Körtefa

Kilenc évvel ezelőtt nagyjából ilyenkor épp arról faggatott, hogy mire vágyom leginkább az életben felnőttségem végállomásaként, én meg azt mondtam, hogy egyszer, valamikor, majd szeretnék egy szép házat nagy kerttel, a házban lépcsőt, amin lehet kuporogni, a kertben körtefát, ami alatt ülhetek a családommal. Akkor még nem éreztem magam felnőttnek, és valami nagyon távoli jövőbe képzeltem ezt a képet; ezt is megbeszéltük, ahogy azt is, hogy előbb nagyon sok kalandot szeretnék még - és amint később kiderült, gondolatban nem csak én tettem hozzá, hogy "együtt"…
Aztán hetek leforgása alatt valóban eljöttek az együtt-évek, és a kalandok, amelyek között végül egyik az volt, hogy megpróbáltuk a különt is. Nem emlékszem egészen pontosan, hogy meddig bírtuk, azt hiszem valami fél év lehetett, tavasztól talán őszig, ami alatt mindketten elköltöztünk a közös kuckónkból, és csak szeretők voltunk… amíg egyszer ott nem ragadtam a legénylakásán… Ahol azóta velünk él a kisfiunk, aki az ő lehetetlenül kék szemeit örökölte, és aki a közös kedvenc versünkről kapta a nevét, ahogy megálmodtuk akkor, 2005 tavaszán...

Most nem azt a verset osztom meg, hanem ezt, amit ő írt nekünk/rólunk amikor elbúcsúztunk, és elindultunk egymás nélkül a nagyvilágba.
A nagy kert már megvan, a szép ház tervrajza szintén - lépcső is van benne; és amint a körtefát elültetjük, máris legalább négyen fogunk alatta ülni.
Kedvenc versem, kedvenc révbeérésem.


Az önzés gyümölcsei

Mit érdekel: önző vagy bármilyen
amit teszek, ha nekem úgy a jó?
Mások életét én nem élhetem,
leszek tehát az elúszó hajó.

Bár innen nézve a part úszik el,
és ott maradnak édes körtefák,
ha kiáltok, már senki nem felel,
és ismeretlen vizek illatát

hozza a bús szél s a csúnya vihar,
és lehet, hogy elsüllyedek hamar,
de ha nem fújna szél, az lenne baj,
és nem születne újra ennyi dal.

És kikötök majd tudom valahogy,
messzi vízen, egy messzi rév ölén,
lekötöm hajóm, bár recseg-ropog,
egy időre az én parancsom él.

Aztán lassan foszlani kezd a tél,
csöndes vízből kalandok árja lesz,
büszke hajóm elindul, újra él,
és valahol majd megint partra tesz.

Hogy hol, nem tudom, én most nem tudom,
de remélem, ha sok-sok vízen át
megérkezem, majd megpillanthatom
még egyszer azt az édes körtefát.