Jékely Zoltán: Egy női kézhez
Ibolyát, nárciszt, szegfűt, gyöngyvirágot
szakított ez a kéz, almát szedett a fáról,
márványatléták izmain pihent meg,
simogatott remegve régi szentet,
fogott szép fésűt, tollat, ceruzát,
kenyeret szelt, mosott ruhát,
lapozgatott versekben, imakönyvben –
hadd hulljon rá most patakban a könnyem!
Ne gondoljak rá, amíg csókolom,
hogy látnom kell tán a ravatalon,
összekulcsolva, hófehéren,
bakacsint öltött templom közepén!
Ne lássam a rózsálló bőr alatt
a csontokat,
ne jusson eszembe soha
az egyiptomi asszony-múmia
töpörödött, fekete kis keze!
Mindig úgy lássam, mint Taorminában,
midőn egy elrohant vihar nyomában,
reggel korán, tépett növényi roncsok
közül felém kinált
egy nagy piros narancsot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mondd!