Ez a fórumos lányok jelszava, és most én is így érzem egy kicsit - valahogy nem merek reménykedni úgy igazán, teljes szívből, nem akarok szembesülni vele, hogy de én mennyire hittem, és mégsem; inkább takaréklángon, mérlegelve, visszafogottan várok. Két újabb embert tesztelt pozitívat amúgy, és mindkettő piros lett végül - annyira sajnáltam őket, ez borzalmas lehet, a határtalan öröm és millió terv, aztán a nagy semmi... nagyon örülök, hogy nekem sosem volt ilyenben részem, vagy legalábbis nem tudok róla.
Végül is nálam nem lett annyira tragikus a helyzet, mint amilyennek indult... volt egy CD12 ultrahang, amikor nem látott semmit, egy CD14 kontroll, amikor 10 mm volt a tüsző, és két domináns darabot látott bal oldalon, majd egy CD16 ismétlés, amikor 14 mm volt - ez még mindig nagyon gyatra kis növekedés, de az is lehet, hogy csak nem mindent látott pontosan, mert CD17 kukkantáskor 10 mm volt a nyálkahártya és eddigi rekorderem, 20 mm a tüszőcske. A doki még tapsikolt is örömében (én is), és beadott egy Choragon szurit, majd utasításokat, hogy mikor eresszük útjukra a kismicsodákat, úgyhogy most már elvileg csak türelem kell...
Igazából az időzítés úgy érzem most tökéletes volt, hétfőn reggel ment a tüszőrepesztő, ami elvileg 24-36 óra múlva hat, és mi kedd reggel küldtünk harcba egy egész nagy regiment katonácskát (meg biztonsági játékként szerdán is egy kisebbet), plusz a százszázalék kedvéért M. meg is varázsolta a hasamat, hogy legyen ügyes / ne legyen üres... :) Istenem de jó is volna...
Érdekes, nem is annyira aggaszt, hogy ha most nem jön össze, akkor műtét következik, valahogy úgy vagyok vele, hogy derüljön ki minél előbb, és ha tényleg baj van, és ne kezelgessünk hormonokkal úgy, hogy esetleg hiába van. Persze félek egy kicsit, de ezerszer nagyobb a babvágyam, mint bármilyen negatív érzés, szóval viszonylag nyugodt vagyok; ciklus vége felé nyilván nem leszek az... vagy ki tudja, lehet hogy valami előérzet ez, és azért nem idegeskedek, mert most van a csoda ideje, és nem is kell...
Még két miniatűr jó hírem van. Az egyik, hogy elértem a 68 kilót, ami azt jelenti, hogy majdnem egy kerek tizest adtam le a diagnózisom óta; még egy ennyit szeretnék, persze csak ha nem jön közben valami nagyon megérős ok arra, hogy halasszam a további fogyást. A másik, hogy már csak kis nyoma van a náthának, a négynapos ünnepi szünetben egy csomó pihenéssel gyógyszer nélkül sikerült kikúrálni magamat; hőgörbe szempontjából ugyan már kicsit késő (mert pont az ovulációs hőesés napja nem azonosítható be így), de azért nem bánom, hogy tudok lélegezni végre, és nem köhögöm ki a lelkemet.
Hát most így... titokban kérek, kérem, hogy talán épp ezekben a pillanatokban meglegyen a nagy találkozás, hogy a következő napokban minden rendben legyen, és vessen magának jó kis ágyat a bab, és siessen hozzánk jól, hogy vele kezdődjön a következő év...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mondd!