Poszt-szexuális szex-poszt (NC-17*)

Nem, nem erőszakoskodunk, nem drogozunk, nem aberrált-viselkedünk, még csak explicit erotikus tartalmat sem szándékozok megosztani, az érdekes kulcsszavakkal (Don't ask!) idetévedők óriási szomorúságára. De a rating dolog komoly, kis módosítással: tényleg ne olvassa el az, aki csak azért szexel, mert a szex isteni jó dolog, egyszerre felpörget és ellazít, finom endorfinokat termel, és mmm, isteni jó dolog - az ilyen szerencséseknek idejük lesz később szembesülni azzal, hogy a kettőnél több tagú család nem ám úgy lesz, hogy a férfi csak úgy random belerakja a gumitlan micsodáját a gyógyszerezetlen nő micsodájába, and nine months later out pops the result. Persze van olyan, akinek ez pont ennyire egyszerű, de az meg szintén ne olvasson, hanem menjen szexelni, és jöjjön össze neki egy darab de-hát-nem-is-középidős dugásból a harmadik gyerek is, és ha nem akar többet, akkor adja örökbe olyasfajtáknak mint mi, vagy védekezzen rendesen... whatever. Amikor posztkoitális félgyertya állásban ágaskodok, segg alatt párnákkal, lábakkal a falon, ahelyett hogy Vivien Scarlett O'Hara Leigh stílusban nyújtózkodnék pajkos mosollyal a képemen, hajlamos vagyok irigykutya lenni.

Szóval tudom, hogy kényes téma, de őszintén érdekelne, hogy más ezt hogy oldja meg. Nem feltétlenül teljesítményileg, azt már írtam máskor is, hogy nálunk hál'Istennek ezzel semmilyen gond nem volt soha, M. egy megbízható tenyészbikát** is megszégyenítő pontossággal hozza a kötelező köröket. Belegondolni sem akarok, hogy milyen lenne hónapról hónapra mindennek tetejében küszködni azzal is, hogy hiába minden lelkesedés és igyekezet, a berendezés kritikus pillanatokban bizonytalanul működik; pedig amint megtudtam (szegény férjek, ha sejtenék, hogy miket el nem árul róluk a kétségbeesetten megoldásokat kereső fehérnép), sajnos ez is elég gyakori.
És mivel nincs miről, ezügyben nem is nyilatkoznék okosakat, de ha valakit érdekel, a következő a meglehetősen elcsépelt véleményem: próbálj belegondolni abba, hogy attól még, hogy szülők szeretnénk lenni, mi még mindig azok a nők vagyunk, akikbe beleszerettek, akikhez vonzódtak, akiket szívesen megpróbálnának hagyományos módon megtermékenyíteni, még akkor is, ha nulla esély van a sikerre. Én a legelején egyszer megpróbáltam elmagyarázni M.-nek a kulisszatitkokat (mentségemre szóljon, hogy az ő kifejezett kérésére), és azt még becsülettel vizualizálni próbálta, hogy mitől reped a micsoda, és honnan szabadul ki, és mi történik a vándorútján, de mikor oda értem, hogy mit is vizsgál az ember lánya, amiből ez kiderül, akkor megtört, és bevallotta, hogy ezt talán ennyire részletekbe menően mégsem akarja tudni, és ebben maradtunk.
Tőlem a másik véglet is idegen: csomóan azt tanácsolgatják egymásnak potencia-gondok elkerülése végett, hogy ne mondják el a pasinak, hogy mi esedékes épp, libbenjenek elő harisnyatartós nővérkeruhában a fürdőből, vagy hajolgassanak csipketangában szöszöket szedegetni a szőnyegről, mindezt miközben tiszta véletlenül mécsesek égnek az éjjeliszekrényen, és andalító romantikus zene szól halkan... Most azon túl, hogy az én pasimnak erről valószínűleg a nyolcvanas évekbeli videókazettákon hangalámondott német softporn jutna eszébe, és rögvest vastag bajuszot növesztene kantáros bőrnadrággal vihogásba fúlna a gyerekprojekt, komolyan van olyan ember, akinek egy hasonló jelenetet egynél többször be lehet adni...? Mármint azokra értem, akikkel azért tisztességesen meg lett beszélve, neadjisten közösen el lett döntve, hogy gyerekre vágyás van... Mert az oké, hogy kell a játék, és hát ha épp peteérés idején jut hozzá az ember, akkor ám legyen, de engem őszintén szólva eléggé lelohasztana az arra való egyértelmű utalás, hogy állítsuk-fel nap van, és mindennél jobban frusztrálna, hogy havi rendszerességgel ilyen ócska trükkökkel kell operálnia az asszonynak.
De lehet, hogy maradi vagyok és fantáziátlan, és M. egy csillapíthatatlan étvágyú vadállat, mindenki más meg így csinálja - akkor bocsánat, és már csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy könyörgök, ne szólítsátok úton-útfélen Apának azt a szerencsétlen pasit, lehetőleg még akkor se ha már az, akkor meg főleg ne, ha csak szeretnétek azzá tenni! Nem létezik valami szakember, aki megerősítené, hogy ez beteges...?!
Nah tessék, végül mégis nyilatkoztam.

Visszatérve a lelkizős részhez, én igencsak megdöbbentem az elmúlt pár hétben azon, hogy basszus, milyen jó dolog számolás és számítás nélkül csak úgy szexelni, gondtalanul bele a világba, nem törődve azzal, hogy mit milyen módon juttatunk hova - nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen. Mert hát mi tagadás, már több mint egy éve eléggé órarendszerű az egész. Különösen stimulálatlan hónapokban rossz, mert az én maratonjaimmal elég nehéz kitalálni, hogy mikor aktuális épp, szóval néha két hétnél is hosszabb ideig muszáj a szigorú minden második napot tartani; gyakrabban sem merjük, hogy biztos megfelelő létszámú legyen a sereg, és ritkábban sem, hogy nehogy pont az egyetlen fontos napra ne jusson túlélő. És ilyenkor nem csak időzítés szempontjából lőttek a spontaneitásnak, arra is figyelni kell ugye, hogy mindenképpen... khm... a stratégiai célpontra törő támadással nyissuk a szessönt, nehogy kárba vésszen a muníció egy része... sajnos értitek.
A múlt ciklusban fertőzésveszély miatt tiltott volt a hagyományos együttlét, ebben meg valahogy nem foglalkoztat - igazából teljesen esélytelennek ítélem azt, hogy még egyszer bejöjjön az elsőrepróba szerencse dolog, így nem stresszelek például a mérésen sem, hétvégén lelkismeretfurdalás nélkül átalszom a reggelt, amit régen elképzelhetetlennek tartottam (tavaly teherbeesésig, tehát közel egy év alatt, konkrétan egy darab napom volt adattalan). De lassan visszaállunk a programozott gyártásra, mert lehet hogy a hőmérőzést sikerült kevésbé kényszeresre venni, de abba nem tudnék belenyugodni, hogy most egy ideig csak let things happen, ahhoz túl öreg vagyok már, hogy tettek nélkül felelőtlenül várjak bármennyit is. És az jutott eszembe, hogy jó volna, ha alkalomadtán sokan leírnátok (névtelen kommentbe vagy saját blogra), hogy ti hogy is birkózt(at)ok meg ezekkel, hátha felbukkan valami tanulságos tegnapelőttimhez hasonló reveláció, mikor talán évek óta először volt olyan, hogy éjjel felébredtünk szó szerint órákon át csókolózni... hát az valami mennyei dolog tud lenni, főleg ha a másik fél a világ legeslegjobb csókere (nem vagyok elfogult, tényleg az!) - esküszöm, hogy mintha még James Horner is felcsendült volna a háttérben néha. És az is eszembe jutott, hogy ha öt éven belül sikerülne két vérszerinti és mondjuk egy örökbegyerek, akkor mi annyit de annyit szexelnénk pótlólag just for fun, mindenhol és mindenkor, teljesen kiszámíthatatlanul, hogy indíthatnék egy tényleg NC-17 besorolású naplót horny negyvenesek kategóriában, hátha leverném a gasztrókat a blogversenyen.


* Vagy inkább NC-27, esetleg NC-35 - legalábbis ami a mi párosunkat illeti, nagyjából addig tartott a rózsaszínű tévhit, miszerint a szex az csak móka és kacagás.
** Sorry babe, I do mean award-winning! :)