Quite possibly an idiot...

Ma is mértem... nem kell bántani, csak ultrahang utánára ígértem pihentetést!
És most elmesélem, hogy hogy zajlik nálam ez az akció: hatkor csörög a telefon, lenyomom a snooze gombot, kómásan kitapogatom az éjjeliszekrényen a hőmérőt, berakom a nyelvem alá, és a következő csöngetésig, ami tíz perc múlva van, elbóbiskolok. Igen, tudom, higannyal a szájában épeszű ember nem bóbiskol, de én nem vagyok épeszű egy zaklatottan alvó valaki, és amúgy sincs sok veszély az életemben, ennyit be szoktam kockáztatni. Eddig még sosem fordult elő, hogy a hőmérő elmozdult volna, trust me, tudnék róla, mert ciklusok végén persze hogy rendszeresen volt olyan, hogy háromszor is visszaraktam, hátha igazából mégsem indult zuhanásnak.
Ma reggel 36,9-et mértem; egy pillanat alatt végigcikázott a kétségbeesett agyamon minden szörnyűség, a következőben már egy fokkal józanabban mérlegeltem, hogy érdemes-e tesztelni (onnan tudom, hogy józanabb volt, hogy nemet döntöttem), aztán gondolkodás nélkül visszaraktam a hőmérőt, és tűkön feküdtem további öt percet - 37,1. Ami nyilván nem jelenti azt, hogy minden eddigi aggodalmamat hamis eredményekre alapoztam, hiszen nem a leeséssel, hanem inkább a random felfelé ugrásokkal majd újra csökkenésekkel van bajom, és a szép egyenletesség hiányával. De végülis ha úgy veszem az utolsó három napban most már egész szépecskén néznek ki az értékek, úgyhogy lehet igaza van a Tündéremnek, és csak annyi volt a baj, hogy szerencsétlen megzavarodott hormonjaim nem tudtak mit kezdeni magukkal meg egymással.
Szóval ha holnap látok egy szivecskét dobogni, akkor talán nem bolondulok meg, ha még nem, akkor egy kis időre még halasztom a normálissággal való kísérletezést. (Szegény M. egész jól viseli ezeket a minden racionalitást nélkülöző dolgaimat, de nagyon remélem, hogy ha nem másért, hát miatta, megmoccan a kölök szíve már holnapra, olyan jó lenne csak szokásos mértékben zakkant lenni megint...)

Meg még azt akartam lejegyezni, hogy elképesztő, miket eszek manapság... Én ebben sosem hittem, hogy ilyenkor van kívánósság, Anyum és barátnőim is azt mondták, hogy ez csak ilyen terhesnős hiszti, nem igaz. Hát kívánós ugyan nem vagyok, mert többnyire nincs étvágyam (ami nálam nagyon-nagyon szokatlan, can't stress that enough), de amikor eldöntöm, hogy na akkor most már muszáj enni valamit, akkor elég érdekes dolgokra esik a választásom. Hétvégén például benyomtam egy befőttesüveg vörös pestót, csak úgy magára, kiskanállal; aztán volt sült hús retekkel és semmi mással, zsíroskenyér mustárral, és tegnap este egy nagy halom tejszínhab; és napok óta borscs levesről álmodozom, úgyhogy M. szüleitől azt kértem szülinapomra, hogy akkora lavórral főzzenek nekem, hogy utána egy hétig ne kelljen mást ennem.
Amúgy fogyok... mérlegre ugyan nem álltam az utóbbi hétben, de már eléggé lógnak rajtam a farmereim, úgyhogy szerintem fél kiló simán lement, ha nem több. Pedig nagyon kényszerítem magam a napi 1500 kalória betartására - csak sosem gondoltam volna, hogy ez az igyekezet valaha is megfordul, és nem a csak-ennyit kellene lesz a fő irányvonal, hanem a legalább-ennyit.

Jah és a mellem most már nem csak fáj, hanem most definitely nő is, továbbá amikor felülök az ágyban, esküszöm, hogy érzem, hogy van a hasamban egy öklömnyi tömör golyó. Szia Kissmalacz, ügyesen csinálod, kitartás! :)