó sorban azt is mondták, hogy jófej, kedves, emberbarát. Ráadásul endokrinológus és belgyógyász is egyetemben, szóval úgy éreztem, helyben vagyok.
Ma reggel próbából felhívtam a kórházat, mert előjegyzés nélkül nem lehet beesni persze, de kizárt volt, hogy időpontot adjanak hozzá, úgy látszik a főorvosoknak erre nincs idejük. Szerencsére megtaláltam valahol a mobilszámot, vettem egy nagy levegőt, és felhívtam. Úgy kezdődött, hogy az ember felvette, és fél percig beszélt valami műszerekről meg dózisokról, szerencsére időben észbekaptam, hogy ez nem nekem szól, úgyhogy kivártam a sorom, sztán bemutatkoztam, amit nem értett a nagy háttérzaj miatt - "Várjon, kimegyek a műtőből!", mondta. Upsz... Sűrű elnézéskérés közepette elmondtam, hogy mi járatban vagyok, nagyon aranyos volt, azt mondta semmi gond, regisztrálta, hogy mi még nem találkoztunk, és hogy azért akarom őt, mert szerintem hormonproblémáim is vannak, kérdeztem, hogy magánrendelésre fogad-e, azt mondta, ötre menjek. Megkérdezte, hogy ki ajánlotta, mondtam, hogy magam bányásztam elő, mert sok jót olvastam róla, mire nevetett, hogy nem kell mindent elhinni, elfogultak az emberek.
Odamentem, négyen vártak előttem, két nagyhasú, nagyjából húsz percig volt bent egy-egy ember; a váróban jó meleg, vécé, olvasnivaló, miniüveges ásványvíz és egy kisebb kádnyi cukorka, ez máris tetszett. Emlékezett rám reggelről, megint mondtam, hogy bocs, de ez volt az egyetlen elérhetősége, mondta, hogy rendben van, nem ő műtött, csak bámészkodott bent, és adott egy névjegykártyát ugyanazzal a telefonszámmal, hogy igenis hívható. Előadtam az ügyeimet, sokkal rövidebben mint tegnap, azt például nem akartam részletezni, hogy visszatérő mellékheregyulladás, mert a spermaeredményt megnézte, elégedett volt vele, nem akartam, hogy esetleg más irányba terelődjön a dolog, mert általában a dokik sem nagyon értik, hogy M. hogy működik igazából (szerintem amúgy öngyógyító nanobotok laknak benne, de ezt csak nem oszhattam meg vele), és az gerincsérülés puszta említésétől legalább annyira félrevezetődnek, mint egy átlagember.
Nem sokat teketóriázott, volt egy gyors UH, amire nem is számítottam, mert alig volt meg az előző ugye - 16 mm a tüszőm (tehát egy kicsit csipkedte magát, mert most is a kellőnél lassabban ugyan, de akkorát nőtt két nap alatt, mint azelőtt négy alatt), és szerinte nagyon szép, úgyhogy nézzük meg pénteken reggel is: hétre vár a kórházban. Csevegtünk egy csomót a névtelenül rágalmazó páciensek perelhetőségéről és a görögök becsületességhez való viszonyáról, annak a nőnek kapcsán, aki az egyetlen ellene szóló hozzászólást írta, és aki a stílusa alapján egy idióta (nem hiába kerestem meg az embert a pofázása ellenére - vagy épp azárt). A Gonal-f dolgot nem kommentálta, annyit mondott, hogy a Clostilbegyt második körben kombinálható egy bizonyos Merional nevű gyógyszerrel (szintén gonadotropin, csak sokkal enyhébb változat), és azzal is érdemes próbálkozni. De hogy most itt igazából a cikus közepébe csöppentünk, úgyhogy sok mindent már nem tehetünk, figyeljük, hogy mi alakul, és az alapján cselekszünk. Azt mondta, nincs itt hatalmas baj, és amikor említettem, hogy de már öreg vagyok, csak annyival mosolygott meg, hogy nem, ő öreg, és különben is, aktívan fogunk próbálkozni.

Most ennyi jut eszembe, majd pótolom, ha még beugrik valami. Most megint optimista vagyok... tegnap este, miközben eléggé sírásközeli állapotban vezettem haza, mondtam a BalToronyLakónak, hogy tegyen már még egy csodát - tudom, hogy elég sok volt az utóbbi években, de ez annyira de annyira kell a teljességhez, hogy légyszi ezt is. Akkor nem tudtam, mit kérnék tulajdonképpen, biztos van olyan, hogy teljesen lehetetlen helyzetben lesz valakinek babája, de olyasmit nem nagyon mertem volna megfogalmazni, hogy akkor ebben a szerencsétlenkedős ciklusban márpedig én teherbe szeretnék esni... hát ezt kaptam ma, ezt a tündéri orvost, elégedett vagyok, köszönömszépen.