Nah, megvolt az ovilátogatás. Kissmajom egyelőre nem megy oviba.
Jó, van hosszú verzió is... :)
Kezdem azzal, hogy mit tudtunk erről a helyről, illetve miért épp ide mentünk el próbálkozni. Hát főleg mert ide jár Geri, meg ők ismerik az óvónőt közelebbről is, hiszen konkrétan szembeszomszédok, összejárnak; ezáltal meg ugye nagyon közel van az új lakhelyünkhöz is, sétálva olyan tíz perc lehet. Arra tisztán emlékeztem, hogy anno beszoktatás címen, olyan fél éve talán, Popi tökre el volt keseredve, hogy a fia olyan lelkesen vonult be a kölkök közé, hogy még vissza se nézett, nem hogy sírt volna, meg azóta is szívesen jár - és hát a gyerekeink ugyan eléggé különböznek, de mivel a nevelési elveink hasonlóak, szinte biztosra vettem, hogy számunkra is ez lesz a legjobb választás.
Fél tizenegyre volt megbeszélve az érkezésünk, mert akkor kinti játszás van, és legyen idő addig bent hatszemközt lenni a tulajdonossal és egyben vezető óvónővel. Az első benyomás pozitív volt, elénk jött és úgy köszönt, hogy Kissmajot rögtön néven szólította, nagy, árnyékos udvarra invitált be, sok játékkal, különböző korú jókedvű gyerekekkel. Olyan tíz percet töltöttünk el kint a kertben, és már akkor kezdegetett nem tetszeni ez-az, de próbáltam arra koncentrálni, hogy az óvónő egyértelműen tapasztalt, vérprofi pedagógus, a nagylányok kedvesek és érdeklődőek, és Kissmajom rögtön bátran berongyol a forgatag kellős közepébe, és felpattan egy kismotorra, ami azért nem jellemző rá ennyire új és zajos helyzetben.
Ami már ott és akkor nem volt szimpatikus: 1. Rászóltak egy ötéves körüli kislányra, hogy ne mászkáljon/hintázzon az egyik fára felkötözött kötéllétrán, indoklás nem volt, a miérteket valószínűleg megbeszélték már előtte; furcsa volt, mert abban a környezetben egyértelműen csak játszási céllal lehetett ott, mint minden hasonló tereptárgy, akkor meg miért ne használhatná rendeltetésszerűen, vagy ha valamiért nem teheti (például mert a kisebbek utánozzák, és rájuk nézve potenciálisan veszélyes), akkor miért nem szerelik le. 2. Egy szintén ötéves forma kislány odajött az óvónőhöz, hogy egyik kisfiú már többedszerre az arcába berregett, és ezzel leköpte - az tetszett, hogy megpróbált magyarázatot adni a viselkedésre (nem akarattal tette, köztudottan hebrencs, a játék hevében mindig elfelejtezik magáról), viszont a panaszkodót eléggé leteremtette, hogy miért árulkodik, ez szégyen, és miért nem az illetővel tisztázza, hogy hogyan nem kellene viselkedni. 3. Sokáig senki sem vigasztalt meg egy (Kissmajommal egyidős, méretre legalább egy fejjel kisebb) kislányt, aki pityeregve kereste a valahol rohangáló bátyját, sajnálkozásomra az volt a válasz, hogy friss jövevény, és nagyon kis akaratos meg elkényeztetett, otthonról nincs "megnevelve", mindig annak kell történni, amire ő vágyik - végül kelletlenül hozzálépett egy dadus, és elterelésileg odébbhívta magával, de nem nagyon értettem, mert még ha az aznapi negyedik hisztirohamról is lett volna szó, egy új gyereket akkor sem hagyunk magára szomorkodni (mondjuk régit sem). 4. Kicsit mechanikusnak tűnt a gyerekekkel való bánásmód minden felnőtt részéről, nem láttam személyre szabott mosolyt, semmilyen one-on-one interakciót, vagy akár csoportosat, de ami rutintól eltérő: terelgették őket, mint egy homogén masszát, többnyire globálisan figyelmeztették vagy utasították őket mindenfélékre, a legszemélyesebb gesztusok az orrtörlések voltak, és a kicsik cipőlevétele az ugrálóhoz. 5. Az óvónő kért, hogy menjünk be az épületbe, hogy körbevezessen, és csendben tudjunk egyeztetni, majd mikor mondani akartam Kissmajomnak, hogy maradjon nyugodtan, csak a közelbe megyek, rámszólt, hogy ne tegyem, hadd szokja, hogy nélkülem van itt; hezitálva engedelmeskedtem, mert ilyent sosem szoktam, mi egész pici kora óta mindent őszintén előre egyeztetünk vele, és természetesen fél perc sem telt el, már hallottam is a kétségbeesett kis hangját, hogy hol vagyok - mire az óvónő kimondta volna, hogy miért ne rohanjak, már kint is voltam, és magyaráztam, hogy semmi gond, csak körülnéztem.
Ezután bementünk, végigmutogatta a helyiségeket, mesélt a személyzetről, a házirendről, a foglalkozásokról, az étkeztetésről, a külsős programokról, a bejárási lehetőségekről, és igazából minden részlet megfelelőnek tűnt. Ami nagyon érdekes volt, hogy ő semmit sem kérdezett Kissmajomról (meg -tól sem), távozás előtt valami kapcsán említettem a korát, és tökre ledöbbent, hogy ahhoz képest milyen nagy, és milyen választékosan beszél. Én igyekeztem néha közbevetni ilyen-olyan jellemzőjét, csak hogy kölcsönös legyen az ismerkedés, amikor például azt sorolta hogy szabályok nélkül a gyerekek mennyire elkanászodnak, konfliktusokba keverednek, irigyen viselkednek, aggresszívakká és posszesszívakká válnak, bepörögnek, verekednek... egyszóval minden, amihez Kissmajomnak a világon semmi köze, és igazából elképzelhetetlen az a szituáció, amiben esetleg lehetne.
Itt is feltűnt, hogy annyira nem az oda-vissza kommunikáció híve, volt egy jelenet, amikor Kissmajom egy vasúti pályánál játszva úgy próbálta kezelni azt, mint otthon, és mivel különböző volt a szerkezet, nem sikerült neki, majd többedik kísérletnél (miközben ismételten jelezte is nekem, hogy nem megy, csak mivel az óvónő folyamatosan beszélt, nem tudtam időben felelni) türelmetlenül eldobta a mozdonyt. Ekkor hozzálépett, és ahelyett, hogy érvekkel megnyugatta volna ("Ha gondolkodás nélkül csak erővel tuszkolod az alagútba, nem fog beférni, mert keresztbe túl nagy, arra kell koncentrálni, amit épp csinálsz, látod, kicsit fordítsd el oldalra, így már keskenyebb, és máris belecsusszan...", stb.), kivette a kezéből a vonatot, és csak annyit fűzött hozzá, hogy itt vigyázni kell a játékokra, szépen használjuk őket, és nem szabad odacsapkodni, mert akkor tilos újra hozzányúlni; slussz-passz.
Azt is megjegyezte, hogy udvariasságra kell tanítani a gyerekeket, ezért ha valamibe beleszólnak, egymás szavába vágnak, tenni kell ellene - ez valószínűleg célzás volt arra, hogy nem bírtam egy negyedórás tiráda alatt nem törődni az épp izgalmas felfedezéseket megosztó Kissmajommal, ezért ha valamit közbevetett, mindig reagáltam neki, minimum egy bólintással, vagy rövid félmondattal. Kerek perec meg is mondam, hogy mivel mi a válaszkész nevelés hívei vagyunk, nálunk nem opció a legalapabb válaszok hiánya, nyilván törekedni fogunk rá, hogy a társadalmilag elfogadott normáknak megfelelően párbeszéljen a gyerek, de ez azért erősen korfüggő, és amíg nem képes komplexebb előírásokat követni, addig nem fogok rámordulni, hogy kusslegyen, amikor épp lelkesen mutat valamit.
Rákérdeztem továbbá a köpködésre panaszkodós jelenetre, aminek tanúja voltam, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy miért kezelik gondként, ha a gyerekek hozzájuk fordulnak mediálásért, hiszen tudtommal kifejezetten célnak kellene lennie, hogy merjenek felnőttől segítséget kérni. Amint kiderült, itt eléggé a "You're on your own!" policy dívik, nem szeretnek beavatkozni, mert jó ha már kiskorban megtanulják megvívni a saját harcaikat. Azaz a mi szelíd, nyugodt, empatikus, jószívű kisfiunkat nagyjából ötpercenként fosztanák meg mindenétől az asszertívabb többiek, és cseszhetné a bizalmat, amit egész élete során felépítettünk benne, miszerint amíg senkit sem bánt, joga van ott és azzal foglalkozni, ahol és amivel szeretne - és értelemszerűen neki is hasonló módon tiszteletben kell tartania a mások ezirányú kívánságait, illetve ha egyik félnek unfair ellenállás vagy fizikai erőszak miatt nem sikerül érvényesíteni azokat, akkor be kell avatni egy felelősen dönteni és döntést végrehajtani képes harmadik szereplőt.
Szerintem ekkor már lassan el is dőlt bennem, hogy ez nem a megfelelő hely számunkra, de a teljes bizonyosságot az egész bölcsisedés kardinális pontja hozta el, éspedig a beszoktatás procedúrája. Eleve azért nem is gondolkoztunk állami intézményben, mert sejtettük, hogy ott a leterheltség és magas csoportlétszám miatt nem várható el semmilyen eltérés a megszokott dolgaiktól, és bizakodtunk benne, hogy egy magánlétesítmény valamivel rugalmasabb. Andi posztján felbúzdulva igény szerinti ritmust vizionáltam, és Kissmajmot ismerve az lett volna a tippem, hogy egy-egy hetet adva minden lépésnek (napi egyre több idő velem együtt, de az aktív részvételem nélkül; napi egyre hosszabb intervallum úgy hogy elmegyek, de vissza-visszatérek; délelőttökre egyedül; egész napra egyedül), körülbelül egy hónap alatt kalibrálható lenne akár full-time bentlétre is - de mivel ennyi időre amúgy sem állt szándékunkban otthagyni egyelőre, arányosan rövidebb periódus is elég lett volna. Viszont szóba sem kerülhetett a felvetés, mert itt a beszokás kivétel nélkül szigorúan csak kerek egy hét, mindenfajta eddigi alkudozás határozottan el lett utasítva, mert a gyakorlat állítólag azt mutatja, hogy az ártalmas mind szülőre (nehezebben engedi el a gyereket, ha a külön töltendő mindennapokból több jelenetnek tanúja), mind gyerekre (elbizonytalanítja és nehezíti az elszakadást a szülő elhúzódó jelenléte), mind csoportra (összezavarja őket, hogy a saját anyukájuk miért nem lehet ott).
Elhiszem és elfogadom, hogy az ovónőnek ez egyszerűbb és komplikációmentesebb, de azt az állítását nem vagyok hajlandó elhinni és elfogadni, hogy egyszerűen nem létezik sírásmentes beszokás, és minden gyereket legalább egyszer-kétszer üvöltés közben le kell fejteni a szülő nyakából, ha nem is az első periódusban, amikor még hajtja a feltérképezés láza, de később, amikor rájön, hogy ez nem egy ha-van-kedvem tevékenység, hanem kötelező és rendszeres helyzet. Hogy M. heves fejrázását idézzem: "Nope, never in a million years fogom betrayelni a tiny trustját, hiszen neki csak mi vagyunk a világon. Nemadom." Számunkra ez a sírás semmivel sem jóváhagyhatóbb, mint a picibabák alvástréningezős sírnihagyása, hiszen ugyanúgy (sőt, még inkább, hiszen már nem egy ösztönlényről beszélünk, hanem értelmesről) azt üzeni, hogy nem fontos, hogy szar neked, meg kell tanulnod, hogy így működik a világ, szokd meg, törődj bele.
Szóval nem adjuk.
Most muszáj elmennem aludni, mert ragad le a szemem, de a témára még mindenképpen visszatérek valamikor, mert vannak még említésre méltó dolgok, a mi saját régi ovis élményeinktől kezdve addig, hogy akkor viszont milyen megoldást találtunk ki a jövőre nézve, amikor már nem csak a társaság szükségessége, hanem a munkába(vissza)állásom is szükségessé tenné Kissmajom felügyeletét.
Addig is, ha valaki tud a kötődő nevelés alapelveit tiszteletben tartó óvodát, ahova van is reális esély bejutni, ne fogja vissza magát, hátha épp a környékünkön lesz...
Waldorf? Montessori?
VálaszTörlésÍrtam nekik is most már (pár létezik csak a környéken), de ismerősöktől tudom, hogy sajnos gyakorlatilag esélytelen bejutni, rengetegen vannak várólistán, és előnyt élveznek a már odajárók testvérei, így évi öt helynél soha nem szabadul fel több. Meg ugye a Waldorf alapja, hogy csak négyévestől ajánlott az ovi, ezért előtte levő évben max játszóházi jelleggel járhatna heti pár órára.
TörlésÉn úgy tudom, hogy a Waldorf szemlélete nem kompatibilis a kötödő neveléssel, a Montessorié viszont igen.
TörlésMiért nem kompatibilis, mi az a kötődőből, amit nem támogat?
TörlésA Facebook-on tagja vagyok a Kötődő nevelés csoportnak és ez ott már többször szóba jött. Őszintén szólva, nem ástam el magam mélyebben a témában, mivel mi állami óviba fogunk járni, de kimásoltam neked egy Montessori óvodapedagógus szavait: " A Montessorira jellemző egyébként a 25 fős csoportlétszám, a viszonylag sok szabály, a szabad játék hiánya (ami a magyar óvodapedagógiában elfogadhatatlan, ezért itt kötelező engedni), a pedagógus háttérbe vonuló szerepe. A Waldorf az antropozófia elveit követi, Steiner nyomán, aki nagyon nem kötődős (a mai értelemben). Azoknak ajánlom, akik gondolkodása közel áll az antropozófiához."
TörlésÉn mondom, hogy jobb leszel. ;-)
VálaszTörlésNe adjátok, ha úgy érzed! Én adtam Belamit államiba, és rengeteget sírt utánam. Évekig állt reggelente az ovi ablakában a rózsaszín kis macijával, és mindkettőnknek folyt a könnye. Még most is összeszorul a szívem, ha erre gondolok.
És ő is emlékszik sajnos, még most is mondja, hogy mennyire utálta az ovit. Annyira másképp csinálnám már most, de csak 22 éves voltam, és elhittem, hogy nincs más választásom. :-(
Hát van olyan, hogy az embernek nincs választása, nyilván, aki például anyagiak miatt csak egy évig tud otthon lenni szülés után, az kénytelen otthagyni akár a szeparációs szorongásos periódus közepén, akkor is, ha ordít a kicsi, és akkor is, ha megszakad mindkettejük szíve. És hiába szeretnek ellenérvként gunyorosan ezen lovagolni, természetesen azokból a gyerekekből sem lesz pszichopata, de az tuti, hogy sérülnek, és az is, hogy nem mindegyiknek sikerül úgy visszabillenteni a személyisége minden oldalát, hogy később tökéletes kigyógyítsa magát az akkor szerzett sebekből...
TörlésÉn is gyűlöltem az ovit, M.-nek sincsenek kellemes emlékei róla - többnyire egészséges lelkű, viszonylag normális felnőttek vagyunk, de ki tudja mi az, ami belőlünk most azért enyhén defektes, mert akkor bizalmat veszítettünk? Lehet, hogy kevésbé lennék hiretelen haragú, lehet hogy M.-nek jobban helyén lenne az önértékelése, lehet hogy... bármi lehet - ha van választás, szerintem nem érdemes kockáztatni. Ha nincs, akkor meg nincs, az élet nem mindig tisztességes, azért ki lehet hozni belőle jó dolgokat így is... pl. Belamit... :)
Nekem nem világos, bocsi -lehet baromira fáradt vagyok, sőt biztos-, hogy ez most állami bölcsi volt ahol voltatok?
VálaszTörlésÉn ugyan oviról tudok nyilatkozni, mert egyik fiú sem járt bölcsibe (talán majd Boti), hogy állami oviba járunk, voltak sírások, mindegyiknél, de egyik csoportban sem (3 csoport, 6 óvónő, 2 dadus, 4 pedasszisztens vezényletével) fordoult elő olyan hogy nem vígasztalták meg. Zsombi (2. gyerkőc) ő volt nagyon sírós, őróla konkrétan tudom, kibérelte az óvónéni ölét szept-dec időszakra, de csak az első fél órára, utána vígan ment játszani, mert minden áldott nap kellett neki 20-30 perc óvónői ölelés, és megszerezte a bizalmat, és mehetett játszani :) én hálistennek csak jót tapasztaltam.
Durva sztorik ezek, és mégdurvábbakat hallottam ismerős anyukáktól, mind bölcsiben, oviban. Remélem találsz olyat, ami mindkettőtöknek megfelel, de azt tudd, sose lesz olyan, ami 100%-ig neked is és a Gyerkőcnek is megfelel :(
nálunk pl. a legnagyobb gyerkőc, aki 4 év után holnap fog elballagni... egyik óvónőjét imádom, másikat kevésbé, de a gyerek mindkettőt IMÁDJA. :)
Ez magán, és alapvetően ovi ez is, csak fogadnak 2-3 bölcsis korú gyereket, de azok a kivételek. Nem volt annyira durva amúgy, vagyis hát nem volt negítv fegyelmezés, szidás, fenyegetés, büntetés, stb., mint anno a mi időnkben, meg ahogy Romániában mostanság is napirenden van sajnos sok helyen (sőt ott egy veréses botrány is kiderült nemrég, agyrém). Igazából aki nem kifejezetten a gyerek érzelmi igényeit követően nevel, annál szerintem otthoni környezetben sem kapnak ennél több értő figyelmet a kicsik, sőt talán ennyit sem, mert oké, hogy egy légtérben lehetnek a szülővel, de pl. nem szakítanak semmilyen időt közös játékra.
TörlésNekem nem kell megfelelnie még 80%-ban sem, csak neki - de mivel mi úgy szoktattuk, ahogy, ez alakította az "elvárásait", kétlem, hogy jól érezné magát (nem is érzi, és ennek hangot is ad) olyan helyen, ami ennek a drasztikus ellentéte a kevesebb irányába. Megmondom őszintén, ha nekünk sikerülne a tesó, szóba sem került volna a kötelező közösségbe adás úgy, hogy én közben mindenképpen itthon vagyok. Persze kerestünk volna (illetve fogunk is) másfajta kiegészítő foglalkozást, mert szerintem már kezd ingerszegénnyé válni neki az én személyem. Aztán ahogy nagyobb lesz, ő is nyitottabbá válik, nem lesz ennyire kis sebezhető, és valószínűleg ő maga fogja kérni, hogy legyen gyerektárasága - de azért olyan akkor se, sose történhet meg, hogy sírva otthagyjuk bárhol is, mert én nem hiszek az ilyesfajta vigasztalódásban (az alváshoz sírnihagyott baba is elhallgat ugye egy idő után, de az nem megnyugvás, csak beletörődés abba, ami továbbra is ugyanolyan fájdalmas neki).
sajnos magánintézményről nekem is van negatív élményem :( 2,5 évesen megpróbáltuk Zsombival a csana-t, 2 hónap után elhoztam tőlük, mert nem volt sem a gyerek boldog (láttam rajta), sem pedig én nem voltam nyugodt.
Törlésitt nálunk majdnem minden bölcsis intézményben (mondjuk állami) lehetőség van délelőtti játszóházra, heti 2x, 9-12 között lehet játékosan ismerkedni a bölcsi intézményével és a gondozónőkkel, akár szülővel, akár anélkül. Kérdezd meg, htáha van nálatok is ilyen lehetőség.
Utána fogok nézni, köszi az ötletet, még sosem hallottam, hogy államiban van ilyen...
TörlésNálunk is az állami bölcsiben van az a fizetős játszócsoport ahová Balázs jár. ;)
TörlésTeljesen igazad volt, hogy nem megy oda Kissmajom! Ahogy leírtad, nekem a "ridegtartás" szó ugrott be. Mikor szeretnéd őt majd beíratni? Én nagyon gondolkozok azon, hogy maradjon-e bölcsis a következő tanévre is, hogy egy évet együtt lehessen még a húgával. Elvileg januárral oviköteles, de én se írattam még be, várok vele őszig. Csak ugye ez "paragrafus", aztán nem tudom, hogy már így is, hogy tavasszal nem lett beíratva, nem követtem el "főbenjárót".
VálaszTörlésNem mondanám, hogy rideg, csak nem meleg - szerintem a gyerekek nagyrészének ez nem okoz gondot (az itteniek sem tűntek boldogtalanoknak), aki nagyon független, nyüzsgős, vele egyidőseket imádó, az valószínűleg nem bánja, hogy egy nem a szűk családjához tartozó felnőtt nem különösebben kedves-odaadó-szeretgető. Geri például már rögtön kezdetkor arra kattant rá itt, hogy jé, mennyi gyerek van, rohant utánuk, kapcsolatot keresett velük, és amint befogadták, boldogan ment vissza és maradt ott.
TörlésKissmajmot pont ellenkezőleg mindig és mindenhol kizárólag a felnőttek érdeklik, hozzájuk közeledik, velük akar beszélgetni, tőlük vár reakciót, nekik tesz fel kérdéseket - és az az érdekes, hogy ez még az idegeneket sem szokta zavarni, szinte kivétel nélkül mindig pozitívan állnak hozzá, dumálnak, válaszolnak, csodáskodnak, nevetgélnek vele... mondjuk az is igaz, hogy nem idegesítően tolakodó, magát minden áron produkáló típus... na de oda akartam kilyukadni csak, hogy én elfogadom azt is, ha valakit zavar más kölke, és figyelmen kívül hagyja a kezdeményezéseit, csak ugye abban a környezetben az óvónőnek kifejezetten munkaköre és feladata (és, reméltem én, hobbija) interakcionálni a rábízottakkal, ezért volt furcsa nekem az egész hogyúgymondjam visszafogottság.
Mivel államiban eddig nem gondolkoztunk (bölcsiben nincsenek helyek, oviban nagyon nagylétszámúak a csoportok), nem áll szándékomban beiratni, ha ezalatt azt érted, hogy jelentkezni már most, hogy jövő ősztől járhasson (korából adódóan csak akkor lesz ugyanis oviköteles). Ha találunk olyan magánt, ami szimpi lesz, akkor oda remélhetőleg minél előbb mehet majd, ha meg nem, akkor itthon marad velem (egy kicsit átszerveződünk ezügyben munkailag, erről majd lesz külön bejegyzés).
Én helyedben hagynám bölcsiben, amíg csak lehet - neki is jobb a lazább, kötetlenebb, nyugisabb légkör, és a tesóságuknak is sokat jelent egymás közelsége szerintem.
Mi több magánbölcsiben, csanában jártunk és mindenhol az volt az érzésem, hogy a profit maximalizálás mellett btw vigyázunk a gyerekre is. Voltak nagyon durva élményeink, ahol a csoportszobában rollerező gyereket úgy állította meg a nevelő, hogy kitette elé a lábát. Szerintem ez már a gyerekbántalmazás határát súrolja, szóltam a védőnőnek, szerinte nem. Hát mit mondjak..... És még ezeken a helyeken is sorban állnak a szülők a helyekért. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy csk én megyek forgalommal szemben az autópályán, de végül arra kellett rájönnöm, hogy a profit és a kisgyerekek gondozás nem lesznek barátok. Játszótéri anyukákkal beszélgetve jöttem rá, hogy érdemes megnézni az állami bölcsiket és nagy megdöbbenésemre sokkal-sokkal jobb, melegebb, barátibb, válaszkészebb állami bölcsikben voltunk. L ugyan csak pár héttel fiatalabb, mint Kissmajom, de pont annyival, hogy ő még nem mehet oviba csak bölcsibe. Szóval mi állami bölcsibe megyünk. Minden héten arra sétálunk, nézem a gyereket, nevelőket - eddig semmi durvát nem láttam. A beszoktatás 2-3 hét, ha kell több is lehet. L fél mindentől, ami hangos: porszívó, szirénázó mentőautó. Amikor a kiválasztott helyen jártunk, még arra is figyeltek, hogy olyan szobát mutassanak nekünk, aminek a környékén sem porszívóznak és csend van.
VálaszTörlésÉn megnézném a helyedben az államit is, Kissmajmot decembertől kötelező felvenni.
Igen, egy ilyen érzésem nekem is volt több szülő elmeséléséből is, hogy annyira dugig vannak a magánintézmények is, és annyi a kéztördelő várakozó, hogy mivel több profitra úgysem számíthatnak (a csoportlétszám korlátozva van azért) valahogy semmi motivációjuk nincs plusz "szolgáltatást" nyújtani, azon túl, hogy őrzik a gyerekeket - és milyen gáz ez már, hogy ugyanolyan biznisz ez, mint a gyümölcsös gondozása: csak semmi extra, növekedjenek csendben, oszt' jóvan.
TörlésEzzel az állami dologgal most megleptetek itt többen is, lehet, hogy többet kellene barátkoznom a játszótéri anyukákkal... :) És végülis ha belegondolok, havi nyolcvanezerért csak az visel el nagy csapat idegen csintalankákat, aki tényleg kedveli őket. Kissmajom unokatesói például nagyon szerették az ovijukat, pedig nem egyszerű gyerekek, helyileg is egész jó lenne, és még protekció is akadna, hogy a távolság ellenére felvegyék. Egyelőre pihentetjük egy kicsit, de mikor már muszáj lesz, számolok ezzel a lehetőséggel is akkor.
Kerületenként változó a rendszer, nálunk a 3. szülinapja utáni hónapban veszik fel oviba a január 31ig született gyerekeket. L február elsején született:) úgy küldtek el, mint a sicc. De ahol korábban laktunk, ott simán felvették volna már szeptembertől oviba. Most egy 3. kerületbe megyünk végül, iszonyú kavarások után. Elképesztően korrupt az egész rendszer, majd egyszer elmesélem. Évközben is vesznek fel a legtöbb oviban gyerekeket, mert költöznek vagy van aki nem lesz szobatiszta és ugyan felvettek de mégsem tudják fogadni. Szóval ha jó az az ovi, próbáld meg, mert iszonyú nehéz jó helyet találni.
TörlésJa vááárj, igaz is, állami ovi ezért is nem játszik, mert Kissmajom nem szobatiszta, és erőltetni sem akarjuk, amíg nem kész rá... De azért előzetesen körülkérdezek. Ti mindenhova mentetek nyílt napra, vagy szülőktől informálódtál?
TörlésTeljesen megértelek. Kisfiamat beírattam óvodába ősztől, de nekem is vannak aggályaim. Én is kötődően nevelek, egész nap és éjszska együtt vagyunk, mivel együtt is alszunk mi is. Én érzem azt, hogy vágyik gyerekek közé, és nem tudok neki gyerek társaságot máshogyan biztosítani. Persze járunk játszótérre játszóházba de sokszor nincsen rajtunk kívül más, meg főleg vele egykorú gyerekek. Vagy kisebbek vagy nagyobbak.
VálaszTörlésTőlünk soha nem kapott durva rászólást, emelt hangot, mindig válaszkész vagyok szóval kemény lesz neki az első időszak mert rájön hogy nem ő a világ középpontja (csak nekem ugye).
De minden gyerek sír, szóval akkor soha ne járjon közösségbe? Nem tudom.
Szerintem minden közösség (bölcsi, ovi, iskola) kemény világ.
Én gyűlöltem oviba járni, ha valaki rossz volt olyan is volt hogy elfenekelték előttünk! Mai napig emlékszem rá. Durván beszéltek velünk és sokat voltam büntetésben egyedül kiállítva. Máig emlékszem rá, egy jó élmény nem jut eszembe.
Persze ez is extrém példa. Én majdnem öt évesen kerültem oviba.
Az én stratégiám az lesz, hogy ha valóban azt látom rajta, hogy nem akar menni, vagy szorong, akkor megfontoljuk hogy ne menjen.
De nincs garancia arra, hogy egy evvel később jobban érett lesz a közösségre. És akkor egyáltalán ne járjon?? Ááá nem könnyű :-)
Mi állami oviba irattuk be.
evvel=évvel
TörlésRengeteg a hasonlóságunk... Én is ötéves voltam, és sokáig azt hittem, hogy az a baj, hogy későn irattak be, már ki volt alakulva a megszokott közösség, nem tudtam beilleszkedni. De most visszagondolva ott is, és mindenhol, ahol utáltam lenni (gyakorlatilag minden intézmény egészen a gimivel befejezően), igazából a szabályozást, a korlátokat, a bezártságot, a ridegséget, a monotonitást, a versenyeztetést utáltam - az egyetemet imádtam, mert szabad lehettem és saját ritmusomban és érdeklődésem szerint tanulhattam, a két dolog, ami mindig is kedvencem volt.
TörlésÉs nem, nem sír minden gyerek, sőt megkockáztatom, hogy egy sem sírna, ha normálisan állnának hozzá (a szülők és pedagógusok is - csak egyik nem elég), és elegendő időt biztosítanának a beszokáshoz. Ahhoz képest, ahányról tudok, igaz hogy sajnos elenyésző kisebbség, de Andi kisfián és Gerin kívül még egy kislányt is ismerek, aki könnymentesen lett bölcsis, igaz az anyukája ódákat zeng a dadusok elhivatottságáról, az ottani hangulatról, az érzelmes hozzáállásról (vidéki nagyváros, állami intézmény).
Egy év alatt valóban nem lesz érettebb a közösségre, ha közben nem "edz" rá, de érettebb lesz úgy összességében. És gondolj bele, egy érzékeny gyereknek, akinek pl. a válaszkészség miatt ez a környezetváltozás hatalmas törés, már az is fontos fejlődési lépés, ha bekerüléskor koherens leírással ki tudja fejezni az érzéseit, ha trauma éri, el tudja mesélni, hogy ki és mivel bántotta, indokolni tudja, hogy kit és miért kedvel inkább, stb. Szóval örökre nyilván nem tudod megvédeni, és nem is szabad, de ebben a korban már pár hét alatt is látványosan okosodnak, az meg kedvez a beilleszkedés zökkenőmentesülésének - maga az ész/értelem is, és annak a kommunikációra való felhasználása is (akár azért, mert a többi gyerekkel könnyebben tud kapcsolatot teremteni, akár azért, mert neked jobban el tudja mesélni, hogy milyen élményei voltak).
Szerintem ez gyerekfüggő is.
TörlésLehet hogy nem jó a példa de nekem mivel 1 éves még mások a napi gondok: egyszer pont kicsinap (apropos hová tűnt kicsinap?) írta (már nem emlékszem hogy hol és kinél) hogy milyen szuper volt az egyik bölcsis néni valamelyik gyerekénél addig ringatta a kiságyban és énekelgetett neki míg el nem aludt. Ezt mint jó példát, azaz mennyire gyerekszerető volt a bölcsis néni nem csak úgy beb@szta a kiságyba.
Namost ha az én lányomat valaki a kiságyban ringatva énekelgetve akarná elaltatni/megnyugtatni az nálunk a gyerek kínzásának felel meg, őt ugyanis csak ölben ringatva mélyen ütemesen rugózva (kurva nehéz) szabad (lehet?) megnyugtatni.
Szóval minden relatív.
Csak úgy ezsembejutott, hogy az nem lehet, hogy helyzetfüggő is? Mármint Anyud fogadok, hogy nem rugózik a tízkilós lányoddal, és gondolom ellalszik nála mégis... A gyerekek nagyon okosak és alkalmazkodóak, rögtön leveszik a körülmények változását is (ezért van, hogy nem igaz, hogy ha "elkényezteted" otthon, és mindent szabad, akkor bárhova viszed, ugyanúgy megenged mindent magának), szóval simán lehet, hogy elaludna ringatós énekelgetésre is, ha rájönne, hogy az épp aktuális személyzet nem olyan szolgálatkész, mint az anyukája... :)
TörlésHát én azt hittem hogy minden ovi ilyen. Örülök hogy ezek szerint nem. Nekem is csak rossz élményeim vannak az oviból. Egy kukkot sem értettem románul így elég magányos voltam és annak érdekében hogy elkerüljem a bűntetéseket nagyon figyeltem hogy ki mit hogyan csinál hogy utánozni tudjam. Ma én ezt előnynek gondolom, nagyon jól tudok figyelni, nagyon jól tudok úgy tenni mintha tökéletes szakértője volnék egy témának (aminek nem) és közben a beszélgetés folyamán körmönfontan kiderítem hogy miről van szó.
VálaszTörlésPersze a bűntetés az más dolog, bár speciel ebben az "intézzétek el egymás között" dologban pont Anyukám a nagy szószólója annak hogy bizony nem kell beleszólni minden kis perpatvarba. Persze más dolog a bullying de elvileg ezt a pedagógusoknak meg kellene tudni különböztetni.
Egyébként az is igaz, hogy én már az oviban megtanultam hogy bizony az élet szar, és amúgy tényleg az. Nem kellett 21 évesen (mikor dolgozni kezdtem) rácsodálkoznom a valóságra. Eléggé fel voltam készülve. És nem a 3 év magyarországi oktatás készített fel, hanem a 12 év román.
Ezzel együtt én sem adnám be ilyen helyre ahol bármi miatt rossz érzésem van.
Egyébként a hisztire pont a bébiszitterünk (aki bölcsödés) mondta hogy kifejezetten az a hivatalos kezelési mód hogy hagyják hogy hadd hisztizze ki magát.
Sőt!!!!!! A Nők Lapjában egy Vekerdy válaszban olvastam hogy helyesli hogy a gyereket a kiságyba tegyék mikor hisztizik amíg megnyugszik.
Még nem próbáltam ki mert pont nem hiszek benne de ki tudja lehet eljutok ide én is.
Én magyar tagozatra jártam oviba, úgy is kurvanahéz volt, emlékszem első napomon (akkoriban nem volt beszoktatás ugye, csak úgy leadtak és kész, Anyu ott bőgött a kerítésen túl) az óvónő kiállt az udvarra, és ordította, hogy "Sorakozó!" - sosem hallottam még a szót (magyarul se), nem tudtam mit akar, csak hogy hirtelen mindenki rohanni kezdett, rettegve bújtam el egy fa mögé, hogy vajon mi készül... úgy rángattak elő, és húztak befelé, hogy na ez a gyagya meg itt menekül... Elképzelni nem tudom, milyen szörnyű lehetett ez úgy, hogy nem értetted a nyelvet se... :(
TörlésAmi a konfliktuskezelést illeti, én egyszerűen nem tehetem meg, hogy ne lépjek közbe, mert Kissmajom annyira szelíd, jólelkű... mellow gyerek, hogy pl. mindenét odaadja, sosem tiltakozik, ha elveszik a játékát (sőt, ha a másik szülő rászól a gyerekére, hogy ne, az meg sírvafakad, ő maga rohan utána, hogy tessék), ha kiszorítják egy helyről, csodálkozva odébbáll, ha valaki bömbölve hisztizni kezd, megrémül - egyszerűen képtelen értelmezni az agressziv és/vagy hangos akaratérvényesítés minden formáját. És oké, hogy nekem az anyai lelkem sajdul, azért avatkozok bele, de szerintem egy pedagógusnak is feladata törekedni az egyensúly kialakítására, és pont ahogy azt sem szabad engednie, hogy valaki mindig árkon-bokron át törtessen míg végül bully nem lesz belőle, azt is meg kell akadályoznia, hogy a nyugisabb gyerekek a konfliktuskerülő alaptermészetük miatt folyton hátrányba kerüljenek.
Ami a hisztit illeti, annak is van a feszültségoldó változata, amikor tényleg hagyni kell, hogy eressze ki a gőzt, mert egyrészt nem tudsz mit kezdeni vele, másrászt jót tesz neki, megkönnyebbül utána (mint felnőttek a sírástól) - elvileg csak magárahagyással büntetni nem szabad ilyenkor (pl. rácsukni az ajtót), de ha ő nem igényli, nem kell mindenáron ölelgetve nyugtatni.
De érdekes dolgokat írtok a román óvodákról! Én is magyar tagozatra jártam odakint. Semmilyen rossz élményre nem emlékszem azon kívül hogy egyszer hazavittem pár játékot majd az óvonéni az ölébe ültetett és szelíd szavakkal érdeklődött a lopásról. Semmilyen büntetést nem kaptam. Nekem csak délig kellett ott lennem, nem is lehetett ott aludni. Úgy látom, óriási szerencsém volt.
TörlésSzerintem te fiatalabb vagy, én (meg a kora alapján FElla is) a legkeményebb Ceausescu években voltunk ovisok, utólag azt mondom, csoda, hogy egyáltalán létezett magyar tagozat akkoriban. Persze nem azon múlott nyilván, hanem akkor és ott is a személyzeten, minket pl. nem emlékszem, hogy sarokbaállításon kívül mással büntettek volna, de volt (és ahogy írtam, még sajnos ma is van) konkrét veréses sztori is...
Törlés78-ban születtem. 5-es voltam, amikor bekövetkezett a rendszerváltás.Tényleg csoda, hogy volt magyar tagozatos óvoda Ceau idejében. Sőt, az általános iskola is azt volt.
TörlésMi államiba megxünk ősszel, heti 3 napot, 9-12 között. Van sószoba, 20 fős csoportok, 3 gondozónő 1 csopira, gyógypedagógus. Beszoktatás igény szerinti, általában 2 hét, de van olyan is h 3, a gyerek igényeitől függ. Én rengeteg magán Csanát megnéztem, de egyáltalán nem tetszett, hogy vegyes csoportok vannak, egy évestől 5 évesig, illetve nagyon kevés ilyen intézménynek van nevelési terve, tehát csak ott vannak a gyerekek jó sok pénzért és kb ennyi. Én pozitívan csalódtam az állami intézményben, mert nagyon rugalmasak, a mi es a lányunk igényeit is figyelembe veszik.
VálaszTörlésAkkor még egy szavazat az állami megvizsgálásának, hátha én is pozitívan csalódhatok...
TörlésEngem egy dolog állított meg eddig: mindenki azt mondta, hogy ha csak a társaság miatt vinném, nem kell visszamennem dolgozni, nem vagyok egyedülálló szülő, stb., akkor ne is próbálkozzak, nem fogják felevnni, fullon vannak mondenhol. Amit még mindig neccesnek tartok (de ez ovis korban talán már nem okoz gondot): 6-7 gyerek egy felnőttre nagyon soknak tűnik, főleg ha az összes egyidős/kicsi - mire marad ott idő etetésen, pelusozáson kívül?
Térítésmentesen felveszik. Ugye én éppen ősszel szülök, tehát az enyémet se vennék "csak úgy" fel, de 250 Ft óránkénti díjért minden gond nélkül mehet. Az én gyerekem már nagyon igényli a korabeli gyerek társaságot, így heti pár óra bölcsizés szerintem nagyon jó lesz neki.
TörlésBocsi, rosszul írtam, térítés ellenében veszik fel :)
TörlésHát ez az ár egy vicc, szinte nem is lehet térítésnek nevezni, tök jó! Vajon fizetősön mindig van hely? El sem hiszem, hogy esélyesek lehetnénk állami bölcsire...
TörlésItt nálunk mindig tartanak fent 2-3 helyet a fizetősöknek.
TörlésMinket felvettek az állami oviba, senki nem kérdezte dolgozok-e vagy hogy visszamegyek-e dolgozni. Nálunk nem lesz tesó, de nem szeretném egész napra ott hagyni az oviban. Márpedig ha dolgoznék akkor ez lenne.
VálaszTörlésÍrhatnál majd arról Nálatok ez hogy lesz'
Oviba szerintem egyszerűbb bejutni, mert az ugye kötelező, így muszáj valahol helynek lennie minden gyereknek - bölcsi meg elvileg megoldható a három évig otthon maradó szülő által, így nem igyekeznek helyet biztosítani mindenkinek.
TörlésÍrok majd a dolgozásról, még emésztjük a várható változásainkat, de ha kikristályosodik, beszámolok mindenképp.
Szia! Én anno imádtam az ovit, húgomat is ugyanabba az oviba vitték a szüleink, csak másik csoportba került, ő nagyon utálta, szorongva ment be, amit persze anyu is észrevett, és egyből lépett. Átvitte egy másik oviba, amit imádott a gyerek. Érdemes szerintem megtudakolni, hogy melyik csoportokba vesznek fel gyerekeket és aszerint nézni az ovit/bölcsit. Nálunk is ősszel esedékes a bölcsibe szoktatás (állami), és Buni kis barátnője már odajár. Voltam is bent, nagyon tetszett, hogy a gyerekek 3 csoportonként vannak egy kis közösségben, ahol szabad az átjárás. Ha a gyereknek felnőtt társaságra van szüksége, játszanak vele, nem küldik el, hogy foglalja el magát. Ha a gyerek sírdogál, nem tudják megvigasztalni, felhívják a szülőt, hogy valami nem oké, nem beteg-e véletlenül. Ja, és ami még pozitívum volt, hogy 2 hét a beszoktatás, egyszerre max 2 gyerek, és az első hét arról szól, hogy anyuka ott van a gyerkőccel, ő látja el, a gondozó nénik meg próbálnak vele barátkozni, meg egyáltalán megismerni a gyereket. Szóval még egy szavazat az államinak :)
VálaszTörlésIgen, ezt is sok helyen hallottam, hogy óvónőt kell választani, nem intézményt - ahogy suliban is a tanítónő szemlélete lényegesebb.
TörlésEz a ti bölcsitek egy csodának tűnik. Kérlek téged, meg mindenki mást, aki jó helyről számol be, írjatok légyszi kerületet/települést, hátha szóba jöhet valamelyik nekünk is. Nekünk Dél-Buda és környéke lenne az ideális, de elvileg M. át fog utazni majdnem egész Budán, és rugalmas lesz a munkaidő kezdete, szóval akár más is működhetne...
Keveredik a bölcsi és az ovi itt a hszokban. A bölcsi a dolgozó anyák, szülők gyerekeinek van, munkáltatói igazolás kell hozzá és védőnői igazolás. Az oviba viszont betöltött 3 éves kor után fel kell venni a gyerekeket. Ha kéred a 3. szülinap utáni hónaptól felveszik, ha nem kéred korábban, akkor az iskolakötelezettség előtt 3 évvel kötelező oviba vinni. Nagyon nagy különbség van kerületek között, van ahol mindenkit felvesznek a körzetesbe van ahol a kerület másik végébe csak. Munkáltatói igazolás nem kell hozza, ha nem dolgozol, akkor is mehet.
VálaszTörlésKöszi a pontosítást, éreztem én, hogy valahogy így lesz.
TörlésOlvastam a hozzászólásodban, hogy 3. kerület lesz nektek - FB-on megírnád légyszi, hogy melyik hely ez, hátha útbaesik majd M.-nek, és érdemes lesz meglátogatni...?
Elvileg tényleg kell munkáltatói igazolás, de sokszor mégis marad hely, van, aki mégsem viszi, mert máshogy alakult az élete stb. Mindenképpen érdemes augusztus végén-szeptemberben telefonálni vagy (még inkább) bemenni, mert a mi állami bölcsinkben például sok volt a kisgyerekkel otthon lévő szülő.
TörlésVera, melyik kerületről van szó? Mi a 2-3. kerületben laktunk eddig és ha nincs 6 gyereked, nem neveled őket egyedül a minimálbér negyedebol és nincs akkora protekciod, hogy OV vagy ÁJ a keresztapád, akkor kb eselytelen, hogy bekerüljön a gyereked.
TörlésMiközben pl a XIII kerületben központi elbírálás van, nem a bölcsi vezetője dönt és sokkal igazságosabb a rendszer.
Elsőkörben elkezdem feltérképezni, hány és milyen bölcsi/ovi van a környékünkön, aztán telefonálok egy kört, hogy hol mik a lehetőségek - most már sokkal optimistább vagyok... :)
TörlésMi a 12. kerületben lakunk, csak négy bölcsi van, de valahogy mégis bejutnak az emberek. Persze könnyen lehet, hogy mindenki olyan burzsuj, hogy akármeddig otthon lehet a gyerekkel :)
TörlésÉs persze tulajdonképpen teljesen igazságos, hogy elsőbbséget élvez, aki visszamegy dolgozni, azon belül is az, akinek rosszabbak az anyagi körülményei. Csak hát ugye a minimálbérre bejelentett milliomosok országában ember legyen a talpán, aki igazságosan tud dönteni.
Ez az ovi rosszabb mint sok állami. Jól teszed, hogy nem oda adod be. Még hogy a gyakorlat azt mutatja, hogy a hosszas beszoktatás nem jó! Akkor nekünk miért sikerült így? Kellőképpen rettegek a szeptembertől, mert az állami óvoda ahová Balázs fog járni is a rövid beszoktatás híve. Sebaj, én készülök sok-sok ajándékcsomaggal és nem hagyom magam. ;) Az én gyerekem nem fog sírni senki kedvéért sem! A 7. kerületben dolgozik óvónőként az egyik ismerősöm. Náluk hosszas a beszoktatás és nem hagyják sírni a kismanókat, legalábbis az ő elmesélése alapján. Írj, ha érdekel, beszélhetek vele.
VálaszTörlésÓ, nagyon aranyos vagy, tarsolyba teszem ezt a lehetőséget is akkor, de sajnos nem lenne ideális- Apu ugyan a 7. kerületben lakik, de mi jó messze, így ahhoz, hogy oda járjon, gyakorlatilag nála kellene laknia a gyereknek (nekünk csúcsforgalomban egy óra csak az odaút).
TörlésSajnos mi is pont ilyen okok miatt nem visszük oda Balázst...
TörlésNálunk mindkettő állami bölcsibe járt és állami oviba jár most is a kicsi. Szerintem bölcsisnéni ill. óvónőfüggő. Nálunk ölben szeretgették, aki sírt, megpuszilták ha beverte a térdét, és a szőnyeges hasalva rajzoltak velük. A beszoktatás kérdése sem olyan lényeges, mert gyerekfüggő. Nekem is horror ovis emlékeim vannak a 70es évekből, és erre készültem. Ehhez képest mindkét gyerek örömmel, sírás nélkül, jókedvűen ment be minden reggel (én voltam a legjobban meglepődve!), és örömmel szaladt elém mikor mentem délután (tehát abszolút egészséges hozzáállás, nem a beletörődott közöny :)). Szurkolok, Ági
VálaszTörlésNálunk azért lényeges a beszoktatás kérdés, mert amint látszik, sajnos vannak olyan helyek is, ahol nem teszik függővé a gyerektől, egy hét és kész, ha kibőgi a szemét szerencsétlen, mert neki többre lenne szükgése, akkor úgy járt. :/
TörlésDe ez, amit leírsz, elég fasza helynek tűnik, remélem sikerül nekünk is valami hasonló...
Tényleg nagyon megg kell nézni a bölcsisnéniket. A miénk olyan volt (mindkét gyerek hozzá járt), hogy többször eszembe jutott, hogy jobb dolguk van nála, mint nálam, legalábbis ami a türelmet illeti (pedig én sem vagyok egy türelmetlen típus). Azonnal elfogadnám nagymamának, egy tünemény. Bármit mondtam (pl. reggel elnézést kértem, amiért a lányom három óriási alvós plüsst vitt be magával), az volt a válasza, hogy "csak a gyerek lelke számít".
VálaszTörlésÓ, ezdeszép! :)
Törlés